Orbán Viktorhoz fordul a SZEF a cafetéria megmentése érdekében
http://www.hirado.hu/2016/05/25/orban-viktorhoz-fordul-a-szef-a-cafeteria-megmentese-erdekeben/
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma azt kéri a miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal. A kormány tervei szerint készpénzesítenék a cafetéria egy részét.
Az érdekképviselet elnöke, Földiák András által szignált levelet a SZEF szerdán küldte el a miniszterelnöknek és Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkárnak.
xxx
Trükközhet a kormány a cafeteriával, senki nem kap egy forinttal sem többet
A cafeteria készpénzesítése olyan ügyes trükknek tűnik, amellyel a bérszínvonalat úgy emelhetik, hogy senki nem kap egy forinttal sem többet, mint eddig. Ez nemcsak azért aggályos a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint, mert félrevezető, hanem azért is, mert módot ad a valóságos béremelések elodázására, amit elkerülhetetlenül fontosnak tartanak.
xxx
A bérré változtatott cafetéria sértené az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét- SZEF
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=199659
Megtartaná a cafetéria, ezen belül főleg a SZÉP-kártya rendszerét a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. Földiák András az érdekképviselet elnöke a Klubrádiónak elmondta, a kormány által belengetett béresítés nincs rendesen előkészítve. Hozzátette: a pénzbeli juttatásra más jogszabályok vonatkoznak, mint a cafetériára, amivel egyébként jól járt a munkavállaló és a munkáltató is egyaránt.
xxx
Cafeteria-változások – Orbánhoz fordultak segítségért
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/cafeteria-valtozasok_orbanhoz_fordultak_segitsegert.615199.html
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal.
xxx
Cafeteriát minden köszolgának!
http://www.hrportal.hu/hr/cafeteriat-minden-koszolganak-20160525.html
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal.
xxx
A SZEF a cafeteria lényegének megőrzését kéri Orbán Viktortól
Budapest – A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal.
xxx
A SZEF a cafeteria lényegének megőrzését kéri Orbán Viktortól
https://szakszervezetek.hu/hirek/5216-a-szef-a-cafeteria-lenyegenek-megorzeset-keri-orban-viktortol
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal.
Az érdekképviselet elnöke, Földiák András által szignált levelet a SZEF szerdán küldte el a miniszterelnöknek és Simon Attila István munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkárnak – tájékoztatta a szakszervezet az MTI-t.
xxx
Cafeteria: a készpénzesítés hátrányaira figyelmeztetett a SZEF
http://adozona.hu/szja_ekho_kulonado/Cafeteria_a_keszpenzesites_hatranyaira_figy_V8195O#rss
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal.
xxx
A SZEF A Cafeteria Lényegének Megőrzését Kéri Orbán Viktortól
http://gepnarancs.hu/2016/05/a-szef-a-cafeteria-lenyegenek-megorzeset-keri-orban-viktortol/
Fontosnak tartanák nagyobb kedvezmények biztosítását, valamint a szolgáltatás lényegesen gazdaságosabbá tételét.
xxx
Orbántól várja a szakszervezet a cafeteria védelmét
http://propeller.hu/itthon/3219898-orbanhoz-fordul-szakszervezet-cafeteria-vedelmeben
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal.
xxx
Titkolják a cafeteria átalakításának tervét
http://nepszava.hu/cikk/1095040-titkoljak-a-cafeteria-atalakitasanak-tervet
Szinte semmi nem derült ki eddig, mi a kormány és a kormánypárt terve a cafeteriával, milyen átalakításokat terveznek a jövő évtől. Pedig hamarosan választ kell adni a tervezett irányról, miután a kormány az Unió bírósága előtt elvesztette az Európai Bizottsággal (EB) szemben indított pert, így június 15-éig el kell küldeni a Bizottságnak az elképzeléseket tartalmazó csomagot.
A SZEF szerint a kormány átgondolatlanul és előkészítetlenül nyúl a munkavállalók nagy tömegeit igen érzékenyen érintő kérdéshez, és sok a témával kapcsolatos csúsztatás is. Az Európai Unió Bíróságának ítéletének ugyanis semmi köze nincs a munkavállaló, a munkaadó és társadalom egésze számára hasznos béren kívüli juttatási eszközhöz – mondta Földiák András. A kormányzat a saját, korábbi jogi hibáját akarja kiküszöbölni azzal, hogy megszünteti a cafetéria természetbeli juttatását, és a béren kívüli juttatást „béresíti”, ami inkább csak pénzesítést jelent.
xxx
Megszűnhet a SZÉP-kártya is
http://nepszava.hu/cikk/1091527-megszunhet-a-szep-kartya-is
Az Erzsébet-utalvány mellett a SZÉP-kártya is áldozatául eshet a cafeteria-rendszer kilátásba helyezett átalakításának – lapunk információi szerint erre a jelenleg is készülő, 2017. évre várható adótörvény-tervezetből lehet következtetni. A kormány erről nem egyeztetett a szakszervezetekkel, a munkáltatók részéről pedig borítékolható a felháborodás.
Kié lesz az ingatlanvagyon?
A cafeteria átalakítása, ezen belül az Erzsébet-utalványok megszűnése alapvetően befolyásolhatja a szociális üdültetésért is felelős Erzsébet-programot, valamint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány munkáját. Mivel ezek a szervezetek jelentős, több tízmilliárdos ingatlanvagyont is kezelnek, különösen érdekes lehet, hogy miként formálódik az egységes állami turizmus-fejlesztési koncepció és támogatási rendszer, s milyen jogosítványokkal bír majd a megalakuló Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség.
xxx
Orbánhoz fordultak a SZÉP-kártya ügyében
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal.
xxx
Orbánt kérlelik a cafeteria miatt, új SZÉP- zsebeket javasolnak
http://hvg.hu/gazdasag/20160525_cafeteria_szep_kartya
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) azt kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a kormány őrizze meg a cafeteria szolgáltatás lényegét, és a SZÉP-kártyát bővítse további funkciókkal.
xxx
Nem értenek egyet a kafetéria forintosításával a szakszervezetek
http://magyaridok.hu/gazdasag/nem-ertenek-egyet-cafeteria-forintositasaval-szakszervezetek-606751/
Kedvező juttatási formának tartják a kafetériát a közszféra, valamint a versenyszféra érdekképviseletei, ezért nem támogatják annak forintosítását. Szerintük a nyílt kettős bérrendszer számos kockázatot rejt, és nem ez a megfelelő módszer a bérfelzárkóztatásra. Az érdekképviselők inkább összevonnák a Szép-kártyát és az Erzsébet-utalványt.
Nem támogatják az alapbérből és járulékmentes bérkiegészítésből álló kettős bérrendszer bevezetését sem a közszféra, sem a versenyszféra érdekképviseletei. A szakmai fórumok – némi finomítás után – inkább a jelenlegi kafetériaszabályok megtartása mellett állnának ki – ez hangzott el a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) által szervezett megbeszélésen.(2016.ápr. 24. vasárnap, 16.31)
xxx
Mendrey: 400 iskola van veszélyben
http://www.atv.hu/videok/video-20160525-mendrey-400-iskola-van-veszelyben
A Párbeszéd Magyarországért szerint a kormány iskolabezárások nélkül nem fogja tudni finanszírozni a teljesen államosított oktatást. Ettől tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is, amely csatlakozik a Tanítanék Mozgalom június 11-i tüntetéséhez. Közben egyébként a Népszabadság értesülései szerint megszüntették nyomozást a mozgalom egyik vezetője, Pukli István ellen. További részletek a videóban.
xxx
Kunhalmi: Amit lehetett, azt sikerült totálisan elrontaniuk
http://www.atv.hu/belfold/20160525-kunhalmi-amit-lehetett-azt-sikerult-totalisan-elrontaniuk
Az oktatás átszervezéséről vitáztak szerdán a parlamentben. Az LMP szerint a szocializmusba tolja vissza a biciklit a kormány, a Jobbik pedig úgy látja, hogy a túltolt biciklit tolják még tovább az oktatási törvény tervezett módosításával. Hoffmann Rózsa volt közoktatási államtitkár szerint “butaság azt állítani, hogy megbukott az oktatási rendszer.” További részletek a videóban.
xxx
Négy területre koncentrál a Köznevelési Kerekasztal
http://www.hirado.hu/2016/05/25/negy-teruletre-koncentral-a-koznevelesi-kerekasztal/
Négy területre, a pedagógusképzésre, a tartalomfejlesztésre, a fenntartói változásra, valamint az oktatási struktúra és infrastruktúra fejlesztésére koncentrál a Köznevelési Kerekasztal a közeljövőben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára szerda este Győrben, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Battyhány Köre által kidolgozott Idők jelei című vitaanyagot bemutató konferencián.
xxx
MRK: legyen saját vagyonuk a felsőoktatási intézményeknek!
http://www.hirado.hu/2016/05/25/mrk-legyen-sajat-vagyonuk-a-felsooktatasi-intezmenyeknek/
A felsőoktatási intézmények saját vagyonáról, a kancellár vétójogáról, a duális képzésről és a sportdoktori fokozatról fogalmazott meg javaslatokat a Magyar Rektori Konferencia (MRK). Azt szeretnék elérni, hogy javaslataik rendeleti szintű szabályozásban jelenjenek meg – mondta a testület elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
xxx
Visszakérnék az iskolákat a szocialisták Debrecenben
http://nol.hu/belfold/visszakernek-az-iskolakat-a-szocialistak-debrecenben-1616929
A debreceni szocialisták szerint az önkormányzat hatékonyabban és színvonalasabban tudná működtetni a város iskoláit, mint az állam. A debreceni képviselő-testület kormánypárti frakciója ezt nem így gondolja, írja a haon.hu.
xxx
Magyarországon forráshiánnyal küzd a pszichiátriai szakma
http://www.atv.hu/belfold/20160525-a-pszichiatriai-szakma-forrashiannyal-kuzd-magyarorszagon
A pszichiátriai szakma még mindig létszám- és forráshiánnyal küzd, miközben a tudományos előrejelzések szerint a 21. század a pszichiátriai betegségek évszázada lesz – közölték szakemberek a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) XX. vándorgyűlését megelőző sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten
xxx
Nem mindenki kap béremelést, sztrájkolnak
http://www.atv.hu/videok/video-20160525-esti-hirado-2016-05-25
Boros Péterné, MKKSZ az ATV Híradóban, kb.13. perctől és a reggeli Startban
http://www.atv.hu/videok/video-20160525-beremeles-jon-a-kozszferaban
xxx
Vasárnapi razziák lesznek a boltokban
http://www.hirado.hu/2016/05/26/vasarnapi-razziak-lesznek-a-boltokban/
Hamarosan megkezdődnek azok a munkaügyi hatósági ellenőrzések, amelyek az újra életbe lépett vasárnapi árusítás körülményeit vizsgálják – értesült a Magyar Idők.
xxx
Lázár kitart: agyő, orosz hitel!
http://nol.hu/gazdasag/lazar-kitart-agyo-orosz-hitel-1616797
Egy parlamenti kérdésre adott válaszában Lázár János arról beszélt, hogy a kormány a paksi orosz hitel kiváltására készül. A lépést az orosz hitelnyújtó pénzügyi nehézségei mellett a brüsszeli vizsgálatok is indokolhatják.
xxx
„Így akar betenni az Orbán-kormánynak a fideszes polgármester”
http://nol.hu/belfold/nem-maradhat-ruszwurm-nelkul-a-var-1616957
Szerinte Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármesternek kitelt az ideje a Fidesznél, ezért most személyes sértettség miatt olyan látszatot igyekszik teremteni, mintha Orbán Viktor lenne az oka mindennek. „Így akar betenni az Orbán-kormánynak” – vélekedett Szamos Miklós, aki biztosra veszi, hogy az önkormányzatnak nem sikerül elvenni tőle a cukrászdát: „70 éves vagyok, kezembe vettem a sorsomat, számomra ez a harc lesz a végső”.
xxx
Újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen
Csütörtök délelőtt derül ki, hogy a testület az Európai Unió faji megkülönböztetést tiltó alapelvének megsértése miatt kötelezettségszegési eljárást indít-e Magyarország ellen. Eddig csak Csehország és Szlovákia ellen indult hasonló okból eljárás.
xxx
Metróállomást privatizálnak Habony ismerőseinek
http://mno.hu/belfold/metroallomast-privatizalnak-a-habony-kornek-1343977
Ahogy a Demszky-érában eltervezték, úgy valósulhat meg: a letelepedésikötvény-üzlettel is kapcsolatba hozható köré lehet a Puskás Ferenc Stadion metróállomás, valamint a Stadionok irodaház.
xxx
„Ilyen alapon Mátyás királyt is el lehetne ítélni”
http://nol.hu/belfold/mi-a-kozos-matyas-kiralyban-es-georgij-kulakovban-1616909
Ilyen alapon akár Mátyás királyt is el lehetne ítélni, hiszen álruhában leplezte le a kolozsvári bírót – mondta a tanúkat képviselő ügyvéd a győri bíróságon, ahol az Index munkatársának, Nyilas Gergelynek a büntetőpere folytatódott. Az újságíró Georgij Kulakov kirgiz menekültnek adta ki magát, hogy személyes élményeket szerezzen arról, hogyan bánnak a hatóságok a menedékkérőkkel.
xxx
Hát, ez is eljött: 60 ezer embert cseréltek le robotokra egy vállalatnál
http://hvg.hu/tudomany/20160526_foxconn_robotok_emberek_munka
Nem a (közel)jövő rémmeséje az elgépiesedés, az embereket már (tíz)ezrével cserélik le gépekre. És ez még csak a kezdet.
xxx