Újra sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók. Több vállalatnál a figyelmeztető sztrájk napirenden van. Százak sztrájkoltak az egyik miskolci Bosch-gyárban. Háromoldalú konzultatív, véleményező és javaslattevő fórumot alapított hétfőn 16 szervezet KVKF néven. A munkahelyi kiégés. Az állami korrupció szimbóluma lett Orbán veje.
Csütörtöktől sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók
https://mno.hu/belfold/csutortoktol-sztrajkolnak-az-onkormanyzati-dolgozok-2446685
és
http://nepszava.hu/cikk/1152636-ujra-sztrajkolnak-az-onkormanyzati-dolgozok
és
Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd – jelentette be az MTI tudósítása szerint Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
xxx
KKDSZ:szolidaritás az MKKSZ által szerezett sztrájkbanrésztvevő dolgozókkal
Támogató nyilatkozat.
xxx
FIGYELMEZTETŐ SZTRÁJKOK JÖHETNEK
https://magyaridok.hu/gazdasag/figyelmezteto-sztrajkok-johetnek-2784772/
A béremelés mértéke, valamint a bértömegből adható többlet elosztása jelenti a szakszervezeteknek a legnagyobb kihívást, több vállalatnál a figyelmeztető sztrájk is napirenden van – tudtuk meg. A dolgozók számos vállalkozásnál azt tapasztalják, hogy a fizetésekről döntő személy nem mindig annak adja a nagyobb emelést, aki azt valóban megérdemelné, inkább szubjektív szempontokat mérlegel.
xxx
Százak sztrájkoltak az egyik miskolci Bosch-gyárban
Bérkövetelés miatt két órára beszüntette a munkát a Bosch-konszern egyik miskolci gyárában az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) hétfőn délelőtt, a szakszervezet szerint sikeres volt a sztrájk.
Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. telephelyén a sztrájkhoz 508 dolgozó csatlakozott a vállalat több mint 2200 állandó munkavállalója közül.A Bosch másik, kéziszerszámokat gyártó telephelye nem vett részt a sztrájkban – tette hozzá.
xxx
Visszakérik a korengedményes nyugdíjat
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/visszakerik_a_korengedmenyes_nyugdijat.656662.html
Új véleményező és javaslattevő fórumot alapított több szervezet. Szó lesz rajta az évekkel ezelőtt megszüntetett korengedményes és korkedvezményes nyugdíj helyébe tervezett új rendszer mielőbbi bevezetéséről is. A köztulajdonban működő közszolgáltatásokat közvetlenül érintő gazdasági tárgyú döntések előkészítésében közreműködő háromoldalú konzultatív, véleményező és javaslattevő fórumot alapított hétfőn 16 szervezet (szakmai szövetségek, érdekképviseletek, minisztériumok), Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) néven.
xxx
Ki nézhet munka után az automatizálás miatt?
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/ki-nezhet-munka-utan-az-automatizalas-miatt/
Az automatizálás a munkahelyek átlagosan mindössze 3 százalékát veszélyezteti a 2020-as évek elejére, az évtized végére azonban ez az arány csaknem 20 százalékra nő, a 2030-as évek közepére pedig 30 százalék körüli lehet – derült ki a PwC 29 országot vizsgáló tanulmányából
xxx
Egyre több fiatal tartja vonzónak a pedagóguspályát
Egyre több fiatal tartja kiszámíthatónak és vonzónak a pedagóguspályát, 30 százalékkal nőtt a képzésre jelentkezők száma – mondta a Magyar Hírlapnak a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese.
xxx
Kiderült: ez mérgezi meg a magyar dolgozók életét a munkahelyeken
A munkahelyi kiégés korunk ismert jelensége, ezért kiemelten fontos, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt tisztában legyenek azzal, miként előzhető meg a kialakulása.
xxx
Jelezte a visszásságokat, kirúgták a főigazgatót
http://nepszava.hu/cikk/1152703-jelezte-a-visszassagokat-kirugtak-a-foigazgatot
Maga sem tudja, miért kellett egyik napról a másikra távoznia az intézmény éléről a múlt héten – mondta lapunknak adott exkluzív interjúban Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei kórház volt főigazgatója.
xxx
Több mint 28 ezren vártak műtétre januárban
http://www.atv.hu/videok/video-20180212-tobb-mint-28-ezren-vartak-mutetre-januarban
Az ATV Start vendége Dénes Tamás elnök, RESZASZ
xxx.
Az előrehozott bérfejlesztés nem oldja meg a problémákat az egészségügyben
Levélben fordult a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége az egészségügyért felelős államtitkárhoz, mert szerintük az egészségügyi szakdolgozók idei 8 százalékos béremelésének előrehozása „gesztusértékű”, de nem oldja meg a problémákat.
A szervezetek az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentumban kifogásolják, hogy a béremelésekről szóló nyilatkozatokban nem esik szó azokról, akik évek óta kimaradtak a béremelésekből, valamint arról sem, hogy sok dolgozó alapbére alig haladja meg a 200 ezer forintot, és a bértábla egyes kategóriái nem érik el – még az emelések ellenére sem – a jogszabályban meghatározott szakmai minimálbért.
xxx
Méltatlan körülmények – Hiányosságokat tártak fel a patalomi szociális otthonban
Több hiányosságot is feltárt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), illetve a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) vizsgálata a Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon patalomi telephelyének működésével kapcsolatban.
xxx
Rémes körülmények a Gyorskocsi utcai fogdában
http://nepszava.hu/cikk/1152561-remes-korulmenyek-a-gyorskocsi-utcai-fogdaban
A fegyőrök és a fogvatartottak is undorító körülmények között töltik napjaikat a BRFK Gyorskocsi utcai fogdájában. Az ombudsman ajánlásaira az idén megkezdik a felújítást
xxx
Európa egyik legmodernebb múzeumi együttese lesz a Ligetben
Európa egyik legmodernebb múzeumi együttese lesz rövidesen a városligeti a múzeumi kiállítóterekkel, valamint a Szabolcs utcai raktár- és restaurátori területekkel – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
xxx
Ingyen vetíthető a Kojot a mozikban
http://nepszava.hu/cikk/1152646-ingyen-vetitheto-a-kojot-a-mozikban
Tavaly a mozikból viharos gyorsasággal eltűnt, majd a Magyar Filmhétre a nevezést a gyártó cég visszavonta, így a Magyar Filmdíjakon sem indult el Kostyál Márk első egészestés rendezése, a Kojot. A sajtón is átseprő szakmai felháborodásnak megvolt az eredménye: a gyártó Megafilm a hétvégén elérhetővé tette a saját honlapján és a Youtube-on a korunk társadalmi anomáliáit zseniálisan bemutató neo westernt, mely ezáltal – kifogásolható minőségben – felkerült a torrent oldalakra is. Ennél mindenki el tudott volna képzelni elegánsabb megoldást is…
Ám végül úgy tűnik, az alkotók végül ünnepelhetnek: a Megafilm és a forgalmazó Hungaricom (mindkettő Kálomista Gábor producer cége) hétfőn a mozik számára is teljesen ingyenessé tette a profi minőségű DCP kópia kikölcsönzését. Így most már tényleg semmi akadálya annak, hogy a Kojot a kortárs magyar filmtörténet kultikus alkotásává váljon.
xxx
Visszaélés – Pintér hivatalnokát gyanúsítja a rendőrség
http://nepszava.hu/cikk/1152650-visszaeles—pinter-hivatalnokat-gyanusitja-a-rendorseg
Hivatali visszaéléssel gyanúsítja a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Belügyminisztérium egy kormánytisztviselőjét. Egy vállalkozó ellen befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú – írja a police.hu.
xxx
Világhírű lett Tiborcz
http://nepszava.hu/cikk/1152639-elios—leuvoltottek-a-zalaegerszegi-fideszesek-fejet
és
Az állami korrupció szimbóluma lett Orbán veje
http://nepszava.hu/cikk/1152704-az-allami-korrupcio-szimboluma-lett-orban-veje
Az amerikai New York Times és a brit Guardian is foglalkozik a hazai Elios-botránnyal, azok összefüggéseivel – vette észre a 444.hu. Az előbbiben részletesen tárgyalják a miniszterelnök környezetének látványos gazdagodását, és azon belül is a Tiborcz Istvánt érintő OLAF-vizsgálatot. A Guardianben két hosszabb cikk is foglalkozik a magyarországi közpénz-stiklikkel, az egyik konkrétan arról szól, hogyan nyertek milliárdokat az uniós adófizetők pénzéből Orbánhoz köthető vállalkozók
xxx
Tüntetést szervez az Elios miatt a Momentum
https://mno.hu/belfold/tuntetest-szervez-az-elios-miatt-a-momentum-2446723
Tüntetést szervez a Momentum Mozgalom az Elios-botrány miatt – közölte az ellenzéki párt a Magyar Nemzet szerkesztőségével.
xxx
Pártlista
http://nepszava.hu/cikk/1152658-partlista
(Dávid Ferenc közgazdász) Az MSZP tehát „rövid” névsor befutásával számol, ami viszont arra utal, hogy a párt nem túl magabiztosan készül a kormányzati szerepvállalásra. Választási vereség esetén (aminek azért van realitása) a lista élén állók közül néhányan harmadszor is ellenzéki státuszba vezényelhetik a szocialista pártot. Ez az opció a jövőre nézve nem sok jót ígér (alapszervezetek vs. frakció).
xxx
Nőttek a fogyasztói árak januárban
https://www.hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2018/02/13/nottek-a-fogyasztoi-arak-januarban/
Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, decemberhez viszonyítva pedig 0,3 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
xxx
Nincs műthető állapotban Mészöly Kálmán
http://www.atv.hu/belfold/20180212-valsagos-allapotban-meszoly-kalman
Aggasztóan leromlott Mészöly Kálmán állapota, az orvosok nem merik megműteni.
xxx
Elment az őszinte ember: Litván Péter
https://szef.hu/rovatok/97-szervezeti-elet
Litván Péter tagja volt a SZEF web-es megújításán dolgozó, folyamatos visszajelzést adó csapatnak.
xxx