Mentőautók. Nyugdíj helyett orvosi vizsgálat. Közmunkából nem lehet visszakerülni. Bérunió?
Mentőautókat gyártatna a kormány
http://nepszava.hu/cikk/1123920-mentoautokat-gyartatna-a-kormany
Összesen 1,4 milliárd forintot fordít a kormány mentőautók fejlesztésére és gyártására – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
xxx
Hálapénz Magyarországon: egészségtelenül hálásak vagyunk
Van értelme sokat beszélni a hálapénzről. Az elmúlt években ugyanis jelentősen változott a megítélése az orvosok és a betegek körében is. Egy friss felmérésből kiderült, hogy az emberek 80 százaléka bűncselekménynek minősítené, az orvosok 96 százaléka pedig hálapénzmentes egészségügyben szeretne dolgozni.
xxx
Nyugdíj helyett orvosi vizsgálat
http://nepszava.hu/cikk/1123970-nyugdij-helyett-orvosi-vizsgalat
Több éves halogatás után elérkezett az idő, hogy a kormány komolyan vegye a nyugdíjszakértők érveit, és a szakszervezetek követelését, amely szerint oldani kell a nyugdíjba vonulás mostani merev rendszerén. Nemrégiben a Vasas Szakszervezeti Szövetség adott ki közleményt, amelyben tárgyalást és érdemi döntést sürgetett legalább a korkedvezményes nyugdíj lehetséges új rendszeréréről. A kormány azonban továbbra is hallgat.
xxx
A nők korai nyugdíjazása ellen van az OECD
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/a-nok-korai-nyugdijazasa-ellen-van-az-oecd-485062
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken megjelent kiadványában összességében pozitívan látja a magyar gazdaságpolitikai lépéseket, de azért bőven lenne még tennivaló.
xxx
Küzdő lövész lesz az ifjúság
http://nepszava.hu/cikk/1123978-kuzdo-lovesz-lesz-az-ifjusag
Lassú, de biztos lépésekkel militarizálja a társadalmat az Orbán-kormány. Formálódik már az iskolai öttusa is: a kabinet a küzdősport-oktatás bevezetésével kívánja “színesíteni” az eddig a tornára, atlétikára, labdajátékokra épülő testnevelés-órák programját. Az iskolai küzdelmek új területe lehet a lövészet is, miután megcélozták, hogy három éven belül minden nebuló kapjon “lőkiképzést” az intézmények szervezésében. A célra három év alatt mintegy 500 millió forintot költenének.
xxx
Tarlós: lehet, hogy létszámhiány lesz a BKV-nál
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/tarlos_lehet_hogy_letszamhiany_lesz_a_bkv-nal.631682.html
A főpolgármester valószínűtlennek tartja, hogy százak-ezrek hagynák el a közlekedési céget. Szerinte néhány tucat ember mehet át a Volán-társaságokhoz vagy költözhet külföldre. Azt ígéri, hogy március végén forgalomba állhat az elsőnek felújított négy metrószerelvény a 3-as vonalon. Mobilgát-ügyben nem tágít, esetleges utódjáról viszont nem találgat Tarlós István.
xxx
Nocsak, rájött a kormány, hogy a közmunkából nemigen lehet visszakerülni az elsődleges munkaerőpiacra?
Nő is, esély is. Valóban csökken majd a közfoglalkoztatottak száma?Nő az esély címmel indít programot a kormány áprilisban, melynek célja nagyjából kétezer roma nő képzésének és foglalkoztatásának elősegítése, jelentette be ma egy encsi sajtótájékoztatón Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára. A 7,5 milliárd forint összegű projekt két részre oszlik: egyrészt szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, valamint a köznevelési szolgáltatásokat végző intézményekben indítanak el szociális gondozó és ápoló, szociális szakgondozó és szociális asszisztens képzést, erre 4,3 milliárdot szánnak; másrészt a maradék 3,15 milliárdból pályázati támogatást kaphatnak olyan állami, önkormányzati, civil, egyházi és alapítványi szervezetek, amelyek a képzettséget szerzett roma nőket foglalkoztatják legalább 36 hónapig.
xxx
Félnek a magyar dolgozók? Ezt hozták az új szabályok
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/felnek_a_magyar_dolgozok_ezt_hoztak_az_uj_szabalyok.631628.html
Magyarországon korábban is kevés munkaügyi pert indítottak, de az új Munka törvénykönyve (Mt.) bevezetése óta tovább csökkent az ügyszám. Az ezredfordulón még 30-32 ezer kereset jutott el a tárgyalási szakaszba, de az elmúlt évben ez mintegy 20 ezerre csökkent. A leggyakoribbak a munkabér, illetmény és egyéb anyagi juttatásokkal kapcsolatos eljárások.
xxx
Kevesebb külföldi munkást akarnak az osztrákok
http://nepszava.hu/cikk/1124015-kevesebb-kulfoldi-munkast-akarnak-az-osztrakok
Februárban még csak a terveket szőtte az osztrák kormánykoalíció a szociális rendszer “bevándorlóinak” megfékezésére, vasárnap ennek részleteit is ismertette Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter, az Österreich című lap vasárnap megjelent számában. Alapvetően a hazai munkavállalók védelmére kidolgozott csomag szerint csak öt év ausztriai munkavállalás után folyósítanák a külföldieknek juttatható szociális támogatást.
xxx
Külföldi munka: új trükkel tesznek be a kelet-európaiaknak
http://hvg.hu/gazdasag/20170317_kulfoldi_munka_franciaorszag?s=hk
Heves közéleti vitát váltott ki Franciaországban öt jobboldali irányítású régió döntése, amellyel kötelezővé tették a francia nyelv ismeretét az állami építkezéseken dolgozóknak. Az EU a direktíva módosítását javasolja.
xxx
Lehet-e reális cél a bérunió megteremtése?
http://mno.hu/gazdasag/lehet-e-realis-cel-a-berunio-megteremtese-1390513
A bérunió ötlete érdekes gondolatkísérlet, de megvalósításának célul kitűzése lehetetlen feladat elé állítaná az EU hivatalait Pogátsa Zoltán szerint.
xxx
Több ezer dolgozót tolnának be az élelmiszerboltokra
http://index.hu/gazdasag/2017/03/17/letszamnoveles_kereskedelem/
Minden áruházláncnak több ezer főt kellene fölvennie akkor, ha a mostani formában átmenne a kormányon és a parlamenten az az előterjesztés, amelyről a múlt héten írtunk, és amelyről kedden tájékoztatták a kormány képviselői a kereskedelmi szakmai szervezeteket. Az előterjesztésben ugyanis többek között az a javaslat is szerepelt, hogy kötelezően növelni kellene az alkalmazottak létszámát a boltokban. A kormány szerint a nagy áruházláncok nem foglalkoztatnak elég embert, ezért „a fogyasztók sok esetben nem kapják meg időben a megalapozott döntéshez szükséges, megfelelő minőségű információkat
xxx
Demján Sándor üzent Orbánnak: távozzon a hatalomból, ha kitart javaslata mellett
Aki ilyet tesz le az asztalra, gyorsan hagyja el a munkahelyét- fogalmazott a nagyvállakozó a kormány “multiellenes” javaslatára célozva.
A Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára tolmácsolta a nagyvállalkozó véleményét az ATV–ben, majd a Klubrádiónak is megerősítette, hogy a tervezet, diszkriminatív, szakmaiatlan, rossz megközelítésű koncepció, amit azonnal vissza kellene vonni. Dávid Ferenc bosszút sejt a javaslat mögött, mert szerinte a KDNP még mindig nem jutott túl a vasárnapi boltzáron, ezért próbálnak most ismét hozzányúlni az ágazathoz.
xxx
A multik megsarcolásával a vásárló jár rosszul?
http://www.atv.hu/belfold/20170320-a-multik-megsarcolasaval-is-a-vasarlo-jar-rosszul
Vámos György az OKSZ főtitkára az ATV-ben a multikat sújtó különintézkedés kapcsán elmondta, hogy ezzel az intézkedéssel a vásárló is rosszul járna, hiszen a kisboltok nagy része vasárnap bezárásra kényszerülne.
xxx
Gyurcsány nyílt háborút indított a szocik ellen
http://mno.hu/belfold/gyurcsany-nyilt-haborut-inditott-a-szocik-ellen-1390798
Az, hogy a baloldal se lenyelni, se kiköpni nem tudja őt, nem új keletű jelenség, ám ezekben a napokban a Gyurcsány-pártként emlegetett Demokratikus Koalíció és az MSZP nyílt háborújáig jutottunk el.
xxx
Jelentéseket kér a Jobbik az OLAF-tól
http://mno.hu/belfold/a-jobbik-hat-jelentest-ker-ki-az-olaf-tol-1390795
A Jobbik hat olyan jelentést kér ki az Európai Csalás Elleni Hivataltól (OLAF), amelyekben a magyar ügyészség korábban vizsgálatot folytatott, de azokat vádemelés nélkül lezárta.
xxx
Simicska-Orbán háború: Egy dologtól tartanak a kormánypártban
http://www.atv.hu/belfold/20170318-simicska-orban-haboru-egy-dologtol-tartanak-a-kormanypartban
Városi legendák keringenek egy három órás szupertitkos videófelvetelről, melyen végig Simicska beszél” – mondták fideszesek munkatársunknak, hallomásokra alapozva. De meggyőződésük: ha lenne Simicskának politikai “atomfegyvere”, azt már felhasználta volna.
Viszont attól tartanak, hogy a 2018-as választások kampányfinisében a Simicska-oldal bedobhat egy, a miniszterelnök számára “végzetes” sztorit, aminek nem lesz ugyan semmilyen valóságalapja,de arra alkalmas lesz a „nem zörög a haraszt ha nem fúj a szél” hatásra alapozva hogy megakadályozza, hogy Orbán Viktor harmadszorra is kétharmados győzelmet arasson.
xxx
Matolcsyék fúrják Varga politikáját
http://nepszava.hu/cikk/1123892-matolcsyek-furjak-varga-politikajat
Újabb frontot nyitott a jegybank vezetése a nemzetgazdasági tárca ellen. Az MNB két alelnöke és két ügyvezető igazgatója a kormánypárti Világgazdaságban a minap terjedelmes cikkben fejtették ki: “A monetáris politika elérte lehetősége határait, így más gazdaságélénkítő hatásokra is szükség van.” Nem rejtik véka alá, hogy a tartós felzárkózáshoz nem tartják elégségesnek a gazdasági tárca ténykedését. Varga Mihályt a kereskedelempolitika formálása miatt is támadják.
xxx
Üzent Varga Mihály: nem adóztatják meg a gazdagokat
http://nepszava.hu/cikk/1124022-uzent-varga-mihaly-nem-adoztatjak-meg-a-gazdagokat
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjújában reagált a szocialista miniszterelnök-jelölt program-beszédére, megüzenve: az ellenzéki pártokkal ellentétben a kormány semmilyen új adó kialakítását nem tervezi.
xxx
Békesi László: kipukkadnak a populista ígéretek
http://nepszava.hu/cikk/1123838-bekesi-laszlo-kipukkadnak-a-populista-igeretek
Rövid távon nagy krízist nem várok, de ez hosszú távra már nem igaz. 2021-ig, amikor lejár az uniós költségvetési ciklus, a magyar „modell” működőképes. Csak egy út marad, az európai integráció elmélyítése, amihez az épeszű országok csatlakozni fognak, mert a globális kihívások globális választ követelnek – mondja lapunknak Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter.
xxx
A Mikola-galaxis
http://nepszava.hu/cikk/1123963-a-mikola-galaxis
Hétfőn mutatja be a Duna TV – ha addig nem akad egy ép ember, aki leveteti a műsorról – a lúgos orvos mosdatására készült propagandainterjút. Ahol a kilenc évre ítélt doktor – az előzetes szerint – nagycsaládos és keresztény mivoltára hivatkozva relativizálja rémtetteit. Mikola István, a „nemzet orvosa” unokaöccse ő, aki ellen az ügyészség korábban megszüntette az eljárást, mert csak.
Nemzeti ünnepünkön Magyar Arany Érdemkeresztet kapott dr. Mikola Bálint. (2000-ben a tesó, István miniszter tüntette ki Batthyány-Strattmann díjjal, de a felesége is elismerésben részesült. A remek szereposztású rendezvény sajtófőnöke Mikola Gergely volt.)
xxx
Voldemort-ügy – Több “fideszes tolvaj” is Mengyi sorsára juthat
http://nepszava.hu/cikk/1123832-voldemort-ugy—tobb-fideszes-tolvaj-is-mengyi-sorsara-juthat
Rossz hír a gazdagokat képviselő Fidesz számára, hogy a Mengyi Roland ügyében született vádemelés még csak a kezdet. A korrupcióból ki sem látszó Fidesz számíthat arra, hogy a jövőben még több kormánypárti tolvaj juthat hasonló sorsra – írja az MSZP közleményében.
“A fideszes lopások összehangoltak. Ezt épp a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) árulja el: ahol együttműködés van, ott a lopás is összjáték. Aki része a NER-nek, az vagy a tolvajok cinkosa, vagy maga is tolvaj. A magát Voldemort nagyúrnak szólíttató Mengyi Roland ügye csak egy a sok közül. Őt azért hagyta magára Fidesz, mert egyrészt már védhetetlen volt, másrészt pedig így próbálják elterelni a figyelmet többi fideszes korrupt politikusról.
Ilyen például Mészáros Lőrinc, aki gázszerelőből lett milliárdos úgy, hogy állami megrendelésekből ezerszeresére növelte a vagyonát. Ilyen Matolcsy György, aki úgy költi a közpénzt, mintha a sajátja lenne. És ilyen az összes, uniós pénzt dézsmáló fideszes politikus Orbán Viktortól, Simonka Györgyön, Mondok Józsefen és Bánki Eriken át egészen Lázár Jánosig.
xxx
Acélmű helyett ígéretgyár
http://nepszava.hu/cikk/1123843-acelmu-helyett-igeretgyar
A 2014-es országgyűlési választás előtt azzal kampányoltak a miskolci Fidesz-jelöltek, hogy újraindítják az acélgyártást Diósgyőrben. Noha Mengyi Roland, a borsodi közgyűlés fideszes elnökének részvételével ünnepélyes alapkőletétel is volt, az állami Eximbank pedig jelentős hitelt adott, nincs nyoma az acélműnek. A terület pusztul, a beruházó hallgat.
xxx
A vizes VB összes költsége nagyjából 100 milliárd forintra tehető
http://www.atv.hu/belfold/20170319-a-vizes-vb-osszes-koltsege-nagyjabol-100-milliard-forint
Hosszú Katinka is ott volt annak az órának a felavatásán, ami a budapesti vizes VB-ig hátra lévő időt mutatja. 4 hónap van hátra. Az ugrótornyot még csak most kezdték építeni ez másfélszer annyiba kerül, mint azt tervezték. Az atlatszo.hu szerint a VB összes költsége nagyjából 100 milliárd forint.
xxx
Tizenötmilliárdos állami áldás
http://nepszava.hu/cikk/1124002-tizenotmilliardos-allami-aldas
Az Emmi adatai szerint a katolikus egyháznak – több tételben – mintegy 8,7 milliárd forint jut. A katolikusok után a reformátusok következnek megközelítőleg 3 milliárddal, majd az evangélikusok nagyjából 1 milliárddal. A Hit Gyülekezete (amely az államosításkor még nem létezett, így értelemszerűen ingatlanvagyonnal sem rendelkezhetett, tehát járadékra sem jogosult) ennél jóval kevesebbet, 270 millió forintot kap.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) 420 millió forinttal messze megelőzi a többi zsidó felekezetet. A legfőbb konkurens, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) lényegesen elmarad ettől a maga nem egészen 90 milliójával. A százmilliósok táborába tartozik még a baptista egyház (csaknem 300 millió forint) és a Tan Kapuja Buddhista Egyház (118 millió forint).
Némelyik felekezet támogatása viszont a 10 milliót sem éri el. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátusnak például 5 millió forinttal, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyháznak 4 millióval, a Szent Margit Anglikán Episzkopális Egyháznak csupán 2,8 millióval kell beérnie. A Magyar Iszlám Közösség és a Muszlimok Magyarországi Egyháza támogatása együttesen is alig haladja meg a 11 millió forintot.
xxx
Napirenden a lex Heineken
http://mno.hu/belfold/napirenden-a-lex-heineken-1390840
Elbukhat a kastélyátadás ügye, miután kifaroltak a Fidesz mögül a szocialisták.
xxx
Heineken-ügy.
http://nepszava.hu/cikk/1123810-heineken—harom-eve-meg-jo-multi-volt-orbaneknal
A meglehetősen furcsa történet szerint a sopronit előállító Heineken azzal húzta ki a gyufát a kormánynál, hogy a román leányvállalatuk beperelte az “Igazi Csíki Sört” gyártó Lixid Project Kft.-t azzal, hogy a székely sörmanufaktúra eltulajdonította a Heineken szellemi termékét.
A Heinekennek ugyanis Romániában 2003 óta volt egy “Ciucpremium” nevű söre, ami magyarra lefordítva “Csík Prémiumot” jelenti. A Lixid viszont 2014-ben jelent meg az erdélyi magyar ajkú területen, majd Magyarországon a magyar márkanevű termékével. A Heineken azt kifogásolta, hogy az ő sörét a helyi köznyelvben Csíki Sörnek nevezik, így a csíkszentsimoni manufaktúra jogsértően használja az “Igazi Csíki Sör” megnevezést. Nemrég az első, majd a másodfokon eljáró marosvásárhelyi táblabíróság is a Heineken Romániának adott igazat.
Válaszul Lázárék nemcsak védelmükbe vették a Csíki Sört, ám a nehéztüzérséghez nyúltak. Lázár János csütörtöki hódmezővásárhelyi lakossági fórumán már úgy fogalmazott: “megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását, a nagy cégek és a kisebb magyar szereplők, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások viszonyát.” Más szóval: hasonló piacszabályozó lépésekre készülhet a kormány, mint a nagy kereskedelmi láncokkal szemben.
Ezen túlmenően a kormány nekitámadt a Heineken logójában található vörös csillagnak.
xxx
Az internetes szerencsejátékok-EU Bíróság.
http://nepszava.hu/cikk/1123999-mar-megint-vajna-szamait-huztak-ki
Miközben lassan megnyitja virtuális kapuit Andy Vajna online kaszinója, a magyar szerencsejáték-szervezés szinte egészébe szállt bele páros lábbal az utóbbi hetekben a világ egyik legnagyobb internetes szerencsejáték cégének tartott Sportingbet leányvállalata, a Sporting Odds. Ám távolról sem csak ezt a megpróbáltatást kell kiállnia a magyar szabályozásnak. Az Unibet korábban indított eljárása ugyancsak folyamatban van Luxembourgban, az Európai Unió Bíróságán.A perekkel mit sem törődve az Andy Vajnához kötött Vegas.hu hamarosan elindítja internetes szolgáltatását, s ezzel a filmügyi kormánybiztos újabb, komoly pénzügyi lehetőségeket rejtő piacra lép be. A mértéktartóbb becslések szerint a magyar online szerencsejáték-piac 20-30 milliárd forintra tehető évente, ám akad, aki szerint elérheti a 100 milliárdot is.
xxx
A rabok keresetét is megkaphatja a sértett
http://mno.hu/belfold/a-rabok-keresetet-is-megkaphatja-a-sertett-1390844
Több évtizedes igényük teljesülhet a bűncselekmények károsultjainak, ha az új büntetőeljárásról szóló törvénnyel egy időben hatályba lép a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítása. A kormány által még nem tárgyalt tervezet szerint ugyanis a jövőben a bűncselekmények károsultjai a kárigény kielégítésének sorrendjében megelőznék az államot. Ez azonban csak a magánszemélyekre lenne igaz, az állam kizárólag őket engedné maga elé. Egy cégnek, amelyet kifosztottak, titkait ellopták, telephelyét felgyújtották, a bevételét elsikkasztották vagy más bűncselekményt követtek el ellene, továbbra is meg kell majd várnia, amíg az állam kielégíti a maga igényeit. S ha a tettesnek marad még lefoglalható vagyona, abból kérhetik a káruk rendezését.
xxx
Havas Henriket kirúgták Mészáros lapjától is
http://nepszava.hu/cikk/1123826-havas-henriket-kirugtak-meszaros-lapjatol-is
Havas Henrik igen csak pórul járt az emlékezetes Facebook-posztjával, amiben Molnár Anikóhoz és Kelemen Annához hasonlított Vajna Tímeát, ugyanis a TV2 után újabb médium bocsátotta el. A műsorvezetővel tegnap délután közölték telefonon, hogy nem kell többet írnia a Mészáros Lőrinc tulajdonolta HOT! Magazinba.
xxx
Eltűnt egy győri újságíró
http://nepszava.hu/cikk/1124032-eltunt-egy-gyori-ujsagiro
Eltűnt Harcsás Judit, a győri média egyik közismert személyisége – írja a Kisalföld.
xxx
Adataink a digitális káoszban
http://neava.hu/cikk/1123981-adataink-a-digitalis-kaoszban
Új, digitalizált világunkat az „elektronikus” zűrzavar, megszámlálhatatlan alkalmazás és hatalmas adatmennyiség jellemzi. A KasperskyLab a Toluna kutató vállalattal közösen világszerte 17 országban összesen 16 ezer 16 év feletti felhasználó részvételével készített online kutatást, hogy felmérje az emberek hozzáállását a készülékeiken tárolt adataikhoz.
xxx
Börtönben öltek meg egy orosz űrkutatót
http://nepszava.hu/cikk/1123956-bortonben-oltek-meg-egy-orosz-urkutatot
Két késszúrással megölték a börtönben Vlagyimir Jevdokimovot, az orosz állami űrhivatal egyik vezetőjét. A férfi előzetes letartóztatásban volt, mert azzal gyanúsították, hogy részt vett egy 200 millió rubeles (1 milliárd forintos) sikkasztásban – írja a 444.hu.
A vád szerint még 2007 és 2009 között a Tupolev és a Mig repülőgépgyárak vezetőivel közösen ekkora értékben loptak el javakat a Mig gyártól. A többi cégvezető is börtönben van, de ők egyelőre élnek.
xxx
Ez most komoly? – Zenét játszik majd az aszfalt a 67-esen
http://nepszava.hu/cikk/1123878-ez-most-komoly—zenet-jatszik-majd-az-aszfalt-a-67-esen
A 2-szer 2 sávosra bővülő 67-es számú főút a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából 60 milliárd forintból, európai uniós és magyar források felhasználásával valósul meg. Az építkezés kivitelezője a S+S R67 Konzorcium (STRABAG Építő Kft., STRABAG AG és SOLTÚT Kft. közös ajánlattevők) – adja hírül az MTI. Ahogy azt is, hogy ebből az összegből fut arra is, hogy az út Kaposvár felé vezető részén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beépít(tet) egy zenélő szakaszt.
Amikor az autós ráhajt a Kaposvár felé vezető úton a keréknyomnyi vagy teljes sávon elterülő “bitumen kottára”, a Republic együttes A 67-es úton című dalát hallja majd – tudatják, és el is magyarázzák, hogy mindezt hogyan.
xxx