Cikkajánló – 2016. november 3.

A negyvenszázalékos béremelés! Borul a cafeteria. Új bölcsödék? Növekvő infláció. Online választási forduló. Ingyen-wifiszolgáltatás.

A negyvenszázalékos béremelés reális elképzelés

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/negyvenszazalekos-beremeles-realis-elkepzeles-1143496/

 

Reális, hogy 5 éven belül akár 30-40 százalékkal megugorjanak a reálbérek Magyarországon – mondta a Magyar Idők kérdésére György László, a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető közgazdásza egy interjúra reagálva, amit a Portfólió.hu beszámolója szerint Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője adott a Bloombergnek. Ez a bérnövekedés már megteremtene egy olyan helyzetet, hogy a kelet-európai, köztük a magyar munkavállalók inkább itthon maradnának, s nem Nyugat-Európában vállalnának munkát.

Béremelési kötelezettséghez kötnék a szakszervezetek a járulékcsökkentést, azonban a munkavállalói képviseletek megvárják a kormány konkrét álláspontját – mondta lapunk kérdésére Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a tegnapi szakszervezeti egyeztetéseket követően. Emlékeztetett: mivel egy általános, 5 százalékpontos járulékcsökkentés mintegy 600 milliárd forint kiesést jelentene a költségvetésnek, ezért várhatóan reális a differenciált, bizonyos csoportok, vagy a kis- és középvállalatok számára meglépett köztehermérséklés. A szakszervezetek a ma folytatódó bértárgyaláson – figyelembe véve a kormány javaslatait – ragaszkodnak a járulékcsökkentéssel együtt járó béremeléshez. Az érdekképviseletek továbbra is a létminimum szintjének elérését helyezik előtérbe a következő két évben a minimálbérnél.

 

xxx

 

Borul a cafeteria: mutatjuk, milyen juttatást bukhatsz jövőre

 

http://www.penzcentrum.hu/karrier/borul_a_cafeteria_mutatjuk_milyen_juttatast_bukhatsz_jovore.1052093.html

 

Eltörlik az Erzsébet utalványt, és megszűnik a Szép-kártya? Hónapok óta megy a találgatás, mikét alakítja át a parlament a jelenlegi cafeteria-rendszert. Annyi biztos volt, hogy nem lehet elkerülni a változásokat az Európai Bíróság ítélete miatt. Az átalakítás lassan körvonalazódott, mára szinte teljes a kép. Összefoglaltuk, milyen béren kívüli juttatásokkal számolhatsz jövőre.

 

xxx

 

Egyszerűsödik az adóbevallás, cafeteria

 

http://www.hirado.hu/2016/11/02/egyszerubb-lesz-adobevallast-kesziteni/

 

Adócsökkentés, kisebb bürokrácia és fehérebb gazdaság. A nemzetgazdasági miniszter szerint ezek a fő céljai a jövő évi költségvetésnek.

Varga Mihály utalt arra, hogy a cafeteria tervezett módosítása 1,5 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál, és bővülnek a vállalkozások fejlesztésekhez kötődő adókedvezményei is.

 

xxx

 

Varga Mihály: a kormány szélesebb körben egyeztet a járulékcsökkentésről

 

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/7607-varga-mihaly-a-kormany-szelesebb-korben-egyeztet-a-jarulekcsokkentesrol

 

 A nemzetgazdasági miniszter szerint ki fogják bővíteni azon szervezetek, tárgyalópartnerek körét, amelyekkel egyeztetés indul a tervezett járulékcsökkentésről.

Varga Mihály ezt a nemzetgazdasági tárca szerdai sajtótájékoztatóján mondta, hozzátéve: a járulékcsökkentéssel a magyar gazdaság versenyképességét kell erősíteni úgy, hogy 5-6 év távlatában érje el a V4 országok átlagát, Csehország vagy Szlovákia szintjét.

Varga Mihály kiemelte: a járulékcsökkentést tekintve nincs határidőhöz kötve a kormány, ennek együtt kell járnia a bérfelzárkóztatással is.

A miniszter emlékeztetett: a nemzetgazdasági tárca pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek az őszi adócsomagot, ennek legfontosabb változtatásai a köztehercsökkentést, a versenyképesség növelését, és az adóbürokrácia csökkentését vetítik előre.

 

xxx

 

A magyarok ingerküszöbét még nem érte le az egészségügy drámai állapota

 

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=203894

 

Sem az egészségügyben dolgozók, sem a betegek nem érték el azt az ingerküszöböt, hogy lépjenek – magyarázta a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke, hogy nálunk miért nincs olyan megmozdulás, mint Romániában, ahol hétfőn általános sztrájkba léptek az egészségügyi munkavállalók.Dénes Tamás szerint hazánkban a béremelések ellenére is napról napra rosszabb a helyzet, ugyanakkor a mutatók nagy részében még mindig jobban áll a magyar egészségügy, mint keleti szomszédunknál.

 

xxx

 

Megállíthatatlan a kórházi eladósodás?

 

http://mno.hu/belfold/megallithatatlan-a-korhazi-eladosodas-1369363

 

 Ismét riasztóan magas, már 58,6 mil­liárd forintra rúg a hazai kórházak adóssága, ráadásul ennek közel felét mindössze tíz kórház halmozta fel – derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) friss adataiból.

 

xxx

 

Nem mindenhol lesznek új bölcsődék

 

http://magyaridok.hu/belfold/nem-mindenhol-lesznek-uj-bolcsodek-1144324/

 

Ismert, a januárban induló új bölcsődei ellátás jogszabályban biztosítja, hogy a jövőben minden olyan tízezer főnél kisebb város önkormányzatának biztosítania kell a kicsik ellátását, ahol van legalább 40 három év alatti gyermek, vagy öt olyan szülő, aki igényt tart kisgyermeke napközbeni felügyeletére.

Schmidt Jenő szerint a kétéves felkészülési idő kevés ahhoz, hogy a rendeletben foglaltaknak eleget tegyenek, mint fogalmazott, mindehhez óvodákat kellene bővíteni vagy bölcsődéket építeni. Kifejtette: az önkormányzati szektor az anyagiakat nem tudja előteremteni.

Ráadásul nem lehet tudni előre, hogy két év múlva hány gyermek születik, így azt sem, hogy kihasznált lesz-e az intézmény néhány év múlva. A finanszírozásról szólva elmondta: jelenleg az állam évente 500 ezer forintot ad minden gyermek után, ugyanakkor az önkormányzatoknak egymillióba kerülne a fenntartás, hiszen minden csoportban két gondozóra és egy dajkára van szükség, csak az ő bérköltségük évente hatmillió forint. Az épület fenntartásával, az étkezés biztosításával az éves költség elérheti a tízmillió forintot is.

 

xxx

 

Palkovics: nem ultimátumokkal, munkával lehet jobbá tenni a magyar oktatást

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/7606-palkovics-nem-ultimatumokkal-munkaval-lehet-jobba-tenni-a-magyar-oktatast

 

Palkovics László szerdán az MTI-nek nyilatkozva arra reagált, hogy a Tanítanék mozgalom szerdán sajtótájékoztatón lemondásra szólította fel őt, és felmondólevelet is készített neki. Az oktatási államtitkár a mozgalom szerdán ismertetett levelét meglehetősen méltatlannak nevezte, és kifejtette: a február óta tárgyalt ügyek jelentős részében megoldást született, illetve körvonalazódik.

Palkovics László a nyugdíj előtt álló pedagógusokkal összefüggő felvetésekre elmondta: 15 ezer olyan pedagógust, aki hét évvel van a nyugdíj előtt automatikusan átsoroltak, és 1300-an vannak azok, akik elkezdték a minősítési folyamatot, de az sikertelenül zárult. Utóbbiaknak lehetővé teszik egy egyszerűsített eljárással, hogy jövő március végéig lezárják a minősítési folyamatot és az átsorolásuk is megtörténjen.

 

xxx

 

“Elég volt” – Felmondólevelet küldtek az oktatási államtitkárnak

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-eleg-volt-felmondolevelet-kuldtek-az-oktatasi-allamtitkarnak

 

Lemondásra szólította fel a Tanítanék Mozgalom az oktatási államtitkárt. El is készítették a felmondólevelét. Szerintük ugyanis Palkovics László személyesen felelős a kormány közoktatásban végzett – ahogy mondják – ámokfutásáért. Az államtitkár erre úgy reagált, szakmai vitába hajlandó belemenni, de nem csak egy civil szervezettel, hanem az egész szakmával.

 

xxx

 

Nők, fegyveresek, egyenruhások nyugdíjkedvezménye

 

http://adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Nok_fegyveresek_egyenruhasok_nyugdijkedvezm_1W8CKC

 

A nők kedvezményes nyugdíjához, illetve többek között a katonákat, rendőröket korábban megillető korkedvezményhez kapcsolódóan tettek fel olvasóink kérdéseket. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.

 

xxx

 

Magyar bányasors: fecseg a felszín, hallgat a mély

 

http://mno.hu/belfold/magyar-banyasors-fecseg-a-felszin-hallgat-a-mely-1369426

 

Háromból két helyszínen lényegében megszűnt a két éve nagy csinnadrattával újraindított vájárképzés. Nem csoda, hiszen Magyarországon abban az évben bezárt az utolsó nagy mélyművelésű szén-, idén az utolsó ércbánya is. Egyetlen hely maradt az országban, ahol még leszállnak a vájárok a föld mélyére: odautaztunk a kicsiny bakonyi falu határába, hogy megtudjuk, mi a véleményük az értelmetlenül elindított képzéséről, kikkel tudnák pótolni nyugdíjba vonuló munkatársaikat, s miért lát valaki fantáziát 2016-ban a mélyművelésű bányászatban.

 

xxx

 

Borús képet festett az IMF a magyar gazdaság jövőjéről

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-borus-kepet-festett-az-imf-a-magyar-gazdasag-jovojerol

 

Az IMF úgy számítja, hogy az éves infláció Magyarországon az idei 0,4 százalékról jövőre 1,9 százalékra emelkedik, sőt 2017 végére eléri a 2,6 százalékot.

Az ország relatíve magas finanszírozási szükséglete miatt a piaci hangulat hirtelen változása továbbra is veszélyt jelent Magyarország számára. A régió országait ugyan nem nagyon érte el a Brexit-sokk, így a piaci kockázati felárak általában nyomottak maradtak, ám ez magában hordozza egy hirtelen korrekció kockázatát – figyelmeztet az IMF.

A régió egyes országaiban – köztük a visegrádi négyek más tagállamaiban – fellendült a hitelezés, míg Magyarországon továbbra is csökken. Bár a vállalatok eladósodottsága alacsonyabb vagy azokhoz az országokhoz hasonló, ahol a hitelezés ismét növekedésnek indult, a bankok alacsony profitábilitása – a bankadó és a devizahitelek forintosítása miatt – láthatóan visszafogja  hitelezést.

xxx

 

Felminősített FHB

 

http://magyaridok.hu/gazdasag/felminositette-az-fhb-egyes-osztalyzatait-moodys-1145356/

 

 Felminősítette az FHB bank több osztályzatát a Moody’sInvestors Service, annak ellenére, hogy a nyáron még leminősítési felülvizsgálat alá vette a pénzintézetet.

 

xxx

 

230 ezer gyerek él ma veszélyben Magyarországon

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-230-ezer-gyerek-el-ma-veszelyben-magyarorszagon

 

 Több százezer gyerek veszélyeztetett ma Magyarországon. Az elmúlt nyolc évben pedig 40 ezerrel nőtt a szakellátásba került gyerekek száma.

 

Hamarosan az Országgyűlés elé kerül a gyermekvédelmi törvény módosítási tervezete, amely kitér a jelzőrendszerre, az egészségügyi szűrővizsgálatok igénybevételére, valamint a védőnői szolgáltatásokra.

„Nagyjából 230 ezer veszélyeztetett gyerek van ma Magyarországon, ez a szám az összes 18 éven aluli gyerek 12 százaléka” – ezt már Szelényi Zsuzsanna mondta az Együtt országgyűlési képviselője az ATV Start műsorában.

 

xxx

 

A társadalom harmada hamarosan inaktív lesz

 

http://inforadio.hu/belfold/2016/10/31/a_tarsadalom_harmada_hamarosan_inaktiv_lesz/

 

Inaktív lesz a teljes magyar társadalom egyharmada néhány évtizeden belül – figyelmeztet egy fontos népesedési változásra az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára. Beneda Attila szerint arra kell felkészülnie az országnak, hogy rövid időn belül hárommillió nyugdíjaskorú és krónikus betegségben szenvedő állampolgára lesz, akiknek szociális és egészségügyi ellátását is meg kell majd oldani.

 

xxx

 

Magyar György: online választási forduló

 

http://www.atv.hu/videok/video-20161031-magyar-gyorgy

  

Az ellenzéki pártok beszélnek, mi, civilek megpróbálunk cselekedni, mondta Magyar György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az internet segítségével oldaná meg a választási rendszer egyik problémáját Magyar György és Borz Miklós. Szerintük „online nulladik fordulóként” le lehetne bonyolítani az eltörölt választási fordulót, így az indulók felmérhetnék valódi támogatottságukat. Az ügyvéd szerint a „nulladik forduló” nem teljesen ugyanaz, mint az ellenzék által javasolt előválasztás, hiszen ezzel a megoldással pontosabb képet kapna mindegyik párt a pillanatnyi támogatottságáról. Arról nem is beszélve, hogy lehetőséget kapnának olyan, nagyon értékes emberek, akik nem akarnak semmilyen párthoz csatlakozni, de szívesen tennének valamit a közért, tette hozzá. Nem a pártok ellen kampányol, hanem amellett, hogy mérettessék meg magukat, tette hozzá az ügyvéd, aki hozzátette, nagy az érdeklődés az ötlet iránt a pártok részéről.

 

xxx

 

Együttműködés nélkül nincs esély a Fidesz ellen

 

http://mno.hu/belfold/egyszer-mindenki-megbukik-1369480

 

A baloldal csak úgy lehet sikeres, ha nem alkalmaz morális kettős mércét a jobboldali demokraták sérelmeivel kapcsolatban, és gesztusokat tesz feléjük, akár a 2002–2010-es időszak kormányzásával kapcsolatban is – mondta a Magyar Nemzetnek Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere.

 

xxx

 

Nem csak a politikusok miatt késik a megállapodás

 

http://mno.hu/belfold/nem-csak-a-politikusok-miatt-kesik-a-megallapodas-1369406

 

Az ellenzéki összefogásban érdekelt pártok szinte csak a többkulcsos adó bevezetésében, valamint az oktatás és az egészségügy forrásainak megemelésében értenek egyet – derül ki a Magyar Nemzet pártprogramokon alapuló gyűjtéséből. Az összefogás ennek megfelelően nem pusztán a politikusok – sokat bírált – kompromisszumképtelensége miatt késhet, az egyes korábban megfogalmazott ígéretek ugyanis jelentős különbségeket rejtenek.

 

xxx

Aggályos hírzárlat Pharaon-ügyben

 

http://mno.hu/belfold/aggalyos-hirzarlat-pharaon-ugyben-1369500

 

Minden jel szerint egyre kínosabb a magyar kormány és a hatóságok számára, hogy vélhetően ugyanaz a szaúdi milliárdos, Ghaith Pharaon üzletel Magyarországon, akit az Egyesült Államok hatóságai 1991 óta köröznek. Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és az Interpol által is keresett férfi ügyében a legfontosabb kérdésekre nem ad választ a Belügyminisztérium.

 

xxx

 

Balatonalmádi szállodával bővül a Hunguest Hotels Zrt

 

http://www.hirado.hu/2016/11/02/balatonalmadi-szallodaval-bovul-a-hunguest-hotels-zrt/

 

A Hunguest Hotels Zrt. ötéves megállapodást kötött a Balatonalmádi központjában fekvő, négycsillagos wellness szálloda üzemeltetésére novembertől – közölte a Hunguest Hotels az MTI-vel szerdán.

 

xxx

 

“Blöffsorozat és bulvárszabi” – Matolcsyt kérdezték a parlamentben

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-bloffsorozat-es-bulvarszabi-matolcsyt-kerdeztek-a-parlamentben

 

Az Országgyűlés plenáris ülésén Matolcsy Györgyöt kérdezték. Bárándy Gergely (MSZP) Matolcsy György jegybankelnök lemondását sürgette, sorolva a Magyar Nemzeti Bank (MNB) általa visszásnak tartott ügyeit. A korrupció iskolapéldájának nevezte, ha valaki attól fogad el valamit, akit ellenőriz, és Matolcsy Györgyhöz fordulva azt kérdezte: nem zavarja, hogy olyan ember lakásában lakik, akit felügyelnie kellene. Bírálta az MNB-ben alkalmazott magas fizetéseket, és úgy fogalmazott: az elnök a sajtó szerint szeretőjét alkalmazza kiemelt fizetésért. “Nem gondolja, hogy ez kicsit gáz?” – kérdezte

 

xxx

 

Hibalista az Újpest stadionjában

 

http://magyaridok.hu/sport/szusza-ferenc-stadion-nem-ertelmezheto-az-ujpest-hibalistaja-1144828/

 

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban.

 

xxx

 

Hibákat találtak az Újpest stadionjának felújításával kapcsolatban

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-hibakat-talaltak-az-ujpest-stadionjanak-felujitasaval-kapcsolatban

 

Az Újpest FC szerdán arról számolt be honlapján, hogy az általa felkért szakértő számos kivitelezési hibát állapított meg a Szusza Ferenc Stadion felújításával kapcsolatban.

 

xxx

 

Egy időben járhatott a horvát kikötőben Mészáros Lőrinc és Ghaith Pharaon

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-egy-idoben-jarhatott-a-horvat-kikotoben-meszaros-lorinc-es-ghaith-pharaon

 

Pont egy időben járhatott a spliti kikötőben Mészáros Lőrinc és GhaithPharaon – erről ír a Magyar Narancs.

A csütörtökön megjelenő hetilap szerint Ghaith Pharaon luxusjachtja, az ellene kiadott Interpol-körözésben is szereplő Le Pharaon idén augusztus 4-én futott be a spliti kikötőbe. A FleetMon adatbázisa szerint az elmúlt három évben egyszer sem járt az Adrián a Le Pharaon, de idén augusztusban igen.

 

xxx

 

Forbes: Mészáros Lőrinc a 28. leggazdagabb magyar

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-forbes-meszaros-lorinc-a-28-leggazdagabb-magyar

 

35 milliárdos vagyonával Mészáros Lőrinc már a 28. leggazdagabb magyar a Forbes most megjelent listája szerint. A gázszerelőből lett vagyonos üzletember tavaly még a 30. helyen zárta az évet 24,4 milliárd forinttal.

 

A listát továbbra is Csányi Sándor vezeti 283 milliárddal. A “G” nap óta jelentős pozíciókat veszítő Simicska Lajos még mindig a 16. helyen áll 55 milliárddal. A Simicskához hasonlóan kegyvesztetté vált Spéder Zoltán, aki nemrég eladta tulajdonrészét az FHB Bankban, és ugyancsak megvált a Portfolio.hu-t is kiadó Net Média Zrt.-től, idén már nem került fel a listára. Új belépőként viszont most először helyet kapott Andy Vajna. A 44 milliárdos vagyonával a 21. lett a 33-as listán.

 

xxx

 

Látványos ellenzéki javaslatok a bizottságok előtt

 

http://mno.hu/belfold/latvanyos-ellenzeki-javaslatok-a-bizottsagok-elott-1369342

 

Főként jobbikos, közfigyelemre számot tartó javaslatok tárgysorozatba vételéről tárgyalnak szerdán (értsd: tegnap -Szerk.) az Országgyűlés bizottságai. Napirendjükön szerepel a kormánytagok kötelező vagyonosodási vizsgálata, a 2006-os kormányellenes cselekmények igazságszolgáltatási megítélése, az óraátállítás eltörlése, az ügynöklisták nyilvánossága és több más ellenzéki kezdeményezés, melyek a bizottságok kormánypárti többségének támogatása híján a kukában végezhetik.

xxx

 

Simicska elszámoltatása: Dúró másként látja, mint Novák

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-simicska-elszamoltatasa-duro-maskent-latja-mint-novak

 

Továbbra is meggyőződése Novák Elődnek, hogy Simicska Lajost el kéne számoltatni: „Csak azért, mert épp Orbán Viktornak kellemetlen perceket, napokat, éveket okoz, az még nem jelenti azt, hogy a lopott vagyon ne járna vissza”, mondta a műsorban Novák. Arra a kérdésre, hogy Simicska és Vona Gábor találkozásai miatt tehették-e ki a pártból, így reagált: „vannak stratégiai különbségek, van, aki úgy gondolja, hogy az a bölcs hozzáállás, hogy bizonyos kiegyezéseket kötünk, szerintem nem.”

„Mindenki olyat el akarunk számoltatni, akit el kell számoltatni. Vannak olyan ügyek, amik alapján mindenképp felmerülnek olyan kérdések, amikre eddig nem kaptunk választ a nyilvánosság előtt” – így válaszolt Dúró Dóra arra a kérdésre, hogy el akarja-e számoltatni Simicska Lajost. Szerinte a férje nem elszámoltatni akarta Simicskát, hanem taktikai vita volt ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

 

xxx

 

Letelepedési kötvény: különadóval terhelné a közvetítőket az MSZP

 

http://www.atv.hu/belfold/20161103-letelepedesi-kotveny-kulonadoval-terhelne-a-kozvetitoket-az-mszp

 

A Fidesz azt állítja, nem enged a Jobbik zsarolásának, amellyel a párt a letelepedési kötvény kivezetéséhez kötné az alaptörvény-módosítás megszavazását. A kormánypárt a gazdasági helyzet javulására, illetve Magyarország felminősítésére hivatkozva mégis a kötvény megszüntetését fontolgatja, ám eközben a parlament Gazdasági Bizottsága arról döntött, a Seychelle-szigetekre is kiterjeszti az egyik ciprusi közvetítő cég tevékenységét.

 

xxx

 

Morvai Krisztina: A történtek üzenete az, hogy Gyurcsányék bármikor visszatérhetnek

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-morvai-krisztina-a-tortentek-uzenete-az-hogy-gyurcsanyek-barmikor-visszaterhetnek

 

“Szabadságot Budaházy-nak, és a politikai foglyoknak!” – ezt skandálták a tüntetők a Parlament mellett. Azután mentek oda, hogy a terrorizmus miatt jogerősen 13 évre ítélt Budaházy-t a múlt héten újra előzetes letartóztatásba került. A demonstrálók ezután átvonultak Orbán Viktor dolgozószobája elé, ahol üzentek a miniszterelnöknek.

 

xxx

 

Van, ahol már a dolgozók fele távmunkás

 

http://24.hu/fn/uzleti-tippek/2016/11/02/van-ahol-mar-a-dolgozok-fele-tavmunkas/

 

A kisebb irodatérrel és kevesebb energiafogyasztással járó spórolási lehetőségek mellett az otthoni munkavégzés lehetőségére pluszjuttatásként tekintenek a dolgozók – ez különösen igaz az X és Y generáció tagjaira. A 2. Távmunka Meetupon technológiai cégek képviselői számoltak be az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról.

 

xxx

 

Csak így adható adómentesen formaruha a dolgozóknak

 

http://adozona.hu/szja_ekho_kulonado/Adomentes_lehet_a_dolgozok_formaruhaja_ha_e_583JFQ

 

Formaruha és kiegészítők viselését várja el a cég egy rendezvényen a dolgozóitól; kell-e utána adózni, mint természetbeni juttatás után, vagy adómentes is lehet? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné, okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.

 

xxx

 

Az automatizáció munkaerő-piaci hatásai

 

http://gvi.hu/kutatas/483/az_automatizacio_munkaero_piaci_hatasai

 

Az MKIK GVI alábbi tanulmányában a technikai fejlődésből adódó automatizáció magyar munkaerőpiacra gyakorolt lehetséges hatását vizsgálja járási illetve megyei szinten. Az elemzés során 55 olyan magyarországi szakmát azonosítottunk, amely a világ bármelyik országában már gyakorlati alkalmazásban lévő technológiák bevezetésével kiváltható lenne. A NAV 2015-re vonatkozó foglalkoztatottsági adatai alapján ezen szakmák automatizálása az összes magyarországi foglalkoztatott 12 százalékát érintené. A járások lehetséges negatív hatásoknak való kitettségét az érintettek és az álláskeresők arányát figyelembe vevő automatizációs kitettségi index-szel (AKI) mértük

 

xxx

 

Rendkívüli felmondás helyett közös megegyezés

 

http://munkajog.hu/rovatok/munkahely/rendkivuli-felmondas-helyett-kozos-megegyezes

 

Amennyiben a munkáltató a rendkívüli felmondás helyett hozzájárul a munkavállaló kérésére a munkaviszony közös megegyezéses megszüntetéséhez, utóbb a felperes azt nem támadhatja azon az alapon, hogy az ő szándéka nem irányult jogviszony megszüntetésre.

 

xxx

 

Vezetési technikák: a pajtáskodó vagy őrjöngő főnökkel hasít jobban a cég?

 

http://hvg.hu/vallalat_vezeto/20161102_Vezetesi_technikak_dominancia

 

Az ön főnökének mi a fontosabb: hogy domináns legyen az irodában, vagy hogy szeressék az alkalmazottai? Egy egyetemi professzor szerint szituációtól függően mindkét technika beválhat.

 

xxx

 

Nem is gondolná, mennyi filléres trükkel teheti jobbá munkahelyét

 

http://profit7.hu/karrier/nem-is-gondolna-mennyi-filleres-trukkel-teheti-jobba-munkahelyet

 

2030-ra Európában minden harmadik aktív munkavállaló az idősebb, 55-64 éves korosztályból fog kikerülni. Szerencsére rengeteg, gyakran ingyenes apróság akad, mellyel már sokat tehetünk, hogy a dolgozók idősebb korukra is egészségben éljenek, és ne essenek ki a munkaerőpiacról.

 

xxx

 

Készül az ingyen-wifiszolgáltatás koncepciója

 

http://www.atv.hu/belfold/20161103-keszul-az-ingyen-wifiszolgaltatas-koncepcioja

 

A fejlesztési tárca dolgozik a tervezett ingyen-wifiszolgáltatás koncepcióján, de részletekről, így például az ütemezésről csak a kormánydöntés után tudnak tájékoztatni – írja a Világgazdaság csütörtöki számában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlésére hivatkozva.

 

xxx

 

Bővül a fogyasztás, nő a lemaradás

 

http://mno.hu/belfold/bovul-a-fogyasztas-no-a-lemaradas-1369361

 

A válság éveiben főleg divat- és elektronikai cikkekre fordított kevesebbet a lakosság. Jelentősen elmarad a magyar fogyasztási szint a visegrádi országokétól, még akkor is, ha a 2012 óta tartó fogyasztásbővülés folytatódott Magyarországon.

 

xxx

 

Kevesebb az emberölés, több a drog Magyarországon

 

http://mno.hu/belfold/kevesebb-az-emberoles-tobb-a-drog-magyarorszagon-1369367

 

Évről évre kevesebb emberölést követnek el Magyarországon, ugyanakkor növekszik a kábítószerrel való visszaélések és az ittas vezetések száma – írja a Magyar Hírlap szerdai száma a Legfőbb Ügyészség által közölt statisztikára hivatkozva.

 

xxx

 

Tasnádi szerint Vizoviczki ügyes pali volt

 

http://mno.hu/belfold/tasnadi-szerint-vizoviczki-ugyes-pali-volt-1369356

 

Politikai akarat is kell egy bűnözői csoport felszámolásához – jelentette ki a PestiSrácoknak adott interjújában Tasnádi Péter, aki 13 éves börtönbüntetés után szabadult. A „keresztapaként” is ismert férfit az első magyar maffiaperben ítélték négy és fél börtönbüntetésre, majd hét évet kapott, amikor azzal vádolták, hogy megölette a feleségét, és leöntette sósavval anyósának arcát.

Tasnádi Péter az interjúban arról beszélt, hogy a bűnözői csoportokat gyakorlatilag olyan rendőrök irányították, akiket azóta letartóztattak.

 

Politikai akarat is kell egy bűnözői csoport felszámolásához – jelentette ki a PestiSrácoknak adott interjújában Tasnádi Péter, aki 13 éves börtönbüntetés után szabadult. A „keresztapaként” is ismert férfit az első magyar maffiaperben ítélték négy és fél börtönbüntetésre, majd hét évet kapott, amikor azzal vádolták, hogy megölette a feleségét, és leöntette sósavval anyósának arcát.

Tasnádi Péter az interjúban arról beszélt, hogy a bűnözői csoportokat gyakorlatilag olyan rendőrök irányították, akiket azóta letartóztattak.

 

xxx

 

A fehér lakosság drasztikus csökkenése a brit nagyvárosokban

 

http://magyaridok.hu/kulfold/brit-lap-feher-lakossag-drasztikus-aranyu-csokkeneserol-irt-1144318/

 

A brit nagyvárosok népességbeli megoszlásával kapcsolatban cikkezett a brit Express, a megszólaltatott kutató úgy véli, drámai csökkenést mutat a fehér lakosok arányának változása.

Egyre inkább szegregálódnak a brit települések, ennek velejárója, hogy a fehér lakosság aránya viszont csökkenő tendenciát mutat, írja riportjában az Express.co.uk. A kelet-londoni Newham fehér közössége például több, mint a felére esett vissza arányaiban a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest, már csak 16 százaléknyian vannak. WhalleyRange településen pedig 95 százalék az ázsiai bevándorlók aránya, a lap tudósítójának beszámolója szerint a helyi hentes még életében nem szolgált ki fehér embert, mivel nem látott belőlük az üzletben egyet sem.

 

xxx

 

Kiadvány a délvidéki magyar ártatlanokról

 

http://magyaridok.hu/kulfold/kiadvany-masodik-vilaghaboru-artatlan-delvideki-magyar-aldozatairol-1144837/

 

A második világháború ártatlan délvidéki magyar áldozatainak tömegsírjait feltáró és összegző kiadvány jelent meg a Vajdaságban – jelentette be Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke a Vajdaság Ma című délvidéki hírportálnak adott szerdai interjújában.

Az MNT elnöke közölte, hogy az új kiadványban a szerb partizánok által 1944-1945-ben ártatlanul kivégzett magyar áldozatok tömegsírjainak műholdas, számítógépes globális helymeghatározásai, azaz GPS-koordinátái szerepelnek a helytörténeti adatok, tények és számadatok mellett.

 

xxx

 

Korrupció miatt 135 ostorcsapásra ítélték a volt teheráni főügyészt

 

http://www.atv.hu/belfold/20161102-korrupcio-miatt-135-ostorcsapasra-iteltek-a-volt-teherani-fougyeszt

 

“Korrupció és a közjavak eltékozlása miatt” 135 ostorcsapásra ítélték SzaidMortazavi volt teheráni főügyészt – jelentette az iráni média szerdán.

 

 xxx

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?