Kiürítették a Keleti pályaudvart
http://nol.hu/kultura/kiuritettek-a-keleti-palyaudvart-1624991
Egy gyanús csomag miatt kellett elhagynia mindenkinek az épületet. A 24.huértesülései szerint hétfő reggel egy gyanús csomagra bukkantak a Keleti pályaudvar nagycsarnokában. A rendőrség tájékoztatása szerint egy vasútőr szólt egy a pályaudvaron szolgálatot teljesítő járőrnek. “A rendőrség intézkedett a csomag tűzszerészeti átvizsgálására, amelynek idejére lakosságvédelmi intézkedésre került sor” – válaszolta a hatóság a portál megkeresésére. A MÁV közleménye szerint hétfőn 9:30-kor zárták le az előcsarnokot, délelőtt 10 órakor pedig az egész pályaudvart.
xxx
Nem találtak bombát a Keletiben
http://www.hirado.hu/2016/07/25/kiuritettek-a-keletit/
Nem sokkal hétfőn háromnegyed 11 után megnyitották a Keleti pályaudvart azt követően, hogy a tűzszerészek nem találtak bombát az állomás területén elhagyott csomagban – tájékoztatott a Mávinform.
xxx
Katonának akarják kényszeríteni a közmunkásokat
http://nol.hu/belfold/kozmunkasokat-akarnak-katonanak-kenyszeriteni-1624885
Kötelező megjelenniük a közmunkásoknak a szerződéseskatona-toborzón. Ha nem fogadják el az állásajánlatot, elveszítik jelenlegi munkájukat – írja a kisalfold. hu.
xxx
Szőnyeg alatt a magyar munkaerő kulcsa
http://nol.hu/gazdasag/szonyeg-alatt-a-munkaero-kulcsa-1624839
Nekünk Magyarországon sincsenek munkaerő-gondjaink, mert versenyképes fizetést adunk a munkatársainknak – mondta sajtótájékoztatóján Tim Bennett, az amerikai Propex győri gyárának igazgatója.
xxx
Három éve hiába várnak mentésre a mentőtabletek
http://nol.hu/belfold/harom-eve-varnak-mentesre-a-tabletek-1624949
A raktárban porosodnak, avulnak azok a tabletek, amelyek a mentőknek szánt nagyszabású informatikai fejlesztést lehetővé tennék.
xxx
Védelmet kér a BKV-sofőröknek a szakszervezet
http://mno.hu/belfold/vedelmet-ker-a-bkv-soforoknek-a-szakszervezet-1353365
Védelmet kér a BKV-sofőrök számára az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), vezetőfülkéket és kamerarendszert tartanak szükségesnek a járművezetők elleni támadások megakadályozása érdekében.
xxx
Elegük lett a balhés utasokból a budapesti buszsofőröknek
http://nol.hu/belfold/eleguk-lett-a-balhes-utasokbol-a-budapesti-buszsoforoknek-1624887
Megelégelték a rendszeres konfliktusokat a BKV-sofőrök, ezért védelmet kérnek, legalább azokon a járatokon, amelyeken nincs zárt vezetőfülke. A buszok többségén ilyen már nincs, s gyakran a fedélzeti kamerarendszer sem működik, amely legalább a járművezetők elleni támadást rögzítené. A szakszervezet gyors megoldást követel.
xxx
Mindenkitt megdöbbentett a sunyi igazgatóválasztás
http://nol.hu/belfold/konyi-iskolapelda-az-igazgatovalasztasrol-1624941
A Csorna melletti Kónyban a szomszéd település, Győrsövényháza egyik tanárnője járta végig a helyi közintézményeket, s bemutatkozott mint a helyi általános iskola leendő igazgatója. Mindenki megdöbbent. Az önkormányzat erről értesítést nem kapott, és a közlönyben sem jelent meg hivatalosan, hogy a jelöltek közül kit választott az iskola élére a szakminiszter a lejárt megbízású jelenlegi vezető helyett.
xxx
Klik: egyeztetnek, lesz hova menniük a megszűnt csobánkai iskola diákjainak
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szombaton azt közölte: folyamatosan egyeztetnek a környékbeli települések önkormányzataival és köznevelési intézményeivel az idei tanév végén megszűnő csobánkai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak átvételéről.
xxx
Amatőr tervek a Gellért-hegyre
http://nol.hu/belfold/amator-tervek-a-gellerthegyre-1624939
Pályázatot írt ki a kormány a Citadella megújítására, az építészek szerint a terv sok sebből vérzik.
xxx
Szcientológus csúcsvezető jött
http://mno.hu/belfold/szcientologus-csucsvezeto-jott-1353446
Bár Magyarországon nem minősül egyháznak, úgy tűnik, a szcientológia régióközpontja lehet hazánk. Erre utal, hogy a hét végén a vallási szervezet csúcsvezetője, az amerikai David Miscavige is részt vett új budapesti székházuk megnyitóján. A rendkívüli biztonsági intézkedések közepette zajlott ünnepségen felszólalt szegedi balliberális önkormányzati képviselő, sci-fi író és volt megyei rendőrfőkapitány is.
xxx
A Fidesz ki akarta nyírni az egyházat, de a csoda közbeszólt
http://nol.hu/belfold/tulelni-a-zsarnoksagot-1624893
Az Iványi Gábor lelkész vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget a kétharmados Fidesz több mint négy évvel ezelőtt kizárta az államilag elismert egyházak sorából. A kormány mindent elkövetett, hogy kivéreztesse Iványi egyházát. Eddig kudarcot vallott. A megmaradáshoz csodákra is szükségük volt.
xxx
Függetlenek taroltak a vasárnapi polgármester-választásokon
http://nol.hu/belfold/fuggetlenek-taroltak-a-vasarnapi-polgarmester-valasztasokon-1624957
Három településen tartottak időközi választást, ahol a helyi képviselőtestület feloszlatta magát.
xxx
Magyarországon a szabad választásokat is felszámolják, a külvilágra nem számíthatunk
http://nol.hu/belfold/a-szabad-valasztast-is-felszamoljak-a-kulvilagra-nem-szamithatunk-1624883
Halmai Gábor pesszimista: a szabad választások felszámolása 2014-ben elkezdődött, 2018-ban folytatódhat. Ha az alkotmányosság fesleni kezd, akkor fel is feslik. Magyarország belülről nem tudja helyreállítani az alkotmányosságot, mert ez a társadalomnak nem elég fontos, a külvilágra pedig egyelőre nem számíthatunk.
xxx
Tóta W.: Rosszkedvünk nyara
http://hvg.hu/velemeny/20160721_Tota_W_Rosszkedvunk_nyara
Egy a jelszónk, a gyűlölet: minél bunkóbb országot csinálni októberig.
xxx
Új parkokat alakítana ki, a régieket pedig megújítaná az LMP
http://www.atv.hu/belfold/20160724-uj-parkokat-alakitana-ki-a-regieket-pedig-megujitana-az-lmp
Új parkokat alakítana ki, a régieket pedig megújítaná az LMP. A szükséges pénzt abból a 250 milliárdból vennék el, amit a városligeti múzeumnegyed kialakítására szánnak. Csárdi Antal azt mondta: egy ilyen park-fejlesztésnek minden lakástulajdonos érezné a hatását, mert jelentősen nőne az ingatlanok értéke.
xxx
Ismét megtiltottak egy tüntetést Orbán háza előt
http://hvg.hu/itthon/20160725_orban_haza_tuntetes_buki_zoltan
Büki Zoltánék vasárnap szerettek volna a miniszterelnök XII. kerületi házánál tüntetni a kvótanépszavazás ellen, de a szomszédok jogaira való hivatkozással a rendőrség letiltotta a demonstrációt.
xxx
Orbán, a betiltott indián ma megbuktatta Európát
http://nol.hu/belfold/orban-a-betiltott-indian-ma-megbuktatta-europat-1624807
Európa tovább hanyatlik. A migránsválság bebizonyította, hogy az Európai Unió idealizálása nem járható út. A migráció lehet pozitív az amerikaiaknak, de mi vagyunk az indiánok. Németh Zsolt népszavazás helyett Népszabadságot mondott. Orbán Viktor szokásos évi tusnádfürdői előadásán jártunk.
xxx
Kiakadt az ellenzék Orbán Viktor beszédére
http://www.atv.hu/belfold/20160723-dk-orban-viktor-hadat-uzent-europanak-es-a-magyaroknak
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi előadásával hadat üzent az európai közösségnek és szabadságra, demokráciára, jólétre váró magyaroknak.
xxx
Vona vitára hívja Orbánt
http://mno.hu/belfold/vona-vitara-hivja-orbant-1353359
Vona Gábor, a Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésben hívja vitára Orbánt Viktor miniszterelnököt jövő nyáron Tusványoson.
xxx
Sértené a nemzeti szuverenitást egy közös európai hadsereg?
http://www.atv.hu/belfold/20160725-sertene-a-nemzeti-szuverenitast-egy-kozos-europai-hadsereg
Orbán Viktor Tusnádfürdőn egy európai hadsereg létrehozását is szorgalmazta. A kormány az Osztrák–Magyar Monarchiát hozza fel példának, ami szerintük azért volt sikeres, mert közös pénzügye, külügye és hadereje volt.
xxx
Újabb magyar rendőrkontingens indult a macedón határra
http://mno.hu/belfold/ujabb-magyar-rendorkontingens-indult-a-macedon-hatarra-1353448
Újabb magyar rendőrkontingens indult útnak Macedóniába hétfő reggel, a huszonöt emberből álló egység a macedón–görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot.
xxx
Lehet itt még gyűlöletet szítani, a buszon már fejbe akarták lőni a magyarul beszélő muszlim nőt
Azt, hogy Magyarország a valódi menekülteknek sem nyújt érdemi védelmet, igen nehéz a terrorizmus elleni fellépéssel magyarázni – állítja Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.
xxx
Bojkott – mozgalom nélkül?
http://nol.hu/velemeny/bojkott-mozgalom-nelkul-1624965
Matthew Frankel: Threaten but Participate: Why Election Boycotts Are a Bad Idea megállapítja, hogy a 171 vizsgált eset mindössze négy százalékában tudott az ellenzék a bojkottfelhívással politikai sikert elérni. Ez is azt bizonyítja – vonja le a következtetést Fodor Gábor –, hogy a bojkottfelhívás tévút, és a baloldali szavazóknak is részt kell venniük a kormány által kezdeményezett népszavazáson.
xxx
A Zsolnay megúszta a felszámolást, nagy csatát nyertek a tulajdonosok
http://nol.hu/gazdasag/talpon-maradt-a-zsolnay-1624829
Elutasította a bíróság a vagyonfelügyelő kérelmét a cég azonnali felszámolására, megszólalt az ügyben az állami MFB is.
xxx
Szijjártó megegyezett Ecclestone-nal, stratégiai szerepbe hozná a Hungaroringet a kormány
Nemzetgazdasági szempontból stratégiai pozícióba emelné a Hungaroringet a kormány. A pálya felújítása jövőre 5 milliárd forintból a főépület és a tribünök cseréjével folytatódik.
xxx
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt lesz a vodkagyár-építés
http://24.hu/fn/gazdasag/2016/07/25/nemzetgazdasagi-szempontbol-kiemelt-lesz-a-vodkagyar-epites/
A budai vár mellett egy autóipari beszállító, egy gyógyszergyár és egy vodkagyár beruházásával összefüggő hatósági ügyeket nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé a kormány – írta meg a napi.hu. Az AlcoWorld Zrt. Fényeslitke külterületén épít vodka- és likőrgyárat.
xxx
Késedelmi pótléktól óv a NAV-szóvivő
http://www.hirado.hu/2016/07/25/kesedelmi-potlektol-ov-a-nav-szovivo/
Az adóval tartozóknak érdemes mihamarabb rendezni adósságukat, hogy ne kelljen késedelmi pótlékot fizetniük vagy felszámolástól tartaniuk – mondta Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
xxx
Nézőpont: hatékonyabb kormányzást hoznak a kabinetek
http://www.hirado.hu/2016/07/25/nezopont-hatekonyabb-kormanyzast-hoznak-a-kabinetek/
A hatékonyabb kormányzás megvalósítása a célja a stratégiai és a gazdasági kabinet létrehozásának – jelentette ki a Nézőpont Intézet ügyvezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában. Fodor Csaba úgy fogalmazott, az intézkedés feladata a miniszterelnök által meghatározott politikai irányvonal hatékonyabb és pontosabb végrehajtása.
xxx
Megtízszereződött a gyed extrát igénybe vevők száma
http://www.hirado.hu/2016/07/25/megtizszerezodott-a-gyed-extrat-igenybe-vevok-szama/
A 2014-ben bevezetett gyed extrát igénybe vevő kisgyerekes anyukák száma megtízszereződött, 2016 első negyedévének végére számuk elérte a 23 ezret – mondta Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri tanácsadója az M1 aktuális csatornán hétfőn.
xxx
Felpörög az autópiac
http://www.hirado.hu/2016/07/23/felporog-az-autopiac/
Az első fél évben jelentősen nőtt az új és használt autók piaca: kiemelkednek a flották, de a magánvásárlók száma is 40 százalékkal bővült tavalyhoz képest – írja szombati számában a Magyar Nemzet.
xxx
Fordulat az ingatlanpiacon
http://www.hirado.hu/2016/07/22/fordulat-az-ingatlanpiacon-2/
Jobban megéri manapság saját lakás hitele után törleszteni, mint albérleti díjat fizetni – mondta az Otthon Centrum elemzője. Az ingatlanos cég munkatársa szerint azonban a kérdés, hogy melyik éri meg jobban, a legtöbb ember esetében csupán elméleti.
xxx
Euró 2020-ban? Na hiszen, de szép lenne
http://hvg.hu/gazdasag/20160725_euro_eurobevezetes_2020_vargamihaly_orbanviktor_GDP_maastricht
A maastrichti feltételek teljesíthetők ugyan, de az uniós jog- és normarendtől egyre távolabb kerül a magyar gazdaság. Ha Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter valóban úgy látja, hogy Magyarország 2020-ban beléphet az euróövezetbe, akkor vissza kell kormányoznia a gazdaságpolitikát az uniós útra
xxx
Az EU még tiltakozik, de sikerrel járhat a kormány
http://nol.hu/gazdasag/az-eu-meg-tiltakozik-de-sikerrel-jarhat-a-kormany-1624675
Bár Brüsszel és Budapest között egyelőre vita van az internet áfájának csökkentéséről, a Népszabadság információi szerint 2017-től mérséklődik az adókulcs.
xxx
84 milliárdot költött reklámra Gyurcsány és Bajnai kormánya
Négy év alatt, 2006-2010 között a baloldali kormányok összesen 84 milliárd forintot költöttek kormányzati hirdetésekre, amelyből sok baloldali sajtótermék is részesült. Az Orbán-kabinet 2010-2014 között ennél kevesebbet, 81 milliárdot költött hasonló célokra.
xxx
Újságírókra vadászik a török rezsim
http://nol.hu/kulfold/ujsagirokra-vadaszik-a-torok-rezsim-1624981
Őrizetbe vételi parancsot adtak ki hétfőn 42 újságíró ellen a július 15-ei puccskísérletet követő tisztogatások keretében Törökországban – közölte az NTV török hírtelevízió.
xxx
Brüsszel: Törökország nem lesz az Európai Unió tagja
http://www.atv.hu/kulfold/20160725-brusszel-torokorszag-nem-lesz-az-europai-unio-tagja
Törökország nem lesz az Európai Unió tagja belátható időn belül, és ha Ankara visszaállítja a halálbüntetést, az EU azonnal megszakítja a csatlakozási tárgyalásokat – figyelmeztetett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke hétfőn a France 2 francia tévécsatorna adásában.
xxx
Elhunyt Oláh János költő
http://www.atv.hu/belfold/20160725-elhunyt-olah-janos-kolto
Életének 74. évében hosszas betegség után hétfő hajnalban elhunyt Oláh János költő, író és szerkesztő – közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.
Oláh János irodalmi pályája a legendás Kilencek alkotócsoport Elérhetetlen föld című antológiájában indult. 1994-től a kortárs magyar irodalom meghatározó és számos tehetséget felkaroló lapjának és kiadójának, a Magyar Naplónak a vezetője volt – áll a közleményben.
xxx
Cicaharc: miért küzdenek a nők egymással?
http://hvg.hu/pszichologiamagazin/20160718_Cicaharc_miert_kuzdenek_a_nok_egymassal
„A szomszédasszonyom lefogyott, rengeteg ruhája nagy lett rá, és nekem adta őket, hogy kezdjek velük valamit. Ne hozzak be neked belőlük?” – kérdi az asszisztenslány a kolléganőjétől, természetesen jóképű csoportvezetőjük füle hallatára. „Nincs egy rongyod se, és kövér is vagy” – valójában ez a kedvesnek álcázott ajánlatban rejlő üzenet, és résen kell lenni ahhoz, hogy egyszerre két fronton is helytálljon az ember (nő) a helyes válasszal. Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus írása.
xxx
A legdrámaibb percekben is ütött a pesti humor
http://nol.hu/gazdasag/a-legdramaibb-percekben-is-utott-a-pesti-humor-1624585
„A 3000 pengős átszállójegy első három napján 5 785 991 utast szállított a pesti villamos. Ezek közül többen jegyet is váltottak… A közönség egy rétege szerint nagyon helyes az, hogy az átszállójegy 3000 pengőbe kerül, valami engedményt kellene azonban adni azoknak, akik meg is váltják a jegyet. A legjobb megoldás az utasok szerint az volna, hogy azoknak a jegye, akik nem váltanak jegyet, 100.000 pengőbe kerüljön, viszont azok, akik jegyet váltanak, 50 pengőért kapják.” A Ludas Matyiból való az idézet, amely az 1946-os hiperinfláció legdrámaibb heteiben is igyekezett viccet csinálni a szorongató helyzetből. Inflációs adomák és karikatúrák a forint 70. születésnapjához közeledve a Népszabadság szombati Hétvége mellékletben.
xxx