Cikkajánló – 2016. március 23.

Milliárdos kártérítés jöhet a nyugdíjak állami megvonása miatt

 

http://nol.hu/belfold/milliardos-karterites-johet-a-nyugdijak-allami-megvonasa-miatt-1607399

 

Akár milliárdos nagyságrendű kártérítést is fizethet a magyar állam azért, mert 2013-tól a közszférában elvette a nyugdíjkorhatár betöltése után továbbfoglalkoztatottak nyugellátását. Akár ötezren is lehetnek, akiket az intézkedés hátrányosan érintett.

 

xxx

 

Visszavonja kezdeményezését a Pedagógusok Szakszervezete

 

http://www.atv.hu/belfold/20160323-visszavonja-kezdemenyezeset-a-pedagogusok-szakszervezete

 

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) visszavonja azt a kezdeményezését, hogy a pedagógusok március 30-án délután 4 óra után fejezzék ki véleményüket a köznevelés helyzetéről – jelentette be Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Lépésüket azzal indokolta, hogy nem akarják megosztani a pedagógusokat, hiszen a Tanítanék mozgalom várhatóan akciót hirdet aznap reggelre.

Galló Istvánné azt mondta: a szabad véleménynyilvánításra vonatkozó álláspontjukat fenntartják, és nem mondtak le a sztrájk megszervezéséről sem, ha nem sikerül megállapodni.

 

xxx

 

„Én tényleg tanítanék” – időt kérnek az igazgatók

 

http://www.atv.hu/belfold/20160322-en-tenyleg-tanitanek-idot-kernek-az-iskolaigazgatok

 

Időt kér a hivatalos tárgyalások lefolytatására és türelemre szólít fel kilenc iskolaigazgató az oktatás átalakításáról szólva abban a felhívásban, amelynek az “Én tényleg tanítanék…” címet adták.

A kilenc intézményvezető által aláírt, az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményben az áll: a közoktatás helyzetével kapcsolatos tiltakozások hatására személyi változások történtek, megkezdődött a párbeszéd az oktatásirányítás és a pedagógusok között..

 

xxx

 

Korai temetni a Kliket?

 

http://nol.hu/belfold/korai-temetni-a-klikket-1607469

 

„AKlebelsberg Intézményfenntartó, mint ilyen a nyár végére megszűnik, egy másfajta intézményfenntartási rendszer fog létrejönni” – jelentette ki Rétvári Bence az ATV-n adott interjújában.

xxx

Nagyon sok kis Klik jön majd létre?

 

http://mno.hu/belfold/kipukkadt-a-pedagogustuntetes-lufija-1334244

 

Valódi változásról akkor lehetne beszélni, ha a kormány tárgyalna a 12 pontról, a Klik megszüntetését csak tűzoltásnak látja a PDSZ elnöke. Mendrey elmondta, ők a tiltakozás jogszerű módját választják, nem készülnek polgári engedetlenségre. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége üdvözli viszont a Klik megszüntetését.

 

xxx

 

Egy órán át tartó polgári engedetlenség márc. 30-án

 

http://mno.hu/belfold/kipukkadt-a-pedagogustuntetes-lufija-1334244

 

A miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke kedden fenntartásait hangoztatta. „Igazán nem vagyunk nagyon optimisták ezekkel a bejelentésekkel kapcsolatban (…) 30-án 8 órától 9 óráig polgári engedetlenség formájában lesz megtartva az egyórás munkabeszüntetés. Amiről azonban tudnia kell a dolgozóknak, hogy ennek lehetnek jogi következményei. (…) Bár jogilag az elbocsátás is beleférhet, az egyáltalán nem valósulhat meg egy egyórás munkabeszüntetés alkalmával” – mondta el Pilz Olivér.

xxx

 

Volán: egyre biztosabb, hogy jön a sztrájk

 

http://nol.hu/belfold/volan-egyre-biztosabb-hogy-jon-a-sztrajk-1607503

 

Már nem a béremelésről, hanem csupán a sztrájk feltételeiről tárgyalnak a szakszervezetek a Volánnál a munkaadói oldallal. Napokon belül kiderül, ez hogyan érinti az utasokat. Ami biztos: a járatok többsége közlekedni fog.

xxx

 

A politikai cenzúra miatt szűnt meg a Napló?

 

http://propeller.hu/szorakozas/3202870-tvrtko-kiakadt-nem-engedem-meggyalazni-naplot?utm_source=nol.hu&utm_medium=referral

 

Egy 2014. március 16-án a Naplóban levetített riport volt az, amely után a stáb összeült, és megbeszélte, hogy ha bizonyos politikai ügyektől távol kell magát tartania, akkor nem csinálja tovább – írja aBLIKK.hu.

Abban a riportban Zuschlag János mesélt a börtönről és a Kökény-Szalai Vivien (jelenleg a TV2 hírigazgatója) által jegyzett könyvről, amelyben állítása szerint lerántotta a leplet egykori párttársairól. A Napló stábja ekkor azonban még abban bízott, hogy a választások után újra minden visszatér a régi kerékvágásba, ám ezek után, a BLIKK szerint szinte hetente szembesült a cenzúrával, a megtiltott kérdések problémájával vagy a megrendelt riportok elvárásával.

 

xxx

 

A Krétakörre újra rászállt a NAV

 

http://nol.hu/belfold/a-kretakorre-ujra-raszallt-a-nav-1607471

 

Alig egy hónapja ért véget a Krétakör Alapítvány 3 évnyi könyvelést vizsgáló eljárása, tegnap óta 24 hónapra kiterjedő áfaellenőrzést kaptak – derül ki a Facebook-oldalukról.

„Reflektív társaság vagyunk, ezért felvállaljuk azt is, amikor tévedünk. Tévedtünk. Nem igaz, hogy a kormányzat semmilyen módon nem reagált a Krétakör munkáját elismerő Princess Margriet Award-ra: a tegnapi nappal 24 hónapra kiterjedő ÁFA-ellenőrzés vette kezdetét nálunk” – írja Facebook-oldalán a Schilling Árpád alapította Krétakör.

 

xxx

A kopaszok után még nyomoznak, a táblás aktivistát már elítélték

 

http://nol.hu/belfold/a-kopaszok-utan-meg-nyomoznak-a-tablas-aktivistat-mar-eliteltek-1607493

Hamar megszületett az elsőfokú ítélet a Nemzeti Választási Iroda épületéről két táblát lefeszítő Gulyás Márton ügyében. A népszavazási kezdeményezés benyújtását befolyásoló kopaszok ügyében még folyik a nyomozás, Gulyást azonban máris garázdának minősítette a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

 

xxx

 

Alkotmánymódosítás is lehet a brüsszeli terror miatt

 

http://nol.hu/belfold/alkotmanymodositasra-keszul-orban-a-brusszeli-terror-miatt-1607607

 

Továbbra is érvényben marad Magyarországon a kettes fokozatú terrorkészültség a brüsszeli merényletek miatt. Emiatt például sokkal több rendőr lesz az utcákon, a TEK pedig teljes riadókészültségben marad – jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök arról is beszélt, az alkotmánymódosítás is téma lesz a kormányülésen.

A kormányfő utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a szerdai kormányülésre minden olyan, a terrorizmussal kapcsolatos tervezetet készítsen elő, amely korábban politikai viták miatt megrekedt; ilyen például az alkotmánymódosítás.

xxx

 

Valóra válhat Kövér László álma: rendeleti kormányzás

 

http://mno.hu/gazdasag/valora-valhat-kover-laszlo-alma-1334240

 

Csak idő kérdése a rendeleti kormányzás bevezetése, amelynek szükségességéről már két és fél éve beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. Az államháztartási törvény módosítását célzó – Lázár János kancelláriaminiszter által jegyzett – elképzeléshez benyújtott két ellenzéki javaslatot ugyanis lesöpörte az asztalról a részletes vita során a költségvetési bizottság kormánypárti többsége.

xxx

MEGOSZTÁS:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Nyomtatás

EZEKET OLVASTA MÁR?

Tisztes Munka Világnapja esemény

Nem csak az augusztusi életveszélyes kormányzati tervezet, hanem a közszolgáltatások ágazatait érintő évek óta tartó folyamatos átalakításnak nevezett rombolások, amelyek veszélyeztetik a biztonságos és színvonalas munkavégzést. Ezért Dr. Dudás Katalin

Szakszervezeti tagdíjlevonásról a Klubrádióban

Csóti Csabát nyilatkozott a szakszervezeti tagdíjlevonást tiltó jogszabálymódosításról a Kluburádió Szolidaritás című műsorában. Meghallgatom a teljes Szolidarítás 2023. szeptember 27., szerdai c. műsorát.. Meghallgatom Csóti Csaba: Közalkalmazotti szakszervezetek helyzete c,

A SZEF tagszervezetei a Lakásmeneten

Küzdünk a közjó érdekében A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mint a közszolgáltatásokban dolgozókat tömörítő szakszervezeti szövetség hosszú évek óta dolgozik együtt a lakhatásban érintett szervezetekkel, hogy megoldásokat találjanak az egyre mélyülő

Koreai delegációt fogadtunk

Koreai delegációt fogadott a SZEF küldöttsége, ahol az elmúlt 20 évben a tudatos szakszervezeti oktatással megerősített mozgalomról hallhattunk szaktársainktól. Hogyan tört ki az elnyomásból 20 éve a dél-koreai mozgalom? Hogyan

A lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásai

Beszámoló a Szolidáris Gazdaság Központ lakhatási válság műhely konferenciájáról 2023.09.20-21. Budapest A Szolidáris Gazdaság központ zártkörű műhely konferenciát tartott az Európában kialakult lakhatási-és energiaválság lehetséges megoldásairól. A szakszervezetek képviselői a