Papíron maradt a béremelés. Nyugdíjasok: Orbánhoz, bíróságra. Szociális ágazat…Kém ügyek.
Papíron maradt a béremelés
http://nepszava.hu/cikk/1124362-papiron-maradt-a-beremeles
Populistának mondható a kormány állítása, hogy Brüsszeltől megvédeni kívánt honi bér- és adórendszer egyértelműen jobb lenne az ország számára. A kabinet által választott megoldás újratermeli, sőt növeli a béregyenlőtlenségeket, és ezáltal a vagyoni egyenlőtlenségeket. És ez még csak az egyik probléma. Egyre inkább akut gondnak tűnik, hogy a bérnövekedés sok helyen csak látszólagos. Cégek kreatív trükkökkel próbálják elérni, hogy bérterheik összesített állománya összességében ne emelkedjen.
xxx
Századvég: 8 év alatt nagyobbat nőnek a bérek, mint 40 év alatt emelkedtek
A magyar gazdaság 2017-ben 3,6, míg 2018-ban 3,4 százalékkal bővülhet a Századvég Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint. Bizonyos feltételek teljesülése esetén azonban a gazdasági növekedés ennél magasabb, akár 4 százalékot is meghaladó lehet.
xxx
Béremelkedés? A minimálbért sem éri el a szociális dolgozók nettója
http://mfor.hu/cikkek/makro/Beremelkedes__A_minimalbert_sem_eri_el_a_szocialis_dolgozok_nettoja.html
Hiába nőtt országos átlagban 10 százalékkal a nettó kereset januárban, és hiába mondható el ugyanez a szociális ellátásban mért változástól, összegszerűen rettentő keveset keresnek a dolgozók.
xxx
Az uniós átlagnál nagyobb a magyar munkaerőhiány
http://www.atv.hu/belfold/20170323-az-unios-atlagnal-nagyobb-a-magyar-munkaerohiany
Az Európai Unió átlagánál nagyobb Magyarországon a betöltetlen álláshelyek száma és a bérköltség növekedése is, mivel a cégek béremeléssel próbálnak alkalmazottakat szerezni – közölte az Eurostat adatai alapján a Világgazdaság csütörtöki számában.
xxx
Nem javul a versenyképesség
http://nepszava.hu/cikk/1124336-nem-javul-a-versenykepesseg
Kedvezően alakulhat idén a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedése, de az adatok sem rejthetik el a hazai gazdaság strukturális bajait – vélekedtek a Pénzügykutató (PÜK) Zrt. Továbbra is kerüli a külföldi működő tőke Magyarországot, sőt, a magyar cégtulajdonosok is egyre szívesebben helyezik ki tőkéjüket a határon túlra a nem túlságosan vállalkozóbarát környezet miatt.
xxx
Börtönt kaphat, mert sógora taj-kártyájával ment orvoshoz
http://nepszava.hu/cikk/1124365-bortont-kaphat-mert-sogora-taj-kartyajaval-ment-orvoshoz
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki sógora taj-kártyáját használta az orvosi vizsgálathoz. A férfi tavaly októberében súlyos szemproblémával jelentkezett a pécsi klinikán, azonban Magyarországon egészségbiztosítása nem volt, ezért az az őt vizsgáló orvosnak a sógora iratait adta át.
xxx
Czibere: megújul a szociális ágazat képzési programja
https://szakszervezetek.hu/hirek/9510-czibere-megujul-a-szocialis-agazat-kepzesi-programja
Megújul a szociális ágazat képzési, továbbképzési programja, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében uniós forrásból 12 milliárd forintot szánnak erre.
Czibere Károly A szociális humán erőforrás fejlesztése című projekt nyitókonferenciáján közölte, a program végrehajtása ezen a héten indul, elkezdődnek az első továbbképzések.
A projekt célja, hogy visszaadják a szakma rangját, elősegítsék a munkatársak megbecsülését és önbecsülését, valamint biztosítsák a szakmai megújulás lehetőségét, az innovációt és a perspektívát az ágazatban dolgozóknak – tette hozzá az államtitkár.
xxx
Elindult a munkahelyi bölcsődéket támogató pályázat
https://szakszervezetek.hu/hirek/9487-elindult-a-munkahelyi-bolcsodeket-tamogato-palyazat
Munkahelyi bölcsőde létrehozásához pályázhatnak támogatásra vállalkozások, nonprofit szervezetek és költségvetési szervek, a pályázat keretösszege hatmilliárd forint – közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár kedden az MTI-vel.
A közlés szerint a pályázók 8 és 100 millió forint közötti összeget igényelhetnek, amelyet a bölcsőde helyének kialakítására, a gondozáshoz szükséges eszközök beszerzésére és a személyi feltételek megteremtésére fordíthatnak. Szintén elszámolható a vissza nem térítendő támogatás a bölcsődében dolgozók képzésére, a projekt előkészítésével és menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységekre, továbbá a munkába visszatérő kisgyermekes szülő képzésére, kompetencia-fejlesztésére is.
xxx
Tömeges kirúgások a BKK-nál – „embertelenül”
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/tomeges-kirugasok-a-bkk-nal-embertelenul-1391220
Miközben a fővárosi járatokat üzemeltető BKV Zrt. súlyos létszámhiánnyal küzd az alacsony bérek miatt, addig a budapesti közlekedést irányító és a BKV pénztárnokaként funkcionáló Budapesti Közlekedési Központnál közel kétszáz dolgozónak mondanak fel.
xxx
Végrehajtók érettségire készülnek
http://magyaridok.hu/gazdasag/erettsegire-keszul-tobb-tucat-vegrehajto-1506772/
Az év végén megszűnik azoknak a végrehajtóknak a megbízatása, akiknek december 31-ig nem lesz jogi diplomájuk vagy nem iratkoztak be az egyetemre. A bejutáshoz 25-30 végrehajtónak vizsgát, emelt szintű érettségit kell tennie. A helyzettel egyes érintettek olyannyira nincsenek kibékülve, hogy az Alkotmánybíróságon támadták meg a jogszabályt. Eközben új végrehajtói pályázatok is megjelentek, az első helyekre komoly túljelentkezés volt: bíró, ügyvéd, de még egyetemi tanár is jelentkezett végrehajtónak. A létszám emelkedése és szaktudásának bővülése a várakozások szerint gyorsíthatja az eljárásokat.
xxx
Bíróságra mennének a nyugdíjasok
http://nepszava.hu/cikk/1124233-birosagra-mennenek-a-nyugdijasok
A bíróságon akarja megtámadni a kormányt a Nyugdíjasok Országos Képviselete, ha az idős emberek nem kapják meg a törvényben garantált nyugdíjemelést. A Hír Tv értesülése szerint a szervezet ezt levélben közölte Orbán Viktor miniszterelnökkel. A megjelent adatok alapján ugyanis az eredetileg tervezett 0,9 százalékos nyugdíjemelés helyett ugyan a miniszterelnöki “kegynek” köszönhetően végül 1,6 százalékos emelést kaptak, de közben már ismertek voltak a Magyar Nemzeti Bank számításai is a 2017-re várt inflációról, a 2,4 százalékos pénzromlás pedig bekerült a költségvetésbe is. Ráadásul idén februárban 2,9 százalékos lett az infláció, az éves várt adatnál is magasabb. A szövetség egyik tagszervezetének vezetője, Hegyesiné Orsós Éva már tavaly év végén beszélt arról, hogy a nyugdíjasokat megkárosító sorozatos csúsztatások miatt a bírósági utat fontolgatják, hogy kiharcolják, ami a törvény szerint jár nekik.
xxx
Mekkora a TB-ellátások összege 2017-ben?
http://ado.hu/rovatok/tb-nyugdij/mekkora-a-tb-ellatasok-osszege-2017-be
Társadalombiztosítás területén, akár az egészségbiztosításban, akár a nyugellátásoknál, akár a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainál az ellátások összege több ellátásfajtánál egy általános mérőszámhoz igazodik, nem a jogosult egyéni jövedelméhez.
xxx
Bárhogyan is, de munkavállalásra kell ösztönözni a magyar időseket
http://24.hu/belfold/2017/03/22/barhogyan-is-de-munkavallalasra-kell-osztonozni-a-magyar-idoseket/
A munkaerőhiány, az alacsony bérek és a nyugdíjak kérdése egyre inkább összekapcsolódik. A választásokhoz közeledve pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy a magukat kormányképesnek tartó politikai erőknek mondaniuk kell valamit ebben a kérdésben is. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy a pártoknak milyen problémákkal, és megoldási nehézségekkel kell szembenézniük ebben az ügyben.
xxx
Egyre több nő dolgozik 70 év felett is – Nagy-Britanniában
http://mfor.hu/cikkek/makro/Egyre_tobb_no_dolgozik_70_ev_felett_is.html
Az alacsony nyugdíjtól való félelem mellett az aktív időszak meghosszabbítása motiválja Nagy-Britanniában a hölgyeket arra, hogy 70 év felett is dolgozzanak. A brit statisztikai adatokból azt bogarászták ki a kutatók, hogy néhány év alatt megduplázódott a hetven felett is munkát vállaló nők tábora: míg 2012 még csak a nők 5,6 százaléka vonult ténylegesen nyugdíjba e kor felett, a legutóbbi, tavalyi felmérés szerint már 11,3 százalék hozta meg ezt a döntést ennyi idősen.
xxx
Újra Sándor Máriáról
http://nepszava.hu/cikk/1124321-ujra-sandor-mariarol
Március 15-én egy igazi mai szabadságharcosról, Sándor Máriáról is szó volt. A feketeruhás nővérnek volt bátorsága nem csak szavakban szembeszállni a hatalommal az igazságért, az ápoló társaiért, értünk. A március 15-i budapesti Kossuth téri ünnepélyen neki mondott köszönetet Majtényi László államfőjelölt azért, „amit értünk, az egészségügyért, és az eljövendő negyedik köztársaságért tett”. Ebben a tapsban benne volt azok elítélése is, akik feketeruhás nővér küzdelmét minden eszközzel akadályozták, sértegették, fenyegették és becsmérelték. Nyilvánosan kellene bocsánatot kérniük Sándor Máriától!
xxx
Terror a londoni parlamentnél
http://nepszava.hu/cikk/1124297-terror-a-londoni-parlamentnel
A szerda esti információk szerint négyen életüket vesztették, – korábbi hírek még két áldozatról szóltak – köztük egy rendőrtiszt és maga a támadó, legalább húszan megsérültek, egyesek “katasztrofális következményekkel” a szerda délután bekövetkezett londoni terrorista merényletben. Lezárták a parlamentet és a Downing Streetet, sőt a London Eye óriáskereket is. Theresa May kormányfőt biztonságos helyre szállították.
xxx
Orbánék ellen fogna össze az Európai Bizottság alelnöke
http://nepszava.hu/cikk/1124372-orbanek-ellen-fogna-ossze-az-europai-bizottsag-alelnoke
Az Európai Bizottságnak nagyobb támogatásra van szüksége az uniós tagállamok részéről az európai alapértékek védelméhez Magyarországgal és Lengyelországgal szemben – mondta Frans Timmermans, a brüsszeli testület első alelnöke egy csütörtökön megjelenő német lapinterjúban a szerdán előzetesen ismertetett részletek szerint. Az EB alelnöke szerint a tagállamoknak a demokrácia és a jogállamiság védelme érdekében közösen kell fellépni Orbán Viktorral és a lengyel kormányfővel, JaroslawKaczynskivel szemben.
xxx
Orosz-szál a Pintér ügyben?
http://nepszava.hu/cikk/1124349-orosz-szal-a-pinter-ugyben
Összefügghet az orosz sajtóban Orbán Viktor és Pintér Sándor állítólagos lefizetéséről szóló cikk megjelenése és a most Pintér Sándor körül kirobbant, fabrikáltnak tűnő kémbotrány – véli az Amerikában élő S. Balogh Éva történész, a Yale egyetem volt dékánja, aki az angol nyelvű HungarianSpectrum című blogjában nyomon kíséri a kormányfő és a belügyminiszter körül bonyolódó, kémjátszmát sejtető híreket.
xxx
Hazaárulást gyanít a fideszes a titkosszolga története mögött
http://nepszava.hu/cikk/1124258-hazaarulast-gyanit-a-fideszes-a-titkosszolga-tortenete-mogott
Tényi István, a be-és feljelentéseiről ismert fideszes magánszemély hazaárulás és állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztásának vétsége miatt tett bejelentést a Fővárosi Főügyészségen, miután egy kiugrott elhárító súlyos vádakat megfogalmazva a növekvő orosz befolyást tétlenül néző magyar titkosszolgálatokról beszélt az Indexnek.
xxx
Mégsem kell korrupcióellenes ügyészség?
http://nepszava.hu/cikk/1124368-megsem-kell-korrupcioellenes-ugyeszseg
A korrupcióellenes ügyészség nem csodaszer – vélték az Eötvös Csoport beszélgetésén résztvevők tegnap este. Nem egy uniós, vagy akár nemzeti csúcsszerv létrehozását sürgeti tehát, hanem a jelenlegi magyar ügyészségi rendszer reformját, ami nagyot lendíthetne a politikai elit elharapózott korrupciójának visszaszorításában.
xxx
Új hírportált indítanak a Mediaworks-től kirúgott újságírók
http://nepszava.hu/cikk/1124283-uj-hirportalt-inditanak-a-mediaworks-tol-kirugott-ujsagirok
Új hírportált indít három újságíró, akiket akkor rúgtak ki az Új Dunántúli Naplótól, amikor Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester kezébe került a Mediaworks is.
Ahogy lapunk is beszámolt róla, a Népszabadság kiadását felfüggesztő Mediaworks Zrt.-től több megyei újságírót is kirúgtak, miután Mészáros Lőrinc az Opimuson keresztül megvette a céget, és ezzel a megyei napilapok kétharmadát. Az Új Dunántúli Naplótól elküldött három újságíró, Katus Eszter, Babos Attila és Nimmerfroh Ferenc a 24.hu szerint most új híportált indít, Szabad Pécs néven.
xxx
300 ezer családot érint: kiderült az egyedülálló szülők legnagyobb gondja
Magyarország legnagyobb kisebbsége az egyszülős családok, akik az érzelmi terhek mellett gazdaságilag is nagyon kiszolgáltatottak. A félmilliárd forintból épülő egyszülős központ létrehozói kutatást készítettek arról, mik az egyedülálló szülők legnagyobb gondjai. A felmérés eredményét először a Pénzcentrum közli.
xxx
Infarktust, fáradtságot hozhat a vasárnapi óraátállítás
http://nepszava.hu/cikk/1124366-infarktust-faradtsagot-hozhat-a-vasarnapi-oraatallitas
Egyértelműen megviseli a szervezetet az óraátállítás, ezért érdemes rá már a napokban felkészülni.
xxx
Nem szabad tojást festeni!
http://nepszava.hu/cikk/1124359-nem-szabad-tojast-festeni
Közélelmezési parancs tiltja. A tyúk nem gyermeki örömök céljaira tojik, hanem azért tojik, hogy betöltse azt a tisztet, amit részére a közgazdasági helyzet kijelölt – Népszava 1917. március 23.
xxx