Földiák: együtt kellene tárgyalni a minimálbérről és a garantált bérminimumról. Diákokon csattan a tanárhiány. Tilos a szegregáció!
Földiák a Klubrádióban. Együtt kéne tárgyalni a minimálbérről és a garantált bérminimumról
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=211088
Nem szerencsés, hogy a minimálbérről és a garantált bérminimumról is külön tárgyal a versenyszféra, mert a közszolgálatban dolgozóknak körülbelül hatvan százaléka is érintett a kérdésben – jelentette ki a Klubrádióban a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.
Földiák András ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a nemzetgazdasági tárca október 12-ére összehívta a Versenyszféra Konzultációs Fórumának (VKF) következő ülését.
xxx
A munkavállalók jogairól Debrecenben
http://civishir.hu/campus/2017/10/a-munkavallalok-jogairol-debrecenben
Milyen jogok illetik a munkavállalókat? Hogyan érvényesíthetik érdekeiket a magán- vagy közszférában elhelyezkedők? Ezekről a kérdésekről is szó lesz a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő sorozatának, a Science Café-nak a soron következő előadásán.
xxx
Nagyon egyszerűen vissza lehetne szorítani a kórházi fertőzéseket
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=211086
Tovább harcol a kórházi fertőzések ellen Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete. Hegedűs Zsolt alelnök a Klubrádióban arról beszélt, hogy angliai mintára hazánkban is egy egyszerű célt kellene kitűzni egy fertőzés visszaszorításával kapcsolatban, és ezt követően megindulna egy szemléletváltás a teljes egészségügyben. A ReSZaSZ alelnök hozzátette: az angol példát már Franciaország, Németország, Belgium és Ausztrália is követte.
xxx
Beteges rákdiagnosztika
http://nepszava.hu/cikk/1142297-beteges-rakdiagnosztika
Az utóbbi hónapokban 70 százalékkal kevesebb páciens kapott beutalót PET/CT vizsgálatra. Nem a beteg kevesebb, a beutalási rend rossz.
xxx
Diákokon csattan a tanárhiány: a szakszervezet ideiglenesen nyugdíjas pedagógusokkal orvosolná a problémát
Egyre több pedagógus-álláshely van üresen az országban – erre hívta fel a figyelmet a Pedagógusok Szakszervezetének vezetője. A megyében mi is találtunk néhány álláshirdetést, ezek egy részét azonban már betöltötték. Hogy nálunk van-e probléma, azt nem sikerült megtudnunk.
xxx
Még nem minden szervezet delegált tagot a Köznevelés-stratégiai Kerekasztalba
Bemutatta tegnap új oktatási portálját az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (EKE OFI). A TanTrend.hu beszámol a köznevelést és a felsőoktatást érintő eseményekről, emellett a pedagógusok, szülők és tanulók számára érdekes cikkeket, ismeretterjesztő anyagokat is tartalmaz, de könyvajánlókat, sőt szórakoztató kvízeket is találhatnak rajta az érdeklődők – olvasható a Magyar Hírlapban.
xxx
.
A Kúria is kimondta: tilos a szegregáció
http://nepszava.hu/cikk/1142231-a-kuria-is-kimondta-tilos-a-szegregacio
Európai szinten is precedens értékű ítélet született a Kúrián: minden körülmények között tilos a roma és nem roma gyerekek iskolai elkülönítése. Kaposváron is.
xxx
Új mosdók javítják a higiéniát az iskolákban
http://www.hirado.hu/2017/10/04/uj-mosdok-javitjak-a-higieniat-az-iskolakban/
Több cég is támogatja az iskolamosdók felújításának programját. Idén öt intézményben újultak meg a vizesblokkok. A program harmadik alkalommal valósul meg, a kezdeményezésben hátrányos helyzetű vidéki iskoláknak segítenek.
xxx
Bekerülhet a tantervekbe az állatvédelem
http://www.hirado.hu/2017/10/04/bekerulhet-a-tantervekbe-az-allatvedelem/
Az állatvédelemre szánt összeg jövőre 54 millió forintra emelkedik, ebből szemléletformáló és ivartalanító programok indulhatnak, valamint korszerűsödhetnek a menhelyek és az ebrendészeti telepek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel.
xxx
Jobbik: Ösztöndíjemelésre van szükség a felsőoktatásban
http://www.hirado.hu/2017/10/04/jobbik-osztondijemelesre-van-szukseg-a-felsooktatasban/
A Jobbik ösztöndíjemelést és átfogó kollégium-fejlesztést sürget a felsőoktatásban.
xxx
Százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztése
http://www.hirado.hu/2017/10/05/szazezer-embert-erinthet-a-diakhitel-tartozas-felfuggesztese/
Mintegy százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló kormánydöntés – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az M1 csatornán
xxx
Elindult a Kárpát-medencei óvodaprogram
https://www.szoljon.hu/orszag-vilag/elindult-karpat-medencei-ovodaprogram-841653/
(09.25.) A program Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés, anyagi kerete 17,1 milliárd forint. A Kárpát-medencei óvodaprogram az új magyar önépítés fontos mozzanata, olyan rendszerszintű beavatkozás, amely az egész Kárpát-medence magyar megmaradását szolgálja – jelentette ki Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos hétfőn a felvidéki Bősön, ahol elindította és bemutatta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program felvidéki részét.
xxx
Koordinátori értekezlet, Noszvaj
http://szef.hu/hirek/20171004-2
A SZEF megyei koordinátorai igazán jól ellátni a feladatukat csak akkor tudják, ha a SZEF tagszervezetek között van lehetőség még szélesebb kommunikációra, ehhez ad segítséget – Szabó F. Attila szervezésében – az országos koordinációs ülés. A SZEF koordinátori értekezlete Noszvajon volt 2017. szeptember 22-24. között.
xxx
xxx
Noszvaj, 2017. szept. 22-24.,Koordinátori értekezlet, képek
http://szef.hu/bemutatkozunk/keptar/kepek/157
xxx
Új alelnököt választott a SZEFIT!
http://szef.hu/szefit/hirek/KK2017_ujaleln%C3%B6k
Szombati Küldött Közgyűlésén (2017. szeptember 30.) új alelnököt választott a SZEFIT. Gratulálunk Németh Ritának (a képen balról a második), aki a Pedagógusok Szakszervezetének tagja és a munkájához sok sikert és kitartást kívánunk! Csatolmányban a bakonybéli SZEFIT rendezvény résztvevői.
xxx
Meg kell változtatnia a kormánynak a civiltörvényt – Európai Bizottság
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=211093
Újabb szakaszba léptette az Európai Bizottság a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást. Tegnap az Esti gyorsban Jávor Benedek, Párbeszéd EP-képviselője arról beszélt, hogy megy a levelezés a bizottság és a magyar kormány között. A bizottság továbbra is jogdértőnek tartja a civiltörvényt és ha a kormány nem hajlandó változtatni, bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat. A magyar kormánynak egy hónapja van. A brüsszeli testület közölte: úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött az ügyben a magyar kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti.
xxx
Brüsszel nem ereszti a civil törvényt és a lex CEU-t
http://nepszava.hu/cikk/1142295-brusszel-nem-ereszti-a-civil-torvenyt-es-a-lex-ceu-t
Mivel megválaszolatlanok maradtak az Európai Bizottság súlyos aggályai a civil szervezetekről szóló törvénnyel kapcsolatban, a július 14-ikén kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást szerdán a második szakaszába léptette a brüsszeli testület. Az eljárás megindításakor a grémium úgy vélte, hogy Magyarország megsérti az uniós jogból eredő kötelezettségeit, mert az új nyilvántartásba vételi, bejelentési és nyilvánosságra hozatali követelmények diszkriminatívak, és aránytalanul korlátozzák a nem-kormányzati szervezeteknek juttatott külföldi támogatásokat.
xxx
Megállapodás a reformátusokkal
http://nepszava.hu/cikk/1142299-megallapodas-a-reformatusokkal
Megújította az 1998-ban kötött megállapodását a kormány és a református egyház. A finanszírozási kérdéseket is rendező megállapodást, több miniszter jelenlétében, Orbán Viktor kormányfő és Bogárdi Szabó István püspök, a református zsinat lelkészi elnöke írta alá a Parlamentben.
xxx
Nincs Soros-terv
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=211075
Nincs Soros György által Magyarország ellen szervezett globális összeesküvés – nyilatkozta a Financial Times-nak Soros György szóvivője, aki azt mondta, hogy a magyar kormány kampánya hazugságokon alapul. A napilap szerint annak ellenére, hogy az üzletember ellenzi a menekültek kötelező áttelepítését célzó programot, magyar tisztségviselők az úgymond Soros-terv kulcsfontosságú elemének nevezik a menekültek kvóta szerinti elosztásának több mint 20 európai ország által megszavazott rendszerét. Árpási Bence információi.
xxx
Kovács Zoltán: a Financial Times megzavarodott
http://nepszava.hu/cikk/1142223-kovacs-zoltan-a-financial-times-megzavarodott
Az elmúlt két hétben a Financial Times (FT) négy cikkben is megrágalmazta az Orbán-kormányt, amiért az fellép Soros György bevándorlást támogató tevékenysége ellen, a brit üzleti napilap “teljesen megzavarodott” – írta Kovács Zoltán kormányszóvivő az About Hungary kormányzati honlapon szerdán közzétett blogbejegyzésében.
xxx
Offshore-ozhatnak a magyar külképviseletek
http://nepszava.hu/cikk/1142291-offshore-ozhatnak-a-magyar-kulkepviseletek
Újabb gigantikus lopásokat készít elő a Fidesz azzal a törvényjavaslattal, amely szerint offshore cégekkel is szerződhetnek a magyar nagykövetségek, akár visszamenőleg is – hívta fel a figyelmet közleményében az MSZP.
xxx
“Van felelős, nemzetben gondolkodó ellenzéke Orbánnak”
http://nepszava.hu/cikk/1142253-van-felelos-nemzetben-gondolkodo-ellenzeke-orbannak
Karácsony Gergely – saját szavai szerint – tanulni ment Erdélybe. A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje emelett meg kívánja mutatni, hogy van felelős, nemzetben gondolkodó ellenzéke Orbán Viktornak Magyarországon.
xxx
Ifjabb Simicska: Hajrá Apa!
http://nepszava.hu/cikk/1142235-ifjabb-simicska-hajra-apa
A miniszterelnököt kritizáló mondatokat korábban ismeretlen kapucnis fiatalok mázolták le. Simicska Ádám minderről a Facebookon számolt be, és a képeket „Hajrá, Apa!” felirattal osztotta meg – írja a hirtv.hu.
xxx
A Momentum követi Simicska Lajost
http://www.hirado.hu/2017/10/05/a-momentum-koveti-simicska-lajost/
Apja nyomdokaiba lépett Simicska Ádám, aki folytatta Orbán Viktor köztéri gyalázását, illetve a Momentum pártja is összegraffitizte a fővárosban található üres reklámfelületeket – írta meg a Magyar Idők.
xxx
Czeglédy Csabához vándorolt az Altus kölcsöne
http://www.hirado.hu/2017/10/05/czegledy-csabahoz-vandorolt-az-altus-kolcsone/
Negyedmillió eurós, azaz csaknem nyolcvanmillió forintos kölcsönnel segítette ki a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus Portfólió Kft. a mintegy hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégét, a Human Operatort – írja számában a Magyar Idők.
xxx
Újra családbarát munkahely lett a MAVIR
http://www.hirado.hu/2017/10/04/ujra-csaladbarat-munkahely-lett-a-mavir/
A tavalyi sikeres pályázat után a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. idén is nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumának Családbarát pályázatán. a társaság JÓL-LÉT programjával a kollégák stresszkezelésében segített, „hiszen a magánélet ‘jól léte’ nélkül nincs jó teljesítmény a munkahelyen” – írták közleményükben.
xxx
Továbbra sem valami egészségesek a magyar irodisták
http://www.hirado.hu/2017/10/04/tovabbra-sem-valami-egeszsegesek-a-magyar-irodistak/
A hazai munkavállalók közel fele az íróasztal előtt ülve ebédel és rengeteg kávét iszik napközben – ezt a nem túl egészséges képet festette le a Profession.hu három évvel ezelőtt kutatása. A cég kíváncsi volt, hogy változott-e a magyar munkavállalkozók étkezései szokása, ezért újra elvégezte a nagy érdeklődést kiváltó felmérést.
xxx
Ismételten a nyugdíjról
http://nepszava.hu/cikk/1142270-ismetelten-a-nyugdijrol
(Olvasói levél) Szeretném megkérdezni a fideszes szavazóktól és a párt képviselőitől: hol van a beígért 13. és a 14. havi nyugdíj emelés? Ha olyan jól teljesít a gazdaság, mint ahogyan hirdetik, még talán forrás is volna rá. Valahol sántít az igazság. Vagy mégsem hasít a gazdaság, vagy a nyugdíjasok nem annyira fontosak a kormánynak.(B.-né Szalma Éva)
xxx
LMP: Magyarországon szélsőséges nagybirtokrendszer alakult ki
http://www.hirado.hu/2017/10/04/lmp-magyarorszagon-szelsoseges-nagybirtokrendszer-alakult-ki/
“Nem azé a föld, aki megműveli, hanem azé az ország, akié a föld” – fogalmazott Sallai R. Benedek, aki szerint az oligarchák mondják tollba a jogszabályokat és a támogatáspolitikát is, amelynek eredménye, hogy az állam számukra biztosítja a bérbe adható termőföld túlnyomó többségét.
xxx
Tolongás a szociális tűzifáért
http://nepszava.hu/cikk/1142284-tolongas-a-szocialis-tuzifaert
Egymilliárddal négymilliárdra emelte a téli, úgynevezett szociális tűzifaprogram keretét a Belügyminisztérium (BM) – derült ki Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján.
xxx
Magyar gazdaság – Mankóra támaszkodva
http://nepszava.hu/cikk/1142247-magyar-gazdasag—mankora-tamaszkodva
A tavalyi gyengélkedést követően lendületbe jött a magyar gazdaság: idén és jövőre is 3,8 százalék körüli növekedés várható, ami szépen beleilleszkedik a kelet-európai növekedési trendbe. Ez a lendület ugyanakkor olyan mankókra támaszkodik, amelyet a kormánynak előbb utóbb el kell dobnia, vagy kirúgják alóla – fogalmazott a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója szerdai sajtótájékoztatóján.
xxx
Új alapokra helyezik az EU-t
http://nepszava.hu/cikk/1142256-uj-alapokra-helyezik-az-eu-t
Decemberben teszi közzé az Európai Bizottság az Unió átalakítására vonatkozó reformterveit, melyet speciális csúcstalálkozó követ. A közösség kisebb országai aggódnak.
xxx
24 órát adott Németország a Facebooknak, hogy távolítsa el a gyűlöletbeszédet
Vitatott törvényt fogadott el Németország, eszerint a Facebook, Twitter, Youtube, egyéb közösségi oldalak és megosztók akár 50 millió eurós, azaz átszámítva 15,4 milliárd forintos büntetést is fizethetnek, ha nem távolítják el időben a gyűlöletbeszédet és más illegális tartalmakat felületükről.A hálózati végrehajtási jogszabály (NEA), avagy ahogy a legtöbben hívják: Facebook-törvény októberben lép életbe. Ennek értelmében a közösségi média oldalaknak 24 óra alatt el kell távolítaniuk az “egyértelműen” illegális tartalmakat – legyen szó gyűlöletbeszédről, rágalmazásról vagy erőszakra való felbújtásról. A kevésbé egyértelmű esetekben is maximálisan egy hetük van cselekedni.
xxx
Óriási patkányfajt fedeztek fel a Salamon-szigeteken
http://24.hu/tudomany/2017/09/28/oriasi-patkanyfajt-fedeztek-fel-a-salamon-szigeteken/
2010-ben Tyrone Laveryhez, a Field Múzeum emlőskutatójához olyan pletykák jutottak el, melyek szerint egy hatalmas, kókuszdiótörő patkány él a Vangunu-szigeten, melyet a helyiek vikának neveznek. A sziget lakói még dalokat és gyermekverseket is ismernek, melyek az óriási élőlényről szólnak. 2015-ben aztán egy vadőrnek egy kidőlt fánál sikerült befognia a hatalmas rágcsáló egy példányát. Lavery az egyed vizsgálata során hamar rájött, hogy egy teljesen új fajjal van dolga. Az élőlény nem emlékeztetett a Salamon-szigeteken őshonos 8 patkányfaj egyikére sem. Mikor a szakértő a begyűjtött példányt összehasonlította a múzeumi gyűjteményekkel és elemezte az állat DNS-ét, alá tudta támasztani az új faj megtalálását. Az állatot Uromys vikának nevezte el.
xxx