Bemutatkozik a MASZSZ-lap. Munkástanácsok a ktg.-vetésről. Oktatás húzta a rövidebbet. Buktatás az óvodában? Államcsőd? Rászálltak a CEU-s oktatókra. 7500 Facebook katona!
Saját „Érdek és védelem
http://gepnarancs.hu/2017/05/sajat-erdek-es-vedelem/
Saját lapjával pótolja a szakszervezetek számára egyre szűkülő médiafelületet a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ).
Hivatalosan is elindult az Érdek és Védelem című szakszervezeti újság, a Magyar Szakszervezeti Szövetség első, hiánypótló lapja – jelentette be Kordás László, a MASZSZ elnöke. A 16 oldalas, sok fotóval, számtalan információval, érdekes írással és interjúval teli magazin hasznos olvasmány a szakszervezeti vezetőknek és a munkavállalóknak is, hogy lássák, mit tesznek érdekükben, a jogaik megvédéséért a mozgalom irányítói. De a hiánypótló lap segítség lehet az országos médiában – nyomtatott lapok szerkesztősében, internetes portáloknál és hírügynökségeknél – dolgozó szakújságíróknak is.
xxx
Munkástanácsok: reális a 2018-as költségvetési tervezet
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) szerint reális a 2018-as költségvetési tervezet, amely továbbra is jelentős hangsúlyt fektet a bérfelzárkóztatásra, a családtámogatásra és az élőmunkát terhelő adók ésszerű csökkentésére – közölte a MOSZ szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a markáns gazdasági bővülést az európai uniós források fokozott lehívása, valamint a lakossági fogyasztás további jelentős élénkülése támogatja – írták.
xxx
Jelentősen nőhet az albérleti támogatás értéke
https://szakszervezetek.hu/hirek/10035-jelentosen-nohet-az-alberleti-tamogatas-erteke
Az Országgyűlés elé került az új 2018-as adótörvény csomag. Eddig a legfontosabb cafeteriát érintő változás, hogy a törvény elfogadását követően jelentősen nőhet 2018-tól a mobilitás célú lakhatási támogatás (albérlet) havi adómentes összege – írta Fata László cafeteriaszakértő.
xxx
Tarlós Orbántól várja a fővárosnál dolgozók béremelésének forrást
Tarlós István előrelépést vár Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozójától a fővárosnál dolgozók béremelése ügyében, és bízik benne, hogy lesz majd valamennyi forrásbiztosítás.
A főpolgármester csütörtök reggel a TV2 Mokka című műsorában ismét elmondta, hogy amíg a „direkt” állami szektorban komoly béremelések voltak, addig az önkormányzati szektorban ez nem történt meg. Ez komoly forrásokat igényelne, de az önkormányzatok forrásai szűkültek – mutatott rá.
Tarlós István jelezte, hogy a fővárosi önkormányzat esetében összességében mintegy 30 milliárd forintba kerülne a béremelés.
xxx
Továbbra is piacvezető lehet a Magyar Posta
http://www.hirado.hu/2017/05/04/tovabbra-is-piacvezeto-lehet-a-magyar-posta/
A kormánybiztos kiemelte, hogy az elmúlt másfél évszázad során a postás életpálya tekintélyt és rangot jelentett: a postai dolgozók 3 éves bérfejlesztési programja ezt kívánja megőrizni és tovább emelni.
xxx
Vendéglátás. Marad pénz a bérek jelentős emelésére
http://magyaridok.hu/gazdasag/marad-penz-berek-jelentos-emelesere-1654468/
Örömmel fogadják a vendéglátóipar szereplői az általános forgalmi adó jelenlegi 18-ról 5 százalékra csökkentését jövőre.Nagyon régi törekvés valósul meg ezzel, amely jelentős hatással lesz a piaci szereplők versenyképességére és az éttermi szolgáltatások minőségére – közölte lapunkkal a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László kifejtette: az áfacsökkentésből eredő különbözetre nagy szüksége van a cégeknek, leginkább a súlyos szakemberhiány, a munkaerő-elvándorlás orvoslásában. Mint mondta, a nyári főszezon küszöbén akadnak olyan vendéglátóhelyek, amelyek ki sem tudnak nyitni, mert nincs meg a kellő számú képzett személyzetük. – A vendéglátásban jellemző béreket lényegében a duplájára kell megemelni.
xxx
Emelkedik a katonák és a rendvédelmi dolgozók fizetése
A kormányáltalkeddenbenyújtottköltségvetésijavaslatszerintjelentősenemelik a honvédelmikiadásokkeretét: jövőretöbb mint 427 milliárd forint juthathonvédelemre. Ezazösszeg a jövőrejelzettnominális GDP többmint 1 százalékánakfelel meg. Idénezazarány 0,94 százalék – olvasható a Kisalföldcikkében.
A magyarkormánymár 2012-ben határozatbanvállalta, hogy 2016-ig nominálértékennemcsökkenhet a honvédelmiköltségvetés, majd 2016-tól kezdődőenéventelegalább a GDP 0,1 százalékávalnövelikazt.
Jövőre is folytatódik a 2015-ben indítottfegyveresésrendvédelmiéletpályamodell, ígyújraemelkedik a katonákés a rendvédelmidolgozókfizetése.
xxx
Így omlik a gyermekekre az Orbán-rendszer
http://hvg.hu/gazdasag/20170503_sni_btm_gyermekek_gyogypedagogus_hiany_kepesites_nelkuli_tanarok
Számok cáfolják a kormány állítását, amellyel beterjesztette legújabb oktatási törvénycsomagját. 2010 óta ugyanis a kabinet folyamatosan csökkentette a gyógypedagógus-képzésre felvehető hallgatók számát, most pedig tanárhiányra hivatkozva sorvasztja el a tanulási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztését.
xxx
Az oktatás húzta a rövidebbet
http://nepszava.hu/cikk/1128436-fogy-a-levego—az-oktatas-huzta-a-rovidebbet
Nem sok jót ígér az iskoláknak a 2018-as költségvetési javaslat. Az oktatáskutató szerint a közoktatásra szánt összegek csökkenhetnek is.Jövőre sem növekszik számottevően az oktatási büdzsé – vélekedett Nahalka István a 2018-as költségvetési javaslat megismerése után. Az oktatáskutató szerint az idei költségvetésben szereplő számok alapján úgy tűnhet, mintha az oktatásra fordított összegek jövőre lényegesen növekednének, ám ez valójában nincs így.
xxx
Ki állítja meg a túltolt biciklit?
http://nepszava.hu/cikk/1128436/2
Trencsényi László egyetemi tanár, a Hálózat a Tanszabadságért alapító tagja szerint a GDP legalább hat százalékát kellene oktatásra fordítani.
xxx
CEU, Putyin nyomán járnak
http://nepszava.hu/cikk/1128447-putyin-nyoman-jarnak
Őszig kell megállapodni a Közép-európai Egyetem sorsáról, különben a budapesti intézmény akár költözhet is a rektor szerint. A magyar külügyminiszter derűlátó.
xxx
Nem enged a Fidesz – Rászállnak a CEU-s oktatókra
http://nepszava.hu/cikk/1128338-raszallnak-a-ceu-s-oktatokra
Míg Orbán Viktor az uniós vezetőknek a párbeszédre való hajlandóságát hangsúlyozza a CEU-ügyben, közben idehaza újabb és újabb frontokat nyitnak az egyetemmel szemben.
Fokozza a nyomást az Orbán-kormány a Közép Európai Egyetemen (CEU): az intézmény munkavállalóinak a “tartózkodási és munkavállalási engedélyéit vizsgálná” az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) létrejött munkacsoport – derült ki a Népszavának adott válaszokból.
xxx
Mi van? Már az óvodában is buktatnak?
http://nepszava.hu/cikk/1128386-mi-van-mar-az-ovodaban-is-buktatnak
Komoly vádakat fogalmazott meg mai közleményében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE): az óvodák visszatartják a 6 éves tanköteles gyerekeket, az iskolakezdés elhalasztása ellen tiltakozó szülőket pedig megfenyegetik.
xxx
Nem lesznek többen a betegágyak mellett
http://nepszava.hu/cikk/1128328-nem-lesznek-tobben-a-betegagyak-mellett
Az érdekvédők reményeinél, de két miniszter által jósoltaknál is kevesebbet kap jövőre az egészségügy. Szakértők szerint a 102 milliárdos többletből leginkább csak a már megkezdett béremelésekre juthat pénz.
xxx
Bérnővérekkel enyhítik az ápolóhiányt
http://www.atv.hu/videok/video-20170503-bernoverekkel-enyhitik-az-apolohianyt
Az ATV Start vendége EisenhauernéFördős Andrea alelnök, FESZ.
xxx
Mire számíthat jövőre a nyugdíjas? – Árulkodó büdzsétervek
http://nepszava.hu/cikk/1128319-mire-szamithat-jovore-a-nyugdijas—arulkodo-budzsetervek
Az idősek szervezetei nincsenek elájulva attól, hogy megkapják, ami törvény szerint jár nekik, de a az Orbán-kormány jövő évi, nyugdíjasokat érintő büdzséterveit is árulkodónak tartják.A kormány le akarja kenyerezni a nyugdíjasokat – fogalmazott a Népszavának a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) elnöke. Némethné Jankovics Györgyi szerint sajnos az egyoldalú kormányzati tájékoztatás vidéken képes elhitetni az emberekkel, hogy fentről megjutalmazzák őket a várható év végi egyszázalékos nyugdíjemeléssel és a beharangozott prémiummal, bár kérdés, hogy a mindennapjaikat meghatározó nélkülözések húsbavágó tapasztalatai, vagy a kormányzati gesztus lesz erősebb élmény jövőre a választás napján. Az elnök szerint ugyanis egyre nagyobb a tudatos és nem félrevezethető nyugdíjasok tábora is, akik például egy tegnapi tatabányai fórumon is szkeptikusan fogadták, hogy jövőre a tervezett 3 százalékos inflációnak megfelelő nyugdíjemelést ígér a nemzetgazdasági miniszter – évek óta először épp annyit, amennyi jár nekik.
xxx
Megrázó videó: Az ATV riportere beszélt a gödi horrorotthon egyik lakójával
http://www.atv.hu/belfold/20170504-allati-sorban-elo-serultek-godon
Azonnal felfüggesztette a gödi speciális otthon igazgatóját és vizsgálatot rendelt el a Gyermekvédelmi Főigazgatóság, miután egy civil szervezet nyilvánosságra hozta, milyen körülmények között élnek értelmi sérült gyerekek és felnőttek a pest megyei intézményben. A minisztérium azt ígéri, hogy a közeljövőben bezárják a gödi Topházat, ám azt nem tudni, hogy az otthon testileg és pszichésen is megviselt lakói kapnak-e azonnali segítséget. Megrázó felvételek az ATV Híradójában.
xxx
Lehet népszavazás a korrupcióról
http://www.atv.hu/videok/video-20170504-lehet-nepszavazas-a-korrupciorol
Az ATV Start vendége Vágó Gábor, az Átlátszó munkatársa
xxx.
A tüntetések hiábavalóságáról
http://nepszava.hu/cikk/1128383-a-tuntetesek-hiabavalosagarol
Az elmúlt hónapok politikai tüntetései érdemben nem befolyásolták a pártok támogatottságát. Így a CEU-melletti budapesti demonstrációk sem rengették meg a Fideszt, bár márciushoz képest a teljes népességen belül egy százalékponttal csökkent a kormányzópárt szavazótábora – derült ki két közvélemény-kutató intézet minap közzétett egybehangzó megállapításaiból. És ez akár lefegyverzőleg is hathat mindazokra, akik az utcai demonstrációktól általában többet várnak. Akik épp ezért mintegy bizonyítva látnák a tüntetések „hiábavalóságát”….
Ehhez képest Budapest üdítő kivétel. Itt manapság valahogy messzebbre hangzik az utca, a fiatalság hangja…Mi több: rezonál is erre a főváros lakossága. Így nem véletlen, hogy ma a fővárosban gyorsabban amortizálódik a Fidesz támogatottsága.
xxx
Államcsőd…? Gerőcs Tamás: a válságba bukhat bele Orbán
http://nepszava.hu/cikk/1128382-gerocs-tamas-a-valsagba-bukhat-bele-orban
Magyarországon azért nincs államcsőd, mert jelentős uniós pénzek áramlanak be. 2020 után Paks 2 hiteleiből kedvez saját lojális oligarcha holdudvarának Orbán – vélte egyebek mellett a Népszavának adott interjúban Gerőcs Tamás, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének fiatal kutató munkatársa.
xxx
Farkasházy: Simicskával is össze lehet fogni Orbán leváltásáért
http://www.atv.hu/belfold/20170503-a-nap-hire-2017-05-03
Csökkenő Fidesz-támogatottság, tisztázatlan ügynökmúlt, kormánypárti aktivisták kitiltása a Parlamentből – ezek voltak az ATV A nap híre című adásának témái, amikről ezúttal Farkasházy Tivadar, a Hőcipő munkatársa, Benyó Rita, a Heti Napló újságírója, valamint Kukorelly Endre költő-író, ex LMP-s képviselő fejtette ki álláspontját.
xxx
Medián: A Fidesz elutasítottsága két éve nem volt ilyan magas
http://www.atv.hu/belfold/20170504-hann-endre-es-egyenes-beszed
A CEU ügye is szerepet játszott abban, hogy jelentősen csökkent a kormánypárt támogatottsága – ezt Hann Endre mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Medián kutatási igazgatója annak kapcsán elemezte a pártok helyzetét, hogy felmérésükből kiderült, megtépázta a kormánypárt és az államfő népszerűségét az elmúlt három hónap.
xxx
Tárki: változatlan a pártok népszerűsége, vezet a Fidesz-KDNP
http://www.atv.hu/belfold/20170504-tarki-valtozatlan-a-partok-nepszerusege-vezet-a-fidesz-kdnp
A Tárki felmérése szerint ha volt is hatása az elmúlt hetek utcai demonstrációinak, a pártpreferenciákat nem befolyásolták, hiszen az elmúlt negyedévben lényegében változatlan a pártok népszerűsége, a kormánypártok vezető pozíciója szilárd.
xxx
Kipakolt az ügynökmúltról az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője
http://nepszava.hu/cikk/1128453-kipakolt-az-ugynokmultrol-az-okumenikus-segelyszervezet-vezetoje
A Magyar Nemzet információi alapján a Népszava is megírta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet vezetőjét a pártállami időkben Filozófus fedőnéven beszervezték. Lehel László akkor azt mondta, azért függeszti fel elnök-igazgatói tevékenységét, hogy magánemberként reagálhasson az őt ért támadásokra. Most, akkor már magánemberként interjút adott egy keresztény portálnak, és úgy reagált az őt ért támadásokra, hogy beismerte az ügynökmúltat.
xxx
Ennyire életveszélyesek a magyar munkahelyek – megjött az európai lista
http://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/ennyire_eletveszelyesek_a_magyar_munkahelyek.636121.html
Megjelent az Eurostat, halálos kimenetelű munkahelyi baleseteket számba vevő statisztikája, az EU 28 tagállamára és a partnerországokra kiterjedően. A legutóbbi, 2014-es adatok alapján hazánk a középmezőnyben állt, számos régiós országnál, sőt még Ausztriánál is kedvezőbb adatokkal.
xxx
Pénztárhiány miatt vetkőzésre kényszerítették a főpénztári asszisztenst, pereskedés lett a vége
http://adozona.hu/munkajog/Penztarhiany_miatt_vetkozesre_kenyszeritett_6XLP1R#rss
Alsóneműre kellett vetkőznie a főpénztári asszisztensnek pénztárhiány miatt. Az ügyből munkaügyi per lett, amely a Kúrián ért véget.
xxx
Több mint négymilliárd forintos rehabilitációs foglalkoztatási program indul
Rehabilitációt elősegítő foglalkoztatási programot indít a kormány 4,2 milliárd forintból, a tervek szerint a programmal három év alatt 1500 megváltozott munkaképességű ember munkaerőpiaci elhelyezkedését segítik elő – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Czibere Károly megjegyezte: a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedése a nyílt munkaerőpiacon nehézségekbe ütközik, ezért döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy ezt támogató hálózatot, megyei tanácsadókkal.
Mint mondta, a programmal szeretnék elősegíteni, hogy a megváltozott munkaképességű emberek és a munkaadók egymásra találjanak.
xxx
Kivételes rokkantsági ellátás jön azoknak, akiknek nincs elég biztosítási idejük
Kivételes rokkantsági ellátásban részesülhetnének a jövőben azok a súlyosan egészségkárosodott személyek, akik hosszú ideje tartó betegségük miatt, vagy más méltányolható okból nem tudták megszerezni az ellátáshoz szükséges előzetes biztosítási időt, de rendelkeznek az előírt biztosítási idő legalább felével – derül ki a Magyarország 2018. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvénymódosítási javaslatcsomagból, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes terjesztett a parlament elé.
xxx
Kihirdették a Terézanyu pályázat idei nyerteseit
http://nepszava.hu/cikk/1128456-kihirdettek-a-terezanyu-palyazat-idei-nyerteseit
Leküzdhetetlen depresszióról, bántalmazott gyermekkorról vagy tabunak számító szexuális zavarról vallottak többek között az idei Terézanyu pályázat írásai, amelyek alkotóit csütörtökön díjazták Budapesten.Afődíjat Tóth-Zsiga Borbála nyerte, aki gyermekkora óta tartó depressziójáról írt megrendítő őszinteséggel, második a saját gátjairól mesélő Köves Andrea lett, a harmadik helyezettnek járó elismerést pedig Baksa Anna vehette át, aki egész életét behálózó, változó természetű, majd rákban végződő félelmeiről írt
xxx
7500 fős hadsereget állít fel a Facebook, és jó oka van erre
http://hvg.hu/tudomany/20170504_facebook_digitalis_hadsereg_eroszak_kiszurese
Az eddigi 4500 fős csapatot bővítve további 3000 embert vesz fel a Facebook arra, hogy kiszűrjék a nem odaillő tartalmakat.
xxx
„A legrosszabb ellenségeimnek sem kívánnám ezt!” – Kipróbálták a sztárok diétáját
Évekkel ezelőtt egy szupermodell elárulta, hogyan koplalnak a divatbemutatók előtt. A napokban két youtuber lány kipróbálta a sztárok diétáját, és szörnyű emlékekkel gazdagodtak. Pedig kilenc nap helyett csak négyet vállaltak be.
xxx
Elmaradó nyugdíjak, iskolabezárások, munkanélküliség: Drámai a helyzet Puerto Ricóban
Tíz évnyi gazdasági válság után csődöt mondott Puerto Rico kormánya. A szigetország 3800 milliárd dollár adósságot halmozott fel.
xxx
Véres tűzpárbajba keveredtek katonák és kőolajtolvajok Mexikóban
http://www.atv.hu/kulfold/20170505-veres-tuzparbajba-keveredtek-katonak-es-koolajtolvajok-mexikoban
Legkevesebb négy katona és hat feltételezett kőolajtolvaj halt meg csütörtökön Mexikóban egy fegyveres összetűzésben.
xxx
Nem bűntény állatokkal szexelni
http://nepszava.hu/cikk/1128400-nem-bunteny-allatokkal-szexelni
A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett állatvédelmi törvénymódosító javaslat többek között új adóval sújtaná a kutyatartókat – írja az Állatportál. Valójában azonban ezzel kapcsolatban nincs újdonság a dokumentumban. Ami meglepőbb: Semjén nem szeretné, ha bűncselekmény lenne az állatokkal folytatott szex.
xxx