Cikkajánló 2017. szeptember 28. DU.

Minőségi közszolgálatért, SZEF konferencia. MKKSZ: diplomás bérminimum. ETUC béremelési program ( pozsonyi nyilatkozat). Már megint a Klik. Kallódó fiatalok.

A MINŐSÉGI KÖZSZOLGÁLATÉRT – konferencia a SZEF szervezésében

https://szakszervezetek.hu/hirek/11781-a-minosegi-kozszolgalatert-konferencia-a-szef-szervezeseben

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma 2017. október 7-én, szombaton a Tisztes Munka Világnapján A MINŐSÉGI KÖZSZOLGÁLATÉRT címmel konferenciát rendez a Fővárosi Önkormányzat Új városháza, Budapest, V,. Váci utca 60-62-ben. Az eseményre 9.30-tól lehet regisztrálni, a konferencia 10 órakor kezdődik….

xxx

 

Az MKKSZ diplomás bérminimumot kér a kormánytól

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/11742-az-mkksz-diplomas-berminimumot-ker-a-kormanytol

(09.23.) Diplomás bérminimum bevezetését javasolja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. Az MKKSZ közleményében arra hivatkozik, hogy a jelenleg érvényes jogszabályok szerint a közalkalmazotti bértábla „J” fizetési osztályába tartozó munkavállalók, vagyis azok, akik az akadémiai doktori címmel rendelkeznek, ugyanannyit keresnek, mint a kezdő szakmunkások.

xxx

 

 

Európának béremelés kell! Elfogadhatatlan a kelet – nyugati bérszakadék!

http://www.vd.hu/hirekszakszervezet/europai-szakszervezeti-szovetseg-es-magyar-szakszervezetek-kozos-nyilatkozata-11223.html

Az Európai Szakszervezeti Szövetség és a magyar szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a kelet és a nyugat közötti bérszakadékot az Európai Unióban. Erről tanácskoztak az uniós tagállamokban működő érdekképviseletek 2017. szeptember 22-én Pozsonyban, ahol elfogadtak egy közös nyilatkozatot is. „A kelet-nyugati bérszakadék – munkavállalói meghallgatás” résztvevői: Kordás László, MASZSZ elnök; Palkovics Imre, Munkástanácsok elnök; Boros Péterné, SZEF alelnök; dr. Szilágyi József, Liga Szakszervezetek társelnök; Schneider Istvánné, ÉSZT alelnök.

 

xxx

 

„Büntetik, ha valaki Magyarországon vállal munkát”

https://szakszervezetek.hu/hirek/11743-buntetik-ha-valaki-magyarorszagon-vallal-munkat

Az Európai Szakszervezeti Szövetség és a magyar szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a kelet és a nyugat közötti bérszakadékot az Európai Unióban. Erről tanácskoztak az uniós tagállamokban működő érdekképviseletek pénteken Pozsonyban, ahol elfogadtak egy közös nyilatkozatot is – írja a napi.hu. Elfogadhatatlan, hogy egy magyar dolgozó átlagosan nettó 840 euróval keres kevesebbet havonta egy német munkásnál, még a megélhetési költségek figyelembevétele mellett is. Még inkább elfogadhatatlan, hogy egy magyar dolgozó átlagosan nettó 947 euróval keres kevesebbet havonta, mint egy német munkás, ha az átlagbéreket a munkaerő és a gazdaság összetételéhez igazítjuk. Sokkoló igazság, hogy a magyar dolgozót büntetik, ha Magyarországon vállal munkát. Ez nem tolerálható az Európai Unióban 2017-ben! 

xxx

 

 

Tisztességes és kiszámítható munkaszerződések: újabb lépéseket tesz az Európai Bizottság

http://kamaraonline.hu/cikk/tisztesseges-es-kiszamithato-munkaszerzodesek-ujabb-lepeseket-tesz-az-europai-biuottsag

Az Európai Bizottság további megbeszéléseket kezdett uniós szinten a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel a munkaszerződésekre vonatkozó szabályok korszerűsítéséről. A cél az, hogy a szerződések minden munkavállaló számára méltányosabbá és kiszámíthatóbbá váljanak. Ezzel a kezdeményezéssel a bizottság folytatja a szociális jogok európai pillérének továbbfejlesztését annak érdekében, hogy a tagállamok között konvergencia jöjjön létre a munka- és életkörülmények javítása tekintetében.

xxx

 

Csaknem teljes az egyetértés: december 24-e legyen munkaszüneti nap

http://veledvagyunk.blog.hu/2017/09/25/csaknem_teljes_az_egyetertes_december_24-e_legyen_munkaszuneti_nap

„Ön egyetért-e a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló népszavazással?” – kérdezte a Magyar Szakszervezeti Szövetség, és erre 96 százalék volt az igenek aránya. Csaknem 94 százalék pedig azt állította, hogy hajlandó lenne aláírásával is támogatni a kezdeményezés sikerét.

xxx

 

Nagycsaládosok életét nehezíti meg a Klik

http://valasz.hu/itthon/nagycsaladosok-eletet-neheziti-meg-a-klik-125550

( 09.19.) A Válasz.hu értesülése szerint több budapesti iskolában októbertől drágulnak a gyerekek délutáni tanfolyamai, mert a Klebelsberg Központ (Klik) kötelezte az igazgatókat, hogy bérleti díjat kérjenek az eddig ingyenes teremhasználatért. Többet kell fizetni a többi között a néptánc, a sakk, a foci és más sportfoglalkozásokért, amelyeket elsősorban a helyben tanító pedagógusok tartanak szabadidejükben.

xxx

 

Odacsapott a szakszervezeteknek a Klik-elnök: szerinte ők kérték a differenciált béremelést

http://eduline.hu/kozoktatas/2017/9/21/tanarhiany_differencialt_beremeles_Solti_Pe_5L1DU9#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_9_21

(09.21.) “Vannak olyan intézményvezetők, akik úgy döntöttek, hogy élnek a lehetőséggel, és honorálni kívánják a többletmunkát” – mondta a pedagógusok komoly tiltakozást kiváltó differenciált béremeléséről Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke, aki szerint a szakszervezetek javaslatára tették differenciálhatóvá a béremelés utolsó lépcsőjét.

xxx

 

Tiltakozik a Klik-elnök kijelentése ellen a szakszervezet

https://szakszervezetek.hu/hirek/11737-tiltakozik-a-klik-elnok-kijelentese-ellen-a-szakszervezet

(09.22.) Nem igaz, hogy a pedagógus szakszervezetek kérték, hogy az évekkel ezelőtt beígért béremelés utolsó, ötödik lépcsője differenciált legyen – így reagált a Klebelsberg Központ elnökének csütörtöki nyilatkozatára a Pedagógusok Szakszervezete.

xxx

 

Kiszámoltuk, mennyit keresnek a kezdő tanárok: de mire elég 120 ezer forint?

http://eduline.hu/kozoktatas/2017/9/22/mennyit_keresnek_a_kezdo_tanarok_D4TCT4#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_9_22

Mennyit keresnek az egyetemi és főiskolai végzettségű pályakezdő pedagógusok? Milyen nettó fizetéssel számolhatnak, ha megkapják a béremelés utolsó részletét? Mire elég 120 ezer forint?

xxx

 

A fiatal tanár úgy érzi becsapták és már érti, miért mondanak fel a kollégái sorban

https://444.hu/2017/09/27/a-fiatal-tanar-ugy-erzi-becsaptak-es-mar-erti-miert-mondanak-fel-a-kollegai-sorban

Tanmese a becsapott pedagógusról címmel kaptunk olvasói levelet egy fiatal tanártól, aki előbb elhitte, amit a kormány ígért neki a béremelésről, aztán gyanakodni kezdett, majd szeptemberben kiderült, hogy évi 765 ezer forintot spórolnak rajta, mert a nemzetgazdaság mégsem bírja kitermelni a tanárok fizetését.

xxx 

 

Rétvári egy sajátos univerzumból beszél – Mendrey László 

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=210939

 (Szept. 27.) Rétvári Bence már régóta egy sajátos univerzumból közvetít híreket a magyar közoktatás állapotáról – ezt mondta Mendrey László az Esti Gyorsban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint nem igaz az Emmi államtitkárának kijelentése, amely szerint a pedagógushiány lokális probléma, sőt félő, hogy a helyzet tovább romlik.

xxx

 

Vészhelyzetben a közoktatás a tanárhiány miatt 

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=210861

( Szept. 25.) Vészhelyzet van a közoktatásban a tanárhiány miatt – jelentette ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Mendrey László a Klubrádióban arról beszélt, hogy hiába jelezték már évekkel ezelőtt a problémát, senki nem hallgatott rájuk.

xxx

 

Ingyen tanulhatunk akciófilm-rendezést októbertől

http://mfor.hu/cikkek/szemelyes_penzugyek/Ingyen_tanulhatunk_akciofilm_rendezest_oktobertol.html?utm_source=mfor&utm_medium=Direct

Fast Forward Program néven indít térítésmentes képzést a Filmalap. 17 szakterületet fog érinteni, köztük az utómunkával és a filmzeneszerzéssel.Ingyenes képzéssorozatot indít októbertől a Magyar Nemzeti Filmalap. A Fast Forward Program az első tanévben 17 szakterületet fog érinteni, az akciófilm-rendezéstől az utómunkán át a filmzeneszerzésig – mondta Andy Vajna filmipari kormánybiztos csütörtökön Budapesten.

xxx

 

Nem vagyunk a diplomások országa

http://www.portfolio.hu/short/nem-vagyunk-a-diplomasok-orszaga.263471.html

A napokban már írtunk arról, hogy a “fiatal felnőttek” körében Magyarországon milyen alacsony a felsőfokú végzettségűek aránya, most egy hasonló ábrát mutatunk. Az Eurostat térképe a 30-34 éves lakosság körében ábrázolja a diplomások arányát, régiók szerint. Jól látható a lemaradásunk, nem csupán Nyugat-Európával, hanem Lengyelországgal és Csehországgal szemben is. Érdekesség, hogy a tegnap megjelent WEF versenyképességi rangsorban épp ez a két ország van előttünk sok-sok helyezéssel.

xxx

 

Beköltözött a félelem a tanári szobákba – Egy év alatt ötezernél is több pedagógusnak szűnt meg a munkaviszonya

http://168ora.hu/bekoltozott-felelem-tanari-szobakba-egy-ev-alatt-otezernel-tobb-pedagogusnak-szunt-meg-munkaviszonya/

Az ország összes megyéjéből érkeznek hírek arról, hogy egyre súlyosabb gondot okoz a tanárhiány. A kormány adminisztratív intézkedéseitől érdemi változás nem várható. A rendszer alapjait kellene felülvizsgálni, de erre a jelenlegi kormányzati ciklusban kevés az esély.

xxx

 

Ne lőjetek! Tanárok százai tiltakoznak az iskolai lőterek miatt

https://mno.hu/belfold/ne-lojetek-tanarok-szazai-tiltakoznak-az-iskolai-loterek-miatt-2417927

(09.20.) Ne lőjetek! címmel indult aláírásgyűjtés a Hívatlanul oktatási csoport honlapján.

xxx

 

5300 dolgozó tűnt el az egészségügyből – egyetlen hónap alatt

http://mfor.hu/cikkek/makro/Hirtelen_9000_dolgozo_tunt_el_a_versenyszferabol_egy_honap_alatt.html?utm_source=mforfooldal&utm_medium=Direct

A turizmusból pedig 2700-an tűntek el, de óriási létszámcsökkenés volt az adminisztráció területén is.

xxx

 

Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara: javasoljuk a Kollektív Szerződés ágazati kiterjesztését minden járóbeteg-szolgáltatóra

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/11719-magyar-egeszsegugyi-szakdolgozoi-kamara-javasoljuk-a-kollektiv-szerzodes-agazati-kiterjeszteset-minden-jarobeteg-szolgaltatora

(09.21.) Számos szervezeti, finanszírozási változás történt az elmúlt években a rendelőintézetekben, ami a járóbeteg-ellátást intézeti, menedzsmenti és a szakdolgozókat egyéni szinten is érintette. Míg az orvoslásban speciális szakvizsgával azonos rendelésen dolgozik az orvos, addig a szakdolgozóknak több területen kell asszisztensi feladatokat ellátni. A Kollektív Szerződés ágazati kiterjesztését javasoljuk minden járóbeteg-szolgáltatóra, szorgalmazzuk az ágazati bérrendezés ütemezésének és mértékének módosítását tekintettel a garantált bérminimum emelés mértékére. Szükségesnek tartjuk az ágazati pótlékrendszer áttekintését és módosítását a járóbeteg-ellátásban foglalkoztatott szakdolgozókra vonatkozóan, figyelembe véve a MESZK pótlékrendezési javaslatát.

 

600 ezres fizetést akarnak a V4-es nővérek

http://inforadio.hu/tudositoink/2017/09/24/ketezer_euros_fizetes_jarna_a_v4-es_noverek/

Nővérekből és szülészasszisztensekből nemcsak Szlovákiában, hanem Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon is hiány van. A V4-es országok szakembergárdája kétnapos nemzetközi konferencián gyűlt össze Ótátrafüreden, ahol közös megegyezés alapján felhívták kormányaik figyelmét arra, hogy az európai intézményekkel együttműködve törekedjenek a probléma megoldására.

xxx

 

Új gazdánál a Pannon Filharmonikusok

http://nepszava.hu/cikk/1141664-uj-gazdanal-a-pannon-filharmonikusok

A hiánnyal küszködő város a Zsolnay Örökségkezelőnek adta át hat nemzeti zenekarunk egyikét.

xxx

 

ÁRPÁD-KORI TEMETŐ FELTÁRÁSA KEZDŐDÖTT GYÖNGYÖSÖN

http://gepnarancs.hu/2017/09/arpad-kori-temeto-feltarasa-kezdodott-gyongyoson/

Az Olajbafőtt Szent János-templom mellett egy hete kezdődött és várhatóan október elejéig tart a feltárás, melynek során eddig egy alig 30 négyzetméteres területről már tucatnyinál több sír került elő. Az első sírokat a környéken végzett csatornázás földmunkái közben, még 2013-ban találták meg. Az egri Dobó István Vármúzeum tervei között azóta szerepelt a terület feltárása, melyet most a gyöngyösi önkormányzat 500 ezer forintos támogatása tett lehetővé.Mindezek alapján már jelenleg is nagy biztonsággal feltételezhető, hogy Gyöngyös és a városrész már jóval korábban lakott volt 1261-ből származó első írásos említésénél – húzta alá Tóth Zoltán. Kiemelt jelentőségű a helyi városvezetés számára is, hogy a négy éve előkerült lelőhely kutatása megtörténjen, hiszen az innen kinyerhető adatok új fejezetekkel gazdagíthatják a település és térsége történetét A polgármester jelezte: elképzelése és szándékai szerint a régészeti kutatómunka a város támogatásával a jövőben is folytatódik Gyöngyösön, amelynek ipari parkjában a szerdán bemutatott ásatással párhuzamosan kelta temető és település feltárása zajlott és zajlik.

xxx

 

Kiderült, mit állítanak ki a magyar pavilonban a velencei biennálén

http://nepszava.hu/cikk/1141643-kiderult-mit-allitanak-ki-a-magyar-pavilonban-a-velencei-biennalen

A Szabadság híd spontán közösségi térré alakulását feldolgozó, A szabadság hídja – Új horizontok a városban című kiállítás lesz látható jövőre a 2018. évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában. A velencei biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását.

xxx

 

 

Kémény. KOSZ. A kormány életveszélyes hanyagsága

http://nepszava.hu/cikk/1141580-a-kormany-eletveszelyes-hanyagsaga

A fűtéstechnikai előírások enyhítésével az Orbán-kormány orosz rulettet játszik az emberek kárára – ezt a Népszava megkeresésére mondta Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke. Most pedig Bándi Gyula zöldombudsman figyelmeztet: életveszélyes a rendszeres, kötelező kéményellenőrzés felszámolása, az, hogy a Belügyminisztérium törvénytervezete a családi házak tulajdonosaira bízza a kéményellenőrzést.

xxx

 

Sztrájkbizottságot alakított a Dunaferrnél a Mozdonyvezetők Szakszervezete

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/11718-sztrajkbizottsagot-alakitott-a-dunaferrnel-a-mozdonyvezetok-szakszervezete

(09.21.) Sztrájkbizottságot alakított a Dunaferrnél a Mozdonyvezetők Szakszervezete helyi tagcsoportja. Az érdekképviselet az alacsony bérek, az ennek következtében létrejött munkaerőhiány, és a megmaradt dolgozókra háruló megnövekedett igénybevétel miatt kezdeményezett augusztusban kollektív munkaügyi vitát, de a munkáltató eddig még tárgyalóasztalhoz ülni sem volt hajlandó. Forró ősz következik?

 

Durva leépítések voltak augusztusban idehaza

http://mfor.hu/cikkek/136343.html

(Szept. 28.) Az év nyolcadik hónapjában jelentősen megugrott a csoportos leépítésekben érintettek száma – derül ki a friss statisztikából.

xxx

 

4,2 százalékra csökkent a munkanélküliség június-augusztusban

https://szakszervezetek.hu/hirek/11788-4-2-szazalekra-csokkent-a-munkanelkuliseg-junius-augusztusban

(Szept. 27.) A június elejétől augusztus végéig tartó három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 32 ezer fővel, 195 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

xxx

 

Miért kallódik annyi fiatal a munkaerőpiacon?

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/miert-kallodik-annyi-fiatal-a-munkaeropiacon/

(09.20.) Miközben a hazai munkanélküliségi ráta a harmadik legkedvezőbb az Európai Unióban, az ifjúsági munkanélküliség még mindig a kétszerese ennek. Ma a vállalatok jelentős része munkaerőhiánnyal küszködik, miközben sok fiatal nem talál munkát. A szakértők az alapképzés erősítésében és újfajta, a kommunikációs kompetenciákra nagyobb hangsúlyt helyező tréningek elindításában látják a lehetőséget a fiatalok foglalkoztatásának javítására. A Coca-Cola HBC Magyarország idén ősszel ingyenes tanfolyamot indít #énjövőm elnevezéssel, ahol többek között önismeretre, állásinterjú helyzetek és a visszajelzések kezelésére tanítják a fiatalokat.

xxx

 

A fiatalok harmadának nem kell Magyarország

https://szakszervezetek.hu/hirek/11721-a-fiatalok-harmadanak-nem-kell-magyarorszag

(09.21.) A 19-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka tervezi a külföldi munkavállalást. Azonban nemek között jelentősek az eltérések: a dolgozó férfiak fele, míg a nők mindössze 16 százaléka keresné kenyerét külföldön – derül ki a K&H fiatalok jóléti indexéből.

xxx

 

Cseresnyés: a kormány támogatja a fiatalok foglalkoztatását

https://szakszervezetek.hu/hirek/11741-cseresnyes-a-kormany-tamogatja-a-fiatalok-foglalkoztatasat

(09.23.) A kormány a Munkahelyvédelmi akció keretében költségvetési, az Ifjúsági garancia rendszer segítségével pedig európai uniós forrásokból támogatja a fiatalok foglalkoztatását ‒ mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten az énjövőm – Regeneráció a munkaerőpiacon – Szakmai délelőtt a fiatalok integrációjáról című rendezvényen. Cseresnyés Péter felidézte, hogy míg 2010-ben a 25 év alattiak foglalkoztatási mutatója nem érte el a 20 százalékot, mára megközelíti a 30 százalékot, ugyanakkor a fiatalok munkanélküliségi rátája 2010-ben még közel 30 százalékon állt, 2017-re azonban ez a mutató 10,2 százalékra csökkent.

xxx

 

Munkásszállás. Lakást is adunk, csak dolgozz!

http://index.hu/gazdasag/2017/09/22/munkasszallo_munkaerohiany_epitoipar/

Egyelőre egy önkormányzat pályázott sikeresen arra a programra, amivel a kormány azt szeretné elérni, hogy új munkásszállók épüljenek az országban. A cél a munkaerőhiány enyhítése, ugyanis sokszor a megfelelő szállás hiánya nehezíti azt, hogy a munkások a lakóhelyüktől messzebb dolgozzanak. A nagyobb cégeknek pedig láthatóan van igényük a munkásszállókra, ugyanis egy ideje már piaci alapon is pörög a munkaerő elszállásolása. Egyelőre úgy tűnik, a nagyobb városok és a gazdaságilag már egyébként is fejlettebb régiók profitálhatnak a munkaerő vándorlásából. A közelgő határidő ellenére eddig még csak Mórahalomról lehet tudni, hogy ott új szálló épül állami támogatással. A kormány májusban hirdette meg, hogy 9 milliárd forintot szán munkásszállók építésére és felújítására. Szeptember 30-ig lehet pályázni az önkormányzatoknak az állami támogatásra, amiből a kormány szerint összesen 18 munkásszálló is kijön, és így összesen 4000 munkavállalót lehetne elszállásolni.

xxx

 

13,1 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek júliusban

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/11710-13-1-szazalekkal-nottek-a-brutto-atlagkeresetek-juliusban

(09.20.) Júliusban a bruttó átlagkeresetek 13,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. A keresetek növekedési üteme alig lassult a júniusi 14,4 százalék után, amiben szerepet játszott az egyszeri jutalmak és prémiumok összegének 28,7 százalékos emelkedése is – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

xxx

 

Mennyit nőhet a nettó fizetés és a nyugdíj 2018-ban? – Ez zajlik a háttérben

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/mennyit_nohet_a_netto_fizetes_es_a_nyugdij_2018-ban_ez_zajlik_a_hatterben.647675.html

(09.21.) Kiszivárogtatott információk szerint a kormány azt tervezi, hogy októbertől újratárgyalja a szociális partnerekkel tavaly megkötött bérmegállapodást, illetve a járulékcsökkentési ütemtervet. A legnagyobb érdekképviseletek azonban eddig semmilyen jelzést nem kaptak a kabinet szándékairól. Ráadásul a szakszervezetek és a munkáltatók egymástól eltérő irányban változtatnának a programon – amennyiben ezt a kormány kezdeményezi – ami pedig mind egyszerre kivitelezhetetlennek tűnik. Idén még a nyugdíjak is szóba kerülnek a VKF ülésein.

xxx

 

Erőn felüli béremelések

http://nepszava.hu/cikk/1141092-eron-feluli-beremelesek

(09.22.) A jegybank lassabban növekvő pénzromlásra, erősödő lakossági fogyasztásra, ugyanakkor gyengülő beruházásokra számít.

xxx

 

Orbán nyilvánosan már nem árulta el, mikor érjük utol Ausztriát

https://mno.hu/belfold/orban-nyilvanosan-mar-nem-arulta-el-mikor-erjuk-utol-ausztriat-2418168

(09. 22.)  „Ebben az országban aki akar, az már tud dolgozni, ha nem is az álmai munkáját kapja meg” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorának adott szokásos interjúban. A kormányfő az interjú első részében sokat beszélt a magyar gazdaság eredményeiről, a GDP és a foglalkoztatottak számának növekedéséről, de arra a kérdésre, hogy mikor érjük utol Ausztriát – állítólag a Fidesz kihelyezett frakcióülésén beszélt arról, hogy 2030-ra lehagyjuk nyugati szomszédunkat –, azt mondta: nem tud válaszolni.

xxx

 

Németország is próbálkozott a közmunkával, de hamar megszabadult tőle

https://abcug.hu/nemetorszag-probalkozott-kozmunkaval-de-hamar-megszabadult-tole/

Németország is próbálkozott a közmunkaprogrammal, csak hamar belátták, hogy nem ez a megfelelő módszer a kelet-németek munkaerőpiaci integrációjára. A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásról és a szociális gazdaságról szóló nemzetközi konferenciájának slusszpoénja volt, amikor a Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal vezetője magyarázta, miért nem ér semmit a közmunka, ha nincs mellette például képzés, átképzés, tanácsadás, hogy mielőbb visszatérhessenek az elsődleges munkaerőpiacra az onnan korábban kiesett emberek.

xxx

 

Szövetkezetekbe rejtené a kormány a közmunkásokat

https://abcug.hu/szovetkezetekbe-rejtene-kormany-kozmunkasokat/

(09.21.) Szociális szövetkezetekbe terelné a kormány azokat a közmunkásokat, akiket a következő évben szeretne leépíteni a mára hatalmasra duzzadt rendszerből. Egy jól működő szociális szövetkezetben a tagok egyenragúak, elosztják egymás között a profitot, és közösen döntenek, ha kell. A magyar modellben azonban ugyanúgy a polgármester a főnök, és hiába hívják ezentúl a közmunkást szövetkezeti tagnak: a munkája ugyanaz lesz, de még a fizetése is. Ez lenne az elsődleges munkaerőpiacra visszavezető út?

xxx

 

A rosszul képzett munkaerő, a korrupció és a magas adók rontanak leginkább a magyar versenyképességen

https://szakszervezetek.hu/hirek/11790-a-rosszul-kepzett-munkaero-a-korrupcio-es-a-magas-adok-rontanak-leginkabb-a-magyar-versenykepessegen

Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak versenyképességi rangsorában, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan az idén is Svájc vezet a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum – WEF) kedden közzétett jelentése szerint.

xxx

 

Tök feleslegesen jelentgetik le a cégek az új dolgozók bizonyítványait

http://24.hu/fn/gazdasag/2017/09/24/tok-feleslegesen-jelentgetik-le-a-cegek-az-uj-dolgozok-bizonyitvanyait/

Azt mondták, azért kellenek a végzettségi adatok, hogy pontosítani tudják a munkaerő-piaci helyzetképet. Csakhogy 21 hónap után úgy tűnik, a rendszer még nem működik.

xxx

 

 

Időkonfetti és bérrés – A férfiak magánéleti szerepvállalása nélkül nincs egyenlőség

http://hvg.hu/brandchannel/hvgextrano_20170918_Idokonfetti_es_berres__A_ferfiak_maganeleti_szerepvallalasa_nelkul_nincs_egyenloseg#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_9_20

Noha a takarításhoz sem több ösztrogénre, sem méhre nincs szükség, a nők a világon mindenhol több láthatatlan – fizetés nélküli – munkát végeznek, mint a férfiak. Így nem csupán kevésbé képesek kipihenni magukat, de az egyenlőtlen helyzet a nemek közötti bérrés elmélyüléséhez is nagyban hozzájárul. Magyarországon különösen elkeserítő a helyzet.

xxx

 

Nyert a női beosztottját megalázó főnök

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nyert_a_noi_beosztottjat_megalazo_fonok.647484.html

A gyárigazgató nemileg kielégítetlennek nevezte az egyik női alkalmazottját, mire ő beperelte ezért. Az első fokú bíróság előtt vesztett, másodfokon nyert, majd a Kúria az első fokú ítéletet hagyta helyben, mivel kevésnek találta a bizonyítékot.

xxx

 

A Fülöp-szigeteken többet nem kötelezhetik a nőket a munkaadók, hogy magassarkú cipőt viseljenek

https://444.hu/2017/09/25/a-fulop-szigeteken-tobbet-nem-kotelezhetik-a-noket-a-munkaadok-hogy-magassarku-cipot-viseljenek

Egy új törvény értelmében a hónap végétől a Fülöp-szigeteken egy nőt sem lehet arra kötelezni, hogy magassarkú cipőt viseljen a munkahelyén. A változás a szakszervezet szerint nagyjából egymillió, kiskereskedelemben és vendéglátásban dolgozó nőnek fog segíteni.

xxx

 

Ahol a melós még a WC-re sem mehet ki, kiszolgáltatottság az EU kapujában

http://hvg.hu/gazdasag/20170924_Ahol_a_melos_meg_a_WCre_sem_mehet_ki_kiszolgaltatottsag_az_EU_kapujaban?s=hk

Szerbiában olcsó és fegyelmezett a munkaerő, és a munkajogi törvények, finoman fogalmazva, inkább a munkaadóknak kedveznek, mintsem a munkavállalóknak. A Balkán legnépesebb országa uniós tagjelölt és igyekszik beilleszkedni a nemzetközi munkamegosztásba. Pillanatnyilag hálátlan szerep jut neki.

xxx

 

 

Virágzik a nők exportja

http://vilagszam.hu/cikkek/viragzik-a-nok-exportja-tobb-mint-40-millio-rabszolga-el-a-vilagban-.html/13787/

Több mint 40 millió rabszolga él a világban. Ez drámai emelkedés hiszen legutóbb csak 21 milliót jelzett az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO. Miért e nagy növekedés? Mert most először figyelembe vették a kényszer házasságot és a szex rabszolgaságot is! A munkaerő piacon a friss jelentés 24,9 millió rabszolgával számol, de ehhez még hozzá adják azt a 15,4 millió nőt, aki kényszer házasságban vagy szex rabszolgaként él a világban.

xxx

 

Szél nem viccel: kikéri a Soros-tervet

http://hvg.hu/itthon/20170928_Szel_nem_viccel_kikeri_a_Sorostervet

Egy levelet megér.Közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz Szél Bernadett, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje, hogy kiderüljön, milyen Soros-terv alapján indított nemzeti konzultációt a kormány. Szél ezt a Facebook-oldalán jelentette be, majd egy kommentben jelezte, nem viccel.

xxx

 

Perlik a kormányt Paks 2 miatt

http://nepszava.hu/cikk/1141533-perelik-a-kormanyt-paks-2-miatt

Nem tudja dokumentumokkal igazolni az Orbán-kabinet, hogy miért csak az orosz Roszatomra lehetett bízni (az évekig előkészített nemzetközi tender elhagyásával) a paksi bővítési beruházást – derült ki annak a pernek a tegnapi tárgyalásán, amelyet az Energiaklub indított a Miniszterelnökség ellen a szükséges papírok megismerhetősége érdekében.

xxx

 

Autonóm roma tartományt akar Észak-Magyarországon egy roma párt

http://hvg.hu/itthon/20170928_Autonom_roma_tartomanyat_akar_EszakMagyarorszagon_egy_roma_part

Népszavazást akar erről. Népszavazási kezdeményezést nyújtott be szerda délután az Opre Roma Demokrata Néppárt a Nemzeti Választási Irodához – írja a Magyar Nemzet. A céljuk az, hogy hogy önálló cigány tartomány jöjjön létre négy északkelet-magyarországi megyében, Borsodban, Szabolcsban, Nógrádban és Hevesben – mondta a párt elnöke, Kamarás István. A rövid nyilatkozatból egyelőre nem világos, hogyan képzelik ezt el, mindenesetre Kamarás azt mondja, jelentős segítséget adnának azoknak, akiket az elit elfelejtett és magára hagyott. “Ha a pénzt nem ellopják” a kormányok, hanem a romákra fordítanák, lenne pénz a nehéz helyzetben élők helyzetének javítására. Számítanak arra, hogy nem mindenki támogatja majd az ötletüket, viszont a beadványukat sokan aláírták. Kamarás azt szeretné, ha társadalmi vita indulna erről.

xxx

 

A Népszabadság sorsától féltik az Új Szót

http://nepszava.hu/cikk/1141531-a-nepszabadsag-sorsatol-feltik-az-uj-szot

Veszélybe került Szlovákia egyetlen magyar, a Fidesszel szemben kritikus napilapja. Egyre többen aggódnak, mióta új tulajdonos tűnt fel a láthatáron.

xxx

 

Szlovákia. Elégedetlenek a vállalkozók a kormányfővel

http://nepszava.hu/cikk/1141578-elegedetlenek-a-vallalkozok-a-kormanyfovel

A szlovákiai vállalkozók szerint – a szlovák kabinet látszólagos igyekezete ellenére – nem javult a helyzetük. Épp ellenkezőleg, a pozsonyi kormány kivizsgálatlan korrupciós ügyei miatt egyre több vállalkozó gondolja azt, hogy Szlovákiában nem beszélhetünk jogegyenlőségről, és súlyos gondok vannak a jogérvényesítéssel is – írja az Új Szó.

xxx

 

 

Panelbontás helyett reneszánsz

http://nepszava.hu/cikk/1141552-panelbontas-helyett-reneszansz

Ha máshonnan nem, legalább a miniszterelnök panelbontási ötletéből nőhet ki egy átfogó panelkorszerűsítési program. A Panelreneszánsz című konferencia egyik felszólalója se állt ki a kormányfő panelbontási ötlete mellett. A felszólaló szakértők egyöntetűen az átfogó, alapos felújítások mellett szálltak síkra a HG Media által szervezett tanácskozáson.

 

xxx

 

Meghalt Tarján Tamás

http://nepszava.hu/cikk/1141503-meghalt-tarjan-tamas

Elhunyt Tarján Tamás – tudatta közösségi oldalán a Színházi Kritikusok Céhe. Az irodalomtörténész, író, kritikus, tanár 68 éves volt. 

xxx

 

Elhunyt Szerdahelyi István

http://nepszava.hu/cikk/1141541-elhunyt-szerdahelyi-istvan

Lukács György nem volt egy hüüüülyeeee! – süvöltötte az ELTE BTK nagyelőadójában félig alvó bölcsésztanoncoknak Szerdahelyi István. Az azt megelőző – halk – mondatot senki sem hallotta, sőt az elnyújtott magánhangzók miatt Lukács nevében sem lehettünk egészen biztosak, a nyolcvanas évek végén már nem volt szokás a marxista filozófust emlegetni. Szerdahelyit nem érdekelték a szokások. Bármikor – akár vizsgáztatás közben is – elővette a gyomorsav-lekötőjét, belekortyolt, majd magyarázat nélkül megbuktatta az éppen ott ülőt. Utóvizsgázott nála a ma európai hírű fordító, a sikeres könyvkiadó, a televíziós személyiséggé vált színész és a népszerű tanársegéd egyaránt. Pedig mindenki felkészült, hozzá senki nem ment tanulás nélkül.

xxx

 

Avatás, okt. 6. Göncz Árpád mellszobra

http://nepszava.hu/cikk/1141489-elkeszult-goncz-arpad-mellszobra

A köztéri szobrot október 6-án Göncz Árpád halálának második évfordulóján avatják, a Magyar Köztársaság néhai elnöke, Óbuda díszpolgára egykori Bécsi úti lakása közelében, az Óbudai Egyetem parkban – informál közleményében a Göncz Árpád Alapítvány. Göncz Árpád barátai és tisztelői 2016 novemberében kezdeményezték szobor állítását az író, műfordító, politikus, a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke emlékére. A közadakozási felhíváshoz magánszemélyek, vállalkozások és civilszervezetek mellett csatlakozott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata is. A szobor Jovánovics György Kossuth-díjas szobrászművész alkotása.

xxx

 

Megtalálhatták a HIV-vírus ellenszerét

https://mno.hu/tudomany/megtalalhattak-a-hiv-virus-ellenszeret-2418228

A főemlősöknél a HIV-vírustörzsek 99 százalékát megtámadó és a fertőzéssel szemben védelmet nyújtó ellenanyagot fejlesztettek ki az amerikai országos egészségügyi intézet (NIH) és a Sanofi gyógyszergyár szakemberei – írja a BBC News hírére hivetkozva az MTI.

xxx

 

5,7 millió éves krétai lábnyomok írhatják át az emberi evolúció történetét

http://24.hu/tudomany/2017/09/01/57-millio-eves-kretai-labnyomok-irhatjak-at-az-emberi-evolucio-tortenetet/

Olyan lábnyomokat fedeztek fel Krétán, melyek megváltoztathatják az emberi evolúcióról kialakított képet. Az ember lábnyomára emlékeztető maradványok 5,7 millió évesek – a kutatók korábban úgy vélték, ekkoriban felmenőink még Afrikában éltek.

xxx

 

Ki lesz majd a világ ura?

http://nepszava.hu/cikk/1141451-ki-lesz-majd-a-vilag-ura

A mesterséges intelligencia az uralkodás eszközévé válhat a globális világban. És ez a perspektíva egyáltalán nem veszélytelen. Az ilyen irányú kutatások már javában folynak, mégis kevés figyelmet kapnak a közvéleményben. Vlagyimir Putyin nyíltan beszél. Hangosan kimondta, amit a világ vezető politikusainak többsége csak halkan: „Az az ország, amely a mesterséges intelligencia területén az első lesz, az uralkodni fog a világon” – írta Pierre Haski francia újságíró, a Rue89 politikai on-line magazin főszerkesztője. Az AI-t általában pozitívan értékelik például az egészség, a közlekedés szabályozása vonatkozásában, vagy negatívan, ami a foglalkoztatottságra kifejtett hatását illeti. Jelenleg csak még mint sci-fi jelenséget emlegetik, amikor az emberek feletti uralkodásának esélyéről esik szó. Ritkán beszélnek azonban róla úgy, ahogy az orosz elnök tette: geopolitikai értelemben.

xxx

 

Jövőre hatékonyabban támogathatja az állam a munkavállalók albérletét

https://szakszervezetek.hu/hirek/11752-jovore-hatekonyabban-tamogathatja-az-allam-a-munkavallalok-alberletet

(Szept. 25.)  Az idén új elemmel, a mobilitási célú lakhatási támogatással bővült az adómentesen nyújtható cafeteria-elemek köre, de a túl szigorú feltételek miatt 2017-ben országosan csupán alig néhány esetben vették azt igénybe – közölte a BDO Magyarország az MTI-vel. A cég közleményében emlékeztetnek, hogy mind a fővárosban, mind a többi nagyvárosban megugrottak az albérletárak. Budapesten négy év alatt kétszeresére emelkedtek, és már a 3000 forintos szintet is megközelíti a bérlakások havi átlagos négyzetméterára, de a győri, debreceni és pécsi kiadó ingatlanok négyzetméteréért is átlagosan 1600 forint feletti összeget kérnek el a tulajdonosok. A lakhatási támogatás idei feltételei között komoly megszorítás volt, hogy csakis határozatlan idejű szerződéssel lehetett igénybe venni – mutatott rá Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója. Hozzátette: jövőre a juttatás már várhatóan a határozott idejű bérleti szerződések esetén is járhat.

xxx

 

Jön a havi 379 ezer forintos bruttó?

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/jon_a_havi_379_ezer_forintos_brutto.647806.html

(Szept. 23.) 2021-ben közel 379 ezer forint lehet a bruttó átlagbér – többek között ez is kiderül a 2018-as költségvetési tervezetből.

xxx

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a