Cikkajánló – 2016. augusztus 09.

Csak most kezdődik a kampány

http://nol.hu/belfold/csak-most-kezdodik-a-kampany-1626927

Miközben az állami és a kormány közeli médiából már hetek óta ömlik a kvótareferendumra felkészítő „tájékoztatás”, szombaton kezdődik a hivatalos kampányidőszak.  Az október 2-i népszavazás előtti ötvenedik naptól kezdődően sugározhatnak ingyenesen politikai reklámot az állami és a kereskedelmi rádiók, valamint televíziók.

xxx

Gyomorforgató migránsvadászattal hangoltak Orbán népszavazására

http://nol.hu/kulfold/gyomorforgato-migransvadaszattal-hangoltak-orban-nepszavazasara-1626909

Megrendezett migránsvadászattal és -kitoloncolással fűszerezték a falunapokat a székelyföldi Kommandó községben (Comandau). A hátborzongató játékban Ice Cream Syria (Szíriai fagylalt) „művésznéven” szerepet kapott az a Magyarországról indult teherautó is, amelynek rakterében 71 ötven megfulladt menekült holttestére bukkantak a rendőrök tavaly augusztusban az ausztria Parndorf mellett.A Sepsiszentgyörgyön megjelenő regionális napilap, a Háromszék portálja szerint a helybéli fiatalok által rendezett „paródia” nagy népszerűségnek örvendett.

xxx

TGM: A bojkottnál többet nem lehet javasolni, de kevesebbet sem

http://www.atv.hu/videok/video-20160808-tgm-a-bojkottnal-tobbet-nem-lehet-javasolni-de-kevesebbet-sem

Az ATV Start vendége Tamás Gáspár Miklós filozófus.

xxx

Jó sansz van rá, hogy érvényes lesz a kvótanépszavazás

http://index.hu/belfold/2016/08/03/kvotareferendum_kvotanepszavazas_kozvelemenykutatas_zavecz/

Reális esélye van, hogy érvényes lesz a Brüsszelnek üzenős kvótanépszavazás. Két hónappal a népszavazás előtt a szűk többség azt mondja, hogy elmegy voksolni, döntő többségük a kormány szándékainak megfelelően szavazna. A Fidesz és a Jobbik szavazói ebben nem különböznek, a szocialisták bojkottfelhívása nem működik.

xxx

Kvótanépszavazás: a Tárki is a “nemek” egyértelmű fölényét mutatja

http://hvg.hu/itthon/20160809_Kvotanepszavazas_a_Tarki_is_a_nemek_egyertelmu_folenyet_mutatja

A Tárki kutatása szerint a kvótanépszavazáson szavazók 71 százalék nemmel szavazna, és a legnagyobb csoportot a társadalomban az egyértelmű nemmel szavazók teszik ki.

xxx

Fontos dátum lesz az MSZP életében szeptember 1.

http://mno.hu/belfold/fontos-datum-lesz-az-mszp-eleteben-szeptember-1-1355774

Várhatóan szeptember 1-jén kezdi meg a kvótareferendummal kapcsolatos kampányát az MSZP – jelentette be az ellenzéki párt elnöke hétfőn Nyíregyházán.

xxx

Juncker Orbánról és a józan észről értekezett

http://mno.hu/belfold/juncker-orbanrol-es-a-jozan-eszrol-ertekezett-1355718

A menekültek európai uniós tagországok közötti elosztását szolgáló kvótarendszer révén „kevesebb menekültet” befogadó államok tegyenek többet az uniós külső határok védelméért – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy hétfői német lapinterjúban.

xxx

Rendőri védelmet kaptak a magyarországi templomok

http://nol.hu/belfold/rendori-vedelmet-kaptak-a-magyarorszagi-templomok-1626807

Az iszlamisták által elkövetett franciaországi papgyilkosság hatására a kormány rendőri védelem alá helyezte a magyarországi templomokat – adta hírül az Index.

xxx

Már munkaügyben is migránsozik a Fidesz

http://nol.hu/belfold/mar-munkaugyben-is-migransozik-a-fidesz-1626763

A Fidesz szerint “a bevándorláspárti baloldal” előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak.

xxx

„Hatszázezer embert elüldözött a Fidesz, de ki fog dolgozni?”

http://nol.hu/belfold/mszp-hatszazezer-embert-eluldozott-a-fidesz-de-ki-fog-dolgozni-1626753

Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotenciája miatt 600 ezer ember kényszerült megélhetési okokból elhagyni Magyarországot, miközben az országban munkaerőhiány van.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő szerint a kormány elüldözött 600 ezer embert az impotenciájából fakadóan, mert képtelen volt valós gazdaságot teremteni Magyarországon.

A helyzeten változtatni kell úgy, hogy ez ne nyomorítsa meg a munkaadókat, továbbá a kormány mondjon le bevételi többletekről, és ez a többlet a dolgozók bérét növelje. Emellett lehetőséget kell teremteni, hogy az emberek a gazdaság igényeit figyelembe vevő képzéseken vegyenek részt, és ezzel itthon tudjanak boldogulni – hangsúlyozta.

xxx

Súlyos munkaerőhiány Magyarországon?

http://www.atv.hu/videok/video-20160808-sulyos-munkaerohiany-magyarorszagon

Az ATV Start vendége Gúr Nándor az MSZP alelnöke.

xxx

Másfél milliárdos hiteltartozása van az MSZP-nek

http://hvg.hu/ingatlan/20160809_Masfel_hitelmilliardos_tartozasa_van_az_MSZPnek

A szocialista pártnak hiteltartozása is van, de évek óta 300 millióval lóg volt beszállítóinak is. A párt a Jókai utcai székház eladásából remél pénzt.

xxx

Vasárnapi boltzár: Jogi trükközésre készük a kormány?

http://www.atv.hu/belfold/20160808-vasarnapi-boltzar-jogi-trukkozesre-keszuk-a-kormany

A parlament őszi ülésszakában a parlament elé terjesztik a kiskereskedelmi munkavégzésre vonatkozó szabályozást – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője egy más témában tartott hétfői sajtótájékoztatón. Az MSZP azonban trükközést sejt a háttérben.

A kormánypárti politikus elmondta, a vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldásakor felvetődött, hogy hozzá kell nyúlni a jogszabályhoz, jelenleg tárgyalnak a részletekről az érdekképviseletekkel.

xxx

OKJ-s képzésekre is lehet majd diákhitelt felvenni

http://www.atv.hu/belfold/20160809-okj-s-kepzesekre-is-lehet-majd-diakhitelt-felvenni

A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója nem tartja kizártnak, hogy bevezetik a Diákhitel 3-at.

Bugár Csaba a Magyar Nemzet keddi számában úgy nyilatkozott: várhatóan OKJ-s képzésekre is fel lehet majd venni a diákhitelt, valamint az élethosszig tanulás jegyében akár a 40. életév felett is igénybe lehet majd venni a kölcsönt.

xxx

Saját vezetőin sem spórolt a Klik

http://mno.hu/belfold/sajat-vezetoin-sem-sporolt-a-klik-1355629

Tavaly több mint duplaannyit költött vezetői személyi juttatásokra a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), mint 2014-ben – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből. Míg tavalyelőtt 590 millió adófizetői forint ment a vezetőkre, ez 2015-ben már több mint 1,3 milliárdot tett ki. Ha megnézzük az intézménynél dolgozó kormányzati tisztviselőkre vonatkozó adatokat, az is kiderül, hogy hiába csökkent a számuk 450 fővel a tavalyi évre, mégis közel kétmilliárd forinttal többet költött rájuk a Klik.

xxx

Megduplázta a KLIK a vezetői fizetésére szánt pénzt

http://www.atv.hu/videok/video-20160809-megduplazta-a-klik-a-vezetoi-fizetesere-szant-penzt

Az ATV Start vendége Tordai Bence szóvivő, PM.

xxx

Digitális Oktatási Stratégia: üdvözlünk 1986-ban!

http://hvg.hu/kultura/20160808_kunhalmi_digitalis_oktatas

Harminc éve az előző pártállam messzebb látott a digitális oktatásban, mint a mai.

A magyar kormány képviseletében Deutsch Tamás internetes trollkodás- és sértegetésügyi miniszterelnöki biztos a minap bejelentette, elkészült a nagy mű: a kormány Digitális Oktatási Stratégiát hirdet.

xxx

Népszavazás: Kész egyetlenegy ívet sem adott le

http://mno.hu/belfold/nepszavazas-kesz-egyetlen-egy-ivet-sem-adott-le-1355693

Lezárult a kampányfinanszírozás átalakítására vonatkozó népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése, a kezdeményező nem adott le aláírásokat a Nemzeti Választási Irodánál.

Kész Zoltán független országgyűlési képviselő nyújtotta be hitelesítésre a kérdést – „Egyetért Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselők választásán minden pártlistát állító párt köteles legyen a Magyar Államkincstárnak visszafizetni a számára közpénzből juttatott kampánytámogatást, ha a pártlista nem szerezte meg az országos listákra leadott érvényes szavazatok legalább 2%-át?” – a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

A kérdést az NVB január 18-án hitelesítette, a bírósági felülvizsgálat során a Kúria március 30-án hagyta jóvá az NVB határozatát, a gyűjtést a határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzététele és az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának kiadása után, április 8-án kezdhette meg Kész Zoltán.

xxx

20 évig még fenntartható a nyugdíjrendszer

http://www.hirado.hu/2016/08/09/20-evig-meg-fenntarthato-a-nyugdijrendszer/

Előreláthatólag további húsz évig még fenntartható a nyugdíjrendszer – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmányában, amelyet keddi számában közölt a Magyar Idők.

xxx

Nyugdíj: lehangoló hírünk van a minimálbéreseknek

http://hvg.hu/gazdasag/20160808_nyugdij_minimalber_minimalnyugdj_megtakaritas

A minimálbéreseknek legfeljebb a hideg vízre lesz elég a nyugdíjuk, miközben az átlagkeresetűeknek is el kell gondolkodniuk azon, hogy miből pumpálják fel a nyugellátásukat, ha nem akarnak rosszabbul élni, mint aktív korukban. Hogyan? Kiszámoltuk.

xxx

Virtuóz nemkormányzás

http://nol.hu/velemeny/virtuoz-nemkormanyzas-1626933

Az egyéni ambíciók korlátozottak, mégis van bejátszható tér, sőt, Orbán bizonyos mértékig respektálja, ha beosztottjai küzdenek a befolyásért. Legfőképpen persze egymással: az alvezérek egymással való versenyeztetése a tekintélyelvű vezetők klasszikus technikája. Ebbe az is belefér, hogy a színes eredettörténettel rendelkező kormánypártban olykor az induló elvek halvány fényei pislákoljanak, mármint azoknál, akiknek voltak egyáltalán valaha elveik.

xxx

Választott polgármesterek helyett helytartókat ültetne Budapest nyakára a Fidesz

http://nol.hu/belfold/valasztott-polgarmesterek-helyett-helytartokat-ultetne-budapest-nyakara-a-fidesz-1626813

A fővárosi közigazgatás átalakításakor nemcsak a kerületek összevonásáról, hanem a városrészek hivatalnokok alá rendeléséről is szó lehet.

xxx

Szétesés szélén a zuglói önkormányzat?

http://www.atv.hu/videok/video-20160808-szeteses-szelen-a-zugloi-onkormanyzat

Az ATV Start vendége Karácsony Gergely polgármester.

xxx

Saját torkát akarta elvágni az egyik Ligetvédő

http://www.atv.hu/videok/video-20160808-el-akarta-vagni-sajat-torkat-az-egyik-ligetvedo

Újabb feszültség alakult ki a Ligetvédők és a rendőrség között. Az egyik tüntető kést tartott a torkához, így próbálta megakadályozni a rendőri beavatkozást. Társainak sikerült lebeszélniük a meggondolatlan tettről, arra hivatkozva, hogy őt is elviszik a pszichiátriára.

xxx

Miniszteri biztosi kontrollt kap a nyakába a Városliget Zrt., nehogy minden pénzt betonra költsön

http://nol.hu/belfold/miniszteri-biztosi-kontrollt-kap-a-nyakaba-a-varosliget-zrt-nehogy-minden-penz-betonra-koltson-1626847

A Nol információi szerint kedden zöldügyi miniszteri biztossá nevezik ki Persányi Miklóst, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatóját.

xxx

Baj van a magyarral, jövő nyártól már romániai víz fog folyni az alföldi csapokból

http://nol.hu/gazdasag/baj-van-a-magyarral-jovo-nyartol-mar-romaniai-viz-fog-folyni-az-alfoldi-csapokbol-1626953

Túl sok az egészségre káros anyag az alföldi kutakban, ezért elkezdik kiépíteni a rendszert, amely Romániából szállítaná át a tiszta ivóvizet a térségbe.

xxx

Orosz fordulat a Fideszben, országos agymosásra készülnek

http://nol.hu/belfold/orosz-fordulat-a-fideszben-orszagos-agymosasra-keszulnek-1626803

A Kreml „kulturális fegyverkezése” elért Lezsák Sándor népfőiskolájáig, amelyhez a kormány nemrég kiszervezte a Nemzeti Művelődési Intézetet.

Lezsák most már szélesebb körben szerezhet érvényt e gondolatának. A Népszabadság nemrég számolt be arról, hogy a kormány megszüntette a Nemzeti Művelődési Intézetet, és Lezsák népfőiskolai alapítványára hagyta a tavaly 1,3 mil­liárd forintból gazdálkodó szervezet feladatait. Azaz a Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnökének hálózata koordinálja a magyar közművelődést.

xxx

Mitől retteg Matolcsy? 112 pisztollyal őrzik a titkosszolgálatok főtisztjei

http://www.sztarklikk.hu/kozelet/mitol-retteg-matolcsy-112-pisztollyal-orzik-a-titkosszolgalatok-fotisztjei/284030

Magántestőrséget épített ki közpénzből a jegybank elnöke – írta meg a Népszava. A biztonsági céget egy aktív rendőr alezredes vezeti, de Matolcsy Györgyék időközben titkosszolgálati szakemberekkel is feltöltötték a vállalkozást. A cég védi az elnököt és az alelnököket, de más feladatai is lehetnek: titkos kormányzati információkra is vadászhatnak.

Arról lapunk korábban is írt már, hogy Matolcsy és Orbán Viktor viszonya az utóbbi időkben nem felhőtlen. A volt vagy jelenlegi TEK-es, készenlétis, illetve nemzetbiztonsági alkalmazottak révén azonban reménye lehet arra, hogy idejében értesül az MNB, és saját szempontjából releváns információkról.
Forrásunk azt is elmondta: az elnök úgy véli, hogy a jól megfizetett, ezzel lekötelezett saját testőrgárda speciálisan képzett tagjai képesek kiszűrni az ellene esetleg folytatott megfigyelést, ellenőrzést, lehallgatást is.

xxx

Offshore hálózat a fideszes kedvenc mögött, egy százmilliós vezért nagyon védenek

http://nol.hu/belfold/offshore-halozat-a-fidesz-kedvenc-ceg-mogott-egy-szazmillios-vezert-nagyon-vedenek-1626921

Adnak a látszatra: papíron máltai és ciprusi tulajdonban áll a Fidesz-frakció által százmilliós haszonhoz segített Hunguard többsége. A profit minden bizonnyal „hazatalál” a tulajdonosi háló által kilétüket takaró személyekhez.

A Hunguard ügyeire rálátók lapunknak egymástól függetlenül, ám egyöntetűen a Fidesz egy üzleti ügyei miatt sokat támadott vezetőjét sejtik, mint a cég politikai megsegítésének és a vállalkozás mögött felállt bonyolult haszonlefölözési hálózat értelmi szerzőjeként.

xxx

A minisztert kérdezik Voldemort-ügyben

http://mno.hu/belfold/a-minisztert-kerdezik-voldemort-ugyben-1355712

Az MSZP arra vár választ Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy kitől és mikor szerzett tudomást Mengyi Roland „üzelmeiről”, és milyen minisztériumi vizsgálatot indított az ügyben.

xxx

A selyemzsinór után közmunkát ajánlanak a fideszes polgármesternek

http://nol.hu/belfold/a-selyemzsinor-utan-kozmunkat-ajanlanak-a-bukott-fideszes-polgarmesternek-1626745

– Jó szakember, talál majd munkát. Menjen közmunkásnak, legalább megtudja, mi a magyar valóság! A tankerületi Klik-vezetői posztjáról villámgyorsan leváltott volt salgótarjáni fideszes polgármestert többen vigasztalják közösségi oldalán, mint ahányan kárörvendenek sorsán.

Székyné Sztrémi Melinda volt fideszes salgótarjáni polgármester saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy három diplomával 35 év közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonnyal munkát keres.

xxx

Ferenc pápa lepaktált a szocikkal?

http://www.sztarklikk.hu/kozelet/ferenc-papa-lepaktalt-a-szocikkal/284056

A Győr-Moson-Sopron megyei Kóny község küldöttségét audenciáján fogadta Ferenc pápa augusztus 3-án. A katolikus egyház feje megáldotta a település új lélekharangját i

A kónyi delegáció Aller Imre polgármesterből, Szaláncy Zsolt alpolgármesterből és Henczel Csaba kónyi származású atyából állt

Aller Imrét független jelöltként választották újra Kóny polgármesterévé, de baloldali elkötelezettsége köztudott. Korábban a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat közgyűlésének MSZP-s képviselője volt, jelenleg pedig az MSZP-n belül működő Baloldali Önkormányzati Közösség alelnöke.

xxx

Édesanyák – Édesapák vagyunk!

http://www.sztarklikk.hu/sandor_maria_blogja/edesanyak-edesapak-vagyunk/283810/

Hogy is telik a nyár… Szombaton, munka után kimentem a kislányommal még Pukli Istvánhoz, munka-anyagot vittem Neki. Előző este, együtt voltunk Istvánnal az ATV-ben, és kérdeztem, hogy van a két pici? Nutellás csokit vittem Nekik, az én kislányom is mindig örült, mikor annyi idős volt, mint most az Övéi, és nem üres kézzel mentem haza a munkából.

Sokszor csodálom Társaimat, hogy mennyire kitartóan megyünk együtt. Egymást húzzuk, hol én, hol Ők fáradunk, ott a segítő kéz és egy biztató mosoly, vagy ölelés. Gallóné Piroskát, Stockholmban értem el a héten…
Minden héten dolgozunk, találkozunk. Törley Katával, Sulyok Blankával, Istvánnal, vagy épp a Budapesten lévő Varga Andrea – aki a Védőnői kisemmizés ellen küzd – a “póstás” és viszi az anyagot Pilz Olivérnek Miskolcra… napi több száz kilométert vezet..

xxx

Katasztrófával fenyeget a jégbe fagyott titkos atombázis

http://nol.hu/tud-tech/ujabb-katasztrofaval-fenyeget-a-jegbe-fagyott-titkos-atombazis-1626693

Rég eltemetett titkokat hozott felszínre Grönland olvadó jégpáncélja. A hidegháború idején létesített amerikai nukleáris bázist egykor egy gleccser temette maga alá, de a felmelegedés miatt újabb kellemetlen meglepetéseket tartogat.

Mérgező anyagok szivárognak a hidegháború idején épült, ötven éve betemetett grönlandi titkos katonai támaszponton. Az egykori amerikai földalatti bázison ugyanis nukleáris és vegyi anyagokat is tároltak, és csak idő kérdése, mikor szennyezi be a tengert a jégpáncél olvadásával felszínre kerülő veszélyes hulladék.

xxx

Rossz papírt írt alá, két hetet töltött egy menekülttáborban

http://www.atv.hu/belfold/20160808-xy

Csaknem két hetet töltött egy németországi menekültotthonban egy kínai turista, mert tévedésből lopási bejelentés helyett menekültjogi kérelmet írt alá.

xxx

Az egyedüli haszon, amelyből élnek, az a közjó

http://nol.hu/belfold/az-egyeduli-haszon-amelybol-elnek-az-a-kozjo-1626585

Az üzlet a társadalmi cél elérését szolgálja – ez az alaptétele a társadalmi vállalkozások működtetőinek, segítőinek, finanszírozóinak. A Magyarországon még csak alakuló szektorban a vállalkozók nem elsősorban a profitra, hanem a közjóra hajtanak. Kik ők? Hogyan dolgoznak? Miből élnek? Mit akarnak? Miért csinálják?

Nemzetgazdasági hozzájárulásuk már eléri a 6800 milliárd forintnak megfelelő összeget. Ezek természetesen nem magyarországi adatok: a számok a szektor szédítő nagy-britanniai fejlődését mutatják. Azt jelzik: a szigetországban egyre többen indítanak olyan vállalkozást, amelynek célja valamilyen társadalmi cél, hatás elérése. Így ha sikerül is profitot termelniük, a hasznot az induláskor megfogalmazott misszióra költik, amely – lényegénél fogva – a közjót szolgálja.

xxx

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a