Értünk tüntetnek, Független Egészségügyi Szakszervezet. Ötezer rezidenst haragított magára a kamara elnöke. Magyar házi gondozók ezrei ingáznak nyugat felé. Álvita a gyógyszertárak jövőjéről. Tömegével menekítenék a gyerekeket az állami oktatásból. Inflációt hozhat a bérek tartós emelkedése. Rengeteg embert keresnek: 217500 forintos fizetés. Részmunkaidőben. Munkába járás vagy kiküldetés? Mit ajánlanak a pártok a melósoknak? Elvitte az Akadémia a Lukács-kéziratokat. A belső tartalékok mozgósításán múlik a Fidesz kétharmada. Megnevezte a szerinte legesélyesebb ellenzéki jelölteket a V18 csoport. Büntetik a községeket, amelyek legyőzték az államot. Nem árulják el, hány stadion épült 2010 óta. Tiltakozás az ügyvédek elleni támadások miatt. Egyre közelebb a hetes cikkely. Hogyan hat a külső erőtér a belpolitikára? Ötvenmillió Facebook-felhasználó adatai veszélyben? Öregedést irányító fehérjéket találtak magyar kutatók.
Értünk tüntetnek
http://nepszava.hu/cikk/1155699-ertunk-tuntetnek
(Rozsos Erzsébet ápolásetikus) A Független Egészségügyi Szakszervezet arra szólít fel, hogy március 24-én Budapesten demonstráljunk az egészségügyben, a szociális ellátásban dolgozók mellett….Annak ellenére, hogy Magyarországon is alapvető jog az egészségügyi és a szociális ellátáshoz, a mentéshez való megfelelő hozzáférés, ezt a kormány nap mint nap elfelejti. A döntéshozókat nem érdekli, hogy a kórházakban minden további, a létszámnorma feletti beteg megnöveli a személyzet munkaterheit.
xxx
Belülről nézve
http://nepszava.hu/cikk/1155579-belulrol-nezve
(dr. Nagy Zoltán egyetemi tanár)Nem „haszontalan”, mondhatni, nem minden tanulság nélküli eltölteni akár egy hetet is valamely egészségügyi fekvőintézetben. Hamar rájövünk: a kormányzati egészségpolitika beszélő viszonyban nincs a hétköznapi valósággal. Egy szakorvos ötezer forintos bruttó fizetésemelése vagy egy húsz éve a szakmában dolgozó, három műszakban tejesítő nővér ötszáz forintos bérnövekménye aligha kíván magyarázatot.
xxx
Ötezer rezidenst haragított magára a kamara elnöke
http://nepszava.hu/cikk/1155697-otezer-rezidenst-haragitott-magara-a-kamara-elnoke
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ), hogy júliustól a leginkább rászorultak fizessék meg az orvosi kamara költségvetésének hiányát.
xxx
Körkörös migráció: magyar házi gondozók ezrei ingáznak nyugat felé
http://hvg.hu/elet/20180320_gondozo_apolo_migrans_korkoros_migracio_ingazas_demografia_idosek
Büszkébbek lennének, ha a magyar egészségügyet szolgálnák, de az itthoni fizetésekből nem tudnak megélni, így Ausztriába, Németországba ingáznak idős embereket gondozni. Nagyjából annyian választják ezt az utat, ahány ápoló a magyar egészségügyi és szociális rendszerből hiányzik. A migráns házi gondozók toborzására külön iparág épült, a közvetítőkkel azonban nem árt vigyázni
xxx
Álvita a gyógyszertárak jövőjéről
http://nepszava.hu/cikk/1155610-alvita-a-gyogyszertarak-jovojerol
A gyógyszerészi kamara és a kormányzat tegnap sajtótájékoztatón tiltakozott az ellenzék patikaliberalizációs terve ellen. Szerintük Komáromi Zoltán, aki most az MSZP-Párbeszéd miniszter-jelöltje, ismét liberalizálni akarja a patikákat
xxx
Milyen legyen a jövő egészségügye?
http://www.atv.hu/videok/video-20180319-milyen-legyen-a-jovo-egeszsegugye
Az ATV Start vendége Orosz Anna elnökségi tag, Momentum.
xxx
Tömegével menekítenék a gyerekeket az állami oktatásból
http://nepszava.hu/cikk/1155662-tomegevel-menekitenek-a-gyerekeket-az-allami-oktatasbol
Lesújtó véleményt fogalmaztak meg az oktatási rendszerrel kapcsolatban a szülők, egy online közösség, a Szülői Hang felmérése alapján. Több mint 90 százalék állítja, hogy romlott a színvonal az elmúlt nyolc évben – nem csoda, hogy sokan menekítenék a gyereküket az állami iskolákból, ez viszont további „gettósodásához” vezet.
xxx
Inflációt hozhat a bérek tartós emelkedése
http://nepszava.hu/cikk/1155724-inflaciot-hozhat-a-berek-tartos-emelkedese
A piaci várakozásokat felülmúlva, 13,8 százalékkal nőttek a nettó és a bruttó átlagkeresetek idén januárban az előző év azonos időszakához képest – derült ki a KSH adataiból. Ez bruttó 310 800, nettó 206 700 forintos átlagfizetést jelent. Ágazatoktól függően nagy az eltérés: a pénzügyi, biztosítási tevékenységek területén 570 ezer, a vendéglátásban 203 100 forint volt a bruttó átlagbér. A közfoglalkoztatottak bruttó keresete viszont csupán 82 300 forint. Le is húzzák a statisztikát: őket nem számolva 323 600 forint a bruttó nemzetgazdasági átlagbér, és így nézve a költségvetési szféra bruttó átlagbére hónapok óta néhány ezer forinttal megelőzi a versenyszféra átlagkeresetét.
xxx
Rengeteg embert keresnek: 217500 forintos fizetés, 8 általános is elég
Elleste a MÁV toborzási praktikáját a BKV. A közlekedési vállalat az 1-es villamoson próbál villamos járművezető képzésére, 8 általánossal rendelkező hallgatókat becsalogatni. A képzés fél éves, de már a tanfolyam ideje alatt is jár fizetés.
xxx
Aki részmunkaidőben dolgozik, erre számíthat nyugdíjban
https://24.hu/fn/gazdasag/2018/03/20/reszmunkaido-nyugdij/
Bár még mindig nem túl széleskörűen elterjedt, de egyre többen dolgoznak részmunkaidőben Magyarországon…És akiket így foglalkoztatnak, azokban felmerül a kérdés, hogy ez a munka hogyan fog majd beszámítani a nyugdíjukba, éri-e őket emiatt hátrány majd idősebb korukban…
xxx
HÚSZ ÉV UTÁN NEM KERÜL ELŐ A BIZONYÍTÉK
https://magyaridok.hu/gazdasag/husz-ev-utan-nem-kerul-elo-bizonyitek-2900019/
A MUNKAERŐHIÁNY MIATT OLYANOKAT IS ALKALMAZNAK AZ ÉPÍTKEZÉSEKEN, AKIKNÉL GYAKORIAK A BALESETEK.Kérhet-e egy húsz évvel ezelőtti munkahelyi balesetről adatokat a kormányhivatal? Hogyan válhat valakiből toronydaru-kezelő? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszolnak az építőipari munkahelyi balesetek megelőzésére szolgáló Nincsbaleset.hu szakértői.
xxx
Munkába járás vagy kiküldetés?
https://ado.hu/rovatok/ado/munkaba-jaras-vagy-kikuldetes
Hivatali, üzleti utazás, kiküldetés, munkába járás – az adószabályok többszöri változása miatt sokan bizonytalanok e költségek elszámolására, megtérítésére vonatkozó előírások helyes alkalmazása tekintetében. Cikkünk a kérdéskör szempontjából alapvető fogalmakkal kapcsolatos értelmezési tudnivalókról ad tájékoztatást.
xxx
Mit ajánlanak a pártok a melósoknak?
http://veledvagyunk.blog.hu/2018/03/17/mit_ajanlanak_a_partok_a_melosoknak
Gázárcsökkentést, sőt a rászorulóknak ingyenes közműminimumot, legalább nettó százezer forint havi jövedelmet, többkulcsos szja-t, luxusadót, rugalmas nyugdíjkorhatárt, a szakszervezeti mozgalom megerősítését, anyagi támogatását ígérik egyebek mellett a parlamenti választáson induló pártok. Szemezgessenek belőle, s döntsék el, mit lehet mindebből valóban komolyan venni.
xxx
Mégiscsak elvitte az Akadémia a Lukács-kéziratokat
http://nepszava.hu/cikk/1155722-megiscsak-elvitte-az-akademia-a-lukacs-keziratokat
Elszállították Lukács György kéziratait a filozófus egykori otthonában kialakított archívumból kedd délelőtt. A hagyatékot kezelők arról számoltak be, hogy „váratlanul” jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) öt munkatársa, mintegy fél óra alatt bepakolták egy kisteherautóba a kéziratokat, majd elvitték azokat.
xxx
Závecz: a belső tartalékok mozgósításán múlik a Fidesz kétharmada
http://www.atv.hu/belfold/20180320-zavecz-a-belso-tartalekok-mozgositasan-mulik-a-fidesz-ketharmada
Az elmúlt egy hónapban nem változott a Fidesz táborának mérete, a Jobbik viszont szerzett új szimpatizánsokat. Kisebb lett a pártoktól távolságot tartók csoportja is.
xxx
Megnevezte a szerinte legesélyesebb ellenzéki jelölteket a V18 csoport
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=213892
Nyilvánosságra hozta a legesélyesebb ellenzéki jelöltek listáját a volt jobboldali és baloldali minisztereket vezető politikusokat felvonultató V18 csoport. A felsoroltak egyik részénél szerintük a választókon múlik, ki lesz a befutó az egyéni körzetekben, és van, ahol még a pártok megegyezése is befolyásolhatja a végeredményt.
A Politikai Alternatíva Listájának nevezett felsorolásban a demokratikus ellenzéki pártok, így az MSZP-Párbeszéd, a DK és az LMP egyéni jelöltjei mellett szerepel számos jobbikos politikus, mások mellett Vona Gábor pártelnök is. Balázs Péter korábbi külügyminiszter és EU-biztos, a V18 elnöke a Klubrádiónak azt mondta, egyelőre a tájékoztatás volt a céljuk és még számítanak kölcsönös visszalépésekre, megegyezésekre.
xxx
Kezdődik a kivéreztetés: Esztergom lehet Hódmezővásárhelyből
http://nepszava.hu/cikk/1155653-kezdodik-a-kivereztetes-esztergom-lehet-hodmezovasarhelybol
A bevételeket csökkentette, a kiadásokat növelte Hódmezővásárhely közgyűlésnek fideszes többsége, miközben azokat a területeket, amikért korábban a testület felelt, rátolta a polgármesterre.
xxx
Üzentek Szita Károlynak – Menni kéne
http://nepszava.hu/cikk/1155686-uzentek-szita-karolynak—menni-kene
Lemondásra szólították fel Szita Károly kaposvári polgármestert a parlamenti ellenzéki pártok helyi képviselő-jelöltjei. Az ellenzéki politikusok mindannyian egyetértettek, a fideszes városvezetőnek ügynökmúltja miatt nemcsak a somogyi megyeszékhely éléről, de a hazai közéletből is távoznia kellene.
xxx
Revans – Büntetik a községeket, amelyek legyőzték az államot
http://nepszava.hu/cikk/1155723-revans—buntetik-a-kozsegeket-amelyek-legyoztek-az-allamot
Millióktól eshetnek el azok a kistelepülések, amelyek az elhíresült falubusz-ügyben ellent mertek mondani az államapparátusnak és pert nyertek a kincstár ellen.
xxx
Nem árulják el, hány stadion épült 2010 óta
http://www.atv.hu/belfold/20180321-nem-aruljak-el-hany-stadion-epult-2010-ota
Hiába áll a futball a kormány sportpolitikájának középpontjában, azt nem akarják elárulni, hogy 2010 óta hány stadion épült Magyarországon.
xxx
Egyház és sport: Magyarországnál nincs bőkezűbb az Európai Unióban
http://nepszava.hu/cikk/1155655-egyhaz-es-sport-magyarorszagnal-nincs-bokezubb-az-europai-unioban
Eszméletlen pénzt önt a sportba és az egyházakba a kormány, úgyhogy mégiscsak van valami, amiben Magyarország az EU éllovasa.
xxx
Ilyen a pártállamban sem volt: tiltakozás az ügyvédek elleni támadások miatt
El a kezekkel a védőktől, a politika hagyja békében dolgozni az ügyvédeket! – követelte a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában Bánáti János. A Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) elnöke azután fogalmazta meg tiltakozását, hogy a napokban több kormánypárti politikus: Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselő és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium jelenlegi parlamenti államtitkára is személyében támadta Bárándy Pétert.
xxx
Bárándy: az igazságszolgáltatás harmadik pillérjét is támadás érte
http://www.atv.hu/belfold/20180321-barandy-az-igazsagszolgaltatas-harmadik-pillerjet-is-tamadas-erte
Az igazságszolgáltatásban három feladat különül el, az ítélkezés, a vád és a védelem. Ezen a három pilléren nyugszik. Ha ebből bármelyiket megtámadom, megbillen az egész egyensúlya- magyarázta a fideszes politikusok kijelentésével kapcsolatban Bárándy Péter.
xxx
Szívroham miatt csúszhat a Postapalota elkótyavetyéléséről szóló büntetőper
Elmaradtak a perbeszédek a Postapalota ügyeként ismert, a Fővárosi Törvényszéken különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folyó büntetőperben kedden, mert a másodrendű vádlott, K. Péter előző nap szívinfarktus gyanújával került kórházba.
xxx
Egyre közelebb a hetes cikkely – Bővül a lista
http://nepszava.hu/cikk/1155734-egyre-kozelebb-a-hetes-cikkely—bovul-a-lista
Az Európai Parlament nők jogaival és esélyegyenlőséggel foglalkozó bizottsága felszólítja a magyar kormányt, hogy mielőbb ratifikálja az Isztambuli Egyezményt a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról.
xxx
Szijjártó az ENSZ Emberi Jogi Bizottságát oktatja migrációról és emberi jogról
Úgy nagyjából ebben a stílusban: mi elutasítjuk, hogy a migráció alapvető emberi jog, senkinek sincs joga hozzá, hogy reggel felkel, rábök a térképre, hogy hova akar áttelepülni, aztán megindul és árkon bokron át odamegy.
xxx
Hogyan hat a külső erőtér a belpolitikára?
http://ujegyenloseg.hu/hogyan-hat-a-kulso-eroter-a-belpolitikara/
(Csizmadia Ervin) Jó volna, ha a politológiától Magyarországon egyre több olvasó ne csak azt várná, hogy elemezze a közvélemény-kutatási és koalícióalakítási alternatívákat, hanem azt is, hogy élesen megvilágítson hosszú trendeket és megmagyarázza azt, amit röviden külső-belső nexusnak nevezhetünk. Manapság, amikor egyre inkább a körül forog a kérdés, hogy úgynevezett nemzetközi szereplőknek (legyenek ők pénzügyi vagy bármilyen más hatalmasságok) van-e szerepük egy ország belpolitikában, talán nem árt, ha túllépünk a napi szintű megközelítéseken s egy kicsit mélyebbre ásunk.
xxx
Kevés és drága lesz a gyümölcs – Pusztított a márciusi fagy
http://nepszava.hu/cikk/1155615-keves-es-draga-lesz-a-gyumolcs—pusztitott-a-marciusi-fagy
Kevesebb és drágább kajszi- és őszibarack, valamint cseresznye teremhet idén. A zöldségféléket inkább a belvíz veszélyezteti.
xxx
Gabonatermesztők: már gondot jelent a belvíz a földeken
http://nepszava.hu/cikk/1155586-gabonatermesztok-mar-gondot-jelent-a-belviz-a-foldeken
Már gondot jelent a szántóföldeken a belvíz, mivel gondoskodni kell annak elvezetéséről – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn.
xxx
Miért beteg a magyar mezőgazdaság?
http://www.atv.hu/videok/video-20180319-miert-beteg-a-magyar-mezogazdasag
Az ATV Start vendége Raskó György agrárközgazdász.
xxx
Eladják a Telenort a cseh PPF-csoportnak
http://www.atv.hu/belfold/20180321-eladjak-a-telenort-a-cseh-ppf-csoportnak
A Telenor 2,8 milliárd euróért eladja közép-kelet-európai leányvállalatait, köztük a Telenor Magyarország vállalatot a cseh PPF-csoportnak, amely a közép-kelet-európai térség legnagyobb magántőke-befektetője.
xxx
Letelepedési kötvény: 20 ezer igénylésből összesen 20-at utasítottak el
A bevándorlási hivatal korábban csak a Kínából érkező három személy kérelmének elutasítását közölte.
Húszezer kérelmezőből mindössze 20 letelepedési kötvény igénylőt, és 44 hozzátartozót utasítottak vissza a magyar hatóságok nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági kifogással a kötvényprogram négyéves fennállása alatt – írja a Magyar Nemzet.
xxx
Ilyen még nem volt – nagy dobás a Vodafone-tól
https://www.napi.hu/tech/ilyen_meg_nem_volt_nagy_dobas_a_vodafone-tol.658922.html
A fiatalok több mint egyötöde teljesen elveszítette az önbizalmát: aggódnak, hogy még a legalapvetőbb munkakörök betöltéséhez sem rendelkeznek megfelelő készségekkel. A helyzet Magyarországon sem mutat rózsás képet, ha a digitális készségekről van szó. A Vodafone ezen a helyzeten szeretne javítani, ezért elindított egy digitális készségekkel és munkakörökkel foglalkozó karriertanácsadó programot, amely a jövő munkaköreire összpontosít elsősorban. Az applikáció készségeket mér és tréninglehetőségeket ajánl az álommunka elérése érdekében.
xxx
Ötvenmillió Facebook-felhasználó adatai veszélyben?
http://www.atv.hu/videok/video-20180320-otvenmillio-facebook-felhasznalo-adatai-veszelyben
Az ATV Start vendége Ormós Zoltán internetjogász
xxx
Adatbotrány a Facebooknál
http://nepszava.hu/cikk/1155705-adatbotrany-a-facebooknal
Mark Zuckerberg még 48 órával az után sem szólalt meg, hogy kiderült, visszaéltek 50 millió felhasználó személyes adataival. Mindeközben estek a részvényeik árai.
xxx
Az internetes zaklatás ellen harcolna Melania Trump
https://mno.hu/kulfold/az-intetnetes-zaklatas-ellen-harcolna-melania-trump-2454890
Melania Trump, az amerikai elnök felesége fellépést ígért kedden az internetes zaklatás ellen. A first lady a legnagyobb internetes vállalatok és közösségi platformok vezetőit látta vendégül a Fehér Házban, hogy megvitassa velük az internet kedvező és kedvezőtlen hatásait, elsősorban a gyermekekre.
xxx
Öregedést irányító fehérjéket találtak magyar kutatók
http://www.atv.hu/belfold/20180321-oregedest-iranyito-feherjeket-talaltak-magyar-kutatok
Az öregedés folyamatában szerepet játszó emberi fehérjéket azonosítottak magyar kutatók matematikai elemzéssel – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) genetika tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) kutatói gépi tanulásos algoritmus segítségével jellemezték az ember 24 ezer fehérjéjét, és meghatározták, hogy közülük melyek játszhatnak szerepet az öregedési folyamatokban.
xxx