PSZ: sztrájkbizottság! Egészségügy: az annyi mennyi? Sándor Mária. A kötcsei beszéd teljes szövege. Az orbánizmus az ellenzék torkán akadt!
Itt a kötcsei beszéd teljes szövege!Orbán Viktor: “A mi ellenfeleink nem liberálisok, hanem nihilisták”
Ismét nagy hatású, világos és jövőbemutató beszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök a kötcsei Polgári Pikniken. A zártkörű fórumon a kormányfő hosszan sorolta az 1998-ban kezdődött ciklussal együtt immár tíz évnyi Fidesz-KDNP-kormányzás eredményeit, köztük azt is, hogy Antall József pikírt megjegyzése („Tetszettek volna forradalmat csinálni.”) mára valósággá vált, hiszen ez a kormányzás az államigazgatás és a jogrendszer minden területén élt a forradalommal felérő felhatalmazásával. Kiemelte, hogy Európában elsőként ez a kormány védte meg az illegális bevándorlóktól a határokat.
xxx
Orbán: A kommunisták olyanok, mint a Terminátor
http://www.atv.hu/belfold/20160912-orban-a-kommunistak-olyanok-mint-a-terminator
Európa jövője kapcsán a kormányfőazt mondta, a britek távozása lehetőség arra, hogy a tagországok felismerjék, melyik az a politikai elit, amit el kell utasítani. Jean Claude Juncker-t és Martin Schulz-ot a nihilizmus képviselőinek nevezte.
Orbán Viktor a Földközi-tengeren süllyesztené el a menekültek hajóit, az utasokat pedig líbiai menekülttáborba terelné vissza. A baloldali ellenzék képviselőiről azt mondta, a kommunistákkal már felesleges foglalkozni; de azt nem szabad elfelejteni, hogy olyanok, mint a Terminátor: néhány szétesett törmelékből is képesek újraéledni.
xxx
Rettegnek a fideszes polgármesterek, hogy Orbán most rajtuk bosszulja meg
Kérdésekre válaszolva a miniszterelnök beszélt egy, a fideszes polgármesterek között hallható „mendemondáról”.
Eszerint – ha az uniós kvótának nem lesz felső határa, és be kell telepíteni migránsokat – akkor azokon a településeken lesznek „betelepítések”, ahonnan a legkevesebben mennek el október 2-án szavazni, illetve ahonnan a legtöbben szavaznak a kormánypropagandával szemben, azaz igennel.
Orbán a Vatikánra is kitért, azt mondta, érzékelhető, hogy a pápa és a konklávé döntő többségének a fókusza Latin-Amerikára irányul, nem Európára, így meg kell várni az ortodox egyház álláspontját a migráció ügyében – tudtuk meg.
xxx
Lánczi: a népszavazásnak külpolitikai tétje van
http://www.hirado.hu/2016/09/12/lanczi-a-nepszavazasnak-kulpolitikai-tetje-van/
A rendszerváltás óta először a magyar népszavazásnak külpolitikai tétje van, a referendum eredménye nagyon messze elérhet, és egész Európa jövőjére hatással lehet – értékelte Orbán Viktor kötcsei szavait a Századvég Alapítvány vezető elemzője a 180 percben.
xxx
Lánczi Tamás: Mennyire számít az érvényességi küszöb?
http://mozgasterblog.hu/blog/oktober_masodika_a_sikeresseg_kriteriumai
A Mozgástér blog egyik legutóbbi bejegyzéséhez igen érdekes kommentártfűzött Török Gábor. Álláspontja szerint egyes politikai elemzők túldimenzionálják azt a kérdést, hogy eléri-e a népszavazási részvétel az 50 százalékos érvényességi küszöböt.
xxx
Lakner Zoltán: Három hét múlva eldőlhetnek a 2018-as választások
Orbán ma már nem túlélésért küzd Brüsszelben, hanem szövetségeseket toboroz, a Jobbik keresi a váltópárti pozíciót, a baloldali ellenzékkel meg nem az a kérdés, mi lesz 2018-ban, hanem mi lesz bármikor. Lakner Zoltán szerint nem túlzás, hogy a 2018-as választások eldőlhetnek október 2-án. Interjú.
xxx
Nem kell előre bejelenteni a népszavazási gyűléseket
http://www.hirado.hu/2016/09/11/nem-kell-elore-bejelenteni-a-nepszavazasi-gyuleseket/
Állami és önkormányzati intézményekben is lehet ilyeneket tartani, de a fenntartók csak azonos feltételekkel bocsáthatják rendelkezésre a helyiségeiket, tilos azonban kampánytevékenységet folytatni olyan épületben, amelyben hatóság működik. Ez alól kivételt képeznek az ötszáznál kevesebb lakosú települések, ha más közösségi célú épület nem áll rendelkezésre.
xxx
Sándor Mária új harcot hirdet a szabad országért
Magyarországért Mozgalom néven alakított új ernyőszervezetet társaival Sándor Mária. A fekete ruhás nővér országjárásba kezd az ősszel – írja a Népszabadság.
xxx
Komoly tényező a V4 Európában?
http://www.atv.hu/videok/video-20160909-komoly-tenyezo-a-v4-europaban
Az ATV Start vendége Róna Péter közgazdász.
xxx
Róna Péter: Otthon kell maradnunk
http://mno.hu/belfold/rona-peter-otthon-kell-maradnunk-1360983
A neoliberális világ elpusztította az erkölcsös ember eszményét, a helyére benyomuló, cinikus jobboldal pedig indentitásneurózisban szenved – mondta előadásában csütörtök este Róna Péter. Az egyebek között az Oxfordi Egyetemen is tanító közgazdász az LMP gazdaságpolitikai műhelyében tartott előadást, s aggasztó képet festett korunk Magyarországáról, Európáról és a nyugati társadalomról.
xxx
A V4-ek lehetnek az EU eminensei, Csath Magdolna
http://www.hirado.hu/2016/09/10/a-v4-ek-lehetnek-az-eu-eminensei/
A makroszámokkitűnőek, és ha a tendencia folytatódik, a régióban erősebb gazdasági pozíciót lehetne szerezni – vélekedett a szakérő az M1-en.
xxx
Rétvári szerint hirtelen eltűntek a szegény gyerekek
http://hvg.hu/itthon/20160911_Retvari_szerint_hirtelen_eltuntek_a_szegeny_gyerekek
„Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma” – közölte az Emmi parlamenti államtitkára. Kár, hogy a gyerekek semmit nem éreznek ebből, hisz ez egy statisztikai trükk.
xxx
Isten segedelmével – miért menekítik mind többen gyereküket egyházi iskolába?
http://hvg.hu/itthon/201637__egyhazi_iskolak__menekulo_ut__feketefeher__zorgettek_es_megnyittattak
Egyre több család a felekezeti intézményekben keres menedéket gyermekének az állami oktatás elől. A folyamatot kormányzati intézkedések is gerjesztik.
xxx
PSZ: sztrájkbizottság. Kibabrálni az idős tanárokkal?
A sztrájkbizottság azonnali összehívását kezdeményezi a kormánynál a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), mert elfogadhatatlannak tartja, hogy méltánytalan és megalázó helyzetbe kerültek azok a tanárok, akiknek az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig legfeljebb hét évük van hátra – olvasható a Népszavában.
xxx
Tagadja a jogszabálysértéseket a tárca
http://mno.hu/belfold/tagadja-a-jogszabalyserteseket-a-tarca-1361194
Nem sikerült hitelt érdemlően cáfolnia az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy jogszabálysértéseket követtek el a tankönyvpiacon – állítja a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete. A szervezet továbbra is állítja: érdemi egyeztetésre lenne szükség a tárca, az érintett szakmai szervezetek és a gyakorló pedagógusok között.
xxx
Palkovics: az orvosképzés megújítása kiemelt feladat
http://www.hirado.hu/2016/09/11/palkovics-az-orvoskepzes-megujitasa-kiemelt-feladat/
A hazai orvosképzés megújítását nevezte az elkövetkező évek egyik kiemelt feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben.
xxx
Ne az orvosok kényszerüljenek ápolási munkákra – Visszatér a régi képzés
A béremelés, a nővérszállók felújítása, vagy a szakképzés fejlesztése javíthatja a betegellátást és segíthet megtartani az ápolókat, de nem ad garanciát arra, hogy ezentúl többen maradnak itthon. Az egészségügy jövőjéről hamarosan megint tárgyal az államtitkárság a kiválasztott szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel.
xxx
Rekordnagyságú béremelést kapnak az egészségügyi szakdolgozók
A kormány minden eddiginél nagyobb béremelési programot indított szeptembertől az egészségügyi szakdolgozóknak, annak eredményeként az ágazatban 65 százalékkal növekedhetnek a jövedelmek 2019-re – mondta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Budapesten.
xxx
A mentősök többsége több állásban dolgozik, van, aki 24 órát is lenyom egyben
Lélegeztetőgépre kerülhet az Országos Mentőszolgálat, ha nem kezdik meg mihamarabb a dolgozók bérének drasztikus emelését a szakszervezet szerint. Bár szeptembertől bruttó negyvenezer forinttal nőhet az illetményük, a mentősök többsége több állásban dolgozik, a fluktuáció pedig rendszeresen eléri a 30 százalékot.
xxx
A gyógyítók 80 százalékát a közszolgálati bértábla alapján fizetik
Nem igaz, hogy a kórházak hatalmas pénzeket fizetnek az orvosoknak, a gyógyítók 80 százalékát a közszolgálati bértábla alapján fizetik, állítja Dénes Tamás. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (Reszasz) elnöke azokra a sajtóhírekre reagált, miszerint sok intézmény „piaciáron” foglalkoztatja a doktorokat – írja a VasárnapiHírek.
xxx
Népszerű a határvédelem, több százan jelentkeztek határvadásznak
http://www.atv.hu/belfold/20160911-nepszeru-a-hatarvedelem-tobb-szazan-jelentkeztek-hatarvadasznak
Országosan 321 pályázat érkezett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határvadász képzésére péntek estig a szeptember elsejei meghirdetés óta – közölte Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok.
xxx
Pénzre várnak a vasutasok
A Vasutasok Szakszervezete szerint már csak a kormányon múlik, elkezdődhet-e akár azonnal a MÁV-nál uralkodó drámai létszámhiány módszeres, megalapozott felszámolása.
xxx
Hat tipp arra, miként lehet hatékonyabb a munkában
http://hvg.hu/businessmagazin/20160911_idogazdalkodas_time_management
Hogy egy nap mindössze 24 órából áll, sok vezetőnek, vállalkozónak okoz fejfájást, főleg, mert ebbe még a pihenést is be kell ütemezni. A kényszer különböző megoldásokat szül: trénereket, írót és üzletembereket kérdeztünk, mit látnak a legnagyobb problémának, és milyen trükkökkel, szokásokkal próbálják megnyújtani a napot.
xxx
Nem minden a pénz – Ezért van ekkora hiány informatikusokból
http://www.hirado.hu/2016/09/10/nem-minden-a-penz-ezert-van-hiany-informatikusokbol/
Hiába a több százezres kezdőfizetés, a felmérések szerint kevés az informatikus nem csak idehaza, de az egész unióban. Adja magát a kérdés: ha ennyire keresett a szakma, miért nem választják többen?
xxx
TGM: Magyar parlamentarizmus 1990-től a semmiig
http://nol.hu/velemeny/magyar-parlamentarizmus-1631393
Az új magyarországi parlamentarizmus kezdettől (1990) fogva népszerűtlen volt még hivatásos gyakorlói körében is. Bár kezdetben nem annyira, mint ma. Többet is számított. Sokan követték a televízió parlamenti közvetítéseit, olvasták az újságban az összefoglalókat. Voltak az Országgyűlésben nagy szónokok, jeles elmék is, olyik vita nem volt színvonaltalan. Hajdan.
xxx
Felbontják az MSZP leveleit?
http://www.atv.hu/videok/video-20160909-felbontjak-az-mszp-leveleit
Az ATV Start vendége Tóth Bertalan frakcióvezető, MSZP.
xxx
Fej fej mellett a Jobbik és az MSZP
http://nol.hu/belfold/fej-fej-mellett-a-jobbik-es-az-mszp-1631395
Májushoz képest csak a Fidesz–KDNP támogatottsága tudott emelkedni, az ellenzéki pártokat egyértelműen a stagnálás, vagy enyhe gyengülés jellemezte a nyári uborkaszezonban – ez derült ki Közvéleménykutatók.hu által a kormányközeli Magyar Idők számára készített összesítéséből.
xxx
Okostelefonnal buktatnák meg Orbán Viktort
http://nol.hu/belfold/okostelefonnal-buktatnak-meg-orban-viktort-1631243
A Demokratikus Koalíció 1700 kitelepülésen kezdte meg az országos népszavazási kampányát. Ennek keretében szombaton elindult a DK facebookos aláírásgyűjtése is, amelyet okostelefonos applikáción keresztül is alá lehet írni. A kérdés úgy szól, hogy „Egyetért-e azzal, hogy Orbán Viktornak le kell mondania, ha a kormány által kezdeményezett októberi népszavazás érvénytelen lesz?”
xxx
Trócsányiék sajátos megoldással álltak elő
http://mno.hu/belfold/trocsanyiek-sajatos-megoldassal-alltak-elo-1361210
Jelentős összeget spórolhat meg az állam, ha elfogadja az Igazságügyi Minisztériumnak (IM) a fogvatartottak kártérítéséről szóló javaslatát – írja hétfői számában a Magyar Idők.
A koncepció 2000 forintban maximálná a napi sérelmi díjat. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával összevetve ez mintegy 180 ezer forintos megtakarítását jelentené évente rabonként.
xxx
Alaposan kitömi a multicégek zsebét a magyar kormány
http://nol.hu/gazdasag/alaposan-kitomi-a-multicegek-zsebet-a-magyar-kormany-1631417
Néha egészen extrém összegekkel támogat a kabinet nemzetközi, főleg autóipari cégeket, amelyek munkahelyteremtő beruházásokat ígérnek. Európai összehasonlításban Magyarország a második legtöbbet fizető állam.
xxx
Megszórják a bankok a jelzáloghiteleseket
http://www.hirado.hu/2016/09/12/megszorjak-a-bankok-a-jelzaloghiteleseket/
Több tízezer nehéz helyzetben lévő jelzáloghitelesnek küldenek levelet a bankok és más hitelező cégek a hónap végéig, hogy különböző mentőjavaslatokat tegyenek – írja a Világgazdaság.
xxx
Dől az árfolyamgát, figyel a részletekre?
http://www.hirado.hu/2016/09/10/leomloban-az-arfolyamgat-nohetnek-a-reszletek/
Nem sokan váltották ki eddig árfolyamgátas hitelüket más konstrukcióval, vagy vállalták a magasabb törlesztőrészlet fizetését az árfolyamgát lejárta előtt. Az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból az is kiderült, hogy az ügyfelek egy részének nem emelkedik majd a törlesztője, a bankok pedig készülnek az esetleges fizetési nehézségek kezelésére. A törlesztők a kedvezményes – fix összegű – törlesztési lehetőség lejárata után emelkednek, az árfolyamgát alkalmazásának kezdő időpontjától számított 60 hónap elteltével, jellemzően 2017 második felében.
xxx
A kormány megadóztatná a Facebook-ot és az Amazont is
http://www.atv.hu/belfold/20160912-google-ado
A digitális vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből, ahogy bárki másnak – ezt mondta Varga Mihály. Bár az adóelkerülést célzó magyar javaslat munkaneve “Google-adó”, ez nem csak a keresőóriásra vonatkozik, hanem több olyan cégre, amely hasonló adózási rendszerrel dolgozik. Így például a Facebook-ra, vagy az Amazon-ra.
xxx
Mérséklődött az adóelkerülés
http://www.hirado.hu/2016/09/11/merseklodott-az-adoelkerules/
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint Magyarországon egy év alatt – 2013-ról 2014-re – több mint négy százalékponttal csökkent az áfaadórés, ami azt jelenti, hogy mérséklődött az adóelkerülés – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-vel.
xxx
Az MNB-nél a legjobban keresők egyike volt Vajda Zita
http://www.atv.hu/belfold/20160912-az-mnb-nel-a-legjobban-keresok-egyike-volt-vajda-zita
“A legjobban fizetett 4-5 százalékba tartozhatott a Magyar Nemzeti Bankban Vajda Zita, aki a válófélben lévő Matolcsy György új barátnője” – írja a Népszabadság. Az 1300 alkalmazottat foglalkoztató MNB-ben a legjobban fizetett 116 személy közül csak 33-nak volt magasabb a bére, mint neki, pedig Vajda Zita nem vezetett önálló osztályt.
Feladata a jegybankelnök külföldi útjainak szervezése volt, amelyekre sokszor el is kísérte Matolcsy Györgyöt. Vajda Zita idén májusban távozott az MNB-től, fizetése addig havi bruttó 1,7 millió forint volt, ami nettó 1 150 450 forintot jelent.
xxx
A Jobbik leléptetné Matolcsyt
http://nol.hu/belfold/a-jobbbik-leleptetne-matolcsyt-1631341
A Jobbik szerint Matolcsy Györgynek távoznia kell a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éléről – erről Z. Kárpát Dániel beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.
xxx
Pest megyében nem rúgták ki a hamis nyelvizsgabizonyítvánnyal csaló rendőröket
Hamis nyelvvizsgájuk ellenére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon (PMRFK) dolgozhat tovább három vezető beosztású rendőr, holott a testület más szervezeteinél nem voltak ilyen engedékenyek – írja az Atlatszo
xxx
Teréz anya – a szent, akinek sokan figyelték a kezét
Vitatott a szentté avatott Teréz anya személyisége és munkássága. Azt azonban bírálói is elismerik, hogy a szegények követeként vitathatatlanul sokat tett a rászorultakért.
xxx
Másfél millió török diák maradhat tanár nélkül
http://www.hirado.hu/2016/09/11/masfel-millio-torok-diak-maradhat-tanar-nelkul/
A puccskísérlet után csaknem 40 ezer pedagógust rúgtak ki, vagy függesztettek fel Törökországban, de a helyükre egyelőre nem ültek be mások. Törökországban a tanév szeptember 19-én kezdődik.
xxx
A brit szakszervezet szerint kirívóan nagy a különbség a vezetői és átlagbérek között
A legnagyobb brit vállalatok vezetőinek jövedelme csaknem 50 százalékkal emelkedett az elmúlt öt évben, és egyes óriáscégek igazgatóinak éves jövedelme több ezerszer magasabb a brit alkalmazotti átlagkeresetnél – áll a legnagyobb brit szakszervezeti szövetség (TUC) vasárnap ismertetett elemzésében.
xxx
Példa nélküli a francia terrorfenyegetettség
http://www.hirado.hu/2016/09/11/pelda-nelkuli-a-francia-terrorfenyegetettseg/
Mintegy 15 ezer embert tartanak számon radikalizálódás miatt Franciaországban – közölte vasárnap Manuel Valls francia miniszterelnök.
xxx
Több száz tonna hulladék ég Oroszlánynál
http://mno.hu/belfold/langokban-all-tobb-szaz-tonna-hulladek-oroszlanynal-1361143
A Vértesi Erőmű telephelyén, Oroszlány közelében kigyulladt egy négyezer tonnás hulladéktároló egy része. A több száz tonnányi izzó anyag oltásán 11 tűzoltó, 3 fecskendő és több munkagép dolgozik – mondta el a megyei katasztrófavédelem szóvivőhelyettese vasárnap az MTI-nek.
xxx
Itt a 36 ezer forintos számítógép, amit azonnal elkezdhet használni
http://hvg.hu/tudomany/20160912_raspberry_pi_starter_kit_miniszamitogep
Nagyjából benne van a Raspberry Pi új kezdőcsomagjában, ami szükséges az olcsó miniszámítógép használatának elkezdéséhez.
xxx
Lefülelt mondatok: “Az orbánizmus az ellenzék torkán akadt”
http://www.atv.hu/belfold/20160912-lefulelt-mondatok-az-orbanizmus-az-ellenzek-torkan-akadt
A legutóbbi napokban magasabb fokozatra kapcsolt a népszavazási kampány. Gyurcsány idegenkedett, Thürmer dicsérte a kormányt, Lázár rákfenézett, Orbán legénykedett, az ellenzék pedig irigykedett Orbánra. Lefülelt mondatok.
xxx
Mit tegyen, ha összefut egy medvével?
http://www.hirado.hu/2016/09/12/mit-tegyen-ha-osszefut-egy-medvevel/
Visszatérő nagyragadozók. A farkasok évek óta jelen vannak Magyarország északi erdeiben, kameracsapdás felvételek bizonyítják, hogy szaporulat is van. De mi a helyzet medvékkel? Hol kell számítani a felbukkanásukra, okozhat-e meglepetést a nagyragadozó? Mi a teendő, ha valahol felfigyelünk egy medvére?
xxx