MKKSZ követelés. Hivatali harci láz. Bölcsődeiek fizetése. ¼ feketén dolgozik. Verik a kelet-európaiakat.
Az MKKSZ az Önkormányzatok Napján
Sorstársaink, a 37 ezer önkormányzati dolgozó, és különösen annak a 27 ezer dolgozónak a nevében, akiknek a béremost már nyolc éve nem emelkedett,a Helyi Önkormányzatok Napjántisztelgünk a helyi lakosság velünk szolidáris tagjai előtt. Köszönjük mindazok kiállását, akik béremelési követeléseink mellé álltak.
Az MKKSZ a Helyi Önkormányzatok Napján ünnepel és fizetésemelést, korrekt életpálya szabályozást követel az önkormányzati tisztségviselőknek. De nem csak rólunk van szó! Az állam felelősséget kellviseljen a szegény, a hátrányos helyzetű települések sorsáért, az ottani lakossági szolgáltatások minőségéért.Érdemi tárgyalásokat és fizetésemelés követelünk a Kormánytól! Nem csak a tagjaink, de a kistelepülési lakosság érdekében is-fogalmaz az MKKSZ nyilatkozat.
(A ma tarott sajtótájékoztató eredményéről később számolunk be.—Szerk.)
xxx
Fizetésemelést követelnek a közszolgák
http://www.hirado.hu/2016/09/30/fizetesemelest-kovetelnek-a-kozszolgak/
Érdemi tárgyalásokat és fizetésemelést követel a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). Boros Péterné, a szervezet elnöke erről az önkormányzatok napja alkalmából a Belügyminisztérium budapesti épülete előtt megtartott sajtótájékoztatón és demonstráción beszélt pénteken.
xxx
Harci lázban nyomul a teljes államaparátus
Népszabadság, nyomtatott – 2016.09.30. címoldal és 2. o.
Kampányeszközzé silányította az önkormányzatokat a kormány.
xxx
Népszavazási mozgósítás:Rogánék szerint rágalom, Kocsis Máté szerint rendben van
Kocsis Máté fővárosi fideszes pártelnök azt mondta, nem tartaná durva dolognak, ha közhivatalnokok kampányolnának a népszavazás mellett munkaidőben.
xxx
A közigazgatásban dolgozók átképzésével lehetne csökkenteni a munkaerőhiányt
( Szerepelt korábban egy elírás a címben, részben javították. -Szerk.)
Általánossá vált a munkaerőhiány mind iparági szinten, mind területileg, míg régebben csak egyes ágazatokat, vagy a nyugati határszélt sújtotta. A szakember szerint akár a közigazgatásban dolgozók átképzésével pótolható lenne a munkaerőhiány. „Nagy az átjárás az egyes munkaerő csoportok között. Ennek oka részben a kivándorlás, de nagyobb részben a demográfia” – állította Lakatos Péter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke az ATV Start műsorában.
xxx
Kiderült, hogyan változik a bölcsődei dolgozók fizetése jövőre
http://hvg.hu/itthon/20160930_Kiderult_hogyan_valtozik_jovore_a_bolcsodei_dolgozok_fizetese
Új pótlékot vezetne be a bölcsődei dolgozók (plusz a mini bölcsődék dolgozói) számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI); a pénteken közzé tett tervezet a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező kisgyermeknevelőket érintené.Az új pótlékozási rendszerrel a jelenleg érvényben lévő ágazati pótlékot és kiegészítő pótlékot váltanák ki, és a tervezet szövege szerint ezáltal nőne a dolgozók fizetése, mert ezeken az összegeken felül emelést is tartalmaz az új pótlék.Azt, hogy ki mekkora összegű pótlékra jogosult, a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján határozzák meg.
xxx
Beismerték: illegitim a köznevelési kerekasztal
http://nepszava.hu/cikk/1107458-beismertek-illegitim-a-koznevelesi-kerekasztal
Az oktatás elsietett és szakmaiatlan átalakítása ellen tiltakozó szervezetek képviselői régóta hangoztatják, amit végül a kormány is beismert: az oktatásügyi tiltakozások csillapítására az év elején összehívott köznevelési kerekasztal nem egy legitim testület.
xxx
Rendhagyó portfólió: hogyan aláztak meg a tanári pálya végén?
http://hvg.hu/itthon/20160929_Rendhagyo_portfolio_hogyan_alaztak_meg_a_tanari_palya_vegen
Elkövettem életem eddigi legnagyobb baklövését, 61 évesen jelentkeztem a pedagógus portfóliómmal ún. minősítésre. A minősítésem napján jött ki a rendelet arról, hogy a nyugdíj előtt állókat másképp sorolják be, vagyis ha nem jelentkeztem volna, automatikusan Pedagógus II. fokozatba kerülök. Nem így történt.
xxx
Ezzel csábítja a kormány a háziorvosokat
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezzel_csabitja_a_kormany_a_haziorvosokat.621702.html
A kormány elkötelezett az egészségügyi alapellátás megerősítése mellett, ezért a betöltetlen körzetek háziorvosi letelepedési pályázatára 2016-ban is 500 millió forint áll rendelkezésre – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Lukács László György témában feltett írásbeli kérdésére.
xxx
Nem csoda, hogy haldoklik az egészségügy
http://napicsart.blog.hu/2016/09/29/nem_csoda_hogy_haldoklik_az_egeszsegugy_alig_koltunk_ra
Az OECD egészségügyi kutatásának egyik sarkalatos pontja volt a GDP arányában egészségügyre fordított összeg vizsgálata is, ráadásul az állami és a magán költéseket külön vizsgálták. Ennek alapján azt láthatjuk, hogy összesen a GDP 7 százalékát költjük az egészségügyre összesen, aminek több mint kétharmada állami ráfordítás.
Ezzel az OECD országok között hátul kullogunk (az átlag a GDP 9 százaléka), igaz, a V4-eknél ez átlagosnak mondható. A legtöbbet az USA-ban költik egészségügyre, a GDP közel 17 százaléka erre megy el. Ott az állami ráfordítás is magas, de ez az egyetlen vizsgált ország, ahol a több magánpénz kerül a rendszerbe, mint állami költés.
xxx
Tíz év múlva nem lesz munkád: itt az aggasztó jelentés
15 év múlva már teljesen más lesz a munkavilága, amit egyelőre még csak megjósolni sem lehet. Többször elhangzott már, hogy szakmák szűnnek meg és közben egészen újak születnek majd, de ami ennél jóval fontosabb kérdés, hogy mikét tudunk felkészülni a jövő változásaira. A szakértők szerint elég három dolgot elsajátítani ahhoz, hogy boldoguljunk a jövő munkavilágában is.
xxx
Béremelést, vagy lelépünk! Vége a pitiáner cégvezetők korának?
Ahogy növekszik a munkaerőhiány, úgy javulnak a dolgozók tárgyalási pozíciói, s ez a szakszervezetek eredményességén is meglátszik már – állítja Svajda József, a Magyar Szakszervezeti Szövetség megyei vezetője. – A cégvezetők végre rádöbbentek arra, amire mi már két éve figyelmeztetünk: a munkaerőhiány hihetetlen méreteket öltött jó néhány gazdasági ágazatban.
xxx
Tíz év alatt több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma
http://www.hirado.hu/2016/09/29/tiz-ev-alatt-tobb-mint-660-ezerrel-nott-a-foglalkoztatottak-szama/
Az elmúlt tíz évben több mint 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a versenyszférában például 430-440 ezerrel dolgoznak többen a tíz évvel ezelőttihez képest – közölte Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön Szombathelyen előadásában.
xxx
Ezzel zsákmányolja ki a magyart a munkahelye – meghökkentő jelentés került napvilágra
Idén július vége és július eleje között ellenőrizte a munkaügyi hatóság, hogy a magyar cégek mennyire tartják be a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokat. Az eredményeket látva kijelenthetjük: nagyjából semennyire.
xxx
Totál kiszolgáltatottak a dolgozók, azt csinálnak velük a cégek, amit akarnak
A magyar vállalatok nagyjából pont semmilyen szinten nem foglalkoznak a foglalkoztatással kapcsolatos jogszabályokkal. Továbbra is tombol a feketemunka.
xxx
Elképesztő, de az alkalmazottak durván negyede feketén dolgozik
http://hvg.hu/enesacegem/20160930_feketemunka_munkaugyi_ellenorzes
Legalábbis ez derül ki NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának jelentéséből, amely június vége és július eleje között 1032 vállalkozásnál razziázott.
xxx
Tízezreket zártak már ki a közmunkából
http://mno.hu/belfold/tizezreket-zartak-mar-ki-a-kozmunkabol-1363924
Az idei esztendő első felében kétszer annyi ember jutott erre a sorsra, mint tavaly egész évben.
xxx
Ordas csellel csökkentette a kormány papíron a szegénységet
http://24.hu/fn/penzugy/2016/09/29/ordas-csellel-csokkentette-a-kormany-papiron-a-szegenyseget/
Újragondolt szegénység címmel rendezett konferenciát Kemény István emlékére az OSA Archívum szeptember 28-29-én.A rendezvényen megemlékeztek Kemény munkásságáról, szó volt a hazai szegénység jelenlegi helyzetéről és a jövőbeli lehetőségekről is.
xxx
Szép lassan kihátrálna az állam a nyugdíjunk mögül
Az állami nyugdíjrendszer szerepét a jövőben csökkenteni kell, és ennek helyét a kiegészítő nyugdíj-megtakarítási formáknak kell fokozatosan átvenniük – emelte ki előadásában Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Pénztárszövetség mai konferenciáján. Az államtitkár szerint a cafeteria rendszer átalakítása kihívást jelent majd az önkéntes pénztári szektornak, ezt erősítik meg az ÖPOSZ által elvégzett kutatás eredményei is, mivel a megkérdezett munkáltatók 21%-a jövőre már nem tervez önkéntes pénztári juttatást adni dolgozóinak.A magyar nyugdíjrendszer jövőjéről is szó lesz az október 27-ei Portfolio Öngondoskodás 2016 konferencián.
xxx
Hornung: Stabil a nyugdíjrendszer
http://www.hirado.hu/2016/09/30/hornung-stabil-a-nyugdijrendszer/
Magyarországon biztos a nyugdíjrendszer, amelynek alapját az állami nyugdíj adja, a rendszer kiszámítható és stabil – szögezte le a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
xxx
Rosszul járunk jövőre a cafeteriával
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/rosszul-jarunk-jovore-a-cafeteriaval/
A cafeteriát érintő adószabályozás átdolgozását követeli a kormánytól a vegyipari szakszervezet (VDSZ), mert a szervezet szerint már most látni, hogy a jövőre tervezett változtatások miatt rosszul járhatnak a dolgozók. Mérsékelni kellene a beiskolázási támogatás, valamint az önkéntes pénztári befizetések adóját is.
xxx
Országszerte tüntetnek a kormány megszorító politikája ellen Belgiumban
Tüntetések bénították csütörtökön Belgiumot, miután több szakszervezet is országos tiltakozást hirdetett a kormány gazdasági megszorító politikája ellen.Konkrétan az ellen, hogy67 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt, befagyasztanák a béreket és segélyek inflációhoz igazítását.
A nap folyamán Brüsszel központjában is tiltakozó menet indul, amelyre a szervezők több tízezer résztvevőt várnak. Május 24-én, a legutóbbi hasonló demonstráción nagyjából 60 ezer ember vett részt.
A tüntetést a három nagy belgiumi szakszervezet, a szocialista FGTB, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg.
xxx
Verik a kelet-európaiakat Angliában, Sobotka azonnali lépéseket követel
Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította Theresa May brit kormányfőt, hogy kormánya lépjen fel azok ellen a támadások ellen, amelyeket a szigetországban követtek el az utóbbi időben más európai uniós állampolgárokkal szemben – közölte a cseh kormányhivatal csütörtökön este.
xxx
Jön a munkahelyi Facebook
http://24.hu/tech/2016/09/29/jon-a-munkahelyi-facebook-de-kiscicas-kepek-nelkul/
A Facebook következő bővülési megoldása már nem az, hogy új embereket, “facebook-szüzeket” érjen el, hanem az, hogy a meglévő felhasználók olyan helyen és időben is használják a közösségi szolgáltatásokat, ahol ezt mostanában nem, vagy csak csökkentett intenzitással teszik. A munkahelyükön.
És most nem azokra gondolok, akik a munkájuk helyett postolgatnak kiscicás gifeket, vagy trollkodnak mások bejegyzései alatt, hanem azokra, akik tényleg dolgoznak. Hatalmas megállapítás következik: a munkahely ugyanis egy közösség, amelynek kommunikációját egy munkára faragott Facebook-variánssal akár hatékonyabb is lehet tenni. Na, erről szól a Facebook atWork.
xxx
Magyar bankok mutatóit javította fel a FitchRatings
http://www.atv.hu/gazdasag/20160930-magyar-bankok-mutatoit-javitotta-fel-a-fitch-ratings
Megerősítette három magyarországi bank, a K&H Bank, az Erste Bank Hungary (EBH) és CIB besorolásait a FitchRatings, egyes alapszintű hitelképességi mutatóikat pedig javította.
xxx
Megfellebbezik a paksi bővítést
http://www.hirado.hu/2016/09/30/megfellebbezik-a-paksi-bovitest/
A tervezett Paks II projekt környezeti engedélyét szeptember 29-én kiadta a Baranya Megyei Kormányhivatal, az Energiaklub a Greenpeace Magyarországgal közösen megfellebbezi a döntést – közölte az Energiaklub.
xxx
Otthagyják a Palóc Kft.-t
http://nepszava.hu/cikk/1107356-otthagyjak-a-paloc-kft-t
Eddig mintegy 500-an mondtak fel az 1300 dolgozóból a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél. A társaság már az augusztusi béreket sem tudta mindenkinek kifizetni. Sokan igyekeztek a szakmájukban elhelyezkedni, mások kénytelenek voltak beérni azzal a munkával, ami adódott – nyilatkozta a Népszavának Demeter László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) Komárom-Esztergom és Nógrád megyei titkára. A legtöbb embernek nincs tartaléka, emiatt is igyekeztek sokan új állás után nézni.
xxx
Csaknem 20 fős lehetett Abdeslam budapesti csapata
http://nol.hu/belfold/abdeslam-csapata-csaknem-20-fos-lehetett-1634023
A párizsi és a brüsszeli terrortámadás elkövetői logisztikai bázisként használták Magyarországot – derült ki a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén.
xxx
Kilépett az MSZP-ből a polgármester, csak nem verték nagydobra
http://nol.hu/belfold/kilepett-az-mszp-bol-a-polgarmester-csak-nem-vertek-nagydobra-1634001
Szabados Ákos 1998 óta Pesterzsébet polgármestere. A pártnak kellemetlen, hogy elvesztették egyik fontos fővárosi emberüket, hallgattak is róla másfél évig. Pedig “balos” marad a polgármester.
xxx
„Indul a gőzhenger, és kinyírnak” – fideszes oligarcha zsarolta meg a Jobbik frakcióvezetőjét
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője állítja: egy nagyvállalkozó, aki „köztudottan jó viszonyt ápol a kormánnyal”, arra próbálta rávenni, hogy „támadja be” saját pártját és Vona Gábor pártelnököt. Volnert a különös találkozó részleteiről kérdeztük.
xxx
Kiutálták a Helsinki Bizottságot a Kossuth Klubból
http://nol.hu/belfold/kiutaltak-a-helsinki-bizottsagot-a-kossuth-klubbol-1633999
Alighanem kisebb csodára lenne szükség, hogy a Helsinki Bizottság meg tudja tartani a péntekre meghirdetett adomány- és szavazatgyűjtő buliját. Az eredetileg a rendezvény helyszínéül szolgáló Kossuth Klub ugyanis az utolsó pillanatban közölte: a politikát nem engedik be, a buli pedig a népszavazásról is szólna.
xxx
Orbán nem mond le, ha érvénytelen lesz a népszavazás – ez volt a 64. Kormányinfó
http://nol.hu/belfold/kormanyinfo-lazar-janos-nepszavazas-kvota-orban-viktor-lemondas-1633977
Százmilliárd ment kerítésre, de a migránsok drágábbak lennének. A miniszterelnök nem távozik akkor sem, ha a népszavazés érvénytelen lesz – nyugtatott meg mindenkit Lázár János a 64. Kormányinfón.
xxx
Teljes az arzenál, bevetették a népszavazási hűtőmágnest és a rettegési sablont
Ahogy ígérte, a Fidesz a kampány utolsó napjaira saját eszközeivel még rátesz egy lapáttal a kormányzat 4 milliárdos reklámhadjáratára.
xxx
Népszavazás: nincs igazán jó végeredmény az ellenzék számára
http://nol.hu/belfold/nepszavazas-nincs-igazan-jo-vegeredmeny-az-ellenzek-szamara-1634017
A Jobbiknak és az MSZP-nek akkor sincs sok oka az örömre, ha érvénytelen lesz a népszavazás. A kisebb pártokban viszont kézdörzsölve várják az érvénytelenséget.
xxx
Ordibált a gyerekével? Kopogtathat a gyámügy
http://www.hirado.hu/2016/09/30/ordibalt-a-gyerekevel-kopogtathat-a-gyamugy/
A Jolie – Pitt házaspár válásának a híre önmagában is nagy port kavart föl, különösen amikor a lapok megszellőztették, hogy a hirtelen szakítás háttérben Pitt gyermekbántalmazása áll. A gyerekek elleni verbális, emocionális vagy tettleges erőszak minden fejlett országban bűntettnek számít, és jogkövetkezményei vannak – mondta Sófi Gyula gyermekpszichiáter.
xxx
Három magyar iskolában debütál egy finn program
http://www.hirado.hu/2016/09/30/harom-magyar-iskolaban-debutal-egy-finn-program/
Három magyar iskolában már az idei tanévben bevezetik az iskolai erőszak visszaszorítása ellen hatékonynak bizonyult finn módszert, a KiVa programot, melynek célja a bántalmazás megelőzése és az esetek kezelése – írja a Magyar Hírlap.
xxx
A céljainkért tudni kell eladni magunkat
http://hvg.hu/brandchannel/jobline_20160927_A_celjainkert_tudni_kell_eladni_magunkat
Van valami, amit minden egyes nap „el kell adnunk”, akkor is, ha nem értékesítésben vagy kereskedelem területén dolgozunk. Saját magunkat ugyanis folyamatosan képviseljük különböző embereknek, különböző szerepekben és helyzetekben. A karrierépítés során ráadásul a legjobb formánkat kell hoznunk, hiszen egy kiválasztási folyamatban, egy bértárgyaláson vagy éppen egy partneri egyeztetésen a jövőnk is múlhat.
xxx