VOSZ kontra SZEF- már két konföderáció támogatja a SZEF-et.SZEFIT elnök az ETUC vezetésében. Vége az egészségügyi sztrájktárgyalók türelmének. Véradási lehetőségek. Összeomlik a mentőszolgálat? Bizarr egészségügy. Százmilliókat fizetett a kormány a remélt ukrán munkásokért. Kétszer annyi súlyosan nélkülöző magyart talált az Eurostat, mint a KSH. Így változik január 1-től a Munka Törvénykönyve. Félnek a minimálbértől. Oroszul tanulnak a paksi rendőrök.
VOSZ kontra SZEF
https://szef.hu/rovatok/97-szervezeti-elet/2779-nyilt-level-a-vosz-elnokenek
A 2017. december 7- én megjelent nyílt levelünkre a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által másnap feladott viszonthirdetés olyan sok szempontból kifogásolható, hogy azt képtelenség egyetlen levélben összefoglalni. Nem is tesszük, csak a leglényegesebb tényezőkre utalunk. Főtitkár Úr egyetlen könnyedén odavetett megjegyzéssel vérig sért 690 ezer közszolgálati dolgozót… (már két konföderáció támogatja a SZEF-et).
xxx
SZEFIT elnök az ETUC vezetésében
https://szef.hu/rovatok/97-szervezeti-elet/2785-szefit-elnok-az-etuc-vezeteseben
és
Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Ifjúsági Szövetsége ma (tegnap) Brüsszelben elnökévé választotta Nagy Viktóriát, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma irodavezetőjét.Nagy Viktória az első nő, akit elnöké választott az ETUC Ifjúsági Szövetsége…
xxx
Vége az egészségügyi sztrájktárgyalók türelmének
https://mno.hu/belfold/vege-az-egeszsegugyi-sztrajktargyalok-turelmenek-2433469
Az egészségügyi dolgozókat a sztrájktárgyalásokon képviselő vezetők rendkívüli sajtótájékoztatón követelték, hogy a kormány a keddi – idei utolsó – kormányülésen érdemben tárgyalja követeléseiket. Ezek közül kiemelten fontos volna az érdekképviseleti vezetők szerint a bérkorrekció, ugyanis ahogy arra már többször felhívták a figyelmet, a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése megváltoztatta a szakdolgozók fizetésének bértábla szerinti különbségeit, korábbi arányosságát. Azonban nemcsak nekik, hanem az ágazat összes dolgozójának – a műszaki, ügyviteli és fizikai munkakörben foglalkoztatottaknak is – követelik a 2017-es évre a korrekciót, melyet szerintük egy havi bér váltana ki.
xxx
400 helyszín! Szaloncukor a véradóknak
http://nepszava.hu/cikk/1147882-szaloncukor-a-veradoknak
Csaknem 400 helyszínen várja a véradókat karácsonyig a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat, hogy az ünnepek előtt feltöltsék a készleteket. A két szervezet arra kér mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, hogy vegyen részt az országszerte szervezett véradóeseményeken és biztassa véradásra barátait, családtagjait is. Akik elmennek a vérgyűjtő helyszínekre december 13. és 23. között, azoknak egy csomag szaloncukorral is megköszönik az adományát.
xxx
Összeomlik a mentőszolgálat?
http://www.atv.hu/videok/video-20171212-oosszeomlik-a-mentoszolgalat
Az ATV Start vendége Oláh Lajos országgyűlési képviselő, DK
xxx
Kiszervezett ügyelet a kórházban: bizarr megoldás az orvosok itthon tartására
Szokatlan módon 20 orvost, valamint gépészt, informatikust és villanyszerelőt szerez ügyeleti műszakra a ceglédi kórház: egy céggel szerződött, amely a rendelkezésére bocsátja az orvost és a fizikai dolgozót. Csak épp a cég a kórházban dolgozó orvosoké. Meglehet, csak ilyen módszerrel lehet itthon tartani az orvosokat.
xxx
Változások januártól az egészségügyben
http://nepszava.hu/cikk/1147884-valtozasok-januartol-az-egeszsegugyben
Kilenc egészségügyi tárgyú törvényt módosított tegnap az Országgyűlés, köztük egyértelműsítették, hogy a kezelőorvos nem továbbíthatja és nem használhatja más célokra a betegek személyes adatait.
xxx
Fogyatékos-e, aki csak bukdácsol?
http://nepszava.hu/cikk/1147903-fogyatekos-e-aki-csak-bukdacsol
A tanulási zavaros gyerekek jövőre csak akkor kaphatnak segítséget, ha fogyatékosnak minősítik őket.
xxx
A tanítás mellett takaríthatják is az iskolát a pedagógusok
http://nepszava.hu/cikk/1147840-a-tanitas-mellett-takarithatjak-is-az-iskolat-a-pedagogusok
A IX. kerületi Telepi utcai Általános Iskolába 500 gyerek jár. Az iskolában a Klebelsberg Központ mától kezdve nem biztosítja a takarítást, ezt a rájuk bízott gyerekek érdekében a pedagógusok maguk lesznek kénytelenek megtenni- írja közleményében Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője.
xxx
Idén nem jár pluszpénz az Erzsébet-utalványok kihordásáért
https://mno.hu/belfold/iden-nem-jar-pluszpenz-az-erzsebet-utalvanyok-kihordasaert-2433457
Idén nem jár külön juttatás az Erzsébet-utalványok kézbesítéséért, mivel a küldemények kézbesítése más ütemben zajlik, mint tavaly: a kihordásuk már november 23-án megkezdődött, és az érintettek több mint fele megkapta már ezeket a küldeményeket – írja a 24.hu a Magyar Posta tájékoztatása alapján.
xxx
Százmilliókat fizetett a kormány a remélt ukrán munkásokért
https://mno.hu/belfold/szazmilliokat-fizetett-a-kormany-a-remelt-ukran-munkasokert-2433358
A bevándorlásellenes kormányzati kampány közepén sokan felkapták a fejüket, amikor tavaly júliusban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyíltan beszélt arról, hogy a hiányszakmák esetében „harmadik országbeli” – vagyis nem EU-s állampolgár –, szakképzett munkavállalókat lehetne behívni az országba. Azt viszont kevesen sejtették, hogy a miniszter ekkor már nem csak beszélt erről, de a tettek mezejére is lépett.
A miniszter egy hónappal korábban, 2016. június 8-án már alá is írta azt a szerződést, amelyben összesen 450 millió forint támogatást adott a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból az „ukrán állampolgárok hiányszakmákban történő foglalkoztatása” címet viselő program megvalósítására. A vállalás elég ambiciózus volt, hiszen a támogatott cég, a frissen bejegyzett, debreceni Horizon2020 Nonprofit Kft. idén év végéig összesen 5250 ukrán munkavállaló „Magyarországon történő foglalkoztatásának elősegítését” vállalta.
xxx
Kétszer annyi súlyosan nélkülöző magyart talált az Eurostat, mint a KSH
A magyarok közel harmada súlyos nélkülözésben él, az itteni helyzet a negyedik legrosszabb az EU-ban. Pedig még így is óriási a javulás pár év alatt.
xxx
Már nem hívószó a cégnév – A fiatal munkaerő máshova tette a prioritást
A versenyszférában jövőre 1,8 százalékos létszámbővülés várható, a munkaerő iránti kereslet viszont tovább erősödik.
xxx
Fényévekre vagyunk az európai bérektől, ezért jönnek ide a multik
A magyar átlagkereset töredéke az osztráknak, de a régióban is sereghajtónak számít, és a felzárkózásra évtizedek múlva van csak esély – idézett Csath Magdolna közgazdász egy konferencián elhangzott véleményt a 24.hu-nak. Egy korábbi cikkünkben azt boncolgattuk, helyes gyakorlat-e az, hogy az állami intézményekben a közfoglalkoztatásra hivatkozva szabad nem megadni a minimálbért, a vállalkozásoknál viszont kötelező, pedig ez a kisvállalkozásoknak nehézséget okozhat. Csath szerint azonban a multik és a hazai kis cégek nem ugyanazon a pályán fociznak.
xxx
Félnek a magyar cégek a minimálbér emelésétől
http://www.portfolio.hu/gazdasag/felnek-a-magyar-cegek-a-minimalber-emelesetol.270667.html
A magyar munkaadók a jövő év első negyedévében továbbra is pozitív felvételi szándékot jelentenek a Manpower felmérése szerint.
xxx
Mindenkit érdekelnek a bérek, de az informatikusok a legkíváncsiabbak a fizetéseikre
Az elmúlt egy év során több mint hétezer IT szektorban dolgozó munkavállaló hasonlította össze a saját bérét másokéval.
A fizetés nálunk még mindig tabu. A munkavállalók 60%-a a családja és barátai előtt nem titkolja, hogy mennyit keres, de a legtöbb munkahelyen tilos az alkalmazottaknak egymás között fizetésükről beszélni. Ez a legfőbb oka annak, amiért az emberek örömmel informálódnak a világhálón a bérezésekről. Ráadásul az állást kínáló cégek mindössze 10%-a jelöli meg az álláshirdetésben a várható bér nagyságát, így nem csak az aktív dolgozók, hanem az álláskeresők számára is fontos, hogy tudják, melyik pozícióban mennyit lehet keresni.
xxx
Így változik január 1-től a Munka Törvénykönyve
http://kamaraonline.hu/cikk/igy-valtozik-januar-1-tol-a-munka-torvenykonyve
- január 1-től ismét módosul a Munka Törvénykönyve; a változásokat a Rátkai Ügyvédi Iroda foglalta össze.
xxx
Jogvita az üzemi tanácsi választásról
https://ado.hu/rovatok/munkaugyek/jogvita-az-uzemi-tanacsi-valasztasrol
Az üzemi tanács tagjai titkos és közvetlen választás útján nyerik el megbízatásukat. A választással kapcsolatban számos szabályt kell betartani, a választás eredményében érdekelt munkavállalók és szakszervezetek között pedig komoly viták lehetnek a folyamat szabályosságáról. Áttekintjük, mikor és hogyan vihető ez a vita a munkaügyi bíróság elé.
xxx
Alig győzi az építőipar a sok megbízást
https://www.vg.hu/vallalatok/alig-gyozi-az-epitoipar-sok-megbizast-707371/
Legkésőbb januárban megjelennek az építőipar gépesítését támogató pályázatok – jelentette be Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén.
xxx
SZÉLES KÖRBEN VÁLNAK ELÉRHETŐVÉ A NYUGDÍJAS-SZÖVETKEZETEK
http://magyaridok.hu/gazdasag/szeles-korben-valnak-elerhetove-nyugdijas-szovetkezetek-2563711/
A JÖVŐBEN EGY HELYEN ÉRDEKLŐDHETNEK A PÉNZKERESETI LEHETŐSÉGEK IRÁNT AZ IDŐSEK. A következő hónapokban tovább erősödik a júliusban létrejött nyugdíjas-szövetkezeti rendszer, mivel a dolgozni vágyó idősek a takarékokban, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének képviseletein is regisztrálhatnak – tudta meg lapunk. A múlt héten megalakult, a szövetkezeteket tömörítő érdekképviselet pedig a toborzás megkönnyítése mellett abban is segít a jövőben, hogy a nyugdíjasokat ne érjék visszaélések. Jelenleg már 76 szövetkezetet jegyeztek be, de a számuk folyamatosan emelkedik.
xxx
A nyugdíjasokon verik el a port a multiknak kedvező adóztatás miatt
https://24.hu/kozelet/2017/12/11/a-nyugdijasokon-verik-el-a-port-multiknak-kedvezo-adoztatas-miatt/
Miközben az országok fenntartható fejlődéséhez, például az oktatás minőségének javításához vagy a szegénység csökkentéséhez szükség lenne az állam bevételeinek a növelésére, a multinacionális vállalatokra kiszabott adók egyre csökkennek – ezt állapította meg az a jelentés, amelyet több civil szervezet, többek között a magyar DemNet Alapítvány segítségével készítettek el.
xxx
Egyre nő a korrupció Magyarországon
http://www.atv.hu/videok/video-20171212-egyre-no-a-korrupcio-magyarorszagon
Az ATV Start vendége Martin József Péter ügyvezető igazgató, Transparency International.
xxx
Megvan az állambiztonsági lista az 1990 utáni parlamenti képviselőkről
Minden tizedik honatya hálózati személy volt.
Az ATV Start vendége Ungváry Krisztián történész.
xxx
Egy 55 éves férfi életének méltatlan és megalázó vége
http://nepszava.hu/cikk/1147809-egy-55-eves-ferfi-eletenek-meltatlan-es-megalazo-vege
Az utóbbi időben oly mértékben megszaporodtak a halálos kimenetelű gyalogosgázolások, hogy az egyik különösen kirívó eset kapcsán már a rendőrség is fontosnak tartotta figyelmeztetni az autósokat.
xxx
Petícióban követelik Pócs János lemondatását
http://nepszava.hu/cikk/1147824-peticioban-kovetelik-pocs-janos-lemondatasat
Mi is megosztottuk olvasóinkkal azt a mai Magyarország politikai állapotára jellemző történetet, ami után az ellenzéki pártok részéről sorra szólították fel a közéletből való távozásra Pócs János fideszes országgyűlési képviselőt. Most egy petícióban írók, művészek, tudósok, a magyar értelmiség számos tagja követeli a politikus lemondatását
xxx
Fizetős játszótér Hajdúhadházon – Uniós vizsgálat indult
http://nepszava.hu/cikk/1147830-fizetos-jatszoter-hajduhadhazon—unios-vizsgalat-indult
A diszkriminációmentesség elvét alkalmazni kell az uniós alapokból történő fejlesztések esetén, az uniós jogszabályok pedig kifejezetten tiltják a közvetlen és közvetett, faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetést több kulcsfontosságú területen, például a nyilvánosság számára elérhető szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén – ezt írta Niedermüller Péter európai parlamenti képviselőnek a hajdúhadházi játszótér romákat kirekesztő használata miatt feltett kérdésére Corina Cretu uniós biztos. A Demokratikus Koalíció alelnöke annak érdekében fordult az Európai Bizottsághoz, hogy megszűnjön ez a kirekesztő gyakorlat.
xxx
Senki nem maradhat ki: oroszul tanulnak a paksi rendőrök
https://mno.hu/belfold/senki-sem-maradhat-ki-oroszul-tanulnak-a-paksi-rendorok-2433525
Orosznyelv-tanfolyamra járnak a paksi rendőrök az atomerőmű bővítése miatt – írja a Pakspress a városi rendőrkapitány sajtótájékoztatója alapján.
xxx
Megszavazták – Határozattal mennek neki az EU-nak
http://nepszava.hu/cikk/1147829-megszavaztak—hatarozattal-mennek-neki-az-eu-nak
Határozatot fogadott el az Országgyűlés az Európai Parlament november 16-án megszavazott, a “Soros-terv végrehajtásáról szóló” (kormányértelmezés – szerk.)határozatával szemben. A dokumentumot 142 kormánypárti és jobbikos igen és 3 – független képviselőtől érkezett – nem szavazattal fogadták el a képviselők (MTI).
xxx
Macron Budapestre jön
http://nepszava.hu/cikk/1147860-macron-budapestre-jon
A két éve elfogadott párizsi klímamegállapodás végrehajtásáról egyeztetett kedden Áder János köztársasági elnök francia kollégájával, Emmanuel Macronnal a francia elnöki hivatalban. A magyar államfő ismét meghívta Budapestre Macront, aki az invitálást elfogadta, és elmondta: 2018 első felében Budapestre látogat.
xxx
Egyesült európai álmok
http://nepszava.hu/cikk/1147862-egyesult-europai-almok
Az uniós tagországok teljes integrációját valósítaná meg 2025-ig Martin Schulz, a német SPD elnöke. A koalíciós egyeztetéseken Európa jövőjéről is dönteni kell.
xxx
Matolcsy György és Varga Mihály titkos pénzei
http://nepszava.hu/cikk/1147889-matolcsy-gyorgy-es-varga-mihaly-titkos-penzei
Nem kérhet több százezer forintot, hanem ingyen kell kiadnia a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, hogy milyen szervezeteket mennyivel támogatott a miniszteri keretből. A bíróság szerint saját maguk is hiteltelenítik állításaikat.
xxx
Felmondott a Microsoft a kormányzati beszállítóknak
http://nepszava.hu/cikk/1147879-felmondott-a-microsoft-a-kormanyzati-beszallitoknak
Felmondta a legnagyobb kormányzati beszállítók Microsoft-termékekre vonatkozó értékesítési engedélyét a Microsoft Magyarország Kft., miután a cég kormányzati üzletágát korábban vezető Sagyibó Viktor miniszteri biztosként kapott állást Lázár János mellett a Miniszterelnökségen – írja a 24.hu. A szoftveróriás korábban belső nyomozást folytatott a korrupciógyanús ügyek kivizsgálására, amit komoly személyi változások követtek. Romániában tavaly hasonló esetek történtek, a szabálytalan szerződésekben kilenc egykori miniszter volt érintett.
xxx
A Lidlé lehet sok CBA – írtuk a minap, és tényleg!
http://nepszava.hu/cikk/1147868-a-lidle-lehet-sok-cba—irtuk-a-minap-es-tenyleg
Eladhatja CBA üzleteit a Lidl-nek Baldauf László, a magyar élelmiszerlánc időközben visszavonult alapítója. A Portfolio szellőztette meg először, hogy Baldauf László, a CBA alapítója tavalyi nyugdíjba vonulása óta a magyar élelmiszerkiskereskedelmi-lánc örökös elnöke eladja a tulajdonában lévő CBA üzleteket. A tiszteletbeli elnök ugyan a Független Hírügynökségnek cáfolta, hogy egyetlen boltot is eladna, ám a tárgyalást nem cáfolta – írtuk december 6-án. Aztán az események felgyorsultak.
xxx
Máris megtalálták Havas Henrik utódját az ATV-n
http://nepszava.hu/cikk/1147844-maris-megtalaltak-havas-henrik-utodjat-az-atv-n
Fiala János veszi át Havastól az ATV-n futó szombati műsorát. Legalábbis év végéig.
xxx
A süket skizofrének látják a képzeletbeli hangokat
http://index.hu/tudomany/til/2017/11/12/a_suket_skizofrenek_latjak_a_kepzeletbeli_hangokat/
Egy férfi arról panaszkodik, hogy hangokat vetítenek az agyába, mintha egy szellem lenne. Egy nő hangokat hall, amik a gyomrából üvöltenek fölfelé; hozzá lebegő, fekete ajkakat lát. Egy másik nő hallja, ahogy a húga beszél hozzá éjjel, mintha egy rádión keresztül üzenne.
xxx