Cikkajánló 2017. december 6.

 

Vitázna a SZEF Demjánnal. Bolygatják a kormányhivatalokat, az MKKSZ fellép. Szociális pillér, gyermeknevelés. Tanárhiány. Jövő ősszel lehet vitázni az új Nemzeti alaptantervről. Bérlakásépítési programra van szükség, szolgálati lakások.Önkormányzatok szűnhetnek meg? Többet hoz jövőre a cafeteria. Beijedt dolgozók, nevetséges hatósági bírságok.

Nyilt levél a VOSZ elnökének

https://szef.hu/rovatok/97-szervezeti-elet/2779-nyilt-level-a-vosz-elnokenek

Nyílt levél a kíméletlen, a vétkes, és a felelőtlen Demján Sándorhoz, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökéhez

Demján Sándor, a VOSZ elnöke 2017. dec. 1-én, a Vállalkozók Napján azt mondta, a választások után kérni fogják, hogy a kormány 350 ezer felesleges állami alkalmazottat építsen le – s ebbéli véleménye mellett, mint tudjuk, évek óta kíméletlenül kitart Magyarország második leggazdagabb embere.

xxx

 

SZEF: Nyílt levél a VOSZ elnökének

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/12619-szef-nyilt-level-a-vosz-elnokenek

Nyílt levél a kíméletlen, a vétkes, és a felelőtlen Demján Sándorhoz, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökéhez.

Demján Sándor, a VOSZ elnöke 2017. dec. 1-én, a Vállalkozók Napján azt mondta, a választások után kérni fogják, hogy a kormány 350 ezer felesleges állami alkalmazottat építsen le – s ebbéli véleménye mellett, mint tudjuk, évek óta kíméletlenül kitart Magyarország második leggazdagabb embere.

xxx

 

Vitázna a SZEF Demjánnal

Népszava, nyomtatott, 2017. dec.6.,4.oldal

xxx

 

Felmondólevél a karácsonyfa alá

http://nepszava.hu/cikk/1147305-felmondolevel-a-karacsonyfa-ala

Egy éven belül másodszor bolygatják meg a kormányhivatalok agrártámogatásokkal foglalkozó részlegeit, sokan utcára kerülhetnek.

– Mindenképpen utánajárunk az ügynek és megtesszük a megfelelő lépéseket – mondta megkeresésünkre Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke, aki a Népszavától értesült a kormányrendeletről és annak várható hatásáról. – Nem tájékoztattak minket a változásokról, noha természetesen a kormányzatnak ez kötelessége lett volna.

xxx

 

További egyeztetés lesz a bérekről a közszolgáltató cégeknél

https://www.hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2017/12/06/tovabbi-egyeztetes-lesz-a-berekrol-a-kozszolgaltato-cegeknel

A következő hetekben kezdődnek az állami vállalatoknál a jövő évre előirányzott, átlagosan 12 százalékos béremelés felosztásával kapcsolatos tárgyalások – írta a Magyar Idők.A lap emlékeztet, tavaly az állami közszolgáltató cégeknél – a postánál, a Volán-társaságoknál, a MÁV-nál, valamint a vízügyi ágazatokban – kötöttek hároméves, összesen átlagosan 30 százalékos bérmegállapodást. Az idén ennek köszönhetően 13-15 százalékkal nőttek a fizetések, amelyből minden dolgozó részesült, ám a munkaerőhiány továbbra is fennáll.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Idők kérdésére elmondta, már korábban kezdeményezték egy új fórum létrehozását a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának mintájára, amely reményeik szerint már januárban összeülhet.

xxx

 

Karácsonyig megkapják az új számítógépeket az iskolák

https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2017/12/06/karacsonyig-megkapjak-uj-szamitogepeiket-a-kozep-magyarorszagi-iskolak

Még karácsony előtt megkapja 650 közép-magyarországi oktatási intézmény azt a 14 ezer számítógépet és monitort, hatezer laptopot és hétezer projektort, amelyet 6,2 milliárd forintos költségvetési forrásból finanszíroznak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 csatorna reggeli műsorában.

xxx

 

Több szabadság a gyerekneveléshez

http://nepszava.hu/cikk/1146949-azonos-jogok-500-millio-munkavallalonak

 A bizottság ezeket az irányelveket a szociális jogok európai pillérével együtt mutatta be, így annak első tesztjeként is felfogható, hogyan lehet alapvetően szociális kérdéseket uniós szinten szabályozni – magyarázza Koller Erika, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának nemzetközi titkára.

xxx

 

Tanárhiány: több száz szaktanári állást hirdetnek

http://www.atv.hu/belfold/20171205-tanarhiany-tobb-szaz-szaktanari-allast-hirdetnek/hirkereso

856 szaktanári állásajánlatot számoltak össze a kozigallas.hu oldalon Mendrey Lászlóék, ami a szakszervezeti elnök szerint jelentősen több annál, amiről Balog Zoltán beszélt tanárhiány kapcsán.

xxx

 

Balog Zoltán szerint nincs tanárhiány, csak „lejárató szándékú hírgyártás”

http://www.atv.hu/videok/video-20171205-balog-zoltan-szerint-nincs-tanarhiany-csak-lejarato-szandeku-hirgyartas

Az ATV Start vendége Mendrey László elnök, PDSZ

xxx

 

Ideje lenne rákapcsolni, és átírni az alaptantervet

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/ideje-lenne-rakapcsolni-es-atirni-az-alaptantervet-2431466?utm_source=feed&utm_medium=rss

Elavult az alaptanterv, és az iskolák önállóságát jelentősen korlátozza az intézményfenntartó. A Hír TV Látótér című műsorának nyilatkozó szakember szerint ezért is olyan lesújtóak a magyar tanulók eredményei a PISA-teszten. Ha a helyzet nem változik, a gyerekek jelentős hányada továbbra sem fogja érteni, amit olvas, vagy nem lesz képes kiszámolni a visszajárót a boltban

xxx

 

Jövő ősszel lehet vitázni az új Nemzeti alaptantervről

http://nepszava.hu/cikk/1147262-jovo-osszel-lehet-vitazni-az-uj-nemzeti-alaptantervrol

Jövő szeptembertől indulhat az új Nemzeti alaptanterv (Nat) bevezetéséhez szükséges felkészítő munka, a széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetések – mondta Csépe Valéria, a Nat megújításáért felelős miniszteri biztos az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén. – Addigra elkészül egy kiérlelt, de nem végleges anyag, amiről lehet vitázni – tette hozzá.

xxx

 

Újabb felmérés érkezett a magyar oktatás helyzetéről

http://www.atv.hu/belfold/20171205-ujabb-felmeres-erkezett-a-magyar-oktatas-helyzeterol

Minden eddiginél jobb eredményeket értek el a negyedik osztályos magyar diákok a szövegértési képességeket vizsgáló PIRLS (Progress in International Reading) felmérésen tavaly.

xxx

 

Úgy kapott papíron 12 százalékos béremelést a magyar egészségügyi dolgozók jó része, hogy nem vihetnek haza több pénzt

https://444.hu/2017/12/05/ugy-kapott-papiron-12-szazalekos-beremelest-a-magyar-egeszsegugyi-dolgozok-jo-resze-hogy-nem-vihetnek-haza-tobb-penzt

Most kapták meg az egészségügyi dolgozók az első fizetésüket azóta, hogy megtörtént a kormány által bejelentett 12 százalékos béremelés. Jó részük alaposan meglepődött, mert nem vihetnek haza több pénzt. 

xxx

 

Kiderült, miért olyan betegek a magyarok

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/egeszsegugy/cikkek/kiderult_miert_olyan_betegek_a_magyarok/20171201131144?autorefreshed=1

A magyarok egészségtelenül élnek, nem járnak el szűrővizsgálatokra, az állam keveset költ egészségügyre, kevés az orvos, rossz az ellátás. Az EU és az OECD állította ki rólunk a kórismét.

xxx

 

A korábbinál nagyobb lehet az influenzajárvány

http://www.atv.hu/videok/video-20171205-a-korabbinal-nagyobb-lehet-az-influenzajarvany

Az ATV Start vendége Póta György elnök, Házi Gyermekorvosok Egyesülete.

xxx

 

Megbénulhatnak a magyar önkormányzatok?

http://www.atv.hu/videok/video-20171205-megbenulhatnak-a-magyar-onkormanyzatok

Az ATV Start vendége Gémesi György elnök, Új Kezdet.

xxx

 

Izgulhatnak a polgármesterek: Önkormányzatok szűnhetnek meg?

http://www.atv.hu/belfold/20171205-izgulhatnak-a-polgarmesterek-onkormanyzatok-szunhetnek-meg

Ha kétharmada lesz a választások után a Fidesznek, akkor minden bizonnyal megvalósítja a tervét, és a kistelepüléseken megszüntetik az önkormányzatokat, nem lesznek polgármesterek, és kormányzati irányítás alá vonják a falvakat – mondta az ATV Start című műsorában Gémesi György.

A politikus szerint már most is jelentős a központosítás, a tűzifa elosztásáról például a legkisebb településen is a Belügyminisztérium dönt.

xxx

 

Tovább gyalulja a bíróságok függetlenségét a kormány

http://nepszava.hu/cikk/1147332-tovabb-gyalulja-a-birosagok-fuggetlenseget-a-kormany

Ha egy adóhivatali főosztályvezető bíró lesz, már a következő héten ő ítélkezhet olyan ügyekben, amiben a volt NAV-os kollégái döntöttek a régi főosztályán. Erre eddig öt éves összeférhetetlenség volt, teljesen példátlan, hogy ezt most kiirtják – így foglalta össze egy múlt héten elfogadott törvénymódosítás lényegét a 444-nek az igazságügy működését ismerő forrása.

xxx

Túl rózsaszín képet fest a statisztikai hivatal

http://nepszava.hu/cikk/1147261-tul-rozsaszin-kepet-fest-a-statisztikai-hivatal

Meglepőnek és nagy arányúnak találták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a harmadik negyedévi GDP növekedési adat 0,3 százalékpontos pozitív korrekcióját 3,9 százalékra, és továbbra is kételkednek abban, hogy az idei gazdasági növekedés üteme elérné a 4 százalékot. 

xxx

 

A Lidlé lehet sok CBA

http://nepszava.hu/cikk/1147310-a-lidle-lehet-sok-cba

Eladhatja CBA üzleteit a Lidl-nek Baldauf László, a magyar élelmiszerlánc időközben visszavonult alapítója. A tárgyalások tényét elismerte Baldauf

xxx

 

A földtörvény földbe döngöl

http://nepszava.hu/cikk/1147277-a-foldtorveny-foldbe-dongol

Az agrárpolitikának – a falu népességeltartó és -megtartó képességének erősítése és a versenyképesség egyidejű javítása érdekében – elő kell segítenie a mainál jóval intenzívebb mezőgazdaság fejlesztését, az állattenyésztés, a kertészet, az ezekre épülő, illetve ezeket megalapozó feldolgozás fejlesztésével.

Ezt a földforgalmi törvényt tehát mint az ország elemi érdekeivel ellentétest teljes egészében el kell vetni, és egy merőben új szemléletű – a modern kor követelményeihez igazodni képes mezőgazdaság kialakítását célul kitűző – agrárpolitika kidolgozása után, egy azt megalapozó új földtörvényt kell megalkotni. (Nagy-Huszein Tibor, a DK alelnöke)

xxx

 

Jobbik: Bérlakásépítési programra van szükség

https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2017/12/05/jobbik-berlakasepitesi-programra-van-szukseg

A Jobbik bérlakásépítési program igényét fogalmazta meg és kedvezményezné egyes ágazatok dolgozóit a bérleményhez jutásban. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke kifejtette: bérlakásépítési programjukban egy évtizedes távlaton belül bármely fiatal saját tulajdonú lakást szerezhet a bérlemény megvásárlásával, ami az idősebb korosztálynak is hatalmas teherkönnyítés lenne, mert ma a fiatalok az ő segítségükre szorulnak, ha önálló lakást akarnak. Újragondolnák a szolgálati lakások rendszerét is – mondta, hozzátéve: akadálytalanná tennék az egészségügyi dolgozók, tanárok, bölcsődei és óvodai gondozók bérleményhez jutását, hogy a lakhatási válság ne legyen akadálya az országban, illetve a pályán maradásuknak

xxx

 

Fidesz: Ha az ellenzéken múlna, még mindig az „egekben lenne” a munkanélküliség

https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2017/12/05/fidesz-ha-az-ellenzeken-mulna-meg-mindig-az-egekben-lenne-a-munkanelkuliseg/

Az ellenzéki pártok kezdettől fogva támadták a kormány gazdaság- és foglalkoztatáspolitikáját – mondta Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus szerint a foglalkoztatással és a munkanélküliséggel kapcsolatos mutatók fokmérői a mindenkori kormány gazdaságpolitikájának, ezért fontos adatsor, hogy míg 2002-ben 270 ezer volt a munkanélküliek száma, ez 2010-re 540 ezerre növekedett, a 2017-es adatok szerint viszont csak 183 ezer fő.

Hangsúlyozta: a baloldali kormányok alkalmatlanságát a legjobban az tükrözte, hogy 2010-re megduplázták a munkanélküliséget, tönkretették a magyar gazdaságot, magas adókkal büntették a munkavállalókat és munkaadókat, semmire sem becsülték a dolgozókat, csökkentették a béreket, inkább adtak segélyt, mint munkát.

xxx

 

Össznemzeti romaellenesség

http://nepszava.hu/cikk/1147196-ossznemzeti-romaellenesseg

De talán az a legrosszabb, hogy mintha maga az EU sem értené ennek a fontosságát. Ilyen és hasonló esetekben az intézményesített lopáshoz asszisztáló állami rendszereknek rendre megengedi, hogy egy másik – korrupcióval talán kevésbé feltűnően érintett – ügyre költhesse a pénzt. Miközben az imígyen elköltött, romákra szánt EU-s források a meglévő különbségeket nemhogy nem csökkentik, hanem az EU kifejezett szándékával és a kormány hangzatos ígéreteivel ellentétben épphogy növelik azokat. (Daróczi Gábor oktatási szakértő)

xxx

 

Árpád-ház – Ötmilliárd forint az ünnepségekre

http://nepszava.hu/cikk/1147295-arpad-haz—otmilliard-forint-az-unnepsegekre

A 2038-ig tartó, ötmilliárdos projekttel a kormány tudományos munkát, a székesfehérvári koronázási templom felújítását és kutatóintézet alapítását is ígéri. Több mint ötmilliárd forintot, ebből az első szakaszban másfél milliárdot szán a kormány a középkori Magyarország dicsőséges időszakára való emlékezésre. Az Árpád-ház emlékének ápolásától azt várják, hogy „hozzájárul lelki és szellemi megújulásunkhoz és a nemzet egységének megerősítéséhez.”

xxx

 

Korruptan használják fel az uniós pénzeket?

http://www.atv.hu/videok/video-20171205-korruptan-hasznaljak-fel-az-unios-penzeket

Az ATV Start vendége Hadházy Ákos társelnök, LMP.

xxx

 

Az elvesztett 10%: volt-nincs kollektív szerződés?

https://ado.hu/rovatok/munkaugyek/az-elvesztett-10-volt-nincs-kollektiv-szerzodes

A kollektív szerződés hatályát veszíti, ha az aláíró szakszervezet taglétszáma a munkáltatóval munkaviszonyban álló munkavállalók 10%-a alá csökken. Egy ilyen fordulat ugyancsak felforgathatja az életet a munkáltatónál, ami ellen a felek mégsem tehetnek szinte semmit.

xxx

 

Alakulóban a nyugdíjas-szövetkezetek érdekvédelmi szervezete

https://mno.hu/gazdasag/alakuloban-a-nyugdijas-szovetkezetek-erdekvedelmi-szervezete-2431836

Várhatóan két hét múlva megkezdheti működését a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek érdekképviseleti szervezete – nyilatkozta lapunknak Karácsony Mihály szövetkezeti szakértő. – Miután mostanáig 74 nyugdíjas-szövetkezetet jegyeztek be, és a múltban sajnos bőven voltak rossz tapasztalatok a szövetkezeti rendszerre rárepülő ügyeskedőkkel kapcsolatban, úgy gondoltuk, össze kell fogni a becsületesen működő szervezeteket. Ráadásul így az érdeklődő nyugdíjasok, valamint a cégek egy helyen megtalálhatják a szövetkezetek listáját – tette hozzá a szakember.

xxx

 

Ennek mindenki örülni fog: ennyivel többet hoz jövőre a cafeteria

http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/ennek-mindenki-orulni-fog-ennyivel-tobbet-hoz-jovore-a-cafeteria/24njjhx

Budapest — Véglegessé váltak a 2018-as cafeteria szabályai. A jó hír az, hogy az idei juttatásokból semmit sem vettek el, és semmit sem módosítottak a dolgozók számára hátrányosan, ráadásul valamennyit bővültek is a választási lehetőségek.

xxx

 

Együtt a minimálbér és a létminimum

https://www.vg.hu/gazdasag/egyutt-minimalber-es-letminimum-2-701081/

A minimálbért keresők azzal kalkulálhatnak, hogy jövőre 92 ezer forintot költhetnek el havonta. Így huszonöt év után a legkisebb havi munkabér nettó összege eléri az egy főre vetített létminimum-kiadásokat.

xxx

Meglepődtek az idei béreken, de mi várható 2018-ban? – Táblázat

http://hvg.hu/gazdasag/20171204_Meglepo_dolog_tortent_a_bereknel_iden_mi_varhato_2018ban?ver=2&utm_expid=1324304-23.8USXuGWPRhWtdjJmATShwQ.1&utm_referrer=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2F

Nem csökken a bérnyomás 2018-ban, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Kienbaum tanácsadó cég közös felmérésében részt vevő cégek átlagosan 6,1 százalékos béremelésre készülnek. A bérek idei alakulása meglepetést okozott.

xxx

 

Beijedt dolgozók, nevetséges hatósági bírságok – itt a baj a munkahelyeken

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/beijedt_dolgozok_nevetseges_hatosagi_birsagok_itt_a_baj_a_munkahelyeken.652390.html

A magyar cégeknek több mind kétharmada megbukik, teljesen mindegy, hogy munkaügyi, vagy munkavédelmi ellenőrzésről van szó. Be nem jelentett dolgozók, elcsalt munkaidő, életveszélyes feledékenységek – napvilágot láttak a hatóságok ellenőrzésének statisztikái.

xxx

 

Itt vannak Magyarország legveszélyesebb munkahelyei

http://hvg.hu/enesacegem/20171205_Itt_vannak_Magyarorszag_legveszelyesebb_munkahelyei

Bár tavalyhoz képest kevesebb munkabaleset történt, több végződött halálos kimenettel. A budapesti feldolgozóipari cégeknél dolgozó középkorú férfiak vannak a legnagyobb veszélyben.

xxx

 

526 ezer magyar háztartás a pénze ötödét még mindig hiteltörlesztésre költi

https://merce.hu/2017/12/05/526-ezer-magyar-haztartas-a-penze-otodet-meg-mindig-hiteltorlesztesre-kolti/

A KSH, mint minden évben, idén is közreadta a háztartások életszínvonaláról készített statisztikáját. Az adatdömpingből sok érdekes számsort lehet kivenni, mi most a lakáshitellel rendelkezők adatait vizsgáltuk meg.

A KSH számai szerint ténylegesen 527 ezer háztartás, és az ezekben élő 1,6 millió személy rendelkezett 2016-ban lakáshitellel, ők egy év alatt átlagosan háztartásonként 613,1 ezer forintot fizettek vissza kölcsönük után. Ez azt jelenti, akiknek van ilyen hitelük, átlagosan havi 50 ezer forintot fizetnek ennek törlesztésre.

xxx

 

Török néptánccsoport kér menedékjogot Magyarországtól

http://www.atv.hu/belfold/20171205-torok-neptanccsoport-ker-menedekjogot-magyarorszagtol

Egy egész török néptánccsoport kért menedékjogot Magyarországon – legalább is erről cikkezik a török sajtó.

xxx

 

 

Áttáncoltak az Unióba az erdogani Törökországból

http://nepszava.hu/cikk/1147318-attancoltak-az-unioba-az-erdogani-torokorszagbol

Nem ment haza – minden jel szerint az Unióba menekült az erdogani Törökországból, egy novemberi eleji budapesti fellépéséről az Ankarai Gyermek- és Ifjúsági Néptáncszövetség egyik néptánccsoportjának a zöme – erősítette meg az MTI.

Az ügyet kedden megszellőztető török ellenzéki sajtó szerint a 16 táncosból 11 Budapesten maradt és menekültstátust kért.

xxx

 

Visszavonul Hoffmann Rózsa

http://www.atv.hu/belfold/20171205-visszavonul-hoffmann-rozsa

Visszavonul Hoffmann Rózsa a KDNP politikusa, volt oktatási államtitkár, így neve már nem szerepel majd a Fidesz-KDNP országos választási listáján, nem lesz parlamenti képviselő a választások után. A KDNP-sek marasztalták, de időben szólt, ha 70 éves lesz, nem politizál tovább – tudtuk meg.

xxx

 

Jön a fenntarthatósági Nobel-díj

http://nepszava.hu/cikk/1147227-jon-a-fenntarthatosagi-nobel-dij

Egy 100 millió fontos kockázatitőke-alapot indítanak a Nobel család tagjai, amelynek célja az Egyesült Királyságban induló, fenntarthatósági törekvéseket támogató projektek finanszírozása.

xxx

 

Kötelező lesz egy szelfi feltöltése a Facebookra

http://nepszava.hu/cikk/1147224-kotelezo-lesz-egy-szelfi-feltoltese-a-facebookra

A Facebook úgy döntött, hogy aki nem tölt fel magáról felvételt, az nem férhet hozzá a profiljához. A társaság ezzel a drasztikus módszerrel akarja biztosítani az emberek és a botok megkülönböztetését. A Twitteren és más portálokon már több felhasználó is beszámolt arról, hogy a Facebook új Captchaket használ. (A számítástechnikában olyan automatikus teszt, ami képes megkülönböztetni az emberi felhasználót a számítógéptől.) Az érintetteknek olyan fotókat kellett feltölteniük magukról, amelyeken jól látszott az arcuk. A társaság azt írta, hogy a képeket csupán megvizsgálják és utána törlik is a szervereikről.ű

xxx

 

Elárulták az online társkeresők: van fontosabb annál, hogy nézel ki. És ki nem találod, mi az

http://www.portfolio.hu/short/elarultak-az-online-tarskeresok-van-fontosabb-annal-hogy-nezel-ki-es-ki-nem-talalod-mi-az.4.260025.html

A Tinder és más online randizós oldalak anyacégének friss felmérése szerint az online társkeresők 67%-a szerint a humornak, 51%-a szerint a kinézetnek, 50%-a szerint pedig az ambíciónak van kiemelkedő szerepe egy randijelölt esetében, de még ezeknél a tulajdonságoknál is nagyobb arányban, a megkérdezettek 69%-a értékelte a pénzügyi tudatosságot a legfontosabbnak. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint egy jó hitelbesorolás a banknál, a válaszadók szerint ugyanis ez azt jelenti, hogy az illető felelősségteljes, megbízható és okos.

xxx

 

Mezey György: a magyar futball elveszítette saját útját

http://nepszava.hu/cikk/1147286-mezey-gyorgy-a-magyar-futball-elveszitette-sajat-utjat

Mezey György szerint a magyar labdarúgás külföldi edzők helyett magyar szakemberekkel léphet a fejlődés útjára. Mezey volt az utolsó szövetségi kapitány, akinek vezetésével 1986-ban Mexikóban világbajnokságon szerepelt a magyar nemzeti csapat.

xxx

 

 

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

A SZEF Oktatási programja

KURZUSOK CÉLCSOPORT KOMPETENCIA KIMENET Alapszint Bizalmik és bizalmi jelöltek Érdeklődjön a közösségi érdekérvényesítés iránt Segítőkész Jó szervezőkészség Következetes Szakmájában elismert Csapatjátékos Képes legyen a saját közösségét megszervezni és demokratikusan működtetni. Ismerje