Cikkajánló – 2016. november 7.

Rettegésben tartják a közszférát. Két számjegyű minimálbér-emelés lehet jövőre. Új fejezet jöhet a Moody’s döntése után. Tanítanék stratégia. MSZ EDDSZ.

Két számjegyű minimálbér-emelés lehet jövőre

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/70657/Csokkeno_elomunkaterhek#sthash.0ktYKIPx.dpuf

 

A szakszervezetek és a munkaadók is üdvözlik a kormány járulékcsökkentési terveit. A Munkástanács két számjegyű minimálbér-emelést javasol 2017-re, a VOSZ januártól öt százalékkal mérsékelné a munkáltatói terheket. A személyijövedelemadó-csökkentés is felvetődött a járulékmérséklés mellett a kormányzati oldal, a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleteinek minapi egyeztetésén. Ismert, a kormány célja hosszabb távon, hogy egy számjegyűre mérsékelje a személyi jövedelemadót. A járulékcsökkentéssel a kormányzat a versenyképesség javítására, a gazdasági növekedés fenntartására, a bérek emelésére és a munkaerőhiány mérséklésére törekszik. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: legalább tízszázalékos minimálbér-emelést javasolnak 2017-re és 2018-ra is, hogy a havi legkisebb bér nettó összege elérje a létminimum szintjét. A szakmunkásbér-minimum esetében ennél is nagyobb, 13-15 százalékos emelést szorgalmaznak két éven át, hogy megakadályozzák a munkaerő külföldre vándorlását. Palkovics jelezte: a béreket tekintve sereghajtók vagyunk a visegrádi országcsoportban.

 

xxx

 

Elképzelhető az szja csökkentése

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/elkepzelheto-az-szja-csokkentese-1146586/

 

A járulékcsökkentés mellett a személyi jövedelemadó további mérséklését sem veti el a kormány – értesült a Magyar Idők. A tegnapi háromoldalú tárgyalásokon nem született döntés a közterhek mérsékléséről, a kormány mind a szakszervezetek, mind a munkaadók részéről konkrét javaslatokat vár. Abban egyetértés született, hogy a most kigondolt program a következő 5-6 évben valósul meg.

 

xxx

 

A Moody’s is felminősítette Magyarországot

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161107-a-moody-s-is-felminositette-magyarorszagot

 

Az ATV Start vendége Bodnár Zoltán gazdaságpolitikus, Liberálisok.

 

xxx

 

Varga: új fejezet jöhet a Moody’s döntése után

 

http://www.hirado.hu/2016/11/05/varga-uj-fejezet-johet-a-moodys-dontese-utan/

 

A Moody’s pénteki döntését követően immár mind a három nagy hitelminősítőnél a befektetési kategóriába került Magyarország, ami új fejezetet nyithat az adósságszolgálatban, el lehet gondolkodni egy ambiciózusabb adósságcsökkentési pályáról – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter. A Fidesz szerint a felminősítés is jelzi, hogy Magyarország erősödik.

 

xxx

 

Matolcsy: megkérdőjelezhetetlen a magyar modell sikere

 

http://www.hirado.hu/2016/11/07/matolcsy-megkerdojelezhetetlen-a-magyar-modell-sikere/

 

A költségvetési és a monetáris politikában is jelentős fordulatra, gazdaságpolitikai irányváltásra volt szükség ahhoz, hogy Magyarország újra a befektetésre ajánlott országok között szerepeljen mindhárom nagy hitelminősítő intézet értékelésében – állapította meg a Magyar Idők hétfői számában megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Megjegyezte, hogy a Moody’s pénteki felminősítésével immár a nemzetközi hitelminősítők is teljeskörűen elismerik az új magyar gazdasági modell eredményeit.

 

xxx


Kovács Árpád: bővül a pénzügyi mozgástér

 

http://www.hirado.hu/2016/11/07/kovacs-arpad-bovul-a-penzugyi-mozgaster/

 

Bővülő pénzügyi mozgásteret és új tőkeáramlást jelent az, hogy a FitchRatings és a Standard &Poor’s után a Moody’s is visszahelyezte Magyarországot a befektetésre ajánlott pozícióba, a döntés a magyar gazdaságpolitika elismerése is – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Hírlapnak.

 

xxx

 

A Moody’s már másfél éve meghozhatta volna a döntést a szakértő szerint

 

http://www.hirado.hu/2016/11/06/a-moodys-mar-masfel-eve-meghozhatta-volna-a-dontest-a-szakerto-szerint/

 

Jó döntést hozott a Moody’sInvestors Service, amikor visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást, azonban ezt már másfél éve megtehette volna – hangoztatta Csaba László közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

 

xxx

 

LMP: rettegésben tartják a közszférát

 

http://www.hirado.hu/2016/11/06/lmp-rettegesben-tartjak-a-kozszferat/

 

A Lehet Más a Politika (LMP) azt követeli, hogy a kormány haladéktalanul hozza nyilvánosságra, pontosan mekkora leépítést tervez a közszférában, milyen tanulmányokra alapozzák a leépítést, és a bürokráciában dolgozókon túl mennyi orvost, ápolót és tanárt bocsátanának el – mondta Gál József, a párt szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

 

xxx

 

Jobbik: ne kávéfőzéssel teljen a szakmai gyakorlat!

 

http://www.hirado.hu/2016/11/05/jobbik-ne-kavefozessel-teljen-a-szakmai-gyakorlat/

 

Országos kampányt indít a Jobbik a felsőoktatási szakmai gyakorlati rendszerben előforduló visszaélések megakadályozásáért, a rendszer javításáért – mondta Farkas Gergely, a párt ifjúsági tagozatának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

 

xxx

 

Bekeményítenek a tanárok, de verekedni nem készülnek

 

http://mno.hu/belfold/bekemenyitenek-a-tanarok-de-verekedni-nem-keszulnek-1369856

 

Már a Tanítanék mozgalom radikalizálódásának jele, hogy Palkovics László oktatási államtitkár lemondását követelték. Ugyanis mostantól azt szeretné a szervezet, ha politikai felelősséget vállalnának azok, akik tovább mélyítik az oktatás válságát – többek közt erről beszélt lapunknak adott pénteki interjújában Pilz Olivér, a Tanítanék egyik vezetője. Bár a következő hetekre nem terveznek tüntetéshez hasonló megmozdulásokat, már egészen a tanév végéig felépített stratégiával küzdenek tovább az oktatási rendszer átalakításáért.

 

xxx

 

A Fidesz szerint ezermilliárdos adósságot okozott a szocialisták oktatási rendszere

 

http://www.hirado.hu/2016/11/06/a-fidesz-szerint-ezermilliardos-adossagot-okozott-a-szocialistak-oktatasi-rendszere/

 

A Fidesz 2010 óta folyamatosan pótolja az oktatásba a szocialisták által elvett pénzeket, akiknek az oktatási rendszere 1300 milliárdos adósságba hajszolta a településeket – közölte a nagyobbik kormánypárt vasárnap az MTI-vel.

 

xxx

 

MSZP: óriási hiba az iskolák államosítása

 

http://www.hirado.hu/2016/11/06/mszp-oriasi-hiba-az-iskolak-allamositasa/

 

Az MSZP szerint óriási hiba az iskolák államosítása. Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt fővárosi elnöke erről vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón beszélt.

 

xxx

 

Újabb tárgyalást tartott a szakszervezet és az államtitkárság

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/7641-ujabb-targyalast-tartott-a-szakszervezet-es-az-allamtitkarsag

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős államtitkára 2016. november 3-án egyeztetést folytatott az MSZ EDDSZ országos elnökével az egészségügyi ágazatban megkötendő kollektív szerződés ágazati kiterjesztésének lehetőségéről. Az ehhez szükséges jogszabály módosítás folyamatban van.A gazdasági-, műszaki- és háttérszolgáltatást nyújtók bérfejlesztése tárgyában megállapodtak abban, hogy az Egészségügyért Felelős Államtitkárság adatokat kér a költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumtól, arról, hogy az egészségügyi ágazatban foglalkoztatott nem egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők bérbeállásához képest a közszféra más területein milyen eltérések tapasztalhatók. Majd ennek ismeretében folytatják a sztrájktárgyalásokat.

A tárgyalás két hét múlva folytatódik.(11.04.15:55-kor kiadott hír)

 

xxx

 

Így kárpótolhatná a kormány a béremelés miatt rosszul járó orvosokat

 

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_karpotolhatna_a_kormany_a_beremeles_miatt_rosszul_jaro_orvosokat.623745.html

 

A 2017 őszére tervezett második béremelési lépcsőt hozzák előre 2017. január 1-re – javasolja a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) annak érdekében, hogy kompenzálják azon fiatal szakorvosok jövedelemcsökkenését, akik elestek az eddigi támogatástól.

 

xxx

 

A Nagyvárad téren lehet az új szuperkórház központja

 

http://www.hirado.hu/2016/11/05/a-nagyvarad-teren-lehet-az-uj-szuperkorhaz-kozpontja/

 

A Nagyvárad térre tervezett, nyolcszáz ágyas vadonatúj épület adja majd a dél-pesti szuperkórház gerincét – írja a Magyar Idők.

 

xxx

 

Megállapodást kötött a NAV és a Tej Terméktanács

 

http://www.hirado.hu/2016/11/07/megallapodast-kotott-a-nav-es-a-tej-termektanacs/

 

Az egyezmény célja a tejkereskedelem ellenőrzése, a tejágazat piaci viszonyainak megtisztítása, a tejtermelők helyzetének könnyítése és a tisztességes piaci verseny megteremtése érdekében.A NAV és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tej Munkacsoport az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer) lehetőségeit is kiaknázva működik majd együtt a nyerstej-szállítmányok ellenőrzésében – olvasható az adóhatóság közleményében.

 

xxx

 

Durvul a volt CBA-partner agóniája

 

http://hvg.hu/kkv/20161104_cba_paloc_nagykerreskedelmi_kft_elelmiszer

 

Egyre kevesebb helyen egyre kevesebb árut egyre nagyobb kedvezményekkel próbál kiszórni a Palóc megmaradt üzleteiben. Fizetni így is csak bérfoszlányokat tud a dolgozóknak.

 

xxx

 

Mutatjuk, hol lehet nettó 220 ezret keresni Magyarországon érettségi nélkül

 

http://24.hu/fn/penzugy/2016/11/04/mutatjuk-hol-lehet-netto-220-ezret-keresni-magyarorszagon-erettsegi-nelkul/

 

Két iparágban lehet ma Magyarországon nettó 200-220 ezer forint körüli összeget keresni érettségi nélkül: a járműiparban és a kiskereskedelemben. Természetesen, nem mindegy milyen munkával, hiszen a fenti összegek sok helyen túlórákkal, pótlékokkal, több műszakos munkarenddel együtt értendők.

 

xxx

 

Nem tolonganak az ukránok a magyarországi munkáért

 

http://168ora.hu/vendegvaro-nem-tolonganak-az-ukranok-magyarorszagi-munkaert/

 

Közel az idő, amikor nem csupán egyes ágazatok küszködnek majd munkaerőhiánnyal, hanem általában a magyar gazdaság. Már most egyre több vállalkozás próbál külföldről dolgozókat toborozni, csakhogy ez nem könnyű. A környező országokból nem igazán akarnak Magyarországra jönni az emberek, még a harcok sújtotta Ukrajnából sem, pedig akormány megkönnyítette az itteni munkavállalásukat, s be is fogadná őket. Tény: azok a nyugat-európai országok, amelyek sikeresen kezelik a munkaerő-piaci kihívásokat, a bevándorlókat hívták segítségül.

 

xxx

 

Futná a cégeknek fizetésemelésre

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/futna-cegeknek-fizetesemelesre-1149562/

 

Meglehetősen alacsony a Magyarországon működő cégek hozzáadott értékből adódó bérráfordítása. A lapunk által megkérdezett közgazdász szerint amennyiben a munkaadói járulék csökken, nehéz lesz ellenőrizni, hogy tényleg a fizetésekre fordítják-e a cégek a megtakarítást. Elsősorban a vállalkozásoknak kellene a zsebükbe nyúlniuk.

 

xxx

 

A munkahelyi kilátásokat a magyarok 19 százaléka tartja pozitívnak

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/7642-a-munkahelyi-kilatasokat-a-magyarok-19-szazaleka-tartja-pozitivnak

 

Hatéves rekordszintre emelkedett a magyar fogyasztók bizalma a harmadik negyedévben, a Nielsen fogyasztóibizalom-indexe 64 pontra emelkedett az előző, második negyedévi 57 pontról – közölte a piackutató pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a hétpontos emelkedés kimagaslónak számít, és már a globális pénzügyi válság előtti időszakot idézi. Ennél nagyobb indexet Magyarországon a közelmúltban csak 2010-ben mért a Nielsen 63 országban végzett kutatásai során.

A Nielsen felmérése szerint az európai fogyasztói bizalom átlaga 81 pont. A visegrádi négyek közül a cseheké 99 pont (+1 pont a második negyedévhez képest), Lengyelországé 91 pont (+4), Romániáé 87 pont (+1), Szlovákiáé pedig 81 pont, ahol a mutató az előző felméréshez viszonyítva változatlan maradt.

 

xxx

 

Munkajogi szabályokra ugranak jövőre az ellenőrök

 

http://www.hirado.hu/2016/11/06/munkajogi-szabalyokra-ugranak-jovore-az-ellenorok/

 

Kiemelten ellenőrzik jövőre a munkavédelemre és a munkaügyre vonatkozó szabályok betartását – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2017-es ellenőrzési tervéből.

 

xxx

 

Fiatalt keres? Csináljon videót!

 

http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/fiatalt-keres-csinaljon-videot/

 

Álláshirdetés helyett profi videóval lehet megfogni a legfiatalabb generációs munkavállalókat. Furcsa? Ha nem akarunk belebukni a munkaerőhiányba, muszáj megszokni az újdonságokat.

 

xxx

 

Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. alakult

 

http://www.hirado.hu/2016/11/05/kinai-magyar-vasuti-nonprofit-zrt-alakult/

 

Megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújításáért – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága szombat este az MTI-vel.

 

xxx

 

Orbán: Az EU érdeke Kína és Kelet-Közép-Európa együttműködése

 

http://www.atv.hu/belfold/20161105-orban-az-eu-erdeke-kina-es-kelet-kozep-europa-egyuttmukodese

 

Az egész Európai Uniónak érdeke Kína és Kelet-Közép-Európa együttműködése – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, Rigában Kína és Kelet-Közép-Európa vezetőinek csúcstalálkozóján.

 

xxx

 

Még mindig egyre többet vásárolunk

 

http://www.hirado.hu/2016/11/07/meg-mindig-egyre-tobbet-vasarolunk/

 

Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

xxx

 

Eladó az Echo Tv

 

http://www.atv.hu/belfold/20161105-elado-az-echo-tv

 

Széles Gábor tulajdonos szerint modernizálni kell a csatornát, amire 6-800 millió forintot kell biztosítania az új tulajdonosnak.

„Féléves tárgyalások vannak mögöttünk több befektetői csoporttal, de döntés még nem született. Kizárólag olyan befektető jöhet szóba, akinél egyértelmű számomra, hogy az Echo Tv szellemiségét tovább fogja vinni” – mondta tévécsatornájával kapcsolatban a Magyar Hírlapnak Széles Gábor nagyvállalkozó.

 

xxx

 

Novák beismerte: “Én hoztam nyilvánosságra a Kubatov-felvételt”

 

http://www.atv.hu/belfold/20161105-novak-beismerte-en-hoztam-nyilvanossagra-a-kubatov-hangfelvetelt

 

Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke – egy amerikai akciófilm hatására – Facebook oldalán beismerte, hogy ő hozta nyilvánosságra 2010-ben az úgynevezett Kubatov-felvételt.

 

xxx

 

Fodor: Gyurcsány sértődöttségből zárta ki a Liberálisokat

 

http://www.hirado.hu/2016/11/07/fodor-gyurcsany-sertodottsegbol-zarta-ki-a-liberalisokat/

 

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökben onnantól kezdve van egy sértődöttség, hogy 2014-ben a Demokratikus Koalíció nem tudott frakciót alakítani, mert nem voltam hajlandó beülni ötödiknek – jelentette ki Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 

xxx

 

„Gyalázat” Baja kiakadt Gyurcsányékra

 

http://www.atv.hu/belfold/20161104-ez-gyalazat-kiakadt-gyurcsanyekra-az-mszp-egykori-nagyagyuja

 

„Ez gyalázat. Bohóctréfa. Vétójog pedig nincs, nonszensz és antidemokratikus.”

Így kezdődik Baja Ferenc szocialista politikus bejegyzése a Facebook-on, melyben a politikus leírta véleményét a baloldali pártok tegnapi egyeztetéséről.

 

xxx

 

Kormánypártok: az embereknek joguk van tudni, hogy ki áll a Jobbik mögött

 

http://www.hirado.hu/2016/11/06/kormanypartok-az-embereknek-joguk-van-tudni-hogy-ki-all-a-jobbik-mogott/

 

A kormánypártok szerint a magyar embereknek joguk van tudni, “mit rejteget a Jobbik”, ki áll a párt mögött valójában, és azt is, milyen kapcsolat van a Jobbik és a “bőnyi rendőrgyilkos szervezete”, a Magyar Nemzeti Arcvonal között.

 

xxx

 

Az MSZP támogatna egy baloldali előválasztást

 

http://www.hirado.hu/2016/11/05/az-mszp-tamogatna-egy-baloldali-elovalasztast/

 

Az MSZP elnöke szerint a kormányváltáshoz egyesíteni kell a változást akarókat, új alapokra kell helyezni az együttműködést, ennek érdekében pedig az MSZP kész támogatni egy komolyan vehető baloldali előválasztást is.

 

xxx

 

Megkezdődött az ellenzéki egyeztetés az előválasztásról

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161104-megkezdodott-az-ellenzeki-egyeztetes-az-elovalasztasrol

 

Az ATV Start vendége Nyakó István.

 

xxx

 

Schmuck Erzsébet: hiba volt a 2014-es összefogás

 

http://www.hirado.hu/2016/11/04/schmuck-erzsebet-hiba-volt-a-2014-es-osszefogas/

 

Az LMP elhibázott lépésnek tartja a 2014-ben sikertelennek bizonyult baloldali összefogást, és nem úgy látja, hogy bármi változott volna azóta.

 

xxx

 

Milyen lesz az ellenzéki együttműködés?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161107-milyen-lesz-az-ellenzeki-egyuttmukodes

 

Az ATV Start vendége Barabás Richárd, elnökségi tag, Párbeszéd.

 

xxx

 

Összeomolhat a nyugdíjrendszer?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161104-osszeomolhat-a-nyugdijrendszer

 

Az ATV Start vendége Kravalik Gábor elnök, ÖPOSZ.

 

xxx

 

A madárinfluenza kiújulása jelentős károkat okozhat a magyar gazdaságnak

 

http://www.atv.hu/belfold/20161107-a-madarinfluenza-kiujulasa-jelentos-karokat-okozhat-a-magyar-gazdasagnak

 

Jelentős károkat okozhat a baromfiágazatnak a múlt héten bejelentett madárinfluenza, bár a szakemberek szerint járványtól nem kell tartani, az Európai Unión kívüli országokba irányuló export vélhetően alaposan megcsappan majd – írja a Magyar Idők hétfői számában

 

xxx

 

Kenőpénzért adhattak magyar állampolgárságot az állampolgársági hivatal emberei

 

http://www.hirado.hu/2016/11/07/kenopenzert-adhattak-magyar-allampolgarsagot-az-allampolgarsagi-hivatal-emberei/

 

Honosítási eljárásokkal kapcsolatos vesztegetés ügyében vádat emelt az ügyészség három emberrel szemben. A vádlottak a vád szerint 19 külföldi állampolgár egyszerűsített honosítási ügyében jártak el jogellenesen.

 

xxx

 

Iraki plázában árusítják a magyar letelepedési kötvényeket

 

http://www.atv.hu/belfold/20161107-egy-eszak-iraki-plazaban-reklamozzak-a-letelepedesi-kotvenyeket

 

Egy iraki plázában továbbra is értékesítik a letelepedési kötvényeket, miközben a kormány ezeknek a kivezetéséről beszél. Egy Erbilben dolgozó ügynök úgy tudja, hogy februárig biztosan nem vonják ki a kötvényeket. A kormány számít a Jobbik szavazataira a keddi alaptörvény-módosításnál, de újabb tárgyalásokat már nem terveznek. A Jobbik azonban csak a kötvény kivonása után szavazná meg a módosítást.

 

xxx

 

Szijjártó: Óriási küzdelem lesz az EU-ban

 

http://www.atv.hu/belfold/20161106-szijjarto-oriasi-kuzdelem-lesz-az-eu-ban

 

A kötelező betelepítési kvóta veszélye nem múlt el, az Európai Tanács december 20-21-i ülésén ismét napirenden lesz, ezért fontos az alkotmánymódosítás – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

 

xxx

 

A kormány saját halottjának tekinti Kocsis Zoltánt

 

http://www.hirado.hu/2016/11/06/emmi-a-kormany-sajat-halottjanak-tekinti-kocsis-zoltant/

 

A kormány saját halottjának tekinti a vasárnap, életének 65. évében elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett világhírű zongoraművészt – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t.

 

xxx

 

Elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke

 

http://www.hirado.hu/2016/11/06/elhunyt-gulacsy-lajos-a-karpataljai-reformatus-egyhaz-nyugalmazott-puspoke/

 

Életének 92. évében vasárnap elhunyt Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke.A szovjet hatóságok csak a helsinki záróokmány aláírása után, 1978-ban engedélyezték számára, hogy letehesse teológiai vizsgáit, és a következő évben elkezdhesse lelkészi szolgálatát. 1987-től püspöki tanácsos és a lelkészképzés egyháztörténeti előadója, valamint Bereg megye esperese. 1991-től egyházkerületi főjegyző volt, 1994-ben püspökké választották, mely tisztséget 1998-ig töltötte be.

 

xxx

 

Amerika kedden választ elnököt

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161107-amerika-kedden-valaszt-elnokot

 

Az ATV Start vendége Nagy Sándor András, Amerika-szakértő.

 

xxx

 

Fizetésemelést ígért a rendőröknek a Kétfarkú Kutya Párt elnöke

 

http://www.atv.hu/belfold/20161106-fizetesemelest-igert-a-rendoroknek-a-ketfarku-kutya-part-elnoke-mielott-eloallitottak

 

A hétvégén rendőrök állították elő a Kétfarkú Kutya Párt elnökét és aktivistáit Pécsen. A párt szimpatizánsai éppen egy járdát festettek, amikor igazoltatták őket a rendőrök. A pártelnök még tett egy ígéretet, mielőtt elvitték fizetésemelést ígért a rendőröknek.

 

xxx

 

Eső után jön a hó és a fagy

 

http://www.hirado.hu/2016/11/06/eso-utan-jon-a-fagy/

 

Kedden már a Dunántúl magasabban fekvő részein havas eső, hó is valószínű.

 

xxx

 

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?