Sztrájkra is kész az MKKSZ. Változások a közfoglalkoztatásban. Bérsokk a mentőknél. Párbeszéd a multikkal. Kormányrepülő Csányitól.
Sztrájkra is kész az MKKSZ
( A HírTv Híradója, kb. a 19. perc 25. mp-étől ) Az ÉLETpálya 2.0 konferenciánkon Boros Péterné az MKKSZ elnöke, a SZEF alelnöke nyilatkozott az elmaradt bérek miatt várható nyomásgyakorlási lehetőségekről.
xxx
A Fidesznek csak a választásig kellenek a közmunkások
http://nepszava.hu/cikk/1128963-a-fidesznek-csak-a-valasztasig-kellenek-a-kozmunkasok
(Nyomtatott változatban, ma, 2.oldal, Vegetálás jövőkép nélkül) A Fidesznek kell a közmunkások jövő áprilisi szavazata, de utána sokakat kirúgnak majd közülük. 30-40 ezer ember elhelyezését kellene egycsapásra megoldani. A közfoglalkoztatás vadhajtásait már kezdi felismerni és beismerni a kormány, s ezért jelentős létszámcsökkentést jelentett be. A Policy Agenda kutatói szerdán hozták nyilvánosságra értékelésüket a pénzügyi trükközésről. A tömegnek a túlnyomó része olyan hátrányos helyzetű régiókban él, ahol eddig nem sikerült új munkahelyeket teremteni.Elképesztő ütemű urbanizáció indult el, s az ipari gócpontokban elszabadultak az ingatlan árak, ami szintén a mobilitás ellen hat.Hosszú távú megoldást az kínálna, ha az állami cégeknél nagy számban dolgozó közmunkásokat állományba vennék például a vízügyi vállalatok, vagy a MÁV.
Változások a közfoglalkoztatásban. Egy idén március 20-án született kormányhatározat mondja ki a leépítést a közfoglalkoztatás területén. A legfontosabb változások:• 2018. június elsejétől felmenő rendszerben, három éves időszakon belül a közfoglalkozatási jogviszonyban eltölthető maximális időtartam egy év lesz, kivéve, ha a versenyszféra nem kínál reális munkalehetőséget az illetőnek• a közfoglalkoztatási programokban részt vevők havi átlagos maximális létszámát 2020-ig folyamatosan 150 ezer főre kell csökkenteni• a 25 év alatti fiatalokat csak akkor vonhatják be a közfoglalkoztatási programokba, ha az Ifjúsági Garancia Rendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci program nem kínál számukra reális egyéb lehetőséget.
Tervezett volumenek: 2016-2020.
Közfogis értelmiségünk
Egyenes út a börtönbe.
xxx
Bérsokk a mentőknél
http://nepszava.hu/cikk/1128959-bersokk-a-mentoknel
Az életpályamodellben szereplő 60 százalék helyett 10 százalékos béremelést kapnak a mentők, idén új munkaruha is csak a vizes világbajnokságra beosztottaknak jut. – “A sajtónak másutt terítettek…” – hajtotta el munkatársunkat a mentősök asztalától a főigazgató kommunikációs tanácsadója a belvárosi luxus étteremben.
xxx
Mentők napja – Pénzt ígért a miniszter
http://nepszava.hu/cikk/1128913-mentok-napja—penzt-igert-a-miniszter
A kormány jövőre 10, négy év alatt (2016 és 2019 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán.
xxx
Gödi otthon – Czibere: amit az MDAC vélt látni, az nincs
http://nepszava.hu/cikk/1128921-godi-otthon—czibere-amit-az-mdac-velt-latni-az-nincs
A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a gödi Topház Speciális Otthonban egy nemzetközi civil szervezet által készített fényképek nem alapozzák meg azokat a súlyos megállapításokat, amelyek megjelentek a sajtóban.
xxx
A tíz éve változatlan ösztöndíjak miatt morgolódnak a hallgatók
https://mno.hu/belfold/a-tiz-eve-valtozatlan-osztondijak-miatt-morgolodnak-a-hallgatok-2398314
Az utóbbi hónapokban botrányokon átesett Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre látogatott el szerdán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), ahol a telt házas fórumon arról panaszkodtak a hallgatók, hogy továbbra is nagy Józsa János rektor és a Gazdaságtudományi Kar (GTK) közötti feszültség, valamint az alacsony ösztöndíjak miatt „nem éri meg jól tanulni” – derül ki a HÖOK szerdai közleményéből.
xxx
Új lendület az életen át tartó tanulásban
http://nepszava.hu/cikk/1128922-uj-lendulet-az-eleten-at-tarto-tanulasban
A Dr. Mező Ferenc Általános Iskola 11 pedagógusa ragadta meg a lehetőséget, hogy ismereteit Európa számos országában bővítse. Az egy és két hetes képzésekig tartó út egy sikeres Erasmus+ pályázaton át vezetett, amelyért a képzéseken résztvevők közül négyen dolgoztak meg.
xxx
Tárgyal a kormány és a CEU
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/targyal-a-kormany-es-a-ceu-1394804
Az MTA-elnök szerint a CEU háttérbe szorítása, ellehetetlenítése vagy külföldre költözése súlyos csapást jelentene a magyar tudományra.
Elindultak a tárgyalások a CEU és a kormány között – erről Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia újraválasztott elnöke beszélt Newsroom című műsorunkban.
xxx
A CÖF-szóvivő sem beszél a támogatásokról
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/a-cof-szovivo-sem-beszel-a-tamogatasokrol-1394802
Köti az ügyvédi titoktartás, ezért nem nyilatkozik a CÖF támogatásairól ifjabb Lomnici Zoltán, a szervezet szóvivője.
xxx
Még tart a norvég-magyar kötélhúzás
http://www.hirado.hu/2017/05/11/meg-tart-a-norveg-magyar-kotelhuzas/
A magyar kormány célja, hogy a teljes civil világ részesülhessen a norvég civil alap pénzeiből, ezért ragaszkodik hozzá, hogy beleszólása lehessen annak a pályázatnak a kiírásába, amelynek alapján kiválasztják a pénzek alapkezelőjét – mondta a Magyar Időknek Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára.
xxx
Városliget: rendőrökkel érkeztek a vizes vb szervezői
http://nepszava.hu/cikk/1128927-rendorokkel-erkeztek-a-vizes-vb-szervezoi-a-varosligetbe
Bő egy órás késéssel érkeztek a júliusi vizes világbajnokság képviselői a ligetvédőkkel való egyeztetésre a Városligetbe kedd délelőtt. A találkozón a rendőrség is megjelent, eredménytelen egyeztetés esetén rájuk várt volna a feladat, hogy a demonstrációs területről kiszorítsák a zöld aktivistákat. Erre nem került sor, a ligetvédők három napot kaptak, hogy eljuttassák alternatív javaslataikat a kivitelezőnek.
xxx
“A Fidesz-kormány a fák ellensége”
http://nepszava.hu/cikk/1128924-a-fidesz-kormany-a-fak-ellensege
A fák ellenségének nevezte a kormányt az LMP gazdasági szakszóvivője szerdán, a madarak és fák napján tartott sajtótájékoztatóján, mert szerinte a kabinet sokat tesz azért, hogy hosszú távon se fa, se madár ne maradjon az országban.
xxx
Mellár Tamás: csökken a Fidesz szellemi holdudvara
http://nepszava.hu/cikk/1128918-mellar-tamas-csokken-a-fidesz-szellemi-holdudvara
Választási költségvetésnek nevezte a 2018-ast Mellár Tamás a Hír TV Egyenesen Kálmán Olga című műsorában. A szakember szerint érthető és jól megfigyelhető az a folyamat, ahogy csökken a Fidesz szellemi holdudvara, mert a kormány már a jobboldali értelmiség számára is vállalhatatlan dolgokat művel.
xxx
Választási rezsicsökkentésre készül a Fidesz
http://nepszava.hu/cikk/1128974-valasztasi-rezsicsokkentesre-keszul-a-fidesz
A Fidesz ismét a közüzemi díjak visszavágásával kampányolna. Szociális alapú áram- és gáztarifákat terveznek bevezetni.
xxx
Választási manipulációtól tart az MSZP
http://nepszava.hu/cikk/1128917-valasztasi-manipulaciotol-tart-az-mszp
Az MSZP szerint egy esetleges választási manipulációt készíthet elő a nemzeti konzultáció – mondta Gúr Nándor, szocialista országgyűlés képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.
xxx
Szijjártóék az ’56-os emlékév nyertesei
http://nepszava.hu/cikk/1128993-szijjartoek-az-56-os-emlekev-nyertesei
Az 1956-os emlékév honlapján közzétették azt az összesített listát, amely felsorolja, hogy egy adott programra mely szervezet mennyi támogatást kapott. Az Átlátszó kigyűjtötte a legjelentősebb tételeket. Első helyen a külügyminisztérium végzett több mint egymilliárd forinttal, a második a Müpa lett mintegy 850 millióval, a harmadik pedig a New Land Media Kft. Utóbbi kis híján 600 millió forintot kapott média- és kommunikációs szolgáltatásokra. A fesztiválokat szervező Sziget Kft. 300 milliós támogatása csupán a hetedik helyre volt elég (bruttó összegekről van szó).
xxx
Világelső lehet a magyar örökségvédelem
http://nepszava.hu/cikk/1128936-vilagelso-lehet-a-magyar-oroksegvedelem
A világ legjobb műemlékvédelmi helyreállításának járó nívódíjat egy magyar fejlesztés, a nemrégiben megújult Váci 1 nyerheti el a FIABCI World Prix d’Excellence Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton. A világverseny eredményhirdetésére a nemzetközi szervezet 68. kongresszusán, a spanyolországi Andorrában kerül sor 2017. május 26-án.
xxx
Az NFM-hez került a nemzeti ünnepek szervezése
http://www.atv.hu/belfold/20170510-az-nfm-hez-kerult-a-nemzeti-unnepek-szervezese
A nemzeti fejlesztési miniszterhez került a nemzeti rendezvényszervezés, a jövőben a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gondoskodik – más szervezetekkel együttműködve – a nemzeti ünnepek megszervezéséről és lebonyolításáról. Az erről szóló két jogszabály a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
xxx
Párbeszéd? Cégvezetőkkel tárgyalt a fenntartható fejlődésről Áder
http://www.hirado.hu/2017/05/10/a-fenntarthato-fejlodesrol-targyalt-ader-cegvezetokkel/
Multinacionális cégek magyarországi vezetőivel találkozott szerdán Áder János a Sándor-palotában.
xxx
Erről tárgyalt Áder János a cégvezetőkkel
http://www.atv.hu/belfold/20170510-errol-targyalt-ader-janos-a-cegvezetokkel
Magyarország fenntartható fejlődéséről tárgyalt Áder János köztársasági elnök szerdán több multinacionális cég vezetőjével.
xxx
Még több “ingyenhitelhez” juthatnak idén a cégek
http://www.hirado.hu/2017/05/11/meg-tobb-ingyenhitelhez-juthatnak-iden-a-cegek/
Az MFB nagymértékben növelni kívánja üzleti aktivitását 2017-ben, miközben a termékpalettája is bővül. Még ebben az évben bővítik az MFB Pontok hálózatát is – mondta a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent interjújában az MFB Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója.
xxx
Államosítana a brit Munkáspárt
http://nepszava.hu/cikk/1128997-allamositana-a-brit-munkaspart
Részleges államosítási terveket tartalmaz a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt kiszivárogtatott választási programtervezete. A még nem véglegesített dokumentum emellett elveti annak lehetőségét, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból.
xxx
Bevándorlók, Völner: Értelmetlen betarthatatlan szabályokat alkotni
http://www.hirado.hu/2017/05/11/volner-ertelmetlen-betarthatatlan-szabalyokat-alkotni/
Értelmetlen olyan szabályokat alkotni, amit nem hajtanak végre, és akikre vonatkozik, azok sem tartanák be – jelentette ki Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában.Hozzátette: ráadásul a schengeni övezeten belül szabad a mozgás, és az is kérdés, hogy milyen kényszerrel lehetne helyben tartani a menekülteket.Szerinte látható , hogy a bevándorlók nagyon is meghatározott célországok miatt érkeznek; Svédországba vagy Németországba akarnak menni. Megállhatnának Bulgáriánál is, vagy Románia felé is vehetnék az irányt, de túl sokan nem választják ezt a lehetőséget. Vagyis attól, hogy van egy uniós rendelet, amely előírja, hogy ezekbe az országokba hány főt kell áthelyezni, gyakorlati oldalról látható az értelmetlensége is – fogalmazott az államtitkár.
xxx
Átlépte az 1,2 milliót a konzultációt visszaküldők száma
A kormány részletesen megválaszolta azokat a felvetéseket, amelyeket Brüsszel fogalmazott meg a nemzeti konzultációval kapcsolatban – közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.
xxx
Nem követett el bűncselekményt a Putyinhoz közeli motorosbanda
http://www.atv.hu/belfold/20170511-nem-kovetett-el-buncselekmenyt-a-putyinhoz-kozeli-motorosbanda
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, amikor az Éjjeli farkasok nevű motorosbanda önkényuralmi jelképeket használt a Fiumei úti temetőben – írja az Index. A Putyinnal jó kapcsolatban lévő orosz motoros egyesület múlt héten koszorúzta meg a szovjet emlékművet. A koszorúzáskor a zászlókon ott volt a vörös csillag, a sarló és a kalapács is.
xxx
Habony nagyot kockáztat a Jobbik perlésével
http://www.atv.hu/belfold/20170509-habony-nagyot-kockaztat-a-jobbik-perlesevel
A miniszterelnök tanácsadója beperelte a Jobbikot a „Ti dolgoztok – Ők lopnak” plakátkampány miatt. Az általunk megkérdezett jogász szerint a „legkisebb ellenállás” felé ment, amikor nem a felirat valóságtartalmát peresítette, hanem a képmásával való visszaélés.
xxx
Csányitól venne repülőt a kormány
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/csanyitol-venne-repulot-a-kormany-1394791
A piaci viszonyok alapján forintban számolva milliárdos nagyságrendű beszerzésről lehet szó.
Kormánygépet venne az Orbán-kabinet, és az eddig Csányi Sándor OTP-vezér által használt üzleti repülőgépet nézte ki magának – tudta meg a Magyar Nemzet.
xxx
Egyre szerényebben él a miniszterelnök?
http://www.atv.hu/videok/video-20170510-egyre-szerenyebben-el-a-miniszterelnok
Az ATV Start vendége Szigetvári Viktor választmányi elnök, Együtt.
xxx
Vágó Gábor az ATV-ben jelentette be, hogy szakmát vált
http://www.atv.hu/belfold/20170510-vago-gabor-az-atv-ben-jelentette-be-hogy-szakmat-valt
Leveszi az újságíró sapkáját és ismét közéleti aktivista lesz – jelentette be kedden az Egyenes Beszédben Vágó Gábor.
xxx
Előfizetés. Egy évre csökkentenék a hűségidőt
http://www.hirado.hu/2017/05/11/egy-evre-csokkentenek-a-husegidot/
A jelenlegi két év helyett legfeljebb egy évre szóló hűségidőt köthetnének a távközlési szolgáltatók az ügyfelekkel az elektronikus hírközlésről szóló törvényt módosító kormánypárti javaslat szerint – írja csütörtöki számában a Népszava és a Világgazdaság.
xxx