Cikkajánló – 2017. április 20.

Lopakodó MT-módosítás – tiltakozók. Ezrével megszűnő munkahelyek.Tízéves csúcson az iskolaelhagyás. Az ellenzék is a NER része. Padrendelet.

 

 

 

 

 

 

 

Újabb szakszervezetek tiltakoztak a munka törvénykönyvének legújabb módosítási javaslata ellen

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/9845-ujabb-szakszervezetek-tiltakoztak-a-munka-torvenykonyvenek-legujabb-modositasi-javaslata-ellen

 

Újabb szakszervezetek tiltakoznak a munka törvénykönyvének  parlament előtt lévő módosítási javaslata ellen. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ), valamint az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) is visszautasította, hogy a jelenlegi maximális 12 hónapról 36 hónaposra emelkedjen a munkavállalók munkaidőkerete, és úgy vélték a módosítás a multik érdekeit szolgálja a munkavállalókéval szemben. A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) szerint a javaslat elfogadhatatlan, azt sürgősen vissza kell vonni és le kell venni a parlament napirendjéről.

A módosítást Bánki Erik (Fidesz), az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke nyújtotta be múlt csütörtökön. A parlament keddi általános vitájában a bizottság nevében kifejtette: a rugalmas munkaidő-beosztással hatékonyabban tudják a munkaadók a korszerű termelési módokat bevezetni, alkalmazni azzal, hogy termelési ciklushoz kötik a munkaidő-beosztást.

 

xxx

 

Lex Mercedes: Kiknek kedvez a kormány?

 

http://www.atv.hu/belfold/20170419-lex-mercedes-kiknek-kedvez-a-kormany-a-munkavallalok-helyett/hirkereso

 

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be a Gazdasági Bizottság. A jelenlegi egy év helyett három év lenne a munkaidőkeret. A szakszervezeti elnök szerint ez a nagy cégeknek kedvez.

Kordás arra kéri a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy kérjenek név szerinti szavazást az ügyben: „Lássunk világosan, és nézzenek szembe azzal a ténnyel, hogy kik azok a képviselők, akik a munkavállalókra ezt az aljasságot rákényszerítették, ezeket a neveket nyilvánvalóan közzé fogjuk tenni” – mondta az elnök, és azt ígérte, hogy a tiltakozás összes formáját be fogják vetni, hogy a módosítás ne valósulhasson meg.

 

xxx

 

NGM: 50-70 ezren csak kényelemből közmunkások

 

http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/a_kormany_megszamolta_70_ezer_kozmunkas_azonnal_talalna_munkat.248129.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

A közfoglalkoztatás eredetileg egy átmeneti eszköznek indult, azonban a kormány most felismerte, hogy sokan kényelmi okokból már megélhetési formának tekintik azt, ami össztársadalmi szinten pazarlás, különösen, amikor ilyen mértékű a munkaerőhiány. Éppen ezért a kormány nemrég elvégzett egy felmérést, melyből kiderült: 50-70 ezer közmunkás azonnal el tudna helyezkedni a nyílt munkaerőpiacon – jelentette be Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara szerdai rendezvényén. Beszélt arról is, hogy a külföldi piacokra termelő, külföldi tulajdonú nagyvállalatok küzdenek a legnagyobb munkaerőhiánnyal Magyarországon.

 

xxx

 

Hamarosan ezrével szűnnek meg a munkahelyek Magyarországon

 

http://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/hamarosan_ezrevel_szunnek_meg_a_munkahelyek_magyarorszagon.247475.html

 

Félreértjük Magyarország helyzetét, ha a látványosan emelkedő munkahelyszámból arra következtetünk, hogy minden rendben van a kilátásokkal. A rekord foglalkoztatási számok ugyanis elfedik azt a borús jelenséget, hogy egyre csak csökken a munkaképes korúak száma. A magyarok munkakínálata ténylegesen sokat javult a válság kiheverése után, de a foglalkoztatási rátánk nem emelkedhet örökké, miközben a népességcsökkenés tartós lehet. Számításaink szerint középtávon már csak stagnálhat, azt követően pedig eshet a munkahelyek száma itthon, még úgy is, hogy 2022-ig fokozatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár, illetve látunk további teret a munkakínálat bővülésére. Amennyiben a kormányzat nem lesz képes az olyan mélyen gyökerező problémákra választ találni, mint például az alacsony termékenységi ráta, akkor idővel újra terítékre fog kerülni a nyugdíjkorhatár emelése.

 

xxx

 

Gyárbezárási hullám söpör végig Móron

 

http://nepszava.hu/cikk/1127072-gyarbezarasi-hullam-sopor-vegig-moron

 

Néhány napja jelent meg a hír hogy több mint 800 munkahely kerülhet veszélybe azzal, hogy az amerikai tulajdonú, autóipari beszállítással foglalkozó Lear Corporation Hungary Kft. kilátásba helyezte: az év végéig, de legkésőbb jövő március 31-ig bezárja móri üzemét.

A tervezett gyárbezárást akár újabbak is követhetik – tudósít a feol.hu – két másik nagy cégnél is fontolgatják a móri üzemük bezárását. A Dräxlmaiernél e hét keddjén munkásgyűlést is tartottak.

 

xxx

 

A versenyképesség javításáról tart vitát a Ház

 

http://nepszava.hu/cikk/1127066-a-versenykepesseg-javitasarol-tart-vitat-a-haz

 

Az Országgyűlés ma nyolc kormányzati előterjesztés általános vitájával folytatja ülését, egyebek mellett terítékre kerülnek az ország versenyképességének javítását célzó javaslatok is.

 

xxx

 

Kiűzi a nyugati minimálbér az EU-s piacokról a magyar fuvarozókat

 

http://index.hu/gazdasag/2017/04/20/kiuzi_a_nyugati_minimalber_az_eu-s_piacokrol_a_magyar_fuvarozokat/

 

Súlyos anyagi és adminisztrációs teher a magyar fuvarozóknak is, hogy több uniós országban az ottani minimálbért kell fizetniük a dolgozóiknak, ezért egyes fuvarozók visszavonulhatnak az európai uniós piacokról – mondta a Világgazdaság csütörtöki számában adott interjúban Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára.

 

xxx

 

Meghátrál a kormány

 

http://hirtv.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/meghatral-a-kormany-1393281

 

Kihátrál a kormány a kiskereskedelmi törvény módosítása mögül – értesült az Origo.A portál szerint azért nem nyújtják be a javaslatot, mert az a magyar kereskedőket is hátrányosan érintené. A törvénytervezet komoly vitát robbantott ki a szakszervezetek és a munkaadók között a kötelezően alkalmazandó minimális létszám miatt, ami elsősorban a kisebb kereskedőktől csábítaná el a dolgozókat. A kormány a külföldi tulajdonú élelmiszerláncokat büntette volna a javaslatcsomaggal. Meg akarták adóztatni a parkolást és az ingyenes buszjáratokat is.

 

xxx

 

Betiltották a hídlezáró demonstrációt, de…..

 

http://hvg.hu/itthon/20170419_betiltotta_a_rendorseg_a_hidlezarast?s=hk

 

Április elején sem engedélyezték, a szervezők bíróságra mennek.Csütörtökre (mára-Szerk.) ismét hídfoglaló demonstrációra hívta a civilekkel szimpatizálókat, a CEU ellehetetlenítése ellen tiltakozókat, és általában a demokratikus értékekért kiállókat a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság. A szervezet elnöke , Büki Zoltán a Facebookon azt írta, a Petőfi, a Szabadság, az Erzsébet, a Lánc- és a Margit hidat tervezik lezárni, s akciójukat minden héten csütörtökön megismétlik, „amíg a megszavazott törvényeket vissza nem vonja a kormány”.

Újra bírósághoz fordulnak, és ki fogják harcolni, hogy törvényellenesen ne lehessen korlátozni a gyülekezési jogot. A döntés jövő keddre várható – tette hozzá.

 

xxx

 

Elitiskolákat az egyházaknak

 

http://nepszava.hu/cikk/1126961-elitiskolakat-az-egyhazaknak

 

A körzetesítés alól eddig felmentett elit iskolákat az állam sorra adja át az egyházaknak. A zuglói kéttannyelvű általános iskolában azonban a szülők változatlanul tiltakoznak – írja a 24.hu.

 

xxx

 

Köznevelés? Ügyes – Látszatreformok fednék a látszategyeztetést

 

http://nepszava.hu/cikk/1126928-ugyes—latszatreformok-fednek-a-latszategyeztetest

 

Köznevelés-stratégiai Kerekasztal néven folytatja a kormány által létrehozott Köznevelési Kerekasztal, lényegi változás azonban sem a szervezet összetételében, sem működésében nem lesz – derült ki a lapunk birtokába jutott, az “egyes köznevelési szakmai testületekről” szóló előterjesztésből. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a kerekasztalt továbbra sem lehet majd legitim egyeztetési fórumnak nevezni. Szakmai vitákra amúgy sem kíváncsi az a kormány, amely épp Húsvét ünnepnapjait jelöli ki egy gyerekek tízezreit érintő döntés véleményezésére.

 

xxx

 

Államosítanák az iskolai papírgyűjtést is

 

http://index.hu/gazdasag/2017/04/20/papirgyujtes_hulladektorveny_betiltas/

 

Az iskolai papírgyűjtést évtizedes kialakult gyakorlatát szabná át az állam egy törvénytervezettel, a gyerekek által összegyűjtött papír is az államhoz menne. Eközben egy másik módosítás tovább szűkítené a versenyt a szemétkezelésben.

 

xxx

 

Tízéves csúcson az iskolaelhagyás

 

http://nepszava.hu/cikk/1127008-dramai-adatok—tizeves-csucson-az-iskolaelhagyas

 

Legutóbb 2006-ban volt olyan magas a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, mint tavaly – derült ki az Eurostat friss adataiból. 2016-ban a 18-24 éves korosztály 12,5 százalékát sorolták ebbe a kategóriába, ez az arány már az uniós átlagot – 10,8 százalék – is meghaladja.

 

xxx

 

Egyre több gyerek követ el bűncselekményt

 

http://www.atv.hu/belfold/20170418-egyre-tobb-gyerek-kovet-el-buncselekmenyt

 

Milyen volt gyereknek lenni Magyarországon 2016-ban? Erre a kérdésre keresi a választ a Gyermekjogi jelentés. A felmérés szerint a gyermekkorúaknál nőtt a bűncselekmények száma, mutatjuk a top 10 bűncselekményt.

 

xxx

 

Kevés a sofőr a koraszülött mentőknél, nincs elég pénz

 

http://www.atv.hu/belfold/20170419-keves-a-sofor-a-koraszulott-mentoknel-nincs-eleg-penz

 

A forráshiány miatt a szükséges tíz helyett csak hat főállású sofőrrel rendelkezik a koraszülött mentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat – nyilatkozza a Világgazdaság szerdai számában a szolgálat szakmai vezetője.

 

xxx

 

Szakértő: A kórházak adósságcsapdája miatt tervezhetetlen az egészségügy

 

http://www.atv.hu/belfold/20170419-szakerto-a-korhazak-adossagcsapdaja-miatt-tervezhetetlen-az-egeszsegugy

 

Komáromi Zoltán háziorvos, az Együtt szakpolitikusa szerint nem lesz elég az az 50 milliárd forint, amit a kormány elkülönített az egészségügyi dolgozók béremelése számára.

Amint azt az ATV Start című reggeli műsorában elmondta, a járulékok befizetése után már csak 25 milliárd forintról lehet beszélni. Ha szétosztják ezt az összeget, akkor az orvosoknak 22 ezer forintot, a nővéreknek csak 16 ezer forintot jelent havonta. Ezt nem lehet bérfelzárkóztatásnak nevezni, amikor egy ötven éves orvosnak például 200 ezer a nettó bére.

 

xxx

 

Nagyobb béremelés jöhet az egészségügyben?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170419-nagyobb-beremeles-johet-az-egeszsegugyben

 

Az ATV Start vendége Komáromi Zoltán háziorvos, egészségügyi szakpolitikus, Együtt.

 

xxx

 

Nem járnak rendszeres szűrésre a magyarok

 

http://nepszava.hu/cikk/1127039-nem-jarnak-rendszeres-szuresre-a-magyarok

 

Nem járnak szűrővizsgálatokra, pedig elhízottak és a túlsúllyal kapcsolatos gondokkal, magas vérnyomással, ízületi és érrendszeri problémákkal küzdenek a magyarok, miközben teljesen egészségesnek gondolják magukat – többek között ez derül ki Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának eredményeiből.

 

xxx

 

Béremelés? A BKV tárgyalt a szakszervezetekkel

 

http://www.atv.hu/belfold/20170419-beremeles-a-bkv-targyalt-a-szakszervezetekkel

 

Közeledtek az álláspontok a BKV béremelési ajánlatáról a munkáltató és a szakszervezetek között, az egyeztetések várhatóan még a héten folytatódnak – közölte a BKV szerdán az MTI-vel.

 

xxx

 

Százmilliókért kapnak autót a Paks2 dolgozói

 

http://index.hu/belfold/2017/04/19/szazmilliokert_kapnak_autot_a_paks2_dolgozoi/

 

Közel 810 millió forint értékű közbeszerzési pályázatot hirdetett meg szerdán az MVM Paks II Zrt. autóbérlésre, és a flotta kezelésére, írja a Hvg. Az érdeklődők május 19-ig adhatják be ajánlataikat.

Paks2 dolgozói 67-87 járművet használnának. 46-61 darabot “vezetői, munkaköri kategóriában”, de szerepel a tételek között terepjáró, mikrobusz és igazgatói autók is – áll a hirdetményben.

 

xxx

 

Mi zajlik a kéményseprési piacon?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20170413-mi-zajlik-a-kemenysepresi-piacon

 

Az ATV Start vendége Vámos Csaba elnök, Kéményseprők Országos Szakszervezete

 

xxx

 

“Nincs olyan mozzanata a letelepedési kötvénynek, amely kicsit is rendben lenne”

 

http://www.atv.hu/belfold/20170419-ti-nincs-olyan-mozzanata-a-letelepedesi-kotvenynek-amely-kicsit-is-rendben-lenne

 

Letelepedési kötvényt ugyan csak március végéig lehetett venni, de egyes becslések szerint még 1000 olyan ügyfél is lehet, aki május közepéig kifizetheti a 300 ezer eurót. Most elég 120 – 150 ezer euró előleg, a többit a Magyar Kereskedelmi Bank hitelből fedezi.

 

xxx

 

Hat településen tartanak időközi választást vasárnap

 

http://www.atv.hu/belfold/20170420-hat-telepulesen-tartanak-idokozi-valasztast-vasarnap

 

Hat településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: négy helyen polgármestert, két fővárosi kerületben egyéni képviselőt választanak.

 

xxx

 

Civil törvény – A Vöröskereszt is gyanús Orbánnak?

 

http://nepszava.hu/cikk/1127041-civil-torveny—a-voroskereszt-is-gyanus-orbannak

 

Miközben a hatalommal szemben kritikus civileket igyekszik megregulázni a kormány a most átverni igyekezett civiltörvény-módosítással, a gyakorlatban súlyos beteg gyerekeket táboroztató szervezetet, de még a Vöröskeresztet is megbélyegezné. Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője más oldalról közelítve “finomítana” a nagy vitát kiváltó jogszabályon: váratlanul amellett érvelt, érdemes lenne a kormány által támogatott szervezeteket is transzparenssé tenné. Az ellenzék számára az orosz mintára alkotott jogszabály elfogadhatatlan, ahogyan a lex CEU is – e két lépés ráadásul a konzervatív tábort is ráébresztheti Orbán Viktor céljaira.

 

xxx

 

Ehhez a 9 kétharmados törvényhez kell az ellenzék a kormánynak májusban

 

http://www.atv.hu/belfold/20170420-ehhez-a-9-ketharmados-torvenyhez-kell-az-ellenzek-a-kormanynak-majusban

 

(Érdekes! ki-kivel van felvetések. – Szerk.) Miközben állandóvá váltak a kormányellenes utcai demonstrációk, a törvénykezésnek folytatódnia kell, és a Fidesz nagyon is segítségre szorul a kétharmados ügyekben. A Policy Agenda azt vizsgálta, hogy milyen stratégiák vannak az ellenzék előtt, kell-e ténylegesen a kétharmad a Fidesznek.

Főképpen a parlamenten kívüli formációk felerősíthetik azokat a gondolatokat, hogy az ellenzék is a NER része, és valójában ők is a problémát jelentik és nem a megoldást.

 

xxx

 

Orbán se tudta volna jobban megostorozni őket

 

http://index.hu/belfold/2017/04/19/baloldal_ellenzek_tanacskozas_mszp_lmp_orban_egyutt_pm_momentum_keserges/

 

(Fontos, máshol nem közölt összeállítás!!!- Szerk.) Baloldali vezetők arra keresték a választ egy kedd esti beszélgetésen, mi oka a népszerűtlenségüknek. Az MSZP, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd és a Momentum politikusai ezúttal nem egymással vitáztak, nem üzengettek, hanem csoportos terápia keretében önmagukat ostorozták.

 

xxx

 

Ron Werber: A Fidesz legyőzhető, Botka alkalmas kormányfőnek

 

https://mno.hu/belfold/ron-werber-a-fidesz-legyozheto-botka-alkalmas-kormanyfonek-2395305

 

Egy évvel a választások előtt könnyű volna megmondani, hogy a legvalószínűbb győztes a Fidesz. De ha Botka László és pártja, valamint más baloldali ellenzéki csoportok jól végzik a dolgukat, később fordulhat a kocka – mondta a Heti Válasznak adott interjúban Ron Werber kampánytanácsadó, akit sokan máig úgy tartanak számon, mint az MSZP 2002-es győzelmének legfőbb kovácsát.

 

xxx

 

Gyurcsány bojkottal döntené még Orbán rendszerét

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/gyurcsany-bojkottal-dontene-meg-orban-rendszeret-1393301

 

„Ha mindenki bojkottálná a választásokat a Jobbiktól a Momentumig, az alkalmas fegyver lehetne arra, hogy kikényszerítsük a rendszer összeomlását” – nyilatkozta a Hír TV Egyenesen című műsorában Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő szerint totális bojkottra lenne szükség, egy részleges bojkott ugyanis felér a politikai öngyilkossággal. A Demokratikus Koalíció vezetője azt mondja, a sikeres kormányváltáshoz a tüntetési hullámra felülve kellene létrehozni egy Orbán Viktorral szembeni átfogó népmozgalmat.

 

xxx

 

Lakáslottó: indulhat a szervezés

 

http://rtl.hu/kereses/lak%C3%A1slott%C3%B3

 

Indulhat az államilag támogatott lakáslottó, engedélyt kapott ugyanis az első és mostanáig egyetlen cég, amelyik jelentkezett a szervezésre. Az ellenzéki pártok azt mondják, egyedül ez a cég jár jól a Nemzeti Otthonteremtési…

 

xxx

 

A CÖF-ös Csizmadia elárulta, mennyit kaptak eddig a Fidesztől

 

http://index.hu/belfold/2017/04/20/a_cofos_csizmadia_elarulta_mennyit_kaptak_eddig_a_fidesztol/

 

A Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum az elmúlt években 20 és 40 millió forint támogatást kapott a Fidesz pártalapítványától – árulta el a Magyar Nemzetnek a szervezet vezetője, Csizmadia László. A lap azért kereste meg Csizmadiát, hogy megkérdezze, mi a véleménye az Adatvédelmi Hatóság azon javaslatáról, hogy a civil szervezetekkel kapcsolatban ne csak a külföldi támogatások összege, hanem az is nyilvános legyen, hogy a szervezetet a kormányzat, esetleg pártalapítvány támogat-e.

 

xxx

 

“Vállalhatatlan” – Újabb emberek távoztak az Origótól

 

http://nepszava.hu/cikk/1126996-vallalhatatlan—ujabb-emberek-tavoztak-az-origotol

 

Vállalhatatlannak tartja az Origo fotórovatának vezetője, hogy a beleegyezése nélkül cserélték ki manipulatív képekre azokat a felvételeket, amelyeket egy munkatársa készített a Hősök terén tartott tüntetésekről, Ostyáni János ezért felmondott a portálnál – tudta meg a 24.hu. Ezután a lap újabb munkatársa, Varga Judit jelentette be, hogy a lejárató cikkek miatt ő is távozik az Origótól, Zsadon Béla, a lap vezető címlapszerkesztője pedig nyugdíjba vonul.

 

xxx

 

Meghackelték a Századvég oldalát

 

https://mno.hu/belfold/meghackeltek-a-szazadveg-oldalat-2395283

 

Szerdán meghackelték a kormányközeli Századvég-csoport honlapját – tudta meg a 24.hu. Az oldalra becsempésztek egy idézetet a volt fideszes Körömi Attilától, akinek nemrégiben lapunkban jelent meg az írása.

 

xxx

 

Murányi: Totálisan megtévesztették a Népszabadság munkatársait

 

http://www.atv.hu/belfold/20170419-muranyi-andras

 

Minden kollégának sokkoló élmény volt, ami a Népszabadsággal történt – erről Murányi András beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol azt is elárulta, hogyan értesültek Rogán Antal helikopterezéséről.

A Népszabadság volt főszerkesztője, aki könyvet írt a drámai utolsó napokról, azt mondta, folyamatában, igazából eddig még nem tudta elmesélni mindazt, ami a Népszabadság megszűnéséhez vezetett. Szerinte ezt pótolta most a könyv. Utólag visszagondolva úgy érzi: totálisan megtévesztették őt és kollégáit is.

 

xxx

 

Sorosozás. Csapdát állított a kormánynak a feljelentőművész

 

http://nepszava.hu/cikk/1127068-csapdat-allitott-a-kormanynak-a-feljelentomuvesz

 

A jobbikos Alfahír írta meg, hogy Tényi István, a legnagyobb magyar feljelentő szerdán küldött bejelentést az ügyészségre ismeretlen elkövető ellen, amelynek indoklásában arra hivatkozott, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter januárban Putyin propagandatévéjének, a RussiaToday-nek adott interjújában azt mondta: „tudunk róla”, hogy Soros György számos szervezetet támogat: teljesen nyilvánvalóak a szándékai, nyíltan nyilatkozott arról, hogy a jelenlegi magyar kormány bukását és távozását akarja, mert nem helyesli politikai irányvonalát – írja a 444.

Tényi az indoklásban azzal érvelt, hogy ha Soros György tényleg meg akarja dönteni a kormányt, indítsanak ellene eljárást, de ha nem, akkor ne játszanak politikai színjátékot. A volt fideszes Tényi szerint ugyanis egy demokráciában elfogadhatatlan, ha egy vezető politikai szervezet az emberek biztonságérzetét veszélyeztetve valótlan kijelentésekkel, állításokkal „kampányol”.

Ha nem indul eljárás Soros ellen, vagy a nyomozás végén tisztázzák, hogy nem próbálja aláásni a rendszert, akkor az ellenzéknek papírja lesz róla, ami amúgy eddig is nyilvánvaló volt: hogy az állandó sorosozás egy kommunikációs blöff.

 

xxx

 

Szörényinek elege van abból, hogy a kormány folyamatosan hergeli az embereket

 

http://index.hu/belfold/2017/04/20/szorenyinek_elege_van_abbol_hogy_a_kormany_folyamatosan_hergeli_az_embereket/

 

Továbbra is kiáll a határkerítés mellett, de az Állítsuk meg Brüsszelt! plakátokból már elege van Szörényi Leventének, aki erről a Heti Válasznak adott interjújában beszélt. Meg persze másról is, de nézzük csak, miket mondott politikai témában.

 

xxx

 

Az Echo TV miatt kiköltöztetik a vizes vb-t szervező céget

 

https://mno.hu/belfold/az-echo-tv-miatt-kikoltoztetik-a-vizes-vb-t-szervezo-ceget-2395304

 

Költöznie kell a Nap Televízió egykori, a főváros XIV. kerületében lévő, Angol utcai épületéből a vizes világbajnokság szervezésén dolgozó Bp2017 Nonprofit Kft.-nek. A cég székhelye eddig sem itt volt ugyan – hanem a margitszigeti Hajós Alfréd sétányon –, a társaság ennek ellenére a Gyárfás Tamás tulajdonában lévő épület egy részét használta mostanáig.

A Magyar Úszószövetség volt elnöke január első napjaiban eladta az ingatlant Mészáros Lőrincnek. A miniszterelnökkel nagyon jó kapcsolatot ápoló felcsúti polgármester már akkor jelezte: a nemrégiben megvásárolt Echo TV-t szeretné ide költöztetni. A Magyar Nemzet most megtudta: jelen állás szerint a költözés miatt a Bp2017 Nonprofit Kft. munkatársai sem maradhatnak az épületben.

 

xxx

 

A neten nyomozza az eltitkolt adót a NAV – lapszemle

 

http://inforadio.hu/belfold/2017/04/20/a_neten_nyomozza_az_eltitkolt_adot_a_nav_-_lapszemle/

 

A Magyar Idők szerint egyre több személyi kölcsönt vesz fel a lakosság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy Péterfalvi Attila megfontolandónak nevezte, tegyék nyilvánossá azt is, a pártok és a kormány mennyivel támogat civil szervezeteket.

A Magyar Idők arról ír, hogy az interneten keresi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az eltitkolt adót. A NAV az elmúlt két évben 1,3 milliárd forint be nem fizetett adóra bukkant az internetes kereskedőknél. Tavaly szinte minden adóvizsgálatban fény derült valamilyen mulasztásra. Sokszor a hirdetések, az internetes bejegyzések buktatják le a szabálytalankodókat.

 

xxx

 

Marhaságnak nevezte Orbán, hogy kilépnének a Néppártból

 

http://index.hu/belfold/2017/04/20/marhasagnak_nevezte_orban_hogy_kilepnenek_a_neppartbol/

 

Miért tennénk? Marhaság!– így reagált Orbán Viktor a Magyar Nemzet kérdésére, miszerint tervezi-e, hogy a Fidesz otthagyja az Európai Néppártot (EPP). A kérdést azért tették fel neki, mert a lap több forrásból is úgy értesült, miszerint a Fidesz elnöke nem várná meg, hogy az EPP esetleg tagsága felfüggesztéséről, netán kizárásáról döntsön, hanem egy ilyen helyzet fennállása esetén maga lépne ki és csatlakozna a többek között a lengyel kormánypárt Jog és Igazságosságot is tagjai között tudó Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához.

 

xxx

 

Uniós milliárdok visszafizetése a tét

 

https://mno.hu/belfold/unios-milliardok-visszafizetese-a-tet-2395293

 

Az uniós források pályáztatásának és szétosztásának informatikai rendszerére 2003 óta elköltött körülbelül 18 milliárd forint visszafizettetését helyezte kilátásba az Európai Unió, mert hibákat talált a hazai projektnél – írta a 24.hu

 

xxx

 

Brexit: nagy áttörés az idén még nem várható

 

http://hirtv.hu/hirtvkulfold/brexit-nagy-attores-iden-meg-nem-varhato-1393315

 

Jelenlegi támogatottságánál is nagyobb felhatalmazást vár Theresa May brit miniszterelnök az előre hozott választásoktól – jelentette ki Balázs Péter volt külügyminiszter Newsroom című műsorunkban.

 

xxx

 

Belehalt sérüléseibe a félholtra vert orosz ellenzéki újságíró

 

http://www.atv.hu/belfold/20170419-belehalt-seruleseibe-a-felholtra-vert-orosz-ellenzeki-ujsagiro

 

Több hete tartó kóma után szerdán belehalt sérüléseibe Nyikolaj Andruscsenko orosz újságíró, a NovijPetyerburg (Új Pétervár) című ellenzéki lap egyik alapítója, akit még március 9-én vertek félholtra ismeretlenek Szentpéterváron – közölte szerdán az ügyvédje.

 

xxx

 

Félnek eltemetni Lenint

 

http://nepszava.hu/cikk/1127020-felnek-eltemetni-lenint

 

Az 1917-es forradalom évfordulójához közeledve, ismét téma Oroszországban Lenin újratemetése. Bebalzsamozott holttestét több mint kilencven éve a Mauzóleumban őrzik, ahova ezidáig több millióan zarándokoltak el. A Szovjetunió összeomlása óta újra és újra fellángol a vita, hogy folytassák-e a rituálét, vagy végakaratának megfelelően temessék-e el a forradalom vezérét.

 

xxx

 

Új munkája van Bajnainak

 

http://nepszava.hu/cikk/1126974-uj-munkaja-van-bajnainak

 

A világ egyik legnagyobb gazdasági tanácsadó cége, a CampbellLutyens nemzetközi tanácsadói testületének vezetője lett a volt magyar miniszterelnök – olvasható a hvg.hu portálon.

 

xxx

 

Végre jól működik ez az ország: máris eltakarították a Felségsértő Verset a Nagyon Nagy Ember környékéről!

 

http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/04/12/dolgozik_a_kozterulet-felugyelet/

 

Mindig szidjuk a közintézményeket, hogy képtelenek normálisan, hatékonyan és gyorsan dolgozni. De most ennek vége! Tessék, nézzék meg a Cinege utat, Orbán Viktor otthonának környékét, hogy nézett ki ma reggel. Tiszta és szép, ugye?

Hogy ez miért érdekes? Mert kedd éjszaka még tele volt firkálva egy rettenetesen illetlen, már-már felségsértő verssel. A Költészet napját ugyanis valaki azzal ünnepelte, hogy Orbánékig végigírta az utcán a A walesi bárdokat.

 

xxx

 

Visszavonják a kakucsi padrendeletet

 

https://mno.hu/belfold/visszavonjak-a-kakucsi-padrendeletet-2395286

 

Mi is beszámoltunk arról, hogy különös rendeletet hozott a Pest megyei Kakucs önkormányzata: ha valaki a helyi buszmegálló padján egy nap alatt összesen több mint egy órát ül, arra akár 150 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak. Az RTL Klub kedd esti híradójában közölt riportot a dabasi járásban fekvő, alig háromezer fős községben hozott rendeletről. Ebből az derült ki, hogy a helyiek sem értik, mi állhatott a döntés hátterében.

 

xxx

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Lakhatás és szakszervezetek konferencia

2023. május 12-én a Szolidáris Gazdasági Központ és a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében került sor a Szakszervezetek a megfizethető és fenntartható lakhatásért című konferenciára, ahol hazai, osztrák, német szakszervezetek és

Podcast a százegyes szobából

Fontosak-e a szakszervezetek a dolgozóknak? Szerintünk nagyon is. Erről és néhány tévhitről beszélgetett a Dvorácskó Balázs a SZEF szervezési titkára és Illés István a MOMSZ elnöke a Podcast a százegyes

A SZEF XXII. Kongresszusa

A SZEF XXII. Kongresszusa 2023. május 13-án elfogadta a 2022. évi pénzügyi beszámolót és a SZEF Szövetségi Tanácsa által beterjesztett 2022. évi szakmai beszámolót, majd elfogadta a 2023. évi költségvetési