Cikkajánló 2018. január 24.

Beijedt a kormány? – Előrehozzák az ápolók béremelését, Visszaszámlálás – Egy hetet adnak a diákok, Sztrájkolnak a Bosch-dolgozók, Új szabályok védik a szakszervezeti vezetőket, Mire érdemes figyelni a jogszerűtlen felmondás elkerülése érdekében? – A munkaviszony megszüntetésének különböző esetei, Karácsony: Gyomorgombóc és új középosztály, Andor László: A Kádár-rendszer sem azért bukott meg, mert nagyon rosszul éltek az emberek, Cáfolja Szél Bernadett átvilágításon megbukott szakértője, hogy a MigSzol munkatársa lett volna, Dacol a kormány, Bécs lehet az új Brüsszel, Mélyben a munkanélküliség, sok állás áll üresen, Új magyar pénz jön márciusban, Félmillió brit munkahelybe kerülhet a Brexit, A davosi elit szerint is baj, hogy egyre gazdagabb a davosi elit, Trumpra is számíthatnak Davosban, A váci vonalon járnak először az emeletes vonatok, Megfejtették az egyik rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét, Egyre több és drágább sört isznak a magyarok

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Beijedt a kormány? – Előrehozzák az ápolók béremelését

Információink szerint a kormány előrehozza az egészségügyi szakdolgozók novemberre ígért nyolc százalékos béremelését januárra. Kalkulációk szerint ez annyit ér, mintha 2018-ban egy havi többlet bért kapnának az érintettek. A több éves egészségügyi béremelési programban legutóbb novemberben kaptak emelést a szakdolgozók, akkor 12 százalékot. Ez azonban a nemzetgazdaságban amúgy is kötelező minimálbér emelés miatt az ágazat bérpozícióját kevéssé javította, összecsúsztak a fizetési kategóriák. Ezért követelték a szakszervezetek a korábbi bérmegállapodás módosítását, az újabb emelés előbbre hozását

http://nepszava.hu/cikk/1151047-beijedt-a-kormany—elorehozzak-az-apolok-beremeleset

Visszaszámlálás – Egy hetet adnak a diákok

A szülők is egyetértenek a múlt heti diáktüntetésen elhangzottakkal. A Független Diákparlament “meglepetés-akciókkal” készül, ha a kormány nem reagál követeléseikre.

http://nepszava.hu/cikk/1151042-visszaszamlalas—egy-hetet-adnak-a-diakok

 

Sztrájkolnak a Bosch-dolgozók

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart ma a hatvani Bosch-gyárban dolgozók egy része. A munkabeszüntetést a Hatvani Autóelektronikai Dolgozók Független Szakszervezete kezdeményezte, amely a Bosch 6000 dolgozójából mintegy 1300-at képvisel. Az érdekképviselet 15 százalékos béremelést kért, de a munkáltató ennek csak a felével, 8 százalékkal növeli a fizetéseket. A sztrájkot a másik érdekképviselet, a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete is támogatja. A Bosch-csoport 2013 óta stratégiai partnere az Orbán-kormánynak, amelytől többször kapott munkahelyteremtő támogatást.

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/sztrajkolnak-a-bosch-dolgozok-2442383?utm_source=feed&utm_medium=rss

 

Új szabályok védik a szakszervezeti vezetőket

2018 januárjától a szakszervezeti tisztségviselők minden olyan esetben kérhetik munkaviszonyuk helyreállítását, amikor a munkáltató jogellenesen küldte el őket. További változtatások is történtek, de ezek az új szabályok tényleg védik a szakszervezeti vezetőket? – erre keresi a választ az adó/online.

https://www.hrportal.hu/hr/uj-szabalyok-vedik-a-szakszervezeti-vezetoket-20180124.html

 

Mire érdemes figyelni a jogszerűtlen felmondás elkerülése érdekében? – A munkaviszony megszüntetésének különböző esetei

Amennyiben egy munkáltató munkaszerződést létesít egy munkavállalóval, úgy általában előbb-utóbb eljön majd az idő, hogy meg is kell válniuk egymástól. Természetesen ha ezt a munkavállaló kezdeményezi, akkor a munkáltatónak nincs különösebb dolga: kénytelen tudomásul venni a munkavállaló döntését, melyet a munkavállaló – rendes felmondás esetén – indokolni sem köteles.

https://www.hrportal.hu/hr/mire-erdemes-figyelni-a-jogszerutlen-felmondas-elkerulese-erdekeben—a-munkaviszony-megszuntetesenek-kulonbozo-esetei-20180115.html

 

KÖZÉLET

Karácsony: Gyomorgombóc és új középosztály

Stadion és kisvasút tuti nem lesz Nyírtason, de kevesebb emberrel végez a lepusztult egészségügyi rendszer; most a kihűlés jut a nyugdíjasok osztályrészéül, egy kormányváltás után 13 havi nyugdíjat ígér az MSZP és a Párbeszéd; a kispártok vagy szedjék össze magukat, vagy szimpatizánsaik szavazzanak át – Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan Nyíregyházán kampányolt.

http://nepszava.hu/cikk/1151009-karacsony-gyomorgomboc-es-uj-kozeposztaly

 

Andor László: A Kádár-rendszer sem azért bukott meg, mert nagyon rosszul éltek az emberek

A volt uniós biztos vezetésével, két tucat szakértő részvételével alakult meg Karácsony Gergely baloldali miniszterelnök-jelölt tanácsadó testülete. Andor László azt mondja: a Fidesz szocializmusa csak a középosztályt segíti, de a rendszer a hatalmi gőg miatt is megbukhat. Mire elég kevesebb mint 80 nap?

https://24.hu/belfold/2018/01/22/andor-laszlo-a-kadar-rendszer-sem-azert-bukott-meg-mert-nagyon-rosszul-eltek-az-emberek/

 

Cáfolja Szél Bernadett átvilágításon megbukott szakértője, hogy a MigSzol munkatársa lett volna

Múlt hét pénteken a Híradó.hu írta meg elsőként: az Alkotmányvédelmi Hivatal elutasította Szél Bernadett afgán származású szakértőjének nemzetbiztonsági bizottságban történő alkalmazását. Hétfőn közleményben jelentkezett Janan Mirwais, aki azt írja, sosem volt a MigSzol munkatársa, azonban a közlemény további részében nem részletezi a menekültekhez és a bevándorlókhoz fűződő kapcsolatát.

https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2018/01/22/cafolja-szel-bernadett-atvilagitason-megbukott-szakertoje-hogy-a-migszol-munkatarsa-lett-volna/

 

GAZDASÁG

Dacol a kormány, Bécs lehet az új Brüsszel

Hiába indít pert Ausztria, az Orbán-kormány nem hagy fel a paksi atomerőmű bővítésével – közölte Csepreghy Nándor egy gazdasági konferencián tegnap. Ausztria azért perli be a paksi atomreaktor-bővítési projektet az Európai Bíróságnál, mert Bécs szerint az atomenergia nem helyes választás a klímaváltozás elleni harcban, és nem is szolgálja az európai közérdeket.

http://nepszava.hu/cikk/1151048-dacol-a-kormany-becs-lehet-az-uj-brusszel

 

Mélyben a munkanélküliség, sok állás áll üresen

Tavaly decemberben 18 ezerrel kevesebben keresetek munkát, mint egy évvel korábban, így a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) 254 800 álláskeresőt tartott nyilván. Egy év alatt az álláskeresők száma 7%-kal csökkent.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/melyben-a-munkanelkuliseg-sok-allas-all-uresen.274547.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Új magyar pénz jön márciusban

A Magyar Nemzeti Bank 2014-ben kezdte meg a forint bankjegyek megújítását. A program keretében az elmúlt években a hatból már négy címlet megújult, és sor került a régi 20 000, 5000 és 2000 forintos bankjegyek bevonására is. Most az 1000 forintoson a sor.

http://www.origo.hu/gazdasag/20180123-marciusban-jon-az-uj-1000-forintos.html#

 

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS

Félmillió brit munkahelybe kerülhet a Brexit

Megközelítheti a félmilliót az elveszett brit munkahelyek száma, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból – írja az MTI.

https://www.hrportal.hu/c/felmillio-brit-munkahelybe-kerulhet-a-brexit-20180111.html

 

A davosi elit szerint is baj, hogy egyre gazdagabb a davosi elit

A svájci üdülővároskában, Davosban már gyülekeznek a globális elit tagjai, hogy évtizedes szokásuknak megfelelően megvitassák a világ aktuális problémáit. Ezek között első helyen – már nem első éve – nem valamilyen geopolitikai feszültség vagy pénzügyi rettegés, de még csak nem is a tavalyi slágertéma, a tekintélyelvű populizmus előretörése van, hanem a globális egyenlőtlenség.

https://g7.24.hu/vilag/20180122/a-davosi-elit-szerint-is-baj-hogy-egyre-gazdagabb-a-davosi-elit/

 

Trumpra is számíthatnak Davosban

Több mint hatvan állam-, illetve kormányfő, valamint az üzleti és a tudományos világ, különböző civil szervezetek összesen több száz képviselője vesz részt a ma kezdődő, péntekig tartó idei davosi Világgazdasági Fórumon, amelyet minden év januárjában rendeznek meg az előkelő svájci üdülőhelyen.

https://nepszava.hu/cikk/1150939-trumpra-is-szamithatnak-davosban

 

EGYÉB

A váci vonalon járnak először az emeletes vonatok

Jövőre érkezik az első 11 Stadler KISS emeletes vonat, és még abban az évben forgalomba is állnak.

http://www.origo.hu/itthon/20180123-a-vaci-vonalon-jarnak-az-emeletes-vonatok.html

 

Megfejtették az egyik rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét

A haifai egyetem kutatói megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét – jelentette a The Jerusalem Post című újság honlapja.

http://www.origo.hu/tudomany/20180122-a-haifai-egyetem-kutatoi-megfejtettek-egy-rejtelyes-holt-tengeri-tekercs-szoveget.html

 

Egyre több és drágább sört isznak a magyarok

A sörfogyasztást Magyarországon általában az időjárás befolyásolja leginkább. Azonban idén a labdarúgó-világbajnokság is megdobhatja a magyarok által elfogyasztott sör mennyiségét és értékét. Egyre népszerűbbek a kézműves és prémium sörök.

http://www.origo.hu/gazdasag/20180124-sorfogyasztasi-szokasok-magyarorszagon-2017-ben.html

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?