Cikkajánló 2017. október 25.

MKKSZ: harmadik bérkategóriát! Már a kormány sem tudja, mekkora a tanárhiány!? Vagyonnyilatkozatokban szereplő adatok, mégis népszavazási kérdés.

A közszféra tovább harcol

http://nepszava.hu/cikk/1143902-a-kozszfera-tovabb-harcol

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) döntéshozó ügyvivői testülete tegnap úgy határozott, hogy szövetségi szinten támogatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) kezdeményezését a tavaly elfogadottnál magasabb minimálbérekről és a diplomások tudását elismerő harmadik bérkategória bevezetéséről. A javaslatot jegyző érdekvédelmi szervezet vezetője a Népszavának elfogadhatatlannak nevezte, hogy a versenyszféra egyeztető fórumának kizárólagos jogosítványa van a bérmegállapodás megkötésére, holott az állam alkalmazásában állók, vagyis a közszférában dolgozók bérei ma már alig érik el a piaci cégeknél foglalkoztatottak fizetésének a felét. Boros Péterné megerősítette, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban (OKÉT) folytatják a harcot, hogy januártól a sima minimálbért a hatályos megállapodásban rögzített 138 000 forint helyett 145 000 forintra emeljék, a szakmunkás bérminimumot 180 500 forint helyett 188 500 forintra, továbbá vezessék be a 245 000 forintos diplomás bérminimumot.


A közszolgáltatások, MKKSZ, fórum, pártok

http://nepszava.hu/cikk/1143902-a-kozszfera-tovabb-harcol

A közszolgáltatások egészéről az MKKSZ szombaton pártelnöki fórumot szervez, ahol a felkérést elfogadó 14 politikai szervezet vezetője elmondhatja, mit gondol a közszolgálati ágazatokról, az alkotmányos jogok helyzetéről, jónak tartja-e a tíz közszolgálati jogállási törvényt, a Munka Törvénykönyvét, változtatna-e a sztrájktörvényen, és hogyan alakítaná át a költségvetést, hogy a humán szolgáltatásokra több pénz jusson. A meghívást előzetesen elfogadta Juhász Péter, az Együtt, Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke, Fekete-Győr András, a Momentum vezetője, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, Vona Gábor, a Jobbik és Gyurcsány Ferenc a DK vezetője, továbbá Bokros Lajos a MoMa és Gémesi György az Új Kezdet elnöke, Kabai Tibor az 50+ társelnöke, Kubatov Gábor a Fidesz alelnöke, és Fodor Gábor, Vajnai Attila, valamint Kovács Gergely, a Liberálisok, az Európai Baloldal, illetve a Kétfarkú Kutyapárt elnöke.


Megalakult a FESE, a szociális ágazat munkáltatóinak európai szövetsége

https://szakszervezetek.hu/hirek/12124-megalakult-a-fese-a-szocialis-agazat-munkaltatoinak-europai-szovetsege

Az európai ágazati szociális párbeszéd keretében fontos lépésként 2017. október 19-én megalakult a FESE, a szociális ágazatbeli munkáltatók európai szövetsége (Federation of European Social Employers). A szociális párbeszédet általában nehezíti a résztvevők hiánya, s legalábbis európai szinten ezen segít a most létrejövő munkáltatói szövetség. A FESE célja az, hogy európai szinten, az európai intézményekben a szociális munkáltatók hallatni tudják hangjukat. Munkavállalói oldalon a Magyarországon sok szakszervezet által is jól ismert EPSU (European Public Service Unions) lesz a FESE egyik fontos partnere.

Leértékelt magyar munkások

http://nepszava.hu/cikk/1143891-leertekelt-magyar-munkasok

Az Unióban kiküldetésben dolgozók bére és juttatásai sem maradhatnak el helyi kollégáikétól néhány év múlva – kivéve a fuvarozókét


Kompromisszumra jutottak az uniós szakminiszterek a kiküldetési irányelv módosításáról

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/munkajog/12115-kompromisszumra-jutottak-az-unios-szakminiszterek-a-kikuldetesi-iranyelv-modositasarol

Kompromisszum született a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításának fő vonalairól a foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes uniós miniszterek hétfői luxembourgi tanácskozásán. Takács Szabolcs miniszterelnökségi államtitkár szerint a magyar delegációnak sikerült megvédenie a fuvarozói szektor érdekeit. Az éjszakába nyúló tárgyalások végén a résztvevők minősített többséggel úgynevezett „általános megközelítést” fogadtak el a kiküldetési irányelvről, amelynek alapján a tagállami kormányokat tömörítő tanács megkezdheti az egyeztetést az Európai Parlamenttel. Takács közölte: a magyar kormány a visegrádi országok nevében számos „konstruktív” javaslatot tett, amelyekhez több tagország is csatlakozott, de ezeket csak részben fogadták el, így végül hat másik állammal együtt Magyarország sem szavazta meg a tanácsi döntést. Az Európai Bizottság tavaly márciusban terjesztette be módosítási javaslatát, amelynek értelmében a munkabér és a munkafeltételek terén ugyanazok a szabályok vonatkoznának a kiküldetésben lévő munkavállalókra, mint a helyiekre. A bírálók szerint ez számos újonnan csatlakozott tagországot hátrányosan érintene. A most elfogadott kompromisszum értelmében a fogadó ország munkajogi feltételeit 12 hónap után kellene alkalmazni, amit egyszer meg lehetne hosszabbítani hat hónappal. A bizottság eredeti javaslata 24 hónapról szólt, de sajtóhírek szerint Franciaország keményen lobbizott ennek csökkentéséért.


Az 55 év felettieknek üzent a kormány

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/az_55_ev_felettieknek_uzent_a_kormany.649822.html

Egyre nagyobb szükség van az 55 év feletti munkavállalókra a magyar és az európai munkaerőpiacon, ez az elmúlt években tapasztalt tendencia adta a most zárult, Egészséges munkahelyet minden életkorban című kétéves kampány létjogosultságát, amelyet az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) koordinált – mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.


Több nyugdíjas dolgozóra volna szükség

http://nepszava.hu/cikk/1143895-tobb-nyugdijas-dolgozora-volna-szukseg

Egyre nagyobb szükség van az uniós és a magyar munkaerőpiacon az idősödő munkavállalókra, ám a munkaadókban még mindig sok prekoncepció és tévhit él az 55 évnél idősebb korosztállyal kapcsolatban. Beszédes adat, hogy a munkavállalók 75 százaléka úgy érzi, életkoruk miatt diszkrimináció éri az 55 év feletti dolgozókat – összegezte a két éve indult, Egészséges munkahelyek minden életkorban elnevezésű kampány tanulságait Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.


Támogatási keretet különítettek el szexuális zaklatás elleni védelmet igénylő előadóművészeknek

http://hvg.hu/kultura/20171024_EJI_MSZSZ_szexualis_zaklatas_vedelem_tamogatas?s=hk

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és Művészeti Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) azonnali segítségnyújtásról döntött a művészek szexuális zaklatásával kapcsolatban nyilvánosságra került esetek nyomán.


Már a kormány sem mondja meg, mekkora a tanárhiány

https://zoom.hu/2017/10/24/mar-a-kormany-sem-mondja-meg-mekkora-a-tanarhiany

Százalékokat emleget az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klik elnökhelyettese pedig nem érti, miért kerül elő mostanában ilyen sokszor ez a téma.


Ismét fülön csípték a kórházfenntartót

http://nepszava.hu/cikk/1143833-ismet-fulon-csiptek-a-korhazfenntartot

Újabb harminc milliós bírsággal sújtotta a Közbeszerzési Döntőbizottság az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK). Ezúttal csaknem tízmilliárd forint értékben vásárolt volna a kórházfenntartó laborgépeket és egyéb eszközöket. A nyáron kiírt tendert többször is módosították, s több piaci szereplő úgy vélte, a változások korlátozták a piaci versenyt. Végül három cég a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult. A KDB az eljárást szeptember közepén meg is indította és múlt pénteken már ki is rótta a bírságot.


E-beutaló és felírási igazolás – Erre figyeljen!

http://nepszava.hu/cikk/1143883-e-beutalo-es-felirasi-igazolas—erre-figyeljen

Az első napokban nem hoz lényeges változást, hogy november 1-étől minden egészségügyi adatunk egy központi elektronikus nyilvántartásba kerül. Ám a szakember figyelmeztet, éljünk jogunkkal és korlátozzuk a szenzitív információkhoz való hozzáférést.


Jön az influenza, már itt az oltóanyag

http://nepszava.hu/cikk/1143851-jon-az-influenza-mar-itt-az-oltoanyag

Megérkezett az influenza elleni ingyenes védőoltás a háziorvosokhoz, összesen 1,3 millió adag érhető el térítésmentesen – mondta az egészségügyért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján, egy VIII. kerületi háziorvosi rendelőnél.


Így biztosíthatja családtagja egészségét saját cafetériakeretéből

http://adozona.hu/szja_ekho_kulonado/Cafeteriakeret_csaladtagi_egeszsegbiztosita_JXD4CM#rss

Finanszírozható-e a munkavállaló cafetériakerete terhére családtag biztosítási díja, és ha igen, kinek, milyen feltételekkel lehet nyújtani (adómentes lesz-e)? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.


A Kúria felülírta az NVB döntését

http://nepszava.hu/cikk/1143884-a-kuria-felulirta-az-nvb-donteset

A Kúria hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amely azt célozta, hogy rendszeresen vessék össze a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatok helytállóságát a hatósági nyilvántartásokkal – derül ki a bíróság internetes oldalán közzétett végzésből. A Kúria ezzel megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi, a hitelesítést megtagadó határozatát.


Megszólalt Cserdi polgármestere

http://nepszava.hu/cikk/1143865-megszolalt-cserdi-polgarmestere

Bogdán László, Cserdi polgármestere a RomNet-nek továbbra is azt állítja, hogy leköpték és belerúgtak egy budapesti fórumról való távozásakor. A hírbe hozott fórum szervezői viszont cáfolják, hogy rendezvényükön bármilyen inzultus történt volna, és erre tucatnyi tanút tudnak felsorakoztatni.


Jön a Fidesz ígéretdömpingje

http://nepszava.hu/cikk/1143853-jon-a-fidesz-igeretdompingje

Tíz-tizenöt „betartható, hihető, vonzó” ígéretet szedne össze a Fidesz–KDNP, hogy magához csábítsa a fővárosi szavazókat a jövő évi parlamenti választáson – erről beszélt nemrégiben egy magas rangú kormánypárti képviselő zárt körben – írja a Magyar Nemzet


Hadat üzent az LMP

http://nepszava.hu/cikk/1143858-hadat-uzent-az-lmp

Az LMP tartós és totális “hadat üzen” a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásoknak – mondta Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Bántalmazás – Minden második gyerek tapasztalta már, mi az a bullying

http://nepszava.hu/cikk/1143832-bantalmazas—minden-masodik-gyerek-tapasztalta-mar-mi-az-a-bullying

Mesefigurákkal küzdenek a bántalmazás ellen a tévécsatornák és a könyvkiadók. De vajon felismerjük-e egyáltalán az erőszakot?


Ijesztően kevés a fiatal diplomás

http://nepszava.hu/cikk/1143920-ijesztoen-keves-a-fiatal-diplomas

Az OECD-országok körében csak Olaszország és Mexikó áll Magyarország mögött a fiatal diplomások arányát tekintve – derül ki egy nemrégiben nyilvánosságra került jelentésből. Az OECD idei Oktatási körkép kiadványában fellelhető adatok szerint a magyar 25-34 évesek körében mindössze 30 százalékot tett ki a diplomások aránya 2016-ban, ami nemcsak az OECD 43 százalékos átlagától, de a régiós teljesítményektől is messze van: az EU-átlag 40 százalék. A legtöbb fiatal diplomás Koreában (a 25-34 évesek 70 százaléka), Kanadában (61 százalék) és Japánban (60 százalék) van.


Ösztöndíjjal a hátrányos helyzetű fiatalok diplomaszerzéséért

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/12121-osztondijjal-a-hatranyos-helyzetu-fiatalok-diplomaszerzeseert

A kormány idén 230 millió forintos ösztöndíjjal segíti a hátrányos helyzetű gyermekek diplomaszerzését – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Czibere Károly a Budapesti Református Cigány Kollégiumban tartott eseményen elmondta, az Út a diplomához ösztöndíjprogramban mintegy ezer hallgatót segítenek abban, hogy fedezni tudják a hátrányos helyzetükből adódó többletköltségeket és elkerüljék az iskolaelhagyást.


Egyre kevesebben vagyunk

http://nepszava.hu/cikk/1143930-egyre-kevesebben-vagyunk

Nőtt a természetes fogyás 2017 első nyolc hónapjában, mivel az előző év azonos időszakához képest többen haltak meg és kevesebb gyerek született – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Nepp Józsefet október 30-án búcsúztatják

http://nepszava.hu/cikk/1143829-nepp-jozsefet-oktober-30-an-bucsuztatjak

Október 30-án 13 órakor vesznek végső búcsút Nepp József Kossuth-díjas rajzfilmrendezőtől a budakeszi temetőben, utána a budakeszi római katolikus plébániatemplomban gyászmisét tartanak. Nepp Józsefet életének 84. évében, október 6-án váratlanul érte a halál. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőt, forgatókönyvírót, a magyar mozgókép mesterét az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.


Túl a titkosításon: 1956-os áldozatok

http://nepszava.hu/cikk/1143923-tul-a-titkositason-1956-os-aldozatok

Sokáig titkolt adatok derültek ki a forradalomról a Központi Statisztikai Hivatal által a nemzeti ünnepre készített összeállításból.


Nosztalgikus megyerendezés Szlovákiában

http://nepszava.hu/cikk/1143897-nosztalgikus-megyerendezes-szlovakiaban

Két héttel a helyhatósági választások előtt ismét feléledt a több mint 20 éve tartó önkormányzati-politikai vita a közigazgatási rendszer megreformálásáról. Szlovákiában jelenleg nyolc „magasabb szintű területi egység”, vagyis megye van. Ezt a számot csökkentenék egyes javaslatok háromra, míg a szlovákiai magyar politikusok a megyehatárok történelmi-etnikai alapon történő átrajzolását részesítenék előnyben.


Rendezetlen kiválás esetén 1,2 millió munkahely szűnhet meg az EU-ban

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/nemzetkozi/12114-rendezetlen-kivalas-eseten-1-2-millio-munkahely-szunhet-meg-az-eu-ban

Nagyjából 1,2 millió munkahely szűnhet meg az Európai Unióban, ha nem sikerül megállapodni az Egyesült Királysággal a rendezett kiválás feltételeiről – figyelmeztetett Kris Peeters belga gazdasági miniszter a helyi sajtó hétfői beszámolói szerint. A tárcavezető úgy vélekedett, Belgium számára is „katasztrofális” következményekkel járna, amennyiben a felek a kilépés várható dátumáig, 2019. március 29-ig nem tudnak megegyezésre jutni a jövőbeli kereskedelmi kapcsolat kérdéseiről, ebben az esetben ugyanis a szigetország többé nem lenne része a vámuniónak.
Mint mondta, ezen forgatókönyv esetén Belgiumban 42 ezer munkahely szűnne meg, miközben az Egyesült Királyságban 526 ezer, az EU egészében pedig 1,2 millió.

Orbán kirúgta, Amerikában munkát kapott a volt nagykövet

http://nepszava.hu/cikk/1143931-orban-kirugta-amerikaban-munkat-kapott-a-volt-nagykovet

Szemerkényi Réka, Magyarország volt washingtoni nagykövete lett szerdán a washingtoni Európai Politikai Elemzések Központja (CEPA) nevű intézet ügyvezető alelnöke.


Mao örökébe lépett a kínai elnök

http://nepszava.hu/cikk/1143905-mao-orokebe-lepett-a-kinai-elnok

Kínában lassan már nem is az a kérdés, hogy Hszi Csin-ping a tradíciókkal szemben nem csak két ciklusra, kétszer öt évre lesz az ország elnöke, hanem az: élete végéig marad-e az állam és a párt élén.


Börtönőr is jelentkezett a tornanádaskai óvodába havi félmillióért

http://hvg.hu/gazdasag/20171023_Bortonor_is_jelentkezett_a_tornanadaskai_ovodaba_havi_felmillioert

Egy rendőr, egy börtönőr, de egy budapesti nyugdíjas is jelentkezett Tornanádaskára, a félmilliós fizetést kínáló óvodai állásra.


Újabb jelölt van Storck helyére?

http://nepszava.hu/cikk/1143852-ujabb-jelolt-van-storck-helyere

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a helyszínen tekintette meg a hétvégi Hajduk Split-Dinamo Zagreb rangadót. Több beszámoló is tudni véli, hogy a Videotonnal bajnoki címet nyerő Joan Carillo miatt érkezett Splitbe az MLSZ első embere, hogy megtudja, érdekelné-e a magyar válogatott kispadja – írja a 24.hu.


Újabb kibertámadás Ukrajnában

http://nepszava.hu/cikk/1143878-ujabb-kibertamadas-ukrajnaban

Újabb kibertámadás érte kedden Ukrajnát, ezúttal az ország déli részén lévő Odessza repülőterének információs rendszere és a kijevi metró kapcsolat nélküli bankkártyákkal való fizetést lehetővé tevő szolgáltatása bénult meg.


MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az