Cikkajánló – 2016. június 07.

A közszolgák nem értik, miért alázza meg őket a kormány

http://nol.hu/belfold/a-kozszolgak-nem-ertik-miert-alazzak-meg-oket-1618497

A közszolgák is kiakadtak a cafeteria miatt: nem értik, miért alázzák meg őket, hiszen a versenyszférában 450 ezer forint lehet a béren kívüli juttatás, nekik meg legfeljebb kétszázezret adhatnak – ha egyáltalán van rá keret.

Elfogadhatatlan és sértő, ahogyan a kormány a cafeteria szabályozása során ismételten háttérbe kívánja szorítja a közszolgálati munkavállalókat – állítja a Földiák András elnök által jegyzett közleményében a 69 ezer tagot tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).

xxx

OKSZ: Eltűnhet az Erzsébet-utalvány, és ez jó

http://hvg.hu/gazdasag/20160606_A_kereskedelmi_szovetseg_elonyosnek_tartana_a_keszpenzben_adhato_cafeteriat

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint volnának előnyei annak, ha a kedvezményes juttatásban részesülő alkalmazottak szabadon költhetnék el a nekik ítélt összeget. Előnyősnek tartaná a készpénzes cafeteria-juttatást az OKSZ, amely hétfői közleményében ezt azzal indokolta, hogy a juttatásban részesülő alkalmazottak szabadon költhetik el az összeget bármilyen áru- vagy szolgáltatás vásárlására, és kedvezőnek tartják azt is, hogy az Erzsébet utalvánnyal járó költségek és veszteségek a készpénzes rendszerben megszűnnek.

xxx

Így néz ki valójában az új cafeteria

http://www.azenpenzem.hu/cikkek/igy-nez-ki-valojaban-az-uj-cafeteria/3271/?=hirkereso

2016. június 6. A sajtóban sok mindent jelent meg arról, miként is alakítaná át a kormány a béren kívüli juttatások rendszerét. Úgy tűnik, még az adószakértőknek is feladták ezzel a leckét. Az egyik piaci szereplő elemezte a helyzetet, és ugyanarra jutott, amire korábban az Azénpénzem.hu.

xxx

Teljesen új dolog jöhet a cafeteriában

http://www.origo.hu/gazdasag/20160606-keszpenz-cafeteria-jol-jon-a-boltoknak.html

Jól jön a 100 ezer forint készpénz cafeteria mindenkinek, az önkéntes nyugdíjpénztárak viszont aggódnak a cafeteriaátalakítások miatt. Újdonság, hogy jöhet az egészségügyi cafeteria is.

xxx

Minden nap számít – mikortól jár a táppénz, csed, gyes?

http://adozona.hu/munkajog/Minden_nap_szamit__babavaro_tappenz_csed_gy_YBY0GQ

Munkavállaló előző évben egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozott mintegy 120 napot részben alkalmi, részben mezőgazdasági idénymunkásként. Idén januártól dolgozik munkaviszonyban. November végén szül, szeptemberben szeretne táppénzen lenni, amikor már feltehetően megterhelő lesz a munkavégzés a babára nézve. Mi alapján számítható a táppénz? Jár-e neki csed, gyed, és mi alapján számítható?

xxx

Átverte a PSZ-t a kormány, kimaradtak a javaslataik a köznevelési törvényből

http://hvg.hu/itthon/20160605_A_PSZt_atverte_oket_a_kormany_kimaradtak_a_javaslataik_a_koznevelesi_torvenybol

Több olyan pontot is kihagyott a kormány a köznevelési törvényből, amelyekről korábban egyeztettek – közölte a Pedagógusok Szakszervezete.

xxx

Tüntetések, tanárok

http://nepszava.hu/cikk/1096077-pedagogusnap—koszonet-helyett-szembekopik-a-tanarokat

A kormány a szakma véleményének negligálásával folytatja az oktatási rendszer átalakítását. Az új tanév sem ígér majd sok jót, a szeptembert rögtön iskolai dolgozók kirúgásával kezdik.

A budaörsi pedagógusok, szülők és szimpatizánsaik kedd este hét órakor a budaörsi Városháza előtt tartanak demonstrációt az iskolák totális államosítása ellen, a Tanítanék Mozgalom pedig szombatra hirdetett nagyszabású demonstrációt, délután három órai kezdettel a Várkert Bazár elé.

xxx

Kirúgták a borsodi férfit, csak mert baloldali

http://nol.hu/belfold/kirugtak-a-borsodi-ferfit-csak-mert-baloldali-1618389

Baloldali meggyőződése miatt bocsátott el a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság egy férfit. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság másfél millió forint bírságot szabott ki.

xxx

Apróbetűs kiegészítéssel próbálták csőbe húzni a dolgozókat

http://nol.hu/belfold/aprobetus-kiegeszitessel-probaltak-csobe-huzni-a-dolgozokat-a-nagy-lancok-1618449

A kereskedelmi cégek arra játszottak, hogy a dolgozók ne tudják egyszerre kivenni a két hetes nyaralásukat, mivel a munkaerőhiány miatt komoly fennakadás alakult volna ki.

xxx

Éleződik a helyzet, ebből nagy sztrájk lehet

http://nol.hu/gazdasag/elezodik-a-helyzet-egyre-no-a-sztrajk-veszelye-1618423

Az elektronikai szektorban is mind közelebb a munkabeszüntetés lehetősége, nem csak az autóiparban.

xxx

Sztrájkhullám felé robog a hazai autóipar és elektronikai bérgyártás

http://hvg.hu/kkv/20160606_sztajk_audi_gyor_autoipar_elektronikai_bergyartas_vszsz_vasas_szakszervezet

Fizetésemelés kell és csökkenteni kell a túlterhelést – ez tűnik az egyetlen megoldásnak az ellen, hogy több gyárban is munkabeszüntetést hirdessenek a szakszervezetek. Még csak a sztrájkbizottságok szervezése zajlik, de a helyzet egyre aggasztóbb.

xxx

Népszavazást kezdeményeznek a kétségbeesett kéményseprők

http://nepszava.hu/cikk/1096108-nepszavazast-kezdemenyeznek-a-ketsegbeesett-kemenyseprok

Július 1-jétől kizárólag kondenzációs kazánokat lehet engedélyezni, illetve beszerelni. Ezt a szakemberek is támogatják, ellentétben azzal, hogy ugyanettől az időponttól kezdve a kéményeket már nem évente, csak két évente kellene ellenőriztetni. Ez viszont rendkívül kockázatos lehet, mert növekedhet a szénmonoxid mérgezés okozta halálestek száma, ezért a kéményseprők népszavazást kezdeményeznek.

xxx

Tényleg bírják a terhelést a kórházak?

http://mno.hu/belfold/tenyleg-birjak-a-terhelest-a-korhazak-1345725

Az államtitkár szerint a szakma és az intézmények is egyetértenek az áprilisban bevezetett új ügyeleti rendszerrel. A sebészeti ügyeleti rendszer átalakítása miatt csúszhatnak a tervezett műtétek, és van, ahol a másfélszeresére nőtt a betegforgalom. Az új helyzet április eleje óta csak látszólag nem viselte meg az intézményeket: lapunknak négy kórházból csupán egy nyilatkozott arról, hogy a rendszer, „ahogy nagy valószínűséggel a többi, állandó sebészeti ügyeletet biztosító kórházra”, úgy rájuk is jelentős terhet ró.

xxx

„Sándor Mária a hamis illúziót választotta a hivatása helyett”

http://nol.hu/belfold/sandor-maria-a-hamis-illuziot-valasztotta-a-hivatasa-helyett-1618393

Alig foglalta el hivatalát az új országos tiszti főorvos, a kancelláriaminiszter bejelentette, hogy hivatala megszűnik. Szentes Tamás szerint nincs idejük erre gondolni, az ellátórendszer újjászervezése sok feladatot ad. Ígéri, a nyár végére elkészülnek a minimális szakmai feltéteket rögzítő rendelettel.

xxx

Az Emmi tanácsadója lett az egykori LMP-s politikus

http://mno.hu/belfold/az-emmi-tanacsadoja-lett-az-egykori-lmp-s-politikus-1345787

Osztolykán Ágnes Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert segíti romaügyekben. Szerinte helyes volt kötelezettségszegési eljárást indítani Magyarország ellen.

xxx

Aláírásgyűjtésbe kezd Gyurcsány pártja a Péterfy bezárása ellen

http://nol.hu/belfold/alairasgyujtesbe-kezd-gyurcsany-partja-a-peterfy-bezarasa-ellen-1618463

A Péterfy kórház bezárása ellen gyűjt aláírásokat a Demokratikus Koalíció (DK) – erről Oláh Lajos, a párt teréz- és erzsébetvárosi országgyűlési képviselője tájékoztatta az újságírókat hétfőn.

xxx

Ugrottak a láncfűrészre az Orczy-kertben a parkvédők

http://nol.hu/belfold/amint-beindultak-a-lancfureszek-az-orczy-kertban-akcioba-leptek-a-parkvedok-1618511

A korábbi ígéretekkel ellentétben ismét felzúgtak a láncfűrészek az Orczy kertben: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) építésének előkészületein munkálkodók négy fát vágtak ki hétfő délután, mire a parkvédők felsorakoztak a helyszínen, megakadályozva a további pusztítást.

xxx

A kivágott fák miatt terültek el több százan a Keleti előtt

http://hvg.hu/itthon/20160606_kivagott_fak_orczy_kert_varosliget_flashmob_keleti_palyaudvar

A Greenpeace szervezett flashmobot a pályaudvar elé, így tiltakozva a Városliget és az Orczy kert kivágásra ítélt fái miatt.

xxx

Csak 6 önkormányzat meri kiteríteni a lapjait

http://nol.hu/belfold/csak-6-onkormanyzat-meri-kiteriteni-a-lapjait-1618501

Az önkormányzatoknak 249 közérdekű adatot kell az interneten is elérhetővé tenniük, de szinte egy sincs, amely a kötelezettségnek maradéktalanul eleget tenne. Egy civil egyesület kezdeményezése nyomán van viszont már féltucatnyi olyan település, amely önként vállalta, hogy kiteríti a lapjait.

xxx

MNB: idén tényleg durván visszaesik az EU-pénzek kifizetése

http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/mnb_iden_tenyleg_durvan_visszaesik_az_eu-penzek_kifizetese.232916.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Az elmúlt három évben átlagosan 2300 milliárd forintnyi EU-forrást fizetett ki Magyarország, de ez az idei költségvetési törvényben vázolt 1432 milliárd forintra zuhan, ami összhangban van a jelenlegi előrejelzésünkkel – többek között ezt tartalmazza az MNB által ma közzétett, a jövő évi költségvetési törvényt elemző anyag. A jegybanki előrejelzés jövőre egyébként már felpörgő kifizetéssel számol: 1700 milliárd forintot mondanak most, azaz 2018-2019-re még rengeteg kifizetés marad, ha a kormány addig valóban ki akarja fizetni a 2014-2020-as ciklusban elérhető közel 9000 milliárdos keretet.

xxx

Megjelent Habony új lapja, az állam máris hirdet benne

http://nol.hu/belfold/megjelent-habony-uj-lapja-az-allam-maris-hirdet-benne-1618465

Rikkancsok osztogatták hétfőn reggel Budapest legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontjaiban a napi Lokál című ingyenes napilap első számát, amelyet Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó és Győri Tibor egykori államtitkár közös cége, a Modern Média Group (MMG) ad ki, hogy kiszorítsa a piacról a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Metropolt.

xxx

Orbán válaszolt Demjánnak: bankfelügyeleti ellenőrzés alá rendelik a takarékokat

http://hvg.hu/gazdasag/20160606_orban_demnjan_bankfelugyelet_takarekszovetkezetek

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke egy hete küldte el dörgedelmes levelét. A múlt héten robbant ki a bankárháború, miután Demján Sándor és Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke nekiment Spéder Zoltánnak, mert szerintük egyetlen bankcsoporttal és annak tulajdonosi körével indokolatlanul, sőt esetenként jogsértő módon élvez különleges kedvezményeket. Spéder mindkettőjüknek válaszolt, hazugsággal vádolva őket.

xxx

Ez fogja kicsinálni a magyar nyugdíjrendszert is

http://www.origo.hu/gazdasag/20160603-rudi-westerdorp-oregseg-nyugdij-brain-bar.html

Egyre tovább élünk, az 1850-es élettartamhoz képest minden héten nyerünk egy hétvégényi életet. Vagyis ha már ezen a napon túlevickélünk valahogy, arra számíthatunk, hogy 6 órával tovább sétálhatunk ezen a Földön. De mihez kezdünk ezzel a sok ölünkbe hullott idővel? És persze ki tart el minket akkor?

xxx

A szentszéki ENSZ-megfigyelő sürgette a megoldáskeresést a fiatalokat sújtó munkanélküliségre

http://www.magyarkurir.hu/hirek/a-szentszeki-ensz-megfigyelo-surgette-megoldaskeresest-fiatalokat-sujto-munkanelkulisegre

A Szentszéknek az ENSZ-hez kirendelt új állandó megfigyelője, Ivan Jurkovič nuncius, érsek június 2-án, a 105. Nemzetközi Munkaügyi Konferencián Genfben mondott beszédében sürgette a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet, hogy keressenek megoldásokat a fiatalokat sújtó munkanélküliségre.

xxx

Élve elégettek 19, a szexrabszolgaságot megtagadó nőt

http://nepszava.hu/cikk/1096123-elve-elegettek-19-a-szexrabszolgasagot-megtagado-not

Az Iszlám Állam (IS) Moszulban vadállati kegyetlenséggel végzett olyan lányokkal és asszonyokkal, akik megtagadták, hogy a dzsihadista terrorszervezet szexrabszolgái legyenek.

xxx

 

 

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az