Cikkajánló 2017. augusztus 24.

Átvert pedagógusok. Hol a tankönyvpénz? Prés alatt a kormányhivatalok. A szociális dolgozók bérpótlékát elkerekezik?

Béremelés után is sztrájkolnának a Tesco dolgozói?

http://www.atv.hu/videok/video-20170823-beremeles-utan-is-sztrajkolnanak-a-tesco-dolgozoi

(08.23.) Az ATV Start vendége Bubenkó Csaba elnök, KDFSZ.

xxx

 

Megrendítő: 23 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma a boltokban

http://blokkk.com/a-kisboltosok-ev-elejen-csokkentettek-a-letszamot/

Eddig ötödével emelték az eladók bérét, újabb béremelésre már alig futja. De ez így is kevés az eladóknak, akik közül sokan továbblépnek, ráadásul feltehetően megint jó néhány bolt, főleg kicsi, bezár.

xxx

 

5+3 bombasztikus mondat tanévkezdésre az oktatásvezetéstől

https://szakszervezetek.hu/hirek/11382-5-3-bombasztikus-mondat-tanevkezdesre-az-oktatasvezetestol

Pakovics László államtitkár és Solti Péter Klebelsberg Központ-elnök iskolaigazgatókat nevezett ki, és beszédet is tartott – írja a HVG. Az MTI tudósítása alapján az alábbi mondatok hangzottak el az ELTE-n a frissen kinevezett iskolavezetők buzdítására: Palkovics László „Vitathatatlan, hogy jó irányt jelöltünk ki az oktatásban.”

xxx

 

MÉG EL SE KEZDŐDÖTT A TANÉV, MÁRIS ÁTVERTE A PEDAGÓGUSOKAT A KORMÁNY

http://kettosmerce.blog.hu/2017/08/23/meg_el_se_kezdodott_a_tanev_maris_atverte_a_pedagogusokat_a_kormany

Bizony, kezdődik. Kezdődik az új tanév, és ezzel egy újabb ámokfutás is, az oktatási kormányzat ugyanis nem bír leállni az iskolák szétverésével. A nyár nagyjából azzal telt, hogy számolgattuk, hány iskolában cserélték le az igazgatókat. Palkovics László oktatási államtitkár most ünnepélyes keretek között ki is nevezett párat – ki is bújt a szög a zsákból… Az még csak hagyján, hogy Palkovics már vitathatatlan tényként kezeli, hogy a kormány jó irányt jelölt ki az oktatásban, ezen már kuncogni se érdemes. Na de mit kezdjünk azzal, hogy az államtitkár kimondta, „az igazgatók fontos feladata a pedagógusok motiválása, munkájuk megfelelő honorálása”?

xxx

 

Hadházy Ákos megnevezte a kormány legnagyobb bűnét

http://www.atv.hu/belfold/20170823-hadhazy-akos-megnevezte-a-kormany-legnagyobb-bunet/hirkereso

 

„Az egyik legnagyobb bűn, amit a kormány elkövetett, hogy ellopták az uniós források jelentős részét. Azt is, amit az oktatás fejlesztésére kapott az ország, ennek köszönhetőek a nevetséges színvonalú tankönyvek” – ezt mondta az ATV Start című műsorában Hadházy Ákos.

 

xxx

 

Kitálalt a volt igazgató: Fidesz-prés alatt a kormányhivatalok

https://mno.hu/belfold/kitalalt-a-volt-foigazgato-fidesz-pres-alatt-a-kormanyhivatalok-2413897

Megelégelte a NER szerinte egyre jobban elsilányuló rendszerét, nyíltan beszél a kormányhivatalok válságáról Varga Zsolt, korábbi hivatali vezető. Varga – aki korábban somogyi kormányhivatal nyugdíj-biztosítási igazgatóságát vezette – szerdán Hír TV-nek nyilatkozott döntésének hátteréről. 

xxx

 

Még több tisztségviselőt világítanak át

https://mno.hu/belfold/meg-tobb-tisztsegviselot-vilagitanak-at-2413867

Újra bővült a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vont személyek listája, ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (NFM) a hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendelete szerint már a Szerencsejáték-felügyelet számos alkalmazottja is alá kell, hogy vesse magát az átvilágításnak. Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak a komplett elnöki kabinetet ellenőriznie kell, de a vizsgálat egészen az osztályvezetői szintig kiterjed. Szintén válaszolniuk kell a biztonsági kérdőív kérdéseire az online szerencsejáték-szervezést felügyelő munkavállalóknak, valamint a gazdasági, a személyügyi és az informatikai feladatokat ellátó dolgozóknak is. Még júliusban döntötte el a kormány, hogy önálló hivatallá szervezik az eddig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) részeként működő Szerencsejáték-felügyeletet, irányítója pedig a nemzetgazdasági helyett a nemzeti fejlesztési miniszter lett. Vezetőjét ugyanakkor még nem nevezték ki.

xxx

 

Műemlék épületet bontanak engedély nélkül Újpesten

https://mno.hu/belfold/muemlek-epuletet-bontanak-engedely-nelkul-ujpesten-2413935

Újpesti helyi védelem alatt álló és műemléki védelmet is élvező, egykor híres vendéglőjét, a Brunovszkyt engedély nélkül kezdte el bontani a tulajdonosa – közölte Facebook-oldalán Wintermantel Zsolt.

xxx

 

TASZ: Évekig szabálytalanul működhetett egy kórházi osztály Ajkán

https://mno.hu/belfold/tasz-evekig-szabalytalanul-mukodhetett-egy-korhazi-osztaly-ajkan-2413917

Évekig nem volt modern multidetektoros CT berendezés (MDCT) az ajkai Magyar Imre kórházban, pedig egy 2012-es miniszteri rendelet működési feltételként szabta meg a készülék birtoklását is.

xxx

 

Kiderült, milyen sportcélra költik a szociális dolgozók bérpótlékát

https://mno.hu/belfold/kiderult-milyen-sportcelra-koltik-a-szocialis-dolgozok-berpotlekat-2413921

„A Tour de Hongrie nemzeti kerékpáros körverseny évenkénti megrendezése és hosszú távú fejlődésének biztosítása érdekében” vontak el több mint 90 millió forintot a szociális és gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak pótlékára szánt összegből – derült ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) lapunk közérdekű adatigénylésére adott válaszából. Mint ismert, a Magyar Nemzet írta meg júliusban először, hogy az összeget a 2016. évi költségvetés maradványából csoportosítják át a versenysport támogatására. Ám hogy a versenysportot pontosan milyen módon kívánják ezzel segíteni, az már nem derült ki.

xxx

 

Százezrek a milliós fizetések mellé – ezt sem Ön kapja

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/szazezrek_a_millios_fizetesek_melle_ezt_sem_on_kapja.645679.html

Jutalmazta dolgozóit nyáron az igazságügyi tárca, a pénzből a felsővezetőknek is jutott. Az ajándékutalvány egyébként nem annyira népszerű a miniszterek és államtitkárok körében, több minisztériumnál csak cafeteria jár.

xxx

 

Az idei nagy bérnövekedés csak az előző években elmaradt fizetésemelést pótolja

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/11387-az-idei-nagy-bernovekedes-csak-az-elozo-evekben-elmaradt-fizetesemelest-potolja

Nem extra béremelésről van szó, hanem inkább arról, hogy amit nem adtak meg az előző években, azt az idén egy összegben kapták meg a munkavállalók – állítja Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. A KSH adati szerint most egy év alatt 12 és fél százalékkal nőttek az átlagfizetések. Idén júniusban a bruttó átlagkereset 297.300 forint volt, 14,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban a KSH adatai szerint. Január és június között a bruttó átlagkereset 290.300 forint volt. Az év első hat hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással. Látni kell, hogy ez legfeljebb csak az előző évek elmaradt bérfejlesztéseinek pótlására elegendő – nyilatkozta a Klubrádiónak Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerda reggel (az adásban a vele készült beszélgetés 4:07-től hallgatható meg). Egyébként úgy látja, a tíz százalékot meghaladó növekedés csak átlagszám, ami a bérpolitika számos problémáját elfedi.

xxx

 

Ez a 15 legjobban fizetett szakma most Magyarországon

 https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/11377-ez-a-15-legjobban-fizetett-szakma-most-magyarorszagon

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közzétette a 2016-ra vonatkozó statisztikáit az egyéni bérekről A Pénzcentrum ezek alapján összegyűjtötte a 15 legjobban fizetett foglalkozást Magyarországon, a sorrend.

xxx

 

KSH: Nőttek a keresetek Magyarországon

http://www.atv.hu/belfold/20170823-ksh-nottek-a-keresetek-magyarorszagon

Júniusban 297 ezer forint volt a bruttó átlagkereset. Vagyis: csaknem tizenöt százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A családi kedvezmények nélkül a nettó átlagkereset 198 ezer forintra emelkedett – a növekedés ott is csaknem 15 százalékos volt. A kedvezményt is figyelembe véve pedig 205 500 forintra becsülhető a nettó kereset. Az infláció ebben az időszakban 2,3 százalék volt, vagyis a reálkereset növekedése elérte a tíz százalékot – derül ki a KSH méréséből.

xxx

 

Fémhulladékot kaptak a munkavégzésért cserébe

http://adozona.hu/altalanos/Femhulladek_munkavegzesert_cserebe_SJ4JUW#rss

A NAV baranyai pénzügyőrei fémkereskedőket ellenőriztek, mely során több esetben is szabálytalanságot állapítottak meg. Az egyik esetben réz sírkő fogantyút, a másikban autóalkatrész- és háztartási fémhulladékot kapott a dolgozó munkavégzésért cserébe.

xxx

 

Mi lett a közmunkásokkal?

http://privatbankar.hu/karrier/mi-lett-a-kozmunkasokkal-311043

A kormány radikálisan elkezdte lefaragni a közmunkások számát. Egy évvel ezelőtti állapothoz képest nagyjából 50 ezerrel kevesebben kapnak munkát. Mi lett ezekkel az emberekkel? Hova kerül az erre a célra tervezett pénz, és milyen társadalmi változásokat okozhat a most alakuló folyamat?

xxx

 

Senki földjére küldött nincstelen tömeg – Közmunka-pénzből osztogatnának

http://nepszava.hu/cikk/1138460-senki-foldjere-kuldott-nincstelen-tomeg—kozmunka-penzbol-osztogatnanak

Tovább szűkíti a kormány a szociális ellátásokat. A közmunkából kiesők és az otthoni munkavégzés lehetőségét elvesztők az út szélén maradnak. Eltűnt 40 ezer ember a közfoglalkoztatásból, pedig most is csak a kilépők 13 százaléka kap piaci munkát. Az ellenzék a családi pótlék év végi emeléséről találgat.

xxx

 

Nőtt a halálos munkabalesetek száma Magyarországon

http://www.atv.hu/belfold/20170823-nott-a-halalos-munkabalesetek-szama-magyarorszagon

Enyhén csökkent a munkabalesetek száma idén az első fél évben, három napnál hosszabb időre 9969-en váltak munkaképtelenné baleset miatt, szemben az egy évvel korábbi 10 276-tal, a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, 2016 első hat hónapjában mért 36-ról 45-re emelkedett – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.

xxx

 

A szociális demokrácia programja – Egy igazságos és szabad Magyarország

http://nepszava.hu/cikk/1138435-a-szocialis-demokracia-programja—egy-igazsagos-es-szabad-magyarorszag

Az alábbiakban az Új Egyenlőség társadalomelméleti magazin csapatának elképzeléseit olvashatja arról, hogy hogyan lehetne olyan Magyarországot teremteni, ahol igazságosság van, szabadság, és fenntarthatóság. Olyan magyar demokráciát akarunk, ahol nem csak az egymással szimbolikus vitákat vívó elitek, hanem a hónapról hónapra küzdők és a még szegényebbek is úgy érezhetik, hogy az állam, a közösség az ő életesélyeinek javításáért dolgozik. Egy ilyen magyar demokrácia megvédéséért tehát mindenki hajlandó lesz majd kiállni, mert magáénak érzi azt. Jelen bevezető írást a későbbiekben részletes szakmai anyagok követik a gazdaságpolitika, az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika területeiről.

xxx

 

Orbán nagyon ciki Európában

http://nepszava.hu/cikk/1138453-orban-nagyon-ciki-europaban

Itt tart a bazári diplomácia. A francia elnök nem hajlandó Orbánnal találkozni, pedig a térségből mindenki mással egyeztet – írja közleményében Kanász-Nagy Máté, a Lehet Más a Politika szóvivője.

xxx

 

Visegrádi kettek

http://nepszava.hu/cikk/1138431-visegradi-kettek

A visegrádi négyek közös pozíciója mindig addig volt megrendíthetetlen, amíg a német kancellár vagy a francia elnök nem nyúlt a telefonhoz, és nem tett visszautasíthatatlan ajánlatot valamelyik kiválasztott kormányfőnek. Pontosan így értelmezhetjük Emmanuel Macron ausztriai találkozóját “a keleti barbárokkal osztrák földön” – írta  a Lidové Noviny című cseh napilap a francia elnök, az osztrák kancellár, valamint a cseh és a szlovák kormányfő szerdai salzburgi találkozójával kapcsolatban

xxx

 

Új kereskedelmi rádió indulhat jövőre

https://mno.hu/belfold/uj-kereskedelmi-radio-indulhat-jovore-2413930

Másfél éves hallgatás után várhatóan a jövő év közepén szólal meg újra országos kereskedelmi rádió, elsősorban a tavaly novemberben elhallgatott Class FM frekvenciáján  – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

xxx

 

Orbán Viktor Kötcsén nyitja a politikai szezont és a ’18-as “harci” kampányt

http://www.atv.hu/belfold/20170823-orban-viktor-kotcsen-nyitja-a-politikai-szezont-es-a-18-as-harci-kampanyt

A miniszterelnök szeptember 2-án, Kötcsén nyitja saját jobboldali holdudvara előtt az őszi szezont, Jókai Anna írónőre, a nemzet művészére is emlékeznek a pikniken – tájékoztatták az atv.hu-t fideszes források. Szeptember közepén, Velencén Fidesz-KDNP frakcióülésen szintén zárt körben, aztán 18-án a parlamentben immár nyilvánosan ad Orbán Viktor politikai helyzetértékelést a ’18-as kampány előtt.

xxx

 

 

3,5 millióan kormányváltást akarnak

http://nepszava.hu/cikk/1138444-35-millioan-kormanyvaltast-akarnak

Ám ez még korántsem elég az ezek szerint sokak által vágyott változáshoz, miután továbbra is jelentős a kétmilliós Fidesz előnye – derül ki a Závecz Research Intézet augusztusi felméréséből. 

xxx

 

Döbbenet: Új típusú influenza szedi áldozatait

http://www.atv.hu/kulfold/20170824-dobbenet-uj-tipusu-influenza-szedi-aldozatait

Mianmarban az elmúlt három napban hárman meghaltak új típusú influenzában – közölte a helyi sajtó csütörtökön. Az országban eddig már 33 ember halt meg a A(H1N1-2009) okozta betegségben. Mintegy 300 ember fertőződött meg a vírussal a július 21-én országszerte kitört járványban. A kezelések hatására ugyanakkor 210 embert már kiengedtek a kórházakból – közölte a helyi egészségügyi minisztérium, amely orvosokat vezényelt a legfertőzöttebb területekre a vírus terjedésének megfékezésére.

xxx

 

A szomszéd országoknak is mi nevelünk válogatott focistákat

https://mno.hu/belfold/a-szomszed-orszagoknak-is-mi-nevelunk-valogatott-focistakat-2413923

Az elmúlt két évben összesen több utballt a Magyar Labdarúgó-szövetségen (MLSZ) keresztül – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből. A legtöbb pénzt, hárommilliárd forintot a Délvidék Sport Akadémia, ezen keresztül pedig a szerb másodosztályban szereplő Labdarúgó Klub Tsc (Topolya) kapta.

xxx

 

Maszekoló állami vezetők

http://nepszava.hu/cikk/1138501-maszekolo-allami-vezetok

 A Lázár János vezette Miniszterelnökségnél nyolc felső vezetőnek is van igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagsága a főállása mellett

xxx

 

Újabb milliárdos beruházást nyertek el Garancsiék

http://www.atv.hu/belfold/20170823-ujabb-milliardos-beruhazast-nyertek-el-garancsiek

Újabb milliárdos projektet nyert el a Garancsi Istvánhoz köthető Market Zrt. – írja az Mfor.hu. 2017. augusztus 8-án írták azt a szerződést, melynek értelmében a Fővárosi Állat- és Növénykert a Market Építő Zrt. és a Vilati Szerelő Zrt. duójával állapodott meg a Pannon Park kivitelezésére – idézi az Mfor az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményt. A feladatra mindössze 2 ajánlat érkezett be, a nyertes páros mellett még a Strabag-MML Kft. pályázott.

xxx

 

 

 

Akisino japán herceg magánlátogatást tett Mészáros Lőrinc sertéstelepén

http://www.atv.hu/belfold/20170823-akisino-japan-herceg-maganlatogatast-tett-meszaros-lorinc-sertestelepen

Titokban ment el a japán herceg Mészáros Lőrinc sertéstelepére.

xxx

 

175 éves a gyönyörű Lánchíd

http://nepszava.hu/cikk/1138447-175-eves-a-gyonyoru-lanchid—foto

Százhetvenöt éve, 1842. augusztus 24-én helyezte el József nádor a pest-budai Lánchíd alapkövét.

xxx

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az