Keresés
Close this search box.

Szociális valóság 2016

Az út szélén hagyva. Mai középkori metódusok. Merre tartson Európa? Lét-minimum tavalyelőtt: 253 ezer forint kétgyermekes családnál, 80 ezer egytagú nyugdíjas háztartásnál.

Szociális valóság 2016

 

Megkezdődött a SZEF Akadémia második évada. 2016. október 22.-én, szombaton új helyszínen, az OKISZ Irodaházában, Budapesten, a XIV. kerületben (Zugló), a Thököly út 58. sz. alatt sor került a „Szociális valóság 2016” címen rendezett konferenciára.

 

Negyedszázada eredetileg a szociális piacgazdaság, az európai fejlődés, a nemzeti felemelkedés felé vettünk irányt. Mi a helyzet ma? Igaz lenne, hogy a jogállami, a társadalmi, a népességi, az oktatási és egészségügyi, az egyszerre munkáltatási és munkaerő-hiányi válság mellett szociális válság is sújtaná a nemzetet?

 

Szociális válság

 

A kor színvonalán és megtartó erővel működnek szociális rendszereink? Mi történik az újszülöttek és a családok gondozásában, a veszélyeztetett gyermekekkel, a magatehetetlen idősekkel, a fogyatékosokkal, a szenvedélybetegekkel, a hajléktalanokkal, és az érdemi jövedelemmel nem rendelkezők százezreivel? Állítható, hogy társadalmunk magára maradt, mert a kialakult állam- és jogrendszer a képzetlen és vagyontalan tömegek ellen fordult? – fogalmazott a SZEF Akadémia meghívó levele.

 

Boros Péterné (a SZEF Akadémia vezetője, az MKKSZ elnökasszonya, a SZEF alelnöke) megnyitójában a közszolgálatiakra és a minimálbér ügyére hívta fel a figyelmet; 30 százalékos minimálbér-emelést sürgetett. „Jelenleg 200 ezer főnek semmilyen béremelése nem volt, és éhenhalás szintű bérekkel dolgozik. Visszajelzésekből látjuk, hogy a szociális területeken, az önkormányzati hivatalokban, a közigazgatás központi szintjein, a megyei kormányhivatalokban hasonló a helyzet, tehát általános problémával nézünk szembe” – mondta Boros Péterné, aki mindezeket követően az 1956-os hősökre való emlékezésül a Himnusz állva történő eléneklésére kérte a jelenlévőket.

 

Középkori metódusok ma

 

Szegénység és kezelése – történeti áttekintés címmel tartott előadást Nyilas Mihály, ELTE egyetemi tanár, az Esély főszerkesztője. Mint mondta, három fő kérdés van: ki minősül szegénynek az adott időszakban; mi a társadalom viszonya hozzájuk, illetve hogyan kezelődjön a kérdés, kik érdemesülnek a köz támogatására. A 19. századi elkülönült szegénypolitika létezett, majd a 20. században a szociálpolitika vette át a helyét, s a legutóbbi évtizedekben, de méginkább a legutóbbi évtizedben visszakanyarodott a politika a „szegénypolitika” felé. A középkorban azt tekintették szegénynek, akinél a létfenntartásához szükséges eszközök hiányoztak (ruha, élelem). Különbséget tettek a „saját szegény” és az „idegen szegény” között. Az előbbi ellátására törekedtek, az utóbbi távoltartására. Szelekciós elv volt az is a saját szegények között, hogy lehet-e tartási kötelezettséget érvényesíteni, ha ugyanis nem lehetett valamelyik rokonnal szemben, akkor került sor arra, hogy a lokális (egyházi) közösség gondoskodik a rászorulókról.

 

Regulázó gondoskodás

 

Ugyan voltak rendkívül szép kezdeményezések, pl. a burgundiai herceg 1443-ban átadott „kórháza”, s messze nem mindenben volt sötét a középkor, de a 16. századtól már egyre inkább terjedt a regulázó gondoskodás. A háborúk, a járványok, a fokozódó ipari (manufakturális) termelés indukálta a koldusok, hajléktalanok tömegeinek megjelenését – s egyesek számára a velük való szigorú bánásmódot. Igen sokan lettek „érdemtelenek” az ellátásra, őket munkára kényszerítették, miközben a korabeli „munkabérek”, munkakörülmények sem voltak hívogatóak. Gyakori volt a „V” (vagabundus) billog homlokra égetése, a gályarabság. VIII. Henrik például 72 ezer koldus és csavargó kivégeztetésére „adott törvényt”. Megjelentek a dologházak, amelyek akkor az átnevelés eszközei voltak, ma inkább csak börtönnek tekintenék őket.

 

1834 óta ismert a „kevésbé választhatóság” elve, melynek lényege, hogy az „ellátmány” kevesebb/rosszabb legyen, mint a munka révén szerzett „jólét”. A 19. századra azonban már az sem evett, aki dolgozott, s ekkortól viszonylag ismertebb a szegénység története.

 

Galíciából

 

Magyarországon 1775-ben született meg a „koldusok és csavargók megrendszabályozására” vonatkozó törvény (amelyhez hasonlót Angliában már 1601-ben kiadtak). Mária Terézia a Sziléziából, Galíciából beáramlókat próbálta megfékezni a már korábban ismertetett módokon – elsősorban a „belső szegények”-re gondolva, akiket igyekezett a lakóhelyükön, születési helyükön dolgoztatni, illetve szorgalmazta, hogy az ellátásukról ott (és ne állami szinten!) gondoskodjanak.

Ínségakciók indultak nagyobb éhínségek ellen, illetve a reformkorban már magánakciókról is tudunk, de még a polgári szegényügyet is a lokalitás jellemezte.

1945 után, különösen az ötvenes évektől masszívvá vált a szegénység és mondhatni, nivellálódás valósult meg a teljes foglalkoztatottság mellett. Az 1970-es évek végén, a nyolcvanas évek elején volt a legkevesebb szegény – állította Nyilas Mihály, aki előadását Hilscher Rezső 1928-as idézetével zárta: „A szegényügy terjedelme fordított arányban áll a szociálpolitika tökéletességi fokával.”

 

Koraszülött kényszerek

 

Szociálpolitikánk negyedszázada címmel tartotta meg előadását Andor László, a Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Beszélt az irányadó gondolatkörökről, Magyarország helyzetéről a nemzetközi összehasonlításban, az EU szociálpolitikájáról, a válság óta eltelt időről.

Az államszocialista rendszerben a vállalati rendszer volt a gondoskodás egyik alappillére, ezt az időszakot Kornai János, a „koraszülött jóléti államként” definiálta. A Bokros-csomag vezette be a „rászorultság elvét”, illetve napjainkra különösen miniszterelnökünk által hangoztatott (szociálpolitikai) elv a „munka alapú társadalom”, amely közmunkára kényszerít.

A rendszerváltás és a társadalmi változások kedveztek a felsőfokú végzettségű, budapesti, inaktív polgároknak, míg a cigányság és a képzetlen réteg számára a helyzet rosszabbodását hozta – hangsúlyozta Andor László.

Az EU-ban három elemét ismerjük a szegénységnek, s azok közül egy is elegendő annak megállapításához. Az egyik a relatív szegénység, ahol a jövedelem a medián-érték 60 %-a alatt van; a másik a súlyos anyagi depriváció, ahol nem kerül hús az asztalra, vagy nincs színes tévé, stb. A harmadik az alacsony munkaintenzitású háztartások esete. Mint kifejtette, nem igaz, hogyha válság van, akkor nőni kell a szegénységnek, hiszen a hozzánk közeli Csehországban és Ausztriában is ugyanúgy más a helyzet ezzel kapcsolatban, mint Franciaországban. Ugyanakkor az EU-tagországok felében nőttek a jövedelmi egyenlőtlenségek a válság éveiben.

 

Irány a középosztály?

 

Amint a HírTV is átvette az előadásból: „Egy tavalyi felmérés szerint 2014-ben a magyar háztartások több mint 35 százaléka élt a létminimum alatt. Bár a kormány számos intézkedéscsomagot vezetett be, egyik sem a szegényebb rétegnek szólt. Eltolódik a szociálpolitika jelentős része, nem a legszegényebb, a legsérülékenyebb, hanem a középosztály irányába. Gondoljunk csak a „gyed” súlyának a megnövelésére vagy a „csok” mint új lakáspolitikai eszköz bevezetésére. Nyilván számos további elemet lehetne említeni, amely arról szól, hogy a súlypont nem a legszegényebbek, hanem a közép-, esetleg a felső rétegek támogatása” – fejtette ki Andor László, a Corvinus egyetem tanszékvezetője.

 

Cinkosság van a politikában!

 

 „Csak az tud adni, akinek…” címmel tartotta előadását Bogdán László, a 352 fős Cserdi, a Baranya-megyei kis település polgármestere. Hangsúlyozta az identitásvállalás szükségességét, amely identitás egyben kultúrát, kultúráltságot, munkához való viszonyt is jelent. Amint mondta: „elvesztettük a cigányságot és elkezdtünk romák lenni”. Szólt azokról a viselkedési zavarokról, amelyek világosan tükrözik, hogy miközben mindenkinek volt cigány osztálytársa vagy barátja, mégis ma 8-10 % ugrana a cigányok ellen. Amíg a stadionok melletti döntésre elég 8-10 perc, addig hosszú évek óta nincs politikai szándék a cigánysággal kapcsolatosan. Cinkosság van a politikában! Így különösen a csurran-cseppen eszmét kell felszámolni, de a mély gyűlölködést is, amely a szegénység révén hitvány szintre süllyedt szegényeket sújtja. Nincs olyan pontja az országnak, ahol a cigányságról tisztán lehetne beszélni.

 

Fut a pénz

 

Bogdán László szólt ugyanakkor arról is, hogy az ínségben élőknél gyakran fut a pénz drága édességekre, még költségesebb szórakozási módokra, nem olcsó szórakoztató eszközökre költenek – ami ugyan lelkileg érthető, azonban a szegénynek mégis a józan eszénél kell maradnia.

„Hadifogoly szindrómaként” említette a települési vezető, hogy a közmunkások nem képesek szabadulni ebből a rendszerből, de sajnos a legtöbb települési vezető sem érzi úgy, hogy az ő dolga lenne gondoskodni ezekről a „katonákról”, hiszen a faluvégi cigánysor messze van a főtéri polgármesteri hivataltól. „Belőlem csináltak a rendszerváltás után egy tál pörköltes szavazót, lejárt tésztájú szavazót, amatőr színész szavazót” – mondta a településvezető, de nem őt kell  meghívni az ilyen konferenciákra, nem őt kell mutogatni – hangsúlyozta –, hanem a cigányok közül kikerült 14 orvostanhallgatót, 270 egyetemistát.

 

Szociális pillér

 

Szociális pillér, avagy mire készül az Egyesült Európa? címmel tartotta a negyedik előadást Meszerics Tamás, európai parlamenti képviselő. Juncker-idézettel kezdett: ha Európának nem sikerül megerősíteni a szociális pillért, akkor Európát sem.

Ennél a szociális pillérnél prioritás: minőség és tisztességes munkafeltétel; az esélyegyenlőség; hogy a szociális jogokat ne nyomhassa el az EU gazdasági kormányzása (kemény célszámok kellenek); közvetlenül az állampolgárokhoz jutó szociális transzferek; a munkajog harmonizációja, szociális minimum-standardok bevezetése.

 

Kriminalizáció ellen

 

Elsőként a minimálbér harmonizálása lenne a cél. „A legfontosabb, hogy a létminimum alá ne mehessen. Ehhez nyilván – és ezt most társadalomtudománnyal foglalkozó kollégáknak is mondom – a legcélszerűbb az lenne, ha lenne egy érvényes megélhetési bérszámítási közös módszertan” – vélekedett a képviselő. Új minimum-jövedelem irányelvet javasolnak csakúgy, mint a munkavállalói segélyek harmonizálását. Javasolják továbbá a digitális platformok által közvetített munkavállalás szabályozását, a gyakornoki jogviszonyok rendezését, és – talán legfontosabbként – a szegénység kriminalizációjának betiltását.

 

Feltétel nélküli alapjövedelem (FNA)

 

Az alapjövedelem, mint alapkövetelés címmel tartotta előadását Bánfalvy István szociálpolitikai szakértő a „létpénz” társadalmi jelentőségét hangsúlyozva, melynek során az alapjövedelemnél nem a mérték, inkább a konstrukció a lényeges, mely a demokratikus humanista politika egyik alappillére kell, hogy legyen. Szerinte ezt leginkább a szakszervezeteknek kellene követelnie, jelenleg a Párbeszéd Magyarországért mozgalomhoz/párthoz kötődik. Ismert a zuglói garantált minimum-jövedelem (GMJ), s ettől részben eltér az országos bevezetésre kimunkált FNA, melynek bevezetése azt eredményezné az előadó szerint, hogy a szegénység aránya 16,4 %-ról 8,6 %-ra csökkenne hazánkban. A megvalósulás esetén az FNA-nál kisebb összegű ellátások megszűnnének, s ugyancsak megszűnne a közmunka is – hiszen a munkáért egyébként is munkabért kellene adni.

Európai adatokat említve hangsúlyozta, hogy „nyugaton” a lakosság 64 %-a támogatja az FNA-t, s annak bevezetése esetén csak 4 % hagyná abba a munkát.

 

Bűnözők?

 

A korreferátumokat Dr. Fleskár Melinda, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD, a SZEF tagszervezete) titkára nyitotta. „Nyisd ki a szád! A tervezett változások hatásai a szociális ellátórendszerekre” című előadásában szólt az alacsony bérek, a nehéz munkahelyi körülmények miatt betöltetlen félállások jelenlegi munkavállalókra rótt terheiről. A „Szociális Munka Napja” eddiginél jelentősebb megbecsüléséről; a fogyatékossággal élők ellátóhelyeinek, az idősotthonok, az átmeneti otthonok megszüntetésének problémáiról, amelyek között gyakorta szerepel a munkavállalók életveszélyes helyzetbe való kerülése is. De számukra ennél mégis fontosabb, hogy mi lesz a fogyatékkal élőkkel, különösen, ha hajléktalan szállóra kerülnek, vagy a hajléktalanság sorsára jutnak. Ők azok, akik helyzetüknél fogva is különösen kiszolgáltatottak és igen gyakran a hazai és a nemzetközi bűnelkövetők áldozataivá válnak, hiszen most is igen gyakori, hogy adócsalások és egyéb ügyek miatt hosszas levelezésbe „bonyolódnak” a NAV-val vagy a rendőrséggel.

 

A Suzuki súlyánál fogva

 

A gondoskodás társadalmi értéke címmel tartotta meg előadását Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ, a SZEF tagszervezete) elnöke. A hatvanadik évfordulóra is utalva összehasonlította az 1956-os és 2016-os viszonyokat, körülményeket. 1956-ban 6000 gyerekkel volt több, mint napjainkban, 2009-ben értük el ismét a bölcsődei férőhelyek 26 ezres 1956-os szintjét. Szólt a szociális ágazatban foglalkoztatottak elnőiesedéséről, a nők aránya 95 %, jövedelemszintjének létminimum körülivé süllyedéséről, arról, hogy 20-40 %-os bérelmaradás tapasztalható a közszférához képest is. Igen megnőttek a munkaterheik, így a több-műszakosság, az adminisztratív terhek, a közmunkásként visszafoglalkoztatottság esetei, a gerinc-, a csípőbántalmak, a porckárosodás okoznak jelentősebb problémát. Kevesen tudják – mint mondta –, hogy egy bölcsődei gondozó 600-1800 kg-ot is emel naponta, amíg egy átlagos Suzuki súlya mindössze 1320 kg. Mint hangsúlyozta, s előadásában bizonyította: a gondozás nem egy terméketlen pénzszivattyú, hanem versenyképesség alapja.

 

Kollektív szerződést!

 

Életpálya-maszlag helyett ágazati kollektív szerződéseket! címmel tartott előadást Ferencz Norbert, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ, a SZEF tagszervezete) szakmai országos tanácsának alelnöke. Elemezte a kollektív szerződés-kötés hazai helyzetét, nehézségeit, s a KSZ-kötés nyújtotta előnyöket. Zárszavában kitért rá, hogy a KSZ politikai akarat és ellenakarat, valamint egyes szakszervezeti vezetők korlátoltságának kereszttüzében próbál utat találni.

 

Merre tartson Európa?

 

Földiák András, a SZEF elnöke hozzászólásában hangsúlyozta, hogy az EU szociális pilléréről ugyan nem minden zökkenő nélkül, de elkészült a hazai szakszervezetek összefoglaló véleménye. (Hamarosan olvasható lesz a SZEF honlapján. – Szerk.) Négy részben 13 kérdést taglalnak. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szociális pillér, amelyről 2017 elején döntenek majd, ne csak az eurózónák országait érintse; nyomatékkal szerepeljen benne a dolgozói szegénység elleni küzdelem, ne legyen a létminimum alatti bér és hangsúlyozódjon a képzés, hiszen komolyan és tartósan ezzel lehet enyhíteni a szegénységen.

SZEF Sajtóiroda

 

A SZEF Akadémia előadásainak videofelvételei megtekinthetőek a honlapunkról is elérhető SZEF Akadémia weblapján. 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Képzés-fejlesztés a szakszervezeteknél

2024. január 14. és 16. között a belgiumi Gentben tartotta az Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) a 3 napos képzés-fejlesztési műhelymunkáját. A közös munka első két napjában elsősorban a képzések tervezése,

Egymástól tanultak oktatási résztvevőink

2025. január 21-én a késő délutáni órákban online találkozott az oktatási programunkban résztvevő több aktivista tapasztalatcserére. Az esemény első felében Tóth Tünde a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke ismertette a szervezetükben