Ab-döntés: vagy nyugdíj, vagy közalkalmazotti bér! 27,6% az állami foglalkoztatottak aránya? Minden szakszervezetből stratégiai partner lehet? Politikusi ígéretcunami közszolgáknak.
Nem alaptörvény-ellenes az állami szférában foglalkoztatottak nyugdíjának szüneteltetése
Az Alkotmánybíróság döntésében kimondta: a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos mindenkori szabályozásnak egyensúlyt kell teremtenie a közérdek és a nyugdíj-jogosult személy alapvető jogainak védelme között. Az állam mint munkáltató helyzete nem azonos a magángazdaság munkáltatóival, jelentős jogi és ténybeli különbségek vannak – így nem ütközik a hátrányos megkülönböztetés tilalmába az, hogy egyes állami szolgálatban álló személyek foglalkoztatásuk ideje alatt nem kapnak nyugdíjat.
Földiák a Klubrádióban. Vagy nyugdíj, vagy közalkalmazotti bér
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=211638
Nem alkotmányellenes az állami szférában foglalkoztatottak nyugdíjának szüneteltetése – mondta ki az Alkotmánybíróság. Korábban a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága is hasonló döntést hozott egy magyar ügyben. Az Ab által vizsgált és alkotmányosnak talált szabályozás 2013-tól írta elő, hogy a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni. A továbbfoglalkoztatottaknak munkaviszonyuk ideje alatt le kell mondaniuk öregségi nyugdíjukról. A rendelkezés a magánszektorban dolgozókat nem érinti és a közszolgák között is különbséget tesz. A közoktatásban és az egészségügyben uralkodó munkaerőhiány miatt is érthetetlen, hogy a kormány bünteti a nyugdíjas korú közalkalmazottakat – így látja a Szakszervezetek Egyeztető Fórumának elnöke. Földiák András szerint már csak a fanatikusok maradnak a közszférában, a mostani döntés pedig még inkább a nyugdíjas szövetkezetek felé tereli majd a dolgozni vágyókat.
A közszférában dolgozók nyugdíjáról döntött az Ab
http://nepszava.hu/cikk/1144130-a-kozszferaban-dolgozok-nyugdijarol-dontott-az-ab
Nem alkotmányellenes az állami szférában foglalkoztatottak nyugdíjának szüneteltetése – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken nyilvánosságra hozott határozatában.
Bürokráciacsökkentés. 27,6% az állami foglalkoztatottak aránya. Gyámság alatt …
http://nepszava.hu/cikk/1144176-gyamsag-alatt-a-nyugdijbiztosito—zurzavar-a-foigazgatosagon
Eldőlt az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) körül bizonytalanságot okozó személyi kérdés: a nemzetgazdasági tárca közölte, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) új vezetője a két szervezet november elsejei összeolvadása után az ONYF élén álló, de a MÁK átalakításáért eddig is felelős Mészáros József lesz. A 2015 végén meghirdetett drasztikus átszervezés utolsóként talpon maradt szervezete is elveszíti jövő szerdán az önállóságát, de a dolgozók körében teljes a bizonytalanság, sem a beolvadó, sem a befogadó intézményben nem tudják, miben módosul a munkájuk 2-ától.
Minden szakszervezetből stratégiai partner lehet
http://nepszava.hu/cikk/1144213-minden-szakszervezetbol-strategiai-partner-lehet
A kormány a Munkástanácsok után a többieknek is üzent, hogy tárgyalna velük, és a külön alku ellen csütörtökön még oly vehemensen tiltakozó érdekvédők a nem hivatalos hírre azonnal félretették felháborodott hangú közleményüket. A kormányzati szándékot a Munkástanácsok elnöke közölte a másik négy országos szakszervezeti tömörülés vezetőjével telefonon, majd lapunk információi szerint a Liga is megerősítette saját csatornáin keresztül, de hivatalos megkeresés még nem érkezett a konföderációkhoz. Ez az egyelőre halvány ígéret is elegendő volt azonban ahhoz, hogy a tegnap kora délutánig egymással tárgyaló érdekvédelmi vezetők visszavonulót fújjanak, és ne adják ki elkészített közleményüket, bár fogalmuk sincs, hogy miről, kivel, mikor és milyen formában kellene megállapodniuk. Kérdéseinkre halkan kimondták ugyan, hogy ragaszkodniuk kellene a közös egyeztetéshez, mert az egyéni tárgyalások nem vezetnek sehová, de a bértárgyalásokon sikert eredményező egység kérdésessé vált, csak az biztos, hogy a kormányzati tesztelés a várt eredményt hozta: a munkavállalók szervezetei megoszthatók. A Fideszre nézve tehát nem jelentenek veszélyt a jövő évi választáson.
„A különmegállapodások nem járható út”
https://hirtv.hu/ahirtvhirei/kaptak-ajanlatot-a-kormanytol-de-megallapodas-meg-nincs-2424063
A munkástanácsok a többi szakszervezet megkérdezése nélkül folytatta le az egyeztetéseket a kormánnyal – jelentette ki Newsroom című műsorunkban Kordás László. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta: az érdekképviseletek egységét nem szabad megbontani, mert közösen érhető el eredmény. Kordás László szerint: nem az a járható út, ha egy szakszervezet egyéni stratégiák mentén, különmegállapodásokat köt a kormánnyal.
Egyetért az ellenzék: a kormánynak együtt kell működnie a szakszervezetekkel, több pénz kell az oktatásba és az egészségügybe
és
____________________
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett pártelnöki fórumon (“Ki mit ígér a közszolgálatoknak és a szakszervezeteknek?”) a nagyobb ellenzéki pártokat képviselő felszólalók viszonylag keveset beszéltek választástechnikai stratégiájukról, és annál többet a bérek, az egészségügy és az oktatás helyzetéről. A Jobbik és a baloldali-liberális pártok képviselői abban biztosan egyetértettek, hogy túl nagyok az országban az egyenlőtlenségek, az oktatásban és az egészségügyben a jelenleginél jóval több pénzre van szükség, és többen beszéltek a közszolgáknak járó béremelésről is.
Politikusi ígéretcunami közszolgáknak
http://nepszava.hu/cikk/1144238-politikusi-igeretcunami-a-kozszolgaknak/
Az előzetes félelmekkel ellentétben mégsem vált politikai nagyotmondó versennyé a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének szombati, “Ki mit ígér a közszolgálatoknak és a szakszervezeteknek?” címet viselő rendezvénye, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy a felszólaló politikusok rövid idő után már nem tudtak egymásra licitálni ígéretekben, így a “versenyhelyzet” lényegében már az első felszólalót követően megszűnt, sőt az egészségügy és az oktatás helyzetének rendezése minden párt programjában ugyanúgy elsőbbséget élvez.
Ellenzéki pártok a politikai rendszer átalakítását ígérik
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=211657#c
Bér- és nyugdíjemelést, az egyenlőtlenségek csökkentését és progresszív adórendszert ígért több ellenzéki párt vezetője a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett fórumon Budapesten szombaton.
Töretlen bizalom: újra Gaskó István a VDSZSZ elnöke
https://mno.hu/belfold/toretlen-bizalom-ujra-gasko-istvan-a-vdszsz-elnoke-2424151
Október 26-án tartotta meg soros taggyűléséta Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetség, ami az olvasók számára annyiban lehet érdekes, hogy a szervezet újra elnökké választotta Gaskó Istvánt.
Gaskó nem visszatért, “csak” folytatja
http://nepszava.hu/cikk/1144306-gasko-nem-visszatert-csak-folytatja
Újra elnökké választotta Gaskó Istvánt, az utóbbi évtizedek egyik legismertebb szakszervezeti vezetőjét a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének Szövetsége (VDSZSZ). A hírt a szervezet azzal próbálta megemelni, hogy a csütörtöki döntésről csak hétvégén számolt be, ám valójában nem történt más, mint hogy a VDSZSZ soros taggyűlése a kötelező szavazáson megerősítette posztján az eddigi elnököt. 2015-ben ugyan még arról volt szó, hogy Gaskó nemcsak a Liga Szakszervezetek éléről távozik, hanem a VDSZSZ vezetéséről is kénytelen lemondani, amióta azonban a legnagyobb létszámú tagszervezetét, VDSZSZ Szolidaritást kizárták, a mindössze három kislétszámú szakszervezetből álló szövetséget ismét ő vezette, most pedig folytathatja ezt a munkát.
Kéményseprő-tüntetés a Parlamentnél
http://nepszava.hu/cikk/1144230-kemenysepro-tuntetes-a-parlamentnel
A Kéményseprők Országos Szakszervezete, amely a törvénymódosítás még csak ötletszintű felvetése óta tiltakozik a legkülönfélébb módokon, hétfő reggelre tüntetést szervez a Parlament elé – értesült a Hír Tv.
Megtartják a premiert az Erkelben, a sztrájkot elhalasztották
http://hvg.hu/kultura/20171028_Megtartjak_a_premiert_az_Erkelben_a_sztrajkrol_meg_nincs_dontes?s=hk
Megkezdődött az előadás, A hugenották premierje az Erkelben. A hvg.hu tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy a sztrájkkal fenyegetőző szakszervezetek mégsem tartják meg a munkabeszüntetést. A sztrájkkészültséget fenntartják, Ókovács Szilveszter főigazgató fenyegetőzését visszautasítják.
Ellenőrök lázadása – Újabb bérfeszültség a BKK-nál
http://nepszava.hu/cikk/1144284-ellenorok-lazadasa—ujabb-berfeszultseg-a-bkk-nal
Megint sikerült bérfeszültséget teremteni a BKK-nál: a tíz éves tapasztalattal rendelkező ellenőröknél is többet keresnek majd a melléjük beosztott újonc segédek.
Ökológiai az oviban
https://www.mediaklikk.hu/2017/10/25/hajnal-taj-megmozdult-a-belfoldi-szarvasmarha-piac/
Boldogon már az óvodában ökológiai foglalkozásokat vezettek be, az általános iskolában pedig gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek a diákok.
Bangóné: a gyerekek többet érdemelnek
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=211668
Az MSZP szerint 208 ezer rászoruló gyermekből 100 ezer nem kap napi egy tál meleg ételt az őszi szünetben a jogszabályok ellenére, mert a Fidesz-KDNP az idén 2-2,5 milliárd forintot “spórol ki” a szociális gyermekétkeztetésből.
Határozott időre szól a pedagógusbér-emelés?
http://inforadio.hu/belfold/2017/10/27/pedagogusber/
A pedagógusok 2017 szeptemberi béremelése nem határozott időre szól – hangoztatta korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László azonban az InfoRádiónak elmondta, hogy dokumentumokkal tudják cáfolni Rétvári Bence államtitkár állításait.
33 ezer forintos bérpótlékot kapnak a védőnők
https://hirtv.hu/ahirtvhirei/33-ezer-forintos-berpotlekot-kapnak-a-vedonok-2424133
Rétvári Bence azt mondta, ennek kifizetésére a jövő évi költségvetésből 2 milliárd forintot különítettek el. A bérpótlékkal kapcsolatban már több szakszervezet is hangoztatta, hogy az emelést az alapilletménybe kellene beépíteni. Az államtitkár szerint azt a megoldást keresik, ami mindenki számára megfelelő.
Rétvári: novembertől 100 ezer forinttal emelkedik az orvosok bére
Novembertől 100 ezer forinttal emelkedik az orvosok bére, az ápolóké pedig 12 százalékkal – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek este.
Kérdezőbiztossá tett doktorok – Kíváncsi a kormány az adatainkra
http://nepszava.hu/cikk/1144287-kerdezobiztossa-tett-doktorok—kivancsi-a-kormany-az-adatainkra
Nemcsak panaszainkra és kórelőzményünkre, hanem majd minden szokásunkra, családi titkainkra is kíváncsi a kormány. Az adatokat a háziorvosokkal gyűjtetik be.
Nagy a túlterheltség a rendőrségnél a határszolgálat miatt
https://mno.hu/belfold/nagy-a-tulterheltseg-a-rendorsegnel-a-hatarszolgalat-miatt-2424090
Rengeteg energiát vesz el a rendőrségtől a déli határ őrzése, ez pedig már az ország többi pontján is érezteti hatását. Kőbánya jegyzője például arról ír az egyik hivatalos beszámolójában, hogy „a közelmúlt eseményeivel összefüggő megnövekedett feladatmennyiség (fokozott határvédelem, FINA-világbajnokság), valamint az állandósult létszámhiány rendkívüli mértékben terheli a rendőrség állományát”.
Kiderült a titok: ennyit keresnek havonta a Burger King dolgozói
A gyorsétterem láncok álláshirdetéseikben sokszor nem árulják el, pontosan milyen bérezést ajánlanak a munkavállalóknak. Persze itt-ott kiszivárgott adatokból és hirdetésfoszlányokból el lehet csípni egy-egy árulkodó információt. A meki után most a Burger King is kirakta, hogy pontosan milyen módon alakul a havi bértábla, munkaórákkal, esti pótlékkal és kedvezményekkel mindenestül.
Munkajogi és társadalombiztosítási konferencia
http://www.liganet.hu/page/316/artID/9636/html/munkajogi-es-tarsadalombiztositasi-konferencia.html
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (ELTE ÁJK) Munkajogi és Szociális Jogi Tanszéke 2017. október 13-án munkajogi konferenciát rendezett az ELTE ÁJK alapításának 350. évfordulója alkalmából, amelynek témája a hatályos munkajogi és társadalombiztosítási szabályozás volt. A konferenciát a 2002-ben elhunyt Dr. Ádám Lóránt emlékének szentelték, aki életében meglehetősen gazdag és teljes szakmai utat futott be: volt az ELTE ÁJK Munkajogi Tanszékének adjunktusa, az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének igazgatója, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség első elnöke és a Legfelsőbb Bíróság Tanácselnök munkaügyi bírája is.
A munkaerőpiacról
https://www.mediaklikk.hu/2017/10/25/180-perc-a-munkaeropiac-helyzeterol/
Fónagy János parlamenti államtitkár és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke – megbeszélést folytatott több államtitkárral a munkaerőpiac helyzetéről, a munkaerőhiány csökkentéséről.
Stresszes pályakezdés – Pékből is lehet webfejlesztő
http://nepszava.hu/cikk/1144273-stresszes-palyakezdes—pekbol-is-lehet-webfejleszto
A mostani egyetemisták életük során akár négyszer is munkahelycserére kényszerülhetnek; ezalatt szakmaváltásra szintén érdemes számítani.
Meixner Zoltán: Digitális hejehuja! (És az állásunkkal mi lesz?)
http://nepszava.hu/cikk/1144133-meixner-zoltan-digitalis-hejehuja-es-az-allasunkkal-mi-lesz
Egyre többször szembesülünk azzal, hogy a munkahelyek úgy képesek fenntartani korábbi tevékenységüket, hogy kisebb létszámmal gond nélkül működnek tovább. Ráadásul, ha az alkalmazottak nem vállalják az új feltételeket – például az alacsonyabb bért -, helyüket lehet, hogy nem is másik ember, hanem egy robot vagy algoritmus foglalja el. A gépek valóban kiszorítanak bennünket az állásainkból?
„A nyugdíj arra sem elég, hogy levegőt vegyek. Inkább dolgozom”
https://www.hrportal.hu/hr/a-nyugdij-arra-sem-eleg–hogy-levegot-vegyek-inkabb-dolgozom-20171029.html
Már több mint egy hónapja a gyakorlatban is megkezdték működésüket a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek, amelyek a dolgozni vágyó nyugdíjasok elhelyezkedésében közreműködnek. A kezdeti tapasztalatokra voltunk kíváncsiak, ezért első körben egy újra munkába álló nyugdíjas dolgozóval beszélgettünk.
Hiába tapsolt el 1,6 milliárdot, kiáll Farkas Flórián és szervezete mellett Balog Zoltán
Az emberi erőforrások minisztere nagyra értékeli a Lungo Drom munkáját, mert a szervezet mindig szót emelt a magyarországi cigányságért és képviselte őket.
Kioktató Gyurcsány, kényszeredetten mosolygó Szél – ilyen volt a tévévita
http://hvg.hu/itthon/20171026_Osszecsapott_Gyurcsany_Ferenc_es_Szel_Bernadett
Sorban vitték be egymásnak az ütéseket a poltikusok Baló György műsorában, az RTL Klubon. Szélt két oldalról agitálták, hogy szálljon be az összefogásba. Összefoglalónk a Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Szél Bernadett tévévitáról.
A megkérdezettek több mint fele kormányváltást szeretne
http://nepszava.hu/cikk/1144233-a-megkerdezettek-tobb-mint-fele-kormanyvaltast-szeretne
A Publicus Intézet által, a Vasárnapi Hírek megbízásából készült felmérés szerint ugyanakkor az elmúlt két hétben egy százalékponttal nőtt a Fidesz támogatottsága, ami így 26 százalékon áll. Az MSZP tábora változatlan, 10 százalék, míg a Jobbik tábora egy százalékpontot csökkenve 10 százalék.
Növekedik a kötelező díja
http://nepszava.hu/cikk/1144081-novekedik-a-kotelezo-dija
(Okt.27.) Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a gépjárművek jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díját (kgfb).
Káosz van az adórendszerben
http://nepszava.hu/cikk/1144182-kaosz-van-az-adorendszerben
A hivatalos propagandával szemben, nem kevesebb, hanem több lett a közteher, érdemben korszerűsödtek az adótechnikai megoldások, de átláthatatlanabbá vált, hogy mi történik az adófizetők pénzével – mondta Pitti Zoltán közgazdász, tudományos kutató a Népszavának.
Gumiabroncs fellegvár lett Tatabánya
(Okt. 27.) Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, amelynek országai együtt emelkednek fel – mondta Orbán Viktor kormányfő a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone 85 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházásának átadásán tegnap, a Tatabányai Ipari Parkban.
Orosz nyomásra távolíthatták el Vitézy Dávidot
http://nepszava.hu/cikk/1144302-orosz-nyomasra-tavolithattak-el-vitezy-davidot
Míg korábban úgy tűnt, a Tarlós Istvánnal való személyes konfliktusa fajult odáig, hogy a főpolgármester 2014-ben menesztette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) éléről Vitézy Dávidot, az Index most megjelent tényfeltáró cikke alapján nem csupán erről volt szó.
xxx
Finnek. Csak akkor kapnak közpénzt, ha a program sikeres
http://hvg.hu/kkv/20171030_Csak_akkor_kapnak_kozpenzt_ha_a_program_sikeres
A finnek már megint kitaláltak valamit: egy olyan befektetési pénzügyi eszközzel álltak elő, amely a magán- és közpénzeket úgy ötvözi egy, a társadalom számára hasznos beruházásban, hogy az állam csak akkor fizet, ha a projekt sikeres. Egyelőre a menekültek munkába állását támogatnák így.
Meghalt O’sváth György egykori miniszterelnöki főtanácsadó
http://nepszava.hu/cikk/1144221-meghalt-osvath-gyorgy-egykori-miniszterelnoki-fotanacsado
Életének 87. évében pénteken elhunyt O’sváth György közgazdász, jogász, egykori miniszterelnöki főtanácsadó – tudatta a család az MTI-vel.
Elhunyt az önmagát felgyújtó kormányellenes aktivista
http://nepszava.hu/cikk/1144330-elhunyt-az-onmagat-felgyujto-kormanyellenes-aktivista
Elhunyt az a férfi, aki tíz nappal ezelőtt felgyújtotta önmagát Varsó központjában, és aki mellett a földön kormányellenes röplapokat találtak – közölte vasárnap este a lengyel sajtó.
Majdnem öt hónapig sodródtak az óceánon
http://nepszava.hu/cikk/1144123-majdnem-ot-honapig-sodrodtak-az-oceanon
Majdnem öt hónapot hányódott a Csendes-óceán vizein az a kis méretű vitorlás, mellyel két amerikai nő Hawaiiról Tahitibe akart jutni, míg egy tajvani halászhajó észre nem vette őket.