Köznevelés-stratégiai Kerekasztal. Iskolaközpontok. A lakosság fele nem érzi magát biztonságban az egészségügyben! Sofőrképzés.Kivándorlás.
A tanárok tizedét sem képviselik a tárgyalásokat bojkottálók
http://magyarhirlap.hu/cikk/97216/A_tanarok_tizedet_sem_kepviselik_a_targyalasokat_bojkottalok
Októberben ülhet össze a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal – értesült lapunk. Úgy tudjuk, a kormány megfontolja a szakszervezetek delegálási jogának törlését. Megírtuk, múlt csütörtökön megállapodást kötött hét szakszervezet, miszerint nem vesznek részt a közeljövőben létrejövő Köznevelés-stratégiai Kerekasztal munkájában. Ezt részben a szolidaritással indokolták, mondván, nem minden ágazati képviselet kapott felkérést. Másrészt kifogásolják, hogy a kerekasztal összetételét, hatáskörét nem törvény határozza meg, javaslatait pedig nem kötelező figyelembe venniük a döntéshozóknak. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke közölte, döntésük ellenére nem mondanak le konzultációs szerepükről és a kormánnyal való tárgyalásról. Az egyeztetés feltétele az egyenrangú felek, partnerek kapcsolata, de ennek az új kerekasztal nem felel meg – magyarázta Gallóné, hozzáfűzve, közösen kezdeményezik, hogy részvételükkel országos egyeztető fórum jöjjön létre. Az új kerekasztalt valóban nem törvény, hanem egy júniusi kormányhatározat szabályozza. A testület tagjait a kormányzat, az (állami, egyházi és alapítványi) intézményfenntartók, az önkormányzatok, szülői és diák-érdekképviseletek, szakmai képviseletek (Nemzeti Pedagógus Kar, Országos Köznevelési Tanács, Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Művészeti Akadémia, Rektori Konferencia), valamint az ágazati szakszervezetek delegálhatják.
xxx
Iskolaközpontokat hoznának létre a kistelepüléseken
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/iskolakozpontokat-hoznanak-letre-a-kistelepuleseken-1402890
Iskolaközpontokat hozna létre a kormány a kistelepüléseken, legalábbis ez derül ki az új Nemzeti alaptanterv koncepciójából – erről a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke beszélt a Reggeli járatban.Galló Istvánné szerint a központokban a kistelepülések hetedik, nyolcadik és kilencedik évfolyamos iskolásait tömörítenék össze. A szakszervezeti vezető megismételte: nem tudni, hogy kik készítik az előzetes tantervet – ők is csak külön kérésre kapták meg a 2,4 milliárd forintért íródó tervezetet.„Az iskolaközpontok olyan nagyobb településeken olyan nagyobb iskolák, ahol fogadnak hetedik, nyolcadikos, ha 9 évfolyamos az általános iskola, akkor kilencedikes tanulókat. Na most, hogy valami készül, azt abból sejtjük, hogy a tanévnyitás kapcsán bejelentették, nagy pénzt, majdnem 80 milliárd forintot fognak intézmények felújítására, bővítésére, tanterembővítésre, uszoda, tornatermek építésére szánni. Azt vélelmezzük, hogy a pénzt azokra az intézményekre fogják rákölteni, amelyekben az iskolaközpontokat létrehoznák” – mondta Galló Istvánné.
xxx
Marosvásárhelyi iskolaügy: Üzent a román miniszterelnök
http://www.atv.hu/belfold/20170907-marosvasarhelyi-iskolaugy-uzent-a-roman-miniszterelnok
Mihai Tudose román miniszterelnök szerint hiba lenne felnagyítani a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium körüli problémákat, meggyőződése szerint Magyarország nem fogja emiatt elrontani kétoldalú kapcsolatait Romániával.
xxx
Palkovics elhamarkodta a keménykedést
http://nepszava.hu/cikk/1139797-palkovics-elhamarkodta-a-kemenykedest
Noha a Velencei Bizottság és más szakértői testületek véleményét is figyelmen kívül hagyhatja a kormány a felsőoktatási törvény lex CEU-ként elhíresült módosítása ügyében, az Alkotmánybíróság (Ab) döntését sehogy sem lehet majd megkerülni – mondta lapunknak Somody Bernadette alkotmányjogász annak kapcsán, hogy Palkovics László oktatási államtitkár a Magyar Hírlap szerdai számában úgy nyilatkozott: nem módosítanak a felsőoktatási törvényen, “a szabályokat mindenkinek egyformán kell betartania”.
xxx
Gond van a diákigazolványokkal
http://www.atv.hu/belfold/20170907-gond-van-a-diakigazolvanyokkal
Gond van a diákigazolványok gyártásával, nem lehet igazolványt rendelni, ugyanis akadozik az erre a célra kialakított honlap – írja az Index.
xxx
Óvatosabban igényelnek diákhitelt a felsőoktatásban
http://nepszava.hu/cikk/1139768-ovatosabban-igenyelnek-diakhitelt-a-felsooktatasban
Évek óta folyamatosan csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 kihelyezett összege – derült ki az állami Diákhitel Zrt. tegnapi tájékoztatóján
xxx
MÁV: a szakszervezet felfüggeszti a sztrájkot az utasellátónál
https://szakszervezetek.hu/hirek/11551-mav-a-szakszervezet-felfuggeszti-a-sztrajkot-az-utasellatonal
Felfüggeszti a MÁV-Start Zrt. Utasellátó Központját érintő sztrájkot a szakszervezet; a munkáltató és az érdekképviselet közötti egyeztetések a MÁV Zrt. irányítása mellett folytatódnak – közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel.
xxx
Nyugdíjasokkal pótolják a sztrájkoló vasutasokat
A MÁV velük és sztrájktörőkkel próbálja kibekkelni a következő hónapokat. A román-magyar vonalon közlekedőknek kényelmetlen lesz az éjszakázás. Már több mint egy hete sztrájkol a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás, mert a MÁV Start nem teljesíti azt a követelését, hogy vonják vissza az étkező- és hálókocsik csökkentésére, illetve megszüntetésére vonatkozó módosításokat. Bárány Balázs, a VDSzSz elnöke a Zoom.hu megkeresésére elmondta, több, határozott idejű szerződéssel rendelkező nyugdíjas is munkába állt az utóbbi héten, hogy pótolják a sztrájk miatt kieső vasutasokat. A körülbelül 7-8 fős létszám azonban nem elegendő a teljeskörű helyettesítésre, ezért a MÁV sztrájktörők segítségét is igénybe veszi. A vasút így próbálja kibekkelni a december 10-ei határidőt. Ekkor lép életbe ugyanis az új menetrend és ettől a naptól kezdve csökkenti, illetve szünteti meg a MÁV az étkező- és hálókocsi szolgáltatást.
xxx
Megint felzúgnak a fogászati fúrók
http://nepszava.hu/cikk/1139781-megint-felzugnak-a-fogaszati-furok
Balhé nélkül ért véget szerdán az első, háromnapos fogorvosi tiltakozó akció. „A betegek szolidárisak, a polgármesterek együttérzők voltak mindvégig a demonstráció ideje alatt” – összegezte a tanulságokat Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, az akció szervezője.
xxx
Miféle orvosokat nevelünk?
http://nepszava.hu/cikk/1139746-mifele-orvosokat-nevelunk
(Falus Ferenc) Az ismerősöm gyermekét felvették az orvosi egyetemre. Az ismerkedés a gólyatáborral kezdődött. A megérkezéskor rövidital, a folytatás rövidital, a tanács, hogy igyál többet, akkor nem leszel másnapos, majd igyál még, aztán a cél, hogy ne emlékezz semmire. Közben gólya himnuszt kell tanulni, meg sokszor elénekelni, és persze közben inni. A vers erősen hímsoviniszta, szexuális aktivitásra biztató, a résztvevők, ivók, éneklők legalább fele nő. Ez nem zavarja őket, vagy az alkalmazkodási kényszer, vagy én nem tudom mi teszi, de tűrik ezt. A szöveg trágár, ráadásul minden más karra járót lealáz. A gólyák között statisztikai valószínűség szerint kell lennie homoszexuálisnak is, akiket külön megszégyenít az ismételgetett dal. Ki fizeti a piát? Az idősebb orvostanhallgató szervezők, vagy más? Nem tudom. Forog a gyomrom a gondolattól, hogy újabban így szocializálják az orvostanhallgatókat (is?) …
xxx
Szóvivőt mindenkinek!
http://nepszava.hu/cikk/1139745-szovivot-mindenkinek
Az Ipsos nemzetközi kutatása szerint a lakosság 63 százaléka nyilatkozott kritikusan a magyar egészségügy helyzetéről. De azt is alátámasztja, amit a Republikon Intézet a minap nyilvánosságra hozott: nekik a kutatásban résztvevők 43 százaléka jelentette ki, hogy nem érzi magát biztonságban az egészségügyben. (Rozsos Erzsébet ápolásetikus)
xxx
HATALMAS AZ ÉRDEKLŐDÉS A SOFŐRKÉPZÉS IRÁNT
http://magyaridok.hu/gazdasag/hatalmas-az-erdeklodes-soforkepzes-irant-2175106/
Több mint kétezer fő jutott nehézgépjármű- és autóbusz-vezetői jogosítványhoz az ingyenes állami sofőrképzésnek köszönhetően – közölte lapunkkal a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca adatai szerint a képzést elvégzők 94 százaléka már el is helyezkedett magyarországi székhelyű vállalkozásoknál. A program sikerét mutatja, hogy eddig tízezren jelentkeztek az ingyenes sofőrképzésre.
xxx
Innen nézve – Közöd?
http://nepszava.hu/cikk/1139748-innen-nezve—kozod
A „keményen dolgozó kisember” sem tud megbirkózni az irigység bűnével. Most nem érti, miért keres havi 5-6 milliót a főnöke, miért kap sokmilliós jutalmat, amikor – ő aztán tudja – nem is szolgált rá. És jön a szóbeszéd: mert a zsebében van a Fidesz tagkönyv; mert rokona valamelyik politikusnak; mert szobatársa volt a „fiúknak” az illegalitás éveiben…
xxx
Mit kap(ná)nak a nyugdíjasok?
http://szef.hu/hirek/20170906-2
( Dr Mayer Lajos írása 9 párt nyugdíjas programjáról.) A Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) a Csillebérci Szabadidőközpontban csütörtökön, augusztus 31-én pártelnöki programismertető fórumot rendezett.
xxx
Szükség van a nyugdíjas munkaerőre
http://inforadio.hu/gazdasag/2017/09/06/szukseg_van_a_nyugdijas_munkaerore/
Újabb két, országos lefedettségű nyugdíjas szövetkezet alakult augusztus végén. A kereskedelem mellett a pénzügyi szektorban és az oktatásban is szükség lenne a nyugdíjas foglalkoztatottakra.
xxx
Megmutatjuk, miért tragédia a kivándorlás Magyarországnak
A kivándorlás legfájdalmasabb következménye, hogy éppen az a korosztály megy el Magyarországról, mely egyrészt adót és járulékot fizet, másrészt gyermekeket vállal, így hozzájárulhat a demográfiai helyzet javulásához. Az elvándorlás összetétele alapján a folyamat nem csak Magyarország jelenét, hanem jövőjét is komolyan veszélyezteti. Ráadásul a külföldre vándorlók több szakmában is komoly munkaerőhiányt okoznak itthon, például az idegenforgalomban és a kereskedelemben alig találni megfelelő munkaerőt. Cikksorozatunk második részében elsősorban a demográfiai kérdést járjuk körbe.
xxx
A kivándorlás lélektana
http://nepszava.hu/cikk/1139741-a-kivandorlas-lelektana
Bár jobbára kiszámíthatóbb és jövedelmezőbb a Nyugatra kivándoroltak élete, arról ritkán esik szó: érzelmileg nagy ára lehet ennek – véli a Brüsszelben élő Sz. Látó Judit mentálhigiénés szakember, a lelkitamasz.hu vezetője
xxx
Már most készülhetnek jövő májusra a munkáltatók
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/mar-most-keszulhetnek-jovo-majusra-a-munkaltatok/
2018. május 25-én hazánkban is hatályba lép az európai unió adatvédelmi rendelete, amely egységesíti a 28 tagállam adatvédelmi rendelkezéseit és felülírja a nemzeti jogszabályokat. A munkáltatóknak már most érdemes készülniük a szabályozásra. Az uniós adatvédelmi rendelet (General Data Protection Regulation, továbbiakban rövidítve GDPR) elsősorban a személyek jogait másodszor pedig a társaságok a kötelezettségeit növeli. Mivel a munkáltató a munkaviszony során a munkavállalók személyes adatait kezeli, ezért adatkezelőnek minősül, így vonatkozik rá a GDPR. A GDPR szabályainak megsértése esetén bírság szabható ki, melynek mértéke 20 millió euró vagy a vállalkozás előző pénzügyi év teljes éves világpiaci forgalmának 4 százalékát kitevő összege is lehet.
xxx
Felcsúti kisvasút: Lázár felháborítónak tartja az EP vizsgálódását
http://www.atv.hu/belfold/20170907-lazar-felhaboritonak-tartja-az-ep-vizsgalodasat
Lázár János felháborítónak tartja, hogy az Európai Parlament a felcsúti kisvasút költségvetését vizsgálja
xxx
Rogán szerint külföldiek szervezhetik az őszi zavargásokat
http://www.atv.hu/belfold/20170906-rogan-szerint-kulfoldiek-szervezhetik-az-oszi-zavargasokat
A miniszter szerint olyan Soroshoz köthető külföldiek tartanak előadásokat Magyarországon, akik korábban Szerbiában és Macedóniában vettek részt zavargásokban. Azt is elárulta, hogy Orbán Viktor ma válaszolt Junckernek.
xxx
Ismét tüntetni fognak a fóti gyermekvárosért
http://nepszava.hu/cikk/1139785-ismet-tuntetni-fognak-a-foti-gyermekvarosert
Nem hagyják megszüntetni a fóti Károlyi István Gyermekközpontot az intézmény egykori lakói. Ezúttal Budapesten demonstrálnak szeptember 23-án.
xxx
Zavar a rezsierőben
http://nepszava.hu/cikk/1139763-zavar-a-rezsieroben
A fűtési szezon és a választások közeledtével is csak formálódnak a szociális rezsiutalvány tervei.
xxx
Meghalt az európai könnyűzene egyik nagy forradalmára[KN1]
http://hvg.hu/kultura/20170906_Meghalt_az_europai_konnyuzene_egyik_nagy_forradalmara
A Can alapítótagját, a német Holger Czukay-t a lakóhelyéül is szolgáló stúdióban érte a halál. 79 éves volt.
xxx
Gyermekbántalmazás, avagy hamis szólamok a muzsika hangjában
https://mno.hu/kulfold/gyermekbantalmazas-avagy-hamis-szolamok-a-muzsika-hangjaban-2415716
Dó, egy domb, egy szép zöld domb – ki ne ismerné e sorokat? Több mint fél évszázaddal azután, hogy bemutatták, továbbra is tömegeket mozgat meg világszerte A muzsika hangja című film. Az apácatanoncból az aranytorkú Trapp család nevelőjévé, majd később tagjává vált Maria története önmagában százezreket csábít évente Salzburgba. Az Alpok északi oldalán elhelyezkedő osztrák város érthető módon igyekszik megőrizni a Trapp család története körüli mítoszt, és fönntartani a rajongást. Éppen ezért lehetett elsőre talán meglepő a helyi önkormányzat közelmúltbeli döntése, amikor megakadályozta, hogy Maria von Trapp után utcát nevezzenek el. Indoklásuk szerint ugyanis, szemben az amerikai filmben és musicalban megelevenedő törékeny Mariával, a valódi Maria oly keményen bánt gyermekeivel, hogy az ma már Ausztriában kimerítené a bűncselekmény fogalmát.
xxx
8 másodperc alatt kell teljesíteniük a Z-generáció legnépszerűbb appjainak
http://hvg.hu/brandchannel/lgelectronics_20170905_8_masodperc
A generációk ábécéjében az utolsó betű a mai 14-22 éves korosztályt jelöli. Ők azok, akik folyamatos fejtörést okoznak a hirdetőknek, mivel szokásaik nagyban eltérnek a náluk idősebbekétől. Lássuk, milyen kommunikációs csatornákat és alkalmazásokat használnak, és ehhez mi alapján választják ki a megfelelő telefont. A Z-generációsok már úgy nőttek fel, hogy teljesen természetes volt számukra a Google, a wifi és az okostelefonok létezése, hiszen a korcsoport legidősebbjei is csak 12 évesek voltak, amikor megjelentek az első okos készülékek. Ők azok, akik a közösségi média dzsungelében otthonosan mozognak, sőt, a legújabb ösvényeket is ők vágják ki a lájkok, twittek és snapchatek tengerében. Az előző generációhoz képest teljesen másként viszonyulnak az eddigi kommunikációs formákhoz és szokásokhoz: míg a mostani harmincas-negyvenes korosztály vígan elvan a Facebook kínálta lehetőségekkel, a Z-generációsokat kevésbé érdekli, hogy a széles nyilvánossággal osszák meg életük legfontosabb eseményeit. Ehelyett inkább egy szűk, jól megszűrt kör számára küldenek jól megválogatott üzeneteket. Fontos, hogy ez akár teljesen más platformokon, teljesen más tartalommal is történhet. A fogyasztói szokásokat elemző Vision Critical nevű cég felméréséből az is kiderül, hogy számukra már magasan az okostelefon jelenti az elsőszámú kapcsolatot a világgal…
xxx
“Tegyük meg az első lépést!” – Ferenc pápa Kolumbiába érkezett
http://nepszava.hu/cikk/1139813-tegyuk-meg-az-elso-lepest—ferenc-papa-kolumbiaba-erkezett
A katolikus egyházfő két nappal az utolsó tűzszüneti megállapodás után érkezett, hogy a kolumbiai népet a “béke ösvényére” terelje – tudósít az Euronews.
xxx
Elveszett gyerekkor
https://nepszava.hu/cikk/1139427-dzsungelbol-a-kongresszusba
A FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) politikai szerepvállalása ellenére még számos lezáratlan folyamat van, amelyet rendezni kell a teljes társadalmi integráció érdekében. A gerillákkal harcoló gyerekek jövője egyelőre bizonytalan. Augusztus közepéig mintegy 112 kiskorút vittek az ország különböző pontjain működő befogadóközpontokba. Eddig közel 40 gyermekért jelentkezett a családja. Azt, hogy pontosan hány fiatal harcolt a FARC soraiban, sosem lehetett tudni – az elmúlt fél évszázad során sokan a gerillákkal nőttek föl –, a kolumbiai kormány a közelmúltban 170-re becsülte a számukat. A hatóságok elismerték, hogy vannak olyan tizenévesek, akik nem akarnak befogadóközpontokba menni, mert az évek során a FARC lett a családjuk. Őket a még meglévő táborokban próbálják meggyőzni arról, hogy kezdjenek új életet. A kormány speciális programot indított ennek érdekében, s oktatási és egészségügyi segítséget nyújt azok számára, akikért nem jelentkezik a családjuk. Nagy szükségük lesz minden támogatásra, hiszen sokan egész fiatalon kezdtek harcolni, az iskolát félbehagyták, és számos olyan dolognak voltak szemtanúi, amelyek miatt pszichológiai segítségre szorulnak.( Körösi Ivett)
xxx
Az elszakadásról szavaznak a katalánok
http://www.orientpress.hu/cikk/2017-09-07_az-elszakadasrol-szavaznak-a-katalanok
Kiírta október 1-jére a Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást Carles Puigdemont katalán elnök szerdán késő este Barcelonában. A helyi parlament épületében tartott eseményen részt vett a katalán autonóm kormány összes tagja, és mindnyájan aláírták a népszavazás kiírásáról szóló dokumentumot.
xxx
Fegyverkezik Dél-Korea az északi agresszió miatt
http://hvg.hu/vilag/20170907_fegyverkezik_delkorea_az_eszaki_agresszio_miatt
A helyi lakosság heves tiltakozása ellenére befejeződött a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer telepítése Dél-Koreában. A szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint a fegyverek hadrendbe állítása az észak-koreai fenyegetések miatt vált sürgőssé.
xxx
Sötét jóslattal állt elő Elon Musk: jöhet a III. világháború
http://hvg.hu/tudomany/20170905_elon_musk_harmadik_vilaghaboru_mesterseges_intelligencia_robotok
Elon Musk szerint az, hogy már az országok is mesterséges intelligenciában gondolkodnak, veszélyes, könnyen elhozhatja a harmadik világháborút. Az innováció és az óvatosságra intés – nem zárja ki egymást, erre pedig maga Elon Musk a tökéletes példa.Miközben forradalmasította az autózást, az űrutazást, hipergyors vákuumvasutat épít és újragondolta az űrhajósok szkafanderét is, a mesterséges intelligencia és a robotok kapcsán meglehetősen negatív a jövőképe. Nemrég Mark Zuckerbergnek szólt vissza, de küldött már nyílt levelet az ENSZ-nek is a mesterséges intelligencia és a robotika 116 elismert szakértőjével közösen, hogy tiltsák be a gyilkos robotokat. Ezúttal ismét a Twitterre posztolt egy bejegyzést Musk. Mint írja, szerinte azzal, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése már a nemzetek szintjén zajlik, könnyen a harmadik világháború kitöréséhez vezethet.
xxx
Rossz hír: visszatérnek a poloskák
http://nepszava.hu/cikk/1139798-rossz-hir-visszaternek-a-poloskak
Ahogy hűl a levegő, úgy lesz egyre több poloska a lakásokban, az igazi invázióra a következő hetekben kell számítani. Rossz hír, hosszú távon számolni kell vele és más kártevőkkel.
xxx
Műanyagrészecskékkel szennyezett a csapvíz szerte a világban
http://www.atv.hu/belfold/20170906-muanyagreszecskekkel-szennyezett-a-csapviz-szerte-a-vilagban
Láthatatlan mikroműanyag rostok szennyezik a városi csapvíz 83 százalékát világszerte, a szennyezés az Egyesült Államokban eléri a 92 százalékot, míg Európában 72 százalékos – állítja egy szerdán publikált jelentés.
xxx