Luca Visentini újra itt. Tárgyaltak. Folytatják. Az NGTT is tárgysorba vette Földiák javaslatára, de talán csak jövőre lesz szó a szociális jogok európai pilléréről.
Takács Szabolcs, a MiniszterelnökségEurópai uniós ügyekért felelős államtitkára 2017. október 5-én hivatalában fogadta Luca Visentinit, az Európai Szakszervezetek Szövetség (ETUC) főtitkárát. Az egyezetésen részt vett Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, dr. Simon Attila munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár, Földiák András, a SZEF, Kordás László, a MASZSZ, Dr. Kuti László, az ÉSZT, Dr. Mészáros Melinda a Liga, Palkovics Imre a MOSZ elnöke.
A találkozón áttekintették az európai uniós fórumok napirendjén lévő kiemelt foglalkoztatás- és szociálpolitikai ügyeket, így a szociális jogok európai pillérének és kiküldetési irányelv felülvizsgálatának magyar szempontból is kiemelten fontos kérdéseit és megállapodtak a további párbeszédben.
Luca Visentini elmondta: célja hidat építeni a különböző álláspontok és elképzelések között, ehhez a magyar kormánnyal is szoros kapcsolatot kíván fenntartani a továbbiakban is. Eltökélt szándéka a magyar szakszervezetek munkájának segítése.
A kiküldetési irányelv felülvizsgálata tárgyában Takács Szabolcs leszögezte, hogy magyar és V4 részről egy ésszerű kompromisszum kialakításán dolgozunk ebben a politikailag legmagasabb szintre emelt kérdésben. Célunk, hogy
elkerüljük a kelet-nyugati törésvonal mélyülését.
Az államtitkár jelezte: olyan megállapodás szükséges, amely kiegyensúlyozott, ésszerű, hosszútávon fenntartható és figyelembe veszi valamennyi tagállam érdekeit, a fokozatosság és az arányosság elvét, valamint az egységes belső piac zavartalan működéséhez, továbbá a munkavállalás és a szolgáltatásnyújtás szabadságához fűződő európai alapjogokat. Takács Szabolcs
a szociális pillér kapcsán
hangsúlyozta: a proklamációban foglalt célokkal egyetértünk, azonban azok megvalósítása során a szociális szempontok mellett ugyanilyen hangsúllyal kell figyelembe venni a gazdasági szempontokat is, mindenekelőtt a gazdaság versenyképessége, és annak munkahelyteremtő szerepe kapcsán. Mindezek során tiszteletben kell tartani az uniós szerződésben rögzített nemzeti hatásköröket.
A szociális jogok európai pillére kapcsán a Luca Visentini főtitkár hangsúlyozta, hogy az ETUC számára
az európai konvergencia és kohézió
kiemelten fontos, ami a szociális jogok európai pillérének alapja is. A Pillér a végrehajtásban a szociális partnerek szerepére hívta fel a figyelmet. A Főtitkár jelezte, hogy az intézményközi proklamáció elfogadása után újra kapcsolatba lép majd a magyar és más tagországok kormányaival egyfajta európai szövetség létrehozása érdekében.
Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elmondta, hogy a szociális jogok európai pillérének előkészítésében nagy szerepet töltöttek be az európai szakszervezetek, valamint az ECOSOC, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság mely az Európai Parlament mellett működő szervezet. Ezen belül személy szerint a jelenlévő szakszervezeti konföderációk ECOSOC tag képviselői is. Sajnos Magyarországon a szociális pillér kérdéseiben a
nem tapasztalt ilyen társadalmi párbeszédet.
Személyes javaslata alapján az itthoni Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács bevette idei munkatervébe, de friss hírek szerint mégsem kerül sor idén a kérdés tárgyalására. A mielőbbi tárgyaláshoz kérte a jelen lévő államtitkárok támogatását.
A Miniszterelnökség közleménye, valamint Földiák András jegyzetei alapján:
SZEF Sajtóiroda