Cikkajánló 2017. szeptember 4.

Szolidárisak a KKDSZ-szel. Fogorvos sztrájk. Tescos sztrájk? Egyeztetést követelnek a pedagógusok. Négyszázezer nettó!? Zavargások ősszel !?

 

Szolidárisak a KKDSZ-szel

http://kkdsz.hu/wp-content/uploads/2017/08/Szolidarit%C3%A1si-nyilatkozat-KKDSZ.2017.08.29.pdf

Az Autonóm Területi Szakszervezet – a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének kezdeményezéséhez csatlakozva – támogatja a civil szervezetek, szakszervezetek és pártok által szervezett, az Ifjúsági Ház tervezett bezárása elleni közös tiltakozó akciót és arra kéri tagjait, hogy 2017. szeptember 1-én 17 órától vegyenek részt az intézmény előtt (Miskolc, Győri kapu 27/A.) megrendezésre kerülő tiltakozó demonstráción. Helyezzük el együtt a szolidaritás kék szalagját! Miskolc, 2017. augusztus 29. Varga Andrea elnök Autonóm Területi Szakszervezet.

xxx

 

Miskolc – Szalagkötési akcióval tiltakoztak az ellenzéki pártok péntek este az Ifjúsági Ház bezárása ellen.

http://www.boon.hu/kek-szalag-az-ifihaz-megmaradasaert/3602452

Az intézmény megmaradásáért a szocialisták júliusban aláírásgyűjtési akciót indítottak, amelyhez időközben több párt is csatlakozott: az Együtt, az LMP, a DK és a Párbeszéd, valamint szakszervezetek, civil szervezetek is. A pénteki demonstráción arra kérték a szimpatizánsokat, akinek fontos az intézmény, kössön egy kék szalagot az Ifiház kerítésére. Aki viszont nem tudott részt venni a demonstráción, az a közösségi oldalon kérhette, hogy készítsenek egy, az ő nevére szóló kék szalagot, s helyezzék azt ki az intézmény kerítésére.

xxx

 

Folytatódik a MÁV-Start Utasellátó sztrájkja

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/akciok/11492-folytatodik-a-mav-start-utasellato-sztrajkja

Eredménytelenül zárult a kollektív munkaügyi vita augusztus 31-i fordulója is, emiatt a munkabeszüntetést a VDSzSz Szolidaritás Utasellátó Alapszervezete 2017. szeptember 4-én 23:59-ig meghosszabbította – közölte csütörtökön éjjel a szakszervezet.

xxx

 

Besokalltak, tiltakoznak a fogorvosok

http://nepszava.hu/cikk/1139442-besokalltak-tiltakoznak-a-fogorvosok

Várhatóan az ország délnyugati sarkában lesz a leglátványosabb a fogorvosok hétfőn kezdődő tiltakozó akciója. Csaknem 2800 közfinanszírozott praxisból 700-ban vállalták, hogy három napon át csak a sürgős beavatkozásokat végzik el a tb-támogatott rendeléseken. Minden egyéb fogászati problémákkal a magánrendelőkben kérhet ellátást.

xxx

 

NEKÜNK FOG FÁJNI – HÉTFŐN LASSÍTÓ SZTRÁJKBA KEZDENEK A FOGORVOSOK

http://kettosmerce.blog.hu/2017/09/01/nekunk_fog_fajni_hetfon_lassito_sztrajkba_kezdenek_a_fogorvosok

(SZEPTEMBER 1.) Eredménytelenül zárultak az egyeztetések, így hétfőtől három napig munkalassító akciót tartanak az alapellátó fogorvosok. A demonstráció ideje alatt csak sürgősségi ellátást nyújtanak.

xxx

 

 

TESCO. KÖVETELIK A TOTÁLIS SZTRÁJKOT

http://magyaridok.hu/gazdasag/kovetelik-totalis-sztrajkot-2166550/

(Szept. 4.) OLAJ A TŰZRE, HOGY A TESCO ELLENTMONDÁSOSAN NYILATKOZIK. A dolgozók immár egységesen azt követelik, hogy semmilyen kompromisszumot ne fogadjanak el a szakszervezetek Újabb egyeztetést tartanak ma a Tescónál felállított sztrájkbizottságok, aminek egyetlen témája az: mely napon és milyen menetrend szerint bonyolítsák le az első országosra tervezett munkabeszüntetést a multivállalat egységeiben. Gőzerővel zajlik a toborzás és a kapcsolattartók felkészítése: a dolgozók immár egységesen azt követelik, hogy semmilyen kompromisszumot ne fogadjanak el a szakszervezetek.

xxx

 

Totális harc a láthatáron? – Megszólalt a Tesco

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/totalis_harc_a_lathataron_megszolalt_a_tesco.646618.html

(Szept. 2.) Szeptember 11-én folytatódik az egyeztetés a Tesco Global Zrt. és a szakszervezetek között. Az áruházlánc pénteken interjút tett közzé Pártos Zsolt ügyvezető igazgatóval, aki beszélt az áruházlánc terveiről a válság megoldása kapcsán. A cégvezető elmondta, hogy kissé értetlenül áll a Magyar Időkben felröppent értesülések előtt, mely szerint már lényegében nincs miről egyeztetni.

xxx

 

Orbán ellen tüntettek az egyetemisták Pécsett – Fotók!

http://nepszava.hu/cikk/1139295-orban-ellen-tuntettek-az-egyetemistak-pecsett—fotok

Akciót szerveztek a pécsi egyetemisták Orbán Viktor látogatása alkalmából, aki a PTE 650 ünnepségsorozat megnyitóján vett részt és mondott beszédet a pécsi Kodály Központban. A tiltakozók a közeli Zsolnay hídról – amely Pécs legforgalmasabb útja fölött vezet át – molinókat lógattak le “Szabad ország, szabad egyetem / Viktor, nem látunk itt szívesen” felirattal.

xxx

Tüntetést szervez az érsek a marosvásárhelyi gimnáziumért

http://www.origo.hu/nagyvilag/20170902-tuntetes-a-marosvasarhelyi-gimnaziumert.html

Tüntetést hirdetett a gyulafehérvári római katolikus érsek a megszűnés szélére sodródott marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium miatt.

xxx

 

Indul az új tanév – Mire számítanak a pedagógusok?

http://www.atv.hu/videok/video-20170901-indul-az-uj-tanev-mire-szamitanak-a-pedagogusok

Az ATV Start vendége Galló Istvánné elnök, Pedagógus Szakszervezet.

xxx

 

Az eredményes érdekképviseleti munkának a legfontosabb alapja az egyenrangúság

https://szakszervezetek.hu/hirek/11500-az-eredmenyes-erdekkepviseleti-munkanak-a-legfontosabb-alapja-az-egyenrangusag

Alapjaiban kell megváltoztatni az oktatási rendszert, a konkrét intézkedéseket már ki is dolgozta a szocialisták oktatásiminiszter-jelöltje. Hiller István a többi közt 18 évig kötelezné tanulásra a diákokat. Az LMP is megreformálná az oktatást, szerintük több pénzre és kevesebb bürokráciára lenne szükség. Országszerte közel másfél millió diáknak kezdődött meg a tanév. „Csak az az iskolarendszer lehet jó, amelynek középpontjában a gyermek áll” – mondta Hiller István a HírTV műsorában. Az egykori oktatási miniszter, Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt lehetséges minisztere azt mondja, már kész tervvel rendelkeznek oktatásügyben. Hiller István szerint gyökeres változásra van szükség. „Szeretném, hogyha mindenki Magyarországon 18 éves koráig iskolába járna. Az elmúlt 5 év eredménye, hogy közel félszázezer magyar gyereket dobott ki ez a politika az iskolából az utcára, akiknek se diplomájuk, se szakmájuk nem lenne, pedig az a cél, hogy minden diáknak, minden gyereknek a későbbiekben vagy szakmája, vagy diplomája lenne” – tette hozzá. Az LMP szerint több pénzt kell tenni az oktatásba, és csökkenteni kellene annak bürokratikus jellegét. „Pénzt kell tenni a rendszerbe, 100 költségvetési forintból 20-at az oktatásra költenénk. A másik az, hogy a tanárok autonómiáját vissza kell adni, és gondoskodni kell arról, hogy a lehető legkiválóbb minőségű oktatás jusson el a gyermekekhez” – mondta Szél Bernadett, a párt társelnöke. Hét szakszervezet is bojkottálja a köznevelési kerekasztalt, mivel szerintük a kormány nem kezeli egyenrangú félként a szakmai tárgyalópartnereket. „Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a szakszervezetek ezzel a lépéssel nem mondanak le javaslattevő, konzultációs, a kormánnyal való tárgyalásokról, sőt ezt tartjuk továbbra is a legfontosabb feladatunknak. Az eredményes érdekképviseleti munkának a legfontosabb alapja az egyenrangúság. Ennek a kritériumnak ez az új kerekasztal nem felel meg” – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

xxx

 

Egyeztetést követelnek a pedagógusok

https://szakszervezetek.hu/hirek/11491-egyeztetest-kovetelnek-a-pedagogusok

A pedagógus-szakszervezetek összefogva írtak levelet Balog Zoltánnak, és közös nyilatkozatban követelik, hogy vonják be őket a róluk szóló döntésekbe.

xxx

 

Egy a zászló, egyházi az iskola

 http://nepszava.hu/cikk/1138791-egy-a-zaszlo-egyhazi-az-iskola

(aug 28. ) 2010 óta hetven százalékkal nőtt az egyházi iskolák száma, amelyek több pénzt kapnak a világiaknál. Még öt éve is azt ígérte a Fidesz, hogy nem lesz elitista, bigott katolikus oktatás közpénzből.

xxx

 

Súlyos emberhiány van a gyógypedagógus szakmában

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/sulyos-emberhiany-van-a-gyogypedagogus-szakmaban-1402658

 Súlyos emberhiány van a gyógypedagógus szakmában, és a tanárokat nemcsak nem készítik fel, de nem is fizetik meg a többletmunkáért, ami a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerekek oktatásával jár. A magyar oktatáspolitika fő irányvonala pedig egyszerűen alkalmazhatatlan az ő esetükben.

xxx

 

Továbbtanul a gyerek? Így változik a családi pótlék és a családi adókedvezmény

http://azenpenzem.hu/cikkek/tovabbtanul-a-gyerek-igy-valtozik-a-csaladi-potlek-es-a-csaladi-adokedvezmeny/4305/

(2017. szeptember 1.) Hiába tanul tovább egyetemen a gyerek, a családi pótlékról és a családi adókedvezményről lemondhatnak a szülők, miközben a kiadások jócskán megnőnek. Öröm az ürömben, hogy ha van testvére is, aki után jár a családi pótlék, akkor figyelembe lehet venni az egyetemistát is az adókedvezmény és a családi pótlék kiszámításakor. 

xxx

 

Utasították a hatvani iskolaigazgatókat

http://nepszava.hu/cikk/1139374-utasitottak-a-hatvani-iskolaigazgatokat

A hatvani tankerületi vezető arra utasította az iskolaigazgatókat, hogy a tanévnyitón a helyi fideszes képviselőnek, államtitkárnak adjanak szót, az egykori fideszes polgármestert viszont ne engedjék felszólalni – értesült az Index. A kérdésben megkeresték az iskolák fenntartásáért felelős Klebelsberg Központot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy “minden igazgató azt hív meg a rendezvényre, akit jónak lát.”

xxx

 

Kunhalmi: ami a Fidesznek a stadion, az az MSZP-nek az iskola

http://nepszava.hu/cikk/1139429-kunhalmi-ami-a-fidesznek-a-stadion-az-az-mszp-nek-az-iskola

Az oktatás nem ajándék, hanem közös befektetés a jobb életbe azoknak is, akik tanulnak, és azoknak is, akik mindenki tudásából jobb lehetőségekhez jutnak – állítja Kunhalmi Ágnes, a szocialisták szakpolitikusa, budapesti elnöke.

xxx

 

Botka ingyenessé tenné az első diploma megszerzését

http://nepszava.hu/cikk/1139422-botka-ingyenesse-tenne-az-elso-diploma-megszerzeset

Botka László részt vett a Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó szenátusülésén, ahol az ígérte, kormányra kerülése esetén ingyen megszerezhető lesz az első diploma – írja a Magyar Nemzet.

xxx

 

Több buszsofőr kellene a metró pótlása miatt

https://www.vg.hu/vallalatok/masolat-a-metro-potlasa-miatt-tobb-buszsofor-kell-599387/

IDŐVEL A NÉGYSZÁZEZER FORINTOT IS ELÉRHETI A NETTÓ BÉR. Az M3-as metró rövidesen kezdődő felújítása miatt újabb buszsofőrök kellenek majd a BKV-nak, ahol az optimálisnál már most is kevesebb, de a működést még nem veszélyeztető számú autóbusz-vezető van.

xxx

 

 

Elherdált állami vagyon – valakik megint jól jártak

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/elherdalt_allami_vagyon_valakik_megint_jol_jartak.646335.html

(Szept. 3., vasárnap) Továbbra sem tudni, hogy mi lesz a szociális üdültetés jövője – de még az sem derült ki évek óta, hogy pontosan mit csinálnak a szakszervezeti küldöttek a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumában.

xxx

 

Itt a térkép arról, hol keresnek a legkevesebbet és a legtöbbet

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/11489-itt-a-terkep-arrol-hol-keresnek-a-legkevesebbet-es-a-legtobbet

Hiába az elmúlt években kifizetett, a foglalkoztatást segítő támogatások, hiába a munkaerőhiány miatti béremelések, a mai napig óriásiak a jövedelemkülönbségek az ország részei között – állapítja meg friss elemzésében a GKI.

xxx

 

 

ÉGETŐ KÉRDÉS

http://magyaridok.hu/lugas/egeto-kerdes-2148694/

KARRIERSZÜNET – A FELTÖLTŐDÉS HIÁNYA SOKSZOR MEGBOSSZULJA MAGÁT. Épphogy elkezdődött az új tanév, de számos pedagógus már fáradtságra panaszkodik. Kevesük ismeri a tanítás monotonitásának megtörésére kitalált alkotói szabadságot. És a problémával nincsenek egyedül: Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen a munkahelyi kiégés kezelésére külföldön elfogadott karrierszünet. Mielőtt Bill Gates leköszönt volna a Microsoft éléről, minden évben kétszer „gondolkodási hetet” töltött el valahol távol az irodájától, hogy „tisztán újragondolja céljait és vágyait”. A Google nemcsak játszótérré változtatta a Mountain View-i főhadiszállását – hogy fejlesztői minél jobban érezzék magukat munka közben –, de a motivációs problémákkal küzdő kollégáknak szabad utazási lehetőségeket biztosított a megfelelő feltöltődés érdekében. Az eredmény a Gmail Chat és a Google Earth lett. Legutóbb a brit bestselleríró, Neil Gaiman döntött a karrierszünet mellett, mondván, a legjobb ötletei ekkor keletkeznek. Az alkotói szabadság a karriert érintő új perspektívákról szól. A fejlett országokban a 30–50-es korosztályt érinti leginkább a munkahelyi kiégés kérdése, olyan energia-, érdeklődés- és vágyvesztett állapoté, amelynek tünetegyüttese 80 százalékban megegyezik a depresszióéval, és amelyet már öt-tíz év azonos munkavégzés is előidézhet. Az esetleges testi tünetek olyan súlyosak lehetnek, hogy Travis O’Connell brit életvezetési tanácsadó szerint például három év után érdemes számolni a karrierszünet lehetőségével.

xxx

 

Hitted volna, hogy ennyire jó dolga van a magyar nyugdíjasoknak?

http://privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/hitted-volna-hogy-ennyire-jo-dolga-van-a-magyar-nyugdijasoknak-311430

Bár a jövő a fiataloké, minden társadalom, így a magyar alapjának is az idősebbek számítanak. Az, hogy a magyar öregek sorsa milyen, igazán az Európai Unió más tagállamainak lakóival összehasonlítva látszik. Ugyan várható élettartam terén jócskán van hová fejlődnünk, több szempontból is elég jól élnek a magyar nyugdíjasok.

xxx

 

 

A szövetkezetekben dolgozó nyugdíjasok fizetésének el kell érnie a minimálbért

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/11490-a-szovetkezetekben-dolgozo-nyugdijasok-fizetesenek-el-kell-ernie-a-minimalbert

A nyugdíjas szövetkezetekben munkát vállaló nyugdíjasok fizetésének a munka törvénykönyve alapján el kell érnie a minimálbér vagy a garantált bérminimum időarányos részét, ugyanakkor esetükben nincs bérplafon – mondta Kováts Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet ügyvezetője az MTI-nek csütörtökön. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ebben a foglalkoztatási formában csak öregségi nyugdíjasok, köztük a 40 éves szolgálati viszonyt követően nyugdíjba vonult női munkavállalók vehetnek részt, korengedményes nyugdíjasok nem.

xxx

 

Kiderült: idén 30,5 ezer forinttal járnak jobban a nyugdíjasok

http://mfor.hu/cikkek/makro/Kiderult__iden_30_5_ezer_forinttal_jarnak_jobban_a_nyugdijasok.html

A januári emelés 2547 forint pluszt jelent havonta a legfrissebb statisztika szerint.

xxx

 

Emelhetik ősztől a kenyér árát a pékek

https://mno.hu/gazdasag/emelhetik-osztol-a-kenyer-arat-a-pekek-2415198

Több budapesti pékségben észrevehetően elindult felfelé a kenyér és egyéb péksütemények ára. Vásárlói tapasztalatok alapján a fővárosban az elmúlt napokban még a híresen olcsó kenyeret kínáló albán pékségek is emeltek egy keveset az eddigi áraikon. Szeptembertől ugyanakkor várhatóan a legtöbb pékség kénytelen lesz drágítani, mivel az idei becslések szerint a búza tonnánkénti piaci ára 5-6 ezer forinttal emelkedett a tavalyihoz képest.

xxx

 

Orbán Kötcsén: Tanulni kell a 2002-es kudarcból, Soros komoly ellenfél

http://www.atv.hu/belfold/20170902-orban-kotcsen-nincs-lejatszva-a-18-as-valasztas-tanulni-kell-a-2002-es-kudarcbol

Kötcsén Orbán Viktor a 2002-es választási kudarcra figyelmeztetett: “Soros György nagyon komoly ellenfél, a választás még nincs megnyerve, harc lesz” – tudta meg az atv.hu. A miniszterelnök véleménye változatlan, Trump jelképezi az új világrendet.

xxx

 

Palkovics innovációs miniszter lehet, Balog az EMMI élén maradhat

http://www.atv.hu/belfold/20170903-orbani-otletek-18-ra-palkovics-innovacios-miniszter-lehet-balog-az-emmi-elen-maradhat

Kötcsén is az erős állam ismérvei közt említette az innovációt Orbán Viktor. Egy következő Orbán-kormányban Palkovics László jelenlegi oktatási államtitkár innovációs miniszter lehet – mondták az atv.hu-nak. Balog Zoltánnal a kormányfő elégedett, maradhat az EMMI élén. Kérdés: mi lesz Matolcsy György régi javaslatával, lesz-e külön pénzügyminisztérium?

xxx

 

A Fidesz politikusai zavargásokra számítanak ősszel. Szavazzon!

http://www.atv.hu/belfold/20170904-a-fidesz-politikusai-zavargasokra-szamitanak-osszel-szavazzon

A Fidesz politikusai zavargásokra számítanak ősszel. És Ön? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.

xxx

 

Az LMP szerint is kormánypárti provokációra kell készülni

http://nepszava.hu/cikk/1139515-az-lmp-szerint-is-kormanyparti-provokaciora-kell-keszulni

Az LMP szerint a kormánypárti politikusok kijelentései arra utalnak, hogy a Fidesz provokációra készül a választási kampányban. A párt árnyékbizottsággal ellenőrizné a rendészeti szervek tevékenységét, hogy a Fidesz ne élhessen vissza kormányzati hatalmával.

xxx

 

DK: a Fidesz ne szervezzen utcai zavargásokat!

http://nepszava.hu/cikk/1139513-dk-a-fidesz-ne-szervezzen-utcai-zavargasokat

A Demokratikus Koalíció szóvivője arra szólította fel hétfőn a kormányt és a Fideszt, hogy ne szervezzen utcai zavargásokat.

xxx

 

Kiderült, milyen posztot szánnának Demeter Mártának

http://nepszava.hu/cikk/1139278-kiderult-milyen-posztot-szannanak-demeter-martanak

Demeter Mártára bízná az Országgyűlés Költségvetési bizottságának alelnöki posztját az LMP – nyilatkozta a pozíciót jelenleg betöltő Schmuck Erzsébet.

xxx

 

 

 

Sajtócsapataik harcban állnak

http://nepszava.hu/cikk/1139432-sajtocsapataik-harcban-allnak

Az információs fekete lyukként működtetett minisztériumi sajtóosztályokon több mint 120 embert alkalmaznak, mégis sokszor tűnik úgy, a kormány célja inkább a némaság.

xxx

 

Társadalmi egyeztetés kezdődik a 3-as metró pótlási terveiről

http://www.atv.hu/belfold/20170904-tarsadalmi-egyeztetes-kezdodik-a-3-as-metro-eszaki-szakaszanak-potlasi-terveirol

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) társadalmi egyeztetésre bocsátja a 3-as metróvonal felújításának első üteme idejére kidolgozott forgalmi rendet bemutató mobilitási tervét. A metrópótlás az északi szakaszon, Újpest és a Lehel tér között november elejétől várhatóan egy évig tart, ekkor a szerelvények csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekednek.

xxx

 

TÁLLAI ANDRÁS: A NAV 2.0 A JÖVŐ ADÓHIVATALA

http://magyaridok.hu/gazdasag/tallai-andras-nav-2-0-jovo-adohivatala-2164915/

 A NAV 2.0-val az EU legversenyképesebb adóhivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

xxx

 

Kedvező a gazdasági mutató, de hosszú távon sok a kérdőjel

http://www.atv.hu/belfold/20170904-kedvezo-a-gazdasagi-mutato-de-hosszu-tavon-sok-a-kerdojel

A magyar gazdaság növekedése a második negyedévben alacsonyabb volt ugyan az első negyedévi emelkedésnél, de továbbra is meghaladta az uniós átlagot – jelentette a Gazdaságkutató Intézet. Tovább folytatódott a beruházások látványos bővülése ezért a 2017-es GDP prognózisát háromtized százalékkal a 3,5-ről 3,8 százalékra emelte a GKI a legfrissebb előrejelzésében. Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelik: a folyamatok rövid távon kedvezőek, de továbbra is hiányoznak a távlatos megoldások.

xxx

 

Olajfolt a kormányfőn

http://nepszava.hu/cikk/1139372-olajfolt-a-kormanyfon

Lényegében elérte a 2011-es felvásárláskori árát a Mol-részvény. Az állam akkori rossz befektetésén leginkább Putyin nyert… A Mol körüli nyugalom mögött inkább informális okokat sejthetőek. Eszerint Orbán Viktor és a Fidesz-kör, illetve Csányi Sándor OTP-vezér és Mol-alelnök között olyan hallgatólagos „megnemtámadási egyezmény” élhet, miszerint a magyar állam alapvetően nem sérti a mágnás kiterjedt érdekszféráját. Így a Mol ma is csak kiemelkedő hozamú beruházásokba vág bele, sőt nem rest akár vissza is lépni, mint például a térségi szénhidrogén-kutatás terén. Igaz, az elemzők szerint a 2020 után elapadó EU-források az állam és a Mol viszonyában is új fejezetet hozhatnak…

xxx

 

Bennfentes kereskedésre gyanakszik az LMP

http://nepszava.hu/cikk/1139426-bennfentes-kereskedesre-gyanakszik-az-lmp

Az LMP szerint az, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) irodát nyit New Yorkban, felvetheti a bennfentes kereskedés gyanúját – erről az ellenzéki párt gazdaságpolitikai szakszóvivője beszélt vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.

xxx

 

Mészáros Lőrinc megint összekapart egy kis aprót

http://nepszava.hu/cikk/1139386-meszaros-lorinc-megint-osszekapart-egy-kis-aprot

Az eddigi öt mellé újabb három borászati cég került Mészáros Lőrinc multimilliárdos felcsúti polgármester érdekeltségébe. Az új szerzemények a Badacsonyi Pincészet Kft., a Tihanyi Borászati Kft., illetve a Tihany-Vin Kft. Mindegyikben néhány napja jegyezte be a cégbíróság tulajdonosnak a Mészáros-família agrárérdekeltségeit összefogó Búzakalász 66 Felcsút Kft.-t – írta a zoom.hu.

xxx

 

Független marad a JAK

http://nepszava.hu/cikk/1139455-fuggetlen-marad-a-jak

A JAK-ot éppen az autonómiatörekvések és a szólás- valamint publikálási szabadság vágya hozta létre a ’80-as években, így a jelenleg egyesületi formában működő szervezet önazonosságának alapja a függetlensége. Elnököt választott a József Attila Kör (JAK), a fiatal szerzőket és irodalmárokat tömörítő szervezetet eddig vezető Gaborják Ádám mandátuma lejár 2017 decemberében. A tagság elfogadta és megszavazta az egyedül pályázó Nagy Kata költő koncepcióját.

xxx

 

Orbán: Budapest nemzetközi sportvárossá vált

http://nepszava.hu/cikk/1139491-orban-budapest-nemzetkozi-sportvarossa-valt

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután az Országházban fogadta Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, aki a cselgáncs világbajnokság eseményeire érkezett Budapestre – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország elkötelezettsége és támogatása töretlen az olimpiai mozgalom iránt. Budapest nemzetközi sportvárossá vált, olyan hellyé, amely a jövőben is örömmel áll a világ sportolóinak rendelkezésére – fogalmazott a miniszterelnök. Ennek megfelelően Magyarország készen áll és pályázni fog további világszintű sportesemények megszervezésére – ismertette a megbeszélésen elhangzottakat a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár

xxx

 

Botrány a MÚSZ-közgyűlésen – Visszahívták Bienerthet

http://nepszava.hu/cikk/1139293-botrany-a-musz-kozgyulesen—visszahivtak-bienerthet

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki rendkívüli tisztújító kongresszusán a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt.

xxx

 

Az LMP szerint átverés a lombikprogram kibővítése

https://444.hu/2017/09/02/az-lmp-szerint-atveres-a-lombikprogram-kibovitese

Az LMP szerint átverés a lombikprogram kibővítése, a kormányrendelet alapján ugyanis kijelenthető, hogy szó sincs 2 milliárdos forrásbevonásról. Csupán az eredetileg ígért pénz harmadát, 666 millió forint pluszforrást biztosítanak, és a teljesítményvolumen-korlátot is csak 10%-kal emelik meg. 

xxx

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Nemzeti Konzultáció az oktatásért!

ORSZÁGOS TÜNTETÉS A BUDAPESTI KOSSUTH TÉREN! A Pedagógusok Szakszervezete és noÁr országos tüntetést szervez 2022. november 26-án! Kora délután a petíciónkat adjuk át a Belügyminisztérium képviselőjének, majd közösen átvonulunk a

Lefolyt 2022. évi közalkalmazotti reprezentativitás vizsgálat

A lefolyt 2022. évi közalkalmazotti reprezentativitás vizsgálat eredményeként a szakszervezeti konföderációk közül egyedüliként a SZEF érte el az országos közalkalmazotti reprezentatív konföderáció besoroláshoz szükséges 5%-ot meghaladó közalkalmazotti szakszervezeti tagság mértékét.