Cikkajánló – 2016. június 13.

A rezidensek azért még elbeszélgetnének Balogékkal

http://mno.hu/belfold/a-rezidensek-azert-meg-elbeszelgetnenek-balogekkal-1346869

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) „újranyitná” az egészségügyi bértárgyalást – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

xxx

Szeplős lett a béremelés

http://nepszava.hu/cikk/1096748-szeplos-lett-a-beremeles

Kezelhetetlen az egészségügyi béremelésből kimaradt, alapellátásban dolgozó szakápolók, védőnők és az intézmények gazdasági és technikai dolgozóinak elégedetlensége. A feszültséget érzékelve a szakdolgozói kamara már ma folytatja a tárgyalást az egészségügyi államtitkársággal, sürgetve, hogy találjanak forrást ennek a körnek is, különben nem áll meg a szakemberek elvándorlása.

xxx

„Kétszámjegyű milliárdból” épül ki az új ellátási rendszer a fővárosban

http://www.hirado.hu/2016/06/13/ketszamjegyu-milliardbol-epul-ki-az-uj-ellatasi-rendszer-a-fovarosban/

Szövetséget kötöttünk az egészségügyben – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a TV2 Mokka című műsorában hétfő reggel.

xxx

 

Kormány: minimálbér-emelés, cafetéria

http://24.hu/fn/uzleti-tippek/2016/06/13/elarulta-a-kormany-milyen-minimalber-emelessel-szamol/

Meg azt is, milyen hatása lehet a cafeteria-rendszer átalakításának az öngondoskodásra.

xxx

Ezért nem mehetünk szabadságra, amikor szeretnénk

http://www.hirado.hu/2016/06/11/ezert-nem-mehetunk-szabadsagra-amikor-szeretnenk/

Előző évről bennragadt, megtagadott vagy csak papíron kiadott szabadságok, 14 egybefüggő nap munkaszünet, szabadságigény előre bejelentése: nagy a zűrzavar a szabadságolások frontján. Nem ritka, hogy sem a munkaadó, sem a dolgozó nincs tisztában a jogaival és a kötelezettségeivel – habár az előbbit ez nem igazán menti fel a felelősség alól.

xxx

Ahol súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek

http://www.hirado.hu/2016/06/11/ahol-sulyos-munkaerohiannyal-kuzdenek/

Vas megyében, Szombathely térségében ma már jellemzően nem az álláskeresők állnak sorba munkáért, hanem a cégek dolgozókért.

xxx

Gigantikus lopásokat vizsgál Brüsszel

http://nepszava.hu/cikk/1096799-gigantikus-lopasokat-vizsgal-brusszel

Gyakorlatilag nincs olyan uniós támogatási program, ahol az Európai Bizottság (EB) ne talált volna súlyos, a kifizetések részleges vagy teljes felfüggesztését indokolttá tevő visszaéléseket – derül ki abból a válaszból, amit a Párbeszéd Magyarország (PM) EP-képviselőjének kérdésére küldött az EB regionális biztosa.

xxx

Megbuktatták Orbánt, és Lázárral sem finomkodtak

http://nol.hu/belfold/megbuktattak-orbant-lazar-meg-egy-farok-1619277

„Te vagy a farok, János!” – kiabálta Törley Katalin a Tanítanék mozgalom szóvivője a több ezer fős tömegnek a tanévzáró tüntetésen. A tüntetőkben ekkor érezhetően átszakadt valami és két fokozattal hangosabban tapsoltak, kiáltoztak és röhögtek, mint addig. Mintha mindig is arra vártak volna, hogy jöjjön valaki, aki nem finomkodik, csak egyszerűen belevágja a kormány – most épp Lázár János – arcába, hogy „Farok vagy!” Ott tartunk, hogy ezt egy gimnáziumi tanárnőnek kellett megtennie.

A Tanítanék mozgalom tanévzáró tüntetését elnézve nem irigyeltük a fideszeseket. Egyrészt rendesen kiosztották őket, de ehhez már hozzászokhattak. Azért viszont aggódhatnak, mert összetartó, elszánt közösség formálódik velük szemben.

xxx

Ősszel olyan jön, amilyet még nem látott Magyarország

http://nol.hu/belfold/lesujto-bizonyitvannyal-kuldik-vakaciozni-az-orban-kormanyt-tuntetes-percrol-percre-1619253

Szombaton országszerte több nagyvárosban is tüntettek az Orbán-kormány oktatási rendszere ellen, lesújtó bizonyítvánnyal küldve el vakációzni a politikusokat. Ez a Tanítanék Mozgalom utolsó nagy demonstrációja a nyári szünet előtt. A tanárok, a diákok és a szimpatizánsok utcára vonultak Pécsen, Miskolcon és Szegeden is, miután Győrben már délelőtt megtartották a demonstrációt. A lázadó tanárok egyik vezéralakja, Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója humort és egy nagy bejelentést ígért. (Arról, hogy melyik városban hol tüntetnek, itt találják a hírösszefoglalónkat. Percről percre….( Gallóné, Mendrey, Sándor M…)

xxx

Wittinghoff: Nem adjuk az iskoláinkat!

http://nol.hu/belfold/wittinghoff-nem-adjuk-az-iskolainkat-1619383

A budaörsi képviselő-testület elvi állásfoglalásban tiltakozik az „iskolaállamosítási” törvénymódosítás ellen.

xxx

Meguntak várni a magyar államra, maguk léptek az oktatásért

http://nol.hu/gazdasag/onellatas-az-oktatasban-1619331

Egyre nagyobb szerephez jutnak az oktatás minden szintjén a versenyszférában működő vállalatok. Évente tízmilliárdok áramlanak ily módon a rendszerbe, és százezrek vehetnek részt a képzéseken. A cégek nem jótékonykodnak: a megfelelő képzettségű munkaerő-utánpótlás hiánya egyszerűen sarokba szorította őket.

Egyenesen háborút hirdetett a szakemberhiány, az építőipar rákfenéje ellen a Mapei Kft. tavasszal. A cég közel 85 ezer főt képzett 25 év alatt Magyarországon, idén pedig tudásmegosztó programjukat webináriumokkal, azaz számítógépen nézhető, élő online előadásokkal is bővítik. Ezzel a módszerrel ebben az évben ezer, a hagyományos fórumokkal kiegészítve pedig összesen hétezer ember képzését tervezik.

xxx

Palkovics László visszabontja a rendszert

http://nol.hu/belfold/palkovics-laszlo-visszabontja-a-rendszert-1619373

A helyi közösséget erősítené Palkovics László oktatási államtitkár, ezért a rendszer decentralizálásán dolgozik. Hoffmann Rózsa reformja a múlt.

xxx

Parragh László: Szkepticizmus bennem is van

http://mno.hu/belfold/parragh-laszlo-szkepticizmus-bennem-is-van-1346836

Amennyit lehet, annyit be kell vezetni az új szakképzési rendszerből – mondta lapunknak adott interjújában Parragh László. A szakképzés átalakítását kidolgozó Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elismerte: vannak nehézségek a megváltozó szakképzés szeptemberi indításával, viszont nem érdemes késlekedni, hiszen a jelenlegi rendszer is problémákkal terhelt. A koncepciót ért szakmai kritikákkal kapcsolatban úgy vélte, érdekellentét feszül az iparkamara és a többi szereplő között. Visszautasította, hogy Orbán Viktorral való jó kapcsolata miatt fogadna meg többet javaslataikból a kabinet; mindössze arról van szó, hogy a jó kormányzás a sikeres gazdaságra épül, ezért veszik figyelembe szakmai véleményüket.

xxx

Az idős embereken akar spórolni a kormány?

http://nol.hu/belfold/az-idos-embereken-akar-sporolni-a-kormany-1619357

A kabinet tervei szerint a nagykorú gyereknek kötelessége lenne eltartani azt a szülőjét, aki erre önhibáján kívül nem képes. Eszerint a szülő, de maga az idősek otthona is beperelheti a gyereket, hogy egészítse ki a térítés hiányzó összegét.

A Hír TV Látótér című műsorának nyilatkozó Skultéti József, a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonának igazgatója szerint egy gondozott átlagosan 184 ezer forintba kerül havonta. Ebből majdnem nyolcvanezer forintot a gondozott fizet a nyugdíjából. A maradékot az állam, illetve körülbelül tíz százalékot a fenntartó, a fővárosi önkormányzat fizet.

xxx

Visszaszivárogtak a vasárnapi vásárlók

http://mno.hu/belfold/visszaszivarogtak-a-vasarnapi-vasarlok-1346833

Növekedett a dolgozói létszám és a forgalom is több áruházláncnál azóta, hogy éppen két hónapja feladták a kormánypártok a vasárnapi boltzárat. Ez már csak azért is érdekes, mert a korábbi kormánypárti állítások szerint a boltzár alatt is nőtt a forgalom, és több lett az alkalmazott.

xxx

Farkas Flóriánt kihúzzák a lecsóból

http://nol.hu/belfold/farkas-floriant-kihuzzak-a-lecsobol-1619385

Dörzsöljük a szemünket. Farkas Flórián is előadást tart azon a nagyszabású konferencián, amely a kormány állítólagos romapolitikai eredményeit hivatott dicsőíteni. Hívei előszeretettel nevezik Főnöknek, az ellentáborban inkább csak Keresztapaként emlegetik.

xxx

Korlátozzák a TEK-et – erre mit lép a kormány?

http://nol.hu/belfold/korlatozzak-a-tek-et-erre-mit-lep-a-kormany-1619395

A strasbourgi bíróság ítélete alapján miniszter nem járulhat hozzá többé, hogy a TEK bekukucskáljon a hálószobánkba. A kormány dolgozik a törvénymódosításon – tudta meg lapunk.

xxx

Nem akartak jogi lépéseket tenni, a fideszes főfeljelentő megtette

http://nol.hu/belfold/nem-akartak-jogi-lepeseket-tenni-a-fideszes-fofeljelento-megtette-1619317

Poloskát – valószínűleg lehallgatókészüléket – találtak a napokban az Eötvös Károly Intézet irodájában, de a jogvédő szervezet nem kíván jogi lépéseket tenni. Az ország legnagyobb feljelentőjeként emlegetett fideszes Tényi István viszont már megtette.

xxx

„Ha szétzuhanunk, nem kár értünk”

http://nol.hu/belfold/mi-lesz-az-lmp-vel-a-kis-meregzsak-visszavonulasa-utan-1619341

Így válaszolt a 168ora.hu-nak Sallai R. Benedek arra a kérdésre, hogy mi történhet az LMP-vel Schiffer András alaptó társelnök távozása után.

xxx

Novák Előd kegyvesztett lett, most már szórólapozik

http://nol.hu/belfold/novak-elod-kegyvesztett-lett-most-mar-szorolapozik-1619315

Utcai szórólapozással vigasztalódott Novák Előd, akit Vona Gábor pártelnök előbb a Jobbik elnökségéből, majd a párt frakciójából is eltávolított. És meccseket néz.

xxx

Rogán Antal felesége beszállt Hajdú Péter feleségének cégébe

http://nol.hu/belfold/rogan-antal-felesege-beszallt-hajdu-peter-felesegenek-cegebe-1619413

A Magyarország Szépe nevű szépségverseny zsűrijében tűnt fel Rogán-Gaál Cecília. A Bors nyomozta ki, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter felesége nem egyszerű társadalmi munkát végez, hanem friss vállalkozóként került a TV2-n látható verseny döntnökei közé.

Rogán Antal felesége alig egy hónapja, május 14-én szállt be a cégbe, ahol egyből társtulajdonos és társügyvezető lett. Rogán-Gaál Cecília Hajdú-Sarka Katával közösködik, eddig ugyanis Hajdú Péter felesége volt a szépségversenyt szervező kft. tulajdonosa is.

xxx

Csökken az abortuszok száma Magyarországon

http://mno.hu/belfold/csokken-az-abortuszok-szama-magyarorszagon-1346854

Az elmúlt öt évben, 2010 és 2015 között a terhességmegszakítások száma 22,9 százalékkal csökkent Magyarországon, idén az első negyedévben pedig további 4,1 százalékkal – mondta a hétfői Magyar Hírlapnak a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.

xxx

Egyre többen kötnek nyugdíjbiztosítást

http://www.hirado.hu/2016/06/12/egyre-tobben-kotnek-nyugdijbiztositast/

A nyugdíjbiztosítások száma jelenleg meghaladja a 135 ezret – mondta az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) szóvivője. Gilyén Ágnes közlése szerint jelentős emelkedés figyelhető meg azóta, hogy az állam adókedvezménnyel támogatja ezt a biztosítási fajtát.

xxx

20 milliárdos állami tőkeinjekció Paksnak

http://www.hirado.hu/2016/06/13/20-milliardos-allami-tokeinjekcio-paksnak/

A magyar állam csaknem 20 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a két paksi atomerőműblokk építésére készülő projekttársaságban – írta hétfői számában a Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatásra hivatkozva a Világgazdaság.

xxx

Orbán: Megduplázható a mostani gazdasági teljesítmény

http://www.hirado.hu/2016/06/13/orban-megduplazhato-a-mostani-gazdasagi-teljesitmeny/

Magyarországnál kevés jobb partnere lehet az Európai Beruházási Banknak (EIB), mert az ország nemcsak mondja, hogy érdekelt Európa sikerében, hanem tesz is érte – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EIB budapesti irodájának hivatalos megnyitó ünnepségén, hétfőn.

xxx

Gazdaságélénkítő csomagot hoz az ősz

http://www.hirado.hu/2016/06/11/gazdasagelenkito-csomagot-hoz-az-osz/

Kitartanak a 2016-os növekedési terv mellett, s őszre elkészülhet egy gazdaságélénkítő intézkedéscsomag – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

xxx

Őszre újabb csomagja érkezik a kormánytól

http://nol.hu/gazdasag/oszre-ujabb-csomagja-erkezik-a-kormanytol-1619215

Nem tartja kritikusnak az elmúlt években tapasztalt forintleértékelődést Varga Mihály pénzügyminiszter, aki szerint az FHB-sztorinál és Spéder Zoltán sorsánál is fontosabb, hogy újabb fázisa következik a takarékszövetkezeti integrációnak.

xxx

Koncessziót kaphatnak a taxisok

http://nol.hu/gazdasag/koncessziot-kaphatnak-a-taxisok-1619183

A budapesti taxispiac újraosztásának szándéka állhat a választási irodánál is akciózó kopaszok Erzsébet téri akciója mögött – értesült több, egymástól független forrásból a Népszabadság.

xxx

A parlament elfogadta a jövő évi költségvetést

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_parlament_elfogadta_a_jovo_evi_koltsegvetest.616085.html

A parlament 122 igen és 63 nem szavazattal elfogadta hétfőn Magyarország jövő évi költségvetését, amelyet a kormány az adócsökkentés, az otthonteremtés és a gyarapodás büdzséjeként jellemzett.

xxx

A földrengés csak most jön

http://nol.hu/kulfold/a-foldrenges-csak-most-jon-1619381

Az Európai Unió történetének legnagyobb krízise számos európai vezetőből csalogatta elő a költőt a 21. Európa Fórumon: az alsó-ausztriai Wachau-völgyben egyebek között viharba került repülőgéphez, sokemeletes lakóházhoz és futballcsapathoz hasonlították a migrációs válsággal és az euroszkeptikus erőkkel küzdő kontinenst.

xxx

Pesuth: Beruházási fordulat kell az eurózónában

http://www.hirado.hu/2016/06/11/pesuth-beruhazasi-fordulat-kell-az-eurozonaban/

Az Európai Unió eurózónájának beruházási fordulatra van szüksége, hogy érdemben fel tudja pörgetni az idei és jövő évre tervezett 1,6-1,7 százalékos gazdasági növekedését – mondta Pesuth Tamás közgazdász szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

xxx

Bevándorlók nélkül nem menne a briteknek

http://nol.hu/kulfold/bevandorlok-nelkul-nem-menne-a-briteknek-1619419

A Nagy-Britanniába érkező bevándorlók jelentős része fiatal, és dolgozik. Hamis állítás, hogy csak a segélyekre hajtanak.

xxx

Busz- és vasúti sztrájk készül, leáll a hulladékszállítás is (Rómában)

http://nepszava.hu/cikk/1096821-busz–es-vasuti-sztrajk-keszul-leall-a-hulladekszallitas-is

Hétfő este négy órás sztrájk bénítja meg a római tömegközlekedést, kedd estétől a vasutasok, szerdán a köztisztasági dolgozók tartanak munkabeszüntetést. Az olasz fővárosban este fél kilenctől éjjel fél egyig leáll a busz-, villamos- és metróközlekedés. A római tömegközlekedési vállalat dolgozóinak szakszervezete hangsúlyozta, hogy a sztrájkkal a tömegközlekedés hiányos biztonságára kívánják felhívni a figyelmet: a járművek átlagos életkora meghaladja a tíz évet, a római buszokon nincsen klímaberendezés, folyamatos a kocsik meghibásodása.

xxx

1750 forintos bor lett a világ legjobbja

http://nol.hu/mozaik/olcso-vorosbor-lett-a-vilag-legjobbja-1619237

Egy olcsó, amerikai-brit áruházláncban kapható chilei vörösbort választott a világ legjobbjának a Decanter World Wine Awards-on. A kóstoláson a Tesco borai is jól szerepeltek, összesen öt terméküket díjazták ezüstéremmel.

xxx

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

09.27-én kerekasztal beszélgetés a szolidaritásról

A szolidaritás esélyei a válságban Meghívó a Nyomtass te is! klubeseményére   Időpont: 2022. szeptember 27. kedd, 19:00 óra Téma: Működhet-e a szolidaritás a válságban? Van-e esélye a szakszervezetek összefogásának,

Régiós szakszervezeti szervezkedés Bécsben

Közép-Európai Szakszervezetek Találkozója   Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) meghívására 2022. szeptember 5-6-án Bécsbe látogatott 5 ország 6 szakszervezeti konföderációja – köztük a SZEF és a MASZSZ delegációja -, hogy