Témák:
Jelentős béremelést ígérnek. A közszférával játszik a kormány. JELENTŐSEN EMELKEDNEK A BÉREK A KÖZSZFÉRÁBAN. Közszolgálati béremelést kérnek (SZEF-MKKSZ). KIALAKÍTJÁK A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÁSKODÁS KONCEPCIÓJÁT IS. A védőnők az erkölcsi után nagyobb anyagi megbecsülést is várnak. Határozott és gyors fellépést ígér az egészségügyi államtitkár. Közel 100 ezren nem vették át a diplomájukat, mert nincs nyelvvizsgájuk. Az ősbűn a közoktatásban van, a nyelvtanulás egyáltalán nem hatékony. Egy szülőnek nem kötelessége folyamatosan a gyerek mellett lenni. Fontos elismerni az apák teljesítményét is. Lásd még: Apák napja (Nagyvilágban, Magyarországon). Most szép lenni nyugdíjasnak. Nagyon viszik a nyugdíjbiztosításokat. Drasztikus nyugdíjkorhatár-emelés Oroszországban. Zsolnay-ügy: fordul a kocka. Egészségügyi adataink rendőrkézen. Alapos gyanú nélkül is lehet eljárást indítani bárki ellen. Jövő héten betiltja a Fidesz a hajléktalanságot. Teljesen át kell alakítani a hajléktalan-ellátást? A Fidesz a keresztény kultúra védelmét is az alkotmányba emelné. A keresztény kultúrát is védeni kell az állami szerveknek. Kormányablak nyílt a Keleti pályaudvaron. Július 1-jén indul az online számlázás. Orbán ki akarja provokálni a kilépést az Európai Unióból? Átalakulóban az EP – Készülnek a kampányra. Berlini reformelképzelések. 7. cikkely – Varsó, az EU “rossz tanulója”. Macedónia – Gratulált az EU, hogy sikerült megállapodni. Úgy tűnik, Bulgáriának hamarabb lesz eurója, mint nekünk. Kaliforniában az állam feldarabolásáról szavaznak. Orbán hírszerzési központja nem hallgathat le senkit, nagy kérdés, mire kell. Önkormányzati siker nélkül 2022 halott. Seszták-közeli cég raktára lángolt, gyújtogatás történhetett. A református püspök szerint a kormányt a vagyongyűjtést jellemzi. Nemzeti közösségi oldalt szorgalmaz a magyar Facebook királya. Kitört a fagyiháború. Segédmunkásnak már beállhat a Cebiten bemutatott önjáró robot. Városliget: kivágnak 600 fát, és érkezik Európa legjobb játszótere? KORDONOK KÖZÖTT VONULHAT A FŐVÁROSI PRIDE MENETE. Meghalt Paudits Béla. Letiltaná Aradszky László dalait özvegye. És elkészült végre Kásler miniszter portréja. Tudósok egy kísérlet segítségével megalkották Isten arcképét.
Jelentős béremelést ígérnek
https://www.rtlmost.hu/hirado-p_7724/rtl-hirado-esti-kiadas-2018-06-13-c_12043847
A 13-ai OKÉT ülésről tudósít az RTL Híradó 18:00-kor kezdődő adásában. A téma a közbülső reklám után, a 27. perc 58. másodpercében kezdődik, Földiák András a 30. perctől hallható saját hangján.
xxx
A közszférával játszik a kormány
http://nepszava.hu/cikk/1162155-a-kozszferaval-jatszik-a-kormany
A szegény önkormányzatok hivatalnokai között 11 milliárdot osztana szét a kormány, de csak akkor, ha sikerrel pályáznak a pénzre…
Földiák András, a SZEF elnöke lapunknak úgy számolt, hogy ha a 11 milliárd forintból csak a szegény települések kapnak (bár nem lehet tudni, mekkora saját adóbevétel lesz a vízválasztó), akkor a 30 ezernyi önkormányzati dolgozóra jutó átlagos havi 40 ezer forintos plusz támogatásból akár bruttó százezer forintos emelés is lehet. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője pedig azt emelte ki, hogy a versenyszféra jövőre tervezett országos átlagos 10,3 százalékos bruttó keresetemelése mellett a kormány 7,3 százalékos bruttó emeléssel számol a közszférában. A szakszervezeti vezetők elmondták, hogy a kormány jövő januártól várhatóan 25-30 százalékkal megemeli a kormánytisztviselők bérét, amit tavaly váratlanul elhalasztott és folytatja a korábbi megállapodásokban rögzített emeléseket a pedagógusoknál, a rendvédelmi és honvédségi dolgozóknál. Földiák András ugyanakkor a Népszavának kiemelte, hogy eddigi ismereteik szerint a jövő évi költségvetés változatlanul nem számol a kulturális és szociális területen dolgozó fizetésének rendezésével, ahogy a felsőoktatásban dolgozók sem számíthatnak magasabb bérre…
xxx
JELENTŐSEN EMELKEDNEK A BÉREK A KÖZSZFÉRÁBAN
https://magyaridok.hu/gazdasag/jelentosen-emelkednek-a-berek-a-kozszferaban-3194563/
Folytatódik a költségvetés területén dolgozók juttatásának emelése, a 2019-es költségvetés 7,3 százalékos béremeléssel számol a közszférában – mondta a Magyar Időknek Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) tegnapi ülését követően.
xxx
Közszolgálati béremelést kérnek (SZEF-MKKSZ)
https://www.rtlmost.hu/hirado-p_7724/rtl-hirado-esti-kiadas-2018-06-12-c_12042085
A jún. 12-ei közös sajtótájékoztatóról tájékoztat az RTL Híradó aznap este 18:00-ás adásában. A rólunk szóló blokk a 16. perctől kezdődik. Megszólalási sorrend: Földiák András, Köves Ferenc, Boros Péterné.
xxx
KIALAKÍTJÁK A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÁSKODÁS KONCEPCIÓJÁT IS
https://magyaridok.hu/belfold/kialakitjak-a-kozigazgatasi-biraskodas-koncepciojat-is-3192925/
HANDÓ TÜNDE: ÚJRA KELL GONDOLNI, HOGY MILYEN ÜGYEK HOVA TARTOZNAK MAJD. Jogszabály módosításával lehetne elkerülni az olyan, eltérő törvényértelmezésből fakadó vitákat, mint amilyen most az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közt van – vetette fel az utóbbi testület elnöke tegnap. Handó Tünde szerint a közigazgatási ügyeket Európában nálunk bírálják el a leggyorsabban.
xxx
A védőnők az erkölcsi után nagyobb anyagi megbecsülést is várnak
A védőnői hivatást mára erkölcsileg megbecsülik, ugyanakkor a szakma várja az anyagi elismerést is – mondta a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke szerdán Budapesten, a védőnők napja alkalmából tartott rendezvényen. Csordás Ágnes úgy fogalmazott, hogy a védőnői munka átalakulóban van, új feladatok ellátását várják el tőlük, ami jelentősen megnövelte a felelősséget és a munkaterheket. Mindezt tovább nehezíti, hogy már ezer körzetben kell helyettesíteni, és négyszáz üres védőnői állás van tette hozzá.
xxx
Határozott és gyors fellépést ígér az egészségügyi államtitkár
http://www.atv.hu/belfold/20180614-hatarozott-es-gyors-fellepest-iger-az-egeszsegugyi-allamtitkar
Öt nagy nemzeti egészségprogram készül a népegészségügyi cselekvési tervhez kapcsolódva annak érdekében, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota – mondta a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Nagy Anikó határozott célnak nevezte, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a kórházi fertőzések megelőzését, és arról is beszélt, hogy folytatni kell a béremeléseket.
Az egészségügy, az egészségügyi dolgozók 2019-ben is számíthatnak a kormányra – szögezte le Nagy Anikó, és elmondta: folytatni szeretnék a béremeléseket, emellett újabb ösztöndíjrendszerek bevezetését is tervezik, elsősorban a szakápolói területeken. Kezdeményezték egy lakhatási program létrehozását is, amelynek kialakítása folyamatban van.
xxx
Közel 100 ezren nem vették át a diplomájukat, mert nincs nyelvvizsgájuk
Júniusig elejéig összesen 91 595 olyan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében a hallgató sikeres záróvizsgát tett, de oklevelét nyelvvizsga hiányában még nem kapta meg – írta a Magyar Hírlap az Oktatási Hivataltól kapott adatok alapján csütörtökön
xxx
Az ősbűn a közoktatásban van, a nyelvtanulás egyáltalán nem hatékony
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215143
Motiválatlan tanárok oktatnak elavult módszerekkel idegen nyelveket, így nem csoda, hogy az uniós rangsor végén vagyunk – így látja a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke. Salusinszky András a Reggeli gyors vendégeként elmondta, a munkaképes magyar lakosságnak csak 15%-a beszél valamilyen idegen nyelvet, holott Magyarország nem lehet versenyképes idegennyelv-tudás nélkül. A nyelvtanár és felnőttképzési szakember szerint.
xxx
Egy szülőnek nem kötelessége folyamatosan a gyerek mellett lenni
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215141
Jogi értelemben sem kifogásolható, ha egy kiskorú gyerek egyedül megy le a boltba – erről beszél a TASZ magánszféra projektjének vezetője annak kapcsán, hogy napokban a 3. kerület-közterület felügyelet félreérthető közleményben tudatta, a nyári szünidő alatt fokozottan figyelnek a szülői felügyelet nélkül az utcán tartózkodó gyerekekre.
xxx
Fontos elismerni az apák teljesítményét is
https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/06/13/fontos-elismerni-az-apak-teljesitmenyet-is
Fontos elismerni az apák teljesítményét is, és támogatni őket abban, hogy jelen tudjanak lenni a családjuk életében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Tisztelet az édesapáknak című, apák napja alkalmából tartott konferencián szerdán Budapesten.
Lásd még: Apák napja (Nagyvilágban, Magyarországon)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ap%C3%A1k_napja
xxx
Most szép lenni nyugdíjasnak
http://nepszava.hu/cikk/1162143-most-szep-lenni-nyugdijasnak
(Somfai Péter) Mert nem hiszem, hogy a kormánynak fejfájást okozna, ha a nagymamák és a nagypapák vennék a sátorfájukat, és világgá mennének. Talán csak akkor esnének gondolkodóba, ha a Parlament előtt százezrek skandálnák: „Vissza nekünk a nagyszülőket!” Vagy ”Emeljétek a nagypapa nyugdíját!”…
xxx
Nagyon viszik a nyugdíjbiztosításokat
http://www.atv.hu/belfold/20180614-nagyon-viszik-a-nyugdijbiztositasokat
A biztosítók nyugdíjbiztosításokból származó díjbevétele közel egyharmadával nőtt tavaly, miközben a teljes piac nem egészen 7 százalékos éves bővülést ért el – írta a Világgazdaság csütörtökön.
xxx
Drasztikus nyugdíjkorhatár-emelés Oroszországban
http://www.origo.hu/gazdasag/20180611-drasztikus-nyugdijkorhataremeles-oroszorszagban.html
Oroszországban nyugdíjreformot hajtanak végre, amelynek részeként a férfiaknál 5 évvel 65, a nőknél 8 évvel 63 esztendőre emelik a nyugdíjkorhatárt. A változások a jövő évtől folyamatosan léphetnek életbe, egy legkevesebb ötéves átmeneti időszak közbeiktatásával. A reformtervezetet ezen a héten tárgyalja a kormány, majd a parlament elé kerül.
xxx
Zsolnay-ügy: fordul a kocka
http://nepszava.hu/cikk/1162123-zsolnay-ugy-fordul-a-kocka
A bíróságokon eddig nyerésre állt Péccsel szemben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. gazdája, most viszont két ügyben fordulni látszik a kocka. Egyelőre még se kényszerülnek arra a Zsolnay volt dolgozói, hogy kártérítést fizessenek egykori cégüknek….
xxx
Egészségügyi adataink rendőrkézen
http://nepszava.hu/cikk/1162152-egeszsegugyi-adataink-rendorkezen
Az új büntetőeljárás-jogi törvény megalapozza azt a lehetőséget, hogy akár alapos gyanú nélkül is lehessen majd eljárást indítani bárki ellen, belenézhetnek egészségügyi adatainkba is.
xxx
Alapos gyanú nélkül is lehet eljárást indítani bárki ellen
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215151
Július elsejétől életbe lép a büntetőeljárásról szóló törvény módosítása. Ez felhatalmazza a rendőrséget, bíróságot arra, hogy akár közvetlen elektronikus kapcsolattal egészségügyi adatokat kérdezzen le a polgárokról az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térből.
xxx
Jövő héten betiltja a Fidesz a hajléktalanságot
http://nepszava.hu/cikk/1162190-jovo-heten-betiltja-a-fidesz-a-hajlektalansagot
Sommásan és törvényt sértve írná át saját alaptörvény-módosító javaslatait a Fidesz: a frissen előkerült indítványok meglehetősen kirekesztő jellegűek. Például fellépnek a hajléktalanok ellen, de a szigorral nem párosul állami gondolkodás, illetve minden állami szervnek a kereszténység értékeit kellene védenie.
xxx
Teljesen át kell alakítani a hajléktalan-ellátást?
http://www.atv.hu/belfold/20180614-szakerto-teljesen-at-kell-alakitani-a-hajlektalan-ellatast
Hozzáértők szerint nem jelentene megoldást, ha a kormány az Alaptörvényben rögzítené a közterületek életvitelszerű használatának betiltását. A Fidesz szerint ugyanis minden hajléktalannak van helye a szociális ellátórendszerben. A kormánypárt úgy gondolja, hogy a közmunkaprogram alkalmas arra, hogy aki akar, az lakhatást is fizessen a keresetéből. Az ATV-nek nyilatkozó szakértők úgy vélik, az államnak inkább az önálló, és megfizethető lakáshoz jutást kellene segítenie.
xxx
A Fidesz a keresztény kultúra védelmét is az alkotmányba emelné
http://www.atv.hu/belfold/20180613-a-fidesz-a-kereszteny-kultura-vedelmet-is-az-alkotmanyba-emelne
Fideszes képviselők szerda este azzal a javaslattal egészítették ki a már a parlament előtt fekvő hetedik alkotmánymódosítási indítványt, hogy “a keresztény kultúra védelme az állam minden szervének kötelessége” legyen.
Fideszes képviselők, a parlament Hende Csaba által vezetett törvényalkotási bizottságának a tagjai ma este fel 8-kor módosító-javaslatot nyújtottak be a hetedik alkotmánymódosításhoz. Ezt Harangozó Tamás, a törvényalkotási bizottság MSZP-alelnöke posztolta ki a Facebook-on.
xxx
A keresztény kultúrát is védeni kell az állami szerveknek
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=215149
A keresztény kultúra védelmét is kötelező tennék minden állami szervnek az alaptörvény hetedik módosításával, amit csütörtökön tárgyal majd a törvényalkotási bizottság. Ennek értelmében a titkosszolgálatoknak, a rendőrségek, de még a gyámhivatalnak is ezt az elvet kell szem előtt tartania. Az erről szóló javaslatot szerdán, vagyis ma este kapták meg a testület ellenzéki tagjai, akiknek összesen 14 órájuk maradt a dokumentum tanulmányozására. Egyikük Harangozó Tamás a Facebook-on hozta nyilvánosságra a kormány- az eredetitől több ponton is eltérő – javaslatát. Az MSZP képviselője szerint ez a törvényalkotás legalja és az ország szégyene. Az alaptörvény soron következő hetedik módosításában mások mellett szerepel még a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló rendelkezés, a hajléktalanság, vagyis az életvitelszerű közterületen tartózkodás betiltása, valamint a politikusok háza előtti demonstrációkat sem engednék a jövőben, az otthon nyugalmához való jogra hivatkozva. (Klubrádió)
xxx
Kormányablak nyílt a Keleti pályaudvaron
https://www.hirado.hu/belfold/cikk/2018/06/13/kormanyablak-nyilt-a-keleti-palyaudvaron
A kormányablakok hálózata erősíti a kormányzat családpolitikai intézkedéseit is, mert a hatékony ügyintézés révén a polgárok több időt tölthetnek családjuk körében – hangoztatta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán a budapesti Keleti pályaudvaron, ahol új kormányablak nyílt.
xxx
Július 1-jén indul az online számlázás
https://www.hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2018/06/13/mazars-julius-1-jen-indul-az-online-szamlazas
Július 1-jén elindul az online számlázás, miután a Magyar Közlönyben megjelent a Pénzügyminisztérium (PM) rendelete, az adatszolgáltatási specifikációk azonban még változhatnak – hívta fel a figyelmet a Mazars.
xxx
Orbán ki akarja provokálni a kilépést az Európai Unióból?
http://www.atv.hu/videok/video-20180612-orban-ki-akarja-provokalni-a-kilepest-az-europai-uniobol
Az ATV Start vendége Kovács László korábbi uniós biztos.
xxx
Átalakulóban az EP – Készülnek a kampányra
http://nepszava.hu/cikk/1162140-atalakuloban-az-ep—keszulnek-a-kampanyra
Jövőre csökken az uniós parlament létszáma a britek kilépése miatt. A mandátumok egy része tartalékba kerül.
xxx
Berlini reformelképzelések
http://nepszava.hu/cikk/1162027-mindenki-angela-merkel-kancellarra-figyel
– A közös külpolitika hatékonyságának növelésére az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) mintájára fel kellene állítani az EU biztonsági tanácsát. A testület az EU-s országok egy részéből állna, a helyeket rotációs alapon töltenék be
– Csökkenteni kell az Európai Bizottság létszámát. A nagyobb tagországoknak is készen kell állniuk arra, hogy egy rotációs rendszer bevezetésével nem lesz mindig uniós biztosuk.
– Az európai parlamenti (EP-) választásokon be kellene vezetni a transznacionális választási lista intézményét. Az úgynevezett csúcsjelölti rendszer – vagyis az, hogy az EP-választás előtt a pártok listavezetőt neveznek meg, akit az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölnek, és az EP a legtöbb mandátumot szerző párt jelöltjének megválasztásáról szavaz elsőként – akkor maradhat fenn, ha a jelölt egy transznacionális listán szerepel.
– Változtatni kell az EU döntéshozatalának módján
– Egységes külpolitika szükséges
– Középtávon el kell érni, hogy az ENSZ BT nem állandó tagjainak körében helyet szerző mindenkori EU-s országok az egész EU-t képviseljék, és a Nagy-Britannia távozásával megmaradó egyetlen állandó EU-s taggal, Franciaországgal együtt dolgozzanak a közösség külpolitikájának megvalósításán.
– Az EU-nak a tagjai által vallott közös értékek alapján kell cselekednie, tevékenységét az emberi jogoknak kell meghatároznia, és erősíteni kell a multilaterializmust, a nemzetközi ügyek többoldalú megállapodásokon alapuló rendezési módjára
– Új, rugalmas menekültügyi rendszerre van szükség, amelyben minden tagország önálló, de egymással összevethető módon járul hozzá a közös feladatok elvégzéséhez.
– Az állandó válságkezelő mechanizmus (ESM) továbbfejlesztésével létre kell hozni az „Európai Valutaalapot (EMF). Az alapnak nem EU-s intézményként, hanem államközi szervezetként kellene működnie a tagállami parlamentek megfelelő ellenőrzése mellett.
– A 2019-es EP-választás előtt megállapodásra kell jutni a 2021-ben kezdődő hétéves ciklus EU-s költségvetéséről. Ki kell alakítani egy úgynevezett beruházási költségvetést is, amelynek forrásaival azokat az euróövezeti tagországokat lehetne támogatni, amelyek lemaradásban vannak a tudomány, a technológia és az innováció területén
xxx
7. cikkely – Varsó, az EU “rossz tanulója”
http://nepszava.hu/cikk/1162145-7-cikkely—varso-az-eu-rossz-tanuloja
Az Európai Bizottság felkérte a tagállamok képviselőiből álló Miniszteri Tanácsot, hogy kezdeményezze a lengyel kormány hivatalos meghallgatását, és ezzel indítsa el a szankciókkal fenyegető, úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárást Varsóval szemben.
xxx
Macedónia – Gratulált az EU, hogy sikerült megállapodni
http://nepszava.hu/cikk/1162142-macedonia—gratulalt-az-eu-hogy-sikerult-megallapodni
Hosszas viták után megegyezés született egy olyan kérdésben, amelynek révén a Balkán-féksziget is stabilabbá válhat. Ám még nem minden akadály hárult el.
xxx
Úgy tűnik, Bulgáriának hamarabb lesz eurója, mint nekünk
http://hvg.hu/gazdasag/20180613_ugy_tunik_bulgarianak_hamarabb_lesz_euroja_mint_nekunk
Bulgária hamarosan beléphet az euró előszobájába, kétségek persze vannak az EU egyik legszegényebb tagországának euróövezeti csatlakozásával kapcsolatban.
Bulgária egy éven belül csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez és a bankunióhoz – jelentette be Vladiszlav Goranov bolgár pénzügyminiszter.
xxx
Kaliforniában az állam feldarabolásáról szavaznak
http://nepszava.hu/cikk/1162192-kaliforniaban-az-allam-feldarabolasarol-szavaznak
Az Egyesült Államokban az őszi félidős választásokon Kaliforniában arról is voksolnak, hogy feldarabolják-e Kaliforniát három önálló államra – írja az MTI. A népszavazást kezdeményező milliárdos évek óta kampányol az ötletéért. A három önálló államra történő feldarabolás ötlete a Szilícium-völgy egyik milliárdosától származik: Timothy Drapernek sikerült megfelelő számú aláírást összegyűjtenie kezdeményezéséhez, így a szavazócédulán erről is véleményt mondanak majd a kaliforniaiak.
xxx
Orbán hírszerzési központja nem hallgathat le senkit, nagy kérdés, mire kell
Hírszerzési központként jellemezte Orbán Viktor miniszterelnök azt a szervezeti egységet, amelyet a Miniszterelnöki Kormányirodán belül állít majd fel. A személyesen Orbán Viktor által irányított új tárca, a Miniszterelnöki Kabinetiroda lesz a “házigazdája” a nemzetbiztonsági államtitkárságának. A tervezett egység működéséről egyelőre nem sokat tudni, ám a nemzetbiztonsági törvény módosítását még nem kezdeményezte a kormány, tehát titkosszolgálati eszközöket ez a szerv nem használhat, azaz nem gyűjthet adatokat és nem hallgathat le senkit – írja e heti számában a HVG. A kérdés persze az, mire használja majd Orbán a kormányiroda nemzetbiztonsági államtitkárságát. Lehet ez olyan kézi vezérelt szervezet, amely a miniszterelnök éppen aktuális érdeklődésének megfelelően megrendeléseket ad a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, akár hírszerzői, akár elhárítói vonalon. De lehet, hogy a miniszterelnök mellett most áll fel az az elemző központ, amelyet már régóta szerettek volna megvalósítani a szolgálatok és politikusok egyaránt.
xxx
Önkormányzati siker nélkül 2022 halott
http://nepszava.hu/cikk/1162141-onkormanyzati-siker-nelkul-2022-halott
Újfeudalizmus, hornizmus, Néppárt-szidás, gyurcsányozás – ellenzéki képviselők firtatták a bukás okait, és ütköztettek eszméket a budapesti MSZP taksonyi szabadegyetemén.
xxx
Seszták-közeli cég raktára lángolt, gyújtogatás történhetett
http://nepszava.hu/cikk/1162121-sesztak-kozeli-ceg-raktara-langolt-gyujtogatas-tortenhetett
A Ramiris cégcsoportot Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszterhez szokás kötni… A rendőrség a honlapján azt írja, hogy a tűzesettel kapcsolatban rongálás miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen, vagyis egyelőre nem zárták ki a szándékos gyújtogatás lehetőségét.
xxx
A református püspök szerint a kormányt a vagyongyűjtést jellemzi
A kormányt ideológiák helyett a vagyongyűjtés jellemzi, és a korrupció is jelen van – mondta Bogárdi Szabó István református püspök. A Népszava tudósítása szerint a fenti mondat a Károli Gáspár Református Egyetemen tartott rendezvényen hangzott el, ahol az Újra nevén nevezzük című keresztény értelmiségiek által kiadott kötet apropóján…
xxx
Nemzeti közösségi oldalt szorgalmaz a magyar Facebook királya
http://www.atv.hu/belfold/20180613-nemzeti-kozossegi-oldalt-szorgalmaz-a-magyar-facebook-kiralya
Kasza Tibor szerint egy nemzeti közösségi oldalon sokkal hatásosabban lehetne fellépni az álhírek ellen, és nem Maliburól, egy koktél mellől döntené el valaki, hogy mi a hír Magyarországon. A legaktívabb Facebook-táborral rendelkező magyar az ATV Egyenes Beszédben elárulta a sikere titkát is…Kasza Tibor is érzékeli, hogy nemzetközi szinten egyre többen elpártolnak a Facebooktól, amire szerinte egy nemzeti közösségi oldal lenne a válasz.
xxx
Kitört a fagyiháború
http://nepszava.hu/cikk/1162093-kitort-a-fagyihaboru
Fellázadtak a magyar cukrászok, mert szerintük az albán vállalkozók olcsón árulnak kétszer akkora gombócokat, amit azért tudnak megtenni, mert a valódi gyümölcsöt adalékanyagokkal helyettesítik.
xxx
Segédmunkásnak már beállhat a Cebiten bemutatott önjáró robot
https://index.hu/tech/2018/06/13/segedmunkasnak_mar_beallhat_az_onjaro_gyari_robot/
Teljesen hétköznapi dolog a gyárakban robotokkal találkozni, ezek általában egy szupererős karra emlékeztetnek, és valamilyen nagyon specifikus és rendkívül monoton, naponta több ezerszer ismétlődő feladatot végeznek el. A hannoveri CEBIT kiállításon viszont a jövő változásaira igyekeznek felkészíteni a látogatókat, amikor humanoid – vagy ha a látottak alapján igazán őszinték akarunk lenni: a filmbéli E.T. és egy gorilla szerelemgyermekeire hasonlító – önjáró robotok népesítik majd be az üzemeket.
xxx
Városliget: kivágnak 600 fát, és érkezik Európa legjobb játszótere?
http://hvg.hu/gazdasag/20180613_Varosliget_erkezik_Europa_legjobb_jatszotere
Módosították a Városliget beépítését szabályozó jogszabályt, a VÉSZ-t, és rögtön több kérdés is felmerült, mit is engednek az új szabályok. Megpróbáltuk ezeket tisztázni a Városliget Zrt.-vel. Tényleg kivágnak most 600 fát? Lesz kültéri színpad a Városligeti Színház mellett? Egymást érik majd a vendéglátóhelyek?
xxx
KORDONOK KÖZÖTT VONULHAT A FŐVÁROSI PRIDE MENETE
https://magyaridok.hu/belfold/kordonok-kozott-vonulhat-a-fovarosi-pride-menete-3194866/
A szükséges erők és eszközök mellett kordonelemeket is alkalmazni fog a rendőrség a július 7-i Budapest Pride felvonulás biztosításához – tájékoztatta a Magyar Időket a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ismertetésük szerint mivel a szervezők az eseményt bejelentették, és tiltó ok nem merült fel, a rendőrség a gyülekezési jogról szóló törvénnyel összhangban a rendezvényt tudomásul vette. (A szervezők, úgy tudom, kordonmentességet kértek – Szerk.)
xxx
Meghalt Paudits Béla
http://nepszava.hu/cikk/1162128-meghalt-paudits-bela
Ahogy mi is megírtuk, a színész egy hete került kórházba agyvérzés miatt. A Blikk értesülése szerint azóta nem javult az állapota, szerdán pedig végleg feladta a küzdelmet: 68 esztendős korában elhunyt Paudits Béla.
xxx
Letiltaná Aradszky László dalait özvegye
http://www.atv.hu/belfold/20180614-letiltana-aradszky-laszlo-dalait-ozvegye
Nem fogja engedni, hogy férje dalait feldolgozzák. Tavaly októberben hunyt el Aradszky László, özvegye, Éva asszony azóta sem tudta feldolgozni férje elvesztését. Az özvegy nemrég egy rendezvényen hallotta felcsendülni elhunyt férje dalait. Úgy érzi, ez nem méltó elhunyt férje örökségéhez:
xxx
És elkészült végre Kásler miniszter portréja
A közéleti szereplőket ábrázoló sorozata újabb darabját mutatta be DrMáriás. Ezúttal az új emberminisztert vitte vászonra Van Goghként. (DrMáriás a Délvidék egyik legkiválóbb/legeredetibb magyar alkotója/írója/képzőművésze, hazánkban kevéssé ismert. Megalkotta, úgy hírlik, egyebek között Lázár Jánost, L.Simont is… – Szerk.)
xxx
Tudósok egy kísérlet segítségével megalkották Isten arcképét
http://www.life.hu/news/20180613-tudosok-egy-kiserlet-segitsegevel-megalkottak-isten-arckepet.html
Amerikai kutatók több száz keresztényt kérdeztek meg arról, hogyan képzelik el Istent. Az általuk adott válaszokból alkották meg azt az arcképet, amit közzé is tettek.
xxx