Alapokmányunk betűiről és szelleméről

Feleslegessé vált-e a Szövetségi Tanács? Lehetséges-e célszerűbb munkamegosztás a döntéshozó szervek között? Létszámarányos képviselet és(?)/ vagy(?) a kisebbek kellő befolyása…

Alapokmányunk betűiről és szelleméről

 

A kölcsönös bizalom visszaállításában, az egymás szempontjaira érzékeny, a többieket nem vetélytársnak, hanem szövetségesnek tekintő gyakorlat kimunkálásában látja a valódi megoldást szerzőnk, aki honlapunk felkérésére adja közre gondolatait, megjegyzéseit alapokmány-tervezetünk margójára. Szeretné, ha szervezetünk méltóvá válna az alapítók szándékát tükröző nevéhez, és valóban szakszervezeteink együttműködési fórumává válna.

 

 

Alig estünk túl alapszabályunk azon változtatásán, melynek révén szövetségünk meg tudott felelni a civil törvény és a Polgári Törvénykönyv új előírásainak, máris további megújításán munkálkodunk. A SZEF november 26-ra összehívott kongresszusának meghatározó célja alapokmányunk módosítása. Ebben annak alkalmát, lehetőségét és kötelezettségét kell látnunk, hogy az elmúlt időszak tanulságainak figyelembevételével újra kell gondolnunk szervezetünket és játékszabályainkat olyan keretek kialakításának érdekében, melyek a legtöbb lehetőséget és a legjobb feltételrendszert biztosítva tehetik hatékonyabbá munkánkat a mai viszonyok között.

 

Feleslegessé vált-e a Szövetségi Tanács?

 

Az ismételt átgondolás egyik – nagyon sokunkban megfogalmazódott – következtetése az, hogy a döntéshozó testületek között a Szövetségi Tanács lényegében feleslegessé vált, mert a törvény erejénél fogva a továbbiakban sokkal gyakrabban kell kongresszust összehívnunk, amely egyébként létszámában, összetételében és költségeiben alig különbözik a Szövetségi Tanácstól. A megkettőzés szükségtelen és kiküszöbölhető, ha a Szövetségi Tanács jogosítványait részben a Kongresszusra, részben pedig a többi döntéshozó szervünkre hárítjuk át. E téren igazán komoly kérdést csak az jelent, hogy eddig kizárólag a Szövetségi Tanács volt az a szervezeti szint, amelynek munkájába kötelezettségünk volt bevonni megyei koordinátorainkat, akik összekötő kapcsot jelentenek a területen élők és az országos szinten tevékenykedők között, s ezáltal érdemben tehetik emberközelivé, teljesebbé a SZEF munkáját.

Ha csak annyira vállalkozunk, hogy kiiktatjuk a Szövetségi Tanácsot, akkor szövetségünknek két döntési szintje marad: a Kongresszus, ahova a legfőbb ügyeinkkel kapcsolatos jogosítványokat kell rendelnünk, és az Ügyvivő Testület, amely a rövidebb távú és a gyakorlati döntések letéteményese.

 

Célszerűbb munkamegosztás – számonkérhetőbb felelősség

 

Kínálkozik azonban egy másik lehetőség is, amelyben egy – gyakrabban összehívható, operatív munkára képesebb, valamint a személyes felelősségek mentén jobban számon kérhető – szűkebb testület látná el a Szövetség ügyvezetését. (Ennek tagjai lehetnének az elnök és a két alelnök, valamint például az irodavezető.)

Ez esetben az Ügyvivő Testület (amely a választott vezető tisztségviselőkből és tagszervezeteink egy-egy képviselőjéből rekrutálódik) mindenekelőtt szakszervezet-politikai kérdésekkel foglalkozna. Értékeket és az aktuális helyzet kihívásainak megfelelő cselekvési irányokat jelölne ki, és az ezek szellemében való cselekvést rendelné meg és kérné számon – két kongresszus közötti időszakban – az ügyvezetéstől.

Egy ilyen jogosítványokkal felruházott szervezet munkájába lehetne – tanácskozási joggal – bevonni a területi koordinátorokat is.

Ez lényegében két – egyaránt működőképes – modell, amelyek között a Kongresszusnak választania kell, és bármelyik szemlélet kerekedik majd felül, ezzel is, azzal is megteremthetők hatékonyabb és áttekinthetőbb működésünk alapjai.

 

Létszámarányos képviselet?

 

A másik ránk váró válaszút szövegszerűen egyszerűbb, azonban legfontosabb értékeinket érintő alapkérdés, amely távlatosan akár kenyértörésre is vezethet.

Az alapokmány változtatásához érkezett olyan javaslat is, amely az egyes szervezetek kongresszusi küldötteinek számát úgy kívánja meghatározni, hogy taglétszámuk minden megkezdett ezer fője után legyen módjuk és joguk egy-egy főt delegálni legfőbb döntéshozó testületünkbe. A létszámarányos képviselet széles körben elfogadott, méltányolható megoldás, eddigi gyakorlatunkat viszont alapjaiban kérdőjelezi meg, hiszen szövetkezésünk egyik legfontosabb elvét – a SZEF-et alkotó szakszervezetek egyenrangúságát – kongresszusaink összehívásakor eddig azzal juttattuk kifejezésre, hogy kisebb szervezeteinknek többlet képviseleti lehetőségeket biztosítottunk.

 

A kisebb tagszervezetek kellő súlyáért

 

Ha a demokrácia gyakorlatát egyszerűen többségi döntések meghozatalának fogjuk fel, akkor a kisebbekben joggal támadhat gyanakvás az efféle arányossággal szemben, hiszen egy-két nagyobb létszámú szervezet összefogása könnyen vezethet olyan döntésekre, amelyek nem veszik figyelembe az ő szempontjaikat, sőt még érdekeiket is le tudják söpörni az asztalról.

A kis létszámú tagszervezetek kellő befolyásának érvényre juttatására persze lehetségesek más megoldások is. Egyebek között – a törvény előírásainak megfelelőnél –tágabb körben lehet meghatározni azon kérdéseket, amelyek eldöntéséhez minősített többség (vagy a küldöttek többségi szavazatán túl a szervezetek többségének támogatása is) szükséges.

 

Körültekintés, tisztelet, bizalom

 

A minket körülvevő világban – sajnos – azt látjuk, hogy nincs az a szabályozási garancia, amivel ne lehetne visszaélni vagy amit ne lehetne kijátszani, ezért én magam egyik felvetődő megoldás üdvözítő voltában sem hiszek. Választanunk persze kell, de a kulcskérdés nem a megoldás, hanem a működtetés mikéntje. Ha a SZEF-en belül az egymás iránti bizalmatlanság uralkodik el, az előbb-utóbb szakításhoz vezet majd.

Jómagam évekig dolgoztam olyan keretek között (a Magyar Mozgókép Alapítvány egyik alapítójaként és a Filmszakmai Kerekasztal résztvevőjeként), ahol nagyon különböző szervezeteknek kellett minden fontos kérdésben konszenzusra jutniuk. Ilyen szintű egyetértést kimunkálni rendkívül időigényes és nehéz (bár nem lehetetlen). A SZEF-től mégsem várom el, hiszen egy ilyen működés sok esetben ellehetetlenítené azt, hogy időben és erőteljesen tudjunk válaszolni a bennünket érő kihívásokra.

Érdekképviselőként azonban mindig arra törekedtem, hogy testületeinkben ne egyszerű, hanem túlnyomó többséggel szülessenek meg a határozatok. (Ez nem hatalmi, befolyásolási kérdés, és nem a játékszabályok következménye, hanem körültekintő előzetes tájékozódáson és jó döntés-előkészítésen alapul.) Ha pedig valamilyen határozatunkkal legalább a döntéshozók egyötöde nem ért egyet, kötelességünknek tekintjük a kisebbségi álláspont képviseletét is.

Én tehát nem a szabályozás ilyen vagy olyan megoldásában, hanem a kölcsönös bizalom visszaállításában, egy egymás szempontjaira érzékeny, a többieket nem vetélytársnak, hanem szövetségesnek tekintő gyakorlat kimunkálásában látom a valódi megoldást.

Szeretném, ha szervezetünk méltóvá válna az alapítók szándékát tükröző nevéhez, és valóban szakszervezeteink együttműködési fórumává válna.

 

                                                                            Duló Károly  

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Júliusi EGSZB vélemények

Az európai társadalmakat már eddig is súlyosan érintette a világjárvány, az ukrán válság pedig egy újabb hatalmas sokkhatás, amelyet leginkább társadalmaink legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő tagjai éreznek meg. Az elkövetkező uniós