Jelentős magyar béremelésre számít Varga Mihály, 4,5-5%
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/jelentos_magyar_beremelesre_szamit_varga_mihaly.618141.html
A miniszter úgy véli, az alacsonyabb munkanélküliség és a munkaerőhiány miatt a munkáltatók kénytelenek lesznek bért emelni, csak így tudják majd megtartani a képzett munkaerőt. Varga utalt arra, hogy az utóbbi években 4,5-5 százalékos volt az éves átlagos reálbér-növekedés, éppen emiatt hasonló mutató vár az idén is.
xxx
Ötödével csökkent az álláskeresők száma
http://www.origo.hu/gazdasag/20160721-allaskeresok-szama-munkanelkuliseg-nfsz.html
Az álláskeresők száma 20,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában a júniusi zárónapon 291,6 ezer álláskereső szerepelt, több mint 75 ezerrel kevesebb, mint 2015 júniusában.
xxx
Nem fenyegetünk sztrájkkal, de lehet, hogy élünk vele
http://www.origo.hu/itthon/20160721-szakszervezet-liga-szakszervezet-meszaros-melinda.html
A szavazásra jogosultak közel háromnegyede gondolta úgy, hogy a Liga Szakszervezetek új elnöke Mészáros Melinda legyen. Az új elnök azt mondja, ami jó, azon nem változtat, sztrájkkal pedig nem fog fenyegetni. Igaz, azt is mondja, ha szükség lesz rá, alkalmazni fogja.
xxx
Trócsányi szerint pártállami a gyülekezési törvény, és zavaróak a spontán tüntetések
Az igazságügy-miniszter célként nevezte meg, hogy olyan gyülekezési jogszabály szülessen, amely messzemenőkig megfelel az elvárásoknak mind a társadalom, mind a szakma oldaláról.
xxx
Mert az orvosok korán halnak
http://www.hirado.hu/2016/07/22/mert-az-orvosok-koran-halnak/
Az orvosok korábban halnak és betegebbek is, mint az egyéb foglalkozást űzők, mint az átlag – írja a Népszabadság.
xxx
Most már biztos, hogy lesz sportegészségügyi intézet
http://nol.hu/belfold/most-mar-biztos-hogy-lesz-sportegeszsegugyi-intezet-1624567
Információink szerint Berkes István, a Sportkórház 2009-ben leváltott főigazgatója felügyeli majd miniszterelnöki biztosként az új sportegészségügyi intézet megszervezését.
xxx
Nem találják a pedagógusok a plusz 136 milliárdot
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/nem-talaljak-pedagogusok-a-plusz-136-milliardot-1353069
Nem találják pedagógusok a költségvetésben azt a 136 milliárd forintos plusz forrást a közoktatás fejlesztésére, amiről Palkovics László oktatási államtitkár beszélt – mondta Magyarország Élőben című műsorunkban Mendrey László. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke meglepőnek nevezte Palkovics László azon kijelentését is, hogy már szeptembertől csökkenhet a tananyag az iskolákban.
xxx
Nyilvánosak a Klik beszámolói
http://mno.hu/belfold/nyilvanosak-a-klik-beszamoloi-1352937
Nyilvánosságra hozta éves beszámolóit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), miután hétfőn megírtuk: a szervezet évek óta megsérti az információszabadságról szóló törvényt azzal, hogy bizonyos, törvény által előírt adatokat nem tesz közzé honlapján. Ezek közé tartoznak például a foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, az ötmillió forint feletti szerződések és az éves beszámolók közzétételei is.
xxx
Szeptembertől megváltozik a középfokú szakképzés
http://www.origo.hu/itthon/20160720-kozepfoku-szakkepzes-megvaltozik.html
Eddig a középfokon végzett diákok mindössze egy ötöde szerzett szakmát is, a többiek csupán érettségit. Ezen szeretne változtatni a Nemzetgazdasági Minisztérium, ezért alakította át a szakképzési oktatási rendszert. Ha feláll az új rendszer, a középfokon végzett tanulók több mint fele szakmával is rendelkezik majd, nem csak érettségivel. Arról, hogy milyen változások lesznek ősztől a középfokú oktatásban, dr. Odrobina László helyettes államtitkárral beszélgettünk.
xxx
Új iskolákat építenek
Országszerte 24 helyen tanterem, 24 tanuszoda, 25 tornaterem és öt komplett iskola épül a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében – válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére.
xxx
A tanárom benyúlt a pólóm alá
http://index.hu/belfold/2016/07/22/szexualis_zaklatas_eroszak_egyetemek_szabalyzatok/
Egyre több hazai egyetem vezetése gondolja úgy, hogy a korábbinál sokkal aktívabban kell fellépnie a felsőoktatási intézményeken belüli szexuális zaklatások, tapizások, szaftos poénok, oda nem illő megjegyzések, érintések, béna viccelődések ellen. Az is igaz, hogy nem nehéz pozitív irányba indulni a jelenlegi a helyzetből, most ugyanis nincs olyan magyar egyetem, ahol létezne egyértelműen megfogalmazott protokoll arra, hogy mit tehet egy diák, egy oktató vagy bárki az intézmény falain belül, aki úgy érzi, szexuális zaklatás áldozata lett. A következő tanév a változás éve lehet, most az ELTE és a Képzőművészeti Egyetem is mozdult.
xxx
Új kancellárokat kapott több felsőoktatási intézmény
http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/uj-kancellarokat-kapott-tobb-felsooktatasi-intezmeny-473066
Több felsőoktatási intézményhez új kancellárt neveztek ki – derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számából.A miniszterelnöki határozat értelmében 2016. július 1-jétől 2019. június 30-áig az Állatorvostudományi Egyetemen Bohátka Gergely, a Pallasz Athéné Egyetemen Finta Zita, az Eszterházy Károly Egyetemen pedig Lengyel Péter látja el a kancellári teendőket. 2016. augusztus 1-jétől három éven át a Szegedi Tudományegyetemen Fendler Judit tölti be ezt a pozíciót.
xxx
Komoly nyomásgyakorlásra készülnek a vasutasok
http://www.atv.hu/belfold/20160721-komoly-nyomasgyakorlasra-keszulnek-a-vasutasok
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz Szolidaritás) szerint a MÁV-Start Zrt. kénytelen lesz menetrendjét több vonalon átalakítani, annyian csatlakoztak a szakszervezeti akcióhoz, amelyben a napi 16 órás munkaidőre vonatkozó megállapodás felmondására kérték a kalauzokat – közölte a VDSzSz Szolidaritás csütörtökön az MTI-vel.
xxx
Meghurcolja a vasutasokat a MÁV
http://nol.hu/belfold/meghurcolja-a-vasutasokat-a-mav-1624609
Megfélemlíti a MÁV-Start a vasutasokat a szakszervezet szerint: a beteget jelentő kalauzokat rendkívüli munkaalkalmassági vizsgálatra küldték, azokat a háziorvosokat pedig, akik őket táppénzre vették, „feljelentették”.
xxx
Orbán válsága
http://nol.hu/velemeny/orban-valsaga-1624631
Az Európai Unió drámai pillanatokat él át, mert Nagy-Britannia kilépése miatt elvesztette globális vezető szerepét – közölte Orbán Viktor a visegrádi országok kormányfőinek csütörtöki varsói csúcstalálkozója után. Mi nem élünk át drámai pillanatokat e nyilatkozat kapcsán, mert a monoton állandóság nem teremt feszültséget. Márpedig a magyar miniszterelnök ezen állításai kitartóan ismétlődnek.
xxx
Kósa: Keresztbe tehetünk Brüsszelnek
http://www.origo.hu/itthon/20160721-nepszavazas-menekultek-europai-unio-kosa-lajos.html
A radikális iszlámnak nincsen helye az európai közösségekben – mondta Kósa Lajos az Origónak adott interjújában Tusnádfürdőn. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy az október 2-i kvótareferendumon arról döntünk, hogy a fejünk fölött lehet-e idegenek az országba betelepíteni.
xxx
Valójában eszünk ágában sincs bevezetni az eurót
http://privatbankar.hu/makro/valojaban-eszunk-agaban-sincs-bevezetni-az-eurot-295979
Varga Mihály korábbi szavai után beindult a találgatás: tényleg mindjárt bevezetjük az eurót? Most tisztába tette: nem fogjuk.
Varga Mihály nemrég meglepetést okozott azzal, hogy bedobta: nem tartja alaptalannak, hogy 2020-ig belépjünk az eurózónába. Rögtön beindult a találgatás, hogy ez most csak blöff, vagy üzenet a Brexit miatt új uniós székhelyet kereső nagyvállalatoknak, vagy tényleg a közös pénz használatára készülünk? A nemzetgadasági miniszter egy újabb interjúban tisztába tette a dolgot: eszünk ágában sincs bevezetni az eurót.
Tusnádfürdőn a Karc FM-nek nyilatkozta azt: Magyarország egyelőre nem kívánja sürgetni az euró bevezetését, mert amíg a magyar gazdasági fejlettség nem éri el a megfelelő szintet, a csatlakozás vesztese lehet. “Lehet eurónk, de mostanában azért nem lesz” – mondta.
xxx
Ausztria 100 kilométeres kerítést is kész építeni a magyar határnál
Burgenland tartomány rendőrségi szóvivője szerint Ausztria felkészült egy esetleges újabb menekülthullámra, és a magyar határ mentén egy 100 kilométeres szakaszon a több száz telektulajdonossal szerződést írt alá, hogy szükség esetén a határt lezáró kerítést építhessenek a területükön.
xxx
Lázár a stratégiai, Varga a gazdasági kabinetet vezeti majd
Lázár János irányítja majd a stratégiai kabinetet, Varga Mihály pedig gazdasági kabinetet. Rogán Antal pedig mindkét testület munkájában részt vesz majd állandó meghívottként.
xxx
Brüsszel megbüntette Lázár minisztériumát a Rogán szomszédjával kötött reklámszerződés miatt
http://index.hu/belfold/2016/07/22/kormanyablak_eu_bizottsag_buntetes/
Pontosan 334,6 millió forint pénzügyi korrekciót (magyarul büntetést) javasol az Európai Bizottság a Miniszterelnökség szabálytalan közbeszerzése miatt, amelyet a HG 360 Reklámügynökség Kft. nyert el – írja a pénteki Világgazdaság. A Rogán Antal propagandaminiszter lakóparki szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba érdekkörébe tartozó cég összesen 1,575 milliárd forintért vállalta tavaly a kampányt a kormányablakok népszerűsítésére.
xxx
Magánzsebeket gazdagítottak az irracionálisan drága fideszes játszóterek
Az EU által játszóterek építésére fizetett 1,78 milliárd forintnak a fele magánzsebekbe juthatott. Fideszes játszótereknek nevezik őket.
xxx
Felfüggesztették az állattenyésztők pályázatait
http://www.origo.hu/gazdasag/20160721-kimerult-a-forras-sertes-es-baromfitarto-telep-palyazat.html
A Miniszterelnökség felfüggeszti a szarvasmarha-, a sertés- és a baromfitartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázati felhívásait; a pályázatok felfüggesztéséről az Irányító Hatóság döntött amiatt, hogy kimerültek a rendelkezésre álló források – közölte a Miniszterelnökség.
xxx
Gyengült a Jobbik és az MSZP, az LMP viszont előre lépett
http://www.atv.hu/belfold/20160721-zavecz-kutatas-eredmeny
A Závecz Research legfrissebb, júliusi kutatási eredményei szerint a Fidesz támogatottsága három százalékkal nőtt, míg a Jobbik és az MSZP rontott az eredményeiken.
Júniusban még 24 százalékon állt a Fidesz a választókorú népesség körében mért támogatottságot illetően, júliusban azonban a 27 százalékával jelenleg magabiztosan az élen áll, hiszen a Jobbik csak 11, míg az MSZP 10 százalékkal végzett a képzeletbeli júliusi dobogón. A két legnagyobb ellenzéki párt az előző hónapban viszont 12-12 százalékon végzett.
xxx
Orbán is szabálytalanul töltötte ki a vagyonbevallását
A kormányfő vagyonbevallása sem felel meg mindenben az előírásoknak – tárta fel a Direkt36. Orbán Viktor szabálytalanul vallotta be felcsúti ingatlanvásárlásainak egyik-másik részletét.
xxx
Farkas Flórián helyett Köpeczi-Bócz megy
http://nol.hu/belfold/farkas-florian-helyett-kopeczi-bocz-megy-1624623
Az uniós pénzek felhasználásának gyakorlata miatt menesztik Köpeczi-Bócz Tamást – erősítették meg lapunknak kormányközeli források. Az államtitkár leváltását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezte.
xxx
Hiábavaló a mai parlamenti ülés Liget-ügyben?
http://www.atv.hu/videok/video-20160720-hiabavalo-a-mai-parlamenti-ules-liget-ugyben
Az ATV Start vendége Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő
xxx
Százmilliókat ajándékozunk az adóhivatalnak
Sokan az idő múlásával sem kérik vissza a feleslegesen lerótt összeget, pedig öt év után végleg az államkincstárnál marad a pénz.
xxx
Új szabályok a magáncsődben
http://www.atv.hu/videok/video-20160715-uj-szabalyok-a-magancsodben
Az ATV Start vendége Galcsikné Erdősi Éva szakértő, Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete.
xxx
Néhány százezer forinttal is érdemes belevágni
http://www.origo.hu/gazdasag/20160721-kisbefektetok-bankmonitor-befektetes-koltsegek.html
Néhány százezer, illetve millió forint esetén már felmerülhet az igény, hogy ne lekötött betét 1 százalék alatti kamatával gyarapodjon a tőkénk. Erre megoldás lehet az állampapír, befektetési alap, vagy más típusú befektetés. De megéri-e ennyivel belevágni? Mindenképpen, ugyanakkor nem mindegy, hogy mibe, és hol fektetünk be!
xxx
Hová tűntek a bankbetétek?
http://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2016/07/22/hova_tuntek_a_bankbetetek/
A nagy sorozat szakadt meg 2012 nyarán, amikor az MNB belekezdett a „nagy kamatvágásba”, a 7 százalékos alapkamatot két év alatt 2,1 százalékig, majd egy kis pihenő után 0,9 százalékig csökkentve. Ezen időszak alatt – érthető módon – sokat kopott a lekötött betétek népszerűsége: míg 2012 elején még a pénzügyi eszközök 20 százalék fölötti arányát képviselték, addig mostanra ez 10 százalék alá csökkent.
xxx
Bunkert keres, de a magas fák zavarják a Nemzeti új igazgatóját
http://nol.hu/kultura/bunkert-keres-de-a-magas-fak-zavarjak-a-nemzeti-uj-igazgatojat-1624575
Varga Benedek, az Orvostörténeti Múzeum korábbi igazgatója vette át július 1-jétől a Nemzeti Múzeum vezetését Csorba Lászlótól.
xxx
Kaposváron győztek az emberek: nem lesz gumifeldolgozó
http://nol.hu/belfold/kaposvaron-gyoztek-a-civilek-nem-lesz-gumifeldolgozo-1624601
Nem lesz gumifeldolgozó Kaposváron – jelenette be nem sokkal ezelőtt Szita károly polgármester.
xxx
TGM: A zűrzavar logikája
http://hvg.hu/velemeny/20160719_A_zurzavar_logikaja
Az instabilitás kiváló ürügy: de nem a civilizáció megerősítésére, hanem a szétrohasztására.
xxx
Agyonlőtték Moszkában az állami televízió egyik munkatársát
http://www.atv.hu/kulfold/20160722-agyonlottek-moszkaban-az-allami-televizio-egyik-munkatarsat
Moszkvában több lövéssel megölték a Rosszija 24 állami hírtelevízió egyik munkatársát – közölte maga a csatorna csütörtökön.
xxx
Vádat emeltek a férfi ellen, aki egymilliárdot akart keresni a lábai levágásával
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt azzal a 49 éves férfival szemben, aki a vád szerint összesen 14 biztosító társasággal kötött különböző élet- és balesetbiztosítási szerződéseket, majd a biztosítási összegek jogosulatlan megszerzése érdekében vonat alá feküdt; az általa megrendezett baleset következtében mindkét lábát amputálni kellett.
xxx
Meghalt Lux Elvira szexuálpszichológus
http://index.hu/tudomany/2016/07/20/meghalt_lux_elvira_szexualpszichologus/
87 évesen szerdán elhunyt Lux Elvira, szexuálpszichológus, író, adjunktus, a Magyar Szexológiai Társaság elnöke. 2002-ben EU miniszteri kitüntetést kapott, 2004-ben életművének elismeréseként megkapta a Batthyány-Strattmann László-díjat. Magyarország leghíresebb szexuálpszichológusa a Blikk információi szerint józsefvárosi lakásában hunyt el.
xxx
Meghalt Németh László, a VHK gitárosa
http://www.origo.hu/kultura/20160721-nemeth-laszlo-vagtazo-halottkemek.html
Július 21-én meghalt a Vágtázó Halottkémek gitárosa, Német László (Fritz), közölte az együttes Facebook-oldalán.
xxx
Felejtés nélkül nincs boldogság
Az átlagos agyműködéstől eltérő mindkét véglet rettenetesen megnehezíti az életet: a felejtéstől és a mindenre emlékezéstől is ugyanúgy lehet szenvedni. Jól mutatja be ezt a jelenséget az októberben érkező MEMO című magyar film, amely egy amnéziás és egy hipermnéziás embert állít szembe egymással, méghozzá tudományosan teljesen hiteles módon.
xxx
Betiltotta a tapsolást egy ausztrál iskola
http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/07/21/betiltotta_a_tapsolast_egy_ausztral_iskola/
Egy Sydney-i iskola a zajérzékeny gyerekek védelmére betiltotta a tapsolást. Lehet helyette csendben örülni, izgatott arcot vágni és a levegőbe bokszolni.
Az Elanora Heights Public School vezetése szerint a tiltás járulékos haszna, hogy a felesleges mocorgást is csökkenti, mert a szótlan tetszésnyilvánításban a gyerekek kiadhatják a fölös energiájukat.
xxx
Durvul a brit válság, bunyók mennek, pofonok szállnak a Downing Streeten (macskajajok)
Alig hogy elült a Brexit utáni felfordulás David Cameron távozásával és Theresa May miniszterelnökké választásával, a nagy jövés-menést a Downing Street macskái is megszenvedték. A Telegraph cikke szerint a kormányfő macskáját már orvosoknak kellett kezelésbe venniük.
xxx