A’la carte közös nemzeti szociális párbeszéd szemináriumot rendezett a SZEF Budapesten
“Hogyan alkalmazzuk sikeresebb szociális párbeszéd modellek jó gyakorlatait Magyarországon?” címmel A’la carte közös nemzeti szociális párbeszéd szeminárium rendezett a SZEF Budapesten, 2016. április 20-21.-án a Hotel Benczúrban. A rendezvény az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) támogatásával valósult meg.
A rendezvény fő célja az volt, hogy sikeresebb szociális párbeszéd modellek struktúráját megismerve és azok jó gyakorlatait felhasználva a hazai érdekegyeztetés rendszerében is fejlődést, előrelépést érjünk el. A rendezvényen mintegy 25 fő vett rész az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció képviseletében.
A résztvevők elsőként Ruairi Fitzgerald az ETUC szakértőjének az Európai Szociális Párbeszédről tartott előadást.
Az előadás teljes terjedelmében megtekinthető, letölthető: Az Európai Szociális Párbeszéd legfontosabb aktualitásai – résztvevők, eszközök, célok, eredmények
Ezt követően Claes-Mikael Jonsson a svéd LO szakszervezeti konföderáció munkatársa beszélt a Svéd modell kialakulásáról, fejlődéséről.
Az előadás teljes terjedelmében megtekinthető, letölthető: A Svéd modell – Mit? Hogyan? Miért? Mennyiért?
Végül Maher Tekaya, a CFDT francia szakszervezeti konföderáció nemzetközi titkára bezsélt a francia szakszervezetek képviseleti rendszerének reformjáról.
Az előadás teljes terjedelmében megtekinthető, letölthető: A Francia modell – Társadalmi összefogás a szakszervezetek szolgálatában
A szeminárium befejezéseként a résztvevőknek lehetőségük volt értékelni az elhangzottakat és megvitatták, hogy mit és hogyan tudnak majd kamatoztatni ebből a jövőben.
A szeminárium részletes programja a csatolmányban olvasható.