Megállapodtak az egészségügyben dolgozók béremeléséről
http://nol.hu/belfold/breaking-megallapodtak-az-egeszsegugyben-dolgozok-beremeleserol-1618827
(FRISSSS!!!) Szerdán késő este zajló egyeztetésen az érdekvédők és a kormányzati tárgyalódelegációt vezető Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár megállapodott az egészségügyben dolgozók béremeléséről – tudta meg a Népszabadság. Eszerint szeptember elsejétől az egészségügyi szakdolgozóknak átlagosan valamivel több, mint 25 százalékkal – végzettségtől, pályán eltöltött időtől függően bruttó 10-30 ezer forinttal, az orvosoknak bruttó 107 ezer forinttal nő havonta a jövedelmük. A béremelés jövőre is folytatódik, az ápolók két év alatt 50 százalékos, az orvosok pedig 2017 szeptemberétől újabb 100 ezer forintos emelést kapnak. Lapunk úgy tudja: az emelés mértékét a Nemzetgazdasági Minisztérium már a tárgyalás előtt, előzetesen jóváhagyta.
xxx
Már siratják a kórházukat a Péterfy ápolónői, kezdődik az ellenállás
http://nol.hu/belfold/mar-siratjak-a-korhazukat-a-peterfy-apolonoi-kezdodik-az-ellenallas-16188294
(KORÁBBI, MAI PRINT!!!!) Kitérnek a kormányülések a döntések elől, így a kancellárterv, az intézménybezárások, -építések lehetősége idegessé teszi az egész rendszert.
A szerdai kormányülés napirendjén szerepelt volna több, az egészségügy átalakításával kapcsolatos előterjesztés, de egyről sem született döntés. Az ülés napirendjéről az utolsó pillanatban törölték a kórházak gazdasági-munkajogi önállóságát megszüntető kancelláriarendszer kialakításáról szóló javaslatot. Nem tárgyalták azt a tervezetet sem, amely szétválasztaná a gyógyító és az úgynevezett szociális feladatokat az egészségügyben – értesült a Népszabadság. Sőt, ezek a tervek még a pénteki rendkívüli kormányülés napirendjén sem szerepelnek.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár ötpontos rendszerátalakító csomagja közül így eddig csak egyről határozott a kormány: a budapesti ellátórendszer radikális átalakításáról. De immár a koncepcióval szembeni ellenállás is szerveződik: a kórházbezárások elleni tiltakozásul az ellenzéki pártok és civilek már akcióznak.
xxx
Igazságtalan, elfogadhatalan… – mondta Földiák HírTV Híradójában
A kormány cafetéria-tervéről , műsorban a Híradó kb. 3.percétől
xxx
A cafeteria javaslat visszavonását követelik
http://www.hrportal.hu/hr/a-cafeteria-javaslat-visszavonasat-kovetelik-20160606.html
A kormány által benyújtott cafeteria javaslat visszavonását követeli a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), mert szerintük az hátrányosan érintené a közszolgálati munkavállalókat.
xxx
A SZEF a kormány által benyújtott cafeteria-javaslat visszavonását követeli
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a kormány által benyújtott cafeteria-javaslat visszavonását követeli, mert álláspontja szerint a kormány ezzel ismét háttérbe szorítaná a közszolgálati munkavállalókat.
xxx
Háttérbe szorítanák a közszolgálati munkavállalókat
A szakszervezet követeli a munkavállalók két csoportja közötti megkülönböztetés megszüntetését, valamint, hogy a kormány minden közszolgálati dolgozónak teremtse meg a 450 ezer forintos béren kívüli juttatás lehetőségét.
xxx
A SZEF a kormány által benyújtott cafeteria-javaslat visszavonását követeli
Az évi 100 ezer forint készpénz nem változtat majd a munkavállalók rendkívül alacsony bérén, csak ürügy a valódi béremelés elodázására.
xxx
Megtámadták az új cafetéria-szabályozást
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megtamadtak_az_uj_cafeteria-szabalyozast.615775.html
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a kormány által benyújtott cafeteriajavaslat visszavonását követeli, mert álláspontja szerint a kormány ezzel ismét háttérbe szorítaná a közszolgálati munkavállalókat.
xxx
Hátrányos a cafeteriaterv a közszolgálati dolgozóknak
Népszabadság, nyomtatott, 2016.06.07. 6.oldal
A SZEF követeli a munkavállalók két csoportja közötti megkülönböztetés megszüntetését.
xxx
Diszkriminációt követ el a kormány
Civil Rádió, 2016.06.08., 7:20
Élő műsorban Földiák András
xxx
Jó ötlet a készpénzes cafetéria?
http://www.atv.hu/videok/video-20160607-jo-otlet-a-keszpenzes-cafeteria
Az ATV Start vendége Bubenkó Csaba elnök, KDFSZ
xxx
Cafeteria egyenlő “látszat béremelés”?
http://nepszava.hu/cikk/1096376-cafeteria-egyenlo-latszat-beremeles
Az LMP frakcióvezető-helyettese a béren kívüli juttatások szélesebb körű felhasználhatóságát szorgalmazza, bírálva a kormányzatot, amely a jövő évi adótörvényekben szűkítette azt. Schmuck Erzsébet szerint a kabinet hiába mutogat az unióra, mert az átalakítás csupán a “látszat béremelést” szolgálja.
xxx
Jön az egészségügyi cafeteria
http://www.munkajog.hu/rovatok/munkaber/jon-az-egeszsegugyi-cafeteria
Adómentesen fizethet a munkáltató a dolgozóinak egészségügyi szolgáltatásokat, ha megszavazza az Országgyűlés a törvényalkotási bizottság által javasoltakat. A közszféra kapcsán emlegetett 200 ezer forintos éves limit nem vonatkozna az állami cégek alkalmazottaira, a munkáltatói befizetések az önkéntes pénztárba béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások lesznek.
xxx
Sztrájkra készül a közszolgálati dolgozók szakszervezete
Sztrájkra készül a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ); a június 22-én 8 és 10 óra között tartandó munkabeszüntetéshez a polgármesteri hivatalokban lévő alapszervezetek közül mintegy száz csatlakozott – közölte szerdai sajtótájékoztatóján a szakszervezet elnöke Budapesten.
xxx
Klubrádióban beszélt a béremelésről Csóti Csaba a KKDSZ elnöke
http://www.klubradio.hu/data/files/csoti_csaba_beremeles.mp3
A szakszervezeti vezető szerint az ágazatban dolgozók bére elszakadt a valóságtól, hiszen alapbérük 2002 óta nem emelkedett, csupán bérkompenzációt kaptak, ezzel viszont meglehetősen bonyolulttá vált a bérezési rendszerük.
Csóti Csaba úgy véli, hogy bár Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az ágazat múlt heti érdekegyeztető fórumán a bérek nettójának érdemi emelésére tett ígéretet, a most bejelentett 10%-os emelés nagy részét felfalja majd a bérkompenzáció, ezért nem várható tényleges keresetnövekedés.
xxx
Megtakarításokat várnak az egészségügyben a kancellári rendszertől
http://www.hirado.hu/2016/06/08/megtakaritasokat-varnak-az-egeszsegugyben-a-kancellari-rendszertol/
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a kancellári rendszer a felsőoktatás területén bevált, jól működik, és reményeik szerint az egészségügyben is hasonló eredményeket tudnak majd elérni bevezetésével.
xxx
ÁSZ: Át kell alakítani a kórházak gazdálkodását
http://www.hirado.hu/2016/06/08/asz-at-kell-alakitani-a-korhazak-gazdalkodasat/
Hiányosságok a korrupció elleni védettséget biztosító belső kontrollrendszerben, sorozatos szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodásban és folyamatos likviditási problémák – így foglalhatók össze az egészségügyi intézményeknél 2016-ban eddig befejezett Állami Számvevőszék által elvégzett ellenőrzések főbb megállapításai.
xxx
Bedöntené a kórházat, ha mindent kifizetnének a dolgozóknak
http://nol.hu/belfold/valamennyit-megis-fizet-az-egri-korhaz-1618679
Csaknem háromévnyi cafeteriával tartozik az egri kórház, amelyből egyelőre hat hónapot hajlandók kifizetni, de ha nem lesz megegyezés, a dolgozók perre viszik az ügyet.
xxx
Cser Ágnes odalibben
http://nol.hu/velemeny/cser-agnes-odalibben-1618733
Meglepetésre azonban ezt a megállapodást nem egyedül az eredményt kiharcoló szakszervezet vezetője írta alá. Az a Cser Ágnes is pulpitusra libbent, akinek szakszervezete viszont az egri kórházi dolgozóknak csak töredékét képviseli, s aki az eddigi „cafeteriaharcot” leginkább messziről figyelte.
xxx
ÉSZT: a kormány kivonulhat az egészségügy finanszírozásából
Az ÉSZT álláspontja szerint… a kormány első lépésben erősíteni kívánja a magánegészségügyet! Innen a következő lépés, hogy az állam kivonul az ellátórendszer bizonyos részeinek a finanszírozásából, és azokat a magán-egészségbiztosítók finanszírozási körébe teszi át. Szerintük véglegesen kettéválik Magyarországon is az egészségügyi ellátás. Az egészségügyi intézetekben bizonyos ellátásokat csak azok a szerencsések lesznek jogosultak igénybe venni, akiknek a munkahelye hajlandó áldozni az alkalmazottai egészségére. A szegényebb rétegek életkilátásai jelentősen romlani fognak.
xxx
Az Oktatói Hálózat petíciója
http://www.peticiok.com/a/131590
Kérjük, keresse meg az esemény facebook-oldalán a lakóhelyéhez legközelebb eső tüntetés helyszínét és csatlakozzon a pedagógusokhoz.
A budapesti tüntetés résztvevői szombaton 14h-kor a Március 15. téren gyülekeznek, ahonnan a tömeg a Várkert Bazárhoz vonul. Önt is várjuk az OHA molinója alatt!
xxx
„Nem adom a lelkemet!” – így tiltakoztak az iskolák államosítása ellen
http://nol.hu/belfold/nem-adom-a-lelkemet-igy-tiltakoztak-az-iskolak-allamositasa-ellen-1618671
A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai és a szülők az iskolák totális államosítása ellen tiltakoztak. A városháza előtti placcon ötszáz tüntető üzente a kormánynak, nem hagyja, hogy sárba tiporják az önrendelkezést és a rendszerváltás legnagyobb adományát: az önkormányzatiságot.
xxx
A tanárok még nem zárták le az ügyet
http://mno.hu/belfold/a-tanarok-meg-nem-zartak-le-az-ugyet-1346053
Több mint fél tucat tüntetés lesz országszerte szombaton az oktatás átalakításáért · Újabb bejelentést tesznek a pedagógusok.
xxx
Közeleg a tanártüntetés, egyre nő a feszültség
http://nol.hu/belfold/kozeleg-a-tanartuntetes-egyre-no-a-feszultseg-1618715
A Tanítanék Mozgalom szombatra meghirdetett – lassan országossá terebélyesedő – tüntetése és a közoktatási törvény sokat bírált, hétfőre ígért parlamenti szavazása előtt érezhetően nő a feszültség. Ezt jelzi többek között a keddi budaörsi demonstráció, valamint a szaktárca és a Pedagógusok Szakszervezetének tegnapi éles pengeváltása.
xxx
Az iskola folyosóján verték meg gyerekük tanárnőjét
http://nol.hu/belfold/az-iskola-folyosolyan-vertek-meg-gyerekuk-tanarnojet-1618731
Egy egyik tanuló anyja ököllel vágott a tanárnő arcába egy pesterzsébeti általános iskolában hétfőn, miután elfajult közöttük a folyosói vita.
xxx
Plágiumkönyveket gyártottak az Emminek, de ez nem bűn
http://nol.hu/belfold/plagiumkonyveket-gyartottak-az-emminek-de-ez-nem-bun-1618635
Nem talált semmilyen bűncselekményre utaló jelet a BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a pennsylvaniai állami egyetem kiadványaiból koppintott magyar mezőgazdasági oktatási könyvek ügyének kivizsgálása során. Megszüntették a nyomozást.
xxx
Szakiskolák államosítása: ez káoszhoz vezethet
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/szakiskolak-allamositasa-ez-kaoszhoz-vezethet-1346118
Káoszhoz vezethet, hogy a szaktárca nem egyeztetett a magán szakiskolákkal az államosításról – véli az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének munkatársa.
xxx
Tömeges felmondás a Zsolnay Porcelánmanufaktúránál
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/tomeges-felmondas-a-zsolnay-porcelanmanufakturanal-1345974
Újabb lépés a Zsolnay Porcelánmanufaktúra többségi külföldi tulajdonosának kiszorításáért. A cég dolgozói tömegesen mondtak fel azonnali hatállyal. 130-an álltak fel, és mentek át a pécsi önkormányzat által nemrégiben alapított kft.-hez. A hivatalos magyarázat szerint a város azért alapította a céget, hogy ne kelljen bezárni a manufaktúrát, ha a gyárat jelenleg üzemeltető céget felszámolják. A Zsolnayt egy kormányközeli építőipari cég egyébként már kinézte magának.
xxx
Plusz pénz a postásoknak
http://www.hirado.hu/2016/06/07/plusz-penz-a-postasoknak/
A posta újabb egyszeri juttatást ad az idei bérmegállapodáson felül a bruttó 500 ezer forint alatti alapbérrel rendelkező munkavállalóknak. A soron kívüli pénz annak köszönhető, hogy a cégcsoport tavaly több mint 3 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el. Az érintett szakmai érdekképviseletekkel megegyeztek arról is, hogy jövő év január elsejétől ugyanezek a munkavállalók magasabb béren kívüli juttatásban, személyenként évi 240 ezer forintban részesülnek.
xxx
A nem foglalkoztatható embereket is hadra fogná a kormány
http://hvg.hu/itthon/20160607_A_nem_foglalkoztathato_embereket_is_hadra_fogna_a_kormany
A kormányhatározatból egyébként az derül ki, hogy a közfoglalkoztatásba vonná be a kormány a mentális, szociális és egészségügyi problémával küzdőket, ehhez “speciális közfoglalkoztatási bérezést”, a foglalkoztatásukat célzó közfoglalkoztatási programok támogatását, illetve 209 millió forintból egy “közfoglalkoztatási pilot mintaprogramot” terveztek be, amit a belügyminiszternek kell intéznie.
xxx
Ombudsman: Senki nem lehet hajléktalan azért, mert behajtják rajta egy temetés árát
Székely László a jelenlegi jogszabályok áttekintését látja szükségesnek annak megelőzésére, hogy köztartozás fedezeteként elvegyék valakinek a lakását, házát azért, mert nem tudja megtéríteni a hozzátartozója köztemetésének megelőlegezett költségeit.
xxx
Sokan kerülhetnek most komoly bajba
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/sokan-kerulhetnek-most-komoly-bajba-1345941
Sokan kerülhetnek az utcára a Kúria hétfői döntése nyomán – reagált a Magyar Nemzetnek a devizahitel-szerződéseket érintő jogegységi határozatra Bihari Krisztina ügyvéd.
xxx
Devizahitelek: A Kúria szembemegy az AB döntéseivel
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/devizahitelek-a-kuria-szembemegy-az-ab-donteseivel-1346123
Szembemegy az Alkotmánybíróság eddigi döntéseivel a Kúria jogegységi határozata Bihari Krisztina szerint.
xxx
A DK feljelentést tesz a 3-as metrókocsik ügyében
http://www.atv.hu/belfold/20160608-a-dk-feljelentest-tesz-a-3-as-metrokocsik-ugyeben
A Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz, mivel szerintük többrendbeli bűncselekmény gyanúját veti fel, hogy a BKV a közbeszerzési szerződéssel ellentétben új orosz metrókocsikat szerzett be a 3-as vonalra.
xxx
Furcsa kütyüt találtak az Eötvös Károly Intézetben
http://nol.hu/belfold/furcsa-kutyut-talaltak-az-eotvos-karoly-intezetben-1618735
Valamilyen furcsa eszközt talált irodájában a jogvédő szervezet. Szakértőjük szerint lehallgatásra is alkalmas a készülék.
xxx
Jogerősen elmeszelték Magyarországot a TEK teljhatalma miatt
http://nol.hu/belfold/jogerosen-elmeszeltek-magyarorszagot-a-tek-teljhatalma-miatt-1618657
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék januárban, első fokon elmarasztalta Magyarországot a magyar terrorelhárító szervek (TEK) számára bírói engedély nélküli titkos megfigyelést biztosító törvény miatt. Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett.
xxx
„Az oroszok már Recsken vannak”
http://nol.hu/belfold/az-oroszok-mar-recsken-vannak-1618665
Míg az állam egyszerre vizsgálja százmilliókért a bánya újranyitásának és végleges bezárásának lehetőségét, orosz kutatók a régi meddőhányókat járva elemzik a nyersanyagmintákat.
xxx
71 milliót kapott a Fidesz kedvenc műsorvezetője
http://nol.hu/belfold/71-milliot-kapott-a-fidesz-kedvenc-musorvezetoje-1618633
Rákay Philip a Szabadság tér ’89 – a rendszerváltoztatás aktái című köztévés műsorából készített kétrészes könyvét az iskolákba és a könyvtárakba szeretné eljuttatni a kormány.
xxx
Szükség van-e kritikus értelmiségre?
http://nol.hu/velemeny/szukseg-van-e-kritikus-ertelmisegre-1618747
Szelényi Iván akadémikus a közelmúltban számos tanulmányban értekezett arról, hogy a politikusok több országban idegenkednek az (elit)értelmiségtől. Pedig lehet, hogy még egy olyan fejlett országban is, mint az Egyesült Államok, szükség van a gondolkodók meghallgatására.
xxx
„Megállapodás híján borítékolható a kudarc 2018-ban”
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/megallapodas-hijan-boritekolhato-a-kudarc-2018-ban-1345939
Folytatódik az egymásra mutogatás a baloldalon a dunaújvárosi időközi választáson elszenvedett vereség után. A szocialisták elnöke kitart amellett, hogy a jövőben is a helyi szervezeteknek kell dönteniük a jelöltekről, a DK viszont mihamarabb megegyezést akar egy választási összefogásról. A Hír TV-nek nyilatkozó politológus szerint ha nem sikerül a megállapodás, megismétlődhet a baloldal 2014-es választási kudarca.
xxx
Horn: Így nyerhet a baloldal 2018-ban
http://www.atv.hu/belfold/20160607-boros-tamas-es-horn-gabor-eb
Vissza kell adni a baloldali pártok hitelét, és fel kell oldani a széttagoltságot.
xxx
Vizsgáltatnák Orbán családjának kapcsolatait
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/vizsgaltatnak-orban-csaladjanak-kapcsolatait-1345813
A nemzetbiztonsági bizottsággal vizsgáltatná a miniszterelnök veje és egy szaúdi üzletember kapcsolatát a testület LMP-s tagja.
xxx
„Orbán Viktor, amikor elkergetik Magyarországról, még bekanyarodhat Felcsútra”
Az MSZP országos elnökségi tagja szerint Orbán Viktor miniszterelnök baráti körének vagyonosodása nem csupán gyomorforgató, hanem rendkívül gyanús is; Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester az elmúlt egy évben munkaóránként nyolcmillió forinttal gazdagodott.
xxx
Fideszes NERtesek – érik a gazdasági kétharmad
http://hvg.hu/gazdasag/20160608_Fideszes_NERtesek__erik_a_gazdasagi_ketharmad
Mészáros Lőrinc és Andy Vajna a fő osztaléknyertesek a Fidesz körüli gazdaság G-napot követő újrafelosztása után. De még Simicskának is jutottak milliárdok – írja a HVG címlapsztorija az Orbán-rendszer nyerteseiről.
xxx
Matolcsy felesége a nagy ugrásra készül Balatonakarattyán
http://hvg.hu/gazdasag/20160608_Matolcsy_felesege_a_nagy_ugrasra_keszul_Balatonakarattyan
Úgy fest eljött Balatonakarattya ideje, Matolcsy Györgyné szuperszónikus pályára állítaná a települést. Saját céget már alapítottak, amivel komoly pályázati pénzekre startolnak rá.
xxx
Nyitottak egy kiskaput az adócsomagban, százmilliókat lehet megspórolni
http://nol.hu/gazdasag/draga-kiskapu-az-adocsomagban-1618573
A feltételes adómegállapításnak hívott szolgáltatás ára 5–11 millió forint között mozog, amiből a többi között az látszik, hogy olyan esetekben éri meg kérni ezt, amikor sok pénz forog kockán.
xxx
Kétezer fát vághatnak ki Budapesten
http://nol.hu/belfold/ketezer-fat-vaghatnak-ki-budapesten-1618723
Legalább kétezer fa kivágását tervezi a közeljövőben a budapesti városvezetés. A fakivágások környezeti katasztrófával érnek fel – figyelmeztetett a Ligetvédők nevű civil mozgalom aktivistája, Csák Gergely, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt újságíróknak nyilatkozva. A Fővárosi Közgyűlés két csoport csendes tiltakozása mellett kezdte meg munkáját.
xxx
Már nem kánaán a lengyeleknek Nagy-Britannia, inkább félnek
xxx
Tovább él, akinek van kutyája vagy macskája
http://nol.hu/mozaik/tovabb-el-akinek-van-kutyaja-vagy-macskaja-1618771
Kevesebbet jár orvoshoz, alacsonyabb a vérnyomása, a koleszterinszintje, jobban és hamarabb felgyógyul műtét után, és a kardiovaszkuláris betegségek is kevésbé fenyegetik azokat, akiknek van társállatuk.
xxx