Ultimátumot adott az MKKSZ. Szakszervezeti vezetőket ért támadások. Hátrányos helyzetűek munkába terelése. Munkaszüneti napok?
Ultimátumot kapott a kormány
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/ultimatumot-kapott-a-kormany-1396680
Ha a következő hetekben nem lesz megegyezés, sztrájkolni fognak július 17-én a közszolgálati dolgozók. Az érdekképviselet szerint kétszázezren nyolc-tíz éve nem kaptak béremelést, az ő érdekükben kezdték meg a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezeteivel együtt a munkabeszüntetés előkészítését. A Hír TV információi szerint a sztrájk a teljes közszférát érintheti.
xxx
Sztrájkra készül 200 ezer közszolga
http://nepszava.hu/cikk/1131393-sztrajkra-keszul-200-ezer-kozszolga
Felháborodtak a közszférában: ha nem kapnak több fizetést, július 17-én leállnak, sőt akár el is mennek a legkiválóbb szakemberek a közigazgatásból. “Lázár János remek showman, de mint minisztert ki kellene tiltani a munkavállalókat érintő tárgyalásokról, amíg nem tudja megmondani, a kormány egyes intézkedései hány embert érintenek, ezeknek a dolgozóknak mennyi a bére, és hogy tudnak megélni ebből az összegből”.
xxx
Ultimátumot adtak a kormánynak a sztrájkra készülő közszolgák
http://hvg.hu/itthon/20170606_kozalkalmazottak_sztrajk
Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánnyal a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal.
Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke arról beszélt, már most is súlyos munkaerőhiány van a közszolgálat több területén, ez pedig akadályozza a minőségi feladatellátást.
xxx
Háborognak a szakszervezeti vezetők
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/haborognak-a-szakszervezeti-vezetok-1396672
Megszaporodtak a szakszervezeti vezetőket ért támadások az elmúlt egy évben – mondta a Liga elnöke. A jármű-, a hulladékgazdálkodásban és a villamosiparban is előfordult, hogy azonnali hatállyal rúgtak ki érdekképviselőt – Tatabányán például éppen a bértárgyalások ideje alatt.
xxx
Czibere: a felzárkóztatás egyetlen útja a munkavégzésen keresztüli esélyteremtés
A hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatásának egyetlen útja a foglalkoztathatóság javítása, a foglalkoztatás biztosítása, a munkavégzésen keresztüli esélyteremtés – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálisügyekértéstársadalmifelzárkózásértfelelősállamtitkárakeddenKiskunhalason.
Czibere Károly a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában elmondta: a Nő az esély elnevezésű program nyomán az elmúlt három hónapban már 402 roma nő állhatott munkába és a képzésük is megkezdődött.
xxx
Nem érdemelte ki a ballagást, nem ballaghat
http://hvg.hu/elet/20170606_Nem_erdemelte_ki_ballagast_nem_ballaghat
Egy jó nevű, belvárosi iskolában eltiltották az egyik végzős diákot a ballagástól, édesanyja jogi útra tereli az ügyet.
„Nem hallgathatok, ami velünk zajlik, fémjelzi az egész oktatási rendszer embertelenségét, azt a kifosztottságot, amit egyetlen gyermek sem érdemel meg. Történetünk, azt hiszem, túlmutat az én fiam egyéni problémáján, és a Taigetosz-törvény kapcsán különösen aktuális” – olvasható a Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért oldalán egy aspergeres fiú története.
xxx
Áder ma dönt az aláírásról – Civilek szerint jogsértő a Taigetosz-törvény
Tanárok, diákok, szülők demonstráltak kedd este a Sándor-palota előtt, azt kérve Áder János államfőtől, ne írja alá a lex Taigetoszként elhíresült törvénymódosítást, ami a TASZ szerint több pontban is sérti a diákok jogait.
xxx
Flashmobbal tiltakoztak a lex Taigetosz ellen
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/flashmobbal-tiltakoztak-a-lex-taigetosz-ellen-1396710
Flashmobbal tiltakozott a Sándor palotánál a Tanítanék mozgalom. Azt szeretnék elérni, hogy Áder János ne írja alá a köznevelési törvény lex Taigetoszként emlegetett módosítását. Szerintük ugyanis az elsősorban a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulókat sújtaná.
xxx
Kikre vonatkoznak a közoktatási törvény módosításai?
http://www.atv.hu/videok/video-20170606-kikre-vonatkoznak-a-kozoktatasi-torveny-modositasai
Az ATV Start vendége Vajda Zsuzsanna gyermekpszichológus, oktatási szakértő.
xxx
Korhatárossá tenné a játszótereket Kocsis Máté
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/korhatarossa-tenne-a-jatszotereket-kocsis-mate-1396713
A 14 éven felülieknek 200 ezerbe kerülne a játszóterezés. Azt nem tudni, a szülőket büntetik-e.200 ezer forintjába kerülhet a játszótér használata a 14 éven felülieknek Kocsis Máté kerületében – a kormánypárti vezetésű Józsefváros önkormányzata egy rendeletcsomagban rejtette el a különös szabályozást, amelyet a Kettős Mérce szúrt ki.
xxx
Parragh: át kell alakítani az oktatást a technikus képzés erősítéséhez
Át kell alakítani az oktatást a technikus képzés erősítéséhez – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Kifejtette, a vállalatok olyan mérnököket, technikusokat keresnek, akik termelni, gyártani tudnak, a magyar oktatást pedig ehhez kell igazítani. Biztosítani kell, hogy a szakmunkások bekerülhessenek a felsőoktatásba, amire már történtek is lépések szavai szerint, de úgy fogalmazott, hogy óriási az ellenállás az oktatási lobbi részéről.
xxx
A gyereknek nincs uzsonnája, éhesen kimegy az osztályteremből… aztán csoda történik
Illetve persze nem csoda. Talán csak ott tartják csodának, ahol nem ez a szokás, ahol nem ez a természetes, hogy az egyik segíti a másikat, mert tisztában van vele: a civilizáció alapja a szolidaritás, a ma nekem, holnap neked elve, és biztos tudata. Nem a kerítések, hanem ez az elv, ez az érzés képes biztonságérzetet adni a polgároknak. Az Everything about silence Facebook-oldara feltett, és viharos gyorsasággal elterjedő kisfilmecskén gyerekek adnak leckét a felnőtt társadalomnak, hogy hogy is kell ezt csinálni.
xxx
Nagyjából 800 gyógyszer hiányzik Magyarországon
http://www.atv.hu/belfold/20170606-nagyjabol-800-gyogyszer-hianyzik-magyarorszagon
Akár hetekig is tarthat, amíg a gyógyszertárak be tudnak szerezni bizonyos gyógyszereket. A patikákban pedig szinte nincs olyan nap, hogy ne kellene legalább egy betegnek helyettesítő készítményt adni az orvos által felírt gyógyszer helyett. A Magyar Nemzet azt írja, hogy a gyógyszerhiány miatt nem biztosított a betegellátás Magyarországon.
xxx
Szigorú kontroll alá venné Balog Zoltán a pszichológusokat
https://szakszervezetek.hu/hirek/10424-szigoru-kontroll-ala-venne-balog-zoltan-a-pszichologusokat
Hiába tiltakoznak a szakemberek, kritizálta az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Miniszterelnökség, továbbra sem tett le Balog Zoltán arról, hogy az összes hazai pszichológust egy nagy, felülről irányított szervezetbe terelje.
xxx
Szabolcsi ingázók
http://nepszava.hu/cikk/1131344-szabolcsi-ingazok
Ez a kétlakiság sok vidéki ember életében jelen van. A szabolcsiak „vagonkalandja” nagyjából három és fél órás oda, s ugyanannyi vissza.
xxx
Lázárék szép csendben lenyúltak egy munkaszüneti napot
http://nepszava.hu/cikk/1131361-lazarek-szep-csendben-lenyultak-egy-munkaszuneti-napot
Július elsején ezentúl nem lesznek zárva a közhivatalok, Lázár János és Balog Zoltán javaslatát még tavaly decemberben fogadta el a parlament.
xxx
Népszavazás lehet december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Népszavazás lehet december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén hitelesítette az erre irányuló népszavazási kérdést.
xxx
Dávid: Nem tesznek jót az újabb és újabb munkaszüneti napok
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/david-nem-tesznek-jot-az-ujabb-es-ujabb-munkaszuneti-napok-1396707
Nem tesz jót a magyar gazdaságnak, hogy évente újabb és újabb munkaszüneti napokat vezet be a kormány – mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos szövetségének főtitkára.Dávid Ferenc Egyenesen című műsorunkban kommentálta azt a hírt, hogy a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette egy magánszemély népszavazási kérdését arról, hogy december 24-e munkaszüneti nap legyen-e.
xxx
Korózs: Fennakadás lehet a nyugdíjfolyósításban
http://www.atv.hu/belfold/20170606-korozs-fennakadas-lehet-a-nyugdijfolyositasban
Az államigazgatás nem készült fel arra, hogy az államkincstár alá rendelik a kifizetéseket. “Senki ne csodálkozzon, ha nem kap időben nyugdíjat a jövő hónapban” – mondta a szocialista képviselő.
xxx
Milliárdos prémiumot ígérnek a nyugdíjasoknak
http://nepszava.hu/cikk/1131323-milliardos-premiumot-igernek-a-nyugdijasoknak
Több mint 32 milliárd forint juthat nyugdíjprémiumra 2018-ban – jelentette be Rétvári Bence. Az MTI tudósítása kiemeli, hogy a büdzsé tervezetében – ahogy ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte – most először szerepel ilyen forrás.
xxx
Süket a kormány az öregek hangjára
http://nepszava.hu/cikk/1131413-suket-a-kormany-az-oregek-hangjara
Egymás szidalmazásával, bekiabálásokkal, ígéretekkel és hatalmas lódításokkal telt az MSZP kezdeményezésére megrendezett tegnapi parlamenti vitanap az idősekről.
xxx
13. havi nyugdíjjal tenne igazságot az MSZP
http://nepszava.hu/cikk/1131342-13-havi-nyugdijjal-tenne-igazsagot-az-mszp
Az MSZP szerint nyugdíjkorrekciós programra, a rugalmas nyugdíjba vonulás megteremtésére, a 13. havi nyugdíj bevezetésére van szükség a többi között az igazságos nyugdíjrendszer kialakításához.
xxx
Nem a fizetésekben, hanem a nyugdíjakban szakad ketté Európa
A nők és férfiak nyugdíja közötti különbség kétszerese a fizetéseknek – állítja egy frissen megjelent elemzés. A legnagyobb különbségeket Nyugat-Európában mérték – írja az elemzésre hivatkozva a Financial Times.
A Mercer tanácsadó cég frissen megjelent elemzése megállapította, hogy a nyugdíjkülönbség a nemek között Európában 40% körülmozog, míg a fizetések közötti különbség 16%, mindkettő a férfiak javára. Ezek az értékek országonként jelentősen eltértek, a férfiak és nők nyugdíja közötti különbségek 4%-tól 49%-ig is terjedtek, de a 28 tagállam felénél nagyobb volt a különbség 30%-nál. Magyarország ehhez képest meglehetősen jól áll a 10-20% közötti különbséggel.
A balkán államokban mérték a legkisebb különbségeket a nyugdíjak között, míg Nyugat-Európában a legnagyobbat.
xxx
Megvalósíthatatlan a bérunió ötlete
Mind közgazdasági, mind jogi értelemben megalapozatlan a Jobbik egységes uniós bérekkel kapcsolatos kezdeményezése – állítják a Magyar Időknek nyilatkozó szakértők.
xxx
„Kiégett kommunista”. Bérunió.
http://www.atv.hu/belfold/20170606-kiegett-kommunista-vona-es-orban-ismet-kemenyen-osszecsapott
Vona Gábor Jobbik-elnök a kormányfőnek tett fel azonnali kérdést a bérunióról szóló javaslattal kapcsolatban, majd személyeskedni kezdtek.
xxx
Béremelés miatt beruházásokat halasztanak
http://nepszava.hu/cikk/1131416-beremeles-miatt-beruhazasokat-halasztanak
A kormánynak aligha az volt a célja az év elején megemelt minimálbérrel, hogy a vállalkozások ennek hatására bizonytalan időre elnapolják fejlesztéseiket. Márpedig az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) friss kutatása szerint a társaságok nagy aránya éppen erről döntött a magasabb minimálbér okozta tehernövekedés hatására.
xxx
Lassult a kiskereskedelem
http://nepszava.hu/cikk/1131415-lassult-a-kiskereskedelem
Igencsak hullámzó teljesítményt nyújtott 2017. első négy hónapjában a kiskereskedelem. Míg februárban az ágazat növekedése még az egy százalékot sem érte el, márciusban már 5,4 százalékra ugrott a bővülés. Áprilisban újra szerényebb teljesítmény következett két százalékkal – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.
xxx
Paks2 – “A Fidesz külföldieknek hoz létre munkahelyeket!”
http://nepszava.hu/cikk/1131337-paks2—a-fidesz-kulfoldieknek-hoz-letre-munkahelyeket
Az LMP szerint a paksi új blokkok építése rövid időre és koncentrált területen, számos külföldi számára hozna létre munkahelyeket. A 4200 milliárd forintos beruházási forrásból akár százezer magyarországi munkahely születhetne, ha energiahatékonysági beruházásokra költenék – teszi hozzá a zöld párt.
xxx
A szakértői kormányzás mítosza
http://nepszava.hu/cikk/1131351-a-szakertoi-kormanyzas-mitosza
Egyre gyakrabban előkerül az ellenzéki nyilvánosságban a szakértői kormányzás igénye, a civilek bevonásának fontossága, ezekkel párhuzamosan pedig a politika romlottságáról való diskurzus erősödése.
xxx
Kormányváltó szép üzenet
http://nepszava.hu/cikk/1131252-kormanyvalto-szep-uzenet
Az újabb mérések tükrében a Fidesz támogatása apad, de az ellenzék támogatottsága sem kifejezetten árad…Borítékolható: egy ilyen virtuális előre hozott második fordulóban a józan ész hangja, az ellenzék szavazata dönthet. Akár a politikai papírformát is fölborítva. Feltéve, ha a választók széles tömegéhez még dologidőben eljut a kormányváltó „elbocsátó szép üzenet”.(Bodnár Lajos jogász, újságíró)
xxx
A kormány a 2018-as választás után meghúzza a nadrágszíjat
http://hvg.hu/gazdasag/201722__lazitasra_megszoritas__kenyszerpalyak__cselek_es_trukkok__hoppra_kopp
A választások előtt apait-anyait bevet a kormány, hogy javítsa a háztartások helyzetét és felpörgesse a gazdaságot, ám 2018 után lezárul a bőség rövid időszaka, és visszatér a költségvetési szigor.
xxx
Bemutatták Lendvai Ildikó könyvét
http://nepszava.hu/cikk/1131408-bemutattak-lendvai-ildiko-konyvet
Civilkönyv címet adta az Újlipótvárosi-Klub Galériában tegnap bemutatott könyvének Lendvai Ildikó, az MSZP egykori elnöke.
xxx
Csak a választásokig szünetel a kötvénybiznisz
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/csak-a-valasztasokig-szunetel-a-kotvenybiznisz-1396712
A szakértők szerint sehol máshol nem buknak a letelepedési kötvényeken, csak Magyarországon.Csak a választásokig szünetelteti a magyar kormány a korrupciógyanús letelepedési kötvény-üzletet – mondták iparági források a Magyar Nemzet újságírójának egy genfi szakmai konferencián. A szakemberek szerint ugyanis megszokott, hogy ha valahol támadják a gazdag migránsoknak tartózkodást biztosító konstrukciót, akkor felfüggesztik, majd egy idő után újraindítják azt.
xxx
Mesterházy: Lehet, hogy Mészáros és Matolcsy lesz az új Csányi
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/mesterhazy-lehet-hogy-meszaros-es-matolcsy-lesz-az-uj-csanyi-1396706
Mesterházy Attila szerint a mostani logika alapján van rá esély, hogy Orbán Viktor kedvenc gázszerelője és a jegybankelnök lesz a „felhizlalt” MKB élén az új Csány Sándor.
xxx
Osztalékból nő az oligarchák vagyona
http://www.atv.hu/videok/video-20170602-osztalekbol-no-az-oligarchak-vagyona
Az ATV Start vendége Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, MSZP.
xxx
Hová vezet a Soros-Orbán konfliktus?
http://www.atv.hu/belfold/20170606-hova-vezet-a-soros-orban-konfliktus
Új lendületet adhat a kormány Soros György elleni kampányának a milliárdos nyilatkozata – ezt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondta Juhász Attila.Maga Soros György is hozzájárult a konfliktus továbbgörgetéséhez, ami még inkább elmérgesítheti a viszonyt.
xxx
Botka tizedszer nyert a “fideszes hazugsággyár” ellen
http://nepszava.hu/cikk/1131352-botka-tizedszer-nyert-a-fideszes-hazugsaggyar-ellen
Az Origo és a Ripost után ma a Lokál is pecsétet kapott arról, hogy hazugsággyár – jelentette az MSZP lapunkhoz eljuttatott közleményében.
xxx
A Ripost reklámbevételeinek 97 százaléka közpénz
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-ripost-reklambeveteleinek-97-szazaleka-kozpenz-1396705
Szinte csak állami cégek vásárolnak túlárazott reklámhelyeket a Habony Árpád érdekeltségébe tartozó Ripostnál – írja az Index.A portál birtokába jutott hirdetési adatbázisból kiderül, hogy az újság reklámbevételeinek 97 százalékát kapja közpénzből.
xxx
Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg a 3-as metrón?
Nem ad több pénzt a kormány a 3-as metróvonal felújítására, a beruházást a fővárosnak ki kell hoznia a korábban kiszámolt 137,5 milliárd forintból – ezt mondta a kormányfő az ATV főmunkatársának. A BKV közben vizsgálja azt a felújított orosz metrószerelvényt, amelynek mindkét oldalon kinyílt az ajtaja hétfő délután a Kálvin téri állomáson – miközben a vonat tele volt utasokkal. A szakemberek szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy senki nem sérült meg.
xxx
Milliárdokból építenek bicikliutat az M1-es alatt
http://nepszava.hu/cikk/1131356-milliardokbol-epitenek-bicikliutat-az-m1-es-alatt
Alagutat építenek az M1-es autópálya alatt az Etyektől Bicskén keresztül Tarjánba tartó kerékpárútnak – közölte a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács kedden. Ami ennél fontosabb, hogy a fejlesztések épülő elemeinek költségvetése 3,716 milliárd forint, amelyet a magyar állam biztosít.
xxx
Öntik a CÖF-be a pénzünket
http://nepszava.hu/cikk/1131359-ontik-a-cof-be-a-penzunket
Egyre kevesebben támogatják egyszázalékos felajánlásokkal a kormánypárti Civil Összefogás Fórumot (CÖF), de aggodalomra nincs ok: a magánadományokat közpénz százmilliókkal pótolják.
xxx
Orbán: amíg megválasztják Farkas Flóriánt, a Fidesz bízik benne
http://nepszava.hu/cikk/1131410-orban-amig-megvalasztjak-farkas-floriant-a-fidesz-bizik-benne
Amíg a Lungo Drom megválasztja Farkas Flóriánt elnöknek, addig a Fidesz is bízik benne – nyilatkozta a kormányfő az atv.hu-nak arra a kérdésre, hogy miért kötött a Fidesz szövetséget a miniszterelnöki biztossal a 2018-as választásokra annak ellenére is, hogy Farkasnak és az Országos Roma Önkormányzatnak több botrányos ügye is van.
xxx
Áder János reagált Trump klíma-döntésére
http://nepszava.hu/cikk/1131326-ader-janos-reagalt-trump-klima-dontesere
Erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből a köztársasági elnök kedden a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak tartott előadásában – tudósít az MTI.
xxx
Charles Gati: Kína vagy az özönvíz?
http://nepszava.hu/cikk/1131354-charles-gati-kina-vagy-az-ozonviz
Vagy jön egy kiszámíthatatlan, az egész világra kiterjedő káosz, a közel-keleti háborúk mintáján, vagy jön egy Kína által vezetett új világrend.
xxx
Szélsőjobbosok készülnek megakadályozni a Budapest Pride-ot
http://www.atv.hu/belfold/20170606-szelsojobbosok-keszulnek-megakadalyozni-a-budapest-pride-ot
Idén, a tervek szerint, kordonok nélkül tartják meg LMBTQ közösség felvonulását. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom az atv.hu kérdésére közölte: ha „utcabállá fajul a felvonulás”, nem fognak mérlegelni.
xxx
Százezreket tett zsebre egy nagykanizsai okmányügyintéző
http://www.atv.hu/belfold/20170606-szazezreket-tett-zsebre-egy-nagykanizsai-okmanyugyintezo
Üzletszerűen elkövetett csalássorozat miatt emeltek vádat a nagykanizsai kormányablak egyik autóátírásokat végző ügyintézője ellen, aki tucatnyi esetben tette el az ügyfelek által befizetett összegeket – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.
xxx
Szerinted mennyit keres egy szlovák autóipari munkás? Igen, többet
A szlovákiai autógyárak dolgozóinak fizetése már eddig is meghaladta a 900 euró országos átlagfizetést. A Kiánál tavaly 1300 eurónál is magasabb volt az átlagfizetés, a PSA-nál is meghaladta az átlagbér a havi 1000 eurót 2016-ban. A legmagasabb fizetést évek óta a Volkswagen Slovakia dolgozói vihetik haza: a havi 1800 eurós átlagfizetés mellett még 13. és 14. havi fizetést is kapnak a német cég szlovákiai munkavállalói. Ezen felül februárban 1560 euró prémiumot állapítottak meg munkavállalónként a sikeres 2016-os üzleti évre tekintettel.
xxx
Kiderült, melyik kábítószert szeretik a legjobban a magyarok
http://nepszava.hu/cikk/1131369-kiderult-melyik-kabitoszert-szeretik-a-legjobban-a-magyarok
A korábbi évekhez hasonlóan Magyarországon továbbra is a kannabisz a leggyakrabban használt kábítószer, fogyasztása leginkább a 18-34 éves fiatalokra, illetve fiatal felnőttekre jellemző – közölte kedden közzétett éves jelentésében az Európai Unió drogügynöksége (EMCDDA).
xxx
Megkéseltek egy férfit a Westendben
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/megkeseltek-egy-ferfit-a-westendben-1396711
Késsel megsebesítettek egy férfit a fővárosban, egy VI. kerületi bevásárlóközpontban kedden – közölte a BRFK sajtóügyelete az MTI érdeklődésére. A rendőrség ügyeletese szerint két férfi szólalkozott össze a központban, és a vita hevében egyikük könnyebb sérüléseket okozott a másiknak egy késsel. A rendőrség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen – tette hozzá.A 24.hu információi szerint a késelés a Westend bevásárlóközpontban történt; a sebesültet a mentők kórházba vitték.
xxx
Meghalt Damjanovich Sándor
http://nepszava.hu/cikk/1131325-meghalt-damjanovich-sandor
Életének 82. évében hunyt el a Széchenyi-díjas biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke.Damjanovich Sándor az enzimkinetika és a sejtbiofizika területén folytatott több évtizedes, kiemelkedően eredményes kutatómunkát, nevéhez fűződik a hematológiai és immunológiai betegségek okozta elváltozásokat vizsgáló áramlási citometria magyarországi meghonosítása és széles körű elterjesztése.
xxx
Drónnal is figyelnek a balatoni vízirendőrök
http://nepszava.hu/cikk/1131380-dronnal-is-figyelnek-a-balatoni-vizirendorok
Drónnal is figyelnek ettől a szezontól a balatoni vízirendőrök – szúrta ki a kamerával felszerelt légi eszköz próbáját a balatontipp.hu Fonyódon. Hatékonyan alkalmazhatják a természet-, illetve környezetkárosítások felderítésénél, parti területek jogtalan lekerítésének, feltöltésének kiderítésénél. Jó szolgálatot tehet az orvhalászok, vagy szabálytalanul horgászók lefülelésénél, valamint a baleseti helyszínek gyors megközelítésénél, szemrevételezésénél is.
xxx
Itt a világ összes repülőterének Wi-Fi jelszava
http://nepszava.hu/cikk/1130856-itt-a-vilag-osszes-repuloterenek-wi-fi-jelszava
Nyakunkon a nyár, ilyenkor az átlagosnál többen ülnek repülőre, hogy szabadságukat valahol máshol töltsék. Nekik, de minden más utazónak is hasznos térképet tett közzé a Repjegy király weboldal.
xxx