Cikkajánló 2018. április 27.

Egyre szaporodó munkahelyi balesetek. Minden tizedik magyar gyereket ér valamilyen erőszak. Egész évben kétszámjegyű maradhat a bérnövekedés az elemzők szerint. A nagyobb cégeknél kevés a minimálbéres. Túl sok a közmunkás, nagy a kivándorlás. Lassan befejeződik a kormányalakítás. Ezek a kedvezmények lehetnek az új Orbán-kormány demográfiai fegyverei. Beteges információhiány. Csökkent a magyar klinikai vizsgálatok száma. Radikálisan csökkent az orvosok és ápolók elvándorlása. Az egészségügy legégetőbb problémája az orvoshiány. Kenyeres Istvánt választották újabb öt évre a fővárosi levéltár élére. Óriási pofonra készülhetnek a nyugdíjasoknak – ettől joggal félnek sokan. Lemondott minden képviselő Pásztón. Július 8-án lesz a józsefvárosi időközi polgármester-választás. Ennyivel nőhet a parlamenti politikusok fizetése. Változik a kormányellenes tüntetés időpontja. Nyomoznak a városligeti összecsapás miatt. Mi lesz az uniós pénzekkel az új ciklusban? Történelmi találkozó: megkezdte a tárgyalásokat a két Korea. „Mindenhatóvá” válhat Törökországban Erdogan. Több tucat migráns érkezett a mexikói-amerikai határra. Más nyelven beszél Európa és az Egyesült Államok. Orosz magánhadsereg segítheti az Aszad-rezsimet. Szerbia nemkívánatos személlyé nyilvánította a horvát védelmi minisztert. Lelopták az aranyleveleket a bécsi Szecesszió Házáról. Betiltották az Ubert Bécsben. Merre tovább, baloldal? Bill Cosbyt bűnösnek találták. Hercegi esküvő. Úszó atomerőmű. Nézze meg, milyen hatással van a szervezetre az étcsoki…

Árván maradt bakancsok

http://nepszava.hu/cikk/1158522-arvan-maradt-bakancsok

Az egyre szaporodó munkahelyi balesetek megelőzésében kulcsfontosságú lenne a szabályok szigorú betartatása, ám az ellenőrzésekből kigolyózott szakszervezetek nélkül a hatóság csak a cégek töredékéhez jut el.

xxx

 

Sokszor nincsenek tisztában a munkahelyek kockázataival a munkavállalók

https://www.hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2018/04/26/sokszor-nincsenek-tisztaban-a-munkahelyek-kockazataival-a-munkavallalok/

Mivel a munkavállalók sokszor nincsenek tisztában a kockázatokkal, kétéves uniós kampány indult a veszélyes anyagok kezeléséről – fejtette ki Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

xxx

 

Minden tizedik magyar gyereket ér valamilyen erőszak

http://nepszava.hu/cikk/1158500-minden-tizedik-magyar-gyereket-er-valamilyen-eroszak

Nyilvánosságra hozta a tavalyi év gyermekjogi szempontból legmeghatározóbb eseményeit bemutató jelentését a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány.

xxx

 

Egész évben kétszámjegyű maradhat a bérnövekedés az elemzők szerint

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=25&cid=214395#c

Egész évben két-számjegyű béremelkedést várnak a statisztikai hivatal adataira reagálva az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők.

xxx

 

A nagyobb cégeknél kevés a minimálbéres

https://www.hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2018/04/26/a-nagyobb-cegeknel-keves-a-minimalberes/

Az öt alkalmazott feletti, többségi magyar tulajdonban lévő vállalatok dolgozóinak mindössze hét százaléka minimálbéres, hét százaléka pedig garantált bérminimumon foglalkoztatott, a minimálbéresek aránya a kereskedelemben a legnagyobb, tíz százalékos – derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.

xxx

 

Túl sok a közmunkás, nagy a kivándorlás

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/tul-sok-a-kozmunkas-nagy-a-kivandorlas-2460281?utm_source=feed&utm_medium=rss

A szakképzett munkaerő egyre súlyosabb hiánya pedig az ország termelékenységét veszélyezteti.Ezek a főbb megállapításai az Európai Bizottság Magyarországról szóló legfrissebb jelentésének. A dokumentumot a Bizottság illetékes igazgatója ismertette Budapesten. A jelentés kitér a közoktatás romló színvonalára is.

xxx

 

 Lassan befejeződik a kormányalakítás

https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2018/04/27/lassan-befejezodik-a-magyar-kormanyalakitas

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) élén Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója váltja Balogh Zoltánt a hamarosan megalakuló új Orbán-kormányban – írta kormánypárti körökből származó információkra hivatkozva pénteki lapszámában a Magyar Idők, mely azt is megtudta, hogy három nő is államtitkári posztot visz majd az Emmi-ben. Új szereplő lesz a tárcánál Nagy Anikó, aki a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet vezetését adja fel az egészségügyi államtitkári posztért, míg Novák Katalin családügyi, Szabó Tünde pedig sportért felelős államtitkár marad. A lapnak azt is megerősítették, hogy a Fidesz parlamenti frakcióját Kocsis Máté, Józsefváros leköszönő polgármestere vezeti majd. Gulyás Gergely mostani frakcióvezető miniszteri rangban fogja vezetni az újjáalakult Miniszterelnökséget. A napilap idézi a Figyelőben szerdán megjelent listát, amely szerint Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke veszi át a Honvédelmi Minisztériumot Simicskó István eddigi tárcavezetőtől. Miniszter lesz a korábbi felsőoktatási államtitkár, Palkovics László, aki az innovációs és felsőoktatási posztot tölti majd be. A postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztosként dolgozó Bártfai-Mager Andrea lesz a fejlesztési miniszter. A leköszönő Fazekas Sándor helyét Nagy István jelenlegi parlamenti államtitkár veszi át a földművelésügyi tárca élén. Megemlítik, hogy az új kormányban nem marad miniszter Kósa Lajos, aki a 2019-es önkormányzati választási kampányban a Fidesz országos kampányfőnöke lesz.

xxx

 

Ezek a kedvezmények lehetnek az új Orbán-kormány demográfiai fegyverei

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=25&cid=214364#c

A diákhitel-tartozás elengedése, a diplomások gyed időtartamának kitolása, a harmadik gyermektől a jelzáloghitel-tartozás csökkentése és egy családpolitikai kutatóintézet létrehozása is azon konkrét lépések között van, amelyek az Orbán Viktor által már megígért demográfia fókuszú új kormányzati ciklus intézkedéscsomagját alkotják – így értesült a Figyelő. A KSH Népességtudományi Intézetének igazgatóhelyettese szerint a várható intézkedések nem egy új csomag kezdetét jelzik, és nem tűnik reálisnak megkétszerezni a családpolitikára fordított forrásokat.

Lovas Judit, az enpenzem.hu felelős szerkesztője pedig úgy látja, hogy inkább a tehetősebbek vehetik majd igénybe a kedvezményeket. Mint mondta, a kormány az elmúlt években hiába hangoztatta magáról, hogy családbarát, mégis csak egy szűk rétegnek kedvezett.

xxx

 

Beteges információhiány

http://nepszava.hu/cikk/1158552-beteges-informaciohiany

Megosztja a kórházi vezetőket a Kúria ítélete, amely szerint a szaktárcának ki kell adnia a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos adatokat a TASZ-nak.

xxx

 

Csökkent a magyar klinikai vizsgálatok száma

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/04/27/csokkent-a-magyar-klinikai-vizsgalatok-szama

Az európai uniós tendenciákhoz hasonlóan Magyarországon is csökkent a klinikai vizsgálatok száma az utóbbi években, a futó klinikai vizsgálatok számát tekintve azonban így is elsők vagyunk a régiós mezőnyben, míg az új vizsgálatok terén Lengyelország vezet: tavaly 324 új klinikai vizsgálatot végeztek Magyarországon, negyvennel kevesebbet, mint egy évvel korábban – olvasható a Világgazdaság pénteki számában.

xxx

 

Radikálisan csökkent az orvosok és ápolók elvándorlása

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/04/27/radikalisan-csokkent-az-orvosok-es-apolok-elvandorlasa

Nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma, a kormányváltás óra annyira kevés orvos nem akart még külföldre menni, mint 2017-ben: 2010 óta 60 százalékkal csökkent a külföldi munkavállalásra jelentkező orvosok száma, és 2015-höz képest 30 százalékkal csökken a távozó ápolók száma is – mondta el az MTI-nek Rétvári Bence hangsúlyozva, hogy 2010 óta több kormányzati intézkedés javított az orvosok és ápolók helyzetén, és ennek már látható eredményei vannak.

xxx

 

Az egészségügy legégetőbb problémája az orvoshiány

https://merce.hu/2018/04/25/az-egeszsegugy-legegetobb-problemaja-az-orvoshiany/

A Magyar Kórházszövetség elnöke, Svébis Mihály szerint az egészségügy legégetőbb problémája jelenleg Magyarországon az orvoshiány – adta hírül az MTI. A probléma valóban tagadhatatlan: a KSH adatai szerint 2016-ban 1800 betöltetlen orvosi állás volt az országban. Közel 1600 községben például nem volt helyben háziorvos, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig az orvosi állások tizede betöltetlen maradt 2016-ban. A helyzetet súlyosbítja a folyamatos elvándorlás is.

xxx

 

Kenyeres Istvánt választották újabb öt évre a fővárosi levéltár élére

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/04/26/kenyeres-istvant-valasztottak-ujabb-ot-evre-a-fovarosi-leveltar-elere/

Kenyeres Istvánt választotta meg újabb öt évre Budapest Főváros Levéltára főigazgatójának a Fővárosi Közgyűlés – közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.

xxx

 

Óriási pofonra készülhetnek a nyugdíjasoknak – ettől joggal félnek sokan

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/oriasi_pofonra_keszulhetnek_a_nyugdijasoknak_ettol_joggal_felnek_sokan.661257.html

Feleannyi nyugdíjra számít a nem nyugdíjas korú magyar lakosság, mint amennyiből kényelmesen meg tudna élni idős korában. A többség lehangoló jövőt jósol magának: minden pénzt az unokákra és az orvosi kezelésekre fog költeni. A lakosság kilenctizede szerint a várható nyugdíj alacsonyabb lesz az ideálisnál – derül ki a CIG Pannónia friss felméréséből.

xxx

 

Lemondott minden képviselő Pásztón

http://nepszava.hu/cikk/1158555-lemondott-minden-kepviselo-paszton

Úgy összeveszett az országgyűlési választáson LMP-s színekben induló, de független polgármester, Dömsödi Gábor és a fideszes többségű pásztói testület, hogy az összes képviselő lemondott – írta az Index. Így időközi önkormányzati választást írnak majd ki a városban.

xxx

 

Július 8-án lesz a józsefvárosi időközi polgármester-választás

https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2018/04/26/julius-8-an-lesz-a-jozsefvarosi-idokozi-polgarmester-valasztas/

Július 8-ra tűzte ki a józsefvárosi helyi választási bizottság az időközi polgármester-választást – derül ki a testület tájékoztatásából. A választást azért kellett kiírni, mert Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselővé választása után – összeférhetetlenség miatt – április 17-i hatállyal lemondott a tisztségről.

xxx

 

Ennyivel nőhet a parlamenti politikusok fizetése

http://www.atv.hu/belfold/20180427-ennyivel-nohet-a-parlamenti-politikusok-fizetese

A Blikk információi szerint nemsokára emelhetik a képviselők és az állami vezetők illetményét. A Blikk pénteki cikke szerint a képviselői alapilletményt a jelenlegi 748 ezer forintról (nettó 500 ezer) bruttó 1 millió forint (nettó 665 ezer) körüli összegre emelnék.

xxx

 

Változik a kormányellenes tüntetés időpontja

http://www.atv.hu/belfold/20180426-valtozik-a-kormanyellenes-tuntetes-idopontja

Változhat a május 8-ai tüntetés kezdetének időpontja – jelentették be a Mi vagyunk a többség című Facebook-oldalukon a szervezők.

xxx

 

Nőtt a parlamenti kordon – Korábban lehet a 8-i tüntetés

http://nepszava.hu/cikk/1158497-nott-a-parlamenti-kordon—korabban-lehet-a-8-i-tuntetes

A lezárás miatti aggodalmakat az Országgyűlési Őrség sem hagyta figyelmen kívül. Aktuális híreik közt csütörtökön tették közzé: a Dunától a környező házakig, most már tényleg az egész Kossuth teret lezárják. Ráadásul jóval korábban elkezdődik a “létesítménybiztonsági intézkedés” – már május 7-én délután 6-kor kikerülnek a kordonok.

xxx

 

Nyomoznak a városligeti összecsapás miatt

http://nepszava.hu/cikk/1158559-nyomoznak-a-varosligeti-osszecsapas-miatt

Garázdaság vétség és súlyos testi sértés gyanújával indított nyomozást a Budapesti Rendőr-Főkapitányság (BRFK) a szerda este, a városligetben történt összecsapás ügyében. A 168 óra videójából derült ki, hogy a Fidesz-közeli Valton biztonsági cég emberei rátámadtak azokra a ligetvédőkre, akik egy bejelentett tüntetésen próbálták blokkolni a fák átültetését végzőgépeket.

xxx

 

Szijjártónál elszakadt a cérna

Még a Fideszt a soraiban tudó Európai Néppárt képviselőinél is kiverte a biztosítékot ahogyan a külügyminiszter reagált a Sargentini-jelentés súlyos megállapításaira.

xxx

 

Mi lesz az uniós pénzekkel az új ciklusban?

https://www.hirado.hu/kulfold/kulgazdasag/cikk/2018/04/26/mi-lesz-az-unios-penzekkel-az-uj-ciklusban

Az Európai Bizottság módosítaná azokat a feltételeket, amelyek alapján szétosztják a tagállamok között a brüsszeli támogatásokat. Egyes szakértők szubjektív, politikai feltételeket sejtenek a háttérben.

Dr. Polyánszky T. Zoltán, Századvég Gazdaságkutató Zrt. üzletág-igazgatója az M1-en elmondta: nem számít arra, hogy eget rengető változások következnek be a következő uniós költségvetési ciklusban. Az Európai Bizottság (EB) a tárgyalássorozatok elején előáll különböző ötletekkel, amelyek rendszeresen szigorúbb feltételekről beszélnek, de az egyeztetési folyamat végére felpuhulnak.

xxx

 

Történelmi találkozó: megkezdte a tárgyalásokat a két Korea

https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2018/04/27/kim-dzsong-un-megkezdte-a-targyalasokat-mun-dzse-innel

Az északi vezető átlépte pénteken a két Koreát elválasztó demarkációs vonalat Panmindzsonban, és megkezdte a tárgyalásokat a déli elnökkel – a koreai háború befejezése, 1953 óta ő az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.

xxx

 

„Mindenhatóvá” válhat Törökországban Erdogan

https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2018/04/27/mindenhatova-valhat-torokorszagban-erdogan

„Mindenhatóvá” válhat Törökországban Recep Tayyip Erdogan, ha újra elnökké választják a júniusra előre hozott választásokon – mondta Hóvári János volt ankarai nagykövet pénteken, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

xxx

 

Több tucat migráns érkezett a mexikói-amerikai határra

https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2018/04/26/tobb-tucat-migrans-erkezett-a-mexikoi-amerikai-hatarra/

Ez a több tucat migráns is ahhoz a nagyjából 1500 fős karavánhoz tartoznak, akik hetekkel ezelőtt indultak el az Egyesült Államok felé több közép-amerikai országból, főként Hondurasból. Legtöbbjük abban bízik, hogy menedékjogot kaphatnak az Egyesült Államokban. Donald Trump, amerikai elnök hétfőn Twitter üzenetben azt írta: utasította a belbiztonsági minisztert, hogy az emberek hatalmas karavánjait ne engedje be az országba. Nemzetközi munkások vagyunk – ezt skandálták a migránsok, miközben megérkeztek az amerikai-mexikói határon fekvő Tijuana városába.

xxx

 

Más nyelven beszél Európa és az Egyesült Államok

http://nepszava.hu/cikk/1158529-mas-nyelven-beszel-europa-es-az-egyesult-allamok

Egyre nehezebben tudnak szót érteni az európai politikusok a mostani amerikai vezetéssel, pedig a kihívások, amelyekkel az Atlanti-óceán két partján szembe kell nézni, nagyrészt közösek.

xxx

 

Orosz magánhadsereg segítheti az Aszad-rezsimet

http://www.atv.hu/kulfold/20180425-orosz-maganhadsereg-segitheti-az-aszad-rezsimet

Több szemtanú is arról számolt be, hogy rendszeresen érkeznek orosz magánkatonák Szíriába, egy 2-3000 fős csapat lehet jelen az országban. A Kreml tagadta, hogy közük lenne a hadsereghez. Közben Brüsszelben nemzetközi adományozói konferenciát szerveztek az immár nyolc éve tartó szíriai polgárháború sújtotta lakosságnak.

xxx

 

Szerbia nemkívánatos személlyé nyilvánította a horvát védelmi minisztert

https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2018/04/26/szerbia-nemkivanatos-szemellye-nyilvanitotta-a-horvat-vedelmi-minisztert/

A szerb kormány csütörtökön nemkívánatos személlyé nyilvánította Damir Krsticevic horvát védelmi minisztert, így reagálva arra, hogy Horvátország a múlt vasárnap nemkívánatos személlyé nyilvánította Aleksandar Vulin szerb védelmi tárcavezetőt.

xxx

 

Lelopták az aranyleveleket a bécsi Szecesszió Házáról

https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2018/04/26/leloptak-az-aranyleveleket-a-becsi-szecesszio-hazarol/

Fél tucat aranylevelet loptak el tolvajok a bécsi Szecesszió Házának aranygömbös kupolájáról. Az 1898-ban épült műemléket épp restaurálják, a rablók az állványzatra felkapaszkodva fértek hozzá az értékes levelekhez.

xxx

 

Betiltották az Ubert Bécsben

https://888.hu/article-betiltottak-az-ubert-becsben?source=hirkereso

A tisztességes verseny szabályait sértette meg az amerikai vállalat, emiatt gyűlt meg a baja az osztrák főváros kereskedelmi bíróságával.

xxx

 

Merre tovább, baloldal?

http://nepszava.hu/cikk/1158507-merre-tovabb-baloldal

 ( Kemény Ádám közgazdász) A választás után elszabadultak az indulatok. Sajnos azonban, a vesztes oldal szereplői eddig feltűnően kevés energiát fordítottak annak az elemzésére, hogy miért győzhetett harmadszor is a Fidesz, és ami ennél is fontosabb, mi a teendő a következő négy évben. Ennek kapcsán a következőket ajánlom a baloldali ellenzéknek megfontolásra.

xxx

 

Bill Cosbyt bűnösnek találták

http://www.atv.hu/kulfold/20180426-bill-cosbyt-bunosnek-talaltak

A 80 éves komikust bűnösnek találta a bíróság, miután többen is azzal vádolták meg, hogy megerőszakolta őket.

xxx

 

A palota bejelentette, hogy ki lesz Harry herceg esküvői tanúja

https://www.hirado.hu/kultura-eletmod/bulvar/cikk/2018/04/26/a-palota-bejelentette-hogy-ki-lesz-harry-herceg-eskuvoi-tanuja/

Vilmos herceg lesz öccse, Harry esküvői tanúja – közölte csütörtökön a Kensington-palota. Harry és Vilmos londoni rezidenciájának és hivatalának bejelentése szerint Vilmos megtiszteltetésnek veszi és örömmel elfogadja öccse felkérését. Az idén 34 éves Harry herceg – Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia, II. Erzsébet királynő unokája – és menyasszonya, Meghan Markle 37 éves amerikai színésznő eljegyzését november végén jelentették be. Az esküvő május 19-én lesz Windsorban, a legősibb angliai királyi rezidencián.

xxx

 

Szénbányászat atomenergiával

http://nepszava.hu/cikk/1158531-szenbanyaszat-atomenergiaval

Harminckét évvel a világ legnagyobb polgári nukleáris balesete után az orosz állami Roszatom a napokban kezdené tesztelni új projektjét, az úszó atomerőművet, ami súlyosan veszélyezteti az Északi-sarkvidéket

xxx

 

Nyári kánikula a hosszú hétvégén

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/04/26/nyari-kanikula-a-hosszu-hetvegen/

Csapadék is várható, de jellemzően sok lesz a napsütés, helyenként 30 fokig is melegedhet a levegő a hosszú hétvégén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. (Reméljük keddre, máj. 1-re is a jó időt – Szerk.)

xxx

 

Nézze meg, milyen hatással van a szervezetre az étcsoki

http://www.atv.hu/kulfold/20180425-nezze-meg-milyen-hatassal-van-a-szervezetre-az-etcsoki

A magas kakaótartalmú csokoládé fogyasztása előnyösen hat a memóriára és az immunrendszerre, a közérzetre, csökkenti a stresszt és a gyulladást – állapította meg egy új kutatás.

xxx

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az