Hívás Horányba

Földiák András meghívást kapott a Baloldali Sziget Fesztiválra.

 

A Baloldali Sziget Fesztiválra kapott meghívást a SZEF elnöke, Földiák András. A

három napon át tartó rendezvény Horányban lesz a hétvégén a Regatta

Szabadidőközpontban.

 

A Baloldali Sziget Fesztivállal ( Horány, Parti út 16.) egy időben társult konferenciát tart az

Európai Baloldali Párt kelet-európai munkabizottsága, továbbá a konferencia egyik kiemelt

témája a menekültválság okainak feltárása, annak következményei a régióra nézve és a

lehetséges megoldások keresése.

A szakszervezetek erőtlenségének okai

Azonban az első napon (pénteken, 2-án) a nagyteremben 16.00-tól sor kerül”A szakszervezetek erőtlenségének okai Közép- és Kelet-Európában” című kerekasztalbeszélgetésre, melynek levezető elnöke Ferencz Norbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) ifjúsági tagozatának elnöke lesz.

Előadók: Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke,Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke és Gál Rezső, az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Demokratikus? Munkásbarát?

A tervezett témák között szerepel még továbbá: a szélsőségek, a rasszizmus és az újfasizmus megerősödése Európában – okok, következmények és cselekvési alternatívák a baloldal számára; lehet-e demokratikus és munkásbarát, valódi baloldali politika az EU-ban?

Világgazdasági kilátások, a BRIC-országok fejlődése – lassuló növekedés? A COP21 kudarca. Harc a centrummal szemben: Afrikai és latin-amerikai válaszok. Baloldali civil szervezetek bemutatkozása. Az Európai Baloldal pártjainak bemutatkozása. /Megközelíthető: távolsági buszjárattal Budapest-Újpest városkaputól Dunakeszin a horányi révig (20 perces menetidő), onnan komppal lehet átjutni a szigetre. A révtől tízperces sétával érhető el a szabadidőközpont. Autóval: a Dunakesziről induló autós- és gyalogoskomppal vagy Szentendre irányából a tahi hídon keresztül lehet bejutni a Szentendrei-szigetre (Leányfalu, Tahitótfalu, Szigetmonostor érintésével) illetve a Szentendre/Leányfalu határán található Határ Csárda mellől induló komppal, majd Horány és Regatta feliratokat követve./

SZEF Sajtóiroda

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

09.27-én kerekasztal beszélgetés a szolidaritásról

A szolidaritás esélyei a válságban Meghívó a Nyomtass te is! klubeseményére   Időpont: 2022. szeptember 27. kedd, 19:00 óra Téma: Működhet-e a szolidaritás a válságban? Van-e esélye a szakszervezetek összefogásának,

Régiós szakszervezeti szervezkedés Bécsben

Közép-Európai Szakszervezetek Találkozója   Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) meghívására 2022. szeptember 5-6-án Bécsbe látogatott 5 ország 6 szakszervezeti konföderációja – köztük a SZEF és a MASZSZ delegációja -, hogy