Cikkajánló 2017. november 15.

Didergő mentősök. Diákok, lőjjetek, ússzatok! Módosuló cafetéria. Mit ellenőriznek jövőre?

Fűtés nélkül dideregnek a csepeli mentősök

http://168ora.hu/itthon/futes-nelkul-diderergnek-a-csepeli-mentosok-12450

Másfél hete nincs fűtés a csepeli mentőállomáson, mert elromlott a kazán. Az ott dolgozók olajradiátorokkal próbálják elviselhetőbbé tenni a benti létet, mert hiába jelezték már akkor az Országos Mentőszolgálatnak a problémát, azóta sem történt semmi. Ez nem az első eset, sem itt, sem az ország más pontján. Hiába írja elő az Országos Mentőszolgálat hivatalos belső szabályzata, hogy minimum 18 fokot kell biztosítani az állomásain, a csepeli bázison már akkor örülnek, ha a 15 fokot eléri a hőmérséklet. Meleg víz sincs, így kezet is csak hideg vízben tudnak a dolgozók, fürödni meg végképp nem.


A rendőrség 46 ezer hátizsákot vesz a diákoknak

http://www.atv.hu/belfold/20171115-a-rendorseg-46-ezer-hatizsakot-vesz-a-diakoknak

Az Országos Rendőr- Főkapitányság (ORFK) országos baleset-megelőzési bizottsága 181,7 millió forintos közbeszerzést írt ki 46 ezer hátizsák beszerzésére, a keretösszegtől az ajánlattevő akár harminc százalékkal is eltérhet – írta a Világgazdaság szerdán az Európai Unió közbeszerzési értesítője alapján


Ne legyen kötelező, de lőjenek

http://nepszava.hu/cikk/1145576-ne-legyen-kotelezo-de-lojenek

(Sinka László főtitkár, Magyar Sportlövők Szövetsége) Meglátásunk szerint Vas András „Iskolák célkeresztben” című írása nem tartalmazta a sportlövészettel, az iskolai lövészettel kapcsolatos teljes képet, ennek megfelelően az olvasóban téves kép, rossz, elítélő vélemény alakulhat ki a sportágról. A cikk illusztrációjaként felhasznált fotó pedig mindenképpen félrevezető képet sugallt, hiszen a fiatal lövő kezében lévő eszközzel nem folytatnak sportlövő tevékenységet, így az nem is tartozhat az iskolai lövészet témájába.


Orbán tárgyalt a MÚSZ elnökével

http://nepszava.hu/cikk/1145594-orban-targyalt-a-musz-elnokevel

A magyar úszósport helyzetéről és jövőjéről egyeztetett egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke kedden délután az Országházban – tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.


Jövőre kiemelten ellenőrzik a minimálbér és a garantált bérminimum emelését

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/munkajog/12362-jovore-kiemelten-ellenorzik-a-minimalber-es-a-garantalt-berminimum-emeleset

A minimálbér és szakmunkás garantált bérminimum emelését jövőre március-áprilisban, a munkavállalói jogviszonyok rendezettségét pedig június- júliusban ellenőrzik majd a munkaügyi ellenőrök – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2018-es ellenőrzési tervéből.


Így módosítanák jövőre a cafeteriát

https://gondola.hu/cikkek/107934-Igy_modositanak_jovore_a_cafeteriat.html

Az egészségmegőrzés került a TOP 10 cafeteriával támogatandó felhasználási területek élére, valamint a lakáscélok alacsony adózását javasolták a béren kívüli juttatások területét feltérképező kutatásban a megkérdezettek. Az üdülés, pihenés, rekreáció két helyet is javított, míg az étkezési támogatás sokat csúszott hátrébb a listán.


Nyugdíjprémium – üzent a MÁK

https://szakszervezetek.hu/hirek/12353-nyugdijpremium-uzent-a-mak

A Magyar Államkincstár (MÁK) határidőben, a novemberi nyugdíjak utalásával egy időben kiküldte az egyszeri nyugdíj-kiegészítést, a nyugdíjprémiumot, illetve az egyszeri juttatás összegét is – írja az MTI. A jóváírás a pénzintézeteknél november 10-én megtörtént, a nyugdíjasok számláján a pénzösszegek még azon a napon megjelentek, a posta pedig november 15-én kezdi a kézbesítést.


Nagy nyugdíjra vágyik? Akkor erről tudnia kell!

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/nagy_nyugdijra_vagyik_akkor_errol_tudnia_kell.651147.html

Az idei harmadik negyedév végére több mint 11 százalékkal, 1247 milliárd forintra növelték vagyonukat az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (ÖPOSZ) tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak, így az egy tagra jutó vagyon 1,18 millió forintra nőtt – ez már 66 százalékkal múlja felül az öt évvel korábbi 711 ezer forintot.


Nagy a baj a multinál – késik a magyarországi fejlesztés

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/nagy_a_baj_a_multinal_kesik_a_magyarorszagi_fejlesztes.650674.html

A Gyöngyös mellett működő, indiai tulajdonban levő üzem a Napi.hu értesülései szerint azonnal tudna akár száz főt is alkalmazni.Munkaerőhiány miatt azonban késik a magyarországi Apollo gumigyár második ütemének befejezése.


Több száz csomagkézbesítőt alkalmazna a Magyar Posta

https://www.vg.hu/vallalatok/tobb-szaz-csomagkezbesitot-alkalmazna-magyar-posta-2-678181/

A Magyar Posta is munkaerőhiánnyal küzd, főleg Budapesten és vonzáskörzetében, valamint Nyugat-Magyarországon, különösen az országhatár közelében vannak betöltetlen pozíciói. A mintegy 30 ezer fős vállalatnál szeptember végén ötszáznál kevesebb betöltetlen állás volt, ebből a hálózati területen száz, a logisztikai területen négyszáz – tájékoztatta a Világgazdaságot a Magyar Posta.


Sofőrhiány mellé bérfeszültség a BKV-nál

http://nepszava.hu/cikk/1145626-soforhiany-melle-berfeszultseg-a-bkv-nal

Már négyszáz járművezető követeli írásban, hogy a cégvezetés biztosítsa a “régi” dolgozóknak is azt a havi 400 ezer forintos fizetést, amit az újaknak ígér toborzó kampányában – jelentette be Nemes Gábor. Az aláírásgyűjtési akciót összefogó Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke emlékeztetett: a szórólapokon ígért bért a régiek közül is csak kevesen, sok túlórával, a kiugró hónapokban keresik meg. Az elnök szerint a BKV jogi igazgatója megpróbálja a szakszervezetre hárítani a sikertelen kampány felelősségét, új emberek ugyanis még a 400 ezres mézesmadzag ellenére sem tódulnak a céghez.


Félmillióért sincs elég sofőr

http://nepszava.hu/cikk/1145644-felmillioert-sincs-eleg-sofor

Továbbra is súlyos gondot jelent a munkaerőhiány a közúti fuvarozói ágazatban is. Magyarországon mintegy 6 ezer, de az unióban összesen 300 ezer hivatásos gépkocsivezetői állás betöltetlen.


Adótörvények – Egyik kezével ad, a másikkal elvesz a kormány

http://nepszava.hu/cikk/1145643-adotorvenyek—egyik-kezevel-ad-a-masikkal-elvesz-a-kormany

Kevés a változás a jövő évi adótörvényekben, de ami módosul sem számottevő. Nem nő viszont a késedelmi pótlék.


Megszavazták a legújabb adócsökkentést

http://www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/megszavaztak-a-legujabb-adocsokkentest.3.267869.html

Az Országgyűlés elfogadta a szociális hozzájárulási adó csökkentéséről és a kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet képviselői önálló indítványként nyújtott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Cseresnyés Péter államtitkár. A jogszabályt 155 igen és 27 nem szavazattal fogadta el a parlament.


Kettészakadt az ország – Röghöz kötnek az ingatlanárak

http://nepszava.hu/cikk/1145591-ketteszakadt-az-orszag—roghoz-kotnek-az-ingatlanarak

Egyre jobban fékezik a társadalmi mobilitást az ingatlanárak: hiába mennének sokan a munkalehetőség után, ha a leszakadó térségekben teljesen elértéktelenednek a házak, lakások.


Ezek a legjobb egyetemek

http://nepszava.hu/cikk/1145651-ezek-a-legjobb-egyetemek

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezeti a HVG 2018-as felsőoktatási rangsorát. A karok rangsorában is az ELTE szerezte meg az első helyet: a legjobb eredményt az egyetem bölcsészkara érte el – írja az eduline.hu.


Brüsszel nem ereszti a magyar korrupciót

http://nepszava.hu/cikk/1145636-brusszel-nem-ereszti-a-magyar-korrupciot

Részletes tájékoztatást kér az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) Magyarországon folyó vizsgálatairól az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága – erősítette meg a Népszava értesülését Ingeborg Gräßle bizottsági elnök irodája. Úgy tudjuk, hogy az OLAF szakértőit a parlamenti testület november 27-28-i zárt ülésén hallgatják meg. Az eszmecsere a szakbizottság magyarországi tényfeltáró missziójához kapcsolódik.


Simicska Lajos leváltotta Simicska Ádámot

http://nepszava.hu/cikk/1145566-simicska-lajos-levaltotta-simicska-adamot

A mai naptól a Magyar Nemzet főszerkesztői tisztét Schlecht Csaba, a Lánchíd Rádió ügyvezető-főszerkesztője tölti be – írta a Hír TV Zrt., a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. és a Lánchíd Rádió Kft. közös közleményében. Mint írták: a kiadó “elismeri és köszöni D. Horváth Gábor áldozatos munkáját, aminek köszönhetően a Magyar Nemzet sikeresen újrapozicionálta magát az egyre szűkülő, kormányzati nyomás alatt működő magyar médiapiacon”.


Mozgalommal váltaná le az MSZP az Orbán-kormányt

https://nepszava.hu/cikk/1145629-mozgalommal-valtana-le-az-mszp-az-orban-kormanyt

Van köze az ellenzék mai önsorsrontó állapotának ahhoz, hogy elindítottam a Radikális Európai Demokraták (RED) mozgalmat – jelentette ki a Népszavának Ujhelyi István.


Ellenzékváltó hangulat

http://nepszava.hu/cikk/1145577-ellenzekvalto-hangulat

Azért nincs kormányváltó hangulat, mert az ellenzéki választók sokkal kevesebben vannak, mint az ellenzéki választók (vagyis azok, akik elküldenék a kormányt jó messzire, és akik egyébként többségben vannak), s ezért a kormányváltás előtt ellenzékváltásra lenne szükség. (Olvassa el nyugodtan, lassan az előző mondatot, és meglátja: nagyon is van értelme.) (Tamás Gáspár Miklós)


Nem kapnak kártérítést az azbesztkárosultak

https://nepszava.hu/cikk/1145565-nem-kapnak-karteritest-az-azbesztkarosultak

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla. A károsultak ügyvédje a Kúriától kér felülvizsgálatot.


Elhunyt Tóbiás Áron

http://www.atv.hu/belfold/20171115-elhunyt-tobias-aron

Életének kilencvenegyedik évében hétfőn meghalt Tóbiás Áron író, újságíró – közölte a Kortárs Kiadó az özvegy kérésére kedden az MTI-vel.


Az e-cigisek is csak kijelölt helyen füstölhetnek

http://nepszava.hu/cikk/1145603-az-e-cigisek-is-csak-kijelolt-helyen-fustolhetnek

Az e-cigizők továbbra is csak a dohányzásra kijelölt helyeken dohányozhatnak – határozott az Alkotmánybíróság (Ab). Egy magánszemély nyújtott be indítványt korábban a bírósághoz, melyben az illető arra hivatkozott, hogy az e-cigaretták harmadik személyek egészségét nem károsítják, viszont az e-cigaretta használók a dohányzásra kijelölt helyeken a passzív dohányzás káros hatásait kényszerülnek elszenvedni. Azt Alkotmánybíróság ezt az érvelést nem fogadta el – írja a portfolio.hu.


Átlagos november, kőkemény fagyok januárban – ilyen télre számíthatunk

http://www.atv.hu/belfold/20171115-atlagos-november-kokemeny-fagyok-januarban-ilyen-telre-szamithatunk

A nyíregyházi meteorológus szerint hideg lesz az ünnepnapokon. Nem számíthatunk kirívóan hideg télre, az előrejelzés alapján inkább úgy jellemezném az előttünk álló hónapokat, hogy változatos, hullámzó időjárásra számíthatunk – foglalta össze prognózisa lényegét Dávid Mihály a bama.hu-nak.


MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az