MKKSZ: tegyünk rendet a munkahelyeken…

Agyondolgoztatnak? Tűrhetünk tovább? Plakátkampány! Zöld szám. Cselekedj, ha méltánytalanság ér!

 

 Zöld számot indított a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) “a szigorú munkahelyi törvényesség visszaszerzéséért”.

 

 Agyondolgoztatnak?

 

Arra kérnek mindenkit a közszférában, hogy csak napi nyolc órát dolgozzon, csak szabályosan elrendelt és ellentételezett túlmunkát végezzenek el, ill. jelentsék be az érdekképviseletnél, ha méltánytalanság éri őket. Ha mindenki betartja a törvényes munkaidőt, ki fog derülni, hány ember hiányzik az alacsonyan tartott keresetek miatt, és az államnak lépnie kell, így ezt a helyzetet csak a keresetek növelésével tudja helyrehozni – mondta Boros Péterné, az MKKSZ elnökasszonya.

 

Fordulat?!

 

Célként említette, hogy ne a dolgozók “hivatástudata tartsa fenn a látszatrendet a közigazgatásban, közszolgálatban, hanem a keresetek növelésével, az erkölcsi megbecsüléssel megállna az elvándorlás erről a területről”

A törvényeket az államnak is, mint munkáltatónak, be kell tartania – jelentette ki a szakszervezeti vezető, jelezve, hogy a beérkező és anonim módon kezelt panaszokat az állami munkaügyi szakigazgatási szervekhez továbbítják majd akciójuk október elejéig tartó első szakasza során – október 7-én van a „Tisztes munka, tisztes munkabér” szakszervezeti világnapja.

Mint mondotta, azt tapasztalják, hogy működési területük munkavállalói a munkaerőhiányra, a csekély megbecsültségre, a megélhetési problémákra panaszkodnak, valamint arra, hogy “a maradók is távozni szeretnének”, így folyamatos a túlórázás, a szabadságukat nem tudják kivenni, ugyanakkor nem tudnak megélni a keresetükből.

Ugyanakkor, tette hozzá, a gazdaság teljesítménye alapján az államnak van pénze arra, hogy rendezze a most méltánytalan kereseteket.

 

Tűrhetünk tovább? Plakátkampány!

 

A mi megbízónk a társadalom, de a munkáltatónk az állam! Szembesítsük a kormányt a tényekkel! – hívják fel a figyelmet az MKKSZ részéről.

Tényleg kettő jelenléti ívetek van? Egy jogkövető és egy valóságos? Hogy álltok szakemberekkel, nálatok is krónikus s létszámhiány? Szabályosan rendelik el a túlmunkát és mindig kifizetik? Sokan kiléptek már a siralmas bér miatt, bírjátok még a helyettesítést? Családbarát maradt a munkahelyed, vagy ez már csak az üres deklaráció? Tudjátok tartani a határidőket, nem sérülnek az ügyfelek érdekei és jogai? Meddig elég még a közszolgák hivatástudata? Tűrhetünk tovább? – tehetők fel a kérdések a most induló plakátkampány szerint.

 

Zöld szám

 

Díjmentes zöld számon kérhet segítség a MKKSZ-től, aki tartósan ingyenes túlmunkát kénytelen végezni  – jelentette be a szervezet elnöke .

A szám: 06 1 338 42 71.

Cselekedj, ha méltánytalanság ér! Törjük át közösen a hallgatás falát! – bíztat az MKKSZ plakátja.

 

SZEF Sajtóiroda

 

Az összeállítás csatolmányt, plakátot tartalmaz.

 

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Júliusi EGSZB vélemények

Az európai társadalmakat már eddig is súlyosan érintette a világjárvány, az ukrán válság pedig egy újabb hatalmas sokkhatás, amelyet leginkább társadalmaink legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő tagjai éreznek meg. Az elkövetkező uniós