Cikkajánló – 2016. április 07.

Egy tábor, egy zászló, két sztrájk

 

http://nol.hu/belfold/egy-tabor-egy-zaszlo-ket-sztrajk-1609861

Mostantól szoros együttműködésben, egymást erősítve fognak fellépni az oktatásügy állapota miatt demonstráló szakszervezetek és más mozgalmak.

A szerdai egyeztetésük szünetében azt közölték, hogy ugyan különböző eszközökkel, de egy cél érdekében, „a gyerekekért és a társadalomért” harcolnak tovább, és „nem fognak meghátrálni”.

 

„A közoktatás érdekében együtt kell tovább haladnunk” – jelentették be a pedagógus-szakszervezetek, a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform (CKP) egyeztetése közben. 

 

xxx

„Kedves kolléganők, itt a tükör!” – a sajátjai is el akarják árulni Sándor Máriát

 

http://nol.hu/belfold/kedves-kolleganok-itt-a-tukor-a-sajatjai-is-el-karjak-arulni-sandor-mariat-1609839

 

Bár nem egy érdekvédelmi szervezet vezetése rögtön igent mondott Sándor Mária felhívására, az egészségügyi ágazatban többen távolságtartással fogadták kérését: fekete ruhát húzva mutassanak szolidaritást április 15-én a tanártiltakozás résztvevőivel. Sándor Mária erre úgy reagált lapunknak: „Kedves kolléganők, itt a tükör a ti érdekképviseleteitekről!

xxx

 

 

Letaglózta a magyar egészségügy valósága az amerikai szerzőt

 

http://nol.hu/kulfold/letaglozta-a-magyar-egeszsegugy-valosaga-az-amerikai-szerzot-1609739

 

Felkavaró élményben volt része Sasha Issenbergnek, amikor a Szent János Kórházba látogatott. A lapunknak nyilatkozó neves amerikai újságíró frissen publikált, egészségügyi turizmusról szóló könyve miatt járt terepmunkán Budapesten, ahol találkozott Orbán Viktor fogorvosával, Bátorfi Bélával is.

xxx

 

Mégsem kapnak lelépési pénzt az önként távozók

 

http://mno.hu/belfold/megsem-kapnak-lelepesi-penzt-az-onkent-tavozok-1336389

 

Akár már májusban sztrájkba léphet több tízezer önkormányzati köztisztviselő, többségüknél ugyanis 2008 óta nem volt béremelés, és a kormány most sem tervezi. Erről is beszélt lapunknak a közszolgálati dolgozókat képviselő egyik szakszervezet főtitkára. A Lázár Jánossal tartott kedd esti egyeztetésen az is kiderült, mégsem vezetik be a pályát önkéntesen elhagyóknak szánt, akár 5-10 milliós lelépési pénzzel kecsegtető kilépési programot.

xxx

 

  

Hétfőn dönthet a kormány a megmaradókról

 

http://nol.hu/belfold/hetfon-donthet-a-kormany-a-megmaradokrol-1609867

 

Legkorábban a hétfői kormányülésen születhet végső döntés arról, hogy júliustól mely háttérintézmények maradnak meg, és azok milyen formában működnek tovább – értesült a Népszabadság.

Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője január végén jelentette be, hogy a kormány bürokráciacsökkentő programjának részeként megszüntetnek vagy beolvasztanak 73 háttérintézményt. Határidőként február tizedikét jelölte meg. Ez csaknem két hónapja lejárt.

A bürokráciacsökkentő program nyomán a legtöbb háttérintézménye az Emminek szűnne meg: a huszonhatból mindössze tíz maradhatna önálló.

xxx

Boros Péterné az ATV-ben

Boros Péterné az MKKSZ főtitkára, a SZEF alelnöke ma reggel 6:45-től szerepelt az ATV Start műsorában. A nyilatkozat linkje egyelőre még nem elérhető a hírcsatorna portálján.

xxx

Információhoz és konzultációhoz való jog az EU-ban

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége közleménye

    Az Európai Unió 40 ágazatában működik Ágazati Szociális Párbeszéd Bizottság. Az EU Központi Közigazgatás Ágazati Párbeszéd Bizottsága 2015. december 21-én fogadta el a “Központi közigazgatásban dolgozó közszolgálati tisztviselők tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra vonatkozó Megállapodást.”
A Megállapodás minimumstandardokat állít fel a munkavállalókat és a szakszervezeteket megillető tájékoztatási és konzultációs jogokról: a szerkezetátalakítás, a bérezés irányelvei, az egyenlő bánásmód, a munkavállalók képzése, a munka és a magánélet egyensúlya, a munkaidő és a munkavédelem területén. Nemzeti szinten “a szakszervezetekkel közösen határozzák meg a szociális párbeszéd kereteit annak érdekében, hogy időben megkezdődhessen a szociális párbeszéd a munkaszervezetben a foglalkoztatási és munkajogi jogviszonyokban tervezett mindennemű változtatás végrehajtása előtt, közben és után.”
A Bizottság fontosnak tartja, hogy minden egyes közszolgálati dolgozó élvezze a tájékoztatási és konzultációs jogokat. Az információt olyan időben, módon és olyan tartalommal kell szolgáltatni, hogy a munkavállalói képviselet képes legyen részletesen elemezni a javasolt intézkedések lehetséges hatásait. A konzultáció véleménycserét és párbeszéd kialakítását jelenti.
A Megállapodás a magyar kormány, a munkaadók és a szakszervezetek számára is zsinórmértékül szolgálhat.
  Dr. Agg Géza

Bővebben: www.kszsz.org.hu

xxx

 

 

Elképesztő fotókat küldtek a déli határt védő magyar rendőrök

 

http://hvg.hu/itthon/20160407_hatarvedelem_rendorok

 

Földbe ásott gödörben melegednek a rendőrök egy hordó körül zsákokon ülve – derül ki többek között azokból az újabb fotókból, amelyeket a határ mentén szolgáló rendőrök küldtek el a Blikknek az áldatlan állapotokról.

 

xxx

 

Bérfeszültségek a postánál

 

http://mno.hu/belfold/berfeszultsegek-a-postanal-1336390

 

A cégen belüli megállapodása ellenére csaknem negyven vezető beosztású dolgozó kapott olyan mértékű – akár 90 százalékos – béremelést, amelyről egy átlagos postahivatali dolgozó nem is álmodhat.

Információink szerint ma ülnek tárgyalóasztalhoz a Magyar Posta vezetői és a társaság munkavállalói érdekképviseletének küldöttei. Az egyeztetés tétje, hogy sikerült-e lecsillapítani a dolgozók indulatait, és mérsékelni a bérfeszültséget, amely végső soron demonstrációkhoz, akár sztrájkhoz is vezethet.

xxx

 

Van is, nincs is leépítés a Tescónál

 

http://nol.hu/gazdasag/van-is-nincs-is-leepites-a-tesconal-1609813

 

Csoportos létszámcsökkentést hajt végre a Tesco – közölte a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ).

xxx

 

 

 

Az MSZP több kérdésben gyűjtheti az aláírásokat

Kormánypárti boltosok tehetnek keresztbe a vasárnapi nyitva tartásnak

Harrach Péter szerint a KDNP nem kampányol

 

http://nol.hu/belfold/kormanyparti-boltosok-tehetnek-keresztbe-a-vasarnapi-nyitva-tartasnak-1609859

 

Váratlanul az MSZP népszavazási kérdését engedte át tegnap a Kúria a vasárnapi boltzár ügyében. Az ügy ezzel még nem dőlt el, a Fidesz és az Alkotmánybíróság jog szerint még közbeszólhat. Ha nem teszik, a kormány számára kellemetlen kérdések soráról lehet népszavazás még valamelyik idei vasárnapon.

Az MSZP-s Gőgös Zoltán már gyűjti az aláírásokat az állami tulajdonban levő termőföldek értékesítésének leállítása érdekében, a független Kész Zoltán pedig az állami cégek vezetői­nél kétmilliós fizetési plafont szeretne, meg azt, hogy a parlamenti választáson listát állító kamupártoktól vegyék vissza az állami támogatást, ha nem szerezték meg a szavazatok két százalékát.

Némi gondot az okozhat, hogy a négy kérdésnél más-más a határidő. Ám a kezdeményezők azt mondják, mindegyiknél produkálják a szükséges 200 ezer aláírást június elejéig. Amennyiben ez így lesz, az Ország­gyűlésnek szeptemberben tárgyalnia kell a kérdéseket, és az államfőnek október elején ki kell tűznie a népszavazást, amelyet leghamarabb novemberben, legkésőbb jövő január­ elején meg kell tartani.

xxx

 

Kormányellenes népszavazásról beszél az MSZP

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/kormanyellenes-nepszavazasrol-beszel-az-mszp-1336406

 

A vasárnapi zárva tartásról napokon belül megkezdhetik az aláírásgyűjtést.

Legalább négymillió választónak kell elmennie ahhoz, hogy érvényes és eredményes legyen a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazás – ezt László Róbert, a Political Capital választási szakértője mondta Magyarország élőben című műsorunkban. A szakértő szerint ennyi embert még egy óriási aktivistahálózattal rendelkező pártnak is nehéz megmozgatni.

xxx

Ítélet jöhet az USA-ban az Erzsébetről és a SZÉP-kártyáról

 

http://hvg.hu/gazdasag/20160407_erzsebet_utalvany_szep_kartya

 

Akár már tavasszal megszülethet az újabb nemzetközi ítélet cafetériaügyben: a témával ezúttal egy washingtoni vitarendező fórum foglalkozik, itt perelte be ugyanis Magyarországot az egyik olyan multinacionális cég, amely az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya miatt kiszorult a honi piacról – írta a Magyar Idők.

 

xxx

 

Végveszélyben a patinás kulturális folyóiratok

http://nol.hu/belfold/veszelybe-kerulnek-patinas-kulturalis-folyoiratok-1609787

 

A Nemzeti Kulturális Alapot is megszerezte a Fekete György-féle Magyar Művészeti Akadémia, ami azért sem mellékes kérdés, mert előbbi intézmény jelenti a kulturális mecenatúra fő forráshelyét. Ezt követő lendülettel arról döntöttek, hogy radikálisan csökkentik a nagy múltú művészeti és ismeretterjesztő folyóiratok támogatására szánt összeget. A korábbi 700-800 millióval szemben idén erre a célra alig 350 millió jutáű

xxx

 

 

Képtelen átvenni a HÉV-et a MÁV, fél évet csúszhat az államosítás

 

http://hvg.hu/gazdasag/20160407_Keptelen_atvenni_a_HEVet_a_MAV_fel_evet_csuszhat_az_allamositas

 

A MÁV nem fogja tudna átvenni a fővárosi HÉV-hálózatot, egy külön céget kell alapítani – írta a VS.hu, amely szerint ezzel fél évet csúszik majd az átalakulás.

 

xxx

 

Ötmilliárdot osztanak szét családiház-felújításra

 

http://nol.hu/gazdasag/csaladihaz-es-hutotamogatas-1609759

 

Július 1-től – korábbi információinknak megfelelően – családi házak energiahatékonysági felújítása számára nyílik meg vissza nem térítendő állami pályázati kassza. A támogatási arány 40-55 százalék. Májustól pedig folytatódik a hűtőgépcsere-program.

xxx

 

Fűtetlen otthonukban hunytak el a legtöbben

http://mno.hu/belfold/futetlen-otthonukban-hunytak-el-a-legtobben-1336255

A mögöttünk hagyott télen 183-an fagytak meg, negyvenhattal többen, mint egy évvel ezelőtt – írta az MNO-nak küldött közleményében a Magyar Szociális Fórum.

xxx

 

Kétmilliárdnyi kenőpénzt rakhattak el a BKV emberei

 

http://mno.hu/belfold/ketmilliardnyi-kenopenzt-rakott-el-a-bkv-1336272

 

A brit nyomozó hatóság vádirata szerint az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttatott két cégen keresztül a BKV-nak, hogy az Alstom nyerje a metrókocsitendert – írja az Index a brit Súlyos Csalások Elleni Hivataltól (Serious Fraud Office, SFO) kapott információkra hivatkozva.

xxx

 

A magyar korrupció megeszi az uniós pénzt

http://nol.hu/belfold/a-korrupcio-megeszi-az-unios-penzt-1609777

2009 és 2015 között jelentősen nőtt Magyarországon a korrupciós kockázat az uniós pályázatok odaítélésénél. A közbeszerzések 25-30 százalékánál egyáltalán nincs verseny, és a túlárazás esetenként eléri a 140 százalékot.

xxx

 

Nem fogja kitalálni, milyen kommandó jöhet a NAV-nál

 

http://hvg.hu/gazdasag/20160407_Tejkommando_alakulhat_reszben_NAVosokbol

 

Tejkommandó alakulhat az áfacsalók kiiktatására, szuperhatóság veheti fel a harcot a szektorban garázdálkodó áfacsalókkal szemben, a mintegy 25 fős akciócsoportba az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal és az adóhatóság emberei kerülhetnek be – értesült a Magyar Idők.

 

xxx

 

Nézőpont: Most is a Fidesz–KDNP nyerné a választást

 

http://mno.hu/belfold/most-is-a-fidesz-kdnp-nyerne-a-valasztast-1336268

 

A két évvel ezelőttivel csaknem azonos eredményt hozna egy parlamenti választás most, a kormányzati ciklus félidejében – közölte a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményeit szerdán az MTI-vel.

xxx

 

Akik tényleg belehalnak a munkába – Japánban új szó is született az agyonhajszolt dolgozókra

 

http://hvg.hu/vallalat_vezeto/20160407_akik_belehalnak_tulmunkaba

 

Karosi – így hívják azokat japánban, akik a túlmunkába halnak bele. Tavaly több mint 1400 dolgozó karosi lett. A pozitív visszajelzés hiánya borzalmasan kártékony. A helyzet azért is drámai, mert néhány év alatt tízszeresére nőtt a halálba hajszoltak száma, mindennek persze gazdasági következményei is vannak, hiszen a cégeknek komoly kártérítéseket kell fizetni az elhunytak hozzátartozóinak. A japán kormány most talán lép.

xxx

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

EU bővítési konzultáció

Az EU bővítési folyamatának előmozdítása címmel társadalmi konzultációt tartott civil szervezetek és szakszervezetek részvételével 2023. november 24-én az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Budapesten, az