Cikkajánló – 2017. július 5.

KÉF júl. 14-én. Sztrájkhangulat. Szakszervezeti mozgalom elméletek

Sztrájkhangulat

http://nepszava.hu/cikk/1133835-sullyedo-titanic-a-nyugdijfolyosito 

A Kincstár munkatársai sztrájk előkészítéséig jutottak, amiben a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) segítette őket, s így tárgyalóasztalhoz kényszerítették a szervezet vezetését, esély is látszik a megegyezésre a béremelésről.

Sokkal rosszabb helyzetben vannak a NYUFIG dolgozói. Eleve alacsonyabb a bérük, szakszervezetük nem tartozik egyetlen erősebb tömörüléshez sem,

xxx

 

Orbán Viktor levelet küldött a sztrájkra készülő közszolgáknak

http://mfor.hu/cikkek/134594.html

A munkabeszüntetés előkészítése azonban nem áll le. A sztrájkra készülő köztisztviselői vezetők még júniusban fordultak levélben több kormánytaghoz, illetve magához a miniszterelnökhöz. Orbán Viktor, pontosabban a titkárságának a válaszlevele két napja érkezett meg – értesült az mfor.

Ebben a kormányfő arról tájékoztatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetét (MKKSZ), hogy a kapcsolattartással Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkárt (aki nem azonos a kormányszóvivővel) bízta meg.

xxx

 

KÉF júl. 14-én

http://mfor.hu/cikkek/134594.html

Válasz végül a kormányfőtől jött pár nappal ezelőtt. Az MKKSZ-nél úgy látják, valami megmozdult, biztató jelek vannak arra, hogy a kormány késznek mutatkozik a tárgyalásra.

Egyrészt az egyik központi közigazgatási területet érintően egy konkrét bérajánlat fogalmazódott meg, másrészt a tervezettnél hamarabb, július 14-ére összehívják a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot. Vagyis a tervezett sztrájk előtti péntekre.

xxx

 

 

 

ELŐSZÖR SZERVEZTÜK MEG A KÖZIGAZGATÁS NAPJÁT

http://www.mkksz.org.hu/index.php/2-uncategorised/680-eloszor-szerveztuk-meg-a-kozigazgatas-napjat

Az MKKSZ hívására történelmi helyen, az Újvárosháza Dísztermében gyűltek össze Magyarország köztisztviselői, kormánytisztviselői, állami tisztviselői a központi igazgatás, a területi kormányhivatalok, és az önkormányzati hivatalok állományából egyaránt. Közös fellépésünk a hivatási tradíciók, a szakmai etika és a szolgálati ethosz mellett kiállva, a magyar közigazgatás egységének megóvása érdekében szerveződött meg a régi-új ünnepen, július elsején.

xxx

 

 

Demonstrációt tartott az Alföldvíz Szakszervezet Békéscsabán

http://balmix.hu/hu/magyar-elemzesek/8605-szakszervezetek-demonstraciot-tartott-az-alfoldviz-szakszervezet-bekescsaban-1498905005?screen_width=1366

Demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatót tartott csütörtök délelőtt az Alföldvíz Szakszervezet Békéscsabán – írja a behir.hu. A dolgozók képviselője fő problémaként az információhiányt jelölte meg. Miskéri László a szakszervezet titkára elmondta: a vállalat közgyűlése hamarosan dönt az állam által ajánlott közel 2 milliárd forintos tőkeemelésről. Ennek következtében főbb részvényessé, többségi tulajdonossá válhat az állam. Eközben a dolgozóknak nincs információjuk arról, hogy ebben az esetben is megtarthatják e munkájukat. A szakszervezet titkára hozzátette: olyan híreket kaptak, hogy az új többségi tulajdonos egyes üzemágakat kiszervez külsős alvállalkozóknak, ennek következtében munkavállalókat küld el a cégtől. A demonstrációval szeretnék elérni, hogy az illetékesek meghallják problémájukat, kérdéseiket és meg is válaszolják azokat.

xxx

 

 

Berki Erzsébet – A szakszervezeti mozgalom jövője?

http://balmix.hu/hu/magyar-elemzesek/8619-szakszervezetek-berki-erzsebet-a-szakszervezeti-mozgalom-jovoje-1499009405?screen_width=1366

(EZZEL EGYÜTT HÉT „ELMÉLETI” CIKK KÖVETKEZIK, SZAKSZERVEZETPOLITIKAI SZEMPONTBÓL FONTOSAK LEHETNEK-Szerk.) Úgy látom, a szakszervezeti mozgalomnak sem világméretekben – amennyiben lehet ezt a dolgot egyáltalán így szemlélni -, sem pedig a hazai szakszervezeteket tekintve nincs olyan, a távoli jövőre vonatkozó célképzete, amelyet el szeretne érni.

xxx

 

Duran Mirjam – Resztortatív mediáció a szekszervezet, mint szervezet belülről történő erősítéseknek új lehetősége

https://szakszervezetek.hu/hirek/10787-dura-mirjam-resztorativ-mediacio-a-szakszervezet-mint-szervezet-belulrol-torteno-erositesenek-uj-lehetosege

 Mikor egy szakszervezeti tisztségviselő azt a szót hallja, hogy mediáció, akkor nagy valószínűséggel a csaknem 20 éven keresztül – 1996 és 2015 között működött – Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) fog az eszébe jutni. Az MKDSZ de facto megszűnése után annak feladatait a pályázati forrásokból létrehozott Munkaügyi Tanácsadói és Vitarendező Szolgálat (MTVSZ) hivatott ellátni. Mindkét szervezet a mediáció speciális típusára az ún. munkaügyi mediációra szakosodott, ahol a mediátor érdekképviseletek és munkaszervezetek – leginkább szakszervezetek és munkáltatók – képviselőiből álló tárgyalódelegációk között közvetít.

xxx

 

Erős szakszervezet – magas bér

http://nepszava.hu/cikk/1133426-eros-szakszervezet—magas-ber

(Kiss Ambrus cikke – a tegnapi tallózóban is szerepelt.) Csak az erős és független, jelentős tagsággal és komoly tárgyalópotenciállal bíró szakszervezetek érhetnek el sikereket.

xxx

 

 

MUNKÁSKEZEK EURÓPÁBAN

http://magyaridok.hu/velemeny/munkaskezek-europaban-1887103/

 

(Bencsik Gábor) Marx és követői még abban hittek, hogy egy napon a munkásosztály átveszi a hatalmat a Földön. Tévedtek. A munkásosztály a XXI. századra szép csöndben megszűnt. Munkások még vannak, osztály már nincs, még abban az értelemben sem, hogy valamiféle közös identitás, értékrendszer, belső szolidaritás, esetleg valami közös, külső megbecsülés kötné össze a tagjait. A fogalom cseppfolyóssá vált.

xxx

 

MAGYARORSZÁGON A SZAKSZERVEZETI TAGSÁG ARÁNYA: 9% (2015)

 

http://alapblog.hu/magyarorszagon-a-szakszervezeti-tagsag-aranya-9-2015/

xxx

 

 

Döbbenetes a középosztály lemaradása a leggazdagabbakhoz képest – itt vannak az adatok

http://hvg.hu/gazdasag/20170704_kozeposztaly_elszegenyedes_gazdagodas_gki

Tisztán látszik, hogy reáljövedelmét a két felső réteg tudta érdemben növelni az elmúlt hat évben, a legszegényebbek a kanyarban sincsenek, de a sorvadó középosztály sem nagyon. A GKI szerint az egyenlőtlenségek növekedése főleg az egykulcsos adónak, továbbá a szociálpolitikában történt változtatásoknak tudható be.

xxx

 

 

Várni együtt, egyedül

http://nepszava.hu/cikk/1133817-varni-egyutt-egyedul

 

(Tamás Pál, szociológus) Az első a többletidő. Létezik egy hétköznapi idő, amelyből a romló élethelyzetű emberek valahogyan “kilökődnek”, s a várakozás hirtelen teherré válik számukra.

xxx 

 

 

Süllyedő Titanic a nyugdíjfolyósító

http://nepszava.hu/cikk/1133835-sullyedo-titanic-a-nyugdijfolyosito

Egyre több feladatot kell megoldani egyre kevesebb, rosszul fizetett, a végkimerülés határán álló szakembernek, hogy minden nyugdíjas időben megkapja a pénzét.

Az utóbbi napokban szerkesztőségünk több olyan jelzést kapott, hogy hiába tolták néhány hónappal későbbre az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) és így a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) beolvasztását a Magyar Államkincstár (MÁK) szervezetébe, a Kincstár november elsején sem lesz kész rá, hogy a nyugdíjak kifizetését a megszokott határidőkre teljesítse.

xxx

 

 

A nyugdíjprémium feltételei

http://nepszava.hu/cikk/1133835-sullyedo-titanic-a-nyugdijfolyosito

Az inflációhoz kötött éves nyugdíjemelés mellett az államnak akkor kell év végén nyugdíjprémiumot is fizetnie a nyugdíjasoknak, ha a GDP növekedés mértéke várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot és biztosnak látszik, hogy az államháztartás egyenlege a tervek szerint alakul. Az előrejelzések szerint idén az átlagnyugdíjakhoz 12 ezer forintos pluszpénz járhat, 2018-ban pedig várhatóan 16 ezer forint lehet novemberben az egyszeri prémium.ű

xxx

 

Indulnak az első nyugdíjas-szövetkezetek

http://www.atv.hu/belfold/20170705-indulnak-az-elso-nyugdijas-szovetkezetek

 

Hamarosan elindulhatnak az első nyugdíjas-szövetkezetek. A Magyar Idők szerdai cikke szerint az országos lefedettségű Szomszédok esetében a nyugdíjasok várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A Világgazdaság szerint egy miskolci szövetkezet is benyújtotta már a működéshez szükséges papírokat a cégbíróságra, azon keresztül augusztustól dolgozhatnak a nyugdíjasok.

xxx

 

Veszély leselkedik a nyugdíjasokra

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/veszely_leselkedik_a_nyugdijasokra.643014.html

Veszély fenyegeti a nagy generáció, azaz a második világháború utáni másfél évtizedben született korosztály tagjait. A jó hír, hogy tovább élnek, a rossz azonban, hogy rossz pénzügyi döntések nyomán romolhatnak életkörülményeik.

xxx

 

Cafeteria

http://nepszava.hu/cikk/1133864-cafeteria

A szememben ugyanis a cafeteria a munkavállalók kábítása. Az ember ugyanis úgy érzi, hogy jól megfizetik, de ha betegállományba kerül, a táppénzt az adózott jövedelme után számítják, a nyugdíjba se számítják be.

xxx

 

“Az elkövetkező években romlani fog az ellátás minősége az ápoló hiány miatt”

http://www.atv.hu/belfold/20170704-denes-tamas

“Balog Zoltánnak részben igaza van” – ezt Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (RESZASZ) elnöke mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Mészáros Antóniának arra reagálva, hogy Balog Zoltán úgy látja, álhírekkel támadják az egészségügyet.

xxx

 

Kevesebb pénzt kapnak a gyermekvédelmisek, hogy több jusson versenysportra

https://mno.hu/belfold/kevesebb-penzt-kapnak-a-gyermekvedelemisek-hogy-tobb-jusson-versenysportra-2406344

Több mint 90 milliót von el a kormány a „szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatásokból”, ehelyett ezt a „versenysport támogatására” fordítják.

xxx

 

Lehet jelentkezni az Útravaló ösztöndíjprogramra

https://szakszervezetek.hu/hirek/10782-lehet-jelentkezni-az-utravalo-osztondijprogramra

 Már lehet jelentkezni a hátrányos helyzetű, köztük a roma diákok iskolai előmenetelét segítő Útravaló ösztöndíjprogram idei pályázataira.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján ismertette a középiskola elvégzését, valamint az érettségi megszerzését támogató, ösztönző kiírásokat, amelyekre szeptember 15-éig várják a jelentkezéseket.

 

Kávéházi alkalmazottak – kell-e szakképesítés?

http://adozona.hu/munkajog/Kavehazi_alkalmazott__kelle_szakkepesites_5SZZ3X

Kell-e szakképesítéssel rendelkeznie a kávéház dolgozójának, vagy elég, ha a tulajdonosnak kereskedelmi végzettsége van? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.

xxx

 

 

 

 

 

 

Szakoktalanság

http://nepszava.hu/cikk/1133819-szakoktalansag

Magyarországon mindez hiányzik. Rosszul fizetett és sokszor a versenyszférából már kihullott szakik tanítják elavult ismeretekre a fiatalokat. Mellesleg nem tudom, hogy a hatalom birtokosai közül hány politikus gyermeke jár magyarországi szakmunkásképzőbe vagy szakgimnáziumba. A svájci idegenforgalmi tanoda nem ez a kategória évi 17 millió forintért, saját lábon állva.

xxx

 

 

Több “Taigetosz” is van – A fogyatékos gyerekek is magukra vessenek

http://nepszava.hu/cikk/1133802-tobb-taigetosz-is-van—a-fogyatekos-gyerekek-is-magukra-vessenek

Jórészt a Népszavának is köszönhetően, már szinte szállóige lett az új köznevelési törvény lex Taigetosz elnevezése ( nem véletlenül)  ám az Orbán kormány regnálásának kezdete óta több ízben törvényileg is kinyilvánította: nemigen hajlandó törödni a szegényekkel, fogyatékosokkal, bármi okból hátrányos helyzetben vergődő gyerekekkel, családokkal, idősekkel. Sőt. 

xxx

 

 

Problémák a fogyatékos gyerekek oktatásában

http://nepszava.hu/cikk/1133841-problemak-a-fogyatekos-gyerekek-oktatasaban

A magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Székely Lászlóhoz egy civil jogvédő szervezet fordult több érintett szülő panaszával.

xxx

 

 

 

 

TÖBB MÚZEUM IS SZÜLETHET A KÖZLEKEDÉSI GYŰJTEMÉNYÉBŐL

http://magyaridok.hu/belfold/tobb-muzeum-szulethet-kozlekedesi-gyujtemenyebol-1905034/

Mindenképpen barnamezős beruházásban, lehetőleg valamilyen kevéssé hasznosított vagy teljesen kihasználatlan vasúti területen épülhet fel az új Közlekedési Múzeum. A tervek szerint komoly profiltisztításra készül a múzeum vezetése, amiből más kiállítóhelyek, tárlatok is nyerhetnek. A folyamat végére akár több, izgalmas kiállítás is létrejöhet – mondta lapunknak Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója.

xxx

 

 

A JOGVÉDŐK A BÍRÓKAT IS BEFOLYÁSOLJÁK

http://magyaridok.hu/belfold/jogvedok-birokat-befolyasoljak-1907230/

A társadalmi konszenzus felrúgására, társadalomformáló szerep gyakorlására buzdítják a Magyar Helsinki Bizottság és más, Soros Györgyhöz köthető szervezetek előadói az igazságügyi dolgozókat, köztük bírókat is. Tavaly százhatan kaptak úgynevezett érzékenyítő kiképzést.

xxx

 

Óriási pénzeket költöttek el a katonák túlóráira

http://hvg.hu/gazdasag/20170704_Oriasi_penzeket_koltottek_el_a_katonak_tuloraira

Közel 14 milliárd forintot kellett kifizetni a Honvédségnél a túlszolgálatok miatt egyetlen év alatt.

xxx

 

Bajban a BKV: Több tucatnyi buszsofőr jelentkezett németországi munkára

http://www.atv.hu/belfold/20170705-bajban-a-bkv-tobb-tucat-buszsofor-mondott-fel

Miközben a BKV már az utazóközönség soraiból is próbál járművezetőket a céghez csábítani, Magyarországon toboroznak buszsofőröket müncheni munkára.

xxx

 

Új érdekvédelem. „Katinka nem tesz mást, mint jogot követel az uszoda népének”

http://www.atv.hu/belfold/20170704-katinka-nem-tesz-mast-mint-jogot-kovetel-az-uszoda-nepenek

Hosszú Katinka, a háromszoros olimpiai, tizennyolcszoros világ- és huszonhétszeres Európa-bajnok tegnap reggel kavicsot dobott a nemzetközi úszósport állóvizébe. Megalapította a hivatásos úszók érdekvédelmi szervezetét. Célja, hogy ő és társai méltányosabb részt kapjanak a világversenyek hasznából. Eddig huszonkilencen csatlakoztak hozzá a külföldi élmezőnyből, köztük tizenöt olimpiai bajnok. Kilenc nappal a budapesti világbajnokság előtt érdemes föllapozni a sportsajtót, vajon a legutóbbi évtizedben miként jellemezték a figyelemre méltó akció kezdeményezőjét.

xxx

 

 

Szavazhatunk – A Kúria felülbírálta a választási bizottságot

http://nepszava.hu/cikk/1133807-szavazhatunk—a-kuria-felulbiralta-a-valasztasi-bizottsagot

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egy májusi határozatát megváltoztatva keddi ülésén hitelesített egy népszavazási kérdést, amely azt célozza, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók ne kereshessenek többet az államfőnél. A Kúria szerint ugyanis – szemben az NVB határozatával – a kérdés egyértelmű.

xxx

 

 

ENGEDETLENSÉGRE BUZDÍTOTTAK

http://magyaridok.hu/belfold/engedetlensegre-buzditottak-1909156/

A bíróságoknak figyelembe kellene venniük, hogy egy magasabb cél érdekében szegik meg a törvényeket azok, akik a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva fejtik ki a véleményüket – hangoztatta a Soros Alapítvány által létrehozott Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) konferenciáján Misetics Bálint, az ismert radikális baloldali aktivista. Az este folyamán elhangzott, hogy az akciók célja a felforgatás.

xxx

 

 

Plakátháború: az MSZP nekiment a Fidesz-bűnszervezetnek

http://nepszava.hu/cikk/1133827-plakathaboru-az-mszp-nekiment-a-fidesz-bunszervezetnek

A Fidesz 63 millió forintos plakátköltéssel nem tud elszámolni, amivel 120 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.

xxx

 

 

 

A Párbeszéd a médiatanácshoz fordult a Soros-plakát miatt

http://nepszava.hu/cikk/1133800-a-parbeszed-a-mediatanacshoz-fordult-a-soros-plakat-miatt

A párt arra szólította fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsát, hogy állapítsa meg a kormány legújabb plakátkampányának jogszerűtlenségét, és tiltsa el a kabinetet a további jogsértéstől.

Párbeszéd szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a Soros György ellen indított kampány nem társadalmi célú hirdetés, hanem “egy politikai kampány, abból is a legalja”.

xxx

 

 

 

BOTRÁNYBA FULLADT A BALOLDAL ÁLTAL VEZETETT KERÜLET KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE

http://magyaridok.hu/belfold/felbeszakadt-rakospalotai-kepviselo-testulet-ulese-1908166/

Határozatképtelenség miatt félbeszakadt a XV. kerületi önkormányzat képviselő-testületének keddi rendkívüli ülése, miután Móricz Eszter szocialista képviselő a felszólalása után elhagyta az üléstermet, így megszűnt a határozatképességhez szükséges minimális képviselői létszám. A testület így nem dönthetett a kerületi polgármester ellen kezdeményezett fegyelmi eljárásról.

xxx

 

 

AZ ELMÚLT ESZTENDŐBEN MINDEN MÁSODIK ENYHÍTÉSI KÉRELMET JÓVÁHAGYTA A NAV

http://magyaridok.hu/gazdasag/tizmilliardokkal-konnyitette-meg-hivatal-az-adofizetok-helyzetet-1906990/

Több mint 130 ezer alkalommal kértek tavaly fizetési enyhítést az adófizetők a hivataltól. A hatóság minden második kérelmet legalább részben jóváhagyott, engedélyt adva arra, hogy hetvenmilliárd forintot később vagy részletekben rójanak le az érintettek, további hatmilliárd forint befizetésétől pedig eltekintett a szervezet. Molnár Tamás helyettes államtitkár szerint a hivatal ezzel a cégek és a polgárok átmeneti fizetési nehézségeinek áthidalásához próbált hozzájárulni.

xxx

 

 

HAMAROSAN RÁLÁT A NAV AZ EDDIG ELTITKOLT KÜLFÖLDI BANKSZÁMLÁK EGYENLEGÉRE IS

http://magyaridok.hu/gazdasag/hamarosan-ralat-a-nav-az-eddig-eltitkolt-kulfoldi-bankszamlak-egyenlegere-is-1908874/

Szeptember 30-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rálát az eddig eltitkolt külföldi bankszámlák egyenlegére is, októbertől 59, jövőre várhatóan több mint 70 országból érkezhet információ a magyar számlatulajdonosokról a NAV-hoz – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

xxx

 

 

 

 

 

KOCKÁZATELEMZÉS DÖNT A NAPI BELÉPTETÉSI SZINTRŐL

http://magyaridok.hu/belfold/kockazatelemzes-dont-napi-beleptetesi-szintrol-1907500/

Megfelelő létszám és technikai eszköz áll a szervezők és a hatóságok rendelkezésére a három idei kiemelt sportesemény biztosítására – jelentette be kedden Csampa Zsolt, a belügyi tárca helyettes államtitkára.

xxx

 

 

PAKSI BŐVÍTÉS – KIÍRTÁK A TURBINASZIGETEK BESZERZÉSÉRE A TENDERT

http://magyaridok.hu/belfold/paksi-bovites-kiirtak-turbinaszigetek-beszerzesere-tendert-1907470/

A Paks II. projekt fővállalkozója, az orosz ASZE Mérnöki Vállalat Rt. kiírta a beszerzési eljárást a Paks II. Atomerőmű két új blokkja turbina-generátor gépcsoportjainak szállítására – közölte a Roszatomhoz tartozó fővállalkozó kedden az MTI-vel.

xxx

 

Elektronikai bontó épül Etén

http://nepszava.hu/cikk/1133872-elektronikai-bonto-epul-eten

 Komárom-Esztergom megyei Ete község önkormányzata 102 millió forint ráfordításával elektronikaihulladék-bontót alakít ki, a beruházás forrását a Belügyminisztérium pályázatán nyerte el a település.

xxx

 

 

Nocsak, Gundel Takács Gábor mégsem lesz a Vajna tévé sztárja?

http://nepszava.hu/cikk/1133873-nocsak-gundel-takacs-gabor-megsem-lesz-a-vajna-teve-sztarja

Alighanem azon nem lehet vita, hogy Gundel Takács Gábor az egyik legtehetségesebb médiaszemélyiség, a különböző televíziós játékok levezetésében pedig kiváltképp remekel. Csakhogy tartana egy szintet, egy színvonalat, az pedig a mai médiavilágban komoly hátrány lehet, ha nem elég rugalmas

xxx

 

 

Elhalmozott egyházak

http://nepszava.hu/cikk/1133858-elhalmozott-egyhazak

Több felekezet tavasszal is ingyen kapott ingatlanokat az államtól. Van közöttük pince, de palota is, mégse mindenki elégedett.

xxx

Újra támadja a multikat a kormány

http://nepszava.hu/cikk/1133743-ujra-tamadja-a-multikat-a-kormany

hirdetés

Minden második magyar ember tapasztalt már különbséget az azonos márkájú, Nyugat-Európában és Magyarországon egyaránt kapható élelmiszerek minősége között – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei által májusba végzett reprezentatív felmérésre hivatkozva a szaktárca.

xxx

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyar babák 15 százaléka külföldön születik

http://www.atv.hu/belfold/20170704-a-magyar-babak-15-szazaleka-kulfoldon-szuletik

Az LMP arra hívta fel a figyelmet kedden sajtótájékoztatón, hogy miközben az idei év első négy hónapjában Magyarországon 1,4 százalékkal kevesebben születtek, addig külföldön 12 százalékkal több magyar gyermek jött világra.

xxx

 

 

Soros: A menekültválság elpusztíthatja Európát

http://www.atv.hu/belfold/20170705-soros-gyorgy-a-menekultvalsag-elpusztithatja-europat

 

Véleménycikkében a magyar származású amerikai üzletember az Európát érintő veszélyről és az Orbán Viktor elleni ellenállásról ír.

xxx

 

 

 

Készenlétben az osztrák katonák

http://nepszava.hu/cikk/1133828-keszenletben-az-osztrak-katonak

Ausztria kész katonákat és páncélozott járműveket vezényelni a Brenner-hágóhoz, ha ilyen ütemben növekedik az Olaszországból érkező menekültek száma. 

xxx

 

Meghalt Lányi Zsolt

http://nepszava.hu/cikk/1133776-meghalt-lanyi-zsolt

Vasárnap éjjel elhunyt Lányi Zsolt, a Független Kisgazda Párt egykori képviselője – értesült a Magyar Nemzet a szűkebb családi körtől. A politikus 88 esztendős korában, otthonában, éppen születésnapján hunyt el.

xxx

 

 

 

 

 

KILENCVENEN HALTAK MEG EDDIG A VENEZUELAI TÜNTETÉSEK SORÁN

http://magyaridok.hu/kulfold/kilencvenen-haltak-meg-eddig-venezuelai-tuntetesek-soran-1910308/

Kilencvenre nőtt a venezuelai rendszerellenes tüntetések halálos áldozatainak a száma, s a hatóságok több mint 3600 embert vettek őrizetbe az április eleje óta tartó ellenzéki megmozdulások idején – közölte helyi idő szerint kedden a venezuelai főügyész és egy jogvédő szervezet.ű

xxx

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Az európai szakszervezetek nemet mondanak a megszorításokra

  Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) Gazdasági Munkabizottsága november 16-án tartotta évzáró ülését Brüsszelben. Napirendjén az európai munkavállalók szempontjából különösen időszerű és fontos kérdések szerepeltek: az EU makrogazdasági kilátásai, a