Cikkajánló 2017. november 17.

Jogunk van a szociális pillérhez, Európában vagyunk! Iskola-trükk. Áldozatnak kellene tekinteni a gyermek prostituáltakat!

Jogunk van a szociális pillérhez

http://nepszava.hu/cikk/1145763-jogunk-van-a-szocialis-pillerhez

(Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, Mester Barnabás európai parlamenti szakértő, a Radikális Európai Demokraták politikai koordinátora) Azt szokták mondani, onnan lehet tudni, hogy mely esemény volt valóban történelmi pillanat, hogy pontosan meg tudjuk mondani, épp hol voltunk és mit csináltunk, amikor megtörtént. Nem túlzás állítani, hogy a mai nap is fontos pillanat az európai történelemben, ezért jól nézzenek körbe, mert erre a pillanatra emlékezni fognak. Igaz, a tankönyvek hasábjain nem feltétlenül fogunk 2017. november 17-ről olvasni, viszont ma olyan, közel ötszázmillió ember életére kiható változásoknak ágyaz meg az Európai Unió huszonhét állam- és kormányfője, melyek jelentősége talán csak az euró 1999-es bevezetéséhez mérhető. Ez a Szociális Jogok Európai Pillérének elfogadása, amely leteszi a szociális Európa alapjait.


Új Egyenlőség-jel – Senki se kerüljön az utcára

http://nepszava.hu/cikk/1145770-uj-egyenloseg-jel—senki-se-keruljon-az-utcara

A napokban lépett életbe az a hosszabb kilakoltatási moratórium, amit a KDNP javaslatára fogadott el a parlament. A téli kilakoltatási moratórium idén két héttel korábban (november 15-én) kezdődött el, és – a választási évre tekintettel – két hónappal tovább (április 30-ig) fog tartani. Egy törvénymódosítással tehát sikerült elérni, hogy a választásokig ne kelljen szembesülnie a közvéleménynek azzal, hogy Magyarországon bármiféle elhelyezés nélkül bárkit utcára lehet tenni.


Áldozatnak kellene tekinteni a gyermek prostituáltakat

http://nepszava.hu/cikk/1145797-aldozatnak-kellene-tekinteni-a-gyermek-prostitualtakat

Kriminalizálásuk, vagyis elkövetőként kezelésük helyett áldozatnak kellene tekinteni a 14 és 18 év közötti prostituáltakat – hangsúlyozták annak a gyermekjogi konferenciának az előadói, amelyet csütörtökön rendeztek Budapesten.


Kicselezte a kormányt egy önkormányzat

http://nepszava.hu/cikk/1145774-kicselezte-a-kormanyt-egy-onkormanyzat

Budapest XIII. kerületének szocialista vezetésű önkormányzata úgy cselezte ki az iskolák államosításáról szóló törvényt, hogy jogilag társasházzá alakította négy iskoláját.


Európai vizsgálat: lesújtó az eredmény a magyar oktatásban

http://www.atv.hu/videok/video-20171116-europai-vizsgalat-lesujto-az-eredmeny-a-magyar-oktatasban

Az ATV Start vendége Szüdi János oktatási szakértő.


Influenza – Ingyenes védőoltást kaphatnak a pedagógusok is

http://nepszava.hu/cikk/1145756-influenza—ingyenes-vedooltast-kaphatnak-a-pedagogusok-is

Más rizikócsoportok mellett az idei évtől ingyenesen kaphatnak influenza elleni védőoltást a pedagógusok is – jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos Szegeden.


Pert vesztett a kamara – Ki kell adnia az adatokat

http://nepszava.hu/cikk/1145777-pert-vesztett-a-kamara—ki-kell-adnia-az-adatokat

Első fokon pert nyert az az orvos, akitől az orvosi kamara pénzt kért a gazdálkodását bemutató adatok átadásért. A bíróság szerint a kamarának ki kell adnia a Kunetz Zsombor által kért információkat egyebek mellett arról, hogy az elnökség tagjai milyen javadalmazásban részesültek és milyen egyéb béren kívüli juttatást kaptak 2010 óta. Azt is ki kell adni, hogy a köztestület gazdasági társulásainak alapításánál, illetve megvásárlásánál használtak-e fel tagi kölcsönt, és hogy milyen forrásból finanszírozzák a vállalkozások veszteségeit.


Félmilliárdos blöff

http://nepszava.hu/cikk/1145817-felmilliardos-bloff

Két éve nincs működési engedélye egy magánklinikának Balatonmáriafürdőn, pedig a befektető erre kapott uniós támogatást.


Orbán: az ország legnagyobb előnye a magyar emberek szaktudása és felkészültsége

http://propeller.hu/itthon/3317247-orban-orszag-legnagyobb-elonye-magyar-emberek-szaktudasa-felkeszultsege?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

Kecskeméten avatott új autóipari gyárat Orbán Viktor, akkor jutottak eszébe azok a gondolatok, mely szerint az ország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása.


Azeri panama – A szálak a Fideszhez vezetnek

http://nepszava.hu/cikk/1145804-azeri-panama—a-szalak-a-fideszhez-vezetnek

Jávor Benedek az uniós bankhatósághoz, az Átlátszó az ügyészséghez fordul az azerbajdzsáni pénzmosási botrány, illetve az ügy magyar vonatkozásai miatt.


Robban a fideszes benzinbotrány

http://nepszava.hu/cikk/1145814-robban-a-fideszes-benzinbotrany

A Mol továbbra sem árulja el, Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, adóügyekért felelős államtitkár miként intézte el náluk, hogy lakhelyén, Mezőkövesden az általános benzináremelések közepette csökkenjen a termék ára.


Itt a piac vége?

http://nepszava.hu/cikk/1145776-itt-a-piac-vege

Az a rossz hírem van, hogy ez nemcsak a kormányfő közismerten krakéler természetét bizonyítja, hanem azt is, hogy sem Orbánnak, sem a vele együtt a Kádár-korban szocializálódott többi fideszes politikusnak nincs fogalma a szabad versenyes kapitalizmus lényegéről, működéséről. “Ha nekem lesz ilyen lehetőségem, biztos, hogy én is meg fogom ragadni” – nyilatkozta a Hír TV-nek egy fideszes országgyűlési képviselő, párttársa, Páva Zsolt pécsi polgármester pedig már jelezte, megkéri a körzet fideszes honatyáját, intézze el, hogy Komlón is olcsóbbak legyenek az üzemanyagok. A “létező szocializmus” szelleme járja be Magyarországot és temeti maga alá a piacgazdaság maradékát. Nagy kérdés, lesz-e még ebből feltámadás? (Bihari Tamás)


A kétharmad is összejöhet a Fidesznek, ha marad az apátia

https://mno.hu/belfold/ketharmad-is-osszejohet-a-fidesznek-ha-marad-az-apatia-2428147

Jövőre akár ismét kétharmados többséget jelenthet a Fidesznek, hogy a párt jelentős közpénzek felhasználásával szavazásra buzdítja a külhoni magyarokat, ezzel párhuzamosan elriasztja a hazai, nem fideszes választókat a voksolástól.


Zaklatják Kész Zoltán családját

http://nepszava.hu/cikk/1145808-zaklatjak-kesz-zoltan-csaladjat

Névtelen levelekben fenyegetik Kész Zoltán képviselőt és családtagjait, mert a képviselő szerdán nem szavazta meg a Fidesz, Czeglédy Csaba baloldali képviselőt és cégét elítélő parlamenti határozatát.


Nem kér az MSZP a Jobbikból

http://nepszava.hu/cikk/1145780-nem-ker-az-mszp-a-jobbikbol

Nem tetszik az MSZP-nek, hogy szavazói a kormányváltás érdekében egyre inkább elfogadhatónak tartják a Jobbikkal való együttműködést. A szocialisták ezúttal egy hat évvel ezelőtti nyilatkozat miatt támadják Vona Gábor pártját.


Az MSZP megszüntetné az MMA-t

http://nepszava.hu/cikk/1145760-az-mszp-megszuntetne-az-mma-t

Mesterházy Attila MSZP-s országgyűlési képviselő a művészjáradék bevezetéséről rendelkező egyes kulturális és sporttárgyú törvényekkel kapcsolatban az Országház ülésén azt mondta: az MMA-t megszüntetni kellene, nem törvénymódosításokat benyújtani az akadémia működését szabályozó törvényhez.


Nyílt levelet írt a Momentum Pintérnek

http://nepszava.hu/cikk/1145821-nyilt-levelet-irt-a-momentum-pinternek

Nyílt levelet írt a Momentum Pintér Sándor belügyminiszternek, miután a UPC bevette a kínálatába a Russia Today (RT) tévéadót.


Új vezetőt kapott az Index.hu kiadója

http://nepszava.hu/cikk/1145778-uj-vezetot-kapott-az-indexhu-kiadoja

Andacs Botond közgazdász, médiaszakember veszi át november 20-ától az Index.hu Zrt. vezetését, miután távozik a cégtől Pusztay András vezérigazgató.


Meghalt a Sza­bad Eu­rópa le­gen­dás mű­sor­ve­ze­tője

http://nepszava.hu/cikk/1145739-meghalt-a-szabad-europa-legendas-musorvezetoje

Elhunyt Ekecs Géza – rádiós nevén Cseke László -, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának szerkesztője, műsorvezetője – erősítette meg csütörtökön a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár hírét.


Magyarországra jön a kínai miniszterelnök

http://www.atv.hu/belfold/20171116-magyarorszagra-jon-a-kinai-miniszterelnok

Egy a gazdasági együttműködés kiterjesztéséről szóló kínai-közép-európai csúcstalálkozó házigazdája lesz november 26-án és 27-én Budapest, amelyen a kínai miniszterelnök is részt vesz – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti tájékoztatóján.


Több ezer kínai kapott tartózkodási engedélyt tavaly

https://mno.hu/belfold/tobb-ezer-kinai-kapott-tartozkodasi-engedelyt-tavaly-2428078

Az elmúlt évekhez képest tavaly kimagaslóan sok tartózkodási engedélyt állítottak ki az Európai Unió tagállamaiban nem uniós állampolgárok részére. Főként ukránok, szíriaiak és amerikaiak voltak a kedvezményezettek az Eurostat jelentése szerint.


Varsó számít a magyar vétóra

http://nepszava.hu/cikk/1145794-varso-szamit-a-magyar-vetora

Varsó számít a magyar vétóra, ha az Európai Parlament (EP) szankciókról határozna Lengyelországgal szemben. Ezt közölte Mariusz Blaszczak belügyminiszter, miután az EP többségi frakciói megszavazták a lengyel jogállamiságról szóló határozatot. Ennek alapján a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását. Ehhez viszont egyhangú szavazás szükséges. Blaszczak utalt rá, hogy a bevándorlás ügyében országa támogatja Magyarországot és cserébe várja a vétót.


Területcsere a Balkán nyugalmáért

http://nepszava.hu/cikk/1145791-teruletcsere-a-balkan-nyugalmaert

Sem a szerb, sem az albán lakossági körében nem népszerű a területcsere általi rendezés gondolata. A háttérben mégis megkezdődött Belgrád és Tirana egyeztetése.


BŐVEN VAN MÉG TARTALÉK A HAZAI MUNKAERŐPIACON

http://magyaridok.hu/gazdasag/boven-van-meg-tartalek-hazai-munkaeropiacon-2458633/

A RUGALMAS FOGLALKOZTATÁS A FIATALOK ÉS AZ IDŐSEK SZÁMÁRA IS VONZÓ LEHET. Nagyjából 1,8 millióra tehető azoknak a száma, akik inaktívnak számítanak a 15–64 évesek közül a hazai munkaerőpiacon. Ők nem jelennek meg sem a munkanélküliek, sem a foglalkoztatottak statisztikai adatai között, azonban foglalkoztatásukkal orvosolható lehet a munkaerőhiány – mondta a Magyar Időknek a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója. Szalai Piroska kiemelte: a 25 év alattiak, az 55–64 év közöttiek, valamint a kisgyermekesek nagyobb arányú bevonása a következő időszak egyik fontos feladata. A szakértő szerint a béremelések, valamint a vállalkozók fejlesztései is enyhíthetik a munkaerőhiányt, ugyanakkor a rugalmas foglakoztatási formák elterjedése is vonzóvá teheti az inaktívak számára a munkaerőpiacot.


Robotokkal segíti adminisztratív dolgozóit a GE

https://szakszervezetek.hu/hirek/12388-robotokkal-segiti-adminisztrativ-dolgozoit-a-ge

A GE európai és oroszországi adminisztratív folyamatait ellátó GE Hungary budapesti szolgáltató központjában 19 robot segíti az ott dolgozó mintegy kétezer ember munkáját – mondta a GE Hungary elnöke egy budapesti konferencián. Joerg Bauer, A munka jövője, a jövő munkái címmel a GE Hungary által rendezett konferencián kiemelte: a technológia fejlődése, az automatizálás, digitalizált gyártás alapvetően alakítja át a munka világát a következő években. A GE szerint mindez növeli a termelékenységet, az életszínvonalat, és új lehetőséget nyit a munkavállalók számára – tette hozzá. A robotok számítógépes applikációk, amiket a dolgozók ismétlődő munkafolyamatok és tranzakciók elvégzésére, adatok elemzésére, és adatlekérésekre használnak – ismertette.


Megjött a lista a nyugdíjasok Erzsébet-utalványáról – ők az érintettek

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megjott_a_lista_a_nyugdijasok_erzsebet-utalvanyarol_ok_kaphatjak_meg.651262.html

Csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben az a határozat mely rendelkezik arról, hogy egyszeri juttatásként, egy alkalommal személyenként 10 ezer forint értékű Étkezési Erzsébet-utalványban kell részesíteni összesen 25 féle, nyugdíj, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személyt. Mintegy 2,7 millió ember lehet érintett.


Lépj Velünk!

http://nepszava.hu/cikk/1145701-lepj-velunk

Az ismert mondás szerint, nem halat kell adni az éhezőknek, hanem megtanítani őket halat fogni. Ennek a gondolatnak a szellemében hirdette meg az UniCreditbank és az UniCredit Alapítvány immár harmadszor, Lépj Velünk! elnevezéssel pályázatát nonprofit szervezetek számára. Nem egyszeri segélyt kínálnak, hanem olyan innovatív megoldásokat díjaznak, amelyek abban segítik a hátrányos helyzetű közösségeket, hogy fenntartható módon javítsanak életkörülményeiken. A kezdeti és később jelentkező nehézségek leküzdésében segít a 60 000 euró (körülbelül 18 millió forint) összdíjazású Lépj Velünk! program, amelyre induló és már működő társadalmi vállalkozások jelentkezhetnek.


Felakasztotta magát egy ember a metróalagútban

http://nepszava.hu/cikk/1145740-felakasztotta-magat-egy-ember-a-metroalagutban

Az Origo információi szerint egy férfi a Batthyány metróalagútban akasztotta fel magát. Egyelőre mindössze ennyit tudni.


Többet keresünk, de jobban félünk, mint tíz éve

http://index.hu/gazdasag/2017/11/16/oecd_jollet_magyarorszag/

Bár emelkednek a jövedelmek és javulnak a gazdasági kilátások, a magyarok így is a legelégedetlenebbek között vannak az OECD legújabb jelentése szerint. Az összeállításból az is kiderül, hogy a magyarok fele retteg éjszaka az utcán, Európában sehol nem olyan rossz a biztonságérzet, mint nálunk.


A függetlenség a kulcs

https://forbes.hu/uzlet/10-bol-4-magyar-vallalkozna-a-fuggetlenseg-a-kulcs/

Világszerte erősödik a vállalkozói kedv, és mi magyarok is optimisták vagyunk. 10-ből 4-en indítanánk saját céget és a fiatalok vállalkoznának legszívesebben – derült ki az Amway Globális Vállalkozói Jelentéséből.


Bankot bérelne a viszkis rabló

http://nepszava.hu/cikk/1145738-bankot-berelne-a-viszkis-rablo

A “viszkis rablóként” ismert Ambrus Attila jelenleg nyugodt életet él egy faluban harminc kilométerre Budapesttől – írja a Blikk. Ambrus Attila videoblogjában viccelődve mondta el, hogy a legutoljára kirabolt bankot szívesen kibérelné pénzügyi tanácsadó helységnek az önkormányzattól.


Elismert köztes neműek. Kik az interszexuálisok?

http://nepszava.hu/cikk/1145788-elismert-koztes-nemuek

A német alkotmánybíróság döntése szerint harmadik nemet is be kell vezetni a férfi és a női mellett. Magyarországon az ilyen emberek jogi helyzetében nem valószínű, hogy gyors változások lesznek.


MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?