Cikkajánló 2018. február 21.

Két forint béremelést kapott egy ápoló az Uzsokiban. Ápolók napja: Megbecsüli a kormány az egészségügyi dolgozókat? Kevés a fiatal tanár az állami iskolákban. Aktuálpolitika a tankönyvekben? 12,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek tavaly. Közszolgáltatók fóruma – rajtunk múlik, hogy milyen lesz. Se iskola, se munka: válságban a fiatalok. Eurostat: A magyarok harmada súlyos nélkülözésben él. Jönnek az oroszok… és nemzetiséggé válnának.

 Két forint béremelést kapott egy ápoló az Uzsokiban

http://nepszava.hu/cikk/1153421-ket-forint-beremelest-kapott-egy-apolo-az-uzsokiban

Nettó 2 forintos béremelést kapott egy ápoló – derült ki a Hír TV beszámolójából. A csalódott dolgozó átküldte a csatornának az átigazolást igazoló fotót is.

xxx

 

Varga: megkezdődött az egészségügy felzárkóztatása

https://szakszervezetek.hu/hirek/13429-varga-megkezdodott-az-egeszsegugy-felzarkoztatasa

A magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően megkezdődhetett az egészségügy felzárkóztatása – hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a III. kerületi Szent Margit-rendelőintézet tüdőgondozó állomása új tüdőszűrő berendezésének átadásán. Varga Mihály úgy fogalmazott, évtizedek lemaradását kell behozni, az elmúlt években azonban sok olyan intézkedés történt, amely az egészségügy felzárkóztatását segíti. A miniszter, aki a II. és III. kerület országgyűlési képviselője is, hozzátette: a gazdaság növekedése teret ad arra, hogy többet tudjanak költeni az egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra vagy a határvédelemre. Az egészségügyet kiemelve azt mondta, 2010 után 500 milliárd forintot fordítottak a vidéki kórházak megújítására, a következő években pedig 700 milliárd forintot fordítanak a főváros és Pest megye egészségügyi ellátásának fejlesztésére az Egészséges Budapest Program keretében.

xxx

 

Jelentős a hiány gyermekorvosokból Magyarországon

http://www.atv.hu/belfold/20180221-jelentos-a-hiany-gyermekorvosokbol-magyarorszagon

Az országban 1500 házi gyermekorvosi praxis működik.

Jelentős a hiány gyermekorvosokból Magyarországon – írja a KSH adatai alapján a Világgazdaság.

xxx

 

Ápolók napja: Megbecsüli a kormány az egészségügyi dolgozókat?

http://www.atv.hu/videok/video-20180220-apolok-napja-megbecsuli-a-kormany-az-egeszsegugyi-dolgozokat

Az ATV Start vendége Tordai Bence szóvivő, Párbeszéd.

xxx

 

Bérügyek – Óvatosabban emelnének

http://nepszava.hu/cikk/1153382-berugyek—ovatosabban-emelnenek

Jelentős mértékben nőttek a fizetések tavaly, de a visegrádiak átlagától még így is messze vagyunk.

xxx

 

Mérsékeltebb ütemben folytatódhat a reálbérek növekedése

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/13427-mersekeltebb-utemben-folytatodhat-a-realberek-novekedese

A tavalyinál mérsékeltebb ütemben ugyan, de idén is folytatódik a reálbérek emelkedése – prognosztizálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése után az MTI-hez eljuttatott kommentárjukban.

Horváth András, a Takarékbank elemzője a szakemberhiány, illetve a 8 és 12 százalékos további bérminimum-emelés hatására 9 százalékot meghaladó bérnövekedést vár az idén, ami a 2,6 százalékos éves infláció mellett 6 százalékot meghaladó reálbér növekedést jelent a tavalyi 10,3 százalék után. Számításai szerint 2013-tól 2018 végéig összesen 40 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 42 százalékkal nőnek a reálbérek. Mint hozzátette, felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban továbbra is gyorsuló bérnövekedésre lehet számítani.

xxx

 

12,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek tavaly

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/13424-12-9-szazalekkal-nottek-az-atlagkeresetek-tavaly

Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 327 700 forint volt, 13,5 százalékkal több mint egy évvel korábban. 2017. január-decemberben a bruttó átlagkereset 297 000 forint, a nettó átlagkereset 197 500 forint volt. A múlt év tizenkét hónapjában a bruttó és a nettó keresetek  átlagosan 12,9 százalékkal nőttek az előző évhez viszonyítva – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

xxx

 

Mennyit keres egy traktoros?

https://www.agrarszektor.hu/agrarvidek/mennyit-keres-egy-traktoros.10015.html

Borsodban bizony 160-200 ezernél nehéz többet keresni, és novemberben gyakran szélnek eresztik a gárdát. A jó szakembereket ellenben 500 kilométeres távolságból is elcsábítják– legalább egy permetezési szezonra. „Veszprémben egy hónap alatt 750 ezret kaptam így” – hangzik el.

xxx

 

PÉLDAÉRTÉKŰ A DUNAFERR BÉRMEGÁLLAPODÁSA

https://magyaridok.hu/gazdasag/peldaerteku-dunaferr-bermegallapodasa-2815943/

A megszokottól eltérő, fix összegről szóló bérmegállapodást kötöttek a szakszervezetek a Dunaferrnél. Ennek köszönhetően a fizikai dolgozók havi ötvenezer, a szellemi foglalkoztatottak pedig negyvenezer forint emelést kapnak, de a kafetériakeret is nő. Lapunk úgy tudja, más cégeknél erős nyomásgyakorlás volt a szakszervezetek részéről a sztrájkkészültség bejelentése, mivel a munkaadó ezt követően újra tárgyalóasztalhoz ült.

xxx

 

Ki képviseli valóban a dolgozók érdekeit?

http://www.atv.hu/videok/video-20180220-ki-kepviseli-valoban-a-dolgozok-erdekeit

Az ATV Start vendége Székely Tamás elnök, VDSZ.

xxx

 

Közszolgáltatók fóruma – rajtunk múlik, hogy milyen lesz

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/13425-zvddsz-kozszolgaltatok-foruma-rajtunk-mulik-hogy-milyen-lesz

Sóhivatal: ezzel a szóval minősítette egy kommentelő az állami közszolgáltató társaságok konzultációs fórumának megalakulásáról szóló előzetes hírt. Nagyon korai ez a minősítés- mondtuk erre. Időközben február 12-én hivatalosan is megalakult az öt állami vállalatcsoportot (MÁV, Volán-portfólió, Posta, Víziközmű ágazat, villamosenergia-ipar) valamint kormányzati és munkáltatói szervezeteket is magába integráló szervezeti keret. A Munkástanácsok Országos Szövetsége katalizátorként nagy erőfeszítéseket tett a fórum tető alá hozatalában. Vitathatatlan: nagy munka volt, amelyben komoly szerepet vállaltak kormányzati tényezők és más konföderációk is. A mintát a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) szolgáltatta, ahol a munkavállalói ..oldal mellett a munkaadói és a kormányzati oldal próbál meg közös nevezőre jutni a munka világának kérdéseiben…

xxx

 

Aktuálpolitika a tankönyvekben?

http://www.atv.hu/videok/video-20180220-aktualpolitika-a-tankonyvekben

Az ATV Start vendége Mendrey László elnök, PDSZ.

xxx

 

Kevés a fiatal tanár az állami iskolákban

http://nepszava.hu/cikk/1153387-keves-a-fiatal-tanar-az-allami-iskolakban

A tanári kar elöregedése valamennyi intézményfenntartónál megfigyelhető, de az állami és önkormányzati intézményekben dolgoznak a legkisebb arányban fiatal, 20-29 éves és 30-39 éves pedagógusok – derült ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) friss, “A közoktatás indikátorrendszere 2017” című kiadványából. A pályakezdő pedagógusok aránya továbbra is kritikusan alacsony.

xxx

 

Se iskola, se munka: válságban a fiatalok

http://nepszava.hu/cikk/1153350-se-iskola-se-munka-valsagban-a-fiatalok

Az ellenzéki pártok szerint sokkal kilátástalanabb a nem tanuló és nem dolgozó fiatalok helyzete, mint azt az amúgy is riasztó adatok mutatják. Jelenleg 114 ezer fiatal nem jár iskolába és a munkaerőpiacon sem találja a helyét, de a kép a közmunkások és a külföldön dolgozók miatt valójában sokkal drámaibb lehet, derül ki a 24.hu összeállításából.

xxx

 

Jönnek az oroszok… és nemzetiséggé válnának

http://nepszava.hu/cikk/1153380-jonnek-az-oroszok-es-nemzetisegge-valnanak

Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman teljes abszurdumnak minősíti, a Nemzeti Választási Bizottság jóváhagyta a kezdeményezést.

xxx

 

Alig mozdulnak a szavazók

http://nepszava.hu/cikk/1153390-alig-mozdulnak-a-szavazok

Nem rajzolódnak ki markáns változások, de a választókorú népesség körében a Fidesz támogatottsága 1 százalékkal csökkent, a Jobbiké ugyanennyivel 1 nőtt – írta felmérésében ZRI Závecz Research. Első alkalommal mérték együtt az MSZP-Párbeszéd listát: a két párt korábbi támogatottsága összeadódott, a szövetséget – e szerint a felmérés szerint – 9 százalék preferálja.  Január és február között 40-ről 43 százalékra nőtt a kormányváltást szorgalmazók aránya.

xxx

 

Kormányzati rezsirizsa

http://nepszava.hu/cikk/1153408-kormanyzati-rezsirizsa

A Miniszterelnökséget irányító Lázár János és Kovács Zoltán szóvivő a kormányinfón nagy rutinnal sasszézott ki ama felvetések megválaszolása elől, hogy 2013-2014-ben miért nem igazították a gázár nagykereskedelmi tételét a valósághoz és így miért tartották – „rezsicsökkentés” ide vagy oda – az indokoltnál magasabban a lakossági díjakat. Az illetékes Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) rövid közleménye hasonló taktikával él.

xxx

 

Bukhat a kormány Tiborcz-kommunikációja

http://nepszava.hu/cikk/1153400-bukhat-a-kormany-tiborcz-kommunikacioja

A tárca megtagadta az összefoglalók kiadását, mondván: döntés-előkészítő adatok szerepelnek benne. Szakács perre ment, és a bíróság első fokon úgy ítélt, ki kell adni a minisztériumnak a kért adatokat. A tárca vélhetően fellebbez, ugyanis ha publikálja az információkat, rögvest kiderül, igazat mond-e a kormány, amikor azt állítja, hogy csak idén értesült a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-ügyről, avagy már évek óta tudott róla

xxx

 

Fazekas: Soros azt akarja, hogy a magyarok rovarokat egyenek

http://www.atv.hu/belfold/20180221-fazekas-soros-azt-akarja-hogy-a-magyarok-rovarokat-egyenek

A Magyar Nemzet beszámolója szerint erről beszélt a földművelésügyi miniszter egy lakossági fórumon.

xxx

 

Koraérett számháború

http://nepszava.hu/cikk/1153373-koraerett-szamhaboru

(Tamás Pál szociológus) Stanislaw Lem már 1964-ben, a Summa technologiaeban szólt az adattömegek eljövendő civilizációjáról és arról, hogy az adatokon keresztül különböző módokon lehet az embereket befolyásolni.

xxx

 

Hozzátartozói nyugellátások – özvegyi nyugdíj

https://ado.hu/rovatok/tb-nyugdij/hozzatartozoi-nyugellatasok-ozvegyi-nyugdij

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság – azonosan a többi hozzátartozói nyugellátással – az elhunyt jogszerző által megszerzett szolgálati idő alapján keletkezik. A jogszerzés akkor állapítható meg, ha az elhunyt nyugdíjasként halt meg, vagy rendelkezett az elhalálozási életkorára előírt szolgálati idővel.

xxx

 

A vallásszabadság napjává tette január 13-át a parlament

http://nepszava.hu/cikk/1153369-a-vallasszabadsag-napjava-tette-januar-13-at-a-parlament

A vallásszabadság napjává nyilvánította az Országgyűlés január 13-át, annak évfordulóját, amikor az erdélyi országgyűlés 1568-ban elfogadta a tordai vallásügyi törvényt – informál az MTI.

xxx

 

Eurostat: A magyarok harmada súlyos nélkülözésben él

https://index.hu/gazdasag/2017/12/13/eurostat_a_magyarok_harmada_sulyos_nelkulozesben_el/

A magyarok 32 százaléka élt súlyos nélkülözésben 2016-ban – írja az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Ezzel az unió sereghajtói között vagyunk, csak a románoknál (50 százalék), bolgároknál (48 százalék) és görögöknél (36 százalék) él több szegény.

xxx

 

Azonosították az Árpád-háziak DNS-ét

http://www.atv.hu/belfold/20180221-azonositottak-az-arpad-haziak-dns-et

Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport, s kiderült, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek – nyilatkozta Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője a szerdai Magyar Időkben.

xxx

 

Schobert Norbi visszavonul

http://nepszava.hu/cikk/1153340-schobert-norbi-visszavonul

Schobert Norbert visszavonul, nem tart több edzést. A jövőben kizárólag üzletemberként dolgozik és több időt szeretne tölteni a családjával – írja a Blikk.

xxx

 

Nincsenek jó híreink, marad a tél

http://nepszava.hu/cikk/1153359-nincsenek-jo-hireink-marad-a-tel

Nagyrészt kontinentális eredetű – fagyos levegő árasztja el több hullámban Európa legnagyobb részét, ezzel február utolsó, illetve március első napjaiban lehet Magyarországon a szezon leghidegebb időszaka: egyre több helyen napközben is fagypont alatt marad a hőmérséklet, éjjel több helyen – 10, helyenként -15 Celsius-fok alatti minimumokra kell készülni – figyelmeztet az OMSZ.

xxx

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az