Cikkajánló – 2016. szeptember 7.

A Tanítanék kiáltványt tett közzé, becsapták az idős tanárokat, a távmunkáért fizetésük ötödét beáldoznák, infláció! nyugdíj?

 Forró őszre számíthat a kormány

 

http://nepszava.hu/cikk/1105058-forro-oszre-szamithat-a-kormany

 

A szakszervezetek és a civilek is elégedetlenek a kormány oktatásügyben tett eddigi lépéseivel, ugyanakkor be kell látni, hogy születtek olyan intézkedések, amelyekkel pedagógusok tízezreit sikerülhet lecsitítani, a februárban kirobbant “forradalmi hevületet” csökkenteni. A Tanítanék Mozgalom azonban tovább harcol az oktatás gyökeres átalakításáért, és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is forró őszre számít.

 

xxx

 

Becsapták az idős tanárokat, hiába vártak a kormány által ígért fizetésemelésre

 

http://nol.hu/belfold/becsaptak-az-idos-tanarokat-hiaba-vartak-a-kormany-altal-igert-fizetesemelesre-1630725

 

Több mint ezer, a nyudíjkorhatárhoz közeledő tanár annak ellenére nem kapta meg havi 26 ezer forintos fizetésemelését, hogy korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma ígéretet tett a korrekcióra.

 

xxx

 

Pukli: A Fideszre szavaztam, óriásit csalódtam

 

http://www.atv.hu/belfold/20160907-pukli-a-fideszre-szavaztam-oriasit-csalodtam

 

A Tanítanék Mozgalom vezetője azonban továbbra sem szeretne egy baloldali fordulatot Magyarországon.

 

xxx

 

Éhező gyerekekről, gyógyítható halottakról írnak Pukliék

 

http://24.hu/kozelet/2016/09/07/ehezo-gyerekekrol-gyogyithato-halottakrol-irnak-pukliek/

 

A Tanítanék Mozgalom kiáltványt tett közzé, hogy nyilvánvaló legyen, milyen értékek mentén működik, milyen víziói, társadalmi céljai vannak, és ez hogyan függ össze az oktatásüggyel

 

xxx

 

 Órákra eltűnnek a gyerekek: Kampányt indítanak

 

http://www.atv.hu/belfold/20160907-orakra-eltunnek-a-gyerekek-kampanyt-inditanak

 

Délután 3 és hat között netvilággá mentek – ez a plakát fogadja a XII. kerületi Csörsz utcában sétálókat. A képen gyerekek, kisiskolások, felsősök és kamaszok. A helyi önkormányzat szerint őket veszélyezteti a leginkább az internet sötét oldala – az, ha senki sem ellenőrzi, mit csinálnak a neten szabadidejükben

 

xxx

 

Diplomamentés több mint 2,4 milliárdért

 

http://mno.hu/belfold/diplomamentes-tobb-mint-24-milliardert-1360332

 

Átlagosan több mint 93 ezer forintos ráfizetést jelentett a diplomamentő program azoknak a résztvevőknek, akik önhibájukból belebuktak a nyelvvizsgaszerzésbe – tudta meg a Magyar Nemzet. A programért felelős Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. közölte: bár a több mint 10 200 jelentkezőből eddig mindössze 5100-nak sikerült a nyelvvizsga, így a diplomamentés is, szerintük „sikeres, eredményes” volt a kezdeményezés.

 

xxx

 

 

Palkovics: Át kell alakítani a magyar oktatás rendszerét

 

http://mno.hu/belfold/palkovics-at-kell-alakitani-a-magyar-oktatas-rendszeret-1360347

 

Át kell alakítani a magyar oktatás rendszerét. Az előző kilenc hónapban pedagógusokkal, oktatási szakemberekkel felmérték, mit kell megváltoztatni, hogyan akarják működtetni az iskolákat a következő időszakban, mit vár el a közösség az iskolarendszertől – mondta az oktatási államtitkár kedden Balassagyarmaton.

 

xxx

 

 Valakinek biztos érdeke a szakgimnáziumok átalakítása, de nem az országé

 

http://hvg.hu/itthon/20160906_szakgimnazium_szakkepzes_martonfi_gyorgy_szakkozepiskola

 

Lassan egy hete tart a tanév, de még mindig ijesztő a homály a szakgimnáziumoknál. A kormány életbe léptette a rendszert, de a részletek nincsenek meg, van, ahol jóformán egyik napról a másikra írnak órarendet. Oktatáskutatók állítják, a rendszer csak még több olcsó, de kevésbé képzett munkaerőt “termel” majd ki.

 

xxx

 

Hol áll Magyarország? Ázsia leiskolázza Európát oktatásban

 

http://hvg.hu/gazdasag/20160906_Hol_all_Magyarorszag_Azsia_leiskolazza_Europat_oktatasban

 

Húsz évvel a megadott határidő előtt teljesítette az UNESCO oktatási világprogramját Dél-Korea: minden gyerek 12 évig járt iskolába már 2010-ben. A határidő 2030, de az USA a legjobb esetben is csak 2040-ben jut el ide, az európai államok többsége – köztük Magyarország – pedig még később.

 

xxx

 

A szakszervezet szerint is egyre égetőbb a munkaerőhiány

 

http://24.hu/fn/gazdasag/2016/09/07/a-szakszervezet-szerint-is-egyre-egetobb-a-munkaerohiany/

 

A szakképzési rendszerben tanulóknak mentorálási rendszer kiépítésével kellene segíteni, hogy a képzettségük megszerzése után be tudjanak illeszkedni egy-egy munkahelyen – mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.

xxx

 

Zsarolják az orvosok a kórházakat?

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160906-zsaroljak-az-orvosok-a-korhazakat

 

Az ATV Start vendége László Imre egészségügyi kabinetvezető, DK

 

xxx

 

Ezekkel a szakmákkal nagyon magas fizetést kérhet, még Magyarországon is

 

http://hvg.hu/tudomany/20160907_informatikai_allasok_fizetes

 

A tanévkezdés kapcsán a Qualysoft összegyűjtötte az IT-szektor legmagasabb fizetéssel kecsegtető szakmáit. Van egy rossz hírünk, ami egyúttal talán jó is: a legjobban fizető szakmákhoz nem kell egyetem – merthogy egyetemen nem lehet megtanulni őket..

 

xxx

 

A távmunkáért fizetésük ötödét beáldoznák a dolgozók

 

http://hvg.hu/vallalat_vezeto/20160906_tavmunka_home_office_

 

Egy felmérés szerint az európai munkavállalók közel fele jelenlegi fizetése 20 százalékát is hajlandó lenne feláldozni azért, hogy saját lakásában dolgozhasson.

 

xxx

 

Lidl-vezér a 674 ezres fizetésről: „nem ez a megszokott munkáltatói hozzáállás

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/6727-lidl-vezer-a-674-ezres-fizetesrol-nem-ez-a-megszokott-munkaltatoi-hozzaallas

 

24.hu utánajárt, hogyan is jön össze a Lidlben a 674 ezer forintos álomfizetés bárkinek. Ehhez azt kértük a cégtől, hogy beszélhessünk egy olyan dolgozóval, aki a csúcsfizetést kapja, hadd mondhassa el ő a saját sztoriját. Erre nemet mondtak. Viszont Grósz Jenő, az igazgatóság elnöke, vállalta a beszélgetést. Kiderült, ő is bolti dolgozóként kezdte a német diszkontláncnál. Szóval ha innen nézzük, mégis elértük az eredeti célt. Rendhagyóra sikeredett az interjú azért, mert sehogy sem sikerült rávennünk a cégvezért, hogy fotósunkkal is „szóba álljon”. És itt még nincs vége a meglepő fordulatoknak.

 

xxx

 

Lepsényi: érezhető a külföldre vándorolt magyarok hazatérése

 

http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/lepsenyi_erezheto_a_kulfoldre_vandorolt_magyarok_hazaterese.1.236813.html

 

Szükség van az őszre beígért növekedésösztönző csomagra és ennek a gazdaságfejlesztési programnak a része lehet a járulékok kérdése is – nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjúban Lepsényi István. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára egyébként személy szerint egyetért a járulékcsökkentéssel, jelenleg azonban még az elemzői és egyeztető munka zajlik a tárcánál. A munkaerőhiány kezelésével kapcsolatban kifejtette, hogy a távmunkában, a részmunkaidőben, vagyis a rugalmas foglalkoztatásban vannak még tartalékok idehaza. Az államtitkári pozícióba a járműiparból tavaly érkezett szakember azt is elárulta, hogy a hazánkba települő kínai elektromos-busz gyártó cégnek azt javasolta a kormány, hogy gyártsanak elektromos személygépjárműveket. 

 

xxx

 

Egész szektort fékezett le a Suzuki

 

http://nol.hu/gazdasag/egesz-szektort-fekezett-le-a-suzuki-1630741

 

Ha a kormány egyszer összegzi munkája eredményeit, az ipar idei júliusi produkciója bizonyára nem a szép emlékek között kerül majd elő. A szektor termelési teljesítménye ugyanis ebben a hónapban 4,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

 

xxx

 

Nyugdíj.19-re húzott ászt a kormány Strasbourgban?

 

http://nepszava.hu/cikk/1105183-19-re-huzott-aszt-a-kormany-strasbourgban

 

Súlyos tízmilliárdokat fizethet ki az állam az adófizetők pénzéből a jogsértő nyugdíjtörvényei miatt. Látszólag csak egy „önjáró” nyugdíjas nyert pert tavaly Strasbourgban, végül mégis komoly következményekkel járhat az ítélet. Az emberi jogi bíróság előtt folyó magánperbe ugyanis az utolsó pillanatban belépett az Európai Szakszervezetek Szövetsége is. Ezzel nem csupán hatalmas pofont kaphat Magyarország kormánya, de a legszélesebb munkavállalói körben megszégyenítő nyilvánosságot is.

 

xxx

 

Geszti: kemény idők jönnek, nyugdíjra ne számítsunk

 

http://nepszava.hu/cikk/1105124-geszti-kemeny-idok-jonnek-nyugdijra-ne-szamitsunk

 

Geszti Péter nem bízza a véletlenre, hogy miből él majd a nyugdíjas éveiben, a dalszövegíró szerint ugyanis senki nem számíthat nyugdíjra Magyarországon. Az énekes az RTL Klub Kicsi Óriások című műsor forgatásán nyilatkozott erről a 24.hu-nak.

 

xxx

 

A szegények már érzik az inflációt

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/6738-a-szegenyek-mar-erzik-az-inflaciot

 

A nyugdíjasok és az alacsonyjövedelmű háztartások már érzik, hogy hosszú idő után újra emelkednek a fogyasztói árak – írja a Világgazdaság.

A nyugdíjasok és az alacsony jövedelmű háztartások már érzik, hogy hosszú idő után újra emelkednek a fogyasztói árak – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Az árváltozás a lakosság egyes csoportjait különböző mértékben érinti, eltérő jövedelmi szintjük és – részben ebből adódóan – eltérő fogyasztási szerkezetük miatt. Egy „átlagos” magyar, vagyis aki a fogyasztói kosárnak éppen megfelelően vásárol – ilyen ember egyébként biztosan nincsen –, az 0,1 százalékos drágulással szembesülhetett az év első hét hónapjában. Az alacsony jövedelmű háztartások ugyanebben az időszakban már 0,5 százalékos inflációt tapasztalhattak, miközben a tavalyi első hét hónapban 0,2 százalékos árcsökkenést mért a hivatal. A közepes jövedelműek és a nagycsaládosok (3 vagy több gyermeket nevelők) az árak stagnálásával, míg a gazdagok 0,1 százalékos áremelkedéssel szembesülhettek.

 

xxx

 

Brexit: nagyon durva bevándorlási törvényen dolgozhatnak

 

Szigorú bevándorlási törvényen dolgozhatnak Nagy-Britanniában a Daily Mail cikke szerint, melyet a24.hu ismertetett. Theresa May miniszterelnök már a G20-csúcstalálkozón közölte, hogy nem veszik át az ausztrál pontozásos rendszert. Kormány közeli forrásokra a lap arról ír, hogy Európai Unió polgárainak csak akkor engedélyeznék a bejutást, ha igazolják, hogy munkahellyel rendelkeznek az országban. Munkát viszont csak abban az esetben kínálhatnának bevándorlóknak a munkaadók, ha igazolják, hogy helyi munkaerővel nem tudták betölteni a posztot. Az új szabályozás nem mérlegelné, hogy beutazást kérelmező az unióból vagy az EU-n kívüli országólérkezett-e.

 

xxx

 

G-naplemente: a Századvég is belépett a jobboldal médiaháborújába

 

http://nol.hu/belfold/g-naplemente-a-szazadveg-is-belepett-a-jobboldal-mediahaborujaba-1630731

 

Az Echo TV együttműködésre lép a Századvéggel, a tulajdonos Széles Gábor célja, hogy megszerezze a Hír TV nézőit és kábelpiaci pozícióit.

 

xxx

 

A magyar ügyészség nem volt kíváncsi az összevert külföldi újságírókra

 

http://nol.hu/belfold/nem-kerdeztek-az-ujsagirokat-1630735

 

A Denník N szlovák napilap munkatársát, Beck Tímeát nem kereste meg az ügyészség a Röszke 2. határátkelőn magyar rendőrök és terrorelhárítók által megvert újságírók ügyében – mondta az újságíró lapunknak.

 

xxx

 

Újságírókat vertek Röszkénél – Kihallgatták a TEK-eseket

 

https://nepszava.hu/cikk/1105104-ujsagirokat-vertek-roszkenel—kihallgattak-a-tek-eseket

 

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanújával nyomoz az ügyészség a röszkei határátkelőnél tavaly ősszel megvert újságírók ügyében – írja a Népszabadság.

 

xxx

 

Visszaengedik a Parlamentbe a korábban kitiltott újságírókat

 

http://mno.hu/belfold/visszaengedik-a-parlamentbe-a-korabban-kitiltott-ujsagirokat-1360297

 

Kövér László áprilisban tiltott ki MNB-ről kérdező újságírókat az Országházból. Amint áprilisban beszámoltunk, a jegybanki költésekről kérdező hat újságírót tiltott ki a Parlament épületéből Kövér László házelnök, mert nem megengedett helyen faggattak kormánypárti képviselőket.

 

xxx

 

Közel 1 milliárd forintba kerül az EMMI új helyettes államtitkársága

 

http://www.atv.hu/belfold/20160907-kozel-1-milliard-forintba-kerul-az-emmi-uj-helyettes-allamtitkarsaga

 

Csaknem 1 milliárd forintból hozza létre a kormány a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot. A kormányzat ezt elsősorban a közel-keleti keresztények megsegítésére szánja. Az ellenzék szerint ez csak hangulatkeltés, mert az üldözött keresztények támogatása nem csak Magyarország, hanem egész Európa feladata lenne.

 

xxx

 

 Most kezdődik az igazi hisztéria a Fideszben, a pártkassza is megnyílik a népszavazásra

 

http://nol.hu/belfold/most-kezdodik-az-igazi-hiszteria-a-fideszben-a-partkassza-is-megnyilik-a-nepszavazasra-1630649

 

Aki él és mozog a kormányoldalon, beszáll a népszavazási hangulat felpörgetésébe. A Fidesz beindítja a teljes kampánygépezetét, ami nem lesz olcsó. A többi párt összesen sem tudna annyit költeni, mint amennyivel a kormánypárt kiegészíti a kormány által indított kampányt. A szocialisták alelnöke az NVB-hez fordult, mert szerinte alkotmányellenes, hogy a kvótareferendumon a nemeket támogató oldal gyakorlatilag végtelen költségvetési pénzből kommunikálhat a választók felé.

 

xxx

 

 “Európai polgárháború” – hergel a köztévé “szakértője”

 

http://nol.hu/belfold/europai-polgarhaboruval-utcai-harcokkal-hergel-a-kozteve-szakertoje-1630757

 

Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint Európa azon van, hogy megpróbálja elkerülni a polgárháborút.

 

xxx

 

Gyurcsány: Nem lehet a történelemmel ilyenfajta gúnyt űzni

 

http://www.atv.hu/belfold/20160906-gyurcsany-nem-lehet-a-tortenelemmel-ilyenfajta-gunyt-uzni

 

Gyurcsány Ferenc szerint a kormány az október 2-i népszavazást egy előre hozott választásnak tekinti, amelynek a tétje sok tekintetben össze is vethető egy választással.

 

xxx

 

“El kell menni” – Népszavazásra buzdít a Munkástanácsok Országos Szövetsége

 

http://24.hu/kozelet/2016/09/07/el-kell-menni-nepszavazasra-buzdit-a-munkastanacsok-orszagos-szovetsege/

 

El kell menni az október 2-ai népszavazásra, hogy ki hogyan szavaz, egyéni döntés kérdése, de a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) arra biztatja az embereket, hogy nemmel voksoljanak – mondta a szervezet elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.

 

xxx

 

Fellázadt a kerítés építése ellen a püspök

 

http://nepszava.hu/cikk/1105129-fellazadt-a-kerites-epitese-ellen-a-puspok

 

A burgenlandi püspök “fellázadt” a kerítés építése ellen, – írja a svájci lap egyik legutóbbi számában. ÄgidiusZsifkovics lelkiismereti kérdést csinál abból, mi lesz azokkal a kétségbeesett emberekkel, akik az életüket is kockára tették, csak hogy biztonságba jussanak. A maga eszközeivel lépett fel a kerítésépítés ellen: nem járult hozzá, hogy az egyház birtokain is felállítsák a határzárat, így azon a szakaszon lyukas lesz.

 

xxx

 

 Letelepedési biznisz – Elítélt orosz csaló is vehetett magyar kötvényt?

 

https://nepszava.hu/cikk/1105121-letelepedesi-biznisz—elitelt-orosz-csalo-is-vehetett-magyar-kotvenyt

 

Viszonylag egyszerű kijátszani az erkölcsi bizonyítvány követelményét: elég egy karibi adóparadicsomban bejelentkezni, és onnan kérni igazolást – írta a Magyar Nemzet, annak a korábban adócsalásért jogerősen elítélt orosz állampolgár példája alapján, aki a lap információja szerint letelepedési engedélyhez jutott Magyarországon letelepedési kötvény vásárlásával. Rogán Antal, a kötvények egyik kitalálójának tárcája komolytalan állításokon alapuló cikknek minősítette az írást.

 

xxx

 

16 ezer embernek adott letelepedést a bevándorlás-ellenes kormány?

 

http://www.atv.hu/belfold/20160907-16-ezer-embernek-adott-letelepedest-a-bevandorlas-ellenes-kormany

 

Orosz bűnöző is vásárolt letelepedési kötvényt a magyar államtól. Az esetről a Magyar Nemzet számolt be kedden. A lap értesülését a Miniszterelnöki Kabinetiroda arra hivatkozva nevezte komolytalannak, hogy az illető nevét nem írta le az újságíró. A szerző szerint azonban nem is írhatta volna, mert azzal törvényt sértett volna. Az ellenzéki pártok a letelepedési kötvények forgalmazásának leállítását és a nemzetbiztonsági bizottság összehívását sürgetik

 

xxx

 

“Ez most komoly?” – Vélemények arról, hogy Orbán benne van a történelemkönyvekben

 

http://www.atv.hu/belfold/20160906-ez-most-komoly-velemenyek-arrol-hogy-orban-benne-van-a-tortenelemkonyvekben

 

Orbán Viktort népszerűsítő fényképek, de még a miniszterelnök egy friss idegenellenes beszéde is bekerült a nyolcadikos történelem tankönyvbe. Az atv.hu riportere kíváncsi volt az utca emberének véleményére.

 

xxx

 

Orbán a történelemkönyvben

 

http://www.atv.hu/videok/video-20160906-orban-a-tortenelemkonyvben

 

Az ATV Start vendége Kunhalmi Ágnes fővárosi elnök, MSZP.

 

xxx

 

 

Megtörtént… Orbán Viktor kapta Az év embere díjat

 

http://nepszava.hu/cikk/1105190-megtortent-orban-viktor-kapta-az-ev-embere-dijat

 

Orbán Viktor miniszterelnök kapta a lengyelországi krynicai gazdasági fórumon Az év embere díjat, a rendezvény legjelentősebb elismerését.

 

xxx

 

Szijjártó: elfogadhatatlan az ENSZ-főbiztos kijelentése

 

http://www.atv.hu/belfold/20160906-szijjarto-elfogadhatatlan-az-ensz-fobiztos-kijelentese

 

A miniszter arra reagált, hogy ZeidRaad al-Husszein hétfő este Hágában a béke, a jog és a biztonság érdekében létrehozott alapítvány megnyitóján bírálta az általa populistának tartott politikusokat, leginkább a holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjét, GeertWilderst és Orbán Viktor miniszterelnököt is Wildershez hasonlította. Kijelentette, felháborítják a féligazságok, a hazugságok, a manipuláció és az olyan fajta félelem terjesztése, mint amilyetGeertWilders nyíltan népszerűsít.

 

xxx

 

Kósa összegezte a Fidesz terveit

 

http://mno.hu/belfold/kosa-osszegezte-a-fidesz-terveit-1360454

 

A kvótanépszavazás, a családtámogatási, az egészségügyi és az oktatási rendszerben tervezett változtatások és a kormánypárt 2018-ig szóló politikai stratégiája is szerepel a Fidesz szerdán kezdődő frakcióülésének napirendjén Balatonfüreden – erről Kósa Lajos, a kormánypárt frakcióvezetője beszélt a Magyar Időknek adott interjújában.

 

xxx

 

Hatalmas őrültséget csinált az Orbán-kormány, és a válasz nagyon kemény lesz

 

http://nol.hu/belfold/paks-ii-magyarorszag-oroszorszag-orban-kormany-roszatom-europai-bizottsag-per-1630417

 

Már ősszel döntés születhet a paksi atomerőmű-bővítés uniós engedélyezése ügyében. A magyar kormányra nehéz napok és súlyos perek várnak.

 

xxx

 

Népszavazás jöhet az olimpiáról

 

http://mno.hu/belfold/nepszavazas-johet-az-olimpiarol-1360385

 

Országos népszavazást íratnának ki arról, helyezze-e hatályon kívül az Országgyűlés az olimpia és a paralimpia pályázatáról és rendezéséről szóló törvényt. A kezdeményező lapunknak elmondta, fontosabb dolgokra is mehetne a pénz.Az olimpiai pályázatról szóló törvény hatályon kívül helyezéséről nyújtott be népszavazási kezdeményezést kedden Erdélyi Katalin magánszemély, az Átlátszó munkatársa, a Vastagbőr bloggere.

 

xxx

 

„Elválik a tüdő a májtól” Új pártok a láthatáron?

 

http://www.atv.hu/belfold/20160906-elvalik-a-tudo-a-majtol-uj-partok-a-lathataron

 

Magyarországon jelenleg csaknem 3 millió bizonytalan szavazó van, akiket sem a Fidesz kormányzása, sem az ellenzéki ambíciók nem tudtak meggyőzni. Rájuk gyúrnak egyre többen, hátha jövő tavaszra életképes alternatívát tudnak felmutatni számukra. De mi köze mindehhezAngelaMerkelnek és Hillary Clintonnak?

 

xxx

 

 

Nő a templomokban elkövetett lopások, temetői rongálások száma

 

http://www.atv.hu/belfold/20160907-no-a-templomokban-elkovetett-lopasok-temetoi-rongalasok-szama

 

Egyre többször intéznek támadást az egyházi ingatlanokban található értékek ellen: a rendőrség 2010-ben 122 ilyen esetet regisztrált, tavaly már 156-ot – írta rendőrségi adatokra hivatkozva a Magyar Nemzet szerdán.

 

xxx

 

Ide jár sörfőzdéért a fél világ, ők meg a dolgozók hiteleit is kifizették

 

https://szakszervezetek.hu/hirek/6737-ide-jar-sorfozdeert-a-fel-vilag-ok-meg-a-dolgozok-hiteleit-is-kifizettek

 

Az „acélvárosról” kevesek asszociálnának a modern technológiára és a világszintű minőségre. Ezzel szemben egy miskolci cég a Sajó partjáról szállítja a legfejlettebb berendezéseket a világ legnagyobb sörgyártóiknak is, a főzdék pedig a szakma csúcsaként emlegetik.

 

xxx

 

“Döbbenetes”, mit találtak az emberi agyban

 

http://nepszava.hu/cikk/1105108-dobbenetes-mit-talaltak-az-emberi-agyban

 

Légszennyezésből származó apró szemcséket talált emberi agyszövetmintákban egy új kutatás – adta hírül BBC News.

 

xxx

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a