Cikkajánló – 2017. június 26.

KKDSZ, muzeális bérek. A bürokrácia diszkrét bája-ára. A tescósok tüntetése? Havi 600 ezer fix kell az uniós átlaghoz.

 

 

 

 

 

 

 

Bérárnyék az ünnepen – KKDSZ

 

http://nepszava.hu/cikk/1133032-muzeumok-ejszakaja—jozsef-attila-univerzuma

 

A Múzeumok Éjszakáján dolgozó közgyűjteményi és közművelődési dolgozók nevében a terület szakszervezete közleményben hívta fel a figyelmet, hogy mekkora bérfeszültség halmozódott fel az ágazatban. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) arra figyelmeztetett, hogy a múzeumi, könyvtári, levéltári és közművelődési területen az idei minimálbéremelés hatására úgy összecsúsztak a bérek, hogy egy pályakezdő ugyanúgy 127 650 forintos bruttó fizetést visz haza, mint 15 éve dolgozó, egyetemet végzett kollégája. A megalázóan alacsony bérek miatt a kormány 15 százalékos bérpótlékkal hitegette a köz művelődésének szolgálóit, de a szakszervezetet vezető Csóti Csaba Balog Zoltán humánminiszternek és Hoppál Péter kulturális államtitkárnak címzett, a közleménnyel együtt nyilvánosságra hozott leveléből az derül ki, hogy jó esetben 8-11 százalékos pótlékot adtak a szakdolgozóknak. Az elnök bértárgyalást sürget erről és a terület nem közalkalmazott munkavállalóinak béremeléséről is, hiszen az ő bérük 9 éve változatlan. A levelezés egyelőre egyoldalú, a kormány a KKDSZ-szel ugyanúgy nem áll szóba, ahogy a köztisztviselők és a többi közalkalmazott képviselőivel sem.

 

xxx

 

 

Görcsös erőlködés

 

http://nepszava.hu/cikk/1132929-gorcsos-erolkodes

 

A krónikus pénzhiány már jó ideje a szegényszag felhőjét borítja a hazai múzeumokra, de mindennél jobban igazolja az a tülekedés, amely a Múzeumok délelőtt kezdődő Éjszakáján folyik. A helyben maradó 1700 forintok ígérete hihetetlen kreativitásra ösztönzi az intézményeket, a sörkóstolótól a hajuknál fogva előrángatott “erotikus” témákig az ég világon minden bekerül a programba. A tömeg pedig visszaigazolja, hogy ilyenkor legalább “van valami”, hiszen az évi nem egészen tízmillió látogatóból félmillió ezen az éjszakán vesz múzeumi belépőt.

 

xxx

 

 

Jól járhat a BKV, ráfizethet a múzeum

 

http://nepszava.hu/cikk/1132952-jol-jarhat-a-bkv-rafizethet-a-muzeum

 

Szombaton ismét a nagyobb intézmények járnak jól, a bevételek pedig átfolynak a szentendrei oktatási központon.

 

xxx

 

 

Ilyen volt a tizenötödik Múzeumok Éjszakája

 

http://www.atv.hu/belfold/20170625-video-ilyen-volt-a-tizenotodik-muzeumok-ejszakaja

 

Teltház volt a budapesti múzeumokban éjszaka. Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Múzeumok Éjszakáját, amire idén is több ezren voltak kíváncsiak. A kiállítások egészen hajnalig nyitva tartottak.

 

xxx

 

 

A tescósok már készülnek a tüntetésre

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/10670-a-tescosok-mar-keszulnek-a-tuntetesre

 

Szerveződik a demonstráció, kedden jelentjük be a végleges helyszínt és időpontot. Ha minden jól megy, onnantól kezdve két héten belül tüntetünk – mondta a Magyar Nemzetnek Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

 

xxx

 

 

Sztrájkhangulatban a pécsi sofőrök

 

http://www.pecsistop.hu/tartalom/cikk/488492_sztrajkhangulatban_a_pecsi_soforok

 

Hiába volt béremelés, a többek szerint gyalázatos munkakörülmények miatt rossz a hangulat a pécsi buszvezetők körében. Nem sikerül kitörni a túlterheltség-táppénz/felmondás-még nagyobb túlterheltség ördögi köréből. A szakszervezeti vezető szerint érthető, ha a sofőrök nem akarnak embert ölni.

 

xxx

 

 

Sokan perlik a bíróságokat

 

http://www.atv.hu/belfold/20170626-sokan-perlik-a-birosagokat

 

Leginkább kártérítés iránt indítanak pereket az állampolgárok a bíróságok ellen – közölte a Magyar Hírlappal az Országos Bírósági Hivatal (OBH). A pereskedők keresetük döntő többségét arra az állításra alapozzák, hogy a bírósági eljárásban sérült a perek tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéshez való joguk.

 

xxx

 

 

Budaörs nyert, az állam veszített

 

http://nepszava.hu/cikk/1132889-budaors-nyert-az-allam-veszitett

 

(Iskola-ügy, jogalkotási anomáliák) Precedens értékű ítélet született, mi szerint az államnak vissza kell fizetnie a budaörsi önkormányzat számlájára mintegy 765 millió forint szolidaritási hozzájárulást.

 

xxx

 

 

Budaörs nem akar fizetni az elvett iskolák után

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170622-budaors-nem-akar-fizetni-az-elvett-iskolak-utan

 

Az ATV Start vendége Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere.

 

xxx

 

 

Sikeres volt az l. Országos Mentőnap

 

http://nepszava.hu/cikk/1133000-sikeres-volt-az-l-orszagos-mentonap

 

Sikerrel zárult a hagyományteremtő szándékkal megrendezett első országos mentőnap Budapesten, a Városligetben. A mintegy 3000 látogató megtekinthette a legkorszerűbb mentőautókat, valamint bepillantást nyert egyebek mellett a vízimentők, a léginentők, sőt a mentőkutyák munkájába is. A látványos mentési bemutató mellett a helyszínen többszáz ember tanulhatta meg az elsősegélynyújtás, az újraélesztés fogásait is – írta közleményében Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.

 

xxx

 

 

Nem akarnak rabokkal együtt gyógyulni

 

http://nepszava.hu/cikk/1133033-nem-akarnak-rabokkal-egyutt-gyogyulni

 

Fél év alatt a harmadik településen kezdődött lakossági tiltakozás az új börtönkórház megépítése ellen. Berettyóújfaluban szeptemberben lehet népszavazás a kérdésről.

 

xxx

 

 

A jászberényi kórház igazgatója szerint kiforgatták a szavait

 

http://www.atv.hu/belfold/20170626-a-jaszberenyi-korhaz-igazgatoja-szerint-kiforgattak-a-szavait

 

Kiforgatták a szavait – ezt állítja a jászberényi kórház igazgatója, aki néhány napja még arról beszélt, hogy az orvoshiány miatt osztályokat kell bezárni az intézményben. Közben a Jobbik önálló egészségügyi minisztérium felállítását követeli az egészségügyben kialakult helyzet rendezése érdekében. Azt, hogy baj van a Fidesz sem tagadja, de a párt szerint ezen a területen mindig voltak és lesznek is problémák.

 

xxx

 

 

Mankót kapnak az alapellátás dolgozói

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/10659-mankot-kapnak-az-alapellatas-dolgozoi

 

Idén 0,5, jövőre pedig 1 milliárd forintot különítenek el az alapellátásban egy újfajta szakmai rendszer létrehozására. Az úgynevezett kollegiális szakmai vezetői rendszer teljesen új elem az alapellátási rendszerben. A szakmai vezetők mandátuma három évre szól majd, és elsősorban a mára elsorvadt, de korábban létező háziorvosi szakfelügyelői rendszert fogja pótolni – mondta a Világgazdaságnak Selmeczi Kamill, a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetségének (Fakoosz) elnöke. 2015-ben a parlament elfogadta az alapellátási törvényt, s ez írta elő a kollegiális háziorvosi rendszer létrejöttét – fűzte hozzá az elnök.

 

xxx

 

 

Havi 600 ezer fix kell az uniós átlaghoz

 

http://nepszava.hu/cikk/1133040-havi-600-ezer-fix-kell-az-unios-atlaghoz

 

Havi  550-600 ezer forint körüli bruttó bér közelítene az uniós átlaghoz – közölte Boros Imre közgazdász.

 

xxx

 

 

300 ezer forint felett a magyarok átlagkeresete?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170623-300-ezer-forint-felett-a-magyarok-atlagkeresete

 

Az ATV Start vendége Gúr Nándor alelnök, MSZP.

 

xxx

 

 

Meddig nő a foglalkoztatás?

 

http://nepszava.hu/cikk/1133042-meddig-no-a-foglalkoztatas

 

A héten a március-május negyedév munkaerőpiaci adatait, valamint a áprilisi külkereskedelmi forgalom részletezését közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

xxx

 

 

Bérlakás – Az állam nélkül nem megy

 

http://nepszava.hu/cikk/1132930-berlakas—az-allam-nelkul-nem-megy

 

Az állam nélkül lehetetlen érdemben növelni a honi bérlakások számát. Alapvető elvárás a bérlők és a kiadók részéről, hogy hosszútávra kiszámítható környezetet teremtsenek.

 

xxx

 

 

Kiskirályok trónfosztása – Újragondolt megyerendszer

 

http://nepszava.hu/cikk/1133023-kiskiralyok-tronfosztasa—ujragondolt-megyerendszer

 

Elszívják a pénzt a megyeszékhelyek a kisebb térségek elől, így az országban egyre több a „fekete folt”, a halódó kis falu. “Vissza kellene állítani az 1950-es évek előtti megyerendszert, másképp még tovább mélyül a szakadék a fejlődő és az elszegényedő települések között.

 

xxx

 

 

A bürokrácia diszkrét bája

 

http://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2017/06/26/a_burokracia_diszkret_baja/

 

Hegymenet címmel átfogó kötet jelent meg a magyar társadalom és politika előtt álló legfontosabb kihívásokról. Ebben a cikkben a szerző az adminisztratív terhekkel és a bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos problémákat tekinti át.

 

xxx

 

 

A TASZ szándékosan nem tartja be a civiltörvényt

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-tasz-szandekosan-nem-tartja-be-a-civiltorvenyt-1398045

 

Bíróságon akarja bizonyítani igazát, ezért kezd polgári engedetlenségbe a Társaság a Szabadságjogokért a civiltörvény miatt. A törvény kedden lép hatályba, ettől számítva tizenöt napjuk van regisztrálni azoknak, akik éves szinten 7,2 millió forint felett kapnak külföldi támogatást. A TASZ ezt szándékosan nem fogja megtenni. A polgári engedetlenség eszközét korábban Fidesz is alkalmazta, most viszont a törvény betartását hangsúlyozza.

 

xxx

 

 

Ujhelyi: Tudatos választási csalásra készül a Fidesz

 

http://nepszava.hu/cikk/1133007-ujhelyi-tudatos-valasztasi-csalasra-keszul-a-fidesz

 

Nem elég, hogy a Fidesz folytatólagos alkotmánysértést és törvénytelenséget követ el a jelenlegi választási szabályok életben tartásával, de – mint azt Semjén Zsolt általánosságügyi kormányfő-helyettes nyilatkozatából tudjuk – a hatalmuk megtartása érdekében készek tovább merülni a törvénytelenség bűzös mocsarában – fogalmaz közleményében a szokásosnál is élesebben az MSZP alelnöke, EP-képviselője. 

Legutóbb a kvótanépszavazás idején derült ki egyértelműen, hogy a Fidesz ezzel kapcsolatos érvelése szimpla hazugság: a kormánypártok egyszerűen ki akarják zárni a vélhetően velük szemben kritikusabb tömegeket abból, hogy beleszóljanak az ország sorsának alakulásába. Semjén Zsolt legutóbb már arról beszélt, hogy még inkább meg akarják könnyíteni a hamarosan közel egymillió új állam- és választópolgár szavazását, ezért felmérik a bürokratikus akadályokat; így például a jövőben nem lesz kizáró ok, ha az érintett szavazó nem tudja az édesanyja nevét.

 

xxx

 

 

Plakáttörvény: Az MSZP szerint biztosan az Alkotmánybíróság elé kerül

 

http://www.atv.hu/belfold/20170626-plakattorveny-az-mszp-szerint-biztosan-az-alkotmanybirosag-ele-kerul

 

Biztosan az Alkotmánybíróság elé kerül a plakáttörvény – ezt Bárándy Gergely mondta az ATV Start című műsorában.

 

xxx

 

 

Áder kezében a plakátragasztó

 

http://nepszava.hu/cikk/1133067-ader-kezeben-a-plakatragaszto

 

Hiába ért egyet a szakma és az ellenzék abban, hogy nyíltan alkotmányellenes a Fidesz-KDNP által múlt pénteken elfogadott plakáttörvény, ha Áder János aláírja, még hónapok, mire az Alkotmánybíróság léphet az ügyben.

 

xxx

 

 

Fej-fej mellett Botka és Orbán

 

http://nepszava.hu/cikk/1133068-fej-fej-mellett-botka-es-orban

 

Hibahatáron belüli az MSZP és a Fidesz miniszterelnök-jelöltje közötti közvélemény-kutatási különbség.

 

xxx

 

 

Horthy belovagolt a Fideszbe

 

http://nepszava.hu/cikk/1132920-horthy-belovagolt-a-fideszbe

 

Nincs jó véleményem Horthyról, de ezt még ő sem érdemelte. Beléptették a Fideszbe. 

 

xxx

 

 

Kezdődik az idénymunka a mezőgazdaságban

 

http://nepszava.hu/cikk/1133044-kezdodik-az-idenymunka-a-mezogazdasagban

 

A mezőgazdaságban dolgozók után adó- és járulékkedvezményeket vehetnek igénybe a cégek – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

 

xxx

 

 

Novák Katalin: arányosítás miatt emelkedik a kétgyerekes családok adókedvezménye

 

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/10675-novak-katalin-aranyositas-miatt-emelkedik-a-ketgyerekes-csaladok-adokedvezmenye

 

Arányosítás miatt emelkedik a kétgyerekes családok adókedvezménye, amely 2019-ig eléri a havi 40 ezer forintot – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

 

xxx

 

 

Elhunyt Dévény Anna

 

https://mno.hu/belfold/elhunyt-deveny-anna-2404989

 

 

Életének 81. évében elhunyt hétfőn Dévény Anna gyógytornász

 

xxx

 

 

MNO: Brüsszeli pénzek mennek fideszes politikusokhoz

 

http://www.atv.hu/belfold/20170626-mno-brusszeli-penzek-mennek-fideszes-politikusokhoz

 

Több prominens kormánypárti képviselő és köre is jelentős brüsszeli pályázati támogatásokat nyert el a közelmúltban – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint az egyikük nem más, mint L. Simon László volt kulturális államtitkár, akinek a Simon és Simon Mezőgazdasági Kft.-je 32 millió forinthoz jut az unió vidékfejlesztési programjából. A kormányzati pályázati portálon fellelhető adatok szerint a fideszes képviselő és a felesége tulajdonában álló társaság pályázatáról tavaly áprilisban született döntés. A pénzt azonban a jelek szerint még nem kapták meg, ugyanis az összeg egyelőre nem szerepel a kifizetéseket nyilvántartó államkincstári honlapon. Ráadásul az adatok alapján nem ez az egyetlen brüsszeli támogatás, amit L. Simonék bezsebelnek. A politikus feleségének egy másik érdekeltsége is pályázott, és nyert. Az Agárdi Aratrum Kft. több mint 35 millió forint kifizetésére vár (egyébként mindkét cég már korábbi uniós pályázatokon is sikeresen szerepelt).

 

xxx

 

 

Forradalmi kerékpárutat építenek Miskolcon

 

http://nepszava.hu/cikk/1133071-forradalmi-kerekparutat-epitenek-miskolcon

 

Bemutatták Miskolcon azt a helyi fejlesztésű anyagot és eljárást, amely forradalmasíthatja a kerékpárutak építését, de egyéb területeken is kiválthatja az aszfaltot és a betont. 

 

xxx

 

 

A kormány beemeli a szakszervezi javaslatokat a munkajogi reformba

 

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/nemzetkozi/10674-a-kormany-beemeli-a-szakszervezi-javaslatokat-a-munkajogi-reformba

 

A francia kormány beemeli a szakszervezeti javaslatokat a munkajogi reformba, amelynek egyeztetései június elején megkezdődtek – mondta Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter a Journal du dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.

 

xxx

 

 

Hekkertámadás érte a brit parlamentet

 

http://nepszava.hu/cikk/1133005-hekkertamadas-erte-a-brit-parlamentet

 

Mint emlékezetes, májusban a kórházakat, egészségügyi intézményeket érte kibertámadás, most pedig a brit honatyák – amúgy gyenge jelszavakkal ellátott – levelezési fiókjukat bénították meg. A parlament alsóházának szóvivője a BBC-nek azt mondta, hogy illegális számítógépes behatolási kísérleteket lepleztek le. A közlés szerint a National Cyber ​​Security Center vizsgálja a történteket. 

 

xxx

 

 

Kína és Kanada kibernetikai megnemtámadási szerződést kötött

 

http://www.atv.hu/kulfold/20170626-kina-es-kanada-kibernetikai-megnemtamadasi-szerzodest-kotott

 

Kína és Kanada megállapodott, hogy nem követ el államilag támogatott kibertámadást a másik kereskedelmi titkainak vagy egyéb bizalmas üzleti információinak megszerzése érdekében.

 

xxx

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?