Csökkent a munkanélküliség. Csúcsdöntő bérterhek. Államosítsák a helyi közlekedést. 100 pont a közoktatásért. Iskolai, bölcsődei botrányok.
Csökkent a munkanélküliség
http://www.hirado.hu/2017/05/23/csokkent-a-munkanelkuliseg/
A polgári kormányzás alatt a korábbi 12 százalékról mintegy 4 százalékra csökkent a munkanélküliség, idén pedig elérhető a teljes foglalkoztatottság is – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
xxx
Nem csak a béremelés teszi boldoggá a munkavállalót
https://szakszervezetek.hu/hirek/10239-nem-csak-a-beremeles-teszi-boldogga-a-munkavallalot
Megtartani a dolgozókat. Napjaik egyik legfontosabb feladata ez egy hosszútávra tervező cégnek. Lojálissá, elkötelezetté tenni a munkavállalókat, ez pedig Bálint Zoltánnak, a B&K Vagyonépítő Kft. szakértőjének a hitvallása. És ehhez van is eszköztára, amelyet más cégvezetőkkel is megoszt, hiszen kevesen tudják, hogy a szakképzett munkaerő megtartására nem a fizetésemelés az egyetlen megoldás.
xxx
Így emelhetnék még magasabbra a fizetéseket a cégek
A vállalati versenyképesség szempontjából az egyik legfontosabb tényező a megfelelő képzettségű és mennyiségű munkavállaló elérése, megtartása és a foglalkoztatás összköltségének alakulása. Már az előbbi feladat is kihívás elé állítja a társaságokat szinte szektorra, végzettségre, képzettségre valótekintet nélkül. A munkaerő piaci versenyképesség költség oldalát jól jellemzi a minimálbér és az átlagbér összegének alakulása, és a bérekre rakódó közterhek mértéke. A visegrádi országokkal összevetve a hazai vállalatok a foglalkoztatásra rakodóadó- és járulékterhek terén még mindig hátrányos helyzetben vannak, további csökkentésre lenne szükség – emeli ki az RSM elemzése.
A minimálbér az elmúlt 10 évben jelentősen növekedett a régióban. Az országok eltérő ütemben növelték a minimális bérek értékét; a szlovákok több mint megduplázták 2006-os szintjüket, Lengyelországban közel 90, Magyarországon 60 százalékos minimálbér-növekedés valósult meg, míg a csehek 31 százalékot emeltek ez idő alatt. Ennek megfelelően a bérszintek régióbeli sorrendje is átalakult; 2016 végére Lengyelország az élre tört, Szlovákia felzárkózott mellé, Magyarország az utolsó helyre szorult, s Csehország is inkább hozzánk állt közel.
xxx
Hogy látják a magyarok a saját helyzetüket?
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/hogy_latjak_a_magyarok_a_sajat_helyzetuket.638347.html
Májusi, viszonylag szerény emelkedése is hároméves csúcsára juttatta a GKI konjunktúraindexét, az emelkedés elsősorban a szolgáltató cégeknek köszönhető, amelyek optimizmusa tizennyolc éve nem látott szintre vitte bizalmi indexüket – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
xxx
Hétmilliárdra pályázhatnak az egészségügyi intézmények
http://www.hirado.hu/2017/05/22/hetmilliardra-palyazhatnak-az-egeszsegugyi-intezmenyek/
Humánerőforrás-fejlesztésre pályázhatnak uniós forrásból közfinanszírozott egészségügyi intézmények, a keretösszeg 7 milliárd 120 millió forint – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
xxx
Nem igazán érzik a védőnők a megemelt finanszírozást
http://inforadio.hu/belfold/2017/05/22/nem_igazan_erzik_a_vedonok_a_megemelt_finanszirozast/
2010 óta negyven százalékkal nőtt a védőnői szolgálatok finanszírozása – mondta az az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Magyar Védőnők Országos Egyesülete azt szeretné, ha a szakdolgozói bértábla alapján kapnák meg illetményüket.
xxx
Adómentes lesz az orvosok bére
https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/nemzetkozi/10234-adomentes-lesz-az-orvosok-bere
2018. január 1-jétől adómentességet élveznek Romániában az orvosi bérek, így próbálják meg az országban maradásra ösztönözni az orvosokat – nyilatkozta Bákóban a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke, Liviu Dragnea.
xxx
Száz pontban a közoktatás megújításáért
https://szakszervezetek.hu/hirek/10231-szaz-pontban-a-kozoktatas-megujitasaert
A köznevelés rendszere nem javítható! AzEötvösJózsefSzabadelvűPedagógiaiTársaságezértszázpontbanösszefoglaltaegyújközoktatásitörvénylehetségesmegalkotásáhozszükségesalapokat. A száz pont szabadon felhasználható. „Szabad a gazda.”
xxx
A munkaerőpiaci igények alakítják az oktatást
http://magyaridok.hu/belfold/munkaeropiaci-igenyek-alakithatjak-az-oktatast-1731307/
A Nemzeti Pedagógus Kar országos szakmai konferenciáján mind a politikusok, mind a szakma képviselői arról szóltak: az eddigi átalakítások is azt a célt szolgálták, hogy versenyképesebb legyen a magyar oktatási rendszer. A reformokra pedig azért van szükség, mert az oktatásnak is alkalmazkodnia kell a nagyon gyorsan változó munkaerőpiaci igényekhez.
xxx
Lex CEU – Kemény amerikai üzenet Orbánéknak
http://nepszava.hu/cikk/1130152-lex-ceu—kemeny-amerikai-uzenet-orbaneknak
Közvetlenül az érintettekkel, vagyis a Közép-európai Egyetem (CEU) vezetőivel kell tárgyalnia a magyar kormánynak a lex CEU ügyében – hívta fel kedden ismét a kabinet figyelmét az Egyesült Államok külügyminisztériuma. Újból leszögezték: az amerikai szövetségi kormánynak nincs jogköre – és szándéka sem – felsőoktatási ügyekben eljárni. Ugyanakkor továbbra is azon az állásponton vannak, hogy a magyar kormánynak fel kellene függesztenie a módosított felsőoktatási törvény alkalmazását, amely nemcsak hogy diszkriminatív és lehetetlen feltételeket szab a Magyarországon működő amerikai intézményeknek, de az akadémiai függetlenséget és szabadságot is veszélyezteti.
Az amerikai külügy minden bizonnyal arra reagált, hogy az elmúlt napokban több kormánytag – Szijjártó Péter külügyminisztertől kezdve Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterig – azt kommunikálta, az Egyesült Államoktól várják, hogy kijelölje a tárgyalót, így hiába szeretnének egyeztetni, ha a szövetségi kormány ezt még nem tette meg.
xxx
Nemzetközi elismerést kapott egy Szegeden kidolgozott oktatási program
Jó gyakorlat kategóriában elnyerte a Nemzetközi LUMA StarT Oktatási Díjat a MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport. A pályázaton a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) bölcsészkarának docense, Korom Erzsébet vezette magyar kutatócsoport mindkét kategóriában a legjobb tíz közé jutott, jó gyakorlata pedig elnyerte a szakmai zsűri által odaítélt nemzetközi oktatási díjat.
xxx
Pedagógusi bér – egy fontos, de nem mindenható eszköz a tanulói eredmények javításában
Hatással van-e a tanári fizetések alakulása a diákok teljesítményére? Számít-e a tanár neme az oktatásban? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézete oktatástudományi kutatócsoportja. Egyik fő megállapításuk szerint az oktatáspolitikai döntéshozóknak különösen a pedagógusi pálya kezdetén lévőkre érdemes jobban odafigyelniük.
xxx
KMSZ: a városi tömegközlekedés is legyen állami hatáskörben!
http://munkastanacsok.hu/kmsz-a-varosi-tomegkozlekedes-is-legyen-allami-hataskorben/
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) azzal a javaslattal fordul Magyarország Kormányához, hogy a helyi (városi) közösségi közlekedés is tartozzon a Közszolgáltatási Szerződés hatálya alá. Magyarán, kerüljön állami hatáskörbe a közlekedés e szektora is. A fenntartható fejlődés feltételrendszerének megteremtése egyre erőteljesebben indokolttá teszi az állam szerepvállalását e téren is.
xxx
Azbesztper – Végre bizonyították a nyilvánvalót
http://nepszava.hu/cikk/1130178-azbesztper—vegre-bizonyitottak-a-nyilvanvalot
,,Bizonyossággal határos valószínűséggel” az azbesztgyárból kikerülő azbesztrostok hozhatták létre a Heves megyei Lőrincin és Zagyvaszántón jelenleg és egykor élő emberek megbetegedését, mivel más azbesztforrás a környéken nem azonosítható. Ezzel a megállapítással egészült ki az a vizsgálat, amit egy, a bíróság által kirendelt szakértői iroda végzett el nemrégiben.
xxx
Lefogták és vízzel locsolták a síró bölcsist
http://nepszava.hu/cikk/1130196-lefogtak-es-vizzel-locsoltak-a-siro-bolcsist
Nem kisebb hibát, hanem jogsértést követett el az a bölcsődei nevelő, aki úgy reagált egy síró gyermek viselkedésére, hogy lefogta és vizet fröcskölt az arcába – állapította meg az esetről készített jelentésében Székely László ombudsman.
xxx
Elveszik a munkát a robotok: ennek is a magyarok ihatják meg a levét
Ahogy egyre több amerikai, német és japán gyárban dolgoznak robotok, egyre kevesebb munkát kell olyan országokba kiszervezniük, ahol az olcsó és rendelkezésre álló munkaerő felhasználásával termelnek. Ennek a folyamatnak a legnagyobb vesztesei között lehet Magyarország is – vélekedik a Moody’s egy friss elemzésében.
xxx
Tovább bővít az Audi: 700 robot segíti majd a munkát
http://www.atv.hu/belfold/20170523-tovabb-bovit-az-audi-700-robot-segiti-majd-a-munkat
Több mint százmilliárdos beruházást hajtott végre az autógyártó Magyarországon. A magyar autóipar termelési értéke tavaly rekordösszegre, 7874 milliárd forintra nőtt, az Audi konszern legújabb beruházásai pedig hozzájárulnak a termelés további növekedéshez – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi Hungária Zrt. győri sajtótájékoztatóján, kedden.
xxx
Még több irodai munkahely szűnhet meg, mint gondoltuk
A magyar gazdaság más területeihez hasonlóan az ingatlankezelésben- és üzemeltetésben is jelentős problémát jelent a munkaerőhiány, a megoldást pedig a bérek emelése mellett a technológia fejlesztése hozhatja el. De mikor és milyen típusú munkát válthatnak ki robotok? Hogyan csökkenthetők a költséget intelligens szenzorok beépítésével? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Portfolio által szervezett FM & Office 2017 konferencia meghívott szakértői.
xxx
Nincs aláírva a munkaszerződésem!
http://ado.hu/rovatok/munkaugyek/nincs-alairva-a-munkaszerzodesem
Mi a teendő, ha a munkavállaló – akár évek múltával – észleli, hogy a munkaszerződését valójában senki nem írta alá a munkáltató részéről? Összefoglaljuk, milyen kockázatai és orvoslási módjai vannak, ha ez a hiba kiderül.
xxx
Röghöz lehet kötni a munkavállalókat?
https://www.hrportal.hu/hr/roghoz-lehet-kotni-a-munkavallalokat-20170523.html
A bírósági gyakorlat egységes abban, hogy annak a munkavállalói vállalása, hogy meghatározott juttatásokért a munkavállaló lemond a munkaviszony megszüntetésének jogáról, jogellenes. Dr. Parázsó Helgával, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás ügyvédjével azokról munkajogi jogintézményekről beszélgettünk, amelyeknek alkalmazása révén a munkáltató mégis elérheti azt, hogy a munkavállaló rövidebb vagy hosszabb ideig alkalmazásában maradjon (például azért, mert a munkáltatónak szüksége van meghatározott szakképesítéssel rendelkező munkavállalóra). E jogintézmények egyúttal azzal az eredménnyel is járnak, illetve járhatnak, hogy a munkavállaló bizonyos ideig nem vagy nehezebben szüntetheti meg a munkaviszonyát felmondással (a korábbi szóhasználat szerint rendes felmondással).
xxx
„Tanulmányi szerződés” munkaviszony előtt
http://jogaszvilag.hu/rovatok/cegvilag/tanulmanyi-szerzodes-munkaviszony-elott
A hatályos szabályozás – szemben az 1992. évi Mt.-vel – a tanulmányi szerződést a munkavállaló és munkáltató közötti szerződésként határozza meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy a felek előtt minden kapu bezárult a szerződéskötésre a munkaviszony létesítését megelőzően.
xxx
Közel ötvenezer magyar dolgozna többet a részmunkaidő helyett
http://hvg.hu/gazdasag/20170523_Kozel_otvenezer_magyar_dolgozna_tobbet_a_reszmunkaido_helyett?s=hk
Részmunkaidőben dolgozók tízezrei érzik úgy, hogy több munkát is tudnának vállalni.A részmunkaidőben dolgozó magyarok ötöde számít alulfoglalkoztatottnak, ez összesen mintegy 47 ezer embert jelent. Az Eurostat friss adatai szerint ezzel gyakorlatilag pontosan hozza Magyarország az EU-átlagot, az unióban a részmunkaidőben foglalkoztatottak 21 százaléka mondta azt, hogy szeretne többet dolgozni.
xxx
A közfoglalkoztatás azonnali megszüntetése éhséglázadáshoz vezetne
Az Orbán-kormány a társadalmi erőforrások közül kizárólag a hatalomra koncentrál, a tudás sokadrangú a számára – nyilatkozta a 168 Órának Ferge Zsuzsa szociológus. Úgy véli, bármennyire rossz a közfoglalkoztatás jelenlegi rendszere, azonnali megszüntetése éhséglázadáshoz vezetne, ezért alapos tervet kell készíteni a sorsáról. Megkérdeztük a szociológust az Orbán-kormány „szellemtelenítési kísérletéről” is, amelyről a nemrég megjelent, társszerzőkkel írt, Magyar társadalom- és szociálpolitika 1990–2015 című könyvében tesz említést.
xxx
Svájcban 630 ezer forint a szegénységi küszöb, nálunk 88 ezer a létminimum
Riadót fújt a svájci konföderáció statisztikai hivatala. A most közzétett legfrissebb adatok szerint ugyanis a Svájcban szegénynek tekintettek aránya eléri a hét százalékot.
xxx
Brit bevándorlási dilemmák
http://nepszava.hu/cikk/1130171-terrortamadas—manchester-nem-tort-meg
Nagy-Britannia bevándorlási problémái jelentős mértékben eltérnek az Európai Unióétól.A Brit Statisztikai Hivatal adatai szerint 2015-ben a nem brit lakosok közül 2,9 millió érkezett az EU tagállamaiból, a legnagyobb számban, több mint 850 ezren lengyelek. Mintegy 1,2 millió brit állampolgár él és dolgozik ugyanakkor az Európai Unió más államaiban.
xxx
Itt egy igazán rossz hír a nyugdíjasoknak
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/itt_egy_igazan_rossz_hir_a_nyugdijasoknak.638547.html
Körülbelül minden tizedik nyugdíjas kap az idén többet kézhez a nettó átlagbérnél – kalkulált az azenpenzem.hu az ONYF frissen közzétett adataiból. A számok szerint az átlagnyugdíj évről-évre leszakad az átlagfizetéshez képest.
xxx
MSZP: A Fidesz nem támogatja a 13. havi nyugdíj bevezetését
http://www.atv.hu/belfold/20170523-mszp-a-fidesz-nem-tamogatja-a-13-havi-nyugdij-bevezeteset
Fidesz leszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését kezdeményező szocialista indítványt az Országgyűlés népjóléti bizottságában kedden – közölte a testület szocialista alelnöke Budapesten sajtótájékoztatón.
xxx
Pogátsa Zoltán: Semmi közöm az MSZP programjához
http://www.atv.hu/belfold/20170524-pogatsa-zoltan-semmi-kozom-az-mszp-programjahoz
“Azt sem tudom, hogy van-e programja az MSZP-nek” – mondta Pogátsa Zoltán, az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A magyar pártok gazdaságpolitikájához pedig hozzátette: minden eddigi párt az alacsony bérekre épített, de így sosem fogjuk beérni a nyugat- vagy észak-európai országokat. A közgazdász szerint Magyarországon 15 százalékos az évenkénti finanszírozási hiány, melyet a gazdagok megadóztatásából és szja-bevételekből sem lehet fedezni, csak ha tényleges béremelés történik. A Jobbik béruniós kezdeményezését ugyanakkor elvetendőnek tartja.
xxx
Gyerekek nélkül agyonadóztatják a magyarokat
https://www.vg.hu/gazdasag/gyerekek-nelkul-agyonadoztatjak-magyarokat-524855/
Magyarországon a legmagasabb az adóék. Egyre drágább a foglalkoztatás, amire az emelkedő átlagbérek is ráerősítenek, 100 forint nettó kifizetés a munkáltatónak 184 forintjába kerül – emelte ki H. Nagy Dániel.
xxx
Csúcsdöntő bérterhek
http://nepszava.hu/cikk/1130139-csucsdonto-berterhek
A járulékcsökkentés ellenére a régiós országok között még mindig a magyar munkaerő után kell a legtöbbet az államkaszába fizetni. Versenyhátrányunk e téren 2022 után sem csökken.
xxx
Itt a NAV legfrissebb listája a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatókról
http://adozona.hu/adozas_rendje/Itt_a_NAV_legfrissebb_listaja_a_be_nem_jele_5YO40W#rss
Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók legfrissebb listáját, amelyen összesen 4216 munkáltató szerepel.
xxx
Kihívással teli lesz a 2018-as év a jogásztársadalom számára
http://www.hirado.hu/2017/05/23/kihivassal-teli-lesz-a-2018-as-ev-a-jogasztarsadalom-szamara/
Az idei évet az új eljárási kódexekre való felkészülés évének nevezte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke A jogrendszer megújulása – A kodifikáció vívmányai című szakmai konferencián, kedden, Visegrádon.
xxx
Újabb incidens a ligetvédők és a biztonságiak között – Videó!
http://nepszava.hu/cikk/1130109-ujabb-incidens-a-ligetvedok-es-a-biztonsagiak-kozott—video
Ismét incidens volt a ligetvédők és a Városligeti tónál lévő építési területet védő biztonságiak között hétfő éjszaka. Utóbbiak már korábban sem finomkodtak, Gayer Zoltánt ököllel vágták arcon, az elkövetőt azóta is keresik. Egy civil aktivista videót is közzétett Facebook-oldalán a szópárbajról, melynek során a ligetvédők szerint az őrök szidalmazták és meg akarták támadni egyikőjüket – írja a hvg.hu.
xxx
Vár-fejlesztés
http://nepszava.hu/cikk/1130150-var-fejlesztes
Ritka pillanat, hogy az Orbán-kormány valamely tisztségviselője kudarcról számol be, ami persze érthető is egy annyira sikeres országban, mint a miénk. Most mégis ez történt: maga Lázár János ismerte el bánatosan a vidékfejlesztésről tartott parlamenti vitában, hogy hétéves erőfeszítésük dacára a minisztériumok megmakacsolták magukat, és egyszerűen nem hajlandók vidékre költözni, ehelyett mindegyik a budai Várba törekszik.
xxx
Orbán lézerközpontot adott át
http://www.atv.hu/belfold/20170523-orban-lezerkozpontot-adott-at
Elkészültek a Szegedi lézerközpont épületei. A világon egyedülálló központot Orbán Viktor miniszterelnök és Botka László, Szeged polgármestere közösen adta át. A 70 milliárd forintos, főként uniós forrásból megépült intézet a fizika, biológia, kémia, valamint az orvosi és anyagtudományok területén rendkívüli nagy időfelbontással végezhető kutatásokhoz biztosít a világon jelenleg egyedülálló infrastruktúrát.
xxx
Deutsch: Júniusban jön az olcsó internet
http://www.atv.hu/belfold/20170523-deutsch-juniusban-jon-az-olcso-internet
Júniusban már elérhetőek lesznek az internet-alapcsomagok, amelyek a szolgáltatók jelenlegi legalacsonyabb árainál is 15 százalékkal kedvezőbb áron kínálnak majd szolgáltatást – közölte Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az Országgyűlés kulturális bizottságának és népjóléti bizottságának együttes ülésén, kedden.
xxx
Várhatóan az ősztől már minden megyében lesz roma platform
http://www.hirado.hu/2017/05/23/varhatoan-az-osztol-mar-minden-megyeben-lesz-roma-platform/#
A már meglévő három megyei roma platform mellett várhatóan ősszel az összes megyében megalakulnak a felzárkózást segítő, helyi problémákra választ kínáló konzultatív testületek – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kedden.
xxx
Felélték a támogatásokat. Fejlesztésre alig költöttek a gazdák
http://nepszava.hu/cikk/1130037-fejlesztesre-alig-koltottek-a-gazdak
Jövedelem pótlásra költötték a magyar gazdák a területalapú uniós támogatás jó részét, technológiai, technikai fejlesztések helyett. Kódolva van mezőgazdaságunk leszakadása a versenytársaktól.
xxx
OLAF-jelentés – Szándékossággal vádolja a Fidesz Demszkyéket
http://nepszava.hu/cikk/1130133-olaf-jelentes—szandekossaggal-vadolja-a-fidesz-demszkyeket
A Fidesz értékelése szerint a főváros előző vezetése szándékosan kötött irreális szerződéseket a 4-es metróberuházás során és az is bebizonyosodott, hogy kenőpénzek mozogtak.
xxx
Orbánék a kémperrel rúgnának még egyet Gyurcsányba
http://nepszava.hu/cikk/1130119-orbanek-a-kemperrel-rugnanak-meg-egyet-gyurcsanyba
A titokgazda felülvizsgálja a Gyurcsány-kormány két titkosszolgálati vezetője és szakminisztere kémkedési ügyének a titkos minősítését – tudta meg a Magyar Idők kormányzati forrásból. Ezzel őszre, amikor megkezdődik az ügy másodfokú pere, várhatóan a közvélemény is megismerheti a pontos részleteket, amivel aztán újabbat rúghatnak Gyurcsány Ferencbe, a szocialistákba és az ellenzékbe.
xxx
Nyomozást rendelt el az ügyészség a Gyurcsány-családot is érintő, 18 milliárdos megbízási szerződések ügyében
Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter feljelentése alapján a Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Welt 2000 Kft. 2003 és 2009 között kapott, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt és feleségét, Dobrev Klárát is érintő állami megbízásai ügyében.
xxx
Kirúgták Simicska Lajos fiát a Fidelitasból
http://nepszava.hu/cikk/1130108-kirugtak-simicska-lajos-fiat-a-fidelitasbol
Saját Facebook-oldalán tette közzé Simicska Ádám a Fidelitas országos elnökségének határozatát, mellyel kizárták a Fidesz ifjúsági szervezetéből.
xxx
Kitörhet a háború Habony és Vajna között
http://nepszava.hu/cikk/1130110-kitorhet-a-haboru-habony-es-vajna-kozott
Szembekerülhet egymással, vagy osztozkodhat a helyi rádiók piacán Andy Vajna és Habony Árpád a következő hónapokban. A filmügyi kormánybiztos érdekeltségébe tartozó Rádió 1 legutóbbi hálózatbővítése során ugyanis több olyan vidéki csatornát is magához kötött, amelynek reklámidejét hónapok óta egy sokak által részben a miniszterelnöki tanácsadóhoz kötött cég, a RadioSales House (RSH) Kft. értékesíti – írja a Magyar Nemzet.
xxx
Meghalt Konyári János borász
http://nepszava.hu/cikk/1130145-meghalt-konyari-janos-borasz
Hosszan tartó betegség után kedd hajnalban elhunyt Konyári János balatonboglári borász, a magyar borkultúra ikonikus alakja – közölte a Magyar Bor Akadémia.
xxx
Gyász! Meghalt Roger Moore
http://nepszava.hu/cikk/1130136-gyasz-meghalt-roger-moore
89 éves korában elhunyt Roger Moore – tudatta a szomorú hírt a család a színész Twitter-oldalán. A világhírű brit színész rákbetegséggel küzdött. Svájcban halt meg, zárt körű temetése Monacóban lesz.
xxx
Szexuális zaklatás: Újabb elitiskoláról derült ki, mit követtek el a tanárok
Az Egyesült Államokban újabb elitiskoláról derült ki, hogy tanárok szexuálisan zaklattak diákokat – jelentette helyi idő szerint kedden az amerikai sajtó. Ezúttal az északkeleti New Hampshire államban lévő St.Paul gimnáziumról és internátusáról van szó. Az intézmény – amely az episzkopális egyházhoz tartozik – Concord városában található és rendkívül jó hírű, annak idején diákjai között tudhatta például John Kerry volt külügyminisztert is.
xxx
Olaszországba érkezik a legtöbb menekült
http://nepszava.hu/cikk/1130113-olaszorszagba-erkezik-a-legtobb-menekult
Idén, az év eleje óta több mint 50 ezer menedékkérő érkezett az olasz partokhoz. Ez mintegy 45 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában – közölte a római belügyminisztérium.
xxx
Görög mentőcsomag: nem tudtak megegyezni az euróövezeti hitelezők és az IMF
Három héten belül megállapodásra juthatnak a nemzetközi hitelezők a Görögországnak szánt harmadik mentőcsomag következő részletének átutalásáról – közölte Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter kedden Brüsszelben, az eurócsoport egyezség nélkül zárult előző napi ülése után.
xxx
Eltűnhet a Titanic
http://nepszava.hu/cikk/1130175-eltunhet-a-titanic
Tizenöt-húsz éven belül szinte teljesen eltűnhet a több mint száz éve elsüllyedt Titanic: 3800 méteres mélységben lévő roncsait ugyanis baktériumok pusztítják, amelyek apró lyukakat okoznak, s emiatt a roncs instabillá válik és valamikor össze fog omlani. A baktériumok közvetlenül a fémből élnek.
xxx
Everest-expedíció – Elindultak a csúcs felé
http://nepszava.hu/cikk/1130141-everest-expedicio—elindultak-a-csucs-fele
Elindult a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest oxigénpalack nélküli meghódítására helyi idő szerint kedd hajnalban Klein Dávid és Suhajda Szilárd, a két hegymászó várhatóan öt nap alatt teljesíti a “csúcsmászó kört” – közölte az expedíció kommunikációjával foglalkozó cég.
xxx