Cikkajánló – 2017. március 16.

Mayer Lajos, FERPA. Közfoglalkoztatottak: új rend. Közmunkások a vendéglátásban. Bitcoin. Új pártok.

 

 

 

 

 

 

Kezdeményezik a nők nyugdíjának emelését

 

http://nepszava.hu/cikk/1123007-kezdemenyezik-a-nok-nyugdijanak-emeleset

 

Európai polgári kezdeményezést szeretne indítani az Európai Nyugdíjasok és Idős Korúak Szövetségének (FERPA) Nőtagozata azért, hogy az unió országaiban a nők kapjanak komoly állami támogatást, amikor idős, vagy beteg családtagjaikat gondozzák és ezt az időt is számítsák be a nyugdíjuk megállapításakor – tájékoztatta a Népszavát a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) nyugdíjas választmányának elnöke. Mayer Lajos hozzátette: a FERPA a Nemzetközi Nőnapra kiadott kiáltványában legfőbb célként azt határozta meg, hogy fel kell számolni azt a nyugdíjhátrányt, amely a munkából kiesett évek miatt éri az idős asszonyokat.

 

xxx

 

Közfoglalkoztatottak. Varga: munkába áll a Nemzeti Versenyképességi Tanács

 

http://www.hirado.hu/2017/03/14/varga-munkaba-all-a-nemzeti-versenykepessegi-tanacs/

 

Március második felében elkezdi tevékenységét a Nemzeti Versenyképességi Tanács, mert a következő években az egyik legfontosabb feladat az ország versenyképességének erősítése, benne az állami szolgáltatásoknak a javítása – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a “Díj a sikeres vállalkozásokért” átadó ünnepségén, Budapesten a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM).

A miniszter elmondta: a közeljövőben átalakítja a kormány a közfoglalkoztatotti rendszert, melynek során azt szeretnék elérni, hogy már a következő félévben mintegy 50 ezerrel csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma.Varga Mihály kiemelte: a munkanélküliségi ráta már 4,3 százalékot mutat, egyes szakmákban viszont jelentős munkaerőgondok vannak,  mintegy 67 ezer betöltetlen állást tartanak számon az országban. Az NGM-ben már elkezdődött a munka, amelynek révén a szakképzési rendszert továbbfejlesztik, azt kívánják elérni, hogy egy középiskolás számára is vonzó legyen a szakmunkás pálya.

Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar gazdaságnak át kell állnia egy olyan pályára, amelyen nem az olcsó munkaerő a versenyképesség alapja, hanem a hatékonyság. Ebben a tekintetben is nagy jelentőségű az, hogy tavaly ősszel a kormány a munkaadók és munkavállalók képviselőivel 6 évre szóló megállapodást írt alá az adók csökkentéséről és a bérek emeléséről.

 

xxx

 

Munkaerőhiány: Közmunkásokra is pályáznak a vendéglátósok

 

http://www.atv.hu/belfold/20170316-munkaerohiany-kozmunkasokra-is-palyaznak-a-vendeglatosok

 

A munkaerőhiány miatt hamarosan komplex javaslatcsomaggal fordul a nemzetgazdasági tárcához a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) – írja a Világgazdaság csütörtöki számában a szervezet főtitkárának nyilatkozata alapján.

 

xxx

 

Agónia

 

http://nepszava.hu/cikk/1123645-agonia

 

A netadó tervezetével ellentétben az oktatás agóniája mégsem rázta fel a társadalmat. Pedig a hatása nem néhány évre, vagy egy-két kormányzati ciklusra szól, hanem évtizedekre a perifériára löki az országot.

 

xxx

 

Rétvári: a gyermekeknek ismerniük kell jogaikat!

 

http://www.hirado.hu/2017/03/14/retvari-a-gyermekeknek-ismerniuk-kell-jogaikat/

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára fontosnak tartja, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megismerkedhessenek a jogaikkal és kötelezettségeikkel.

 

xxx

 

Ha lemaradt volna, itt felelevenítheti a szerdai eseményeket

 

http://www.atv.hu/belfold/20170314-marcius-15-igy-unnepel-az-orszag

 

 

Reggel 9-kor felvonták a zászlót a Kossuth téren, majd Orbán Viktor a Nemzeti Múzeum előtt beszédet mondott , ahol újabb harcot hirdetett Brüsszel ellen. Juhász Péterék mindezt erőteljes sípolással fogadták. Lázár János Makón ünnepelt, ahol arról beszélt, hogy csak összefogással lehet ismét nagy Magyarország. Közben a DK, az LMP, a Jobbik is megemlékezést tart, mi pedig az összes helyszínen ott voltunk, és élőben közvetítettük az eseményeket.

 

xxx

 

Zászlórúddal verték egymást felvonulók és ellentüntetők

 

http://mno.hu/belfold/unnepel-az-orszag-1390217

 

Elmondta beszédét a miniszterelnök a Múzeumkertben, a füttykoncertet ütemes tapssal próbálta elnyomni a közönség. Majtényi László a Kossuth téren szónokolt, Vona Gábor a Március 15. téren. Hazánkban és világszerte az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékeznek.

 

xxx

 

Kéri: Orbán beszédére senki nem fog emlékezni

 

http://www.atv.hu/belfold/20170315-keri-laszlo

 

Senki nem fog emlékezni Orbán Viktor mai beszédére, és nincs is mire emlékezni – így értékelte a kormányfő március 15-én elmondott szavait az Egyenes Beszédben Kéri László.

 

xxx

 

Barcza György: 44 éves rekord dőlhet meg itthon

 

http://www.hirado.hu/2017/03/12/barcza-gyorgy-44-eves-rekord-dolhet-meg-itthon/

 

Akár 25 százalék alá is csökkenhet a devizában lévő államadósság aránya. Csak viszonyításképpen: 5 éve még 50 százalék volt ez a szám. Az apadás annak is köszönhető, hogy egyre népszerűbbek az állampapírok a lakosság körében. Így az állam sérülékenysége is csökken.Magyarországon a lakosság finanszírozza az állampapír-piac 20 százalékát. Ez egyedülállónak mondható.

 

xxx

 

Itthon is hódít a digitális deviza

 

http://nepszava.hu/cikk/1123665-itthon-is-hodit-a-digitalis-deviza

 

Annak ellenére száguld a digitális szuperpénz árfolyama, hogy a múlt héten elutasították a Winklevoss-testvérek nagyszabású tervét, mely szerint bevezettek volna a New York-i tőzsdére egy bitcoinhoz kötött befektetési alapot. Az elektronikus pénz árfolyama az elmúlt egy évben közel négyszeresére ugrott, már többet kell adni érte, mint egy uncia aranyért. Ez sokak érdeklődését felkeltette külföldön és itthon is.

 

xxx

 

Csath: Magyarország nagyon kitett az uniós piacnak

 

http://www.hirado.hu/2017/03/11/csath-magyarorszag-nagyon-kitett-az-unios-piacnak/

 

A közgazdász szerint Magyarország nagyon kitett az uniós piacnak, az export 80 százaléka a közös piacra kerül, és ebben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is kockázatot lát.

 

xxx

 

Az elengedett kéz? – Vádemelés jön Voldemort-ügyben

 

http://nepszava.hu/cikk/1123535-az-elengedett-kez—vademeles-jon-voldemort-ugyben

 

Lezárult a nyomozás Mengyi Roland ügyében. Ezt Polt Péter legfőbb ügyész írásos parlamenti válaszából derült ki, amit Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kérdésére adott.

 

xxx

 

Pintér Sándorral kapcsolatos dokumentumokat akart külföldre juttatni, lecsukták

 

http://www.atv.hu/belfold/20170316-pinter-sandorral-kapcsolatos-dokumentumokat-akart-kulfuldre-juttatni-lecsuktak

 

Őrizetbe vettek egy férfit Budapesten, aki a gyanú szerint Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat akart egy bűnözővel külföldre juttatni. A rendőrség most közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és vesztegetés bírósági vagy hivatalos eljárásban bűntett megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2017. március 14-én Budapesten elfogták J. Róbert 58 éves debreceni lakost. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy korábban egy ügyvédet próbált meg rábírni arra, hogy a házi őrizetben lévő védencét szökésre beszélje rá, és Magyarország belügyminiszterével kapcsolatos dokumentumokat vigyen külföldre.

 

xxx

 

Demszky: Az OLAF-ot megvezették

 

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/demszky-az-olaf-ot-megvezettek-1390320

 

Valótlanságokat tartalmaz az OLAF-jelentés, amit rendőrségi anyagokkal tud bizonyítani Demszky Gábor. A volt főpolgármester a Hír TV-ben azt mondta, az Európai Unió ügynökségét megvezették, ugyanakkor nem volt minden rendben a 4-es metróval kapcsolatos beruházásokkal.

 

xxx

 

Az MSZP nekilátott visszaszerezni a Jobbiktól a vidéki szavazókat

 

http://www.atv.hu/belfold/20170315-igy-szerezheti-vissza-az-mszp-a-jobbiktol-a-videki-szavazokat

 

Baloldali fordulattal, a legszegényebb rétegek megszólításával váltaná le a kormányt 2018-ban az MSZP – legalábbis ez derült ki a párt miskolci nagygyűlésén, ahol az elhangzott beszédek egyik legfontosabb üzenete a gazdagok megadóztatása volt. Az ATV A nap híre című műsorában megszólaló elemzők egyöntetűen úgy látják, az MSZP karakteres baloldali fordulata új rétegek felé nyit, miközben elveszítheti liberális támogatóit.

 

xxx

 

Schiffer: lejárt szavatosságú játék a ballib oldalon

 

http://mno.hu/belfold/schiffer-lejart-szavatossagu-jatek-a-ballib-oldalon-1390365

 

Gyurcsány Ferenc már-már szimpatikussá válik, Botka László hiteltelen. Majtényi László helyett mást kellett volna jelölnie az ellenzéknek köztársasági elnöknek. A Momentum pedig egy új generációs neoliberális kezdeményezés – nyilatkozta Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) volt társelnöke a Figyelőnek.

 

xxx

 

“Férgek” – Az ATV élő adásában kért elnézést a pártelnök

 

http://www.atv.hu/belfold/20170315-hadh

 

Elnézést kért ünnepi beszédében elhangzott kijelentésért az Egyenes Beszédben Hadházy Ákos. Azt mondta: mostanában kicsit keményebben fogalmaz.

Úgy érzi: néhány éve még nem mondta volna azt, hogy férgek és megalkuvók voltak a kommunista pártban, ahogy azt ma tette, hanem sokkal finomabban fogalmazott volna. Az LMP társelnöke szerint azonban időközben a kormány eszközei is változtak. Példaként említette, hogy a kormányfő családtagjaival kapcsolatos feltárt ügyeit nem hozhatta nyilvánosságra.

 

xxx

 

DK: a külföldre menő közpénzekről nem beszél a Fidesz

 

http://www.hirado.hu/2017/03/14/dk-a-kulfoldre-meno-kozpenzekrol-nem-beszel-a-fidesz/

 

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz csak a külföldről jövő pénzekről szeretne egyeztetni, a külföldre menő közpénzekről már nem beszélt.Az ellenzéki párt ezt arra reagálva közölte, hogy Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője azt mondta, ötpárti konzultációt kezdeményez a Fidesz a külföldről támogatott szervezeteket érintő törvénytervezetről.A DK reagálásában azt írta, Kósa Lajos nem beszélt azokról az állami milliárdokról, amikkel a Fidesz külföldi futballklubokat támogat, nem beszélt a letelepedésikötvény-bizniszről, amellyel külföldi adóparadicsomokban bejegyzett offshore cégek jutottak állami tízmilliárdokhoz, és nem beszélt a Svájcban bejegyzett Fidesz-közeli offshore cégekről sem.

 

xxx

 

Új Kezdet – Pártalapítást jelentett be Gémesi György

 

http://nepszava.hu/cikk/1123595-uj-kezdet—partalapitast-jelentett-be-gemesi-gyorgy

 

Ma itt, Gödöllőn, ünnepélyesen a nyilvánosság előtt bejelentem az Új Kezdet megalakulását – ezt a város polgármestere közölte a március 15-e alkalmából elmondott ünnepi beszédében.

 

xxx

 

Új pártot alapít Pukli István

 

http://nepszava.hu/cikk/1123564-uj-partot-alapit-pukli-istvan

 

Új polgári pártot alapít Pukli István, a Teleki Blanka gimnázium igazgatója az elmúlt évi pedagógus demonstráció egyik főszereplője – jelentette be a Hír TV Egyenesen című műsorában.

 

xxx

 

Népszavazást kezdeményeztek az ellenzéki képviselők a Római-parti gátról

 

http://www.hirado.hu/2017/03/13/nepszavazast-kezdemenyeztek-az-ellenzeki-kepviselok-a-romai-parti-gatrol/

 

Helyi népszavazást kezdeményezett az óbudai önkormányzat képviselő-testületének hat – ellenzéki – tagja a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelme kapcsán – közölték az ellenzéki képviselők és az önkormányzat.

 

xxx

 

Irgalmasrendi építkezés irgalmatlan favágással

 

http://nepszava.hu/cikk/1123633-irgalmasrendi-epitkezes-irgalmatlan-favagassal

 

Bontás és telekhatártól telekhatárig történő építkezés műemléki környezetben, tömeges fakivágás, a lakossággal történő egyeztetés elhagyása a kiemelt beruházásokról szóló jogszabályokra hivatkozva – ilyen jelenségek kísérik a Budai Irgalmasrendi Kórház új épületének kialakítását. Úgy tűnik, a legtöbb kifogás egy olyan területet érint, ami nem is része az államilag kiemeltté nyilvánított projektnek.

 

xxx

 

Nincs kegyelem – Csontrepesztő kilakoltatás Újpesten

 

http://nepszava.hu/cikk/1123594-nincs-kegyelem—csontrepeszto-kilakoltatas-ujpesten

 

Nem kegyelmezett az önkormányzat: rendőrökkel lakoltattak ki egy asszonyt Újpesten, annak ellenére, hogy háromhavi lakbérhátralékának teljes összegét az utolsó pillanatban sikerült összegyűjtenie. A kilakoltatást A Város Mindenkié aktivistái élőlánccal próbálták megakadályozni, a rendőrök velük sem bántak kesztyűs kézzel, az egyik aktivistát kórházba kellett szállítani.

 

xxx

 

Jön a fogyasztóbarát lakáshitel

 

http://www.hirado.hu/2017/03/12/kuszobon-a-fogyasztobarat-lakashitel/

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két hónapot szán a “fogyasztóbarát lakáshitel” minősítésről szóló konzultációkra, és ezután alakítja ki végleges javaslatát a programról – közölte Binder István felügyeleti szóvivő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

 

xxx

 

Mindenkinél jobban a fejünkbe látnak a magyar orvosok

 

http://www.hirado.hu/2017/03/14/ok-latnak-a-legjobban-az-emberek-fejebe/

 

Nem foglalkozik sérülésével az agyrázkódáson átesettek többsége, pedig egy ilyen fizikai trauma nagyon súlyos szövődményekkel is járhat. A páciensek által gyakran csak könnyű sérülésnek tartott agyrázkódás járulékos következményei közé tartozik az alvászavar, szorongás, memóriazavar, de állandósult fejfájást is okozhat. Egy új felfedezésnek köszönhetően a jövőben a hagyományostól eltérő módon kezelhetik ezeket a betegeket.

 

xxx

 

Megszólalt Dér András az ATV-ben

 

http://www.atv.hu/belfold/20170314-der-andras

 

„Nem fenyegettek meg, de olyan irányba terelgettek, amerre nem akartam menni” – jelentette ki Dér András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Mint ismeretes, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói pályázatára ketten jelentkeztek, a színházalapító jelenlegi direktor, Jordán Tamás és Dér András operatőr, filmrendező. Később, a színházban is jártas, több helyen rendezőként megfordult Dér visszavonta titkosnak szánt pályázatát, állítólag azért, mert az megjelent az egyik internetes portálon. Emiatt a pályáztatás folyamatát a helyi önkormányzat érvénytelennek találta.

 

xxx

 

Eperjes Károly pályázna Jordán Tamás helyére

 

http://nepszava.hu/cikk/1123629-eperjes-karoly-palyazna-jordan-tamas-helyere

 

Eperjes Károly színész először hétfő este az ATV Csatt című műsorában úgy fogalmazott, nincs kizárva, hogy elindul a szombathelyi színház élére kiírt újbóli pályázaton. Másnap a Hír TV-ben Veiszer Alinda műsorában ezt megerősítette, bár hozzátette, hogy elolvassa majd a pályázati kiírást és csak azután dönt véglegesen.

 

xxx

 

Eperjes hazudott a Jordán-ügy vitájában? – Bocsántakérést várnak

 

http://nepszava.hu/cikk/1123673-eperjes-hazudott-a-jordan-ugy-vitajaban—bocsantakerest-varnak

 

Soha senki nem fenyegetett meg minket – írja Benkó Bence és Fábián Péter abban a nyílt levélben, amit Eperjes Károlynak írtak, és amit a színház.or. adott közre. A dolkumentumban a két fiatal követeli, hogy Eperjes nyilvánosan vonja vissza ezt a kijelentését, és kérjen bocsánatot a K2 Színház egész társulatától, amiért valótlanságot állított rólunk, Jordán Tamástól, amiért ezt a hazugságot érvként használta fel a vele való vitában, és a tv-nézőktől, akiket félrevezetett.

 

xxx

 

Több millió fiatal még harminc fölött is a szülei nyakán lóg

 

http://www.hirado.hu/2017/03/14/tobb-millio-fiatal-meg-harminc-folott-is-a-szulei-nyakan-log/

 

Európában több millió fiatal van, aki már nem tanul, de még nem is dolgozik, és mégis a szüleivel él nagyon sokáig. Szakértők beszéltek a “mamahotel” jelenségről.A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel. A mamahotel nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte általános jelenség: az Európai Unióban a 18 és 31 év közötti fiatalok majdnem fele él még együtt a szüleivel.

 

xxx

 

A Fidesz 12 pontja

 

http://nepszava.hu/cikk/1123477-a-fidesz-12-pontja

 

Mit kíván a magyar nemzet.Egyenlőség van. Mint az Állatfarmban. Vannak egyenlők és egyenlőbbek. Szabadság van, de még mekkora. Holnap már csak mikroszkóp alatt látszik. Testvériség! Egyelőre még nem tartunk ott, hogy egymást testvérnek szólítsuk. Majláth Mikes László újságíró írása.

 

xxx

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a