Cikkajánló 2018. január 18.

Drámai petíciót indítottak a Szépművészeti Múzeum dolgozói, Csak nem 5 ezer orvos hiányzik, Nem sokat tehet, ha kirúgják, hiába van igaza, Emiatt kell aggódni 2018-ban – ettől félnek a világgazdaság vezetői, A magyar bérek nőnek idén a leggyorsabban, Olyan nyugdíjpofon jöhet, mint korábban soha – Önt is érintheti, Mellár Tamás: Nagy bajban az ország, A román kormányválságot még Japán is megérezte, Óriási édességüzletet kötött a Nestlé és a Ferrero

SZAKSZERVEZET, A MUNKA VILÁGA

Drámai petíciót indítottak a Szépművészeti Múzeum dolgozói

Kedden Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az M1-en azt mondta, folyamatosan emelkedik a múzeumok és könyvtárak látogatottsága, a kormány jelentős mértékben támogatja ezen intézmények felújítását. Tavaly 360 milliárd forintnyi infrastruktúra-fejlesztésről született döntés, amelyek a következő 4-5 esztendőben valósulhatnak meg.

https://24.hu/kozelet/2018/01/17/dramai-peticiot-inditottak-a-szepmuveszeti-muzeum-dolgozoi/

Csak nem 5 ezer orvos hiányzik

Majdnem 5 ezer orvos hiányzik a rendelőkből és kórházakból Magyarországon – állítja az orvosi kamara elnöke. Több mint 10 olyan kórház van, ahol minden területről hiányoznak szakemberek. Közben egy friss felmérés szerint minden második rezidens akar külföldre menni.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/csaknem-5-ezer-orvos-hianyzik

Nem sokat tehet, ha kirúgják, hiába van igaza

A munkaviszony megszüntetése kiemelkedően gyakori forrása a munkaügyi jogvitáknak, ezek jelentős része pedig bíróságon végződik. A munkaadók nagy része csúszós talajnak látja a munkáltatói felmondást, mivel azt megfelelően meg kell indokolni. A DAS Jogszerviz szakértője összeállította, mit tehet az alkalmazott felmondás esetén.

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/nem-sokat-tehet-ha-kirugjak-hiaba-van-igaza/

KÖZÉLET

Emiatt kell aggódni 2018-ban – ettől félnek a világgazdaság vezetői

Kiterjedt kibertámadás és a Donald Trump amerikai elnök megválasztása óta romló geopolitikai helyzet az, ami miatt leginkább aggódik a globális elit – közölte a Világgazdasági Fórum (WEF) szokásos éves davosi találkozója előtt. Az idei WEF-jelentésből Magyarország sem maradt ki.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/emiatt_kell_aggodni_2018-ban_ettol_felnek_a_vilaggazdasag_vezetoi.655027.html

GAZDASÁG

A magyar bérek nőnek idén a leggyorsabban

A brit szakszervezeti szövetség előrejelzése szerint 2018-ban a magyar fizetések növekednek majd a leggyorsabban a világ fejlett gazdaságait tömörítő OECD tagországai közül. A 4,9 százalékos idei bérnövekedés nagyon alacsony infláció mellett valósul meg, ráadásul a gazdaság hatékonyságát is javíthatja.

http://www.origo.hu/gazdasag/20180117-a-magyar-berek-nonek-iden-a-leggyorsabban-az-oecd-n-belul.html

Olyan nyugdíjpofon jöhet, mint korábban soha – Önt is érintheti

Nemcsak a világban, de Magyarországon is fenntarthatatlan a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer a 2040-es évektől. Ennek okairól és a megoldás lehetőségeiről beszélt Farkas András nyugdíjszakértő az ATV Start műsorában.

https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/olyan_nyugdijpofon_johet_mint_korabban_soha_ont_is_erintheti.655044.html

Mellár Tamás: Nagy bajban az ország

Erkölcsi döntést hoztam – ezzel magyarázza politikai szerepvállalását Mellár Tamás közgazdászprofesszor, aki erős ellenzéki támogatással indul a választáson Pécsen.

http://nepszava.hu/cikk/1150545-mellar-tamas-nagy-bajban-az-orszag

 

KÜLFÖLDI KITEKINTÉS

A román kormányválságot még Japán is megérezte

Abe Shinzo japán kormányfő történelminek beharangozott látogatáson vett részt Romániában, azonban a román kormány részéről a Mihai Tudose lemondása miatt senki sem fogadta őt.

http://www.origo.hu/nagyvilag/20180117-roman-kormanyvalsag-japan-miniszterelnok.html

EGYÉB

Óriási édességüzletet kötött a Nestlé és a Ferrero

Létrejött az elmúlt évek legnagyobb édességipari üzlete. A Ferrero felvásárolta a Nestlé amerikai üzletágát, az ár 2,8 milliárd dollár volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Nestlé többé nem lenne ott az Egyesült Államok piacán.

http://www.origo.hu/gazdasag/20180117-a-ferrero-megveszi-a-nestle-amerikai-edesseg-uzletagat.html

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?