MKKSZ: egyhetes sztrájk. Versenyképtelen szenteste. A szakszervezetmentő (?) Ghent-rendszer. SZEF- Akadémia szombaton.
MKKSZ: egyhetes sztrájk
http://nepszava.hu/cikk/1144865-ujabb-sztrajkkal-fenyegetnek-az-onkormanyzatoknal
(11.06.) A kormánynál az önkormányzati labda. Ha a következő kormányülés sem dönt az önkormányzati dolgozók béremeléséről, akár még az idén egyhetes sztrájkot szervezhet a tagság nyomására a szakszervezet – jelentette ki lapunknak Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke.
Nov. 12. Szociális Munka Napja
(11.09.) „Etetni kell a juhot, hogy nyírni lehessen”. Bevezető előadás a Szociális Munka Napján tartott szakmai konferencián. Idén november 7-én, sorrendben harmadszor szerveződött meg a magyar szociális szakma országos konferenciája. Mint előző alkalmakkor is, az első előadást Boros Péterné, az MKKSZ elnöke tartotta.
Versenyképtelen szenteste
http://nepszava.hu/cikk/1144865-ujabb-sztrajkkal-fenyegetnek-az-onkormanyzatoknal
(11.06.) Nem egy napon múlik az ország versenyképessége – figyelmeztet a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáért küzdő Magyar Szakszervezeti Szövetség… Gyenge érdeklődés övezi a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításával kapcsolatos népszavazási kezdeményezést – írta néhány napja a Magyar Idők. A kormány szócsöve szerint a dolgozók jelentős része nem is értesült az akcióról, pedig a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírást november 28-ig kellene összegyűjteni. Ugyanakkor azok a magánszemélyek, valamint szakszervezeti tagok, ellenzéki aktivisták, akik gyűjtik az aláírásokat, arról számoltak be, hogy jó ütemben telnek az aláíróívek.
Ghent-rendszer – A megoldás minden szakszervezeti problémára?
http://ujegyenloseg.hu/ghent-rendszer-a-megoldas-minden-szakszervezeti-problemara/
(Nagy Viktória, SZEFIT) (11.13.) Sokan és egyre többször beszélünk róla az alacsony hazai szakszervezeti szervezettség okait boncolgatva, de valójában csak kevesen tudják, mi is az a Ghent-rendszer. Megemlítői legtöbbször annyival elintézik, hogyha a szakszervezet fizeti a munkanélküli segélyt, akkor magas a szakszervezeti szervezettség. Való igaz, nagyjából innen indult, de ez a rendszer ennél jóval összetettebb…a belga Ghent városról kapta a nevét, ahol ezt a fajta, szakszervezetek által működtetett munkanélküliségi biztosítási rendszert először intézményesítették 1901-ben. Ebben az évben Ghent önkormányzata támogatni kezdte a szakszervezetek által a tagjaiknak nyújtott munkanélküliségi biztosítást..
A veszélyeztetett munkavállalók foglalkoztatói viseljék a költségeket!
- november 9-én ülést tartott a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma. Az ülésen a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek kérdése, a 18 hónapos kereseti korlát eltörlése, a kiküldetési irányelv valamint a nagymértékű fizikai és/vagy pszichés megterhelést okozó munkakörülmények között dolgozó munkavállalók helyzetének javítása került a testület elé. A tárgyalások folytatódnak.
Színházi zaklatás: Kiskorúak is voltak az áldozatok között
http://www.atv.hu/videok/video-20171108-szinhazi-zaklatas-kiskoruak-is-voltak-az-aldozatok-kozott
Az ATV Start vendége Kerpel Éva nemzetközi mediátor, Hintalovon Alapítvány.
Tízezer gyereket figyel a KSH
http://nepszava.hu/cikk/1145528-tizezer-gyereket-figyel-a-ksh
A magzati kortól egészen a felnőtté válásig akarja nyomon követni egy januárban kezdődő vizsgálat, hogyan nőnek fel a magyar gyermekek.
Változtatni kellene a kötelező olvasmányok listáján?
http://www.atv.hu/videok/video-20171110-valtoztatni-kellene-a-kotelezo-olvasmanyok-listajan
Az ATV Start vendége Fenyő D. György elnök, Magyartanárok Egyesülete
Iskolabüfé fesztivál
http://pharmaonline.hu/aktualis/cikk/iskolabufe_fesztival
November 25-én fesztiválra invitálja az iskolabüféket üzemeltető vállalkozókat, iskola-egészségügyben dolgozókat, tankerület vezetőket, pedagógusokat és az egészséges táplálkozás iránt elkötelezett szülőket és gyerekeiket az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Nőtt az olvasásban alulteljesítő tinik aránya
https://www.vg.hu/kozelet/nott-az-olvasasban-alulteljesito-tinik-aranya-676627/
A TANULÁSI CÉLÚ MOBILITÁS MAGYARORSZÁGON ÉPPEN A FELE AZ UNIÓS ÁTLAGNAK. Az olvasás tekintetében alulteljesítő 15 évesek részaránya három év alatt csaknem nyolc százalékkal, 27,5 százalékra nőtt.
Változik a szakgimnáziumi érettségi
http://nepszava.hu/cikk/1145530-valtozik-a-szakgimnaziumi-erettsegi
A kormány ugyan nem fogadta el a diákok és a szakmai szervezetek követeléseit, hogy ne kötelező, hanem választható legyen az ágazati szakmai érettségi, mégis változtatnak a szakgimnáziumi végzés szabályain, a 2016-ban bevezetett úgynevezett mellék-szakképesítés vizsgát válaszhatóvá tennék.
„Quo vadis magyar felsőoktatás?”
https://szakszervezetek.hu/hirek/12340-quo-vadis-magyar-felsooktatas
A SZEF-ÉSZT AKADÉMIA tizenegyedik vitaülése a magyar felsőoktatás aktuális kérdéseivel foglalkozik majd. Időpont: 2017. november 18. (szombat).
A rendvédelmi szerveket vizsgálná az LMP
http://nepszava.hu/cikk/1145482-a-rendvedelmi-szerveket-vizsgalna-az-lmp
Árnyékbizottság felállítását kezdeményezi az LMP a rendvédelmi szervek, valamint az azokat irányító kormányzati tevékenység ellenőrzése céljából, hogy a kormányoldal ne használhassa azokat kampánycélra vagy a “kormánypártiak bűnözői tevékenységének elfedésére”.
Napirend előtt az egészségügy, a pénz és Brüsszel volt a legfontosabb
https://mno.hu/belfold/napirend-elott-az-egeszsegugy-a-penz-es-brusszel-volt-a-legfontosabb-2427315
Az egészségügy állapotáról, a dolgozók szegénységéről és a bankok nyereségéről is szó volt napirend előtt az Országgyűlésben, valamint Brüsszel nyomásgyakorlását is pellengérre állították a képviselők.
Hospice-ház – Vihart kavart az államtitkár
http://nepszava.hu/cikk/1145544-hospice-haz—vihart-kavart-az-allamtitkar
Cinikusnak és hazugnak minősítette a Demokratikus Koalíció (DK) az egészségügyi államtitkár nyilatkozatát.
Több száz embert alkalmazna a Magyar Posta
http://www.atv.hu/belfold/20171114-tobb-szaz-embert-alkalmazna-a-magyar-posta
A Magyar Posta is munkaerőhiánnyal küzd, főleg Budapesten és vonzáskörzetében, valamint Nyugat-Magyarországon, különösen az országhatár közelében vannak betöltetlen pozíciói. A mintegy 30 ezer fős vállalatnál szeptember végén ötszáznál kevesebb betöltetlen állás volt, ebből a hálózati területen száz, a logisztikai területen négyszáz – írta a Világgazdaság a cégtől kapott tájékoztatásra hivatkozva kedden.
Mindenkiben ott a buszvezető – A BKV bárkit kiküldene, akinek van jogsija
Akkora a sofőrhiány, hogy a BKV már bárkit kiküldene vezetni a cégtől, akinek van jogosítványa. Van, aki szabadságot vesz ki, hogy mellékállásban vezessen.
Informatikus kerestetik, de nem mindegy, hogy milyen!
https://mno.hu/gazdasag/informatikus-kerestetik-de-nem-mindegy-hogy-milyen-2427088
Állítólag már személyesen Orbán Viktor is foglalkozik az informatikushiány problémájával. Nemrégiben a Nemzetgazdasági Minisztérium 2,5 milliárd forint értékben írt ki OKJ-s informatikai oktatásra pályázatot. Szakértőkkel és piaci szereplőkkel beszélgettünk a szakma helyzetéről, a felnőttképzés állapotáról és a lehetséges kitörési irányokról.
Másodfokon folytatódik az azbesztper
http://nepszava.hu/cikk/1145507-masodfokon-folytatodik-az-azbesztper
Az elhunyt felperesek családtagjai még bíznak abban, hogy az állam előbb-utóbb vállalja a felelősséget a lőrinci eternitüzem tevékenysége következtében bekövetkezett halálesetekért.
Százával érkeznek a nyugdíjpanaszok
http://nepszava.hu/cikk/1145543-szazaval-erkeznek-a-nyugdijpanaszok
A Magyar Államkincstár folyamatos vizsgálja a nyugdíjkiegészítéssel és -prémiummal kapcsolatos több száz reklamációt. A panaszok zömében a kiutalt összeg pontosságát kérdőjelezték meg. Eddig egyetlen esetben sem történt késedelmes vagy „helytelen összegű” kiutalás – állította közleményében az államkincstár.
Tömegesen juthatnak koldusbotra a vidéki nyugdíjasok
Mostanában érik el a nyugdíjkorhatárt Ratkó-gyerekek, köztük több százezer őstermelő, közmunkás és napszámos. Most szembesülnek azzal, hogy fillérekből kell majd tengődniük nyugdíjaséveikben.
Havi 121 ezer forintot kapnak a jövő évtől az arra érdemes művészek
A parlament előtt lévő javaslat szerint a 65. életévüket betöltöttek jogosultak a járadékra. Művészjáradékot vezet be a kormány, az erről szóló törvényjavaslat már a parlament előtt van. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma jegyzi az előterjesztést, amiben rábukkantunk a járadékról szóló javaslatra.
A jövedelemkorlát a foglalkoztatás ellen hat
https://www.vg.hu/gazdasag/jovedelemkorlat-foglalkoztatas-ellen-hat-2-676661/
A MEGVÁLTOZOTT KÉPESSÉGŰ MUNKAVÁLLALÓ MAGASABB BÉR ESETÉN KÖNNYEN ELVESZÍTHETI AZ ELLÁTÁSÁT. A munkaadók zöme ma is inkább kifizeti az évi csaknem 1,2 millió forint közterhet alkalmazottanként, mint hogy fogyatékossággal élő munkavállalót vegyen fel – mondta Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke a Világgazdaságnak.
HAMAROSAN DÖNTHET A KORMÁNY A BÉRPLAFON MEGSZÜNTETÉSÉRŐL
http://magyaridok.hu/gazdasag/hamarosan-donthet-kormany-berplafon-megszunteteserol-2441056/
AZ IDŐS MUNKAVÁLLALÓK, VALAMINT A NYUGDÍJASOK JELENTHETNEK MUNKAERŐ-TARTALÉKOT. Rövidesen eltörölheti a kormány a 65 év alatti, ellátásban részesülőkre vonatkozó bérplafont annak érdekében, hogy többeket sikerüljön bevonni a foglalkoztatásba – értesült a Magyar Idők. A kormány várhatóan szerdán tárgyalja a bérplafon eltörlését, azonban a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal egyetértésének köszönhetően hamarosan meg is szűnhet a korlátozás. Az adatok azt mutatják, hogy az uniós átlaghoz képest mind az 55–64 éves korcsoportban, mind a 65 év felettieknél jóval alacsonyabb a foglalkoztatási rátánk. Az idősebb, az öregségi nyugdíj korhatárt be nem töltött korosztály komoly munkaerő-tartalékot jelent, a munkaadók pedig jelentős kedvezményeket vehetnek igénybe foglalkoztatásuk esetén.
VESZÉLYBEN A 8 ÓRA MUNKA, 8 ÓRA PIHENÉS, 8 ÓRA SZÓRAKOZÁS
http://gepnarancs.hu/2017/11/veszelyben-a-8-ora-munka-8-ora-pihenes-8-ora-szorakozas/
A szakszervezetek szerint a munkaidő rugalmassága valójában a munkaidő rejtett növelését jelenti. A német nagytőke, az úgynevezett munkaadók azzal bombázzák a kormányt, hogy szüntesse meg a múlt századi munkaidő szabályozást, számolja fel a 24 óra merev, 3×8 órás felosztását, vagyis a napi 8 óra munkaidőt kezeljék rugalmasan, helyette a heti 48 órásat tartsák csak tiszteletben. Ez lehetővé tenné, hogy a dolgozókat naponta a 8 óra után is dolgoztatni lehessen, míg egy másik napon a 8 óránál rövidebb legyen a műszak.
Leszavazta az arányos választási rendszert a Fidesz
http://nepszava.hu/cikk/1145488-leszavazta-az-aranyos-valasztasi-rendszert-a-fidesz
Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vételét tárgyalta. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azonban az ülés után jelezte, hogy az indítványt nem vette tárgysorozatba a bizottság, mert szerinte a Fidesznek nincs bátorsága ahhoz, hogy egy arányos választási rendszerben mérettesse meg magát.
A független vidéki sajtót támogatná az amerikai külügyminisztérium
Az ATV Start vendége Urbán Ágnes médiakutató.
Átfogó tanulmány a társadalmi egyenlőtlenségekről
http://www.atv.hu/videok/video-20171113-atfogo-tanulmany-a-tarsadalmi-egyenlotlensegekrol
Az ATV Start vendége Kovách Imre tudományos tanácsadó, MTA TK Szociológiai Intézet
Éhbérért robotoló kelet-európai munkásnők készítik a Versace, Prada és több más világmárka ruhakölteményeit
Éhesen dolgozom a gép mellett – panaszkodik egy munkásnő Ukrajnában, ahol 82 euró a havi minimálbér. Csak a rezsire futja a béremből – mondja egy munkásnő Magyarországon.
Népszabadság – Jogsértően működött a Mediaworks
http://nepszava.hu/cikk/1145484-nepszabadsag—jogsertoen-mukodott-a-mediaworks
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által indított eljárásban Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kimondta, hogy jogsértő volt a Népszabadságot bezáró Mediaworks Hungary Zrt. működése, mivel a társaság nem biztosította a munkavállalók képviseletét a társaság felügyelőbizottságában, amelyik a Népszabadság bezárásáról döntött – írja a TASZ közleményében.
Büszkeség
http://nepszava.hu/cikk/1145501-buszkeseg
(Hargitai Miklós) Egyrészt a közlés ebben a szövegkörnyezetben nem jelenthetett mást, mint hogy a Népszabadságot a kormány zárta be – mi tudjuk, hogy így volt, de ők eddig az ellenkezőjét állították.
Nincs kormánydöntés a paksi bővítésről
http://nepszava.hu/cikk/1145527-nincs-kormanydontes-a-paksi-bovitesrol
A Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető kérdésére adott, kevéssé tárgyszerű válaszával Süli János, „a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter” lényegében elismerte: a magyar kormány mindeddig nem hozott konkrét döntést a legalább 3 ezer milliárdos paksi bővítésről.
Százmilliárdokról mondott le az állam
http://nepszava.hu/cikk/1145540-szazmilliardokrol-mondott-le-az-allam
Hat év alatt legalább 330 milliárd forint áramlott az államkincstár helyett társasági adókedvezmény (tao) címén a sportegyesületekhez – áll a G7 gazdasági hírportál összesítésében.
Hat és hatvan
http://nepszava.hu/cikk/1145499-hat-es-hatvan
Ha ma este a Costa Rica elleni barátságos találkozón újból blamálná magát az, amit a huszonegyedik század Magyarországán a legvakmerőbbek labdarúgásnak hívnak, akkor ne tessék magyarázatot keresni, ahogyan honfitársaink kutatnak a labda után már Andorra és Luxemburg ellen is: az indoklás megvan. Mindenért a 2010-et megelőző hatvan év a felelős.
Visszadobta Románia, hogy március 15-e ünnepnap legyen
http://www.atv.hu/belfold/20171113-visszadobta-romania-hogy-marcius-15-e-unnepnap-legyen
Elutasította a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa hétfőn azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára.
Vandálok fejezték le a Mária-szobrot Esztergomban
http://www.atv.hu/belfold/20171113-lefejeztek-mariat-esztergomban
Lefejezték a Mária-szobrot a Bazilika mellett elhelyezkedő Lourdes-i barlang bejáratánál található kegyhelyen. A rendőrség büntetőeljárást indított.
Megrendelték a tervet: Mégis épül gigamecset Magyarországon?
http://www.atv.hu/belfold/20171113-megrendeltek-a-tervet-megis-epul-gigamecset-magyarorszagon
A Fidesz biztonsági kockázatra hivatkozva nem engedné mecsetek építését Magyarországon. Ugyanakkor a török kormány idén újabb Budapestre tervezett mecset tervezésére adott megrendelést. Az Erdogan elnökkel való jó viszony, vagy a saját szavazóbázis a fontosabb a Fidesznek?
Szex idős korban? – Megnyugtató hírt közöltek a tudósok
http://nepszava.hu/cikk/1145494-szex-idos-korban—megnyugtato-hirt-kozoltek-a-tudosok
A szex nagyon ritkán okoz hirtelen szívhalált egy új amerikai kutatás szerint, melyről a BBC számolt be.