Az erős szakszervezetek egy ország alakító erői lehetnek. A közszférában is teret kellene adni a nyugdíjasok foglalkoztatásához. BKV – Nem vágynak volán mögé a sofőrök vezetői.Demonstrációt tart a szakszervezet, Styl, Sz.hely. Szakszervezetet szerveznek a pizzafutárok? Miért azok keresnek kevesebbet, akik többet dolgoznak? Na, ezért felejtheti el a legtöbb magyar a fizetésemelést, előléptetést. Jobbik, szociális ágazatok! Andor László – foglalkoztatásiminiszter-jelöltként. Mozgalmi sikerek és kudarcok. Ennyit adnak a cégek cafeteria keretében. A készenlét is minősülhet munkaidőnek az uniós jog szerint. Kisokos a kamatjövedelmet sújtó szja-ról. Hazakísérő telefon.
Egy út van csupán: a szociális Európa
https://nepszava.hu/cikk/1154992-egy-ut-van-csupan-a-szocialis-europa
Az erős szakszervezetek egy ország alakító erői lehetnek, nem szabad hagyni, hogy elnyomják azokat – mondta a Német Szakszervezeti Szövetség elnöke, Reiner Hoffmann, aki a hétvégén Budapesten tárgyalt.
xxx
A közszférában is teret kellene adni a nyugdíjasok foglalkoztatásához – VOSZ
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=213723
Százezres nagyságrendben állítaná újra munkába a nyugdíjasokat a vállalkozók szövetsége, amihez az adózási és munkaügyi szabályok módosítását akarják elérni. Ha a kormányzat figyelembe veszi a javaslataikat, helyrehozhatja korábbi foglalkoztatáspolitikai hibáit – erről is beszélt a Klubrádióban a VOSZ főtitkára.Több javaslatot is tesz a kormányzatnak a közel jövőben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), hogy minél több nyugdíjas állhasson újra munkába – mondta Dávid Ferenc, a szervezet főtitkára a Reggeli gyorsban. A szövetség munkatársa megerősítette, az adószabályok és a nyugdíj melletti munkára vonatkozó előírások megváltoztatását is módosíttatni akarják. Céljuk, hogy a nyugdíjas tűzoltók, rendőrök, valamint a nyugállományú pedagógusok és egészségügyi dolgozók foglalkoztatása is könnyebbé váljon a nyugdíjas-szövetkezeteken keresztül.
xxx
BKV – Nem vágynak volán mögé a sofőrök vezetői
http://nepszava.hu/cikk/1154995-bkv—nem-vagynak-volan-moge-a-soforok-vezetoi
A szakszervezetek szerint, ha nem is jelentősen, de lehetne enyhíteni a BKV túlterhelt buszvezetőinek terhein. Szerintük ugyanis a cégnél vannak olyan területvezetők, akik sofőrök is, de mégsem teljesítik a kötelező minimumot járművezetésből. Mint mondják, annyiban megértik őket: senki nem vágyik fűtetlen trolik kormánya mögé.
xxx
Demonstrációt tart a szakszervezet, Styl, Sz.hely
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/styl_szombathely_fizetes_demonstracio_kolcson
A gyár nem tudja kifizetni a béreket. 50 millió forintot akart adni a szombathelyi önkormányzat a Stylnek, de ez csak nehezítené a cég helyzetét. Noha lapunk nem kapta meg a szombathelyi önkormányzat közleményét, de a kormánypárti sajtó lehozta, innen tudjuk, hogy a városvezetés szerint a Styl vezetése megakadályozta, hogy a város segítséget nyújtson a nehéz helyzetben lévő gyárnak. Azt is írják, hogy „Hende Csaba Szombathely országgyűlési képviselőjének közbenjárására a Magyar Állam 2018 februárjában további pénzügyi segítséget kívánt nyújtani”.
xxx
Szakszervezetet szerveznek a pizzafutárok?
Szakszervezetet szerveznek a pizzafutárok? Bírósághoz fordulnak a kényszervállalkozók? Nyugat-Európában ennek is eljött az ideje. Az álvállalkozó pizzafutárok, takarítók vagy a sokat emlegetett – itthon éppen betiltott – Uber-sofőrök képviselőjéként is tekinthetünk Gary Smith-re, aki azért perel egy nagy londoni víz-, fűtés- és villanyszerelő társaságot, a Pimlico Plumberst, mert szeretné elérni, hogy ne független szerződéses partnernek, hanem szabályos alkalmazottnak tekintsék. Hasonló cipőben járnak azok a németországi ételfutárok, akik szakszervezet-alapítással, sztrájkfenyegetéssel szinte a klasszikus munkásosztály nyomdokaiba lépnek. De – bármennyire meglepő is – látszatra önálló vállalkozóként dolgozik a nagy fapados légitársaság, az ír Ryanair sok pilótája is.
xxx
Miért azok keresnek kevesebbet, akik többet dolgoznak?
Hatvannyolc óra egy héten – ennyiben maximálták korábban a munkahetet Dél-Koreában, ami napjainkra valóságos demográfiai válsághoz vezetett. Az ország most valamelyest fellélegezhet, mert az új szabályok értelmében már „csupán” 52 órán át robotoltathatók a dolgozók. Számos országa van azonban a világnak, ahol csak álmodnak a napi nyolc óra munkáról – már ha van idejük alvásra.
xxxű
Százezer munkás havi 200 euróért dolgozik a textil- és lábbeliiparban
Szerbiában 1800 textilüzemben és cipőgyárban 100 000 munkás havi 27 000 dinárért dolgozik – tette közzé hétfőn a Rosa Luxemburg Alapítvány. Sajtóértekezletén Bojana Tamindžija kutatásvezető leszögezte: Szerbiának ma nincs is textilipara, mint egykor Jugoszláviának, ahol 250 000 ember dolgozott a szektorban, ahol nyersanyagot is előállítottak, valamint kész termékeket szállítottak külföldre. Ma az országban a textil- és lábbeliipar a kiegészítő munkálatokra épül, a nyersanyag 90%-át külföldről hozzák be, a termelés pedig a megrendelésektől függ. – A szerbiai kormány a munkanélküliséget külföldi beruházók gyárainak megnyitásával igyekszik megoldani. Egy-egy munkahely után akár 10 000 eurót is fizet, a helyi önkormányzatok pedig ingyen telket és különféle kedvezményeket biztosítanak. Ezekben a gyárakban a 27 000 dináros béren túl a munkásjogokat sem tisztelik – emelte ki Tamindžija. Kollégája, Stefan Aleksić hozzátette: a szerbiai munkások a vállalatvezetők nyomására készek lemondani a betegszabadságról, a nyaralási pótlékról és a túlórák díjazásáról. A túlélés érdekében a vranjei és környékbeli textilmunkások és cipőgyárosok hétvégén Koszovóra járnak át olcsó áruért. A legtöbb helyen nem engedélyezik, hogy a dolgozók szakszervezetet alapítsanak.
xxx
Na, ezért felejtheti el a legtöbb magyar a fizetésemelést, előléptetést
Mára aligha lehet bárki számára ismeretlen az “élethosszig tartó tanulás” fogalma. Mostanra naponta esik szó arról, hogy a digitalizáció hatására rengeteg munkahely szűnhet meg a közeljövőben, olyanok is, melyek esetében akár 20 éve sem tudtuk volna elképzelni, hogy valaha kiváltható lesz az emberi munkaerő. Éppen ezért nem ülhetünk a babérjainkon: a megszerzett tudás könnyen elavulhat, így fontos lenne folyamatosan képeznünk magunkat. Egy friss kutatás szerint azonban kisebbségben vannak azok, akik ezt valóban meg is teszik.
xxx
Bemutatta árnyékkormányának tagjait Karácsony Gergely
http://nepszava.hu/cikk/1154972-bemutatta-arnyekkormanyanak-tagjait-karacsony-gergely
Karácsony Gergely egyelőre csak a kormánya felét nevezte meg, a többi helyre a szövetséges pártok jelöltjeit várja.
Andor László – foglalkoztatásiminiszter-jelöltként – az elvándorlást tartja a legnagyobb problémának. Mellár Tamást nem zavarja, hogy a pénzügyminiszteri poszt nem a legnépszerűbb: sem az emberek, sem a gazdasági lobbik között. Még soha nem kaptam a születésnapomon karácsonyi ajándékot, mosolyog rá a miniszterelnökre Hegyesiné Orsós Éva. Aki az esélyegyenlőségért felelne a Karácsony-kabinetben. Daróczi Gábor, az oktatási tárca élére képzelt szakember, nem veszteget szót arra, hogy leírja, milyen csapnivaló állapotban van az oktatás. A romosodó egészségügyet Karácsony a XII. kerületben praktizáló Komáromi Zoltánrabízná. Ámon Ada környezetvédelmi miniszterként felülvizsgálná és leállítaná a paksi bővítési projektet Az önkormányzatoknak is új tárcát biztosítana Karácsony Gergely, jelöltje Wittinghoff Tamás.
xxx
„Nincs értelme fenntartani a humántárcát”
https://mno.hu/belfold/nincs-ertelme-fenntartani-a-humantarcat-2452786
Az egészségügy 2010 előtt is ezer sebből vérzett, de a mai helyzet több szempontból kedvezőtlenebb – mondta lapunknak Sinkó Eszter. Az egészségügyi közgazdász szerint ha többet költünk az ágazatra, javul a helyzet, mert több jut az orvosok és a nővérek bérére, de az ellátórendszernek az a fajta szétesettsége, ami ma megfigyelhető, nem fog érdemben megváltozni.
xxx
Hogyan nehezíti meg az iskola a család életét?
http://www.atv.hu/videok/video-20180308-hogyan-neheziti-meg-az-iskola-a-csalad-eletet
Az ATV Start vendége Ercse Kriszta szóvivő, Civil Közoktatási Fórum.
xxx
Egész megyét érintő botrány: elúszott a vokis dolgozók fizetése (tanárok)
Csaknem száz tanár ütheti bottal pénze nyomát. Tíz éve kezdődött gyalázatos történet végére került pont – így értékelte a Kisalföldnek Árvay Péter, a Vocational Academy botrányának egyik károsultja a döntést. A Győri Törvényszék jogerősen felszámolta a korábban tucatnyi iskolát működtető Vocational Academy Alapítványt. Csaknem száz tanár ütheti bottal pénze nyomát. Tíz éve kezdődött gyalázatos történet végére került pont – így értékelte a Kisalföldnek Árvay Péter, a Vocational Academy botrányának egyik károsultja a döntést. A pedagógus a sopronkövesdi általános iskolában tanított annak idején.
xxx
A JOBBIK MEGÁLLAPODÁST ÍRT ALÁ A SZOCIÁLIS ÁGAZATOK KÉPVISELŐIVEL
Kerekasztal beszélgetésre hívta a Jobbik a szociális ágazatok képviselőit, ahol megvitatták a szakmákat érintő problémákat és azok lehetséges megoldásait.
xxx
Kilakoltatás – Közeledik már a moratórium vége
http://nepszava.hu/cikk/1154996-kilakoltatas—kozeledik-mar-a-moratorium-vege
Úgy tűnik, a kormány hiába nyilvánította 2018-at a Családok Évének, azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, idén sem várhatnak sok segítséget és együttérzést a kormánypártok képviselőitől.
xxx
Devizahitel – Tüntetett az Adóskamara (fotók)
http://nepszava.hu/cikk/1154997-devizahitel—tuntetett-az-adoskamara-fotok
Vasárnap ismét tüntetett Budapesten az MNB székháza előtt az Adóskamara, amely a forintosított devizahiteleseket és a brókercégek károsultjait képviselő szervezetek nemrégiben történt összefogása nyomán jött létre. Az Adóskamara követelései mögé több ellenzéki párt felsorakozott, de a károsultak közül sokan félnek attól, hogy csak kampánytémául kívánják felhasználni őket.
xxx
Devizaalapú uzsorahitelek
http://nepszava.hu/cikk/1154986-devizaalapu-uzsorahitelek
A devizaadósok által elszenvedett veszteségeket a forint leértékelődése idézte elő – írta dr. Szász Tibor címzetes egyetemi tanár e hasábokon a Népszava február 12-i számában. A cikk szerint a leértékelődés a 2010. évtől működő kormány gazdaságpolitikájára és kommunikációjára, valamint az MNB monetáris politikájára vezethető vissza. A kormány és a nemzeti bank a devizahitelezésen „gazdagodott”, míg a bankok és a lakosság károkat kényszerültek elviselni. Ezért egy jogállamban a kártérítési kötelezettséget vitatni sem lehetne. A fentebb vázolt koncepció azonban véleményem szerint téves.
xxx
Békemenet, ellenvonulás, tüntetés
https://nepszava.hu/cikk/1155013-bekemenet-ellenvonulas-tuntetes
Mozgalmasnak ígérkezik március 15-e, hiszen egyaránt utcán lesznek a kormány és az ellenzék szimpatizánsai. A fideszes Békemenet délben, a Bem szobortól indul. “A melegszívű magyarokból és lengyelekből” álló menetelők molinóján ezúttal “A haza minden előtt” idézet lesz, és a Margit-hídon keresztül vonulnak a Kossuth térre, ahol délután kettőkor Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet. Lesz ellen-Békemenet is: a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szimpatizánsai délben az Oktogonon találkoznak, eddig majd ötezren jelezték részvételüket. Délután három órától a Szabadság-híd mellett demonstrál az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és az Együtt is. Karácsony Gergely a szocialisták és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje meghívta Márki-Zay Pétert is, de a független hódmezővásárhelyi polgármester leszögezte: csak akkor vesz részt az eseményen, ha az összes ellenzéki párt képviselteti magát. Ez azonban kizárt: a Jobbik, az LMP és a Momentum is egyedül emlékezik. Vona Gáborék három órakor a Batthyány-örökmécsesnél tartják rendezvényüket, ahol a pártelnök-miniszterelnök-jelöltön kívül felszólal Volner János frakcióvezető, Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, valamint Jakab Péter, a Jobbik szóvivője.
xxx
Mikecz Dániel: Mozgalmi sikerek és kudarcok
https://nepszava.hu/cikk/1154569-mikecz-daniel-mozgalmi-sikerek-es-kudarcok
A 2014-2018 közötti ciklus egyik legfontosabb jellemzője volt a tiltakozások, mozgalmak – vagy ahogyan az a közbeszédben elterjedt és a szereplők önmeghatározásának is megfelel, a “civilek” – önálló politikai tényezőként való megjelenése. Az alábbiakban azt tekintjük át, hogyan alakultak ki bizonyos túlzott elvárások a tüntetésekkel kapcsolatban, és hogyan váltak “pártpótlékká” a közvélemény számára ezek a mozgalmak.
xxx
Ennyit adnak a cégek cafeteria keretében
http://www.atv.hu/belfold/20180312-ennyit-adnak-a-cegek-cafeteria-kereteben
Az idén a cégek átlagosan 390 ezer forintot költenek egy dolgozó cafeteriájára, 4,5 százalékkal többet, mint 2017-ben – mondta Fata László cafeteria-szakértő a Világgazdaságnak.
A lap hétfői száma ismertette, a Szent István Egyetem és a Cafeteria Trend közös kutatása szerint 10-ről 14 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek évi 500 ezer forintot meghaladó összeget áldoznak munkavállalónként a cafeteriára, és 17-ről 24 százalékra nőtt a 400 ezer forintnál többet költők aránya.
xxx
Munkavállalók ugrásra készen: a készenlét is minősülhet munkaidőnek az uniós jog szerint
Az Európai Bíróság egy friss ítélete szerint (C518/15.) munkaidőnek kell minősíteni, ha a munkavállaló a munkahelyén kívül áll rendelkezésre munkavégzésre, ám hívás esetén nyolc perc alatt meg kell jelennie a munkahelyén.
xxx
Kisokos a kamatjövedelmet sújtó szja-ról
https://ado.hu/rovatok/ado/kisokos-a-kamatjovedelmet-sujto-szja-rolÉrte
Mikor és mennyi személyi jövedelemadót kell fizetni a kamatjövedelem után – cikkünkben e kérdéskört járjuk körbe a részletekre is kiterjedő alapossággal. A szabályozás ugyanis nem annyira egyszerű, elég, ha csak arra gondolunk, hogy nem is minden kamatjövedelem szja szempontból, ami annak látszik.
xxx
Nőnap: esélyegyenlőséget kérnek a munka világában a női dolgozók
Az ATV Start vendége Hercegh Mária, a MASZSZ női tagozatának vezetője
xxx
TÖBB FÉRFI HISZI EL, HOGY SEGÍTENIE KELL A HÁZIMUNKÁBAN
A diszkrimináció lebontásának egyik legnagyobb akadálya lehet, hogy a megkülönböztetés sokszor önbeteljesítő jóslatként működik. Ha egy csoportról azt hisszük, hogy gyengébben teljesít, elképzelhető, hogy lehetősége sem lesz rá, hogy bebizonyítsa, hogy nem így van – vagy akár maga is elhiszi, hogy úgysem sikerülhet. A második mechanizmusról néhány éve volt már szó: francia szupermarketekben bizonyosodott be, hogy ha azt gondolod, a kollégád a bőrszíne miatt dolgozik rosszabbul, akkor úgy is lesz.
xxx
Balog Zoltán Németországból a cigányokat riogatja
https://mno.hu/belfold/balog-zoltan-nemetorszagbol-a-ciganyokat-riogatja-2452816
A migránsok befogadásának legnagyobb vesztesei Közép- és Kelet-Európában a romák lehetnek, mivel az ő integrációjukra fordított pénzeket kellene az illegális bevándorlókra fordítani – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Heidelbergben szombaton az M1 aktuális csatornának adott interjújában.
xxx
A MAGYAROK GYŰLÖLIK A LEGJOBBAN A BEVÁNDORLÓKAT EURÓPÁBAN – TUDOMÁNYOSAN MAGYARÁZTÁK EL, HOGY MIÉRT
https://qubit.hu/2018/03/02/a-magyarok-gyulolnek-a-legjobban-mindenki-mast-europaban
Megint sikerült valamiben lekörözni Európát: a magyarok a legelutasítóbbak a bevándorlókkal szemben az egész kontinensen. Noha ebben eddig még nem sok meglepetés van, az ördög ezúttal is a részletekben rejlik. Miközben a magyarok fele gondolja, hogy nincs az az érv, ami alapján szívesen látna az országban egy bevándorlót, a következő legelutasítóbb európai országban, Észtországban a megkérdezetteknek még a 30 százaléka sem ennyire ellenséges. Egyebek mellett ez derül ki Messing Vera és Ságvári Bence szociológusoknak a Friedrich Ebert Stiftung (FES) német politikai társadalomkutató alapítvány megrendelésére készített tanulmányából.
xxx
Fotókon a Lázár-közeli kastély
http://nepszava.hu/cikk/1155030-fotokon-a-lazar-kozeli-kastely
Több tucat fotó került ki a Vásárhelyiek a változásért nevű Facebook-oldalra szombaton arról a kastélyról, melyet Lázár János kancelláriaminiszter és családja által birtokolt földek ölelnek körül. Az épület félkészen is impozáns. A batidai vadászkastélyban van szauna, borospince, óriási konyha, kandalló és lényegében minden, ami a luxuspihenéshez kell.
xxx
Szlovák újságíró-gyilkosság: Üzentek Orbán Viktornak a szomszédból
http://www.atv.hu/belfold/20180312-szlovak-ujsagiro-gyilkossag-uzentek-orban-viktornak-a-szomszedbol
“Ne avatkozzon bele Szlovákia belügyeibe, főleg ne olyan buta és szerencsétlen módon, ahogyan azt a napokban tette” – ezt írta Orbán Viktornak egy szlovákiai magyar politológus.
xxx
Idea: olvad a Fidesz előnye
http://nepszava.hu/cikk/1155029-idea-olvad-a-fidesz-elonye
A teljes népesség és a biztos szavazó pártválasztók körében is csökkent a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatottsága a januári adatokhoz képest – derül ki az IDEA Intézet kutatásából, amelyet az intézet közvetlenül a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem után készített. Míg egy hónappal ezelőtt a kormánypártok a teljes népesség körében 33, a biztos szavazó pártválasztóknál 40 százalékon álltak, addig februárban támogatottságuk az előző csoportban 31-re, utóbbiban pedig 36 százalékra esett vissza – idézte a felmérést az atv.hu. Egyelőre a Jobbik, a DK, az MSZP-Párbeszéd nem tudott profitálni a kormánypártok támogatottságának csökkenéséből.
xxx
Alföldi továbbra is nemkívánatos személy Zalaegerszegen
http://nepszava.hu/cikk/1154925-alfoldi-tovabbra-is-nemkivanatos-szemely-zalaegerszegen
A színész-rendező a Facebookon osztotta meg történetét, melyre a hvg.hu figyelt fel.
xxx
Tiltakozik a Karthago együttes
http://nepszava.hu/cikk/1154902-tiltakozik-a-karthago-egyuttes
Az MSZP-nek nincs köze a Karthago együttes Requiem című dalának átírásához – jelentette ki az ellenzéki párt. Az MSZP azután közölte ezt, hogy Szigeti Ferenc, a zenekar vezetője a Facebookon háborodott fel, amiért szerinte a szocialista párt felhasználta szerzeményének feldolgozását. Egy ismeretlen szerző az Elios-botrány kapcsán írta át az ismert dal szövegét.
xxx
Már hívható a Hazakísérő telefon
http://nepszava.hu/cikk/1155008-mar-hivhato-a-hazakisero-telefon
hirdetés
Két hete hívható Budapesten a Hazakísérő telefon. Ez egy normál díjas szám, amit az hívhat fel, aki hétvégén, éjszaka egyedül megy haza, és nagyobb biztonságban érzi magát, ha közben elbeszélgethet valakivel. A hívásokat Molnár Csiki Maren fogadja, aki azt mondta az InfoRádiónak: szeretné egész héten elérhetővé és ingyenessé tenni a telefonszámot, sőt önkénteseket is toboroz maga mellé.
xxx
Megszavazták: élete végéig Hszi Csin-ping lehet Kína elnöke
http://www.atv.hu/kulfold/20180311-megszavaztak-elete-vegeig-hszi-csin-ping-lehet-kina-elnoke
Megszavazta vasárnap a kínai parlament azt az alkotmánymódosítást, amelynek értelmében eltörlik a kínai államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozást.
xxx
“Köztársaság, most!” – ezrek követelték Barcelonában a katalán köztársaság megvalósítását
Ezrek vonultak utcára Barcelonában vasárnap, hogy követeljék a katalán köztársaság megvalósítását a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű politikai civil szervezet felhívására.
“Köztársaság, most!” – ez a felirat állt azon az óriási molinón, amely mögött a tüntető tömeg halad a belvárosban katalán függetlenségi zászlókat lengetve, és egyebek mellett azt skandálva: “Puigdemont, elnök!”, “Egy lépést se hátra!”..
xxx
Tavaszi zivatarokkal indul a hét, majd jön egy hidegfront
http://www.atv.hu/belfold/20180311-tavaszi-zivatarokkal-indul-a-het-majd-jon-egy-hidegfront
Hétfőn sokfelé kialakulhatnak záporok, délen, délkeleten és keleten zivatarok is, majd kedden egy hidegfront érkezik.
xxx
Szüneteltetik a válóperüket Hosszú Katinkáék
https://mno.hu/belfold/szuneteltetik-a-valoperuket-hosszu-katinkaek-2453020
Bár a bíróság már tárgyalta volna a válókeresetet, Hosszú Katinka és Shane Tusup jogi képviselőiken keresztül közös kérelmet nyújtottak be a per szüneteltetésére – írja a Blikk.
xxx